Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-19 / 91. szám
1918. április 19. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORI RÖPLABDA Biztos győzelem a Honvéd ellen Kecskeméti SC—Bp. Honvéd 3—0 (12, 5, 13) NB I. férfi. Kecskemét, 400 néző. Vezette: Zaoh. KSC: Járosi, Kocsis, Demeter, Sza'bó Z., Koinyári, Lantos. Csere: Kelemen. Edző: Beregszászi Szaibolcs. Honvéd: Stevilk, Horonyi, Lukács. Holbóth, Kasziiba, Huszár. Csere: Uribán, Sudár. Edző: Botos Ferenc. , A kecskeméti csapat ismét úgy játszott, mint az NB I. selejtezőin. Az első játszmát némi küzdelem után, de biztosan nyerték. A másodikban a Honvéd alig fejtett ki ellenállást. A harmadik játszmáiban volt a legnagyobb a küzdelem. A Honvéd 12—8, majd 13—12 arányban is vezetett, de a' hajrában végre nyugodtan játszott a KSC, s biztos győzelmet aratott. Ezen a mérkőzésen elsősorban nem a kulcsjátékosok hozták a pontokat. A Honvéd ugyanis Konyárit próbálta sáncolni. s így a labdákat Kocsis. Szabó Z., vagy Demetér ütötte be az ellenfél térfelére. Dicséret illeti a csapat vezetőit, hogy a kudarcsorozat . után is sikerült lelkileg „helyrebillenteni” az együttest. Jók: Kocsis, Demeter, Szabó Z., illetve Hobóth, Huszár. NB 11-ES * EREDMÉNYEK Ganz-MÁV AG—Kerekegyháza 3—0 NiB II. férfi. Kerekegyháza. Kerekegyháza: Szekeres, Herendi. Török. Herold. Barta, Korcsog. Csere: Kovács. Edző: Herendi Tibor. Küzdelmes mérkőzésen vesztett a Kerekegyháza. BACSEP—Honvéd Nógrádi SE 3—1 (10,14, —8,11) NB II. férfi. Bp. Fáy u. Vezette: Dzekér, Stolmár. B ÁCSÉP: Tövis, Németh, Huszta, Nyilas, Páll, Maczák. Csere: Bíró, Kecskeméti, Katona, Csikós. Edző: Nyilas József. Jók: Tövis, Páll. Maczák. BÁCSÉP—OSC 3—0 NB II. férfi. BÁCSÉP— Honvéd Szamuely SE 3—0 NB II. férfi. BÁCSÉP—Kalocsai SE 3—0 NB II. női. BÁCSÉP—Bp. Harisnyagyár 3—2 (9, 13, —8, —12,1) NB II. női. Kecskemét. BÁCSÉP: Nagy, Csontos, Hock, Magó, Böröszfi, Hermanovszki. Csere: Sinkó, Horváth. Edző: Dunszt István. A döntő játszmában nagyon jól játszott a BÁCSÉP csapata. Tatabányai Petőfi—BÁCSÉP 3—2 (13,12, —9, —8,13) NB II. női.- Tatabánya. Vezette : StenczeL, Mátrai. Szűk, alacsony teremben, egyoldalú játékvezetés. A döntő játszmában már 12—6-ra vezettek a kecskemétiek. A hatékonyság, a minőség fokozása a cél a sportban MA: Tanácskozott a megyei sportvezetői testület is Az MTSH vezető munkatársai és a városi-járási sportfelügyelők tanácskoztak tegnap délelőtt Kecskeméten a megyei testnevelési és sporthivatal Klapka utcai székházában. Az értekezletet Borszéki Lajos, az MTSH megyei elnöke nyitotta meg, majd Gímes György igazgatási csoportvezető tartott tájékoztatót az OTSH továbbképző tanfolyamán elhangzott témakörökről. A többi között elmondta, hogy a sportélet valamennyi területén fokozni kell a munka' hatékonyságát Különösen érvényes ez a kiemelt — atlétika, torna, úszás és labdarúgás — sportágakra. Ugyanakkor növelni kell az igazolt sportolói létszámot, amely BáCs-Kiskun megyében igen alacsony. A továbbiakban szólt a kádenképzés és továbbképzés jelentőségéről, további tervszerű megvalósításáról. Az OTSH felmérése szerint az a képzési forma vált be, amikor munkaidő után tartották a foglalkozásokat. Ezt a jövőben a megyében is alkalmazni kívánják, hogy egész napokra minél kevesebb dolgozót vonjanak ki a termelésből. A sportvezetés fokozódó felelősségéről szólva az MTSH cso- , portvezetője elmondta, hogy az MTSH illetékesei felelősek a járási-városi sport felügyelőségek munkájáért, szakmai tevékenységéért. Ezért megyeszerte növekszik majd az egyéni sportvezetői felelősség is a sportélet valamennyi területén. A jövőben a megyei sportvezetői testület nem engedélyezi a rutinból történő sportvezetést, az előírások felületes ismeretét, hiányos betartását. Nemcsak a sportfelügyelőknek, de a sportegyesületi vezetőknek is az eddiginél jóval magasabbra kell állítani a mércét. Élni kell a vezetői feladatkör adta lehetőségekkel, jogokkal. Ebhez azonban mindenekelőtt alapos ismeretekre kell szert tenni. Részben ez segíti majd az a megjelenő hatályos jogszabálygyűjtemény, amely az elmúlt öt esztendő állami igazgatási tapasztalatait összegzi. László József, az MTSH módszertani csoportvezetője a megye versenysportjának helyzetéről, legfontosabb tennivalóiról szólt. Kimondta, hogy mindenekelőtt a kiemelt és olimpiai sportágakban olyan egyesületi sportiskolái rendszert keli kialakítani, amely néhány éven belül megalapozza a megye verseny- sportját A közeljövőben már megkezdik annak a részletes felmérését, hogy hol hogyan tettek eleget ennek a követelménynek. Aihól nincsenek meg a lehetőségei az úgynevezett felmenő rendszerben történő fejlődésnek, ott megvonják a korábban nyújtott központi támogatást. Az elmúlt évi egyesületi sportiskolái munka értékelésekor az OTSH megállapította, hogy Bács-Kis- ban a Honvéd Kun Béla SE-nél nincsenek meg a sportiskolái működtetés feltételei. A Kiskun- halasi AC tornász utánpótlás nevelése jó, a többi egyesületi sportiskola pedig megfelelő minősítést kapott. Szó volt a 17—18 éves fiatalok általános megyei felmérésér ről is, amely az elmúlt évben nem a várakozásnak megfelelően sikerült. Ezért az idén jobb szervezéssel, hatékonyabb rendezéssel kell elősegíteni a felméréseket, hogy végül is valós képet alkothassunk a megye 17—18 éves korosztályának edzettségi állapotáról. A tanácskozás további részében Schóber Ottó, az MTSH oktatási előadója a sportvezetői képzésről és továbbképzésről, Horváth Gábor, az MTSH iskolai és tömegsport előadója területe sporttevékenységéről, feladatairól számolt be. Végül Dudás Ernő, a SPORI vezetője gazdasági kérdésekben adott tájékoztatást a tanácskozás résztvevőinek. Az MTSH megyei elnöke ez alkalommal iktatta be hivatalába Baja- város új sportfelügyelőjét, Tax Imrét, aki április 17-én foglalta el hivatalát. B. I. LABDARÚGÁS MNK-mérkőzések: Valamennyi 16 órakor kezdődik. Honvéd Mezőfi SE—Lajosmi- zse, Szolnoki úti pálya. Honvéd Radnóti SEI—Kecskeméti SC, Szabadszálláson, Kecskeméti TE— Kiskunmajsa, Honvéd Kun B. SE—Kkfházi Szövetkezeti SE. Bácsalmás—Kisszállás, Kkhalasi MEDOSZ—Jánoshalma. Bácsbo- kod—Sükösd, Honvéd Kinizsi SE —Bajai SK, Hajós—Fájsz, Miske —Kalocsai SE. A bajai lőkerttől a világbajnoki éremig TESTNEVELÉS, KÉPMAGNÓVAL 175 évvel ezelőtt, még 1803- ban alakult Baján az első lövészegyesület, akkor „Bürgerlicher Schützen Verein” néven. Szervezői és alapítói névsorát is ismerjük. Császár Nándor, Eckhardt Ferenc, Kuihicska János, Henne- berg Keresztély, Semeczky Mihály, Baumgartner János, Schmidthaunner Jakab buzgól- kodtak azon, hogy a bajai pol- sgárok heti 'munkájuk után kifáradva, hódoljanak a lövészsport- Énak. .asii' A város eperfakertjében tartották gyakorlataikat, míg a déli fekvésű homokbuckák helyén, 16 holdnyi területen, 1825-<ben meg nem nyílt a később oly híresneves „lökért”. Császár Nándor, az első fölövészmester 5000 darab téglát és 500 forintot hagyott az egyesületre. Kétezer téglát adott Klobusiczky érsek, de sok bajai polgár Is az adakozók névsorán szerepel. Föl is épült a szép ■ lövclház, de más szórakozásul szolgáló épületek is. Nyugati homlokzatán ez a magyar nyelvű hexameter állt: „Polgár légy hazavéd, e szép célt -tanuld itt!” A bajai lökért a város társadalmi életének centrumává vált. Írók dicsőítették, költők verseltek erről az idillikus helyről. A múlt század végén láb rákapott sportok: atlétika, kerékpározás, „gurigázás”, de a század eleji labdarúgás is a lökért melletti téren vagy a park árnyas fái alatt folyt. A lövészegylet 1903-ban tartotta 100 éves emlékünnepségét. A korabeli sajtó így emlékezik:- „Centenáriumi ünnepélyt tartottak istentisztelettel, díszközgyűléssel, fényes bazármulatsággal, amelynek rendkívül szórakoztató műsorához a különféle látványosság egész sorozata tartozott. Dr. Margalits Ede megírta a bajai lövölde múltját. Erdődi Dániel pedig verseket faragott hozzá. A bajai lökért a két világháború alatt a Bajai Céllövész Egyesületnek nyújtott otthont. Itt tartották lövészetüket a bajai középiskolák is. A város ifjúsága híven őrizte e sportág nagy helyi hagyományait. A parkot és a támepavi- lont s más épületeiket a 30-as évek végén „erdei iskolává" alakították a tüdőbeteg gyerekek részére. Csak a lövészház leállásait használta a fiatalság. A felszabadulást követően a Magyar Szabadságharcos Szövetség, később a Magyar HonvéSAKK Gyenge teljesítménnyel BÁCSÉP SC— KGM Vasas 3:10 (1) Az országos csapatbajnokság hatodik fordulójában ismét nehéz ellenfelet kapott a kecskeméti újonc gárda. A több neves versenyzőt felvonultató élmezőnybe tartozó fővárosi ellenfél ellen az erőviszonyokon túl még a szerencse is elpártolt a csapattól. De hozzájárult a nem várt nagyarányú vereséghez a kecskemétiek több rutinos játékosának formán kívülisége, egyes esetekben érthetetlen állásmegítélése. Így egy-két megszerezhető pont ismét elúszott! Részletes eredmények: Grószpéter—Ribli 0:1, Czeglédi—Tompa 0:1, Haragos—M. Kovács 0,5:0,5, Lovas D—Orsó 0,5:0,5, Lovass I—dr. Földi 0:1. Csala—Titkos 0:1, Kormányos—Grács 0,5:0,5, dr. Erdélyi—He- vér 0:1, Salánki—Gyurkovics 1:0, Brandies—dr. Hévízi 0:1, Lénárt—Bacsó ’0:1, Abel—Orsó értékelendő (döntetlen színezetű állásban), Hajagos— Németh 0:1, Centgráf—Végh 0:5:0,5. A forduló további eredményei: Volán—Tipográfia 10:4. MTK-VM— Zalaegerszegi TE 9:5. Bp. Vasas—Tapolcai Mereszjev HSE 4.5:8.5 (1).BVSC Miskolci Medicor 9,5:4,5, Bp. Spartacus—Pécsi MSC 11,5:2,5. BEAC—Bp. Honvéd 4,5:9,5. Az OB. L állása: 1. Bp. Spartacus 6 6 -- 59.5 2. MTK-VM 6 6------56 . 3. BVSC 6 6 -- 55,5 4. Bp. Volán 6 5 — 1 52,5 / 5. KGM Vasas 6 3 — 3 44,5 (1) 6. Tapolcai M. HSE 6 3 1 2 43 (1) Jelentkezési felhívás uszoda- illetve strandfeliigyelői és -karbantartói tanfolyamra delmi Szolgálat folytatta a sportlövészet hagyományait. Petro- vácz Ferenc 1965-ben Kairóban az Európa-ibajinokságon a nagyöbű sportpuska összetett csapat- bajnokságában a bronzérmes magyar csapat tagja volt Egyéni helyezése is 6—8. hely között változott. 1966-ban másik bajai társával, Marosvári Kornéllal ott volt Wiesbadenben a VB-n. 1969-tben Plzenben azEu- rópa-bajnokságon ezüstérmes a hadipuska összetett csapatversenyben, 'bronzérmes a standardpuska egyéni összetettben. Marosvári Kornél ugyanitt nagyöbű sportpisztoly egyéniben 8.. míg csapatban bronzérmes magyar együttes tagja. 1970-iben Phoe- nixben (USA) Marosvári Kornél a VB-n légpisztolyíban világbajnoki aranyérmet szerzett, stan- dardipisztolyban pedig 6. volt. Két bajai fiú, akiket azóta is számon tart a világ. Olimpikonok is voltak. Ma is versenyeznek. mégpedig nem akárhogy. Örömmel írjuk le végezetül azt is. hogy a bajai MHSZ lövészklub az elmúlt évben a különböző versenyekre mintegy 3 ezer résztvevőt mozgósított. Az SZMT Kupa megyei lövészversenyén pedig első helyre kerültek. Felvidéki István Tömegsport A HVDSZ téli megyei sportünnepélyére Tlszakécskén került sor a 3. sz. Általános Iskola és Gimnázium torna- csarnokában. Az eredmények sikeréhez nagyban hozzájárult az iskola vezetőinek és a rendezést segítő tisza- kécskei költségvetési üzem aktíváinak áldozatkész segítése. 6 3 — 3 37.5 6 2 — 4 36.5 6 2 — 4 36,5 6 l — 5 34 6 ------ 6 33,5 (1) 6 1 — 5 33.5 6 1 1 4 32 6 2 — 4 31,5 (1) 9 Pápán a 304. sz. Szakmunkásképző Intézetben a közelmúltban beszerzett képmagnó-felszerelést a sportban is hasznosítják. A testnevelésórán felvett, majd lejátszott képek segítségével a tanulók kiküszöbölhetik a hibákat. (Mii-fotó: Rózsás Sándor felvétele — KS) |7. Bp. Tipográfia 8. Bp. Honvéd 9. Zalaegerszegi TE 10. BEAC 11. Bp. vasas 12. Pécsi MSC 13. Miskolci Medicor 14. BÁCSÉP SC Bár a BÁCSÉP SC csapata jelenleg az ütolsó helyet foglalja el meg kell állapítani, hogy az élmezőny csapatai közül már csak az MTK-VM együttese van hátra. Most már a középmezőnybe tartozók és a kiesőjelöltek következnek. Reméljük, több sikerrel) A következő hetedik fordulóban, f. hó 30-án. Pécsett az MSC csapata lesz a BACSEP SC ellenfele. HÍREK: — A Kecskeméti Spartacus csapata L hó 24-én (hétfőn) 17.30 órai kezdettel rendezi meg versenytermében (Luther-udvar) egyéni villám versenyének IV. fordulóját. Nevezni a helyszínen lehet. — A Kecskeméti Tipográfia TE „Felszabadulási Emlékversenyének’' további eredményei: Függőeredmény a VII. fordulóból: Hajagos—Zsíros 1:0. Elhalasztott mérkőzés a IX. fordulóból: Kalmár—Ábel 0:1. XI. forduló: Kalmár—Centgráf 1:0, Borsos—Molnár 0:1. Czeglédi—Ábel 0,5:0.5. Mészáros—Papp 0:1, Hajagos—Komróczky 1:0. Zsiros—Haragos 0,5:0,5. Linczer— Kiss 1:0. ,i A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója 1. A Magyar Üsző Szövetség a 9/1967. MTS ÖT Orsz. Ein. számú határozataival szabályozott hagyományos úszómesterképzést megszűnteitte. Az új OTSH illetve OVH szabályozás megjelenéséiig az Országos Vízügyi Hivatal Sz. 416/78. sz. leirata alapján a Pest megyei Tanács VB Testnevelési és Sporthivatala Úszó Szövetsége uszoda, illetve strand- felügyelői és -karbantartói tanfo- lyamot rendez. A tanfolyamon részt vett és sikerrel vizsgázott személyek a vízügyi ágazatban uszodák és strandok felügyeletének és karbantartásának úszómester! munkakörre megállapított díjazás ellenében való ellátására jogosító bizonyítványt kapnak. 2. A háromnapos tanfolyamok a budapesti Újpesti Gyógyfürdő és Uszodában (Bp. IV., Árpád út 114—120.) kerülnek április hó folyamán megrendezésre. A tanfolyam felvételi vizsgával kezdődik, melynek követelményei a következők: Általános iskola nyolcadik osztályának sikeres elvégzése, ennék igazolása. Büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvánnyal igazolva. Betöltött 18. életév. 10 méteres távolságban, 2 méter mély vízben elhelyezett tégla felszínre hozása fejesugrással indulva és víz alatti úszással; a felszínre hozott téglát egyik kézzel a vízből kitartva az indulási helyre kell hozni. 4x50 méter mentésben használatos úszás: mell, gyors és háton páros lábbal úszás kézfejek vízből kitartva, oldalúszás egyik kart kitartva. Tananyag: Elsősegélynyújtás 8 óra. Vtóbői mentés 8 óra. Uszodakarbantartás 4 óra. (Amennyiben a jelentkező az erkölcsi bizonyítványt a felvételi Vizsgáig beszerezni nem tudija, úgy bizonyítványát a munkáltatónál történő bemutatási kötelezettségre utaló záradékkal látjuk el.) 3. Tanfolyamdíj: 150 forint, amelyet a felvételi vizsga napján kel a rendező 760-90775-8700 számlájának javára átutalási postautalványon befizetni. A tanjegyzet ára: 10 forint. A záróvizsga előtt készpénzben befizetésre kerülő vizsgadiíj összege 50 Ft 4. A tanfolyamra jelentkezni levélben, a személyi adatok és lakáscím közléséved. lehet a következő címen: Dr. Bárány István vizsgaelnök, 1012 Budapest I., Attila u. 87. (Tel: 161-987). Pest megyei Úszó Szövetség Elnöksége Eredmények: Asztalitenisz férficsapat: 1. Kom. Költségvetési tizem. Kalocsa, 2. Költségvetési Üzem Soltvadkert, 3. Eszak- Bács megyei Vízmű Vállalat Kecskemét 2. cs. Női csapat: 1. Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat Kiskunhalas, 2. Eszak-Bács megyei Vízmű Vállalat Kecskemét, 3. Műanyagfeldolgozó Vállalat Kalocsa. Sakk. férficsapat: 1. Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat Kiskunhalas. 2. Asztalos Ktsz Kecskemét. 3. Műanyagfeldolgozó Vállalat Kalocsa. Kispuska lövészet, férfiak: I. Mű- anyagfeldolg. V. Kalocsa, 2. Dél-Bács megyei Vízmű V. Kkhalas, 3. Eszak- Bács megyei Vízmű V. Kecskemét. Nők: 1. Költségvetési Üzem Soltvadkert. 2. Eszak-Bács megyei Vízmű V. Kecskemét. 3. Kommunális és Költségvetési Üzem Kalocsa. Asztalitenisz, női egyéni: 1. Krutilla Ildikó (Dél-Bács m. Vízmű), 2. Sárii Jenőné (Dél-Bács m. Vízmű. Kecskemét). 3. Fekete Márta (Dél-Bács m. Vízmű). Lövészet férfiak egyéni: 1. Mezei József (Műanyag, Kalocsa), 2. Molnár István (Műanyag Kalocsa), 3. Filvig Béla (Műanyag, Kalocsa), 4. Lackócz- ky Sándor (Dél Vízmű), Kosaras György (Műanyag Kalocsa), 6. Márki Mihály (Dél-Bács m. Vízmű). Nők: 1. Illés Pálné (Kalocsai Műanyag), 2. Bocskánné Zallei Ildikó (Eszak-Bács m. Vízmű), 3. András Mária (Költségvetési Ü, Kalocsa). A pontverseny eredménye: 1. Kalocsa Müanyagfeidolgozó Vállalat 87 ponttal, 2. Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat Kiskunhalas 80. 3. Eszak-Bács megyei Vízmű Vállalat Kecskemét 62, 4. Költségvetési Üzem Soltvadkert 38. 5. Költségvetési Üzem Kalocsa 37, 6. Asztalos Ktsz Kecske- • mét 15. 7. Városgazdálkodási Vállalat Baja 9 ponttal. A totó 16. heti. április 23-1 szelvényén a főmérkőaések közt öt NB n-es. négy NB III-as és ugyancsak négy olasz A-osztályú mérkőzést találunk. s a pótmlérkőzéséken Is NB m-as csapatok szerepelnek. Az öt NB n-es mérkőzés közül kettő „rangadó jellegű”, s csak a BKV Előre—Salgótarján mérkőzés az egyetlen közöttük, aihol a vendég- csapatnak is komoly esélyei vannak mindkét pont megszerzésére. Az NB ttl-as mérkőzéseken — a három pótmérközéssel együtt — mind a Középcsoport csapatai szerepeinek, ám ez nem könnyíti meg a totózok dolgát, mert bár ezeket az együtteseket jobban, közelebbről ismerjük. mégis ebben a csoportban folyik talán a legnagyobb, legkiéle- zettebb küzdelem a feljutásért. Az olasz A-osztályú mérkőzések egyik érdekessége, hogy pályára lép a Verona csapata, akik az elmúlt héten, az ismeretes vasúti katasztrófa szenvedő, de szerencsés résztvevői voltak. Mind a négy olasz mérkőzésen döntetlen körüli eredmény várható, némi hazai esélyekkel. Tippjeink: 1. Eger—Dorog. NB n. Az Eger gyengén játszott az elmúlt fordulóban. de még mindig nem adták fel a feljutásért folyó küzdelmet. A Dorog csapata jó formában ’ van. s talán pontot Is szerezhet. Tippünk: 1. x. 2. Szekszárd—BVSC. NB H. A Szekszárd kiesöjelölt, a BVSC pedig már biztosította helyiét. Hazai győzelemre lehet számítani. Tippünk: 1. 3. Vasas Izzó—Budafok. NB n. Az Izzónak győznie kell. ha ott akar maradni az élen. A Budafok már csak a jobb helyezésért küzdhet. Tippünk: 1. 1. Várpalota—Komló. NB n. A Várpalota csapata már aligha tud javítani nehéz helyzetén, bár otthonában most Is esélyes. Tippünk: x, 1. 5. BKV Előre—STC. NB II. A BKV Előre a 17. helyen áll, az STC pedig listavezető, s idegenben is esélyesebb. Tippünk: 2, x. 6. AURAS—Ganz-MÄVAG. NB III. Középcsoport. A Ganz-MÁV AG sokkal jobb csapat, még Idegen pályán is esélyes a győzelemre. Tippünk: 2, x. 7. Perbál—Dunakeszi VSE. NB m. Középcsoport. Rangadónak számit a mérkőzés, hiszen a két együttes a táblázat 7—8. helyén áll. A Perbál az elmúlt héten idegenben is nyert, s most Is esélyesebb. Tippünk: 1. x. 8. Bp. Spartacus—Ikarus. NB Hl. Középcsopőrt. Mindkét csapat nagyon jól játszott az elmúlt fordulóban. A Spartacus Kecskeméten, az Ikarus Balassagyarmattól, tehát az addigi listavezetőtől szerezte meg mindkét pontot. A tét nagy. hiszen még mindketten felkerülhetnek az első tiz csapat közé. Tippünk: 1. 9. Pénzügyőr—Kecskeméti SC. NB m. Középcsoport. A Pénzügyőr mellett szól a hazai pálya, a KSC pedig az utóbbi fordulóban elég gyengén játszott. Tippünk: L x. 10. Verona—Milan. Olasz A-osztály. A Milan múlt heti hazai veresége volt a forduló egyik nagy meglepetése. Aligha várható nagyobb íor- maj'avulás tőlük. Tippünk: 1. x. XII. forduló: Centgráf—Kiss 1:0, Haragos—Linczer 0,5:0,5. Komróczky—Zsiros 0.5:0,5. Papp—Hajagos 1:0, Ábel—Mészáros 1:0. Molnár—Czeglédi 0,5:0,5. Kalmár—Borsos 1:0. Függőeredmények: VHI. forduló: Haragos—Czeglédi 0,5:0,5. X. forduló: Haragos—Hajagos 1:0. Molnár—Kalmár 0,5:0,5. XIII. forduló: Borsos—Centgráf 0,5:0,5, Czeglédi— Kalmár 0,5:0.5, Mészáros—Molnár 0:1. Hajagos—Ábel 0:1, Zsiros—Papp 0,5:0.5. Linczer—Komróczky 0,5 -.0.5. Kiss—Haragos 0:1. 11. Napolt—Lanerossl. Olasz Aosztály. Nincs lényeges különbség a két csapat közt, bár a Napom azzal, hogy otthon sem tudta legyőzni a kiesésre álló Florentínát. nem árult el túlságosan jó formát. Döntetlenre tippelünk. Tippünk: x. 12. Lazio—Perugia. Olasz A-osztály. A Lazio csapata gyengén áll. s tagja a kiesőjelöltek csoportjának. A Perugia jó középcsapat, s az egyik pontra talán esélyes. Tippünk: 1, x. 13. Florentine—Genoa. Olasz A-osztály. A- Fioreittimának talán ez az utolsó esélye. A kiesést már csak nehezen kerülheti el. Tippünk: 1, x. 14. Dunaújvárosi Építők—Építők SC. NB IH. Középcsoport. Az Építők jól áll, a Dunaújváros pedig a 15. helyezett, s bár még nem adta fel ' a reményt a felkerülésre, valójában erre alig van esélyük. Tippünk: x, 1. A további, mérkőzésekre a tippjeink: X, I. Sz. Z. A végeredmény: 1. Abel Lajos (BÁCSÉP) 11. 2. Haragos Kálmán (BACSEP) 10, 3. Kalmár Sándor (MFSC) 8.5. 4. Czeglédi Zsolt (BÁCSÉP) 8, 5. Molnár Zoltán (BACSEP) 8. 6. Papp I. (MFSC) 7.5. 7. Hajagos I. (BACSEP) 7, 8. CentgráC I. (BACSEP) 6,5, 9. Linczer J. (MFSO 6,5 10. Komróczky I. (BÁCSÉP) 5. II. Zsiros László (Tipográfia) 5 12. Borsos Dániel (Tipográfia) 3.5. 13. Kiss Dezső (Tipográfia) 2,5, 14. Mészáros Lajos (Tipográfia) 2. Az első három helyezett tárgyi tiszteletdíjazásban részesült. A következőkben első női nemzetközi nagymesterünk. Budinszkyné. Ivánka Mária játszmáját közöljük a világbajnoknő ellen: Ivánka M. N. Gaprlndasvilí (Magyarország) (Szovjetunió) Belgrád, 1978. ANGOL MEGNYITÁS 1. c4 Hf6 2. HcS CS 3. g3 g6 4. FgS Fg7 5. Hf3 Hc6 6. 0—0 d5 7. dl de: 8. dS Hb4 9. He5 HfdS: ft ■JLP* ft ü iW w Ili Ü k mm * i m 1 i ü S & §ü |$ i I MífSf «!• H S*wi HÜ 10. Hf7: Kf7: 11. HdS: Hd5: 12. Fd5:t- Fe6 13. Fe6:+ Ke6: 14. Vc2 bs 15. at a6 16. Bdl Vc8 11. Ve4t «7 18. ab: ab: 19. FgS Be8 20. VdSt VeC 21. Vc5: Bal: 22. Bal: Fb2: 23. Bbl c3 24. Vb5: V15 25. Vf5?t gt: 26. Kft Re6 27. Kel Bc8 28. Fel Fel: 29. Bel: Kd5 30. Bdl* Kel 31. Bd7 Bag 32. Kdl Balt 33. Kc2 Ba2t 34. Kdl Balt 35. Kc2 Ba2t 38. Kdl e5 31. Beit Kb3 38. Bb7t Kc4 3». Beit Kdl 40. Bdit Kel és döntetlen (0,5:0,5). Gímes György