Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-24 / 120. szám

vm IS I w IDŐJÁRÁS V&rhatú időjárás ma estig: ország­szerte változóan felhős ég. .néhány helyen átfutó zápor. Napközben élénk, a Dunántúlon kedden időnként viharos délnyugati, nyugati szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13. legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán: 18—23 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Biszku Béla látogatása Bács-Kiskun megyében # Biszku Béla részt vett a megy! párt- bizottság osztályve­zetőinek, illetve a járási-városi pártbi­zottságok első titká­rainak értekezletén. AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 120. szám Ára: 90 fillér 1978. május 24. szerda Tegnap kétnapos látogatásra Bács-Kiskun megyébe érkezett Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A vendéget Kecskeméten Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára fogadta. A fogadáson részt vett Czank János, az MSZMP Központi Bizottságának instruktora, Erdélyi Ignác, Ka- tanics Sándor, Terbe Dezső, a megyei párt- bizottság titkárai, dr. Gajdócsi István, a me­gyei tanács elnöke. Ezt követően Biszku Béla elvtárs részt vett a megyei pártbizottság osztályvezetőinek, illetve a já­rási-városi pártbizottságok első titkárainak értekez­letén. Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatást adott a párt Központi Bizotsága gaz­daságpolitikai bizottságának a megye élelmiszeripara helyzetére és fejlesztésére hozott állásfoglalásról. Az értekezlet további részében Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára az év végi beszámoló és összevont taggyűlések, valamint a tagfelvételi munka megyei tapasztalatait és az tos további feladatokat ismertette. ezzel kapcsola­Megnyílt az ENSZ-közgyulés rendkívüli ülésszaka New Yorkban kedden este megnyílt az ENSZ-közgylés 10. rendkívüli ülésszaka, amely — a világszervezet történetében elő­ször — teljes egészében a leszere­lés problémájának szenteli mun­káját. Carlos Ortiz de Rozas nagykö­vet az 54 tagú előkészítő bizott­ság elnöke jelentése keretében, mintegy 70 oldalas tervezetet nyújt be, amely — elfogadása esetén — a leszerelési ülésszak záródokumentuma lesz. Ez az okmány, amelyet — a beterjesz­tett javaslatokkal — két kötetbe foglalt kétezer oldalas melléklet egészít ki, a következő hetekben megszabja az általános vita, majd a szövegező munka szerkezeti­tartalmi medrét A rendkívüli ülésszaknak konszenzussal, tehát tehát az összes küldöttség egyet­értésével kell majd a záródoku­mentum végső formáját kialakí­tania. A megnyitó ülésen Kurt Wald­heim, az ENSZ főtitkára mon­dott beszédet A csaknem hathetesre terve­zett rendkívüli ülésszak elnöké­vé a jugoszláv Lazar Mojszovot választották meg, aki székfogla­ló beszédéiben elsősorban az el nem kötelezett országok kezde­ményező szerepét méltatta a le­szerelési ülésszak összehívásával kapcsolatban. Mandátumvizsgáló bizottság megválasztása után szervezeti és ügyrendi kérdéseket tisztáztak, majd elfogadták a rendkívüli le­szerelési ülésszak napirendjét Az első munkaülés szerdán délután lesz. Az értekezleten felszólalt Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja. Délután Biszku Béla Horváth Istvánnak, a me­gyei pártbizottság első titkárának kíséretében fel­kereste a Kecskeméti Házgyárat Dörner Henrik, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a Bács me­gyei Állami .Építőipari Vállalat Vezérigazgatója tá­jékoztatást adott az üzem termelési eredményeiről, a további feladatokról, a dolgozók munkakörülmé­nyeiről. A program további részében Biszku Béla Mészá­ros János, a városi pártbizottság titkára és Gádor József városi tanácselnök társaságában felkereste a megyeszékhely több intézményét, egyebek között a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet, a Kecske­méti Kerámia Stúdiót, valamint a Megyei Művelő­dési Központot, ahol megnézték a Homok városa című filmet. A délutáni órákban Biszku Béla Kunbajára uta­zott. T. L. BEFEJEZŐDTEK A KÖZÖS ÉRETTSÉGI FELVÉTELI VIZSGÁK Megyei főiskolák az új tanév előtt Tegnap és tegnapelőtt Kecskeméten, a Gépipari és Auto­matizálási Műszaki Főiskolán gyűltek össze azok a Bács-Kis­kun megyei fiatalok, akik felsőfokú tanintézetekben kíván­ják folytatni tanulmányaikat. Itt írták meg matematika, fi­zika és biológia tárgyakból a közös érettségi és felvételi dol­gozataikat mind a nappali, mind a levelező tagozatokra ké­szülők. A negyedikes középiskolásokra a felvételi vizsgákat megelőzően még vár az érettségi, a régebben végzettek vi­szont már a főiskolai vizsgabizottságok elé készülődnek. Bajáig a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főisko­lai Karán elégedettek a jelentke­zők arányával. Az őaszel induló első évfolyam hetven helyére százhu&zonnégyen jelentkeztek, és ezt a számot emelik még a más egyetemekről, főiskolákról Ide irányítottak is. Megélénkült az ország vízügyi szakközépiskolái­ban. végzős diákok továbbtanulá­si kedve; a Nyíregyházán, Szol­nokon, Szegeden, Barcson, Győ­rött és a Baján érettségizők kö­zül a tavalyi huszonnéggyel szem­ben az idén ötvenen szeretnék tovább növelni szakmai tudásu­kat. A szakközépiskolások a kö­telező matematika mellett szak­tárgyi felvételi vizsgát tehetnek, fizika helyett vízgazdálkodási, il­letve a vízellátás-csatornázás tár­gyakat választhatják. Az idén el­ső alkalommal összevont érettsé­gi-felvételi vizsgát is szerveztek Szolnokon. A szakközépiskoláiban a főiskola megbízottja látja el a vizsgaelnöki tisztet, s egyben el­bírálja az érintettek továbbtanu­lásra való alkalmasságát, felké­szültségét is. A főiskola levelező tagozatá­nak negyvenes létszámú első év­folyamára százötvenöten jelent­keztek, s ugyancsak élénk az ér­deklődés a műszaki oktatói kép­zés iránit is. Baja másik felsőoktatási intéz­ménye a tanítóképző főiskola ugyancsak nem küzd beiskolázá­si gondokkal: kettőszázhatvankét fiatal küldte el felvételi kérel­mét, az első évfolyam, létszáma százhetvenöt lesz. Az új, korsze­rű képzési rendszernek megfele­lően a tanítójelöltek két kiegészí­tő'szakot választhatnak kötelező érvénnyel A pedagógia, népmű­velés, vagy könyvtár, illetve az orosz, ének, rajz, technika, vagy testnevelés tárgykörök közül kell egyet-egyet felvenniük tantárgya­ik közé; s az általános tanítói ok­levél kiegészítéseként a válasz­tott tárgyak ismeretéről is bizo­nyítványt kapnak. Az írásbeli felvételin a jelent­kezők magyar dolgozatot irmaik, a június 27-én kezdődő szóbeli vizs­gán pedig, szabad választásban; matematika vagy történelem tu­dásukról adnak számat A felvé­teli bizottság július 15—i ülését követően adják postára a dönté­sekről szóié értesítéseket A fő­iskola hatvanas létszámú levele­ző tagozatára nyolcvan, jelenleg már tanító fiatal nevelő jelent­kezett Bács-Kiskun másik felsőfokú pedagógiai oktatási intézménye a Kecskeméti Óvónőképző Intézet, amelyben hat megye számára ké­peznek szakembereket Az új tan­év első évfolyama hallgatóinak száma kétszáz, *a jelentkezőké pe­dig kettőszázhatvanJdlenc. Bács- Kiskunlból hetvenöt fiatal küldte el felvételi kérelmét Az óvónő­képző szakközépiskolákban vég­zett diákok felvételi vizsga nélkül jutnak be az intézménybe, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a középfokú képzettséget szerzett nevelők többsége egy-két évre munkába áll az 'óvodákban. Ezt tükrözi a levelező oktatás Iránt megmutatkozó nagy igény; a két­száz helyre csaknem hétszázan jelentkeztek, köztük ötven szak­középiskolát végzett óvónő. 'Az idén először nem érte el a jelentkezők aránya az első évfo­lyam tervezett létszámkeretét Kecskeméten a Gépipari és Auto­matizálási Műszáki Főiskolán, ahol a kettőszázhetven helyre csupán kettőszázhuszonhat felvé­teli kérelem érkezett. A hiányt az intézmény más egyetemekről, fő­iskolákról ide irányított diákok­kal kívánja betölteni. A levelező tagozaton viszont jelentős a túl­jelentkezés; körülbelül háromszo- - ros arányú. A nappali és esti kép­zés iránt érdeklődők együtt tesz­nek szóbeli vizsgát matematika és fizika, tárgyakból június 28. és 30. között Az eredményekről tu­dósító értesítéseket a következő hónap közepén kapják meg az ér­dekeltek. Bács-Kiskun megyéből nappali tagozatra negyvenen je­lentkeztek, a levelezőre pedig több mint kilencvenen... A Kertészeti Egyetem kecske­méti főiskolai karán az 1978—79- es tanévben kétszeres arányú a túljelentkezés. Szeptemberben hetvenen a gyümölcs, illetve sző­lőtermesztési szakon, ötvennégyen pedig a zöldségtermesztési szakon kezdik meg tanulmányaikat, sné- hányan a dísznövénytermesztési ágazattal ismerkednek meg. A fő­iskolán levelező oktatás nincs, az idei tanévben befejeződött az üzemmérnöki oklevelet adó ki­egészítő levelező oktatás. A nap­pali tagozatra jelentkezett közép- iskolások a közös biológiai írás­belit kövétően június 27-én írják meg kémiai dolgozataikat, a szó­beli felvételi vizsgák pedig júli­us 1-én kezdődnek Kecskeméten. P. M. # A Politikai Bizottság tagját a házgyárban Fáy Ferenc ipari főmérnök tájékoztatta a panelgyártó üzem termeléséről. (Tóth Sándor felvételei.) Még csak negyvenhármán A.béke és barátság hónap eseményei A Hazafias Népfront megyei bi­zottsága, valamint a párt, a ta­nács és a népfront helyi szervei Kiskunhalason és Mélykúton ren­deztek magyar—szovjet barátsági napot. Kiskunhalason a városi tanács vb-termében dr. Szabó Miklós, az MSZMP városi bizottságának első titkára fogadta és köszöntötte a barátsági nap alkalmából a vá­rosba érkezett szovjet vendégeket, Ivan Vasziljevics Szalimont, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosát és Vlagyimir Nyikola- jevics Trofimov ezredest, Kiskun­halas díszpolgárát, aki 1944-ben a felszabadító csapatokkal első­ként lépett a város földjére. Ezután Tánczos Sándor tanács­elnök adott tájékoztatást Kiskun­halas gazdasági, politikai és kul­turális fejlődéséről, majd a Hala­si Kötöttárugyárban tették látoga­tást. Délután a BOV kiskunhalasi gyárában rendezett nagygyűlés ünnepi szónoka Kispéter Imre, a városi pártbizottság titkára, voll Felszólalt I. V. Szalimon is. aki méltatta a két nép barátságának jelentőségét. Mélykúton a nagyközségi párt- bizottság székházában Patarcsity Péter párttitkár fogadta a kedves vendégeket. Az ezt követő nagy­gyűlésen Búza Dezső, a járási pártbizottság első titkára mondott ünnepi beszédet I. V. Szalimon magyar nyelven köszöntötte a résztvevőket. Kedden délután Bácsalmáson rendeztek nagygyűlést a béke és barátsági hónap alkalmából, csü­törtökön pedig Kecskeméten, a megyei bíróság dísztermében lesz jogász békenagygyűlés, amelyen dr. Lukács Tibor, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője tart előadást „A jog és béke, a jogászok szerepe a békemozga­lomban” címmel. Ügy adódott, hogy a közel­múltban két megyei testület napirendjén is nőpolitikái kérdések szerepeltek. A párt nőpolitikái határozata megva­lósításának mozgalmi tapasz­talatai mind a népfront, mind a szakszervezet fórumain ör­vendetesen összecsengtek. A megyében a lakosság 51,2 szá­zalékát kitevő nők jelentős szerepet töltenek be a gazda­sági és társadalmi életben. — Szinte szó szerinti egyezésben ez volt a megállapítás a me­gyei népfrontbizottsági, s az SZMT elnökségi ülésén egy-- aránt. Mind a két tanácskozáson jó érzést kiváltó statisztikai adatokat ismertettek . annak tanúságaként, hogy a jó poli­tikai. nevelő és szervező mun­ka eredményéként milyen je­lentős fejlődés tapasztalható a nők közéleti tevékenységében. Hogy például ott vannak a népfrontbizottságok vezető tisztségeiben; a városi titká­rok 33, a községi titkárok 41,5 százaléka nő. örvendetesen javult a nők aránya az SZMT politikai apparátusában, a megyebizottsági titkári állo­mányban. az alapszervi szak- szervezeti tanácsokban, bi­zottságokban, a bizalmiak és helyetteseik körében. Igen jó a nőfc részvételi kvótája — 46,8 százalék — a műhely- és számvizsgáló bizottságokban, társadalombiztosítási taná­csokban; alaposan meghalad­ja foglalkoztatottsági szám­arányukat. A megye gazdaságának di­namikus fejlődése együtt járt a nők termelésben való foko­zottabb részvételével. Amíg 1949-ben még csak 29 száza­lék volt az összes keresőből a nők aránya, addig ma már a munkaképes korú nők 67 szá­zaléka áll munkaviszonyban. S a nők napról napra bizo­nyítják. hogy az élet, s a ter­melő munka minden területén derekasan megállják helyüket. Nemcsak hogy a foglalkozási ágak valamennyi ágán meg­találhatók, ' hanem néhány szakmában — KPVDSZ. pe­dagógus. orvos-egészségügyi területek — arányuk eléri, il­letve meghaladja az összes dolgozók kétharmadát. A szocialista brigádok hosz- szú sorában a tagok 37,6 szá­zaléka nő, köztük IS 539 vi­seli a kitüntető szocialista címet, 5199-en ezért verse­nyeznek. A Kiváló dolgozó rangot viselők 39,9 százaléka nő. Emelkedik számuk az újí­tók között — 442 javaslatot ők nyújtottak be az elmúlt évben —, s egyre erősebb ol­daluk a minőségi követelmé­nyek teljesítése. Senki se teheti vitássá, hogy a termelésben, alkotó munkában való részvételük mennyiségi, s minőségi emel­kedése a nők egyenjogúságá­nak még teljesebb ki­bontakozását teszi szükséges­sé. Társadalmi aktivitásukat, közéleti munkálkodásuk mér­tékét a vezető tisztségekben elfoglalt helyük számát jelző statisztikák mind egyre bizta­tóbbak. Nem igy azonban a gazdasági vezetés első számú posztjait tekintve. A megye gazdasági vezetésé­ben mindössze 43 első számú vezetőnő található. Bár a kö­zépszintű vezetésben, s az irá­nyítás alsó fokain már jelen­tős a nők száma — ez nem változtat azon a helyzeten, hogy az első számú termelés­irányítók közt még kevés a nő. Erős fáziseltolódásban, el­maradásban vagyunk e tekin­tetben. Egyetlen cikk keretében aligha lenne mód az okok, valamennyi magyarázat kifej­tésére. hiszen a női egyenjo­gúság kiteljesedése is olyan folyamat, amit sokféle össze­tevő kisér. De a fő okokat nem téveszthetjük szem elől. Ezek közt fellelhető a nők ve­zetői képességeit lebecsülő szemlélet — férfiak, nők kö­rében egyaránt. Ki ne tudna példákat emlí­teni, hogy amikor férfi és nő jelölt közt kellett dönteni, a férfit részesítették előnyben. S hallott-e valaki olyat, hogy 40 éves férfit azért nem állí­tottak vezető beosztásba, mert öreg? Mig egy hasonló korú nőnél... A realitáshoz természetesen az is hozzátartozik, hogy — s ebben is egybehangzó volt a két megyei testület vélemé­nye — a csalód ellátását meg­könnyítő szolgáltatások fej­lesztése még csak mérsékelten halad. Ez nyilván nehezíti a nők helyzetét a vezetői mun­kakörök és funkciók betölté­sénél, hiszen a családban — a második műszakban — is ők az első számú teherviselők. Lassítja a nők vezetővé válá­sának folyamatát az is, hogy a GYES igénybevételével csökken a kapcsolat mértéke még a tanulás, továbbképzés a munkahellyel. Szólhatnánk nehézségeinek vonzatairól — és sok másról. Mindezek arra is ráirányít­ják a figyelmet, hol kell erő­teljesebben munkálkodni a nők vezetővé érleléséért — to­vábbi feltételek megteremté­sével. T. L 4

Next

/
Thumbnails
Contents