Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-31 / 76. szám
• Beszélgetés a megyei pártszékházban a végrehajtó bizottság tag jaival. A megyei pártszékházban Horváth István adott tájékoztatást a megye politikai és gazdasági helyzetéről. Jelen voltak Erdélyi Ignác, Katanics Sándor, Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkárai, a végrehajtó bizottság tagjai, A beszélgetés során az Elnöki Tanács elnöke nagy elismeréssel szólt a megye gazdasági fejlődéséről, különösen a mezőgazdaságban tapasztalható előrehaladásról, a mezőgazdasági szövetkezetek jelentős eredményeiről. A program következő állomása a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat volt, ahol Mészáros János, a városi pártbizottság titkára, Gádor József, a városi tanács elnöke, valamint dr. Tobak István, a Baromfiipari Tröszt vezérigazgatója, s a vállalat gazdasági és politikai vezetői voltak a házigazdák. Csizmadia István igazgató elmondta, hogy az 1971-ben befejeződött rekonstrukció óta ez az ország egyik legkorszerűbb élelmiszeripari üzeme. Tavaly már több mint két és fél milliárd forint termelési értéket produkáltak. Nem mondtak le a további korszerűsítésről, újabb gépeket szereznek be, néhány hét múlva átadják a húslisztkészítő üzemet, ahol az eddig nem hasznosított melléktermékekből készítenek hasznos takarmányt. Az üzemi pártszervezet munkájáról Csonka Pálné párttitkár adott tájékoztatást, a szakszervezeti munkáról pedig Király Margit szb-titkár. Az Elnöki Tanács elnöke behatóan érdeklődött az A Bács-Kistkun megyei AGRO- KER Vállalat jelenleg mintegy 220 millió forint értékű erő- és munkagéppel rendelkezik. Ez, valamint a naponta érkező szállítmány lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek sikeresen végezhessék a tavaszi munkát. Kapható a közkedvelt IVW'Z- erőgép, a második negyedévtől pedig vásárolható lesz a laza szerkezetű homokos talajokra kiválóan alkalmas, négykerék meghajtású MTZ—32-es traktor is. A szőlőtermesztő gazdaságok az újdonságnak számító Zetor 5748 típusú erőgépet hasznosíthatják leginkább, amely az idén kerül forgalomba. A közép- és nehéz- traktorok közül a 180 lóerős Rába és a Rába Steiger kapható. A Szovjetunióból folyamatosan érkezik a T—150 és a K—700/A típusú erőgép, egyelőre azonban még nem kapható az AGROKER- nél. Sajnos a T—100 M lánctalpas erőgépekből belátható időn belül nem vásárolhatnak a mező- gazdasági nagyüzemek. A felsorolt és beszerezhető traktorokhoz kapcsolódó ekékből, tárcsákból, boronákból, kombináto- rokból is zavartalan az ellátás, aminek a magágykészítésnél veszik igen nagy hasznát a gazdaságok. Növényvédelmi gépekből sincs hiány. A nagy tel jesítményű ventillátoros permetezőgépeknek szinte valamennyi változata kapható és van elegendő az ezeket kiszolgáló permetlékeverő, illetve -előkészítő gépegységekből is. Műtrágya- és szervestrágyaszó- ró berendezésekből is jó az ellátás, egyes markoló, illetve rakodógép típusok is kaphatók, a keresletnek azonban csak az 50 százalékát tudja kielégíteni a Mező- gazdasági Gépellátó Vállalat. Vetőgépékből a 32 soros tárcsás Super. a 48 és 96 soros Rajta Ackort, az SPC—6-os és a kétszer 6 soros Cycló—400-as típusú pneumatikus kukoricavetőgép kapható. Ez utóbbit külföldi licenc alapján a győri Rába Vagon- és Gépgyárban készítik. Az alkatrészellátás is javult valamelyest az elmúlt évhez viszonyítva. Öröm ez, mert a munka közben meghibásodott gépeket, termelési eszközöket gyorsabban ki tudják javítani az üzemekben. Mindennek ellenére nem mindenhol megnyugtató a gépek javítása. Ellentmondás tapasztalható a mezőgazdaság jelenlegi gépesítési — és az üzemi gépjavító háttér műszaki színvonala között, eljött az ideje annak, hogy a mező- gazdasági nagyüzemék gépműhelyeiben iparszerű tmk-módszere- ket alkalmazzanak — állapította meg nemrégiben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium egyik átfogó felmérése, amely egyúttal arra is választ keresett: hogyan lehet viszonylag kis költséggel, gépjavító „paloták” építése nélkül fokozni az üzemi karbantartás és javítás hatékonyságát. A mezőgazdasági gépek, felszerelések többet „tudnak”, mint amit a gyakorlatban kihoznak belőlük — ezt részben a javítás és a karbantartás hiányosságaival lehet magyarázni. A legtöbb szereidébe be sem férnek az új kombájnok, traktorok, és a felújításhoz használt eszközök is hiányosak. Meghatározott típusú nagy gépek garanciális jogát elveszti az a mezőgazdasági üzem, amelyik a gépen nem megfelelően képzett szakembert foglalkoztat. Kevés azonban a felsőfokú végzettséggel rendelkező gépészeti vezető, főleg a termelőszövetkezetekben kellene több mérnök és üzemmérnök. Jó jel, hogy az idén Gödöllőn végző gépészmérnök-hallgatók 70 százaléka a mezőgazda- sági nagyüzemekben akar elhelyezkedni. B. Z. • Losonezi Pált a lajosmizsei úttörőcsapat tagjai köszöntötték a megyehatáron. Tavaszi gépellátás az AGROKER-nél Willy Brandt elutazott hazánkból Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön meglátogatta szállásán Willy Brandtot, a Német Szociádemokrata párt elnökét, és közvetlen baráti beszélgetésen áttekintették a nemzetközi munkásmozgalom néhány időszerű kérdését. Willy Brand és kísérete este elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Horn Gyula osztályvezető-helyettes, és Jahoda Lajos, a KB munkatársa búcsúztatta a vendégeket. Jelen volt Hermann Kersting, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) XXXIII. evf. 76. szám Ára: 90 fillér 1978. március 31. péntek Alapkőletételi ünnepség Svéd kulturális küldöttség Kecskeméten Kétnapos budapesti tartózkodás után tegnap Kecskemétre látogatott — a Pozsgay Imre kulturális miniszter meghívására hazánkban tartózkodó — Birgit Rodhe, a Svéd Állami Kulturális Tanács elnöke és kísérete: Christina Halmaim koordinációs titkár, valamint dr. Svlu Rodhe malmöi főiskolai tanár. Velük érkezett Péter Miklós, a Kulturális Minisztérium munkatársa is. Tegnap Losonezi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja egynapos látogatásra Bács-Kis- kun megyébe érkezett. A megye határán Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, valamint Hegedűs Miklós, a lajosmizsei nagyközségi pártbizottság titkára és Havasi László tanácselnök fogadta a magasrangú vendéget. .. Kecskeméten dr. Major Imre, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettese fogadta a vendégeket, majd tájékoztatást adott megyénk gazdasági és kulturális életének főbb jellemzőiről, oktatásunk és közművelődésünk eredményeiről. Ezt követően a vendégek ellátogattak a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolába és Gimnáziumba, ahol Roz- gonyi Éva igazgatónővel beszélgettek az intézmény munkájáról, oktatási, nevelési célkitűzéseiről. Ezután a 7. b. osztályban meghallgattak egy énekórát, ahol a gyerekek — Vass Irén tanárnő vezetésével — Kodály-epigram- mákat és kétszólaimú énekgyakorlatot mutattak be. A délelőtt folyamán ellátogattak a Kodály • A svéd vendégek a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium 7 b osztályában Vass Irén tanárnő bemutató óráját hallgatják. (Balról a második: Birgit Rodhe asszony.) (Méhesi Éva felvétele.) Zoltán Zenepedagógiai Intézetbe, ahol Erdei Péter igazgató ismertette a Kodály-zenepedagógiai módszer lényegét és egy rövid- film segítségével bemutatta az itt folyó zenei oktatás eredményeit, hatékonyságát. Délután a vendégek megtekintették a Megyei Művelődési Központot, valamint a Tudomány és Technika Házát. A svéd kulturális küldöttség tagjai a késő délutáni órákban visszatértek a fővárosba. AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Baján Ünnepélyes keretek között helyezték el tegnap Baján a Duna- táj Szövetkezeti Áruház alapkövét. A létesítmény 2560 négyzetméter alapterületen épül, mintegy 60 millió forint költséggel, melyből 43,9 millió forint az állóeszköz-beruházás. A főként élelmiszerit és iparcikkeket kínáló áruházban száztíz dolgozó áll majd a lakosság szolgálatára. A Marx téri ünnepségen dr. Molnár Frigyes, a SZŐ VOSZ elnöke, Baja város díszpolgára mondott beszédet, majd az alapkőbe helyezte az ÁFÉSZ emlékiratát, valamint a Népszabadság és a Petőfi Népe tegnapi számát. Az eseményen részt vett dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese, Mándics Mihály, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége főtitkára, Ispánövits Márton, a MÉSZÖV elnöke, valamint a város és járás párt- és tanácsi vezetői. A délután folyamán dr. Molnár Frigyes a város párt- és tanácsi vezetőinek társaságában megtekintette a Kismotor- és Gépgyár bajai 5. számú gyárát. • Dr. Molnár Frigyes az alapkő elhelyezése közben. (Keserű S. felv.) üzemi demokrácia érvényesülésének gyakorlati tapasztalatairól. Ezt követően üzemlátogatásra került sor. Megtekintették a feldolgozó automata gépsorokat, az üzem rögtönzött árubemutatóját. Losonezi Pál az Export szocialista brigád vezetőjének. Msdgyesi Ferencnének elismerését fejezte ki, a kollektíva ugyanis tavalyi eredményei alapján elnyerte a kiváló címet. Az Elnöki Tanács elnöke a következőket jegyezte be a brigád naplójába: „A szocialista brigád minden tagjának gratulálok kiváló eredményeikhez. Sok sikert kívánok további munkájukhoz és jó egészséget.” A déli órákban az Elnöki Tanács elnöke a megye vezetőinek kíséretében rövid sétát tett a megyeszékhely központjában. A körút következő állomása Kalocsa volt. Itt először a Kalo- csakörnyéki Agráripari Egyesülés székházában hallgatta meg dr. Kremniczki Béla igazgató tájékoztatóját. Jelen volt Szvo- rény János, a városi, dr. Boza József, a kalocsai járási pártbizottság első titkára. Geri István a városi tanács elnöke. Be'rta- Somogyi László, a járási hivatal vezetője, dr. Berta Jenő, az agráripari egyesülés tanácsának elnöke. Az igazgató elmondta. hogy tavaly január elsejével alakult az egyesülés, amelynek jelenleg kilenc taggazdasága van és 27 ezer hektárnyi területet ölel fel. Egyik legjelentősebb feladatnak tartják a körzetben már régebben kialakult zöldségtermesztés további fejlesztését. Elkészült az egyesülés ötéves terve. A beruházások közül egyik legfontosabb az agrokémiai centrum megépítése lesz. További együttműködési megállapodásokat kötnek a termelő üzemekkel. Segí-* tik a taggazdaságok fejlesztési terveinek megvalósítását. Az Elnöki Tanács elnöke és kísérete az agráripari egyesülés központjában folytatott beszél• Látogatás a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál. • Szvorény János, a városi pártbizottság első titkára köszönti Kalocsa vendégét. (Tóth Sándor felvételei.) getés után a kalocsai érseki könyvtárba látogatott, ahol találkozott dr. ljjas József érsekkel. Innen Hartára vezetett az út, ahol az Erdei Ferenc Termelő- szövetkezetben a nagyközségi párt- és tanácsi vezetők, a mezőgazdasági nagyüzem gazdasági és politikai irányítói várták a vendéget, s Hegedűs Lajos. a termelőszövetkezet elnöke adott áttekintést munkájukról. Az üzemlátogatás során megtekintették a termelőszövetkezet hús- és tésztaüzemét, baromfitelepét és a tavaly elkészült üzemi éttermet. Ezzel végétért az Elnöki Tanács elnökének megyei körútja. K. S. PETŐFI NÉPE ■ IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén derült, száraz idő. Többfelé élénk délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között alakul. A kedd reggelig szóló előrejelzés szerint a jelenlegihez hasonló időjárás várható. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Losonezi Pál látogatása a megyében