Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
1978. március 3. • PETŐFI NÉPE • 5 A CSÁSZÁR MEGMENEKÜLT Egyenruhás felkelők 1852 júniusában mindenki érezte Kecskeméten, hogy valami készülődik, feszültség vibrált a levegőben, titokzatos hírek keltek szárnyra. A betyárok már az épülő vaspályáig merészkedtek, nagyobb csoportokat is megtámadtak. Fényes nappal törtek rá a nagykőrösi vásárra igyekvőkre, elszedték pénzüket, értékeiket, beterelték őket az egyik közeli csárdába. A négy, szekérikenőccsel bekent képű rabló ott vendégelte meg egy-egy pohár borral a szerencsétleneket. Fertály óra alatt száz egyén fosztódott meg vagyonától. A sikeres művelet után jó paripákra pattantak a tiszta ing- be-gatyába öltözött, fényes kordován csizmás, felfegyverzett legények ... Suttogták, hogy Magyaiország- ra érkezik a fiatal császár és június 12-én Kecskemétre is ellátogat. Így akarta bizony.tani a közrend szilárdságát, „szeretett népe*’ hűségét. A lakosság hangulatát jobban ismerő zsandárok, katonai hatóságok féltek ettől a körúttól és egyre-másra adták át a rögtönítélő bíróságoknak a gyanús elemeket. Június 2-án például két szentesi embert lőttek agyon rablótámadás miatt. A városban többen is látni vélték Noszlopy Gáspár gerillavezért, hallottak forradalmi szervezkedéséről. Valóban nagyszabású akció készülődött. Ha sikerül, talán megváltoztatja hazánk történetét. A merész terv nagyon is reális volt. Ha fegyelmezettebbek, körültekintőbbek lettek volna végrehajEstisek A felnőttoktatás nemcsak a lexikális tudást növeli, nemcsak gondolkodni tanít; alakítja, formálja a „nagydiákokat”. Néhány ilyen esetet kötöttem csokorba. A GÉPKOCSIVEZETŐ Reggeltől estig gépkocsin ül, azután a tanteremben. Jól vág az esze;' példás fegyelmű, szorgalmas. Néhány hét múlva fivéreit is rábeszélte a tanulásra. Érthető, hogy nagyon meglepődtem az egyik hétfői szokásos névsorolvasáskor, amikor egy mosolygó, fiatal nő mondta be jelenlétét István helyett. Jegyzetelésre készen, figyelemmel várta az órát. Kiderült, hogy férjét váratlanul éjszakai műszakra vezényelték, azért jött, hogy élete párja ne maradjon el a tanulásban. Miért nem járnak együtt — kérdeztem. — Én már érettségiztem — válaszolta szerényen. Egész este fáradhatatlanul írt. Számomra az volt az igazán meglepő, hogy társai természetesnek tartották a fiatalasszony áldozatvállalását. tói, minden bizonnyal köncsögi fogságba kerül a csak 1867-ben magyar királlyá koronázott Ferenc József. A somogyi származású Noszlopy elhatározta, hogy kecskeméti társaival megtámadja a fenséges urat és kíséretét, az összeesküvésbe beavatott Kuthy Zsigmond köncsögi tanyáján mindaddig fogva tartják a Habsburg uralkodót, amíg nem ígéri meg az 1848-as magyar alkotmány vlsz- szaállítását. Vasváry Ferenc értelmes, jó megjelenésű, egykori Hunyadi huszár, szabó mester házában tartották a megbeszéléseket. A könnyen lelkesedő vezér először egy ezrednyi szabadcsapat felszerelését javasolta. Bölcsebb barátai egy század szervezésére beszélték rá. Ügy gondolták, hogy az egyenruhás katonák megtámadják a kiskunsági zsandár őrhelyeket, kitűzik a forradalom zászlaját és a zsákmányolt fegyvereket szétosztják a fellelkesült nép között, miután előzőleg Félegyháza és Kistelek között rajtaütnek a császári meneten. Nem volt se pénzük, se fegyverük. Elhatározták, hogy szép szóval, vagy erőszakkal szerzik meg a szükséges anyagiakat. Sajnos, ezzel értékes napokat vesztettek, Már Magyarországon tartózkodott az uralkodó, amikor nagy mennyiségű búzavirágkék posztót vásároltak, meg veres vóczot a hajtókákra, szürke posztót a nadrágokhoz. A pitykéről sem feledkeztek meg, és a sar- kantyús csizmáról sem, enélkül nem katona a katona,.. ......A MAMÁRA GONDOLOK" O lvasom József Attila gyönyörű versét: „Már egy hete csak a mamára gondolok...” Látom, meghatódva figyelnek, elgondolkodnak. Kíváncsi vagyok, hogy a házi dolgozatban, az életben miként tükröződik ennek a versnek a hatása, meddig hatoltak az eszméltető sorok. Lesz-e belőlük a rohanó hétköznapokon néhány kedves szó, parányi csomag, be- toppanás az elárvult, öreg házba? Részlet K. Lászlóné dolgozatából: „Édesanyám nem akart hinni a szemének.” Egy másik dolgozatból: „Anyámék messze laknak, fél napig utaztunk vonaton.” Egy fiatalasszony így írt: „Addig nem mentünk a húsvéti kirándulásra, míg béna édesanyámat le nem fürdettem.” HIMNUSZ Iszonyúan nehéz a vizsga. Imre keze izzad, remeg. Megengedem, hogy rágyújtson. Miért ne lehetne a dohányban a nikotinon kívül tudás is. De nincs. A vizsgázó csak hallgat, amikor a Himnuszról kérdezem. Dobom a mentőövet. — Mikor hallotta legutoljára? Gondoljon a focira. — Azt soha meg nem nézem. — Az olimpiát talán csak látta? A kecskeméti, ceglédi szabók, csizmadiák, kalpagosok kizárólag a szigorúan titkos összeesküvők rendelésén dolgoztak. Még a verebek is csiripelték, ml készül. Ráadásul június 10-én, a betyárok megtámadták az itteni helyőrség Ceglédre Igyekvő ezredesét, emiatt nagyszabású nyomozás kezdődött. Mivel még hiányzott néhány uniformis, tétlenül nézték, amint a császár és király gyér kísérettel Június 12-én belovagol a városba. Fogadta a kierőszakolt éljeneket, lefordíttatta a kaszinón elhelyezett feliratot (S míg e hon téréit bejárja — Virány teremjen utaln.), meghallgatta a tésztákat, másnap továbbutazott. Szalkay Gergely őrnagy,- Noszlopy helyettese miatt a további akció is lehetetlenné vált. Késett a megbeszélt találkozóról, és így a patruj megtalálhatta a rejtekhelyre szánt felszerelést. Másnap már gróf Forgáeh zsan- dárezredes irányította a nyomozást, megkezdődtek a letartóztatások ... A kínzások sem törték meg az összeesküvés résztvevőit. Bátran viselkedtek a bíróság előtt, különösen Noszlopy Gásipór, akit több társával együtt éppen 125 esztendeje végeztek ki. A kecskeméti Vasváry Ferenc, Szalkay Gergely, Gál József, Matolcsy László, Hankovszky Mihály, Kuthy Zsigmond súlyos fegyházbüntetést kapott, A gerillaakció a magyar nép szabadságvágyának fájdalmasan gyönyörű bizonyítéka. Heltal Nándor — Nem emlékszem rá. — Mondjuk el közösen gyönyörű első szakaszát. Imre vigyázzba meredve, komolyan és hamisan énekelni kezdi a Himnuszt... FEHÉR amur Irén szinte beesett az osztályba. Komótosan kirakta maga elé a magával hozott pirosra sült halat. Elegánsan csipegette. Körülnézett, azt mondták szemei: tegyétek utánam, ha 'van metszetek. Hiába kértem, högy Ehetőié* máskor csillapítsa éhségét. Éreztem, hogy ekkora szertartás valami mást is jelent De mit1 Irén félárva. Mostohaapja neveli. A nem mindennapi szépségű szőke lány azonban útban volt az új mamának. Mehetett albérletbe, elvégre már segédmunkás, éljen, ahogy akar. Élt is, nem züllött el, tanulni kezdett. Hogy jön ide a hal? Irén esténként itt volt „valaki”, központ egy óráig, lázadó. Sokat megtudtam a beszélgetésből. Közelebb kerültem hozzá, mintha megfeddem, megszidom. Néha egy pirosra sült hal az ürügy a nevelésre és egy kis biztatásra. Dr. Lengyel Lászlóné tanár Ősi és mai mongol kultúra Ősi és mai mongol kultúra címmel kiállítás nyílt Budapesten a Műcsarnokban. Képeink a kiállításon készültek. • Puncag-Oszor: Rituális maszk XIX. század. • Puncag-Oszor: Rituális maszk XIX. század. • Cerenhü A. (sz. 1931): A mongol nép vezérének D. Szuheba- tornak arcképe 1971. • Ismeretlen művésztől (XX. század): Díszes részlet egy késtartóból. (KS-fotók, Németh Ernő felvételei.) y*v«v »X'X'X’XvXvX’XvX'XvXvXvX'X'XvX'X'X* •X'X-X-X-X'X-X'X-X'X-X'XwX-X^XvXwNnv •:*x*x*x-xMOLNÁR ZOLTÁN: Eljegyzés KISREGÉNY (2.) Szegény kislányomnak az az egyetlen kívánsága, hogy ... hogy a házasságkötés küszöbén mindazoknak az egyetértését érezhesse, akiket tisztel és szeret. A... hm... a természetes apa és nevelőapa ... azaz fordítva... Ez a kettő különösen fontos. Egyiknek a testét, másiknak a jólnevelt nemes lelkét köszönheti... Na mit gondolsz? — Nemigen hiszi el rólam, hogy ilyen szentimentális vagyok. — Nem az a fontos, hogy el- hlgyje, hanem, hogy ne tudja visszautasítani. Kati megállt, leoldotta magáról a kötényt, és kislnnyosnn lóbálta: — Ahogy gondolod, anyukám, Te ehhez biztoson Jobban értesz. Anyu nevetett, a lányához lépett, beletúrt a hajába, ósszebor- zolta. — Ravasz kis kígyó... téged sem kell félteni... Nem is féltelek, tudod. Egyébként. — Tudom, Anyu. Ne is félts! így mégiscsak könnyebb neked. Anyu visszapillantott rá, ezúttal olyan tekintettel, mint egy filmbeli gyilkos elhatározása pillanatában. Amikor aztán Aput kihívták vacsorázni, rögtön észrevette, hogy milyen kedvesek hozzá. — Hogy ti meg mit tudtok any- n.vit pusmogni?!... Mosogatás közben! — nézett körül a tiszta konyhában. — Két tündér! Igazán kedvesen, öregurasan mosolygott, feltolta a szemüvegét. Úgy látszott, már át is ragadt rá valami az ő lelkűk céltudatos kisugárzásából; vagyis látszott rajta, hogy ő is szeretetreméltó akar lenni. — Van néha egy anyának a lányával megbeszélni valója ... — sóhajtott gondterhelten Anyu. Annyi humorérzéke Apunak Is volt, ihogy megkérdezze: — Talán most mondtad meg neki? Anyu egy pillanatig tanácstalanul bámult rá. Ugyan vajon mit Is mondhatott volna meg neki? — Hát amit az anyák ősidők óta megbeszélnek Ilyenkor... Négyszemközt. Hogy nem a gólya hozza.., Anyu megtorlásként hátbave- regelte a huncutkodó Aput. — Nem, Barnabás, ezt egyelőre még nem árultam el neki. Barnabás, ez a legünnepibb megszólítás volt. Kevésbé ünnepi a Barna, egyszerűen. És köznapi, búr bizalmas és kedves: Apu, Kati figyelte őket. Valahonnan, az. ö Ironikus, bölcs, de most megértő és megbocsátó magasságából. Igen, ide most a Barnabás illett. Bár ő maga még nem tudhatta, de máris igyekezett... No lám, hát nem vagyunk mi egy aranyos kis család? De lelke mélyén, egy ici-picit még mindig kételkedett. * Mégis közben — már vacsora közben is — az kezdett járni a fejében, hogy miképpen és menynyit adjon be mindebből Tibornak. Nemcsak azért, mert egy eljegyzésről mégis kell valamit tudnia a vőlegénynek is. Hanem mert az ő családjának a felajánlásait is számba kell venni valahogy. Betervezni, megszervezni... Esetleg nekik is időre van szükségük a meggondolásra. Vagy éppen az a jobb. ha váratlanul csapnak le rájuk? Akárhogy is, de vajon bízhatja-e erre ia mulyára az ilyen fontos dolgokat? Tibort ugyanis Kati némely dolgokban nagyon Is élelmesnek, más dolgokban viszont határozottan mulyának tartotta. • Anyu is töprengett. Bízott leánya talpraesettségében — általában; azt Is tudta, hogy valójában nem annyira hannato- aan érzékeny, mint amilyennek néha megjátssza magát; de azért annyira osak érzékeny, hogy ebben a nem éppen mindennapi helyzetben még vele szembe is szüksége van némi diplomáciára. Az ötlet kinyilatkoztatása után negyvennyolc órányi szünetet tartott. Hadd érlelődjön benne a dolog. Csak abban nem volt biztos, hogy az érlelődésveredményét meg kell-e kérdeznie, vagy várjon, amíg Kati magától megmondja. Mert szereti ugyan játszani a szemérmest — különösen, ha eny- nyire közvetlen érdekeiről van szó —, de sokszor meg éppen a szemérmetlent játssza (ebben nem is kell nagyon erőltetnie magát), ha éppen a szemérmetlenséget látja célravezetőnek. 3. Kati csak úgy mellesleg — ahogyan ezt az anyjától megtanulta — jegyezte meg Tibornak: — Az ember azt hiszi, hogy ismeri a saját szüleit. Például én modemnek tartottam őket; valahogy olyan aggálytalannak, nyitottnak a mai élettel, mai szokásokkal szemben... Tiborban persze nem volt sem annyi érdeklődés, hogy megkérdezze, miről beszél, sem annyi tapintat, hogy legalább úgy mutassa, mintha érdeklődne. Mulya egy kicsit, ugye. Bár az Isten tudja... az is lehet, hogy csak Játssza 6 Is azt a nagy mulyaságot, tudatosan hagyja, hogy Kati úgy kínlódja ki magából a mondanivalót, ahogy tudja. Lehet, hogy az egész mulyasá- ga valójában ravaszság... Megjátssza, hogy ő ugyebár csak egy tudományokba roppant belemélyedt fiatalember, annyit sem lehet rábízni, hogy útközben bemenjen a boltba, mert az a legvalószínűbb, hogy só helyett cukrot hoz. (Folytatása következik.) Tudósítóink jelentik Jánoshalmán rendezték meg a kiskunhalasi járás úttörőinek tudományos-technikai szemléjét. A gondos, körültekintő rendezésnek tulajdonítható, hogy az esemény valamennyi résztvevőnek emlékezetes, szép élmény marad. A kisdobosok vetélkedőjében ketten végeztek azonos pontszámmal: a jászszentlászlói Csáki Edit és a jánoshalmi Nagy Marianne. Az úttörő-társadalomkutatók közül a jászszentlászlói úttörőcsapat, az orosz nyelv barátai versenyében a kisszállási úttörőcsapat tagjai jutottak az élre. Az úttörő- technikusok közül a kunbajai pajtások munkáját értékelték a legjobbnak. Valamennyien továbbindulnak a megyei vetélkedőre. * Az elmúlt napokban a jánoshalmi művelődési házban tartották az úttörőolimpia járási sakkdöntőjét. Valamennyi résztvevő — mintegy ötvenen — a helyi Szatmári Sándor kisdoboscsapat vendégszeretetét élvezte. Első helyen a kisdobosok közül a kele- biai Sutka Irén, illetve a kiskun- halasi Csősz Géza végzett. Az úttörők sorából kiemelkedett a csó- lyospálosi Hegedűs Erika, illetve a kiskunhalasi Sörös Imre. A csapatversenyben a csólyospálosi lányok, illetve a jánoshalmi íiúk vezettek. * .lákovics Ági Kunfehértóról egy nagyszerűen sikerült farsangi karneválról küldött beszámolót. A balt a Jelki András raj rendezte. A Kállai Éva raj egy kedves műsort mutatott be a résztvevőknek, majd — a helyi állami gazdaság ebédlőiében megkezdődött a. zene és a tánc. * Nagyszabású CIMEA-karnevált tartottak Soltvadkerten is — írja l.ehóczki Marika. Minden raj egy- egy nép úttörőinek egyenruháját viselte. Ami a fő: minden raj minden tagja szerepelt! Nagy örömet jelentett. _ valamennyiüknek, hogy az elmúlt napokban a Kiskőrösön tartott mezei futóversenyen a csapat tagjai jól szerepeltek: összesen nyolc aranyérmet hoztak el. * CIMEA-vetélkedőről írt beszámolójában Kecskemétről, a hunyadivárosi úttörőcsapattól K. Tóth Olga. „Hosszú heteken keresztül hallhattuk az iskalarádiión keresztül CIMEA Vikit —, most tehát kíváncsi volt, arra, hogy mit tudunk! Ott volt ő is — egy nagy bábu személyesítette meg — a vetélkedő színhelyén! A feladatok, amiket a háromtagú csoportok — egy-egy raj képviselői_ — kaptak, nem voltak könnyűek. Készítettünk riportot testvérsz.er- vezetekről, a VIT-ről, a nyakkendő történetéről és a CIMEA tevékenységéről. Örömmel láttuk, hogy a meghívott vendégek közül sokan eljöttek. A megjelentek között volt Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára. A bíráló bizottság gondos értékelése után került sor az eredményhirdetésre. Tudtuk, hogy csak győztesek vannak közöttünk, hiszen a versenyre annyit tanultunk ... Az első helyezést az 5/a, a másodikat a 8/b, a harmadikat az 5/c csapata érte el. A versenyt rendező 6/a raj tagjai, vezetőjükkel, Papp Jánosnéval, és az első helyezést elért ötödikes raj tagjai egynapos jutalomkiránduláson vehetnek részt.” * Monda Margit, a kiskunhalasi S/.űts József úttörőcsapat krónikása rövid, tartalmas levelet, felhívást Irt a megye valamennyi úttörőjéhez. íme: „Csapatunk tagjai elhatározták, hogy egy napot dolgoznak az idős emberekért. A munkájukért kapott pénzt, 10 ezer forintot a halasi szociális otthon bővítésére fizetik be. Hogy ne késlekedjenek, a csapatpénztárból mintegy megelőlegezve már megtörtént a befizetés. Azok as őrsök, akiknél még senki nem vett részt Ilyen munkában, most kapcsolatot keresnek idős emberekkel! A 695-ös számú Szűts József úttörőcsapat tagjai felhívják a megye valamennyi csapatát: indítsanak akciót az idős emberek megsegítésére. Szervezzenek: ök dolgoztak értünk — mi tegyünk valamit értük — akciót." (Pajtások! A halasi úttörők kezdeményezése igazán nagyszerű lehetőséget kínál valamennyiőtök- nek. Örömmel adunk helyet minden beszámolónak, amely a csatlakozásról, eredményekről, esetleg az akció új vonásairól szól.) * őrségváltás — címet adhatnánk a bácsalmási Bende Berta írásának, hiszen a csapat úttörőboltjának három ügyes eladóját — Báló Máriát, Ménesi Magdit és Osztie Máriát búcsúztatják benne. A három nyolcadikos minden szünetet kihasználva dolgozott, hogy friss uzsannáznlvalót kínálhasson társainak! Most ötödikeseket tanítanak meg mindarra, amire tapasztalatuk szerint vigyázni kell, hogy fennakadás ne legyen. Eny- nyi munka mellett egyikük sem maradt el a tanulásban — hiszen akkor boltos sem lehetett volna. Tervezik, hogy mielőtt átadják helyüket társaiknak új, számukra fontos cikkek — ceruzák, füzetek, radírok — árusítását is megkezdik. + Együttműködési szerződést kötött a páhi úttörőcsapat és a Volán 9-es Vállalat Ligeti Károly KISZ-bizottsága. Az eddig is gyümölcsöző, jó kapcsolatot most kiszélesítik, a tanév végéig összesen négy alkalommal visznek úttörőket kirándulni, Orgoványra, Bugacra, Szekszárdra, illetve Ze- begénybe. Izgalmas szavalóverseny is volt a csapatnál —, folytatja beszámolóját Supka Éva — kisdobosoknak és úttörőknek. Az első helyet a harmadikos Balázs Csilla, illetve az úttörők közül a hetedikes Szabó Gabriella nyerte el. * Kiskőrösön az Irodagéptechni- kai Vállalat Radnóti Miklós KTSZ-ibizottságának tagsága vállalt védnökséget az úttörő-technikusok vetélkedőjén. Harmincán álltak rajthoz, pontosabban a munka- és a satupadokhoz. Nagyszerűen dolgoztak valamennyien! A széllapátos turbinát majdnem hibapont nélkül elkészíthették! Selmeci Katalin REJTVÉNYFEJTŐKNEK Pajtások! A nvolcrészes nagy rejtvénypályázat hatodik — matematika — rejtvényét közöljük. Amint azt már korábban jeleztük: minden megfejtő névreszóló meghívót kap az április 7-én. pénteken délelőtt a kecskeméti úttörőházban sorra kerülő nagyszabású fejtörőre! Természetesen ettől függetlenül hetenként tíz könyvet is kisorsolunk, postázunk a nyertesek címére. örömmel nyugtázzuk, hogy megszerettétek a rejtvényeket. Ezt abból érzékeljük. hogy szép számmal kapunk helyes megfejtéseket! A most közölt matematika-keresztrejtvény megfejtéseit a szokásos módon, levelezőlapon kérjük beküldeni a szerkesztőség elmére. (Petőfi Népe Szerkesztősége Kecskemét. Szabadság tér 1/a) március 9-ig. A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejtvény! 1 2 5 4 5 6 7 8 9 lo ii 12 15 14 15 16 17 18 19 2« 21 22 T 25 24 H 25 26 ■27 28 29 50 CS 51 52 55 34 35 56 57 58 39 4o 41 42 43 44 TV s i Vízszintesen: 1. A matematika egyik alapterülete. 12. Juttat. 13. Tévedés. 14. Pép ékezethiánnyal. 16. Repülőgép jelzése. 17. Tanács, a közlekedésben résztvevőknek. 18. Földünkön kívüli tér. 19. Rádióadó épült határában. 21. Háztartási eszköz, 22. sport. 23. Nagy magyar matematikus volt. 25. Történelmi nép. 26. ... -fut. 28. E. L. L. 29. A rómaiak köszönése volt. 30. Az elemeknek valamilyen elv szerinti rendezése. 36. Elárul — tájszóval. 38. A hét törpe egyike. 40. Félig pihent! 41. Úttörők kedvelt narcl Játéka. 43. .7. Y. K. 44. Tiltakozik a vád ellen. 43. Századunk egyik nagy elméleti fizikusa (relativitáselmélet). Függőlegesen: 1. Halókabln. 2. Des... «■szagtalanító. 3. Hiszel benne, remélsz. 4. Északi határfolyónk. 5. Nátrium vegyiele, 6. Két erdélyi feledelem. 7. Úszó alkalmatosság. 8. Eltulajdonítaná. 9. Nyílásán. io. Fold alól kivesz. 11. Eszak-afrlkai főváros. 13. Geometriai fogalom, 15. Tízórai lehet. 20. T. A. 23. Bulvár eleje! 24. Lefogyott. Ősz — németül (HERBST). 87. Kockán, gömbön, gúlán. atb. 30. Kétkerekű Jármű volt. 31. Macskafóle ragadozó. 32. R. V. 33. Csokoládé fajta. 34. Nagyon régi. 33. Kiszámíthatatlan életút. 37. Az alaphangaor 8., 7., éi Ji hangja. 39. Nagyon csúnya. 43. A. t. Beküldendő: vizez. 1. 23, 30, 41. Függ. 13. Az elmúlt héten közölt rejtvény hs- lyes megfejtése: Kettői, spirált. Edison. Bródy Imre, Lodlgln, Krlpton. Kandó. A nyertesek: Nagy Marianna, Kelt- bla: Kostyák Gyöngyi, Harta; Földi Agnes, Szánk; Gémeit Márta, Városföld: Varga Klára, Kiskunfélegyháza: Veréb JAnoi, Bácsalmás; nalogh AláÍ os, Klskunmajsa; Újhegyi Borbála. Cunbaja: Horváth Sándor, Jánoshalma; Rédel József, Nyirlőrlnc.