Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-11 / 109. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nőpolitikái kérdések a Hazafias Népfront megyei bizottságának napirendjén AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXÍII. évf. 109. szám Ára: 90 fillér 1978. május 11. csütörtök Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában tartotta ülését tegnap a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Dr. Bodóczky László elnök be­vezetőként emlékeztetett a fasizmus felett aratott győzelem 33. évfordulójára. A tanácskozáson részt vett Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára is. A napirend első pontjaként Farkas József, megyei nép­front-titkár tartott tájékoztatót az MSZMP Központi Bizott­sága 1978. április 19—20-i üléséről, a XI. kongresszus óta végzett munkáról, az előttünk álló feladatokról. A napirend második témájaként Iván Istvánnénak, a nő- és rétegpoliti­kai munkabizottság elnökének előterjesztése szerepelt a nő­politikái határozat megvalósításának mozgalmi tapasztalatai­ról. • Farkas József köszönti a megjelenteket. Ünnepségek a kiváló szövetkezetekben Hírt adtunk arról, hogy a megyében 19 , termelő-, 6 szak- szövetkezet, 3 szövetkezeti társulás nyerte jel a kiváló címet, egy szakszövetkezet pedig elismerő oklevelet kapott az el­múlt évben elért termelési sikereiért. A kitüntetéseket ün­nepi közgyűléseken adják át. Kedden a bátyai Pirospaprika Termelőszövetkezetben Vereczkei Imre, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium főosz­tályvezetője volt az átadó. A kö­zös gazdaság sokat fejlődött az elmúlt esztendőben. Korszerűsí­tették a gépparkot bővítették a kertészeti termesztést. A kerté­szetből 30 millió forint árbevételre tettek szert. Az idén továbbfej­lesztik a zöldségtermesztést, fő­ként a paradicsomra és a fűszer- paprikára fektetnek nagy gondot. Tegnap a császártöltési Kossuth Termelőszövetkezet rendezett ün­nepségét, ahol Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára adta át a kitüntetést a termelő- szövetkezet elnökének, Jónás Dá­nielnek. Igen élénk munkaverseny alakult ki a közös gazdaságban, amit bizonyít, hogy a Kiskunsá­gi Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége által meghir­detett termelési versenyben har­madik helyezést ért el. A szőlő- és a borászati ágazatban kezdemé­nyezett nemes vetélkedésben pe­dig második lett a termelőszövet­kezet. Azt is szükséges hozzáten­ni, hogy tavaly 230 hektárnyi sző­lőültetvényükről 96 mázsa hek­táronkénti termést szüreteltek. Az állattenyésztésben is figyelem­re méltóak az eredmények. Az idén főként a baromfitenyésztést fejlesztik. Az év végére 220 va­gon pecsenyebaromfit értékesíte­nek Csütörtökön délután a dunave- csei Béke Termelőszövetkezet ün­nepségén dr. Csendes Béla, az Országos Tervhivatal főosztályve­zetője adia át a kitüntetést. Ez a szövetkezet i jó terméseredménye­ket takarított be az elmúlt év­ben. Jelentős területen termelt burgonyát. Hektáronként 267 má­zsa termést takarított be. A me­gyében egyik legnagyobb kajszi­ültetvénye ennek a szövetkezet­nek van. Tavaly 170 vagonnal ér­tékesítettek a keresett gyümölcs­ből A dusnoki Munkás-Paraszt Ter­melőszövetkezet negyedszer lett kiváló. A dinamikus fejlődést bi­zonyítja, hogy 1971-hez viszonyít­va, az egy dolgozó tagra jutó termelési érték több mint ötszö­rösére emelkedett. A termésered­ményeik is említésre méltóak, például búzából 52,5 mázsa volt a hozam hektáronként. Az utóbbi években három és félszeresére emelkedett a paradicsom hektá­ronkénti termésátlaga, húsz má­zsával a fűszerpaprikáé. Két év alatt a háztájiból — a termelő- szövetkezet közvetítésével — ér­tékesített áru mennyisége kétsze­resére emelkedett. A kitüntetést a pénteki ünnepi közgyűlésen Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke adja át Zsilinszky László elnöknek. A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet szombaton rendezi az ünnepséget. Ez a termelőszövetkezet ötödször nyerte el a kiváló címet. Adott­ságai alapján tipikus város kör­nyéki mezőgazdasági nagyüzem. A növénytermesztésen, az állat- tenyésztésen és a kertészeten túl­menően, fontos ia kereskedelmi ágazat, amely hozzásegít a város ellátásának javításához. Az árufor­galom eléri az évi 50 millió fo­rintot. A kitüntetést Molnár Ist­ván, a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium főosztályve- zeLője adja ál az ünnepi közgyű­lésen. riTtö Magyarázatra ne<m szorul, hogy mit jelent a cimbeni ki­fejezés. Csaknem kétéves ta­pasztalat bizonyítja, hogy a gyárak, vállalatok, szövetke­zetek dolgozói egyre gyak­rabban veszik igénybe a szak- szervezetek eme szolgáltatását. A jogsegélyszolgálat évekkel ezelőtt kísérlettel kezdődött. Megfelelő irányelvek alapján az országban kijelöltek néhány vállalatot, ipari szövetkezetét, intézményt, ahol a' szakszer­vezeti bizottságok megszervez­ték a rendszeres jogi tanács­adásokat. A dolgozók között hamarosan elterjedt, hogy jo­gi ügyeikben munkahelyükön a hét bizonyos napjain fölvi- lágosítást kaphatnak a szak- szervezeti bizottság által meg­bízott szakemberektől. A kísérlet ke\dvezö tapaszta­latai alapján a Minisztertanács határozatot hozott, hogy az új szolgáltatást az ipar, építőipar, közlekedés, valamint a mező- gazdaság'területén kiemelt, to­vábbá a nagyobb állami vál­lalatoknál és a legalább hat­száz dolgozót foglalkoztató ipa­ri szövetkezeteknél alkalmaz­zák. A szakszervezeti jogsegély- szolgálat általános bevezetésé­re csaknem két évvel ezelőtt Bács-Kiskun megyében is sor került. Elsőként a Bajai Fi­nomposztó Vállalatnál, a Kis­motor és Gépgyár bájai gyá­rában, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál, aztán a Kecskeméti Konzervgyárban, a Kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalatnál, majd ezt kö­vetően többszáz munkahelyen kifüggesztették az új szolgál­tatási hirdető táblát. Egy-egy nagyobb gyárban, üzemben, vállalatnál évente általában hat-nyolcszáz dolgozó fordul ügyes-bajos dolgával, jogi kér­déssel a szakemberekhez. Több okból is hasznos az új intézmény. Könnyebbé vált az ügyek intézése, a dolgozók az esetek többségében mentesül­nek a személyes utánjárástól, nem kell nekik fölöslegesen várakozni a különböző foga­dónapokon, s az sem közöm­bös, hogy teljesen ingyen kap­hatnak szakszerű jogi felvilá­gosítást. S miközben a szol­gáltatással megbízott jogászok válaszolnak a dolgozók konk­rét kérdéseire, tanácsot, ja­vaslatot adnak,' azt is elma­gyarázzák, hogy a problémá­jukat megoldó jogszabályok­nak mi a lényege, a törvény alkotói miért úgy és miért nem másként szabályozták a szóban levő kérdést. Ezáltal tehát a jogi szakemberek fel- világosító munkát is végeznek, ami azért jelentős, mert így egyre többen megismerik a jogszabályokat, a paragrafu­sokba foglalt jogok és köteles­ségek egységét. Pontos megyei .adat ugyan nincs, de bizonyos, hogy a jog­segélyszolgálat bevezetésével lényegesen csökkent a munka­idő kiesés, hiszen a dolgozók­nak nem kell a különböző hi­vatalokba, vagy ügyvédhez menni tanácsért, felvilágosítás­ért. Tehát nemcsak a dolgo­zóknak, hanem a vállalatok­nak is hasznos az új intéz­mény. A jogsegélyszolgálatok veze­tőihez elsősorban a családi jog­gal, házasság felbontásával, gyerekelhelyezéssel, gyerektar­tással, gyermekláthatással, va­gyonjogi kérdésekkel kapcso­latos problémákkal fordulnak, de sokan kémek tanácsot egyebek között társadalombiz­tosítási ügyek megoldásához. A jogsegélyszolgálat nem­csak tanácsot, felvilágosítást ad, hanem valóban segítséget is nyújt a dolgozóknak. A Minisztertanács határozata ugyanis lehetővé teszi azt, hogy a jogi szakember meg­szerkessze a hozzá forduló dol­gozó szükséges beadványát, s bizonyos esetekben a jogi kép­viseletet is elláthatja a bíró­ság előtt. Mindez persze még koránt­sem jelenti azt, hogy a jog­segélyszolgálat segítőkész je­lenléte teljes mértékben át­ment a köztudatba. Sokan még nemigen tudják, hogy például munkaügyi kérdések­ben elérhető közelségben van a segítség. Ennek érdekében elsősorban a szakszervezeti bi­zalmiak fejthetnének ki na­gyobb propagandát, hogy a szolgáltatás minél szélesebb körben terjedjen el. A rend­szeresen megjelenő Házi jog­tanácsadót a jelenleginél na­gyobb példányszámban kelle­ne megrendelni és terjeszteni a vállalatoknak, intézmények­nek. T. L. Iván Istvánná beszámolójában a következőket hangsúlyozta: Nyolc esztendeje annak, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága megvizsgálta a nők politikai, gazdasági, szo­ciális helyzetét és határozatot hozott a további feladatokra. A határozat a Hazafias Népfront­mozgalomnak azt ajánlotta, hogy a lakóterületeken vállaljon na­ez a munka még alacsony szín­vonalú, az előrehaladás lassú. A megyében a lakosság 51,2 százalékát kitevő nők jelentős szerepet töltenek be a gazdasági és társadalmi életben. Munkahe­lyükön derekasan helytállnak, egyre többen válnak aktív ré­szeseivé a politikai, gazdasági, kulturális, egészségügyi célkitű­zések megvalósításának. Népfrontmozgalmunk szép és hálás feladata azon munkálkod­ni, hogy minél több nő. vegyen részt a közéletben. A mozgalom a nők közéletiségre nevelésének iskolája lehet, ha jól dolgozunk. A nők közéleti tevékenysége azért is szükséges, mert lelkesedésük, cselekvőkészségük lendítő erővel hat. A nőpolitikái határozat végre­hajtására tett intézkedések, a párt-, állami és társadalmi szer­vek politikai, nevelő, és szerve­ző munkája eredményeként az 9 A résztvevők egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei.) • Sürget a munka. A Dusnoki Munkás-Paraszt Tsz-ben egyszerre négy palántázógéppel ültetik a paradicsomot. (Pásztor Z. felvétele.) gyobb részt a nők társadalmi, politikai gondjainak megoldásá­ban, lépjen fel a nőket elma- rasztaló szemlélettel és gyakor­lattal szemben. Kezdeményezze a nők közéleti tisztségviselését. Vonja be őket a népfrontmozga­lom munkásságaiba, a város- és községpolitikai tevékenységbe, a békemozgalmi munkába, a szo­lidaritási és más akciókba. A bizottságok többsége, min­denekelőtt városi és nagyközségi bizottságaink nőpolitikái munká­ja elismerésre méltó. Igen ered­ményes a bajai, a kiskőrösi, a kiskunhalasi és kiskunfélegyházi városi, valamint a lakiteleki, a tiszakécskei, lajosmizsei községi népfrontbizottságok nőpolitikái munkája. Azt azonban még nem mondhatjuk el, hogy valamennyi bizottságunk nőpolitikái tevé­kenysége megfelel a követelmé­nyeknek. Néhány községünkben utóbbi években jelentős fejlődés tapasztalható a nők közéleti te­vékenységében. Nőtt arányuk a párttagság soraiban, a párt-, ál­lami és társadalmi szervek vá­lasztott testületéiben. Országgyű­lési képviselőink 30 százaléka, a megyei tanácstagok 22,6 száza­léka, a helyi tanácstagok 23,2 százaléka nő. A megyei népfront- bizottság tagjainak 37, a városi bizottságok 39, a községi bizott­ságok 38 százaléka nő. Ott van­nak a bizottságok vezető tisztsé­geiben, például a városi titkárok 33, a községi titkárok 41,5 száza­léka női vezető. Nem lenne helyes, ha a köz- életiséget csak azzal mérnénk, hogy milyen a nők aránya és aktivitása a választott testületek­ben. Ugyanis a választott testüle­tekben végzett tevékenységen kí­vül még igen sok formában vesz­nek részt megyénk asszonyai és lányai állami és társadalmi éle­tünkben. Népfrontbizottságaink a gátló tényezők megszüntetésében köz­életiségre neveléssel, a nők tár­sadalmi, közéleti ■ érdeklődésének felkeltésével tudnak részt venni. A nők helyzetének javításában jelentős szerepe van annak, hogy milyen a szolgáltatások, a keres­kedelmi ellátottság mennyisége, minőségi színvonala. Mind a szolgáltatások, mind a kereske­delmi ellátottság területén a IV. ötéves terv idején számottevő fejlődés ment végbe, és ez foly­tatódik V. ötéves terv végrehaj­tása során is. Amikor elismeréssel szólunk a szolgáltatás és a kereskedelmi el­látás fejlődéséről, azt is meg kell mondani, hogy a mennyiségi és még inkább a minőségi ellátott­ság sok területen elmarad a la­kosság növekvő igényétőL Jelen- - leg is sok gond és probléma van az új lakótelepeken, a külterüle­teken, a tanyákon, a. nők otthoni munkáját megkönnyítő szolgál- tatások és kereskedelmi ellátott­ságban. Gyakran hallani panaszt arra is, hogy az általános fo­gyasztási szövetkezetek körzete- • sítésével együtt jelentkezik olyan gond, hogy a központhoz kap­csolódó. községeket elhanyagol­ják, csökkent az ellátás színvo­nala. Szükséges, hogy bizottsá­gaink továbbra is fokozott figye­lemmel törődjenek az ellátás alakulásával, sajátos módszérek- kel segítsék a fejlődést. A nők szociális helyzetének ja­vítása közvetlen kapcsolódik az idősekkel való törődésihez. Me­gyénkben mintegy 109 ezer hat­van éven felüli ember él. Ennek több mint a fele nő, köztük sok az egyedül élő, idős asszony. Bi­zottságaink egyre jobban felis­merik a velük való törődés fon­tosságát, és eddig is sokat tet­tek azért, hogy társadalmi gon- -< gondoskodásaiba- fiatalok fele­lősségének felkeltésével, a szülők iránti szeretet elmélyítésével enyhítsék az idősek magányossá­gát < laBj A női egyenjogúság megvalósí­tásának alapvető feltétele a nők politikai, szakmai, kulturális mű­veltségének fejlesztése. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a párt nőpolitikái határozata óta növe­kedett a nők érdeklődése a poli­tikai, szakmai és állami iskolai képzettség növelése iránt A párt­ós társadalmi szervek szervező munkája a nők politikai érdek­lődése eredményeként a pártok- taltás különböző fórumain a női hallgatók száma 27-ről 36 száza­lékra nőtt Tömegszervezeti ok­tatásban évente 20 ezer nő vesz részt. A népfrontbizottságok által szervezett előadássorozatok részt­vevőinek 53—55 százaléka nő. Sokan végezték el a 8 általános (Folytatás a 2. oldalon.) VILÁGSZERTE ELÍTÉLIK ALDO MORO GYILKOSAIT Gyász és felháborodás Olaszországban „Meg kell akadályozni, hogy a terrorizmus diadalmaskodjék” Szerdán reggel több tízmillió olasz ember a felháborodás és a keserűség érzésével indult mun­kába, hivatalos nemzeti gyász híján is mindenki, akinek fon­tos a társadalmi haladás ügye, gyászolja Aldo Morót Szerdán. éjjel több százan vir- raszitottaík a Kereszténydemokra­ta Párt székiháza előtt, jelképe­sen szolidaritást vállalva a meg­gyilkolt politikus családjával és poltikájávaL Luciano Lama, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) főtitkára kije­lentette: „Nekünk élőknek az a kötelességünk, hogy kivezessük az országot ebből az állapotából, elszigeteljük a gyilkosakat, meg­akadályozzuk, hogy a terrorizmus diadalmaskodjék”. Az antifasisz­ta állandó bizottság Milánóban kiadott felhívásában a demokra­tikus egység megerősítésére, az ellenállási mozgalom értékeinek védelmére szólított fel. A torinói FIAT munkásai megerősítették az üzemóriás védelmét. Az olasz főváros utcáin szer­dára virradóra megjelentek a demokratikus pártok, köztük az OKP Moréról megemlékező és a politikus fényképét ábrázoló fal­ragaszai. Valamennyien megbé­lyegzik a gaztettet és kiállnak a demokrácia mellett Szerdára virradóra Rómában • Az olasz szakszervezetek Rómában tömegtüntetésen emlékeztek meg a meggyilkolt Aldo Moréról. (Telefoto — UPI — MTI — KS.) találtak egy kézzel írott közle­ményt, amelyet egy ismeretlen telefonáló ugyan a „Vörös brigá­doknak” tulajdonított de a ha­tóságok egyöntetűen kétségbe vonják hitelességét A „10. szá­mú közleményben" az ismeret­len azzal fenyegetőzött, hogy Moro után másokat is elrabolnak majd. A világ felháborodással reagál a „Vörös brigádok” bűntettére. A különböző országok kormányai nyilatkozatokban bélyegzik meg (Folytatás a 2. oldalon.) 4 l V

Next

/
Thumbnails
Contents