Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

MŰVELŐDÉS IRODALOM MŰVÉSZÉT Tcstvérmegyénk, a Krim-féhziget több más jel- legzetessége mellett a Szovjetunió leghíresebb, ossz. szövetségi üdülőterülete. A tudományos és művé­szeti élet sok kiválósága ts felkeresi a Fekete-ten­gernek ezt a partszakaszát, hogy kikapcsolódást, vagy épp gyógyulást találjon. Testvérlapunk, a Krimszkaja Pravda alkalmasint bemutatja és meg­szólal tatja a neves vendégeket. VENDÉGSÉGBEN A KRÍM-FÉLSZIGETEN Beszélgetés Andrej Voznyeszenszkijjel Nemrég V, Druzsinszkij készített Interjút a Jaltában pihenő And­rej Voznyeszenszkijjel. A 45. szü­letésnapjához közeledő, húsz éve publikáló költőt úgy tartja szá­mon az irodalomtörténet-lrás, mint az iSZiKP XX. kongresszusa után feltűnt, friss hangú költőnemze­dék kiemelkedő képviselőjét. Együtt szokás emlegetni Jevtu- senkóvat. Az egyik lexikoncikk Így minősíti: „Nyugtalan, forma­kereső és formabontó, szabad és bonyolult gondolattársításokkal alkotó költő." 1970-ben ezt irta róla Valentyin Katajev, a Molo- darja Gvargyija hasábjain: „Az érettség és virágzás korában van. Nagy orosz költő, a zenithez kö­zeledőben." Voznyeszenszkij immár másfél évtizede a magyar könyvkiadás­ban is jelen van. Válogatott ver­sei Fémszlrén és Tükörvilágok cím alatt olvashatók, néhány pe­dig antológiadarabbá vált a Férj­hez mennek az angyalok című gyűjteményben, 1971-ben. □ □ □ Sem egyszerű, sem könnyű nem volt Andrej Voznyeszenszkij Iro­dalmi pályafutása. Lehet, hogy ebben is a régi Igazság tükröző­dik: az elismerést az idő igazol­ja — kezdi a beszélgetést V. Druzsinszkij. Majd felteszi az első kérdést: — Az ember életében adódnak dbr.tő szakaszok. Az ön életében is volt ilyen? — Én a nagy szovjet költőtől tanultam, akik mindig megleptek ■eredeti intelligenciájukkal és' egyszerűségükkel. Az igazi költő nem a legdivatosabb nyakkendő­vel, vagy más külsőséggel káp­ráztatja el az olvasóját. Akik például ismerik Galina Ulanovát, mindig meglepődnek a szerény­ségén, csöndességén, szinte észre­vétlen a hétköznapi életben. De 4 , színpadon ő az istennő. Álta­lában, a költőnek az életben né­zőnek i és nem színésznek kell lennie. Ami az elhatározó perió­dust illeti, mint költőnek, Ilyen volt számomra az Egyesült Álla­mokban tett utazás. Utána Írtam meg a „Háromszögletű körte" cí­mű verses könyvet (1962. — a szerk.) Ez nem turlstaélménye- ket tartalmazott Amerikáról, a felhőkarcolóról, a robotokról, bár azokat Is. A versek fele Orosz­országról szólt, már másképpen megírva, új minőségben. Akkor éreztem, hogy új ember született bennem. — Amikor a költészetről esik szó, mindig eszembe jut Biok mondása: „A költőnek nem kar­riere, hanem sorsa van.” — Kétségtelenül. A költők, aki­ket szeretünk — sorsok, Jelle­mek, személyiségek. Semmikor sem téveszted össze Biok, Maja­kovszkij és Jeszenyin verselt, mert mindegyik önmaga, megis­mételhetetlen. Ez nem kigondolt, erpdoMeskedő stílus, hanem a gondolkodás eredetisége a sze­mélyiség meglsméteJÁétetlensége. Ml a legnehezebb a költői munkában? — Maga ennek a munkának a ténye. Nem a formai nehézségek­ről, az anyag birtokba vételéről, vagy a szavak kereséséről beszé­lek. Ezek gyönyörű mozzanatok, az ilyen nehézségek csak örömet okoznak, hatalmas alkolásbell örömöt. Pszichológiái nehézsé­gekről van szó. Hiszen olyan ez, r, ini'.ia ,'aplól írnál: nyíltnak kell lenni egészen az intimitáso­kig, az idegen pillantások elől szokásosén takargatott dolgokig. Eközben tudod, hogy a napló nyomdába kerül, emberek milliói előtt tárul ki. — Milyen emberi jellemvoná­sokat szeret a legjobban? — Mindenek előtt az őszinte­séget. Nem csupán a szavakban, hanem a tettekben is. A költőnek ez Jelenti a lélek és a költészet becsületességét. — Mondják, hogy napjainkban túl sok a költő. — Talán valakit meglepett a gondolat, hogy kiszámítsa a köl­tőknek a lakosság lélekszámúhoz viszonyított százalékát, mint az orvosokét, vagy a tanárokét. Ír­tam egy ironikus költeményt a költői túltermelés apropójából. Kirajzolódik a jövő fantasztikus képe, amikor a Luzsnylkl-stedlon költői estjén a tribün minden he­lye költőkkel van tele, és csu­pán egy valaki — nem költő, ha­nem olvasó — áll a dobogón, és hallgatja a verseket. Ez vicc. De az. hogy mitnd több ember ír ver­set jrj- j csodálatos dolog. Hiszen Szvjatoszlav Rlchternek, korunk zseniális,. zongoristájának kell», mesebb olyan emberek előtt ját­szani, akik tisztában vannak a zenei kifejezéssel, Jelenleg sok zenei iskola működik, de ez tá­volról sem jelenti, hogy minden­ki, aki Itt végez, Richten hall­gat. De ha tanulmányozza a ze­nét. maga is ismeri a hangszert, Richter Játéka Igazi gyönyörű­séget ébreszt benne. Annak, hogy sokant Írnak verset, más vonat­kozása Is van: 'gyakorlatilag le­hetetlen, hogy valaki véletlen- ■ szerűen népszerű költővé váljék. — Miközben Jaltában tartóz­kodik, az aktív vagy passzív pi­henést kedveli Jobban? — A költő esetében nincs olyan, hogy most „ettől eddig” pihenek, A pihenés leggyakrab­ban nem más, mint váltás a mun­kában. Amikor festek, vagy szí­nes ablakbetétet készítek, a lá­tási érzékelésre kapcsolok át. És mégis költő maradok. — A festészetet hobbijának le­het nevezni? — Nem szeretem ezt a szócs­kát: hobbi. Építészmérnöki okle­velem van, s foglalkozásom — a költészet. Ez is, az is az életem, a sorsom. Az egyik esetben vo­nalakban és szerkezetekben feje­ződnek ki a gondolatok a másik­ban szóban, eszmével — Mit jelent önnek a kritika? — A kritika különböző: van alkotó és van felületes. S a köl­tőnek a legkegyetlenebb kritiká­val is egyedül kell szembenéznie. — Nézete szerint, költészeté­nek miben van az alapvető fogya­tékossága? — Valószínűleg abban, hogy még nem elég összetett az élet bo­nyolultságához 'képest. — Az életteli megfigyelések, a szerző személyes tapasztalatai az­tán verssorokban jelentkeznek... — Igen, minden vers születé­sét megelőzi az élettől kapott im­pulzus. Például, Jaltában réges régen .találkoztam egy idős, okos és elragadó asszonnyal. Valami­kor Majakovszkljinak gépelt. Ap­ró, jelentéktelennek tűnő adalék: a beszélgetéskor elmondta, hogy a költő adósa maradt három ru­bellal. Már nem volt ideje átadni a pénzt. Élesen megmaradt ben­nem ez az eset, és azonnal tör­lesztettem a tarlozást. És utána magúktól formálódtak a versek, amelynek az Achlllesz-szív című kötetben jelentek meg. Ezeknek a megírásához három rubel adta a lökést, de m'ár egészen más pénzről, más számláról és más kifizetésről esett szó bennük. Jal­tában sokat írtaim. Amikor a vá­rosban sétálok, mintha a verseim niagr)etoiop$zalagját. gombolyíta­nám le. Jaltában van az a ház, ahol a „Doktor ősz” című poé­mám hőse élt. Mindig emlékszem lágy gyermeki mosolyára. A Krim egyébként gazdag sajátos költők­ben. Nemrég küldte meg gyönyö­rű könyvét Nyíkolaj Taraszenko, Jól és otthonosan mozog a fiata­lok világában Borisz Szerman. Guruzföan él a Puskinba szerel­mes Leonard Kondrasenko. Való­di költővé vált a volt labdarúgó, Alekszandr Tkacsenko, — Mind dolgozik most mik a tervei ? — Erre azt felelem, hogy Moszkvában, a Lenini Komszo- mol nevű színházban opera ké­szül az egyik elbeszélő költemé­nyemből. (Fordította: Halász Ferenc) Victor Vasarely, magyar nevén Vá­sárhelyi Győző het­ven esztendős. A Franciaországban élő, világhíres festőmű­vész — az op-art nagyhírű mes­tere 1908, április 9-én látta meg a napvilágot Pécsett a mai Káp­talan utca 3. számú házban. Jó rajzkésísége már gyermekkorá­ban kitűnt, de mégis kereskedel­mi Iskolát végzett, Irodai alkal­mazott volt már, amikor festésze­ti tanulmányait a Bortnylk-féle festőiskolában Budapesten meg­kezdte. 1930-ban azután Párizsba utazott, ahol le Is telepedett, máig ott él, A franciaországi Alxen Provenceban létesített alapítványt — amely múzeum, műterem, vi­tahely dokumentációs központ Is, s egyben a Vasarely által hirde­tett „boldog színes város" egyik prototípusa. Nem sokkal később Pécseit, a hajdani szülőházban megnyílt a világ harmadik Vasarely-múzeu- ma. Annak a lassan kialakult és megerősödött jó kapcsolatnak az eredményeképpen, amely a hat­vanas évek végétől kezdve Va­sarely és Magyarország, azon be­lül is szülővá­rosa között las­san kialakult es megerősö­dött. Pécs mú­zeuma, a Janus Pannonius Mú­zeum már ko­rábban levele­zett Vasarely- vel, aki 42 sze- nlgráíiát aján­dékozott szülő­városa Modern Magyar Képtá­rának. Ezekből a művekből 1969-ben külön kiállítás Is volt Pécsett. Áz el­ső lépések után megtörtént a megállapodás: az egykori szü­lőházban ál­landó kiállítás nyílik, amely­nek anyagát maga a művész vá­logatta össze részint saját mű­veiből részint a tulajdonában le­vő kortárs művekből, A pécsi Vasarely múzeum vé­gül Is 1978. Június 5-én nyílt meg, a művész személyes részvételével. Vasarely, Párizsban reklám- grafikával foglalkozott, majd fes­tet b. de festőművészt korszakát ma „tévútnak" nevezi. Már 1951- ben ezeket mondta: „A táblakép­festészet nem túlhaladott, a szó negatív értelmében. De az egyé­ni egyre Inkább átadj« helyéi a közösnek, és ez a folyamat nap­lóinkban a technikai fejlődés következményeképpen egészen új külsőt ölt. Vallom, hogy a kép­zőművészet megérett a festészet, szobrászat, építészet és városter­vezés hatalmas szintézisére..." Az op-art világsikere közismert, Vasarely „színes városai" sok vi­tát. de feltétlen érdeklődést vál­tottuk ki világszerte. 1976-ban magyarországi látoga­tásakor Interjút adott Victor Va­sarely. Ebben kifejtette többek között hogy: „A művész" elavult kifejezés. Közrejátszik ebben a tradíció irz V asarely hetvenéves a szabály, amit a 19. század bur­zsoáziája teremtett: a művész az, aki képét fest, emit aztán arany­keretben a szalon falára vagy a páncélszekrényébe lehet tenni. A „művészből” minél előbb „nevet” kell csinálni, hogy képei minél többet érjenek. Ez a fajta elis­merés nem érdekel." Hogy egyezteti ezt össze saját helyzetével, hangzott a kérdés, hiszen ő éppen ezt a művész- fogalmat látszik Igazolni, művel­nek „árfolyama" egyre magasabb, éppen abban az értelemben, aho­gyan ezt elmarasztalólag emlí­tette. „ Igen — válaszolt Vasarely — de kastélyt restauráltam!, múzeu­mot építeni, alapítványt létesíteni, ez kolosszális anyagi erőfeszíté­seket követel. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, el kell fogadnom a világ elképzelését, hogy én világ­hírű op-art festőművész va­gyok .,, Kommunista barátaim nagyon jól megértették hogy pénz nélkül mindezt és még egy sereg dolgot nem lehet megcsi­nálni." Kommunista barátai — ez a Francia Kommunista Pártot je­lenti, amelynek Victor Vasarely Is tagja, s amelynek részére gyakran készít képeket, plaká­tokat, nyomtatványokat. A pécsi Vasarely Múzeum négy földszinti és három emeleti nagy­teremből áll, a folyosók padlóza­ta süttői mészkő, a boltíves ter­mek fehérre meszelt falait csak nyers színű falborítás teszi válto­zatossá. Ebbe a környezetbe ke­rültek Vasarely szerigráfiái, fest­ményei és szőnyegei, valamint Clulre Vasarelynek, a művész fe­leségének munkái, és azok a mű­vek, amelyeket Vasarely saját gyűjteményéből válogatott a pé­csi múzeum számára: Hans Arp, Cruz-Diez, Auguste Herbin, Fran­cois Morellet, Frantlsek Kupka, Nicolas Schöffer és mások képei. Tavaly több mint 180 ezer lá­togatója volt Vasarely szülőházá­nak. H. E. SINKA ISTVÁN: Kecskeméti emlék' Regényrészlet Banna novembervégi délutánon lenn álldogáltam a Tisza vize mellett, az ailgyői kompnál. Há­romheti távoliét után igyekeztem Gyula felé. Fútt a szél. Csörget­te a fagallyakat, s a part mögül lecsapkodott a szőke vízre, és itt- Ott gyorsan múló ráncokat ka­vart rajta. De a víz fiatalon és győzelmesen folyt tovább szint­je alatt az elaludt falevelekkel, s keresztibe rajta mint döglött kígyó, hasával felfelé ereszkedve pihent a vasikötél. Nemsoká jött a kom,p, s visszafele mentiben átvitt engem is. Mikor a túlsó part meredekjén feltaszítottam a kerékpárt, az ég alján nyugaton felszakadt a felleg, s veresen, fé­nyesen nézett alóla utánam a nap. Én szél alá gyorsan gördül­tem Vásárhely felé, a gondol­tam: nézhetsz, bizony Itt va­gyok ! Nem vesztem el!... Az ám, de miért boilygottam én az algyői kompnál november végén, mikor miár avasok a ki.nt- hagyot.t kórókúpolk ás, és rongyo­sak és rohanók a fellegek, s úgy gondolja az ember, hogy vala­hol egy roppant kazal őszi tök­inda gyulladt ki, s annak füstje csavarog aiz égen. őszi tökinda, •Megjelent ez (ró „Fekete bojtir vallomásai’ című kötetében. őszi- folyó, őszi ember! De ha­gyom ezt a mély színekkel való aláfestést a piktoroknak, s el­mondom, hogy azelőtt három hét­tel indultam el Vésztőről, s csendben, mint egy volt serkimé- főhöz illik, megkérdeztem Déva- ványára. Ott irodalmi este volt, s azért kellett oda mennem. Másnap elkezdett sírni az idő. s három nap múltán minden Jó- nyom buggyamásig megtelt eső­iével a szikes sárban. Ákkor el­állt az eső, s azon az estén éin már egy szentimiklósi tanyán hál­tam Molnáréknál. Másnap reggel ragyogva sü­tött ki a nap. s este, nyíre a lámpákat meggyúj tolták, én már a kecskeméti .piacon tájékozód­tam, hogy merre is la'klk Sánta György, az, aki Németh László­nak megmutatta a levelemet. Zúgó fák lepergett levélhalmán mentem át egy téren, s nehezen megleltem a Sánta-házat. Mikor a kilincsre tettem a kezem, csak akkor hökkentem meg, hogy: én magasan lakó Istenem, mit is keresek én itt sárosán, fáradtan, idegen úríház ajtaján. De a tér zúgó fái alatt nedves volt a fa­levél, a város meg idegen. Így aztán mégis csak becsengettem a kapun. — Jó, hogy jössz! — mondta Sánta György, — Hónap Itt lesz Féja Géza Isi... Valamit csinál­ni akarunk veled I — Mit? — kérdeztem. — Elhozunk Ide Kecskemétre! — Engem...? Kecskemétre? — Igen 1 — Osztán hogy?... Minek? — Altisztnek a gimnáziumba! — Bajos dolog! Nem jövök, Gyurka! — Ne beszljj! Mir nem jössz? — Magam sem tudom! Nem nekem valói... — Van valami igazad! — mondta Sánta György. — De azi r megpróbálhatnád! Kint nagy cseppekkel kezdte verni az eső az ablakot, mintha csak azt várta volna, hogy vala­hol fedél alá jussak. Az esőkopo­gásban aztán megmagyaráztam Sánta Györgyndk. hogy azért nem jövök Kecskemétre gimná­ziumi altisztnek, mert én soha többé nem akarok íüggenl, vala­kitől. .nekem végtelen szabadság kell. még akkor is, ha ennek a szabadságnak az ára rongyosság, éhség és elhagyatottság. Mert ha azt tartogatná számomra a sors, hogy altiszt legyék, ákkor in­kább megyek dinnyecsősznek, vagy pedig kalendáriumot árulni és papagállyal planétát házalni szerelmes .mesterlegényeknek. Utána Sánta György nem is em­legette az altlsztséget. Pár nap múlva kimentünk Jakabszállás­pusztára, mindenfelől szőllők és gyümölcsfák között. Ott volt a Sánta-tanya. Sok tyúk, egy ta­nyás. és egy akkor napokban el­lett üsző voltak a tanyán. Sán- táék panaszkodtak, hogy nyersto.- jássial kell etetniük a 'kisbornyút, mert mióta megvan, azóta még nem szopott, akárhogy is próbál­ják csecsre kapatni, nem sike­rül: hogy mondják mán valamit, mit csináljanak vele. Lám, gondoltam, Sánta György is megtanulta a .könyvék tudo­mányát. de bizony az élet tudo­mányát nem. Láttam mingyárt, hogy a kisbornyúnak az hiány­zik. ami épp oly fontos az élet­hez, mint a tej. Lassan cirógat­va odakormányoztam a bocit a csecshez, elébb kicsit akaratos- kodott, de amikor két. három próbát megmutatta néki az anyai szeretetből. azonnal nagyokat lö­kött az anyja tőgyin, s szopott, hogy szinte habzott szájából ki­felé a tej. Az volt az összes baj csak, hogy mafla volt a fiatal tehén, mafla a tanyás, és .mafla a gaz­da. Egyikőjük se tudta a baj okát. ott volt pedig előttük. Azt, hogy a fiatal tudatlan tehén egyszer se nyalta végig a ibor- nyát. A meleget lehellő száj és melengető nyelv hiányzott a kis­bornyúnak. Csak egy darab me­legvizes rongy kellett hozzá, a bomyú farkatövire és megoldó­dott a bornyúnevelés titka Ja- kalbszálláson. Azt hiszem. Sánta György ma is emlékszik rá, mi­kor néha kint van a tanyáján és tejet Iszik, vagy bort kóstol, i öt napig voltam Kecskeméten, | a hatodikból vígan kiteűft, hogy este elérjem Szegedet. KERESZTURY DEZSŐ: Levendula* Levendula, levendula, fanyarédes animula, lettél lila lángfurulya, mert perzsel vad kánikula. Kék a lába, zöld a szárnya, a madár peh gyöngyön járja; vele hivó szép dalára vén szivem is lépne párba. Fenn az égen sűrű csillag, lenn fekete falú falvak; éj ködében tartó, parlag, jobb ki békén hazaballag. Levendulaillat illan, az a madár meg se cikkan, de ami volt mégis itt van híven őrzött álmaimban. Talán csak egy pillantásra megéled az éj varázsa: virággal telik a váz, ha szívós élet lobban lángra. Viliik tánca hív már útra, s valami megárad újra: telt szivem veled virulna levendula, levendula. * Keresztury Dezső költő, irodalomtörténész, akadémikus 1978- ban Állami-díjban részesült. APÁTI MIKLÓS: Együtt* Külön a fák, és külön az erdő. Külön a hullámzás, a moraj. A hiányzó évek és a múltak. Éned külön, és külön az enyém. Az létezik, ki azonos, de más. Miért öleljem azt, aki szeret? Aki ölel, annak szemében ragyog a szem, a szemem. Fájdalom süt egy arcból felém. Külön a fák, és külön az erdő. Madár repül csak együtt az éggel. Bennszorult Hold, nekem világít. * Apáti Miklós 1978-ban József Attlla-díjban részesült. >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents