Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-26 / 49. szám

1 I 1978. február 20. • Petőfi NÉPE • 7 SPORT-SPORT - SPORT TELJESÍTMÉNYÜK: 93 OLIMPIAI PONT Felborul-e a papírforma? A várakozással ellentétben csendes kép fogad bennünket a kecskeméti fedett uszodában. A nagymedence egyik felében né­hány fürdőző vendég lubickol, i „Az úszók a kínzökamrában tannak" — mondják. A ruhatárból átalakított „eme­leti’' teremből már távolról tialla- irti a súlyos szusszainásokat, az érőfeszítő eszközök „beszélgeté­sét”. Az úszók az 1978. évi fel­adatokra készülnek. A múlt esz­tendő eredményeire építik a jövőt. 1 Nézzük tehát mindenekelőtt: miiven alapot készítettek elő 1977-ben? Tavaly a KSC az országosan kiemelt egyesületek sorába lé­pett. Ez „mérföldkő’’ volt a KSC és a KSC Sí életében. Ugyanak­kor új, megnövekedett feladato­ka: is jelentett. Konkrét határo­zat született, hogy az úszószakosz­tályt 1980-ig az ..A”-kategóriás szakosztályok szintjére kell fej­leszteni. A KSC Sí pedig az után­pótlásnevelést hivatott végezni. — A szakmai munka minőségét erősen befolyásolták az év elején történt szervezési gondok — mondja Magó Gábor, a KSC úszó­szakosztályának vezetőedzője. — Babinszki Józsefnek, az Sí veze­tőedzőjének Tatabányára történt távozása uitán komoly munkaerő­gondokkal küzdött a szakosztály. Áprilisban Jenei István szemé­lyében úi főfoglalkozású edzőt szerződtettünk, s végre hozzáfog­hattunk a szakmai feladatok meg­valósításához. A szakosztályi beszámoló ta­núsága szerint az úszók tavaly két alkalommal voltak edzőtá­borban, április 11—17. között, majd június 27-től, július 7-ig. 1978. szeptember 15. és 1977. augusztus 15. között 235 edzés- napion 492 foglalkozást tartottak, összesen 1580 órában. Ez alatt 3000 kilométert úsztak a ver­senyzők. — Hogyan sikerült kihasznál­ni az edzéslehetőségeket? —kér­] deztük Magó Gábort. — Az edzéseken végzett meny- nyiségi és minőségi munka — az országos szintet figyelembe véve — nem emelkedett a közepesnél magasabbra. A mennyiségi mun­ka az iskolaév ideje alatt csők-,, kent. Ennek kettős oka volt. Az , előző években néhány I. osztályú"’ 'és ifjúsági aranyjelvényes ver­senyzőnek az iskolaigazgatók ; órakedvezményt adtak. Ez azt jelentette, hogy heti 3—4 alka- j lommal csak 8.45-re kellett is­kolába menniük. A szaktanárok j viszont ezzel nem értettek egyet, | így erről a kedvezményről le | kellett mondanunk. A másik alapvető gondunk a pályakérdés. 1977 áprilisában a Vízmű Válla- | lat a reggeli órákban (8 óra és j 7.30 között) az általunk hat éve j! használt négy pályából kettőt el- j vett. Ilyen feltételek mellett í • Villám Attila háromszor volt a korosztályos válogatottban 1977- ben. • Magó Gábor vezetőedző Csák Zsuzsának, az elmúlt esztendő legeredményesebb női úszójának mutatja a helyes kéztartást. rendkívül nehéz helyzetbe ke­rültünk. A gondok ellenére a szakosz­tály 1977-ben minden korábbi szereplését felülmúlta. 93 olim­piai pontot gyűjtött, a pontver­senyben a 7. helyen végzett az országos rangsorban. Ketten ér­tek el I. osztályú szintet, tizen­egy versenyző tett eleget az if­júsági aranyjelvényes követel­ménynek. A különböző bajnoksá­gokon összesen negyvenhárom dobogós helyezést szereztek a KSC úszói. Nemzetközi szinten Villám Attila képviselte az egye­sület színeit. Korosztályos vá­logatottként három alkalommal vett részt versenyen. Magdeburg- ban 200 m és 400 m gyorson bi­zonyult legjobbnak. 1500-on pe­dig harmadik lett. Finnországban 200 m gyorson első. 100-on és 100 m pillangón másodikként ért cél­ba. Moszkvában 100 m pillangón lett harmadik helyezett. — Milyen terveket, elképzelé­seket szeretnének megvalósítani ebben az évben? — kérdeztük. — A szakosztály kategóriáiba sorolása várhatóan nem változik., Amennyiben az olimpiai ponto­•-^fáa^’rfételése is változatlan ma- racCa kedvezőtlen korosztályvál­tás miatt a múlt évi pontoknak csak a 80—85 százalékát tudjuk megszerezni. A másik értékmé­rőnk a minősítési szint, amely az idén megváltozott. Ennek megfe­lelően nemzetközi osztályú minő­sítés elérésére nem jelöltünk senkit. Terveink, reális esélye­ink szerint az I. osztályú szintet hárman, az ifjúsági arany-, ezüst- és bronzjelvényes minősí­tést 10—10 versenyző teljesíthe­ti. Tehetsége, szorgalma, várható eredményei alapján Villám Atti­la, Szabó Erzsébet, Jankahidi Andrea, Bánhidi József, Harajka Róbert és Kozma Ivett kerülhet a korosztályos válogatott keret­be. Az úszószakosztályok között előreláthatólag a 9—10. helyet tudjuk megszerezni — mondta Magó Gábor vezetőedző. Ez a papírforma. Az alapozás, a versenyzők becsületes munká­ja azonban arra enged következ­tetni. hogy a nyugodt felkészülés és versenyzés feltételeinek bizto­sításával fel lehetne borítani a papírformát. Ehhez azonban a szakosztály akarata kevés. Banczik István HÉTFŐN: A KSC közgyűlése Megyénk legnagyobb, or­szágosan is kiemelt egyesü­lete, a Kecskeméti SC, feb­ruár 27-én. hétfőn 17 órai kezdettel tartja küldöttköz­gyűlését a városi tanács dísztermében. A küldött- közgyűlés napirendjén az elnökség és a számvizsgáló bizottság beszámolója, va­lamint a KSC alapszabá­lyának módosítása szerepel. * Ugyancsak február 27-én, hétfőn tartja közgyűlését a Kiskunhalasi MEDOSZ SK, az állami gazdaság Ezerjó éttermében 17.30-kor. Téli Kupa teremfoci Elsősorban a sportbaráti kapcsolatok ápolása és az Edzett Ifjúságért tömeg­sport mozgalomba való bekapcsolódás sarkallta a Magyar Ojságirók Orszá­gos Szövetsége Sajtó Sportkörét és a Fiatal Cjságírók Klubja vezetőségét, amikor meghirdette az első. Téli Ku­pa elnevezésű teremlabdarúgó-tornát. A versenyre mintegy harminc orszá­gos és megyei lap szerkesztősége — köztük a Petőfi Népe — nevezett be. A bajnokság két fordulóból áll. Elő­ször öt megyeszékhelyen és a fővá­rosban kerül, illetve került sor a te­rületi selejtezőkre, ahonnan a csoport- győztesek az országos döntőbe jutnak. Ma délelőtt 10 órától, a kecskemétiek rendezésében, a kiskunfélegyházi 608-as számú Ipari Szakmunkásképző Inté­zet tornacsarnokában a Szabad Föld, a Lobogó, a Békés megyei Népújság, valamint szerkesztőségünk fiatal és még fiatalabb munkatársai mérik ösz- sze erejüket, focitudásukat, Űjabb KSC-bravúr a röplabda NB I-ben Kecskeméti SC—Ü. Dózsa 3:2 (—13. 2, —14, 9, 3) Bp. Vágóhíd utca. Vezette: Kiss K.. Legendás. KSC: Járosi, Kocsis, Demeter, Szabó, Konyáin, Lantos. Csere: Kelemen. Edző: Beregszászi Sza­bolcs. Ü. Dózsa: Daróczi, Szalai, Melk- vi. Kiss L., Dvorak, Vocskó. Cse­re: Szabó, Kolozsi. Edző:. Jánosi Ferenc. Idegen légkörben kezdődött a játék. A KSC ll:5-re, majd 13:10- re vezetett, mégis a Dózsa nyerte az első játszmát. A másodikban a fővárosiak 9:0 uitán érték el az első pontjukat. Itt nem volt küz­delem. A harmaduk játszmában annál inkább. Fej-fej melletti küzdelemben 14íl4 után nyert a Dózsa. A negyedükben a KSC 12:5 után simán nyerít. A döntő játsz­ma alig 10 percig itartötit. A KSC 6:3 arányban vezetett, amikor Demeter nyitott, s nem is hagyta abba 14:3-ig. Közben 9:3-nál a Dózsa edzője már a második időt is kikérte, de ez sem segített, s kél perc múlva már a KSC győ- ze'mét ünnepelték. Az alig két hete visszaigazolt Kocsis igen jó) játszott a csütörtöki edzésen megsérült Arany helyén, Járosi. Konyárl. Demeter és Lantos tűnt ki a KSC-ből A folytatás vasár­nap délelőtt Kecskeméten, a Vá­rosi Sportcsarnokban. Noszlopy Gáspár Százhuszonöt éve, 1853. március 3-án végezték ki Noszlopy Gáspár szabad­ságharcost, Somogy vármegyei szolga- bírót, a megyei népfelkelés egyik szervezőjét. Kivégzése előtti utolsó szavait a rejtvény fő soraiban olvas­hatják megfejtés után. VÍZSZINTES: 1. Kellemes íz. 5. Noszlopy Gáspár utolsó szavai (Zárt betűk: E, A, A. D.) 14. Virág és női név. 15. Unalmat keltés. 16. A pil­lantó. 17. ... Lanka — Ceylon. 18, Be van fejezve. 19. Növény. 20. Szemé­lyes névmás. 21. „ . . . a kislány gyön­gyöt fűz”. 23. A szemével érzékel. 25. Az idézett szöveg harmadik része (Zárt betű: K.) 28. A kén és a hid­rogén vegyjele. 29. A Kám község határában húzódó arborétum neve. 32. Nemzetközi Lenin-békedíjas amerikai néger író volt (1868—1963). 34. Hely­határozó. 36. Bibliai alak. 37. Kötő­szó. 39. József Attila verse, 41. Duna menti város a Vajdaságban. 43. Vége a sakkjátszmának. 44. Becézett orosz női név. 47. Üdülőhely a Balaton partján. 48. Edesburgonya. 50. Izom­kötő szalagok. 51. Véső azonos hang­zói. 53. Város Spanyolországban, tar­tományi székhely. 55. EZZ. 57. Szé­kesegyház. 58. Címzésrövldifés. 60. Til­tó szócska. 61. Kétszer fárad, a köz­mondás szerint. 63. Fél tucat. 64. Se vége. se... 66. Kiboríttat. 68. Ketté vágja. FÜGGŐLEGES: 2. Rajzpapir. 3. Ez a hal nem hal. 4, Bács-Kiskun me­gyei község. 5. Irányt jelölő névutó. 6. Ketté törött nyereg! 7. A gallium vegyjele, 8. Híres olasz üveg jelzője. 9. A fluor és a nikkel vegyjele. 10. Klasszikus kötőszó. 11. Az egyik év­szak, névelővel. 13. Lágy. ikrás hó jelzője. 16. A szabadságharcos Idézett mondatának utolsó része (Zárt be­tűk: A, I, N, G. I.) 17. A megfejtendő mondat második része. 21. Ausztrállal futőmadarak. 22. Testrész. 24. Annál mélyebben. 26. Fordított kötőszó. 27. Kolumbusz egyik kisebb hajójának a neve. 30. Női név. 31. Vizet ad neki. 33. A szem ideghártyája. 35. Párt! 37. Afrikai köztársaság, fővárosa Bamako. 38. A Lett SZSZK fővárosa. 40. Keleti férfinév. 42. PA. 45. Továbbításra kö­telező. 46. Parányi részecske. 48. Az Allatöv egyik alakja. 49. Névelő. 52. Szerkesztőség röviden. 54. Korallzá­tony. 56. Ez a vásár ócskapiac. 59. Ellop. 60. Nyitott oldalú gazdasági épület. 62. Kettő háromötöde. 63. Az alaphangsor 7. 3. és 4. hangja. 64. HEE. 65. Takács igéje. 67. Üres étel! 68. Azonos mássalhangzók. A február 19-én közölt keresztrejie vény helyes megfejtése: Ady. „«•> A várt szélvész, tespedt tavat, meljf fenékig zavar?” Az iskolák államot!» fásának gondolatáért. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Berger József, Kun­baja: Bogár Gyözőné, Kunbaracs: VI- da Ignácné, Lajosmlzse; Kránlcz Já­nos, Szánk. Eredményes tevékenységről adott számot a BÁCSÉP SC Megyénk harmadik legnagyobb egyesülete, a BÁCSÉP SC pénte­ken este tartotta közgyűlését Kecskeméten, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat mun­kásszállójában. Varga Gergely, a sportklub elnökhelyettese kö­szöntötte a sportolókat, az edző­ket, szakvezetőket és vendége­ket. Közöttük Rozsnyai Simont, az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottságának munkatársát, Fe­kete Bélát, a megyeszékhely sportfelügyelőségének vezetőjét és Laczi Endrét, az Építők Szakszervezetének megyei titka- rát> A BÁCSÉP SC múlt évi ered­ményeiről, idei feladatairól Ker­tész Gábor, a sportklub elnöke tartott beszámolót. Részletesen f elemezte a szakosztályok mun­káját. A többi között hangsúlyoz­ta, hogy a klubban fontos szere­pet tölt be a sport, mert egész­séges életre, közösségi szellemre nevel A bázisvállalat dolgozói egyre inkább igénylik a sporto­lási lehetőséget, örömmel áldoz­zák szabad idejüket arra, hogy aktív részesei legyenek a sportte­vékenységnek. A sportegyesület az elmúlt év­ben nyolc szakosztályt működte­tett, összesen kétszázötvenhat igazolt versenyzővél. örvendetes jelenség, hogy a vállalati tö­megsportversenyeken mintegy ezerötszázan vették részt. A tartalmas és elemző beszá­molót követően többen szólaltak fel. Kritikusan, önkritikusan tet­ték mérlegre tevékenységüket, * reális alapról határozták meg közös tennivalóikat. Rozsnyai Simon a megyei és a városi pártbizottság nevében köszönte meg a sportodók becsü­letes helytállását, s további si­kereket kívánt a dinamikusan fejlődő nagyegyesületnek. Laczi Endre az SZMT elismerő okleve­lét nyújtotta át a klub képvise­lőinek. * Végül Kertész Gábor, a BÁCS­ÉP SC elnöke jutalmakat adott át a kiemelkedő munkát végzett sportolóknak, sportvezetőknek. SOROKBAN RÖPLABDA Főiskolai bajnokság K. Kertészeti Főiskola— Mezőtúri M1. Föisk. 3— 0 (7, 9, 12) A Mezőtúron játszott első mér­kőzésen. Demeter vezérletével biztos győzelmet arattak a kecske­méti főiskolások. A visszavágó február 28-án lesz Kecskeméten. LABDARÚGÁS Országos Ifjúsági Kupáért Bajai SK—Komlói Bányász 4— 2 (2—0) Kitűnő játékkal nyert a BSK ifjúsági csapata. • Kertész Gábor a beszámolót mondja. (Banczik I. felvétele.) MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.04: Tévétorna. (Ism.) (Színes.) I. 10: Mindenki iskolája. — 10. Fizika. — Elektromos áram. (Ism.) 8.45: 8. Matematika. — Száza­lékszámítás. (Ism.) 9.15': Muzsikáló szerszámok. VI/3. rész: Töröksíp, táro­gató. (Ism.) 9.40: Kis drámák. Lengyel fllmnovellák. (Ism.) 1. Körhinta. . 2. A milliomos bukása. 10.50: Hírek. 10.55: Bp. Honvéd—H. W. Dan­kersen. Férfi kézilabda BEK-mérkőzés. 12.15: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. — 13.29: Gusztáv két arca. — Magyar rajzfilmsorozat. 13.35: Zsebtévé. (Ism.) II. 05: A fekete gyertya fénye. NDK tévéfllmsorozat. 1113. rész: Az ördög hálójában. (Ism.) 15.20: Reklámmüsor. 15.25: Északi il-vllágbajnokság. Férfi 50 km-es futás. Közvetítés Lahtlból, fel­vételről. (Színes.) 11.15: Magyar tájak. — Mátra. 49.45: Műsorainkat ajánljuk. 17.10: János vitéz Indiában. Riportfilm az Állami Báb­színház Indiai turnéjából. 17.50: Most mutasd meg! — Társasjáték. 18.20: Reklámmüsor. 18.35: Esti mese. 18.50: Tévétorna. (Színes.) 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Döme Piroska: Nyúlkenyér. — Tévéfilm. 21.40: Sporthírek. 21.50: Babits Mihály. — Az esztergomi évek. 23.00: Hirek. KOSSUTH 7.23: Hétköznapok formálói. Rab Nóra a Hortobágyi Állami Gazdaság nádara­tóival beszélget. A gazda­ság igen fontos Uzemága a nádtermelés. A nádara­tók hagyományosan kézzel és a legkorszerűbb nád­arató kombájnokkal Is dolgoznak. Sokezernyi hektáron — sokezer mun­kás. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Schubert: c-moll szonáta. 9.00: „Akkor Is vagyok, én va­gyok .,. Jankovich Ferenc versei és vallo­másai. 9.25: A Budapesti Koncert­fúvószenekar Játszik. 9.45: Szerkesztői üzenetek. 10.30: Nefelejts pogácsái. Derera Mihály mese­játéka, 10.42: Népdalpárosok. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Barlay Zsuzsa és Bende Zsolt énekel. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel. 14.49: Tiz forint. Lipovecz Iván jegyzete. 15.17: Régi fllmslágerek 15.34: ÜJ Schubert-felvételek. 15.50: Külföldi tudósítónk levele. 16.00: Csendes válságok. Kaffka Margit novellái 17.10: A Rádió lemezalbuma. 18.10: Népdalok. 18.50: A Molitor ház. Bíró Lajos regénye rádióra 19.58: Hallgassunk operát. 20.49: Eszmecsere. 21.19: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.15: örökzöld dallamok. 22.57: Operettrészletek — világ­hírű előadóművészekkel. 0.10: Éji zene. PETŐFI 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Franck: Nagy szimfonikus darab. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi leveles­ládája. 9.00: Az Ismeretlen operaház. I. Boros Attila sorozata Ope­raházunk nem reflektor­fényben levő helyiségeit, a színpadon kívüli világot mutatja be. A díszletrak­tárát, az Öltözőket, a var­rodát. Ezúttal a Jegy­pénztárból szól a riport. 9.38: A tegnap slágereiből. 10.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.30: Sedtánszky János műsora. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.15: A képzelete varázslója. Epizódok Verne életéből. V. rész. 14.00: Táskarádió. 13.00: Én láttam, neked hogy tetszett? 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.43: Nótakedvelőknek. 16.30: Közvetítés a Lazio—Inter olasz totó-mérkőzésről. 17.10: Ötórai tea. 18.10: Szellemi térképolvasás. 18.20: Mit üzen a Rádió? 18.55: Csókolj meg Katám! 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Népi muzsika. 20.19: Miről mesélnek a kódexek? 20.44: A francia popzene csillagai. 21.48: Haydn: Az évszakok — oratórium. 23.45: Giovanni Gabrieli canzonálból. 3. MŰSOR 8.08: Csak fiataloknak! 9.08: Bach-müvek. 10.00: ÜJ Zenei ÜJság. 10.35: Szimfonikus zene. 12.10: Mozrat-műveiből. 13.19: Hangfelvételek felsőfokon. 14.13: Kis magyar néprajz. 14.18: Goar Gaszparjan és Kurt Böhme énekel. 15.08: Irány a Parnasszus! 15.38: Sulisajtó. 16.08: Müvészlemezek. 17.05: így láttam Kodályt. 17.45: Vlláglfra. 18.03: Fülöp Attila dalestje. 19.08: Magyar diák a Humboldt egyetemen. 19.23: Zenekari muzsika. 21.19: Kettősök Puccini operái­ból. 21.50: Tlp-top parádé. 22.20: Zenei panoráma. Hétfő KOSSUTH 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Földeák János versei. 9.10: A hét zenemüve. Muszorgszkij: Napfény nélkül — dalciklus. Papp Márta előadása. Muszorgszkij: Napfény nélkül cimü dalciklusa mint A hét zenemüve több alkalommal hangzik el a hét folyamán. A ne­ves orosz zeneszerző e dalciklusát — öregkorában az 1874—75-ös évben írta. A zeneszerző ekkor már túl van a Borisz Godu­nov bemutatóján, s nö­vekvő borúban, alkoholiz­mus és fokozódó Idegbaj béklyóiban vergődik. E tragikus években kelet­kezett a Napfény nélkül című ciklus Golesnyikov Kutuzov szövegeire. 9.40: Haj jó menő. Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekart muzsika. 11.19: A repülés szerelmesei. I. rész. 11.39: Don Segundo Sombra. Ricardo GUIraldes argen­tin író regénye folytatá­sokban IV. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóink­nak. 13.33: Albert István népi zene­kara játszik. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Haydn kamarazenéjéből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 13.15: Summásdalok. 15.31: Prokofjev: Péter és a farkas. 16.05: Szocialista brigádok aka­démiája. 16.35: Operettfelvételekből. 17.10: Bemutatjuk új felvételein­ket. 11.29: Wengráf. Lengyel József novellája rádióra alkal­mazva. 18.07: Romantikus kórusmuzslka. 19.15: Nótaest. 20.10: Ember az országúton. Albert Maltz novellája rádióra alkalmazva. 20.25: Magyar operaénekesek. 21.15: Dzsesszfelvételekből. 21.30: Boros János és Rapcsányl László műsora. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Vujicsics Tihamér: Kuru­cok emlékezete — kan­táta. 22.43: Meditáció. 22.53: A Francia Kamarazenekar hangversenye 0.10: Frenrelsz Károly táncda­laiból. PETŐFI 8.05: Fúvószene táncrltmusban. 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.20: KUnneke és Kawan ope­rettjeiből. 9.50: Decsényl János dalaiból. lo.on: A zene hullámhosszán. 12.00: Könnyűzene Bulgáriából, Csehszlovákiából, Szovjet­unióból és NDK-ból. 12.33: Harold Pinter: A gondnok, 12.53: Macbeth. Részletek Verdi operájából. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.33: Hangszerparádé. 14.00: Kívánságműsor Kelenföl- dón. Nyilvános adás a Kismotor- és Gépgyár If­júsági klubjában. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Egy hazában. A szlovákiai magyarokról, kulturális lehetőségeikről szól Steika István riport­ja. 18.33: Zeneközeiben. 19.45: A Pozsonyi Rádió tánc­zenei felvételei. 20.15: Labirintus. 20.33: A Magyar Rádió Kartnthjr Színpada. 21.40: Slágermúzeum. 22.33: Derűre is derű. 23.07: Operettrészletek. Millöc­ker: Gasparone. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Operarészletek. Lortzlngt Undine. 16.37: Mindenki iskolája. 17.07: Láttuk, hallottuk. 17,32: Huszonöt perc beat. 18.02: A Zsebrádlószinház be­mutatója. 18.27: Bemutatjuk új leme­zünket. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye a Zeneakadémia nagytermében. Közben: Kb. 20.35: Az én testamentu­mom. Ady Endre vertei. Kb. 21.30: Operaáriák. 11.50: Negyven perc Barth Ist­ván pécsi fuvolaművész- szél. 72.30: A hét zeneműve.

Next

/
Thumbnails
Contents