Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
MŰVELŐDÉS •IRODALOM • ANTALFY ISTVÁN: József Attilához Megkérdezték, csak egyszer is, ha megnősz, mi szeretnél lenni... ? Ajánlottak-e szép autócsodát (hátha könnyen meg tudnád venni Kaptál-e lakást új bérházban, telefonnal és fotelekkel, reprezentációs konyakkal kínáltak-e egyetlenegyszer...? Volt-e egy-két mellékállásod, barátod minisztériumban? S mondták-e, ha versüket közlöd, közük a tiédet is nyomban...? Dobtál-e szemétbe szalámit, mert már megundorodtál tőle? Jártál-e bankba, pénzt berakni, mert tudtad; pénzt fial a tőke... ? És mit is tudtál kezdeni a sok időddel? Reggel, s délután s este... ? Discoba hova jártál? Es mondd ...és mondd... egyáltalán. TÁRNÁI LÁSZLÓ: Névtelenek Hol és mikor s hogyan halkult el az az óra ki állította meg azt a percet ' a csenden át újra hallom a kérdéseket Ki és kinek mit s hogyan mondott miért ültettek anyaszült meztelen ide és ki ütött meg Hurok a gégén $ az igazság valószerűtlen Kötegnyi gyertyát gyújtok hát az ismeretlenek közös sírján * mivel kétszer két méterenként megágyazunk magunknak ki hozza dombjainkhoz majd a gyertyát az igazság valószerűtlen íhol és mikor s hogyan halkult el az az óra • Diószegi Balázs: Anya gyermeA szolnoki művésztelep hetvenöt éve dantei nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Képeink a kiállításon készültek. • Fényes Adolf: Testvérek. ..1, • Mészáros Feleségem. Lajos: Komp a Tiszán. • Alul: Zádor István: • Perlmutter Izsák: Sárga kendős asszony. • Bényi László: Szolnoki Tabán. MŰVÉSZET Négy hét Ausztráliában A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kilenchónapos tanfolyamának egyik hallgatója Ausztráliából érkezett. Miután a távoli földrészen is megismerték, hogy mennyire fontos az alapozó zenei nevelés a kisgyermekkorban, Kecskeméten „elsőkézből” tanulmányozhatja a világszerte tért hódító Kodáiy-módszert. Az intézet igazgatója, Erdei Péter eközben Ausztráliában járt, egy magyar szakmai csoporttal, előadásokat tartott több város- bun, A téma ismerős: Kodály zenepedagógiai elvei és módszerei. Az ausztráliai vendéghallgatónak friss hazai híreket hozott a tanárkollégáktól, akikkel a nyári iskolai szünetben találkozott. Mert- Ausztráliában most nyár van. De nemcsak a vakáció Időpontjai között mutatkozik fázis- különbség, hanem magában az egész nevelési rendszerben is. Az iskolák egy része magánkézben van, az állami mellett léteznek az egyházi alapítványt: Intézetek, s a zenei képzésben most kezd elterjedni az a koncepció, amelyet Kecskemét szülötte, Kodály Zoltán ötvenéves kitartó munkája eredményeként ma hazánk minden iskolája és számtalan külföldi ország iskolái a gyakorlatban alkalmaznak. — Milyen előzmények után utazott a távoli országba? — érdeklődöm Erdei Pétertől. — Mindenekelőtt azt kell megemlíteni, ‘hogy a Kodály-intézet- ben nemcsak hallgatóikat fogadunk a világ minden részéről, hanem Időnként előadásokat Is tartunk a külföldi egyetemeken és főiskolákon. Legutóbb például a Canberra! egyetemen jártam, ahol másfél száz tanító és tanár vett részt egy zenepedagógiai tanfolyamon. Elsősorban a Ko- dály-Jkoncepció alapjait, gyakorlati alkalmazási lehetőségeit ismertettük. és segítettük a kórusvezetőképzést. Ennek a rendezvénynek is volt előzménye. Az elmúlt 'hat évben nagyon felerősödött az érdeklődés énektanítás! rendszerünk iránt, megalakult az Ausztráliai Kodály Társaság. A vezetője Deanna Hoerman, aki egyben a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke.. Minden nagyobb városban külön szekció működik. Ezeknek esetenként több száz tagja van. A tanévben rendszeresen szerveznek előadásokat és továbbképzéseket. közös konzultációkat. Nyaranta pedig hosszabb szemináriumokon találkoznak. Ez a rendkívül aktív Kodály-társa* ság hívott meg bennünket. — Tehát kiket? — Szabó Helgát, aki Budapesten a III. kerületi Ének-Zenei Általános Iskola tanára, Margaret Holdent, aki a Kodály-koncepció és -módszer egyik Legkitűnőbb művelője-mépszerűsítője Angliában, és Losoncéi Katalint, a debreceni Zeneművészeti Főiskola tanárát, aki egész éven át a mpl- bournei és a bathursti egyetemen tanít, s erre az időre Canberrába érkezett. A szeminárium résztvevőinek csaknem a fele ismerősen üdvözölte őt. ami azt is mutatja, hogy mennyire hatásos munkát végez. A megnyitón ott volt dr. Kázmér Zsigmond, na- zán'k ausztráliai nagykövete, és Újlaki György konzul is. Jelenlétük és állandó érdeklődésük kifejezte, hogy igazán élő kapcsolat fűzi össze az ausztráliai Kodály- mozgalmat és külügyi képviseletünket. — Kik és hányán jelentkeztek a nyári tanfolyamra? — Összesen százötvenen. Nagyobbrészt tanítók vettek részt a továbbképzésen, s csak kisebb hányadban képviseltették magukat a szakzenészek. Ennek az ausztrál iskolarendszer adja a magyarázatát. Az oktatás ötéves kortól kezdődik. Az 5—6 éves gyerekek külön, úgynevezett kisiskolákba járnak. Az elemi, vagy általános Iskolai képzés 12 esztendős korban fejeződik be. A tanulókkal az osztálytanító foglalkozik a legtöbbet. Az ének-zenei vagy más tantárgy szakpedagógusa csak heti egy alkalommal jelenik meg, a többi napon az osztálytanító viszi tovább, folytatja a munkát, — Mit ismernek Ausztráliában a Kodály-koncepcióból? — Meglehetősen széles körben tájékozódtak az elvi alapokról. Mi éppen ezért a gyakorlati megvalósítással foglalkoztunk. Szolfézs és módszertan oktatás, kó- rusmunka töltötte ki Időnk legnagyobb részét. Rendkívüli érdeklődéssel találkoztunk, Érezni lehetett, hogy nem sajnálják az időt. alaposan és mélyen akarják, elsajátítani a zenepedagógiai Ismereteket. — Ügy tudom, hogy ön nemcsak előadásokat tartott, hanem a Nemzetközi Kodály Társaság alelnökeként tárgyalásokat is folytatott. — Igen. A legközelebbi, IV. Nemzetközi Kodály Szimpóziumról volt szó. A központi gondolata ez lesz: A gyermek és zenei világa. A rendezvénynek Sydney városa ad otthont 1979 augusztusában. — Melyek voltak a legemlékezetesebb élményei a négy hét alatt? — A szeminárium után a Bris- bane-1 konzervatóriumba utaztam. Éppen akkor kezdődött a tanév. Az első tanítási napon arra kértek, hogy kóruspróbát tartsak. Körülbelül százöven fiatal jött el„ s ők előadást vártak, ceruzát és papírt vettek elő. Amikor meghallották, hogy énekelni fogunk, az első pillanatban meglehetősen csalódott ábrázatot vágtak, de öt perccel később leírhatatlan átalakulás következett be, majd kiestek a székekből, olyan lelkesedéssel kapcsolódtak a közös éneklésbe. A végeredményt magnószalagon Is rögzítettük a kétórás próba végén. A másik felejthetetlen epizód Canberrában, a szeminárium záróestjón .történt. Miután megköszönték a munkánkat, az egész hallgatóság kórussá alakult, és elénekelték a magyar himnuszt. Csodálatos, megható pillanat volt ez, több ezer kilométerre az otthontól. Halász Ferenc /, ' . A \ soha el nem küldhető levél A palack nagyot durrant. A hosszá hajú festő pezsgőt töltött a poharakba. — Egészségedre — mondta. — Ne próbáld becsapni a barátodat. Valami nincs veled rendjén, öregem! Petrov mély hangon belenevetett sűrű bajuszába. Valahol a belsejében egy hang mocorgóit; akár a palackból a dugó, nagy pukkanással akart kitörni az Is: „Minden rendben, kitűnően érzem magam. De úgysem hinnéd el, ha mondanám!” Ehelyett azonban csupán annyit válaszolt: — Csak úgy tűnik neked, testvér, öregszem egy kicsit,.. A festő nem üldögélt sokáig, fizetett és ment. Drága az Ideje: kiállításra készül. Petrov viszont úgy döntött, hogy marad még egy darabig. Teheti, ma szabadnapja van. Hála istennek, az osztályfőnöki teendőkkel is már régen elkészült. Otthon amúgy is csak a magány emésztené; Marija ilyenkor még az unokáinál van. A vendéglő teljesen üres. Csak a filigrán pincérnő ír egy hosszú- hossizú számlát a sarokban. Petrov körülnézett és elővette zsebtükrét. Nem, külsőleg minden a régi. Talán csak a szeme árulkodik. Az árulja el, mi ment végbe odabent, a lelke mélyén. Egy hónapja történt... 0 ^ sszel a tanév szokatlan módon kezdődött. Köz. vétlenül a legelején ismeretlen fájás jelentkezett a térdéiben, amely órák hosszat gyötörte. A szíve is rakoncátlankodnl kezdett. Kalapált, kalapált, aztán egyszerre csak váratlanul nagyot ugrott. Különösen az esett nehezére, amikor az iskolában fel ANA RALCSEVA: A hosszú, kellett kapaszkodnia a harmadik emeletre. Kérte, hogy mentsék fel az osztályfőnökség alól. Senki sem emelt kifogást. Egy idő múlva azonban űrt érzett az életében A tanítási órákon igyekezett tartani magát, A gyerekek figyelmesen hallgatták magyarázatait Javorov bonyolult drámájáról, igyekeztek utánozni a hanghordozását, amikor Vapcarov verseit szavalták. Ám egy alkalommal, amikor a csökönyös fájdalom az óra vége felé jelentkezett, és dörömbölni kezdett a halántékában a vér, le kellett ülnie. Az egyik gyerek felugrott és szélesre tárta az ablakokat. „Ügy látszik, kitelt az időm” — gondolta keserűen Petrov. Csüggedés vett rajta erőt, s kezdte elhagyni magát, ö, aki eddig mindig a legválasztékosabban öltözködött, nem törődött többé a külsejével. Borotválatla- nul járt az iskolába. Egyszer Marija meg is dorgálta miatta: — Ügy nézel ki, mintha most másztál volna le az ikonról. Az embernek az jut eszébe, hogy keresztet vessen előtted. — Jól van így is. Megöregedtem ... — Az ember minden életkorban adjon magára. „Te is hibás vagy — akarta neki mondani Petrov. — Folyton csak a lányaidhoz futkosol. Hónapok óta nincs kivel szót váltani odahaza.” De aztán nem szólt egy szót sem. A tavasz, amely sok viharral, záporral érkezett, különösen meggyötörte. Elhozta neki az álmatlanságot. Petrov háza a városszéli parknál állt, amely telistele volt madárral. Esténként a madarak megbolondultak, s Petrov alig hunyta le a szemét, a szobát betöltötte a zsivajuk. Pe'trov álmatlanul forgolódott az ágyban. Egyszer már odáig jutott, hogy azt gondolta: „Felkelek és lepuffantom az összes csalogányt mind egy szálig!” Persze rögtön az eszébe villant az Is, hogy már régen eladta a puskáját Azt tanácsolták neki, hogy lefekvés után gondoljon valami kellemesre, úgy könnyebben elalszik. Am egyelőre nem volt semmi olyasmi, amire kellemes lett volna gondolnia. z a valami váratlanul lépett be az életébe. — Petrov elvtárs, szeretnénk ma estére meghívni a klubba — mosolygott rá szívélyesen a nagyszünetben a 10/A osztály titkára. — Egy fővárosi művésznőnek lesz az előadóestje. Petrov erre az alakalomra ünneplő ruhát öltött, megfésülte rlt- kás fehér haját és elment az ifjúsági kLubba. Az irodalmi szakkör tagjai megkérték, hogy üljön oda hozzájuk. Alighogy kinyitotta a műsort, a fájdalom máris jelentkezett a térdében. Szétment a függöny, hosszú, fekete estélyiben törékeny, szőke lány lépett a színpadra. — Pausztovszklj néhány elbeszélését fogom elmondani önöknek. Elsőnek hallgassák meg A H'EGEDÜ-t. Meleg, dallamos volt a hangja. Petrov nem akart hinni a szemének. „Ez nem lehet igazi” — gondolta, miközben feltette a szemüvegét. — „Ilyen kegyetlen lenne az öregség? Régi ismerősöket Juttat eszedbe egy-egy hasonló vonás láttán?” Az a lány azzal a nagy, gyermekien csodálkozó szemével és alt hangjával megdöbbentően hasonlított őrá — arra, aki (Petrov úgy hitte) annyi év után teljesen elmerült az emlékezetében. A művésznő egy hegedűsről mesélt, aki éjszaka a frontvonalban hegedült a bajtársainak, másnap pedig elesett egy súlyos ütközetben. A szavak azonban nem hatoltak el Petrov tudatáig. Gondolatban visszarepült a szülővárosába, ahol egy szakasztott ugyanilyen leánnyal találkozott. Matematikát tanított. Valahonnan messziről, az ország túlsó végéről került az iskolába, a tanév derekán. Mint egy fénysugár vonult át Petrov életén, aztán eltűnt. Az emberek egy darabig még emlegették, azután elfelejtették. És a múltból, az emlékekből most ő tért vissza Petrovhoz. Az öreg tanár olyannak látta, mint akkor, huszonhárom éves korában. Magas volt, karcsú, szőke copfja akár egy iskoláslányé, a szeme sötétkék. És mindig kékbe volt öltözve. Kék blúz, kék kendőcske a nyakán. — Ha valaki el találja fújni a földről a kék színt, mit fogsz csinálni? — Az égtől fogom megkaparintani. E gy reggel Petrov arra ébredt, hogy nem tud nélküle élni. Folyton a nyomában járt, akár az árnyék. Az iskolában mindenki tudta, hogy ahol a matematikus, ott kell Pet- rovot is keresni. Am egyszer Petrov meglátta a moziban a történelemtanárral. És akkor elhatározta, hogy bosszút áll a lányon. A hagyományos tavaszi bálon csak az igazgatója húgával; egy ostobácska lánnyal táncolt. Sétált vele a parkban, moziba vitte. Akkoriban történt az az esemény. Közeledett a szláv kultúra hete. Az iskolában lázas előkészületek folytak. Az ünnep előtti este virággal díszítették az egész iskolát. A tantermekben zöld koszorúval övezték a cár arcképét. Reggel azonban, mire a tanulók beözönlöttek az iskolába, a falról a cár helyett Hriszto Botev, a forradalmár költő nézett le rájuk, akinek a portréit a hatalom néhány hónappal ezelőtt eltávolította az intézetből. Hosz- szú nyomozás kezdődött, melynek során a rendőrség Petrovot sem kímélte. Ám a csomó, úgy látszik, kibogozatlan maradt, mert a letartóztatott tanárokat és diákokat szabadon engedték.' Az új matematikus azonban nem várta meg a tanév végét, otthagyta az iskolát, állítólag visszament a szülővárosába. Egyszer Petrov a házi feladatok olvasása közben az egyik füzetben érdekes bejegyzést talált: „Az ember akkor boldog, ha áldozatot hoz a szerelemért, nem pedig, amikor a bosszúvágy hajtja — mondta a matektanárnő". Évekkel később egy új történelemtanár, a gimnázium múltját kutatva, felfedezte, hogy azután a május 24-e után az iskolában az Ifjúmunkás szövetséget a lebukás veszélye fenyegette. Petrov irodalomtanár Is gyanúba keveredett. Egy fiatal matematika-tanárnő mentette meg őket, akinek aztán el kellett hagynia az iskolát. Amikor ezt Petrov megtudta, Marija már a második bölcsőt ringatta otthon... — Nem tudsz valami közelebbit a művésznőről? — kérdezte halkan a mellette ülő lányt. — Tanárnő volt az édesanyja. Meghalt a háború alatt. A zóta Petrov esténként egy hosszú-hosszú levelet ír a fiatal művésznőnek. Az édesanyja szép szerelméről mesél neki. És írás közben megfeledkezik a fájdalomról a térdében, a szivében, az álom pedig olyan könnyedén száll a szemére, mint gyermekkorában. De a levelet még nem küldte el. Fél, hogy akkor újra űr lesz az életében. Zahemszky László fordítása
