Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-20 / 142. szám
1978. június 29. • PETŐFI NÉPE • $ Például Lajosmizsén • A művelődési ház irodája jól példázta a szűkösséget — amíg ezen is nem segítettek. Egy szomszédos lakóházban bérelnek azóta Irodát, hogy ezzel is teret nyerjenek. Evek óta ismételten visszatérő téma a népművelők, közművelődési szakemberek körében, hogy miképpen végezzenek folyamatos, tartalmas és színvonalas munkát a bizony ma még elég gyiakran látható elavult, korszerűtlen művelődési otthonokban. Sokan jogosan azt fájlalják, hogy a régebbi káros szemléletből eredő „egynagytermes" épület belső képe, té'rképészetileg mennyire gátló tényező. A panaszkodóknak legtöbb esetben Igazat kell adnunk. Ugyanakkor egyre sürgetőbben vetődik fel a kérdés: nem lehetne-e, nem kellene-e ezeket a rosszul megépített házakat a mai követelményeknek megfelelően átalakítani? Ám ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ilyen szükségesnek látszó átalakítások elvégzése előtt is tenni kellene valamit. Igenám, de mit? — teszik fel a kérdést az illetékesek közül sokan. Van, ahol erre a gyakorlattal tudnak válaszolni. Például Lajosmizsén. Itt ugyanis az Odry Árpád Művelődési Ház még az átlagosnál is lehangolóbb képet mutat. Egyetlen nagyterem, s egy klubhelyiség található csupán a kívülről sem éppen tetszetős épületben. Ä művelődés lajosmizsei irányítói — és szorgalmas „közkatonái” viszont ebbe a helyzetbe egyáltalán nem nyugodtak bele. Nem mondották azt, amit sajnos, sok helyen másutt, hogy „rosszak a körülmények, 'hát nem tudunk dolgozni.” Nem ezt mondották, hanem azt, hogy addig is, amíg rákerülhet az emelet az épületre — mert ilyen elgondolás van —, vagy, amíg felépül az új intézmény — sajnos erre nem sok a remény —, próbáljunk meg valamit csinálni. így adódott aztán, hogy az intézmény szervezésében és irányításában ma már összesen tizenöt közösség munkálkodik, s ezekben csaknem félezer helybeli lakos fejleszti műveltségét, gyarapítja ismereteit, tölti el szabad idejét kellemesen. Külön eredménynek számit Lajosmizsén, hogy az említett csoportokban, együttesekben meglehetősen sok a felnőtt. Mozsár András igazgató állítása szerint a résztvevőknek, a szereplőknek mintegy a fele. Működik ebben a nagyközségünkben zeneóvoda, clterazenekar, gyenmektánccsoport (és felnőtt is), fúvószenekar, bábegyüttes, klub, stb. De hogyan csinálják? — kérdezheti ezeket hallva, olvasva akárki. Igen, ez a nagy kérdés, hogy miként, hogyan lehetséges tartós és sokféle, sokszínű munkát végezni a valósággal lehetetlen körülmények között? Sietünk megadni a választ. Nagy-nagy erőfeszítéssel, sok-sok törődéssel, felfokozott igyekezettel. Kevés a helyiség? Hát rendeznek foglalkozást még az előcsarnokban és az öltözőben is. Több terem kellene? Hát, ha az alkalom megkívánja, mesterségesen kettéválasztják a nagytermet, hogy egyidőben más-más foglalkozást tudjanak tenne tartani. Ám ez még nem minden. Jó kapcsolatot tudtak kiépíteni az iskolával, a diákotthonnal és a nagyközségben levő munkahelyekkel, üzemekkel. Egy-egy ottani terem, helyiség is színteréül szolgálhat, így a tervek szerinti foglalkozásoknak, (Á lajosmlzseihez hasonlóan elsősorban Baján láthatunk még ilyesfajta törekvéseket és eredményeket. Kár, hogy egyes he-' lyeken nem követik ezeket a jó kezdeményezéseket.) Ha már Lajosmlzséről ejtünk szót, megemlítjük azt Is, hogy az évente ismétlődő tüdőszűrők alkalmával kiállításokat rendeznek és helyszíni könyvárusítással, valamint előadásokkal Igyekeznek a lakosság kedvébe járni. Másszóval kitesználftf azokat a jó alkalmakat, amikor, ha más eredeti céllal ugyán, de az épület falai között sok ember megfordul. Legutóbb például fafaragó kiállítást rendeztek a lajosmizseiek örömére, és összekötötték ezt a zsűrizett népművészeti tárgyak árusításával. Á siker most sem maradt el. Lajosmizsén tehát a dolgos hétköznapok alatt bebizonyosodott, hogy le lehet győzni a tárgyi nehézségeket, akadályokat; vagyis, hogy akár a legnehezebb körülmények között Is lehet eredményt felmutatni a közművelődésben. (Természetesen sem Itt, sem másutt nem jelentheti ez a tény azt, hogy le kell mondani a majdani, remélhetőleg muharabb elkészülő új, korszerűen kialakított intézményről.) Varr* Mihály • Igaz, hogy „levegőt alig lehet kapni" a könyvtárban, de ex nem nkadály Gazsó Lajosáé könyvtárosnak a jó munka végzéséhez. (Tóth Sándor felvételei) BEMUTATJUK GOLARITS ERZSÉBETET A lenvászon hullámai A fekete alapot vékony fehér csíkok szelik át. Feljebb a fehér csíkok kicsit megtörnek, elmozdulnak, megszélesednek. A csíkok fehérből feketébe, majd feketéből fehérbe váltanak. A fehér vastagabb ive hullámtarajt formáz, mögötte a fekete sűrűsödik, hogy ismét fehér hullámtarajban buggyanjon fel, egy másik sorban. Ahogyan emelkedik a tekintet, úgy lesz egyre gazdagabb a vastag, fehér csíkok tartománya, sűrűbbek a hullámok. Légiéiül már csak vékonyan mozdul a csík hullámvonallá, majd a széles, nyugodt fehérséget csak egy-egy szál fekete vonal töri meg... □ □ □ Golarits Erzsébet lenvászonra nyomott faliképét próbáltam szavakkal leírni; jóllehet tudom, a textil látni- és tapintanivaló; a leírás csak halvány érzékeltetője lehet. Mint ahogyan nem ad pontos képet egy másik lenvászon falikép mellékelt fotója sem. Erről bárki azt hlhetné, hogy egyszerűen gyűrött textilanyag. Pedig a gyűrődés: nyomott minta. Olyan érzékletes, hogy az ember kisimítani készül- vagy legalább Is megérintve megtapasztalni. Ehhez hasonló volt az a textilképe is, amellyel a legutóbbi szombathelyi Textilbiennálén díjat nyert: nagy gyűrött felület, amely csupán nyomással mímelte a gyűrődést. Olyan volt, mintha... Ez a díj annál is jelentősebb Golarits Erzsébet életében, mert alig néhány esztendeje végzett az Iparművészeti Főiskolán nyomottanyag-tervezőként. Az 1976-os szombathelyi dijat külföldi siker előzte meg: a londoni Minltextil-kiállításon — amely a kisméretű textilképek és -tárgyak bemutatója volt —, negyedmagával képviselte a magyar színeket. A díjazott mű vízszintes alapon különféle anyagok hajtogatásával képzett felületű. A nyersszínű textilek különböző árnyalatai szélfútta homokbuckákat juttattak az ember eszébe. □ □ □ Már főiskolás diplomamunkájában Is a legegyszerűbb motívumok és színek megvallatásával foglalkozott, s ezt folytatja mostanáig, kis szériában készülő függönyein, faliképéin. Legkedvesebb színállása a fekete-fehér; szereti a nyersszínű alapot, s szereti, műveli a kékfestő technikát. • Golarits Erzsébet munka közben. Különös világot hordoznak Golarits csíkjai. A csík, ez a szabályos, kiművelt csíkminta — még akkor is, ha nem léniával húzott, merev, hanem kézi rajzzal egyengetett — emberalkotta találmány, absztrakció, a legrégebbi kultúráknak is kedvelt díszítő motívuma. A fiatal művész, amikor ezeket a csíkokat egymás alá, fölé, mellé húzza, eltolja, hajlítja, mégis azonnal természeti képet idéz fel, hullámok megtörését, dombok vonulatát, felhők játékát. □ □ □ A nagymama lakásában, ahol egy kis szobát mondhat a magáénak, legfontosabb berendezési tárgy egy nagy asztal. Ezt, meg a konyhai asztalt használja, ha szitanyomaikat készít. (Nemrég kapott egy telefonhívást: egy ausztrál művész van itt, aki hallott már róla (1), s szeretné meglátogatni műtermében. Szívesen látta, de bizony ezt a két asztalt tudta megmutatni neki, „műteremként”.) t Á lenvászon falikép. (Hauer Lajos felvételei — KS.) összevarrott „foltminta”, amely a nyak körül, n vállon, s a ruha alján húzódik végig. Nyárra, ugyancsak foltokkal díszitetten, kékfestő ruhát készil 4 A VIT tiszteletére kiírt pályázatra egy zászlóval készült A sima lenvászonból szabott zászlón négyzet alakú nyílásokat vágott, ezekbe a nyílásokba kisebb-nagyobb valódi és íantázlazászlócikákát helyezett el, ezzel Is jelezve a VIT sokszínűségét , Most Gdanskba készül, ahol több műve is szerepel a magyar textilművészetet bemutató kiállításon. Eddigi munkált maga is kísérletnek, készülődésnek tekinti. A sikerek és díjak jelzik: jó úton keresgél. Szinte kizárólagosan a természetes anyagokat használja. Len, pamut, vászon, flanelt. Mert közben játszik is. Flanellruhákat tervez és kivitelez. Ruhái mindig „textilcentrikusak", azaz elhanyagolható a szabásuk — többnyire T-ujjal készülnek —, díszítésük is textilből van. Például; fekete flanellruha, T-ujjal, csuklónál behúzva. Dísze virágos, pettyes, aprómintás kartondarabkákból □ □ □ A fiatal textiltervező pályája elején áll. Ruhái, függönyei az Ipari formák tervezése terén mutatják kvalitásait; faliképéi, minitextiljei pedig művészi útját jelzik. Ami, ha meggondoljuk, nem ellentmondás, hanem az igazi „iparművész” sajátja. T. A. TÓTH BÉLA: Legendák a lóról (30.) Hová gyöptéglákat, hová a locsolt tőzegszőnyeget, Ivóvizet, hűsítő asztalokat, fáklyatartókat. S potyogott a nép, mint az el- ~ Pistáit hangyaboly napkelte után. A verseny előtti napon, délebéd után ml, versenyesek is megindultunk Makófalvának. Végig cövekelve lobogókkal az útvonal, ami között mehet a vágtázók serege. Negyedmérföldenként az inspektorok figyelőhelyeinél is deszkaszárnyak, ha esik, ha fúj, hát enyhelyük legyen. Birkabőr tömlőben vittem Virág vacsoratejét. Nem Itta meg. Érezte a faggyúszagot rajta. Éjszakára üres abrakos tarisznyát húztam a fejére, hogy legelni ne tudjon. A reggeli nap első sugarainál megálltunk a kezdőcsíkon. Nem voltunk százan. Megmondták már öregapámék, hogy mindig többen dicsérik a fölkelő napot, mint a lenyugvót, több az eljegyzés, mint az esküvő! Lehettünk hetvenen. Kilencen civil csikósok, a többi katona. De kardosak, fényesek, subickosak, bajszosak, nagy, klvagyl pltepofójúak, kik közül nem egyet ismertem cselekedeteiről, mást csak hírből. Többségüket ezelőtt a szememmel sem láttam. Tisztek. Fenemód flrundcvancigolták, táncoltatták lovaikat, mintha öklelő tornába Indulnának. Ml meg, szürke egerek, elvll csikósok, csak örültünk, hogy el nem korbácsoltak az indulővonaltól bennünket, hiszen suhogott a korbács meg a kard, hej ellenség, hol vagy? A Nagymajorból Indulva, a mérföldenként elhelyezett hírlövő ágyúk jelel stádiumról stádiumra adták át a jelet. Leeresztették előttünk a kötélkordont, megindultunk. Voltak, akik mindjárt sebes vágtában vették az első mozdulatokat. Mások csak sima vágtát parancsoitak maguk alá. Aztán kocogósok következtek. Én azt tudtam Virág szokásairól, hogy jobb a kedvére hagyni a sebességet. Tudja ő,. mit akarok vele. Szép, térnyerő kócogá&sal Indultunk, aztán egyre belemelegedve vettük a talaj hepehupáit. Mikor elhagytuk Makót, ötvenen lehettek előttem, lova farát nézhettem vagy húsznak. A többiek-kimentek a látásomból. Ahogy a rákost csurrantót közelítem, hát a túlparton két nyerges iegel. Gazdáik egymást istúpolják valamilyen r&ndulásfélével. No, megeshet az ember gyerekével, ezért aztán Virág lovam, csak csöndeskésen csaptass, változik a Csurgó feneke, dágványba ne lépjl A dáli ugarokon beérek egy nyolctagú csapatot, nem én sebeskedem, ők lassúdtak le. Patakban csurgott a lovuk faravölgyein a veríték. Hát azt se szabad! Agyonütni a lovat. Csúnyán néznek rám a katonaurak, hogy nyavalyás olvll csikós lélemre pofapirulásukat hozom. De hát nem állhatok mögéjük, verseny ez, ahol nem a szolgálati viszonyok mondják meg, hol van a helyem. Szökdécselünk, mint az aratási gabócák a tarlón, nézem, nyereg alatt lzzad-e a lovam, de nem. Jó jel. Bogárzónái egy fényes hadnagy veri a földön fekvő lovát. Co, föl, Sárga, auf Gelberl A harmadik mérföldnél, fele útján túl, hárman szaladnak előttem. De habos a lovak pofája, földre hullik a tajték a szájukról. Rossz jel. Veszik az erő. A Virág élvezi a játékot. Máskor is észrevettem huncutságait.. Nem -szerette, ha előtte mennek. Szedte a lábát, de nem megugrással váltva, ha néha szépen adagolva. A hatodik mérföldnél elköszöntünk az előttünk menőktől. Két nemrég hozzánk került kapitánynak lengettem meg a kalapomat, mert a szolgálati szabályzat szerint, a nap bármely órájában és helyzetében találkozzam fölötteseimmel, mindannyiszor el ne mulasszam a nekik való köszönést. Hát akkor Isten áldja meg, tisztelt kapitány uramékat! Urak voltak. Nem vicsorítottak rám, nem disznóztak, gondolom összenéztek kicsit, fogukat szorítva, s hallottam korbácsuk csattogását a csuromvizesen galappozó lovuk hasa alatt. Illetlennek tartottam hátrapislogni, hogy maradoznak mögöttem. Apám tanácsa szerint kicsi zsebtükrömmel kukkereztem meg hollétüket. A negyedik mérföldjeiig láttam őket. Aztán olyan magamra maradtam a klcövekelt pályán, mint az égi madár, ha felszalad nótáznl. 43. Haj, Virágom, Virágom, szép szál, egyetlen, kicsi lovam! És a Virág tudott még sebességhez ragasztani. Éreztem, olyan előnyöket szereztünk, tán el sem hiszik, ha belüktetünk a császár szárnyéira elé. Hogy h<fnnét indultunk, a Maros partjáról egyenesen. Talán okosabb lenne megfrüstökölnt, mert arra is akadna idő. Rákanyarodunk afe utolsó szem- * lész stádiumára. A kordonon kívül kiváncsiak sorfalai kezdődnek. civilek, katonák, a tájékból összefutott bámészl népek. Biztatnak, hajts, csikós, a nyomodban vannak! Mások: sehová, gyere kártyázzunk egy osztást! A katonák dühös ökölrázással krucifikszoznak rám hisz a mundér befröcskölődlk hahotával, ha civil koooint a császárral. Egy katona elém ugrik, hogy a lovam visszafordítsa, de a Virág fecskenyilallással kearüll ki, kicsit föl is rúg, patkójából a sarat az ijesztgető szeme közé vágja. Tanultsága akkora, beíratjuk a budai nagyiskolában, amit a császár anyja telepített Az út végén, keresztbe épített pavilon ülőhelyein, háromszög kalapú urak ülnek. Olyan közel kerülök, már meglátom dlszkardjalk csillogását, lassítok, ahogy a távolság elvész előttem. Kantáron fogva a Virágot, kalaplevéve köszönök. Csak mozdulattal, a számra nincs ehhez szükség. Egy Inspektor hozzám siet. — Ha nem csaltál, te vagy az első. Ml a neved? Látszott a képe szitáján, hogy nem örül a befutásomnak. Nem ezt yárta, netán valakié másra, biztosan fogadott, s most keresztülugratja elképzeléseit egy koszos civil, cocőnevelő. De nem vicsorgott különösebben rám, hisz három ölre, ha voltunk ,a kalapos királyhoz, ki tábornokai körében, rám csak fél szemmel pislogdálva, tanácskozott valami lapozható papírok fölött. Mezőhegyes fundamentálő okmányai voltak, azok. Apám elvezette Virágot, ráült, körbekocorászott vele .a Nagymajor környékén, hogy lassan hüljön le a ló. Fertályórán belül megérkezett utánam két katona, meg egy civil. Így szállingóztunk össze tizenhatig. Mégpedig azért, mert ennyi cime volt a királynak. Tizenhat beérkező után leeresztették a sorompókat. A többi kívül rekedt. Akkorra ott voltak a kiállított inspektorok, akik szám szerint jelentették, hogy a szabályokat megtartottuk. Na, akkor beérkezés szerint lökdeltek sorba bennünket. Odalépett a császár, háromszögű, fehér kalap volt a fején, foltozott klskabát rajta, buggyos nadrág fehér harisnyával, meg valami asszonyt lábra való cipő. Fülbesúgói minden léptében utána, adták kezébe a belevalót. — Mi vagy, ki vagy? — Csikósbojtár az állami ménesblrtok szolgálatában! — Nem akarsz katona lenni? Mondhatná kom volt, hogy szorítja lábamat a csizma. De hallgass az én nevem. Sebesen beszéltek egymás között, ahogy kécsa kapkodja be a galuskát. Egy szót sem értettem belőle végegyházi német tudásommal. Aztán nekem fordult. újra,, de annak, mintha bádogból csinálták volna sovány képe ábrázatát, olyan mozdulatlan maradt, míg beszélt. — Megteszünk számadónak, és civil csikósokat a kezed alá. Aztán ne feledkezzél meg a böcsü' létről 1 (Folytatjuk.)
