Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-16 / 64. szám
1976. március 16. • PETŐFI NEPE • 8 Tanuló felnőttek ■Síharminc esztendős múltra tekinthet vissza hazánkban a felnőttoktatás. Ez a dátum azonban nem pontos, csak a hivatalos időpontot jelzi. Valójában az ország felszabadulásával kezdődött el az a folyamat, ami később alkotmányban rögzített joga lett minden magyar állampolgárnak. A tanuláshoz való jog együtt fejlődött a munkához való joggal, s mindig azzal kapcsolódott össze szervesen a lehetősége is. Mert a jog nem elegendő a lehetőség megteremtése nélkül. S ezek a lehetőségek egyre gyarapodnak, egyre biztatóbb távlatokat ígérnek. Volt idő — lassan feledésbe merül, bár van ilyen feladat még —, amikor az analfabetizmus felszámolásáért indult harcba a közoktatás. Irni-olvasni kellett megtanítani a göcsörtös kezű felnőtteket. A nyolc osztályos általános iskolai oktatás bevezetése után pedig új célként lebegett a társadalom előtt, hogy minél több ember megszerezze ezt a magasabb szintű tudást. Négyöt-hat elemi iskolai osztályt végzett felnőttek ültek be — ki önként. ki hosszas rábeszélésre — elszántan az iskolapadba. S létezett már harminc évvel ezelőtt is a dolgozók középiskolája, ha nem is önálló intézményként, hanem egy-egy gimnázium kebelében szervezve, néhány, lelkes tanár és iskolaigazgató összefogásával legyűrve a tankönyvnélküliséget és egyéb akadályokat. S megkezdődött az egyetemi, főiskolai levelező oktatás is, mind a mai napig legszélesebb tábora a felnőtt fejjel tanulóknak. ELEINTE még az elmúlt társadalmi rendszer bűneit, igazságtalanságait kellett jóvátenni, tanulni és tanítani azért, hogy tömegessé váljon a tudás, tanulhasson mindenki, akinek képessége és akarata van hozzá. Sok ezren pótolták akkor mindazt, amit saját hibájukon kívüli okokból elmulasztottak a múltban, amikor a vagyoni helyzet szabta meg legelsősorban azt, hogy ki szerezhet többet a szellemi javakból. Hogy manapság ki miért érzi szükségét annak, hogy felnőttként is tanuljon, ennek sokféle oka van. A megyében több, mint tízezren vállalják ezt a többlet- munkát. s közülük a hét és fél ezret meghaladja a középiskolába járók száma. A megkérdezettek közül számosán tudatos cél érdekében tanulnak. A vállalat, a gazdaság érdekei találkoznak egyéni elképzeléseikkel, a magasabb fokú gépesítés, egy-egy szakma elsajátítása miatt úgy érzik, érdemes lesz a szabadi idő ráfordítás. De még mindig sokan vannak olyanok, akik valamilyen hátrányos helyzet miatt idő előtt kénytelenek voltak abbahagyni az alapozó iskolát, s úgy érzik, még nincsenek elkésve, még hasznát veszik a tanultaknak. MEGHATÓ, amikor egy-egy felnőtt csupán azzal indokolja ezt a szándékát, hogy nem akar lemaradni a gyermekeitől. mert ilyen is akad a tanuló felnőttek között. Egyébként egyre több asszony, családanya is rászánja erre magát, pedig az ő helyzetük a legnehezebb. ÖRVENDETES, hogy az üzemek és más munkahelyek igen jelentős anyagi és erkölcsi támogatást nyújtanak a tanuló felnőtt dolgozóknak. A legfontosabb talán a biztatás és bátorítás, maga az ösztönzés, a segítés, hiszen sok előítélettel kell még megküzdeni ezen a területen. Sok üzemben működik külön kihelyezett osztály, ami azért is hasznos, mert az ismerős környezetben könnyebb is meg felelősségteljesebb is az így vállalt munka: Csak helyeselni lehet, hogy ezekben a napokban a szokásosnál is nagyobb figyelemmel fordul a társadalom a tanuló felnőttek felé. s a felnőttoktatás érdekében újabb kezdeményezések születésének lehetünk tanúi. Minden elismerésünk azoké, akik tanulnak és tanítanak. Csöndes és szívós munka ez, s nem tűri a látványosságot, mint ahogy egy ország lakóinak tudásszintje sem mérhető köznapi grafikonokkal. T. P. Látogatók a Nemzeti Múzeumban A Nemzeti Múzeum nemcsak egy kor építészetének kimagasló alkotása, hanem jelkép is. A 48-as szabadságharc szimbóluma. „Lépcsőzetén Petőfi szavalja a Nemzeti Dalt!” Ez a látomás tisztán él az utókor emlékezetében. Itt fogadta a pesti ifjúság a bécsi egyetem küldöttségét, amely Mátyás király testőrségének pajzsát hozta ajándékba a múzeumnak. A díszteremben tartotta üléseit a Nemzetgyűlés felsőháza. Budavár bevétele után, 1849. május 27-én, az első emeleti rotundában a pesti polgárság 340 személyes lakomán látta vendégül a győzelmes honvédséget. A nemzeti kormánynak a legnehezebb időkben is gondja volt a gyűjteményre. Kossuth, mint pénzügyminiszter, a volt kamaraelnöki lakásból 78 festményt adott át és még arra is szakított időt, hogy a válságosra forduló helyzetben megtekintse a múzeumban, a székesfehérvári királysírok tetemeit és kincseit. 1849. július 11-én innen indullak az utolsó népfelkelő csapatok Arad felé. A múzeum ma arra hivatott, hogy gazdag anyagával gyarapítsa történelmi ismereteinket. Látogatottsága örvendetesen magas. • ,.Ei micsoda?’* (Kotroczó István (elvételei.) • Mindig vannak látogatók. Ide azok is eljönnek, akik nem gyakori vendégek más múzeumokban. A vendégkönyv bejegyzései is változatosak. Mutatják, milyen sokan fordultak meg a termekben és hány helyről. New Yorkból és Párizsból, Kanadából és Szíriából, Kolozsvárról, Aradról, valamint az ország minden részéből. Tudósok és szocialista brigádtagok, neves művészek és csoportosan érkező tsz-tagok, nyugdíjasok és diákok. A teremőrök már szinte menetrendszerű pontossággal tudják, mikor, kik veszik birtokba az épületet. A délelőtt általában az iskolásoké; a múzeumi történelemórák divatba Jöttek. A nyugdíjasok a kora délutáni órákat kedvelik, ilyenkor a legkisebb a forgalom, zavartalanul nézelődhetnek. Munkaidő után itt randevúznak a fiatalok, de már olyan is előfordult, hogy itt ismerkedtek össze és mint házasok is rendszeresen visszatérnek. A csúcs- forgalom, a szombati és a vasárnapi délutánokon zajlik. Nyáron kevesebb a hazai érdeklődő, de befutnak a turisták. Figyelem — kivételesen nem a vitrinben elhelyezett tárgyakat —, hanem a látogatókat. Fiatal japán pár tanulmányoz egy állatfejekkel díszített oltárt. Tüzetesen megvizsgálják, majd szorgalmasan jegyzetelnek. Mások két teremmel is végeznek, míg ők egy vitrin tartalmát „értékelik”. Diáklányok bámulják borzongva elődeink megkövesedett csontjait. Kisfiú nyargal a 48-as forradalom ereklyéit őrző tárlók között: fején csákó, oldalán játékkard. Szerelmesek bolyonganak összesimulva, megdicsőült nagypapák adják át ismereteiket az unokáknak. Egy kislány azt szeretné tudni, hogy ez a sok kard. zászló, ruha és bútor miért került a múzeumba? Nagyapja kicsit gondolkodik, de megválaszol: „Azért, hogy megismerhessük azt is, ami elmúlt. A történelmünket. Olyan ez, mint az ábécé. Ha nem Ismered a betűket, nem tudod leírni, • A múlt és jelen találkozása. mit érzel. Nem tudsz olvasni mások gondolataiban, sem. Az unoka már oda se figyel, újabb látnivalók felé húzza türelmetlenül a nagyapját. „Ez ml?” „Ez egy nyatkszircsont, legalább 2—3 millió éves.” A gyerek le- pöccintl magáról az időt, mint egy porszemet és tovább száguld. „Hát ez micsoda?” „Nyomdagép. Ezen nyomtatták ki Kossuth harcra hívó szózatait.” Nem ment simán, emberré válnunk és nemzetté. Aki csak eny- nyit jegyez meg a látottakból — már nem jött hiába. Vadas Zsuzsa FILMJEGYZET 9 A németországi vendégmunkáról hazatért férfiak búcsúzkodása a frontra indulás előtt. Magyarok Fábri Zoltán, a film rendezője, nemrég töltötte be hatvanadik életévét. A sikerekben, eredményekben gazdag pályaszakaszra vissjzatekintve maga mondja el. ez alkalommal saját művészeti hitvallásának legfontosabb pa-« rancsait. „Ha csak egy mód van rá, annak érdekében próbálok filmeket csinálni, hogy az ember emberhez nem méltó megaláztatása, kiszolgáltatottsága ellen emeljek szót. Nem mintha olyan illúzióim lennének, hogy egy filmmel, vagy akár a filmek százaival is ez megakadályozható volna, mindössze egy belső etikai parancs követelésére, eszmélte- tés, vagy elgondolás céljából, hiszen az emberben úgyis megvan a hajlam arra, hogy gyávasága, kishitűsége, félelmei és beléne- velt előítéletei miatt még akkor se vállalja saját életét, szabadabb lehetőségeit, amikor élhetne vele.” — szögezi le. A Magyarok című film teljes mértékben összhangban áll ezzel az önvallomással. Már az alapanyagot képező regény is egy olyan választás eredménye, amely Fábri meggyőződéseinek, elképzeléseinek erősítésére alkalmas. Balázs József, aki több nagy sikerű írásával érzékeny politikai lelkiismeretet szólaltatott meg, hasonló című regényével a fasizmus idejének kisembereit rajzolja meg, azok hátborzongató és kegyetlen kiszolgáltatottságát, akik egy életen át a becsületesen végzett munka erejével próbáltak ellenállni a fasizálódó világ kísértéseinek. Egy szabolcsi kis faluból 1943-ban tíz ember indul el, hogy egy esztendei munkára elszegődjék a háború utolsó éveit élő fasiszta Németországba. Az ő sorsuk formálódását írja le a film alapját képező regény, és a belőle készült filmalkotás. Az első tél után a tavasz, a nyár, majd az ősz paraszti munkájának apró rezdüléseire figyel a kamera. Tíz ember életének hétköznapjai a számukra idegen társadalmi valóságba való beilleszkedés lehetetlenné válása, a fasizmus igazi arcával való találkozás rettenete —, ezek a politikai pólusok alakulnak ki a filmben. A történések jól összeválogatott színészgárda magasrendű szerepformáló készségének színvonalán valósulnak meg. Elsősorban Koncz Gábor árnyalt, sokszínű, túlzásoktól mentes, benső tűztől izzó játéka fejezi ki leghívebben a rendező hitvallását. De a többi szereplő, Solti Bertalan, Raksányi Gellért, Molnár Tibor, Ambrus András é* a súlyosan tüdőbeteg fiút alakító Ö Szabó István is — a kitűnő rendezői irányítás mellett —saját korábbi teljesítményei fölé tud emelkedni. Hasonlóan kiérlelt, sallangoktól mentes alakítást nyújt az utóbbi időben kevéssé foglalkoztatott Papp Éva, Apor Noémi, vagy Muszte Anna is. A parasztokkal szembenálló világ alakjai közül elsősorban Gera Zoltán alakítása, az intéző alakja a legkarakterisztikusabb. Egészen apró gesztusokkal rajzolja meg Szabó Sándor a német nagybirtokos figuráját. Szemérmes magábafordulással, kimérten katonás szűkszavúsággal, de mélyről jövő humanizmussal öftt életet egy olyan figurába, melynek előzményeit alig lehet találni a hasonló témájú magyar filmek között. Világosan kiderül, hogy a földbirtokos tétova, emberi humanizmusával majdnem ugyanannyira tragikus kiszolgáltatottja a fasizmus embertelen agresz- szivitásának, mint a messzi magyar honból idetelepült egyszerű emberek. Közben a világ iránt tájékozatlan parasztemberek lassú öntudatosodásának folyamatát is híven követi a felvevőgép lencséje. Ahogy megismerik a nagybirtok mellé telepített francia hadifoglyok hátborzongatóan kegyetlen sorsát, ahogyan kapcsolatba kerülnek a lengyel földről deportált asszonyok kilátástalan életével, mind egy-egy lépcsőfoka a politikai tudatosodásnak, a saját sorsuk és lehetőségeik felismerésének. A film végén a megfogyatkozott magyar csoport visszatér szülőfalujába, de a háborúnak még nincs vége, a munkaképes, harcra alkalmas parasztembereket várja a SAS- béhívó. Sajnos, alig néhány napra osztották be Kecskeméten a filmet, remélhetőleg azért eljut ez az alkotás azokhoz, akik értékelik Fábri Zoltán művészetét, politikai elkötelezettségét, és akik szívesen kísérik figyelemmel a magyar film hazai pályafutását. Cs. L. MOLNÁR ZOLTÁN: Eljegyzés KISREGÉNY (13.) — Na látod, semmi érvelésed nincs a Guszti meghívása ellen! Mintha még nem vesztette volna el minden reményét. Hátha mégis ki piszkálhatnak Gittából valami hatásos ellenérvet. De nem. Gittának ds akkor jár a leglustábban az agya, mikor egy kicsit jobban mozoghatna. — Majd én szólok neki — mondta Kati. — Azt hiszem, úgy illik. S hogy a Klaáárlkáját is okvetlenül hozza... I Attól ugyan én meg tudok veszni, de Ka netalán mégis elhozná, összeeresztem a Tibor anyukájával, azt hiszem. ő is megéri a pénzit. t legalább téged. Anyu, kölcsönösen mentesítenek. — Nem hiszem, hogy illik így beszélni a jövendőbeli anyósodról! — mondta Apu ájtatosan. — Én sem hiszem. Nem is azért mondom. Csak rühellem, na. — Hát — mondta Anyu — tőled is meg lehet néha veszni, nemcsak Klárikától. — Most már azért meg kell ám válogatni a szavaidat, kislányom, a férjhezmenéa. ugye... — folytatta Apu az ájtatos hangján. — Gondolom, hogy a nevelésemet akár már be is fejezhetnétek — mondta Kati, felkészülve a megsértődéire —. ha már a /érj* hezmenésugye... Ezzel még egy darabig szórakoztatta őket. Végigjátszott a megsértődé» lehetőségeinek billentyűin. Próbálgatva határainak tágíthatóságát. Nem tartotta valószínűnek, hogy most, az élet nagy pillanatának közeledte ne kényszerítené arra kedves szüleit, hogy minden eddiginél nagyobb tekintettel legyenek az ő felfokozott érzékenységére. Lopva végigfuttatta rajtuk a tekintetét. Még volt egy döfése tartalékban. Egészen halkan kérdezte: — Nagymamának szóltál, Anyu? De Apu most váratlan készséggel neje segítségére sietett: — Nagymamáért én majd dél felé vlsszaugrok Lajos bácsitól. Közel van. — ,De honnan fogja tudni? — Addig még útba ejtem. Szólok neki. Kati lesújtó pillantást vetett az anyjára. S mielőtt kiment, megjegyezte: — Grál-lovag vagy. Apu... 14. (Kati, mikor úgy látta, hogy már elfogytak a napok, s Anyu elfelejtkezni látszik arról, hogy még nem beszélte meg Lajos bácsival a nagy nap étrendjét, • különösen nem azt. hogy akár halászlé, akár birkapörkölt, de ki fogja kifizetni. sőt egyáltalán beszerezni — nagyon óvatosan megkérdezte: — Anyu, nem akartál . még egyszer Lajos bácsival beszélni? Anyu merően ránézett: — Gondolod, hogy kell még beszélnem vele? — Csak azt nem tudom, hogy megfontoltad és eldöntötted, hogy már nincs vele mit beszélned vasárnap előtt, vagy csak egyszerűen elfelejtkeztél róla? Anyu nagyon megfontoltan jelentette ki: — Egyszerűen elfelejtettem. Az embernek annyi a gondja... Ezt még leleplezni sem volt érdemes. Kati bonyolultabb dolgokban is pontosan tudta, hogy Anyu mikor hazudik, mikor nem. Legfeljebb azt nem tudta mindig ilyen pontosan, hogy mi okból és mi céllal? — Ugye sem az apád, sem a Tibor szülei nem kérdezték meg, hogy mivel kell hozzájárulniok az eljegyzés költségeihez? — Egyszerűen elfelejtették. Nekik is annyi a gondjuk... — Már megint pimaszkodsz a szülőanyáddal... Szóval, ne aggódj, én a kellő pillanatban meg fogom kérdezni Lajost. És a kellő módon. Kellő idő? Kellő mód? Kati erre igazán kíváncsi volt. De most ennyi neki igazán elég kellett, hogy legyen. Anyu gondja, csinálja. ahogyan akarja. * A kellő idő az utolsó pillanat volt; péntek, a déli órákban. Lehetett panaszkodni a telefonra. A kellő módi ugyanis éppen a telefon volt. 'Lajos bácsi nem is volt hajlandó „erről” telefonon beszélni. — Ugyan, Gittám, hagyd ezt most. Bízz mindent rám! Vagy nem bízol bennem? — Dehogyisnem. Lajos, ugyan kiben bíznék, ha benned nem? — Nahát akkor nyugodj meg, minden el lesz intézve... Italt hozzatok! Szóval minden úgy alakult, ahogyan Gitta előre elképzelte. Megmondta Barnának, hogy az italokat előre be kell szerezni, és ez férfira váró feladat. De azért ő maga is vásárolt, s elrakta az üvegeket a kamrába. Gondolta, hogy csak akkor veszi elő, ha Apu beváltja a hozzá fűzött reményeket, és valóban Hevesebbet vesz. mint amennyi ilyenkor szükséges. Érdeklődött a kocsi állapota felől Js, és még azt is ellenőrizte, hogy tele van-e a tartály benzinnel; nehogy az utolsó pillanatban, vasárnap reggel ezzel kelljen tölteniük az Időt. Sokáig vívódott, ne hívja-e fel Gusztiékat, nincs-e segítségre szükségük, kocsit szerezni. Vagy kijönnek HÉV-vel? Onnan elég sokat kell gyalogolni. Nem mintha sajnálta volna akár Gusztit, akár Kláárikát, nem is beszélve a két elviselhetetlen kis lurkóról, ha netalán azok is jönnének. De arra gondolt, mit szólnának a Tibor szülei, ha jövendő menyiük apja — még ha egy elvált apa is — gyalog állít be a családjával. HÉV-vel jöttünk, kérem, Olcsó és nem ráz. — Nem kéne megkérdezni apádat, kislányom, nincsenek-e közlekedési gondjaik? — Nem érdekelnek a gondjaik. Hát ha Katit nem érdekli! Az ő eljegyzése. Az már csak szombaton délután jutott eszébe, hogy ha esetleg valóban HÉV-vel jönnek, s a sok gyaloglástól elromlik a kedvük, az megnyilvánulhat majd a hozomány iránti közömbösségükben is. Eél négy volt, amikor mégis felhívta őket. Természetesen Klárika jelentkezett. — Te vagy, drága Gittám? Hogy közlekedési gondunk? Igazán nagyon kedves vagy. figyelmes ... de szereztünk egy rokoni kocsit... remélem, nem haragszol, szóval egy fővel többen leszünk. Eggyel, igen. csak egyetleneggyel. Nem. nem az öcsém a feleségével, nincsenek idehaza, beutálták őket valahová, de a kocsijuk itthon van és a sógornőm öccse, rendes fiú, nagyon készséges ... tud. persze... hát nincs nagyon nagy gyakorlata ... de legalább gyakorolja a vezetést... nem, nem, vigyázunk drágám ... megmondom ... én is, vagyis mi ds... puszillak. Gittám... Ez persze árokba vihetne, drágám — gondolta Gitta —. de azért ne ezen az úton. Majd utána, vagyis főleg azután, amikor a hozományrészt már leszurkoltátok... Mindenesetre egy jobb, mint kettő, s még az az egy sem iszik. Ha már benne volt a telefonálásban. egy nagysóhajú elszá- nással felhívta jövendő nászasz- szonyát is. — Mondták a gyerekek, hogy beszélni akartál velem, de ne haragudj. nem volt egy lélegzetem. Gondoltam, hogy hiszen holnap úgyis találkozunk. Ugye, megértesz? — Gittám, én csak a költségek miatt — mondta Tibor mamája minden teketória nélküli — azí gondoltam, hogy ezt igazán a két félnek kellene megrendezni. Először „kellett volná”-t készült mondani, de még időben fordított a fogalmazáson. Ha „volna”, akkor már belenyugodott. S voltaképpen nagyon szívesen bele is nyugodott volna, de akkor szinte már majdnem természetessé válik, hogy a lagzit meg majd ők vállalják. Gyanús is. hogy ez a romantikus kis Gitta nem tervezte-e meg. hogy az egészet eleve így alakítsa? Hogy kétség ne férjen az ő álláspontjukhoz, részletesebben is kifejtette: — Az a véleményem. hogy anyagiakban ne szemérmesked- jünk egymás előtt! Csak a legteljesebb őszinteség. Mindent viseljünk csak arányosan egyformán, minden költséget, eljegyzést, ha már ezek a gyerekek mindenáron eljegyzést akarnak — ezt nem hagyhatta ki, ezt a szúrást —. lakodalmat, mindent. Megértessz... (Folytatása következik.)
