Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-27 / 98. szám

2£2Í _ r ,4 <\ l­■v\v-\^V VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A FORRADALMI IFJÚSÁGI NAPOK TAPASZTALATAI A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának ülése Ot napirendi pont megtár­gyalása szere­pelt a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának tegnapi ülésén. Első­ként Szalóki Józsefné, megyei titkár előterjesztésében az idei Forradalmi Ifjúsági Napok tapasztalatairól hallgatott meg tájékoztatót a testület, majd a megyei küldöttértekezletre készítendő beszámoló ösz- szeállításáról döntött. Ezt követően szervezeti és egyéb kér­désekben hozott — vita után — egyhangú határozatot a KISZ Bács-Kiskun. megyei Bizottsága. AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 98. szám Ára: 90 fillér 1978. április 27. csütörtök ■ Nemzeti hagyományaink új­szerű megvilágítást kaptak a március 15-i ünnepségeken —ál­lapította meg tájékoztatójában Szalóki Józsefné. Az ünnepi be­szédek szónokai arra a kérdésre keresték — és találták meg — a választ, hogy mit jelent ma, a jelen embere, számára március 15-e, melyek máig is érvényes tanulságai. Természetesen nem­csak nagygyűléseket szerveztek a polgári demokratikus forradalom­ra, a szabadságharcra emlékezve, Folytatta munkáját a lenini Komszomol XVIII. kongresszusa M,rélhy fei«<i.ife. Szerdán délelőtt tíz órakor a Kreml kongresszusi palotá­jában folytatta munkáját a lenini Komszomol XVIII. kong­resszusa, amelynek első munkanapján mondta el fontos bél­és külpolitikai megállapításokat tartalmazó beszédét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Szerdán folytatódott a vita a Komszomol Központi Bizott­ságának a legutóbbi, négy évvel ezelőtti XVII. kongresszus óta végzett tevékenységével kapcsolatos beszámolójáról, ame­lyet Borisz Pasztuhov, a Komszomol KB első titkára ismer­tetett az első munkanapon a küldöttekkel. A szerda délelőtti ülésen ad­ták át a kongresszusnak a szov­jet kommunista ifjúsági szövet­séggel egyidős. 60 évvel ezelőtt alakult szovjet hadsereg és ha­ditengerészeti flotta üdvözletét Szerdán több külföldi küldött­ségvezető is szót kapott. Dr. Miairöthy László, az MSZMP Po- litiikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára a kora délutáni órákban mondta el be- I szódét. Este nyolc órakor a legfiata­labbak, az úttörők köszöntötték a kongresszusi palotában meg­tartandó kulturális programmal a fennállásának hat évtizedes jubileumát idén ünneplő Kom- szomolt A KISZ KB első titkára elöl­járóban a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében őszinte köszönetét mondott a megtisztelő meghívásért és átad­ta a Szovjetunió ifjúságának, a lenini Komszomol valamennyi tagjának a magyar fiatalok, KISZ-tagságunk szívből jövő elvtársi, baráti üdvözletét és jó­kívánságait. Maróthy László beszédében rá­mutatott arra, hogy a két ország kommunista ifjúsági szövetségé­nek együttműködésé gyümölcsöző, mart a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus el­veinek megvalósítása alapján fejlődik, s ezzel objektíve erősíti a kölcsönös megbecsülés, a tisz­telet és a barátság széttéphetet- len szálait, — Kongresszusukra is ezzel a szándékkal jöttünk: tovább építeni a barátságot és tapasztalatokat gyűjteni közös feladataink még jobb megoldásá­hoz — emelte ki Maróthy László, majd így folytatta: — A lenini Komszomol 60 éves történelme a tapasztalatok gazdag tárháza, amelyből a békéért, az emberi­ség haladásáért és a népek fel- szabadulásáért küzdők vala­mennyien biztonsággal meríthet­nek. Kongresszusuk ezért nem­csak a szovjet társadalom fejlő­désének kiemelkedő állomása, hanem a haladó nemzetközi ifjú­sági mozgalom fontos eseménye is. A KISZ küldöttségének veze­tője ezt követően kijelentette: A szocialista integráció. a KGST keretében végzett ‘ közös munkánk jó példája az orenbuir- gi gázvezeték és az uszty-ilimszki faipari kombinát építésén dolgo­zó magyar fiatalok eredményes tevékenysége csakúgy, mint a dunamenti Pakson épülő atom­erőmű tervezése és berendezései­nek szállítása fölött. védnökséget vállalt Komszomol-szervezetek munkája. Itt szeretném bejelen­teni, hogy a Komszomol Közpon­ti Bizottságának kérésére, közös felelősségünket átérezve. újabb egy évre meghosszabbítottuk egy 150 tagú KISZ-építöbrigád uszty- ilimszki megbízatását. A továbbiakban Maróthy Lász­ló elmondotta, hogy a gazdasá­gi feladatok megoldása mellett összehangolt tevékenységet foly­tatunk az ifjúság nevelése. az ideológiai munka területén, egyeztetett álláspontot képvisel­ve lépünk fel a nemzetközi if­júsági mozgalom minden alapve­tő kérdésében. Az együttműkö­dés gazdagodását és fejlődését szolgálják a magyar—szovjet if­júsági barátsági fesztiválok is, amelyeknek kiemelkedő esemé­nye volt a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordu­lója alkalmából Leningrádban rendezett forró hangulatú, emlé­kezetes találkozó. A magunkénak valljuk a Szov­jetuniónak az emberiség érdekeit kifejező békepolitikáját, támo­gatjuk a fegyverkezési verseny megfékezésére, a neutronbomba gyártásának megtiltására, a le­szerelésre irányuló erőfeszítése­ket. Nemzetközi feladatainkat a jö­vőben is szoros egységben kí­vánjuk megoldani a lenmi Kom- szomollal és a szocialista orszá­gok ifjúsági szervezeteivel. Eb­ben a szellemben dolgozunk a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetségben, a Nemzetközi Diák- szövetségben és készülünk a XI. világifjúsági és diáktalálkozóra.” iMaróthy László beszéde végén a KISZ tagjai, hazánk egész if­júsága nevében eredményes munkát kívánt a lenini Komszo­mol XVIII. kongresszusának, újabb sikereket az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak meg­valósításálban. a kommunista tár­sadalom építésében. (MTI) A mezőgazdasági termelőszövetkezetek múlt esztendei gazdálkodásáról Tegnapi ülésén a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága első napirendi pontként tárgyalta meg azt a tájékoztatót, amelv a megye mezőgazdasági szövetkezeteinek 1977. évi gazdál­kodásáról készült. A napirendi tárgyalásnál meghívottként részt vett a testület ülésén többek között dr. Varga Antal, a Bács­kai és Dunamelléki TESZÖV titkára és Magony. Imre, a Kis­kunsági TESZÖV titkára is. Az írásos előterjesztés megál­lapítja, hogy az 1977. évi nép­gazdasági és megyei terv a szö­vetkezeti gazdaságokra jelentős feladatot szabott meg, figyelem­be véve az 1976. évi kedvezőt­len eredményeket. A tavalyi eredmények számbavétele azt mutatja, hogy a központi intéz­kedések és az üzemi kezdemé­nyezések elérték céljukat és tel­jesültek a legfontosabb -gazda­ságpolitikai célkitűzések. A korszerű termelési eljárások elterjedése, • az állandóan bővülő eszközállomány, a munkaszerve­zés javulása mellett. olyan ága­zatok termelésében is előrelépés történt, amelyek fejlődése ko­rábban nem volt kielégítő. A termelés növekedésé mellett ja­vult a gazdálkodás eredményes­sége, a ráfordítás hatékonysága. A magasabb szintű nyereség le­hetővé tette, hogy a dolgozók anyagi érdekeltsége tovább ja­vuljon és bővüljenek a különbö­ző alapok. Az eredmények a tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága megalapozott fejlesztési döntések hatására csökkent azon szövet­kezetek száma, amelyek nem tudták rendezni 1977-es kötele­zettségeiket. Csökkent a szaná­lási eljárás alá vont szövetkeze­tek száma és a veszteség nagy­sága is. A gazdálkodásban mu­tatkozó javulással párhuzamosan figyelemre méltó a szövetkeze­teknek. mint társadalmi közös­ségeiknek a fejlődése is. A mezőgazdasági szövetkezetek termelésének múlt évi főbb jel­lemzőiről szólva megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a szántóföldi növénytermesztésben a vetésterületen belül a gabona­félék részaránya a legjelentő­sebb: 65 százalék. Ezen belül a búza vetésterületének aránya 31, a kukoricáé predig 26 százalék volt tavaly. A népgazdasági ér­dekeket figyelembe véve a gaz­daságok kiemelten kezelték az ipari növények közül a cukorré­pát, a szóját és a napraforgót. Ez utóbbi vetésterülete például 1977-ben kilenc százalékkal. a terméshozam pedig harminchat százalékkal volt több. mint az előző esztendőben. A termelőszö­vetkezetek tizenkilenc mázsás hektáronkénti rekordtermést ta­karítottak be elbből az olajos növényből Az előterjesztés további ré­szében a zöldség, a szőlő és a gyümölcs termesztésével kapcso­dé több helyütt sportrendezvé­nyekkel, kulturális műsorokkal, vetélkedőkkel színesítették a programot. Az alapszervezeti megemlékezések szerények, de igen színvonalasak voltak. Köve­tendő példa a Bács megyei Ál­lami Építőipori Vállalaté, _ ahol nemzeti ünnepünkön kora reggel minden érkező dolgozónak kokár­dát osztottak, s a szóbeli agitá- cióval hívták fel a munkások fi­gyelmét Petőfiék hajdani tettei­re. A Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 59. évfordulóját minden­hol megünnepelték; fiatalok ez­reit mozgósította az immár ha­gyományos orgoványi emléktúra, majd a kecskeméti fáklyás fel­vonulással befejeződött nagygyű­lés. Több városban és járásban március 21-e alkalmából rendez­tek KISZ-tag avatást, * FIN-ve- télkedőt; Kiskőrösön a tizennyolc éveseket köszöntötték. Komplex ifjúsági napok adtak lehetőséget a fiataloknak a szervezett egy Ott­létre, a forradalmár elődökről való megemlékezésre — veterá­nok részvételével Legnagyobb nemzeti ünnepün­kön, felszabadulásunk évfordu­lóján a városi és járási pártbi­zottságok rendezvénytervei alap­ján vették ki részüket az ünnep­lésből az ifjúkommunisták. A fő programot a Világ Ifjúsági és Di­ák Találkozóra való felkészülés jelentette, e napokban számos VIT-vetélkedő selejtezőt tartot­tak. Az alap>szervezetek társadal­mi munkaakciókkal segítették a gazdasági tervek megvalósítását. Kiskunhalason pedig testvérváro­sunk, Kanizsa ifjúsági delegáció­ját fogadták, s szinte minden vá­rosban, községben komszomo lis­ta találkozókat iktattak program­ba. A kecskeméti és a kiskunha­lasi járásban px>l-beates fiatalok — köztük a Daniélla együttes — járták a területet, s adtak poli­tikus, szórakoztató műsort. Sor került Ifjú Gárda századok ava­tására és zászlók átadására, a névadókról való megemlékezés­re is. A Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénye a „Hogyan éljünk?” életmód vita is. Effélét keveseb­bet szerveztek az idén mint ta­valy, de a felvetett kérdések konkrétabbak, inkább a -mára vo­natkozóak voltak. Szerepet ját­szott mindebben az is, hogy jól sikerült a vitavezetők felkészí­tése — a kecskeméti járásban külön módszertani tanácsokkal is segítették őket. A középiskolák­ban a fő téma az volt, hogy mit ad a szakközépiskolásoknak, gim­nazistáknak az Ifjúsági szövetség, munkahelyeken pedig a gazdasá­gi építörmmka helybéli gondjai kerültek terítékre. Rokonszenves és követendő kezdeményezés a kiskunfélegyházi és a kiskörös«: a két váródban fórumokat hív­tak össze, ahol pórt- és állami vezetők adtak választ a fiatalok kérdéseire. Megállapítható, hogy a Forra­dalmi Ifjúsági Napok; idején a megye fiatalsága méltóképpen tett hitet a szocializmus ügye mel­lett. A programok jól szolgálták az ifjúsági szövetség tekintélyé­nek, befolyásának növelését, amit mi sem bizonyít jobban mint az, hogy minden eddiginél több nem KISZ-tagot sikerült bevonni a rendezvényekbe. Ennek a hatá- .sa is, hogy — amint arról koráb­ban már hírt adtunk — nőtt Bács-Kiskuhban az ifjúsági szö­vetség taglétszáma. B. J. Permetezik a virágzó meggyfákat a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezetben. (Pásztor Zoltán felvétele.! A béke- és barátsági hónap előkészítése latos tavalyi gazdálkodási ered­ményeket, tapasztalatokat összeg­zi, majd az állattenyésztés mu­tatóinak ismertetésével folytatód­va megállapítja: 1977-ben meg­állt ugyan a szarvasmarha-állo­mány csökkenése, sőt közel két­ezer darabos növekedés is ta­pasztalható, viszont az állo­mányon belül nem megnyugtató a tehenek számának alakulása, ami egy év alatt 580 darabbal csökkent Ennek ellenére jelen­tősen nőtt a tejtermelés. Egyetértve az előterjesztéssel és azt elfogadva megállapította a végrehajtó bizottság, hogy az V. ötéves terv célkitűzéseinek meg­felelően az 1978. évi népgazda­sági terv a mezőgazdaságban mérsékeltebb növekedéssel szá­mol. amely az 1977. évi kima­gasló eredmények miatt azonban fokozott követelményt jelent Ki­emelt feladat a szőlő- és gyü­mölcsültetvények telepítése. Ezek elősegítését újabb központi in­tézkedések is szorgalmazzák. Összességében az 1977. évi gaz­dálkodás eredményeként a megye mezőgazdasági szövetkezetei jó alapokkal rendelkeznek az 1978. évi tervfeladaltok teljesítéséhez. A testület a továbbiakban megvitatta és tudomásul vette az 1977. évi felügyeleti pénzügyi- gazdasági ellenőrzések tapaszta­latairól készült beszámolót. Az ülés bejelentések tárgyalásával ért véget. G. S. Tegnap délelőtt Kecskeméten, a Hazafias Népfront székházában került sor a béke- és 'barátsági hónap megyei rendezvényeinek előkészítésére és az ezzel kapcso­latos feladatok megbeszélésére. A tanácskozásra meghívták azokat a propagandistákat is, akik előadói lesznek a különböző megmozdu­lásoknak. A jelenlevőket dr. Bo- dóczky László, a népfront megyei elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Sütő Gyulának, az Orszá­gos Béketanács titkárának, aki a békemozgalom időszerű kérdései­ről tartott tájékoztató előadást a jelenlevőknek. Egyúttal vázolta a béke- és barátsági hónap országos programját is. Mint mondotta: pxüitikai közéletünk hagyomá­nyainak megfelelően évről évre a fasiszta Németország fölött ara­tott győzelem napján, május 9-én kezdődik az egész országot átfogó- béke- és barátsági hónap. Amikor a győzelem 33. évfordulóját ün­nepelve köszöntjük a békét, a függetlenséget és a szabadságot, akkor mindenek előtt kegyelettel emlékezünk meg azokról a szovjet hősökről akik a II. világháború­ban életüket áldozták. Az Országos Béketanács képvi­selői május 8-án megkoszorúzzák Budapesten a Szabadság téri szov­jet hősi emlékművet, ugyanezen a napon az Országos Béketanács­nak a Parlamentben megtartandó ünnepi ülése nyitja meg a béke- és barátsági hónapot. A megyék­ben és a fővárosban nagygyűlések sorával induló akciókban napi­rendre tűzik mindazokat a kér­déseket, amelyek a szocializmus építéséért, a társadalmi haladá­sért, a békéért folytatott harcban foglalkoztatják hazánk, a világ közvéleményét. A szolidaritási, barátsági és békerendezvényeken, fórumokon a lakosság legszéle­sebb rétegei vesznek részt. Sok helyen jönnek össze közös talál­kozókra a veteránok, a KISZ-fia- talok, jelképezve, hogy a béke ha­zánkban mindenkinek egyformán érdeke. A KISZ-szervezetek ifjú­sági gyűlései, fórumai a neutron- fegyver-éllenes ' tiltakozásai jól szolgálják a közelgő havannai XI. Világifjúsági Találkozó hazai elő­készítését is. A béke- és barátsági hónap eseményeinek középpontjában a biztonságos jövőért, a fegyverke­zési hajsza megszüntetéséért, a tömegpusztító fegyverek, a neut­ronfegyver betiltásáért, a kato­nai enyhülésért és a leszerelésért folytatott küzdelem áll. Az OBT tudományos "bizottsága és a le­szerelési szakbizottság képviselői városokban és üzemekben fóru­mokat tartanak az ENSZ május 23-án kezdődő leszerelési üléssza­káról. A fegyverkezés ellen sikra- szálló dokumentumokat, a béke­hónap nagygyűléseinek állásfog­lalásait eljuttatjuk a Béke-világ- tanácsnak, hogy a közgyűlésen részt vevő magyar küldöttség né­pünk véleményét is magával vi­gye New Yorkba. Az imperializmus ellen küzdő ázsiai, afrikai, latin-amerikai és arab nép>ek melletti szolidaritást fejezik majd ki azok az akcióhe­tek és -hónap>ok, amelyeken a résztvevők hitet tesznek az érin­tett országok és népiek független­ségi harca mellett. Az Országos Béketanács és az Európiai Bizton­ság és Együttműködés Nemzeti Biztonsága május 8-16-a között rendezi meg az európai biztonság és együttműködés hetét. A test­véri szocialista országok fejlődé­sét, életét bemutató barátsági he­tek, napok kiálltások a népiek közötti együttműködés és megér­tés elmélyítését szolgálják. A megyei értekezlet résztvevői \ tájékoztatást kaptak, illetve hírt hoztak a helyi rendezvényekről is. A megyében ugyancsak a fa­sizmus felett aratott győzelem év­fordulójára való emlékezéssel kezdődnek a békehónap rendez­vényei, amelynek szervezésében, részt vesznek a népfront, a szak- szervezetek, á KISZ, az MSZBT, valamint a szövetkezetek, sport­egyesületek és más rétegszerveze­teit aktivistái. A megyeszékhelyen május 9-én délután a Tudomány és Technika Házában kerül sor a megnyitó ünnepségre. Ezekben, il­letve a közeli napokban a győze­lem évfordulójára emlékeznek a megye többi városában és szinte valamennyi községében is. Ko- szorúzási ünnepségekre is sor ke­rül Kiskörösön ifjúsági békegyű­lés lesz. A Béke, a Győzelem, Le­nin és MSZBT nevet viselő szö­vetkezetek, szociálist brigádok mindenütt a megyében külön megemlékezést tartanak. Kalocsán és több környező községben ifjú­sági és felnőtt vitafórumot ren­deznek ez alkalommal. Május 18-án Kerekegyházán az afrikai népekkel való szolidaritás jegyében rendeznek nagygyűlést. Kiskunhalason és Mélykűton ma- ■ gyár—szovjet barátsági nap>ot tar­tanak 22-én, ez alkalommal a BOV halasi gyárában munkásgyű­lésre és a két nép barátságát nép­szerűsítő kiállításra kerül sor. Á hagyományoknak megfele­lően — ami egyúttal a békehó­nap zárórendezvénye is lesz — Kalocsán június 5-én Lidioére emlékeznek, nagygyűlést és ko­szorúzás! ünnepséget tartanak. Hasonló jellegű eseményekre ter­mészetesen az év folyamán még többször is sor kerül hiszen a béke megvédése érdekében foly­tatott küzdelem a béke-% és ba­rátsági hónap eseményeivel nem ér véget T. P.

Next

/
Thumbnails
Contents