Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

2 • PETŐFI N£PE • 1978. május 7. Szovjet-nyugatnémet megállapodásokat írtak alá Ma befejeződik Brezsnyev í bonni látogatása i (Folytatás az 1. Oldalról.) A megállapodások és a közös közlemény aláírását megelőzően Leonyid Brezsnyev a gymnichi kas­télyban fogadta az ellenzéki pártok vezetőit, Helmut Kohlt, a CDU és Franz-Josef Strausst, a CSU elnö­két. A délelőtt folyamán került sor az SZKP fő­titkárának találkozójára Herbert Miessel, a Német Kommunista Párt (DKP) elnökével. A tárgyalási dokumentumok aláírása előtt Brezs­nyev és Schmidt á két delegáció tagjainak jelenlé­tében plenáris ülésen vonta meg a háromnapos bonni tárgyalások mérlegét. A délutáni órákban Brezsnyev és Schmidt Ham­burgba indult, ahol a szovjet államfő látogatást tett a városi szenátusban és beírta nevét a város­háza aranykönyvébe. • Leonyid Brezsnyev NSZK-beli tárgyalásai során találkozott Gen­scher külügyminiszterrel. (Telefotó—AP—IVlTI—KS) Pénteken a késő esti órákban Leonyid Brezsnyev találkozott a bonni kormánypártok vezetőiveL Előbb Hans-Dietridh Genschert, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét fogadta Ezt követően ke­rült sor Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt, a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének találkozó­jára. A témák között vezető he­lyet foglalt el a kelet—nyugati kapcsolatok továbbfejlesztési le­hetősége, a fegyverkezés korláto­zásának és a leszerelési erőfeszí­tések várható kilátásai, valamint a fejlett ipari államok és a fej­lődő országok kapcsolatai. A világsajtó nagy terjedelem­ben foglalkozik Brezsnyev bonni útjávaL A Frankfurter Rund­schau szalagcíme kiemeli: a két ország vezetői megerősítették le­szerelési szándékukat. Otto Lambsdorff gazdaságügyi minisz­ter szerint a keretmegállapodás alkalmas arra, hogy új. korsza­kot nyisson a/* szovjet—nyugat­német együttműködésben. Leonyid Brezsnyev vasárnap fejezi be hivatalos látogatását a Német Szövetségi Köztársaság­ban. A BT ELŐTT Dél-Afrika angolai agressziója Pénteken, a késő esti órákban New Yorkiban összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy az An­golai Népi Köztársaság kérésére megvitassa az Angola ellen vég­rehajtott legutóbbi dél-afrikai fegyveres agressziót. Az el nem kötelezett országok biztonsági tanácsbeli képviselői a BT elé terjesztett határozatter­vezetükben élesen elítélik az An­gola ellen végrehajtott dél-afri­kai agressziót, és követelik az inváziós erők haladéktalan és fel­tétel nélküli kivonását. Elisio de Figueiredo, Angola ENSZ-.képviselője beszédében felszólította a világszervezetet, hogy nyújtson segítséget Angola szuverenitásának és területi in­tegritásának megvédéséhez. Kö­zölte, hogy a bar,bár bomibatá- madásokkal indított invázió még mindig tart, a pretóriai rezsim újalbb erősítéseket küld, és sem­mi jele a dél-afrikai csapatok visszavonulásának. Az NDK nemzeti ünnepén Berlin központjában egyklasz- szicista stílusú épület nyitott ka­pui mögött örök láng lobog. A lápgot feszesen álló, húsz-huszon- két éves katonák ődzik. Az NDK fővárosába látogató küldöttségek útja mindig elvezet ide, hogy le­róják kegyeletüket a fasizmus ál­dozatainak, a német munkás- mozgalom hőseinek emlékműve előtt. Május 8. a Német Demokrati­kus Köztársaságban nemzeti ün­nep. A német munkás—paraszt állam ezen a napon, a fasizmus­tól való felszabadulását ünnepli. Sok mindent kifejez ez. Elsősor­ban azt, hogy a szocialista némát állam gyökeresen különbözik a régi Németországtól. Nem a "haj­dani birodalmaknak, hanem a né­met nép haladó, antifasiszta szo­cialista mozgalmainak örököse. S kifejezi azt a történelmi tényt is, hogy a náci fasizmus teljes meg­semmisítése teremtett lehetőséget arra, hogy német földön valami újat kezdjenek építeni. Építeni pedig a romokon kel­lett. Aki néhány évVel ezelőtt járt az NDK-ban, gyakran talál­kozhatott a háború emlékeivel, de olyan építkezésekkel is, ame­lyeken a romok eltüntetéséért, egy újjászületett ország sfcebb jö­vőjéért dolgoztak az emberek. Az NDK 29 éves történelmének leg­fontosabb jellemzője az új épít*» 'se. A fasizmus által megfertőzött, tönkretett földön, igen bonyolult nemzetközi körülmények között, a két világrendszer határán az or­szág munkásosztálya, parasztsá­ga, értelmisége olyan államot ho­zott létre, ami korábban nem lé­tezett. A szocialista német állam ma a világ első ipari hatalmai közé tartozik, a lakóinak biztosí­tott szociális ellátás; a magas színvonalú oktatás, a kultúráló- dásra, pihenésre adott ^lehetősé­gek a szocializmus erejét bizo­nyítják. Az NDK építése, a szocialista német nemzet formálódása már egy új szövetségi rendszer kere­teiben ment végbe. A Varsói Szer­ződés politikai-katonai szerveze­te és a KGST gazdasági integrá­ciója sokoldalú biztonságot nyújt az NDK-nak is. Az elmúlt évtizedek alatt új típusú kapcsolatok épültek ki ha­zánk és a Német Demokratikus Köztársaság között is. Bizonyítja ezt a gazdasági együttműködés megannyi kézzelfogható eredmé­nye, a berlini utcák Ikarusai, s a hazai országútakat benépesítő Trabantok, Wartburgok, a közö­sen készített mezőgazdasági gé­pek, az együttes beruházások. Nemzeti ünnepén köszöntjük a Német Demokratikus Köztársa­ságot! (KS) HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: Világszerte a béke és a szolidaritás jegyében ünnepelték meg május elsejét. — Afganisztánban megalakul az új kormány. KEDD: Befejeződik az ENSZ-közgyűlés ülésszaka, amely Namíbia valódi függetlenségéért száll síkra. — A brit vezérkari főnök pro­vokatív nyilatkozata Pekingben. — Carter fogadja Begin izraeli kormányfőt. SZERDA: Súlyos fegyveres összetűzés Dél-Libanonban, több francia és szenegáli ENSZ-katona életét veszti. — Púja Frigyes berlini tárgyalásai. — Pénzreform Vietnamban. — A török miniszter- elnök Bulgáriában. CSÜTÖRTÖK: Leonyid Brezsnyev Bonnba érkezik, megkezdődik a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozó. — Nimeri szudáni elnök .. - ^közvetíteni pr.óbál. Szadat .ég arab bírálói . között: — A^ Interpar­n r Tamentáris Unió Bécsben tanácskozik. ,1 PÉNTEK: A terrqi^tákiífenyegetéséi Moro méggyilkolásárá -Vonatko­zólag, ellentmondó hírek a kereszténydemokrata vezető sorsáról, nagyarányú tiltakozó megmozdulások Észak-Olaszországban. — Hua Phenjanban. SZOMBAT: Angola kérésére összehívták a Biztonsági Tanácsot; Luanda a területe ellen intézett dél-afrikai támadás miatt terjesz­tette elő panaszát. • Budapesten tartotta ülését a magyar—laoszi gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság. A tanácskozáson részt vevő küldöttségeket Borbándi János miniszterelnök-helyettes, illetve Sanan Southichak laoszi miniszter, a bizottság társelnökei vezették. A TERRORISTÁKAT EL KELL SZIGETELNI A hét három Május első hetében nemcsak az időjárási térképek váltak vég­re kedvezőbbé kontinensünkön, de sor került az idei esztendő eddigi legfontosabb kelet—nyu­gati csúcstalálkozójára: Leonyid Brezsnyev bonni látogatására. Moszkvában és Bonnban egy­aránt jó légkörű nyitányként jel­lemezték a tárgyalásokat — ezen az alaphangon azok a disszonáns megnyilvánulások sem változtat­hattak, amelyek a bonni jobbol­dalon, s egyes NATO-körökben jutottak kifejezésre —, Európá­ban és a világban tehát joggal mérlegelik a következő lépések, a folytatás lehetőségeit. Mi a jelentősége Leonyid Brezsnyev bonni látogatásának? Csupán az a tény, hogy a Szov­jetunió és az NSZK olyan gaz­dasági együttműködési keretmeg­állapodást kötött, amely hosszú távra, tehát már a kétezerrel kezdődő eláő évekre is vonatko­zik, önmagáért beszél. Ha Brezs­nyev arról szólt a nyugatnémet fővárosban, hogy a történelem problémákkal terhes örökséget • Az Egyesült Államokban járt Begin izraeli miniszterelnök. Ké­pűnkön: Kalifornia állam kor­mányzója társaságában. kérdése hagyott a két országra, s a hi­degháborús időszak megsokszo­rozta ezeket a terheket, ez a szerződés — legalábbis gazda­sági vonatkozásban — kedvező örökhagyást jelent a következő nemzedéknek. Sorravették a többi területeket is: őszintén feltárták a gondokat, mindenekelőtt azt a tényt, hogy a fegyverkezési verseny változat­lanul folytatódik, s a leszerelés csak nagyon lassú léptekkel ha­lad előre. A mindinkább kulcs­kérdéssé váló katonai enyhülés ügye természetesen túlnő Moszk­va és Bonn kétoldalú kapcsola-, tain: szó volt erről számos más összejövetel, nemrég például a szovjet—amerikai tárgyalásokon. A bonni Brezsnyev-látó gatás azonban rendkívüli jelentőséggel bír e tekintetben is: követte a moszkvai Gromiko—Vance tár­gyalásokat, s azokra mostmár bizonyos gondolkodási idő eltel­tével lehetett visszautalni, s meg­előzte a május végi nagy moz­gást. Köztudomásúlag New York­ban megkezdődik az ENSZ-köz- gyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszaka, Washingtonban NATO-csúcsta­lálkozót tartanak (s ott ismét szóba kerülhet a neutronbomba • Karamanlisz görög miniszter- elnök az NSZK-beli Aachenben átvette a Nagy Károly-díjat, amelyet minden évben a nyugat­európai egységtörekvések erősíté­sében kitűnt személyiségnek ado­mányoznak. '-és az -új- fegyverek ügye), a vi- *lágszer^ezeti .'fírbgTámtít' kihasz­nálva^ pédig üjább' ’síbvj'éfc^áífté- rikai külügyminiszteri párbeszéd­re kerül sor. Ilyen keretek és körülmények között alighanem volt miről eszmecserét folytat­nia a legmagasabb szinten az SZKP főtitkárának, szovjet ál­lamfőnek, s a nyugatnémet kan­cellárnak. Csúcstalálkozójukat már csak azért is megkülönböz­tetett figyelem kísérte világszer­te, mert lassan, négy esztendeje, hogy nem bonyolítottak le ha­sonló szintű tárgyalásokat Moszk­va és Washington között A SALT-ügyekben elfoglalt ameri­kai álláspont, az ismert hideg- háborús felhangok mindeddig nem tették lehetővé az új ame­rikai elnök és a szovjet legfel­sőbb vezetés személyes találko­zóját. Nyilván hosszabb idő szükséges majd a bonni csúcs mindenol­dalú értékeléséhez, de annyi máris megállapítható, hogy ked­vezően járult hozzá az enyhü­lési folyamathoz, s jogosak a ho­gyan továbbra utaló kérdések. Miért váltottak ki olyan nagy vihart a brit vezérkari főnök pekingi kijelentései? Nem minden utazás erősíti a világpolitika pozitív folyamatait — s ennek bizonyítására elég volt a héten egy pekingi hírt hallani. A kínai fővárosban tar­tózkodott Cameron, légimarsall, brit vezérkari főnök, a legmaga­sabb rangú NATO katonai sze­mélyiség, aki eddig Kínában járt. Egy harckocsizó egységet meglá­togatva kijelentette, hogy Lon­donnak és Pekingnek közös az ellensége, s hogy ne legyen két­ség, hozzáfűzte: egy olyan or­szág, amelynek fővárosa Moszk­va ... A vendéglátók természetesen elégedett mosollyal nyugtázták a provokatív nyilatkozatot, de az annál nagyobb vihart kavart Angliában, s egész Európában. A brit kormány hivatalosan is el­határolta magát. A közjáték mindenképpen rávilágíthatott ar­ra, hogy az atlanti katonai ve­zetésen belül nem kevés a szél­sőséges „héják” száma. Másfajta utazási hírek is ér­keztek azonban Peklngből. Hua Kuo-feng pártelnök és kormány­fő első ízben külföldre látoga­tott, úticélja Phenjan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa volt. Ezzel egy időben vietnami nyilatkozat jelezte, hogy a Vietnamban élő kínaiak jelen­tős számban el kívánják hagyni r&Zr- országot, sokan illegális úton próbálják ezt. (Az; ok sokféle: Vietnamban nemrég államosítá­sokat jelentettek be, hogy a déli országrészben letörjék a spekulá­ciós kereskedelmet; e héten kezdték meg a pénzreform lebo­nyolítását, ugyancsak bizonyos szükséges ellenőrzési intézkedé­sekkel párosítva; s akadnak olyan célzatos hírkampányok, amelyek a kambodzsai határon történt összeütközésekkel kapcso­latosan próbáltak kedvezőtlen hangulatot kialakítani.) Mi áll a dél-libanoni összetűzések hátterében? Libanon déli részén ezúttal is­mét halálos áldozatokat követel­tek az összetűzések: francia és szenegáli nemzetiségű ENSZ-ka­tonák neve került a veszteség­listákra. A PFSZ és személy szerint Jasszer Arafat vizsgálat megindítását jelentette be, hogy fény derüljön a sajnálatos ese­mények' hátterére. A kéksisakosok emberi tragé­diája ugyanis egy olyan világ- politikai színpadon ment végbe, ahol az elmúlt napok is bizo­nyíthatták a helyzet hallatlan bonyolultságát. A PFSZ — New York-i képviselője után — első ízben hivatalos formában is hí­rül adta, hogy hajlandó elismer­ni Izrael államiságát Ám éppen akkor, amikor a palesztinek nyilván nem kevés belső vita nyomán, erre elhatározták magu­kat — Carter visszakozott még a korábbi kétértelmű kijelentései­től is. A Washingtonban tartóz­kodó Begin pedig — a kiszivár­gott hírek szerint — olyan ja­vaslatot nyújtott át az Egyesült Államoknak, az egyiptomiak cí­mére való továbbítás céljából, hogy a következő tárgyalásokon Kairó képviselje a palesztineket. A képet az a hír teszi teljessé, hogy Nimeri szudáni elnök nagy­arányú közvetítési kísérletbe kez­dett, amelynek célja Szadat összebékítése az egyiptomi elnök politikáját bíráló arab erőkkel. A szudáni államfő .ennek jegyé­ben utazott Damaszkuszba is. Ebben a bonyolult játszmaál­lásban dördültek el a fegyverek Dél-Libanonban és oltották ki a kéksisakosok életét — rögtön hi­vatkozási alapot adva az izraeli csapatvisszavonás további halo­gatására és a palesztineknek a tárgyalásokból történő kizárásá­ra. Egyelőre nehéz megállapíta­ni, hogy személy szerint, milyen szélsőségek képviselői húzták meg a ravaszt, de hogy nem a közel-keleti kibontakozás és a helyet tisztázása érdekében tet­ték, az bizonyosnak látszik. Réti Ervin Nincs biztos hír Aldo Moro kereszténydemok­rata pártelnök elrablói péntek délután 9. számú közleményük óta nem adtak újabb életjelt sem magukról, sem túszukról. így to­vábbra sem tudni, vajon megöl­ték-e az 52 nappal ezelőtt elra­bolt kereszténydemokrata politi­kust, ahogyan utolsó közlemé­nyük erre utalt. Szombaton hajnalban mozgósí­tották az olasz rendőrséget és az egész biztonsági szolgálatot a „Vörös Brigádoknak” arra az utolsó üzenetére, amely szerint lehetséges, hogy megölték Aldo Morót. Különösen élénk kutatás kezdődött Rómában és környé­kén, valamint Rómától délre, a tengerparton. A nyomozást veze­tő főhadiszálláson úgy vélték, hogy a 9., közlemény után a ter- rdnsHaik olyan mozgásda' ^oéskül- nek, amely esetlégJ nyomra': ve­zetheti az 52. napja hasztalanul kutató nyomozókat. A rendőrség szerint Moro még életben van. Egy telefonáló azt mondotta, hogy a kereszténydemokrata vezető holtteste Terracináiban, egy Ró- ma-közeli kis tengerparti üdülő­helyen a csatornában van. A beje­lentés azonban néhány órás szor­gos keresés után alaptalannak bi­zonyult. Több lap értesülése sze­Mind az új Nur Mohammed Taraki, az Af­ganisztáni Demokratikus Köztár­saság Forradalmi Tanácsának és kormányának .elnöke, szombaton nemzetközi sajtóértekezletet tar­tott, amelyen első ízben fejtette ki a világ közvéleménye előtt az af­ganisztáni nemzeti demokratikus forradalom céljait. Hangsúlyozta: Afganisztánban április 27-én nem államcsíny történt, hanem a népi demokratikus párt vezetésével for­radalmi folyamat vette 'kezdetét. Taraki, aki ennek a pártnak a fő­titkára is, kijelentette: a jelenlegi afgán kormány az első olyan, amely valóban az afganisztáni dol­gozók érdekeit képviseli. Kormá­nya politikájának célja az, hogy előfeltételek nélkül, minden ál­lammal baráti kapcsolatokat épít­sen ki. Bejrúti hírek szerint szombaton hajnalban ismét fellángoltak a harcok a Bejrútot mohamedán és keresztény részre elválasztó vonal­nál, a keresztény jobboldal kezé­ben levő Ain Rummana és a mo­hamedánok lakta Sijah kerület ta­lálkozásánál. A jobboldali faljtn- gista párt rádiója azt közölte, hogy a tüzérségi párbajban egy személy meghalt és többen megsebesültek. Egyelőre nincs hír arról, kik kö­zött zajlott le a tüzérségi összecsa­pás. Más bejrúti hírek arról számol­nak be, hogy Emmanuel Erskine, a Dél-Libanonban ideiglenesen állomásozó ENSZ-erők parancsno­ka és Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke pénteken több órás megbe­szélést folytatott egymással a li­banoni fővárosban levő egyik pa­lesztin menekülttáborban. Az Moro sorsáról rint péftteken este búcsúlevél ér­kezet a Moro családhoz az elra­bolt családfőtől, ezt az értesü­lést azonban illetékes források nem erősítették meg. A délelőtti órákban a rendőr­ség közölte, hogy 12 embert vet­tek őrizetbe a 'nagyszabású rend­őrakció eredményeként, köztük egy nőt. További részletek nem ismeretesek. A szombati olasz lapok szinte kivétel nélkül megkérdőjelezik, hogy Morót megölték volna. A milánói II Giomo szerint nemez az utolsó közlemény, amely _a terroristáktól még napvilágot lát. A l Unitá, az OKP lapja kieme­li, hogy a terroristák rácáfoltak minden korábbi „humanitárius” kezdeményezésükre, legutóbbi -közleményük minden kétséget e^- ókzlat atekintetben, hogy mi a oyalódl.vcéljuk: ;a., demokratikus erők megosztása, az ellentétek kiélezése a kereszténydemokra­táit soraiban. A kommunista lap éppen ezért szükségesnek tartja az összefogás megerősítését a ter­roristák elszigetelését. Jasszer. Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője szombaton felszólította a „Vörös Brigádok” terroristáit, hogy kí­méljék meg Aldo Moro életét. többen ismerik el afganisztáni kormányt Űjabb harcok Bejrutban Arafat és Erskine megbeszélései A nyugati nagyhatalmak közül Nagy-Britannia elsőként elismerte az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormányát. Londonban közölték, Nagy- Britannia kabuli nagykövete szombaton nyújtotta át az afga­nisztáni külügyminisztériumban azt a jegyzéket, amelyben Nagy-Britannia kinyilvánítja a diplomáciai kapcsolatok felvéte­lének szándékát. Az afganisztáni vezetők' által meghirdetett békeszerető irányvo­nal kedvező visszhangra talált vi­lágszerte: rövid időn belül számos ország elismerte, köztük a szocia­lista országok többsége, valamint India. Szombaton Afganisztán nyugati szomszédja, Irán is beje­lentette, hogy normalizálni kíván­ja kapcsolatait Kabullal. UNIFIL libanoni feladatköréről, a megbízatásának teljesítéséhez szükséges feltételekről tárgyaltak. Az UNIFIL paráncsnoka „Igen hasznosnak” nevezte az Arafattal folytatott eszmecserét, s újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: az ENSZ-haderők dél-libanoni megbízatásához tartozik az is, hogy megakadályozzák fegyveres ele­mek beszivárgását a már az UNI­FIL ellenőrzése alatt levő terüle­tekre. Ugyancsak a libanoni fővárosból származó értesülések szerint Fuad Butrosz külügy- és hadügyminisz­ter pénteken külön-külön megbe­szélést folytatott az Egyesült Ál­lamok, a Szovjetunió és Francia- ország bejrúti nagyköveteivel a Dél-Libanonból való izraeli visz- szavonulással kapcsolatos kérdé­sekről.

Next

/
Thumbnails
Contents