Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-22 / 144. szám
1978. június 22. • PETŐFI NÉPE 9 8 Szórakozva művelődni NAPJAINKBAN világjelenség a szabad idő meghosszabbodása. Egyre többen -részesülnek áldásaiból annak függvényeként, hogy milyen ütemben, mértékben halad előre a, műszaki fejlődés, hogy miként s hogyan diadalmaskodik a korunkra oly nagyon jellemző tudományos-technikai forradalom. Szocializmust épitő, rohamosan fejlődő társadalmunkban is — szerencsére, s örvendetesen — egyre több szó esik erről a témáról. Közelebbről nézve arról, hogy a gyarapodó mennyiségű szabad órák, napok Idején mit csináljanak az emberek, hogyan használják ki saját javukra — és a társadalom javára is egyben — szabad Idejüket. MEGLEHETŐSEN ELTÉRŐEK a vélemények e témával kapcsolatban. Azok mellett, akik szellemi-lelki épülésünket, tudásanyagunk gyarapítását emlegetik előszeretettel, sokan vannak olyanok, akik inkább a pihenést, a teljes kikapcsolódást hangsúlyozzák. Megint mások — anélkül, hogy erről bővebben beszélnének — keresetük kiegészítésére, roszszabb esetben az „erőszakos”, mindenáron való pénzszerzésre, „vetik ró magukat”. S megint mások — nagyon helyesen — azt vallják: szabad idejében az ember keressen magának olyan kellemes elfoglaltságokat, ha úgy tetszik szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket, melyek együttesen és külön külön is lehetővé teszik műveltséglgényük kielégítését, ismeretanyaguk gyarapítását. Akik így gandolkoznak, azok jól tudják, hogy mennyire szűkösek — és egyre Inkább azok lesznek — az ember lehetőségei a tudni érdemes dolgok elsajátítására. Hogy rohamosan változó korunk oly nagy mennyiségű Információt zúdít ránk, amellyel megbirkózni szinte lehetetlen. Éppen ezért, aki mindezek ellenére sem mond le a világ folyamatos és tervszerű megismeréséről, az nem tehet mást, mint hogy még a legnagyobb kikapcsolódások, a legpihentetőbb elfoglaltságok idején Is gondol a művelődésre. AZ ILYEN ÉS HASONLÓ mondatokat olvasva, hallva bizonyára sokakban megmozdul a vitatkozó kedv, az ellentmondás! szándék. Sokan vannak nyilván olyanok, akik a pihenést és az önfeledt szórakozást féltik a művelődési vágytól. Ám azoknak, akik így vagy hasonlóan vélekednek, csak látszólag van igazuk. Ugyanis tanulni, Ismereteket szerezni, új és új dolgokat meglátni, s egyre helyesebb ítélő képességre szert tenni nemcsak „tudós komolysággal” lehet; s különösen nemcsak kínlódvagyötrődve, mint ahogyan teszi ezt mondjuk az a diák, aki csak kényszerűségből jár Iskolába, anélkül, hogy a napi rendszeres tanulásban örömét lelné. TANULNI NEMCSAK Így lehet. Hanem önként vállalt kedvteléssel is, önmagunknak szép örömöket szerezve, szívesen, méghozzá könnyedén és felszabadultan. Ügy, hogy miközben új dolgokat tudunk meg a világról, egyben kikapcsolódunk, a változatos elfoglaltság közben még pihenünk is. Mert amit saját elhatározásból saját kedvére tesz az ember azt szlvest-örömest teszi. Az Ilyesfajta szórakozva-művelődés egyáltalán nem terhes, ellenkezőleg; leginkább üdítő 'és felemelő egyben. AMIT FENTEBB elmondottunk, mindaz fokozottan érvényes a nyári hónapok, a szabadság, az üdülés, vakáció Idején. Jól tudják ezt a korszerű módon, korszerű eszközökkel munkálkodó közművelődési szakemberek, a szabad idő hasznos eltöltését szívükön viselő pedagógusok, tömegszervezeti vezetők és mások, akik valamilyen formában az emberek szellemi gazdagodásával foglalkoznak munkájuk során. Ezért szerveznek egyre több olyan programot, amelyen a közönség mintegy játszva tanul, más szóval szórakozás közben. A közös kirándulások egy-egy tárlat- és múzeumlátogatás, a műemlékekkel, a népi klasszikus és modem építészet remekeivel való megismerkedés, a szabadtéri filmvetítésen való részvétel épp úgy ide sorolható, mint- mondjuk a nyári hangversenyek vagy a szabadtéri szobrász-műhely és kiállítás alkotóival és alkotásaival való személyes találkozás, egy autóstúra közben. V. M. Kecskeméti Gilda az Erkelben Az Erkel Színház pénteki Rigóletti előadásának első szünetében sokan böngészték a friss Pesti Műsort: ki ez a széphangú vendég, ez a különleges Gilda. Német társaságnak magyarázta valaki mellettem, „sie studierte Kecskemét", mások szerint már rég meg kellett volna hívni, volt aki előnyös megjelenését méltatta, az egyik ismert operabarát költő szerint „szépen csinálja”, húsz éve bérletes hölgy főként felső régiókban gyönyörű, kiművelt hangját dicsérte. Mór a második képben elhangzó áriáját (Ó, e név, mily szép, mily lágy, Benne cseng a boldogság) követő, elismerő hosszú, nyugtázó és biztató taps sejtette, hogy Terebessy Éva m. v., a salzburgi operahóz énekese magával ragadta a közönséget. Amikor a kiváló Sólyom Nagy Sándorral és a herceget alakító Kelen Péterrel nyolcadszor szólította kétezerhóromszáznegyven néző a függöny elé, első, tíz év előtti kecskeméti koncertjére gondoltam. Az akkor még zeneművészeti szakiskolás sokoldalú kislány bemutatkozására majd félig megtelt az Óvónőképző Intézet nagyterme. Hatvanan is lehettek, elégedett volt a látogatottsággal. Most majd ennyien várakoztak a legnagyobb magyar színház előtt, hogy valami véletlen segítségével bejuthassanak a nézőtérre. Idény végén ritka ekkora érdeklődés! Es ekkora siker! Magasra kapaszkodott Terebes-9 Norina: Terebessy Éva. sy Éva szerpentin-pályája. Kígyóvonalban haladt fölfelé, céljai felé, noha látszólagosan időről-időre eltávolodott céljaitól, el-eltűnt kecskeméti Ismerősei elől. Az országban először itt szervezett filmesztétikái szakkör alapító tagjai közé tartozott. Jeles művészek biztatták, hogy próbálkozzék a rendezői hivatással. Már-már kinyílt előtte a főiskola kapuja, szinte biztos volt, hogy második nekifutásra felveszik, amikor meggondolta magát. Beiratkozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába és ezzel egyidejűleg megkezdte az egyetemen népművelői tanulmányait. Az egykori ének-zenels diákot a közművelődés iránti vonzalom sem tartotta népművelési munkakörben. Két diplomával a zsebében a színpadra kívánkozott, énekes szerepékre vágyott. Itthon nem jutott térhez, hozzájárulással külföldi operákban dolgozott. Trieri éveiről mi is írtunk, beszámoltunk az első főszerepek öröméről. A Mozartheum vezető karnagya szerződtette Salzburgba, majd az ottani operatársulatnál kapott gyönyörű feladatokat. Norina volt Donizetti Don Pasquale vígoperájában, Márta Flotov remekében, énekelte Atalontát (Händel: Xerxes). Így méltatta teljesítményét az Oberösterreichische Nachrichten: „Éva Terebessy remek formában volt”. A sikerek további tanulásra, erőfeszítésre ösztönözték. Budapesti és milánói tanár képzi hangját, szüntelenül bővíti repertoárját. Tanltványi szeretettel emlékezett a Nemesszeghy házaspárra abban a röpke időben, amennyire sikerült kivonnom az előadás után a gratulálók gyűrűjéből. „Itt tőlük tanultam a legtöbbet. Lajos bácsitól zeneileg, Márta nénitől emberileg.” Ősztől itthon marad. Szívesen lótnánk, hallanánk a Megyei Művelődési Központ vagy a színház színpadán is. HelUi Nándor Jugoszláv iparművészeti kiállítás A huszadik század rqásodik felére az iparművészet fogalma kettős értelmet nyert; magába foglalja a régi értelemben vett egyedi kézműves, kisipari módszerekkel készült használati és dísztárgyakat, és az ipari formatervezés által létrehozott nagyipari előállítású tárgyakat. Az iparművészeti iskolák — főiskolák — után a múzeumok is kiterjesztették a bemutatás körét ez utóbbi tárgyakra. Ügy tűnik, hogy a modem emberi környezet — mint az iskolai, múzeumi „megfelelők” -r egyesíteni tudja mind a kettőt. Az egyiket, a sorozatban gyártott ipari formákat mindennapi használatban — kés, villa, kanál, tányér, bútor — a másikat," az egyedi iparművészeti alkotásokat „ünnepi” használati tárgyként, dísztárgyként — faliszőnyeg, váza. (Szóródások persze lehetnek, de az út mindenesetre errefelé vezet.) A belgrádi Iparművészeti Múzeum kiállítása a budapesti Műcsarnokban, ez utóbbiakból mutat be reprezentatív válogatást. A faliszőnyegek és a tétiben elhelyezett textíliák tekintetében a sokféleség a legészrevehetőbb jellemző, a kerámia tekintetében pedig a hasonlóság — és humor! A kerámia — tudjuk, a keramikusok is tudják — aligha vetekedhet a márványba faragott, bronzból öntött szobrok hordozta gondolatisággal, ahol már maga az anyag Is valamiféle méltóságot sugall. A jugoszláv keramikusok megtalálták a módját, hogy — mintegy követve a római hagyományú „arcos edénykék” útiját — jókedvű ötlettel párosítsák a használati célt. Olykor — többnyire — ez utóbbit csak jelzésként alkalmazva. (Az arcos edénykék, amelyek legkedvesebbike a székesfehérvári István Király Múzeumban található, a magyar népművészet Miska kancsóiban találtak itthoni követőkre.) Velja Vukicevic vázája, zöld mázas emberke, - még használati tárgy, váza is lehet; Dragoljub Adzic Fej című kerámiája már csak félrecsapott váza-szárat visel feje tetején, amiben a virág is csak kalapdísz lehetne, ha egyáltalán valakinek eszébe jutna az a bizarr ötlet, hogy vázának használja ezt a kerámiát. Éppúgy, mint Olga Vujadinovic csokornyakkendős, bajuszos váza-kentaurját. A nagy ötlet a kiállításon kétségtelenül Branislav Stajevicé, aki egyszerűen csak vázát állít ki, de variálható vázát! A kerekded víztartó edény szája ugyanis cserélhető, öt féle variációban, keskenyebb, *• szélesebb, osztott formában. Elhelyezhető benne csokor, gally, egy szál virág, sőt három szál is. A textilművészeti bemutatón a mai textilművészet legjelentősebb irányzatai megtalálhatók. A népművészeti ihletésű, forma- és szinvilógú faliszőnyegtől, a festmény, vázlat alapján szigorú pon- tossággal leszőtt gobelinképlg. Es természetesen azok a valóban „textilszerű” alkotások, amelyek a textil anyagát — a gyapjúvagy pamutfonalat, a szizált —, a szövés, csomózás technikáját kifejezőeszközként alkalmazzák. Közülük is kiemelkedik a „Látóhatárok és síkságok”, Etelka Tobolka hatalmas szövött faliképé. A szövés és helyenként az aranyszállal való csomózás eszközével a barna és a nyersszín • Matejka Nap — faliszőnyeg. • Branslav Subotic: Kompozíció. variációival tágít mély lélegzetű teret, rajzol kevés jellel természeti tüneményt, távlatot nyitó freskót. Ninela Pejovic Pomponokcímfi vidám tértextilje a rácsos hálók egymás mellé lógatásával és az alul elhelyezett tört színű kedves pomponokkal törekszik dekoratív hatásra. Jagoda Buic a jugoszláv textilművészet világhírű .művésze koromfekete szizál tértextillel mutatkozik be. A méltósággal meghajtott gyászlobogó súlyosságát a szövés vastagítása teszi még fájdalmasabbá. Az üveg önmagában is rengeteg kifejezési formát hordozó anyag. Színének megválasztása mellé még a környezet színe, hangulata is belejátszik hatásába. Veselko Zoric az üveg használati alkalmazásával játszik. Kannácskái — zöld üvegből, négy van belőlük — csőrüket és fogójukat kézként használó üvegemberkék. Kalapjuk — kupakjuk — zöld üveggolyó. Raul Goldoni Diszkosza enyhén opálos, irizáló üvegből készült, az üveg cseppenését, apró légbukorékait dekoratív elemként használja fel. Gazdag szép bemutatkozás a jugoszlávoké. S aki megismerke-9 Olga Vujadinovic: Kentaur. (Háuer Lajos felvételei — KS.) dett vagy meg fog ismerkedni az évenkénti Otthon kiállításon ipari formatervezett bútoraiknak, tárgyaiknak kulturált formavilágával, az teljes képet kap iparmfivészetük mai állásáról. T. A. 9 Dragoljub Adzic: Fej. . mmmmrnmmmmmmmmmsmm! TÓTH BÉLA: Legendák a lóról (32.) Járhatott volna bivalybőrfö. delű, kényelmes delizsánszokon, hlntáltatta volna magát aranyhímzésű párnázatokon. Élhetett volna ananászon, pástétomon, védelmezhette volna magát világverő katonasággal, orvosolhatta volna magᣠa római pápával, mindene megvolt hozzá. Hanem hát a halál ellen nincs orvosság! Ez a nagy igazság megvan. Ütött az óra, éppoly pucéron megy a kalapos király, ahogy Eszes Bálint áll a sírgödre partjára. Odáig biztosan tudjuk, hogy el kell jutni. Tovább talán maga az öreg Prokopp János se. Pedig de egy tudó vén káplán az. Káplánságnál tovább nem vitte sohasem. Tán nem imádkozott eleget, nyelvét ölthette ügyeletes védőangyalára, vagy csak jobban beleszeretett a földi jók élvezkedésébe,, nem tudtuk mi azt meg, lovon élő egyszerű csikósok, sohasem. Hozzánk kopott vénemberként érkezett, a jó borivó ember rezes órrával, öregkutya kedvével. Kettőt is nehezen szólt, ha nem volt muszáj neki. Ha prédikált, darabokban szakadozott ki belőle a fohász, akár a télen ásott gyöptégla. Mondták parasztpapnak, magagyüttnek, törpehitűnek. Mivel tán, hogy ném verdeste magát a földhöz istenfélelmében. Vele akadok össze a Nagymajor zaboskamrája előtt a napokig tartó 'harangzúgások közepette, mikor megkérdezhetem tőle, hogy is leszünk meg ezután a kalapos király nélkül. Mert más királyból magam sem csináltam volna ilyen nagy gondot. De hát éppen ő akasztotta rám azt a fityegőt, amit meg nem bocsátanak nékem ezen á parton magas fölötteseim. S vele a személyes ismeretség. Az nagyon megköti az embernek az emlékezetét. Mondom az öreg káplánnak, 'hát mostan akkor, hogy legyünk meg kalapos király nélkül. Mire ő nagy fennen válaszolta, csak az én fejem azért ne nagyon fájjon, mert az uralkodók között az úgy van, hogy meghalt a király, éljen a király! Még el sem temetik a halottat, kikiáltják az újat, nehogy a fejetlenséget va'lamerről valaki megirigyelve föllopja magát a trónusra. Úgy, hogy én is nyugodtan cslkóskodhatok, ahogy ő nyugodtan káplánkodhat, hisz másfél napig a halóit királyért szóltak a kolompok, az utóbbi másfél napban II. Lipót dicsősé■ gére. Mondom magamban, hát a fene se nyugtalankodott, csak hát okostól kérdezzen olyant az ember, amit maga nem tud. De amúgy is jó volt Prokopp-pal a barátság, mert ő pásztorlevelekben kapta azt, amit hozzánk a kóbori szelek hordtak el hírül, ha elhordták. 0 mondta aztán el bizalmasan, hogy öröm ez a gyász, hisz II. József erőszakos politikáját a németek se tudták mindenestől lenyelni, nem is beszélve az örökösén rebelliózó magyarokról. Azok \ válogatás nélkül egyetértettek, úr és jobbágy abban, hogy ami Józseftől jön, azt tagadni kell! Sose gondoltam én Prokoppot hazudósnak, de most hamarosan meggyőződtem, hogy nagy igazat mond. Tudta, hogy az uralkodó a halálos ágyán visszavonta minden parancsoló törvényeit. Gondoltam, mit zavar az éngem. Ha. nem egy hét se tellett belé, szólít engem Buxbinder kapitány, hogy az aranymedaliont, amit a császártól kaptam, de lóhalálában az ő kezeihez szolgáltassam, mivel az uralkodó visszavonta minden cselekedeteit. Hát pislogtam, mint akit lőccsel kongatnak fejbe. Hál éppen engem vert le lábáról ez a halálos ágyon való visszavonás? Tudtommal Buxbindert is ő nevezte ide, ő parancsolta létezni Mezőhegyest! Azokkal mi történik? — Na, mit vakaródzol? Vagy eladtad, mi? így böcsülted az uralkodó 'kitüntetését. Majd azt hazudod, hogy nem tudod, hová hányták él a gyerekeid, mert tenálad aranyfityegő'kkel lyukraverőcskéznek a pulyák? Az asszony nadnai porcelán Szűz Máriát örökölt az öreganyjától, annak lyuk volt a talpazatában, ott lakott az én aranyfityögőm. Nem akartam a családom szomorítani, hogy most ettől megválunk, mert nem tudnak másképp végigvágni rajtam az urak. Csak ballagok vele a Buxbinder elé, az meg úgy várt, mintha egyéb gondja sem volna. Hogy be tudott annak is súgni ez a majom Hantos, hát az már engem is fölháborí tot t. Hogy nem . ismeri Buxbinder a környezetét? Hogy lehet ilyen tehetetlen, minden haszon nélkül való embernek jól élni ott, ahol egy mákszemet munka néklül nem teremthetünk. A pofája, árul'kodása után. Megcsöndíti Buxbinder a Lovazási aranyérmet, hiszen olyan nem járt még a kezében sem, hát kocogtatja, nem-e hamissal cseréltem ki, mert a csikóstól, attól a marhától minden kitelik. Egyszer olyan isten barma, ami alatt nyög a föld, más a mundérosok eszejárása szerint, másképp meg aranyérmet tud hamisítani. — Amúgy sem böcsülted, te ezt, csikós, hát az esküvődön sem látták az ünneplés lajbidon! Vagy zálogba csaptad, hogy az újaszszonynak... — Ne gyalázkodjon a kapitány úr, mert ón úgy nevelkedtem, hogy a szegénységhez nagy türelem kell, de hát annak is csak határa van, lehet, valahol — Na, tán fenyegetőzői?! — Fegyvereseket hogy is fenyegethetne a fegyvertelen. De. hát talán ember vagyok magam is! 46. Buxbinder felfortyant az ember szóra: — Ember, az isten annak teremtett. De az alja! — Nem akarok én a kapitány úrnak hízelegni, de hiszen, ha a mundért leveti, csak egy kupac szemét marad, még nem jön valami pusztai szél. — Ezt aztán nem tűröm. Őrség, ide, kurta vasra azt a piszok felséggyalázó, lótolvajló, lázadó, betyárokkal cimborás zsiványl! Aggatta aztán vég nélkül rám a rangokat Buxbinder, amíg a kápánok nagy üggyel, gonddal rám drótozzák a rozdás lóbéklyókat, aztán siettettek az áristom felé. A kapitány meg a nyomomban, velem csukátja magára a cella ajtaját, gondolom azzal a szándékkal, hogy ot>t ellátja a bajomat, amihez nincs szüksége tanúkra. A acsászár a 'tíz év alatt azért megtanította a kicsike királyokat, hogy a törvény, az törvény. S minden ember a maga mivoltában köteles felelni előtte. Nem szaggathatják le csupa bűnüldözés közben, mint gyanúsítottnak, a húsz körmeimet, nem verhetnek félhóltra, nem ülhetek gyanúsítottá mi voltomban halálomig a kóterben. Túl rövid ideje halt meg ahhoz a császár, hogy ezek az idomított rangos szemetek áthághassák a beléjük dresszírozott parancsokat. Ezek mindig annak hisznek, amit legközelebbi érdekük diktál. Ha éngem hűtlenséggel vághatott, akkor a király mellett állt. Akár a megyei urak. Föliratkoztak József törvényei ellen, de kutyának kellenek a törvényei, ha a legkisebb nemes érdekei ellen valók. Közteherviselés adóban, katonaállításban ? Kell a kutyának a császár. A pór nem szeret katonáskodni, felségáruló! Amúgy, éljen a király! Ha a pór utálja a derest, fölötteseit gyalázza! Deres sincs már Eltörölte, megtiltotta II. József. A jót ne tudnánk. Ami nekünk jó törvény, annak hírét hozzánk hordják a Bécsiből lábadozó szelek. Nincs deres, és nincs deres! Nem verethet meg Buxbinder a Nagymajor placcán huszonötig, ahogy eleinte itt is kezdődött az élet. Hanem a cellában fölemeli kutyakorbácsát, én meg bebéklvózott kezem. — Ügy üss, hogy csak egyet ütsz, de akkor véged! Látta a pofámon, hogy nem vagyok valami jó kedvemben, hát kikopogtatta magáit. Tudtam, hogy befizet 6 nekem ezért (Folytatjuk.)
