Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-19 / 16. szám

PETŐFI NÉPE Naplemente Ma este 21 óra 35 perces kez­dettel vetíti a televízió annak a négyrészes, szociológiai hitelű filmsorozatnak első két részét, amelyet Lakatos Vince, az elmúlt évben forgatott Bács-Kiskun me­gyében, Alkotásának célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét azokra a lakott településektől tá­voli tanyákon élő idős emberek­re. akik nélkülözik a közösség segítségét, és szociális otthonokba való elhelyezésük indokolt lenne. A filmet írta és rendezte La­katos Vince, az operatőr Lakatos Iván volt. Az alkotás második két „tételét” holnap ugyanebben az időben láthatjuk a televízió kép­ernyőjén. Tanácsi-vállalati együttműködés Óvodai illetve bölcsődei helyek létesítésére a vállalatok úgyne­vezett koordinációs összegeket bocsátanak a tanácsok rendelke­zésére. Kecskeméten 1076-ban 27 cég 215 hely fenntartásához más­fél millió forinttal járult hozzá, tavaly pedig 38 vállulat, 257 óvo­dai hely után 2 millió 150 ezer forintot utalt at a megyeszékhely tanácsának. Ülést tartott a népfront megyei elnöksége A Hazafias Népfront Bács-Kis­kun megyei Elnöksége tegnap ülést tartott. Az ülésen részt vett 5. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, aki tájékoztatást adott az Országos Tanács legutóbbi ülésé­ről. Ezt követően Polgár István, a népfront megyei titkárhelyet­tese előterjesztésében beszámoló hangzott el az 1977. évi munka­terv végrehajtásáról és a megyei bizottság, az elnökség, valamint a munkabizottságok ez évi ülés­tervéről. Ennek keretében az el­nökség elfogadta a megyei bi­zottság és az elnökség ez évi munkaprogramját, a megyei hon­ismereti bizottság, a művelődés­politikai, a nő- és rétegpolítikai, a béke és barátsági, a környezet- védelmi, a kertbarátok társadalmi szövetsége és a kőnyvbarát bi­zottság feladataira vonatkozó munkaterveket. A napirend további részében dr. Bodóczky László, a HNF me­gyei elnöke előterjesztette „A népfront gazdaságpolitikai fel­adatai a megye ez évi gazdaság­politikai terv megvalósításának” mozgalmi feladataira vonatkozó tervezetet, amely a megyei bi­zottság ülésének legközelebbi na­pirendjére kerül. Brezsnyev-életrajz angolul • A Pergamon Press angol-amerikai kiadó Londonban megjelentette az L. I. Brczsny évről szóló „Rövid életrajz" című könyvet, angol nyelven. A kötethez maga Brezsnyev írt bevezetőt. Képünkön: az érdekes kiadvány London egyik könyv- kereskedésé­ben. HOLNAP PREMIER Shakespeare ősbemutató Kecskeméten Holnap este Shakespeare: Pe­ricles című színművét mutatja be Kecskeméten a Katona József Színház társulata. A darab szer­zőjének kilétét többen is vitatják, néhány neves irodalomtörténész azt állítja, hogy nem is Shakes­peare tollának szülötte, és csak véletlenül került az életművet összegző kötetekbe. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Ma­gyarországon még egyetlen alka­lommal sem került színre. A kecskeméti előadás így ősbemu­tatónak számít. A Periclest más országokban is keveset játsszák. Az epizódokra tagolódó szerkezet, a gazdag me­seszövésű, ám laza cselekmény és az árnyalt jellemábrázolás vi­szonylagos hiánya miatt a szín­házak inkább választanak az író sikerültebb és bizonyos szem­pontból könnyebb rendezői fel- ádványt kínáló drámái közül. A kecskeméti társulat, élén Buszt József főrendezővel, most azt bizonygatja, hogy a Pericles igenis Shakespeare zsenijét tük­röző, eredeti mű. Az előadásban haszonkét sze­replő és számos statiszta műkö­dik közre. A színmű eljátszásá­hoz ennél több színészre lenne szükség. Ruszt József viszont több szerepet azonos színművész­szel játszat el. így Major Pál például egyszerre négy „királyi” figurát alakít, Neumann Gábor hat epizód alakot formál meg, vagy Szirtes Ági vendégművész Antiochus lányát és Pericles lá­nyát egyszemélyben játssza el... Az előadás fontosabb szereplői a Periclest játszó Farády István, a mesélő Gower — Kézdy György, a négy királyt alakító Major Pál, Trokán Péter (Heli- canus, Sára Bernadette (Thaisa) és Szirtes Ági vendégművész. A holnap esti premier előadást ma nyilvános főpróba előzi meg. P. M. • Major Pál cs Áron László az előadás egyik jelenetében. (Tóth Sándor felvétele.) Magyar repüléstörténeti kiállítás A Magyar Honvédelmi Szövet­ség megyei repülős és ejtőernyős klubja és a Fegyveres Erők Kecs­keméti Klubja január 21-én Kecskeméten a Lechner Ödön ut­ca 3. szám alatt rendezi meg a magyar repülőtörténeti kiállítást, amelyet Szepesi József ezredes délelőtt 11 órakor nyit meg, s amely megtekinthető február 5-ig mindennup délelőtt 10-től délután 6 óráig. Talán ennyi is elég lenne ah­hoz, hogy felkeltsük a felső- és középfokú iskolák diákjainak, az iparltanuló-lskolák hallgatóinak, illetve a repülés iránt érdeklő­dők figyelmét, ám e hír mögött, a kiállításon nagyon sok érdekes dokumentummal, eredeti model­lekkel Ismerkedhetnek meg a lá­togatók, A kiállítás anyagát a Fővárosi Művelődési Ház repülés baráti köre állította össze. Tab­lókon, mintegy száz élethű ma­ketton, eredeti csillagmotoron, légcsavar-metszeten mutatja be a magyar repülés történetét. A ma­gyar repülés „őstörténeti” emlé­keiből Zsélyi Aladár mérnököt kell említeni, aki 1009-ben már szakkönyvet írt és elkészítette az első magyar repülőgépet és azzal a korszak legjobb eredményét ér­te el. Az első világháború hadi re­pülőgépeinek bemutatásánál azo­kat a típusokat emelték ki, ame­lyek magyar gyárakban készül­tek, vagy amelyekkel magyar pi­lóták értek el kimagasló sikere­ket. Eredeti modell mutatja be Lloyd C—V. vadászrepülőgépet. A Magyar Tanácsköztársaság vö­rös repülőcsapatainak gépeit ere­deti fényképeken és makettokon ismertetik, A magyar sportrepü­lés fejlődéséről 1927-től beszélhe­tünk, amely már rendelkezett egy Bánhldi—Lamplch Iskolagéppel. A vitorlázó repülőgépeket Ma­gyarországon 1930-ban kezdték gyártani. A felszabadulást követően a magyar polgári légiforgalom szov­jet segítséggel már 1940-ban őt LI—2 típusú utasszállító géppel A mérce magasabb Benne járunk már jócskán az új esztendőben, s* felmértük a tennivalók nagyját, miután mér­legre tettük 1977. eredményeit, s az esetleges hibákat is. Ahogy mondani szokás, legtöbb helyütt „tiszta lappal" kezdik az évet, vagyis eleget tettek a várakozás­nak, megfeleltek a kívánalmak­nak, kiállták a tervidőszakra idő­arányos próbát üzemeink, válla­lataink, intézményeink többségé­ben. Lakkozás lenne azonban azt állítani, hogy ez mindenhol így sikerült. Hiszen tudjuk jól, hogy szemben a túlnyomóan jó több­séggel, akadnak imitt-amott zök­kenők, határidő eltolódások, át­húzódó feladatok. Minderre oly­kor magyarázattal szolgálhatnak az „objektív nehézségek", a ten­nivalóknak eleget tételt önhibá­ján kívül gátló tényezők. Nem egyszer azonban — kezet a szív­re! — ott szerepel az okok kö­zött a helytelen szervezés, a munka elkapkodása, a „lazítás”, a nagyvonalúság, vagy éppen a kicsinyeskedés. Sokszor nehéz a célhoz vezető úton meglaláni a legmegfelelőbb lépéseket, vagy lé­pést tartani, egyeztetni. Az új esztendő az egyének nem kis hányada számára a nagy fo­gadkozások. ígéretek, az „új éle­tet kezdek”-féle kijelentések je­gyében indul. Nem akarnánk ezt példaképpen felhozni, hiszen ma­gunkról tudjuk, hogy zömük csak pusztába kiáltott szó marad. De valamiféle fogadalmat, csakazért. is-t a kollektívának sem árt meg­tenniük, sőt kell is. hogy maguk elé újabb és újabb célokat tűz­zenek. Méghozzá olyanokat, ame­lyeket nemcsak be akarnak, de be is tudnak váltani! A feladat korántsem könnyű, hiszen két tervév kielégítő eredményei — éppen a további sikerek, a cél­szerű gyarapodás érdekében — még nagyobb alaposságra köte­leznek. A mérce évről évre ma­gasabb. Ennek ellenére joggal bízunk abban, hogy mint már eddig is annyiszor, társadalmunk valumennyi dolgozó rétege ele­get tesz majd a növekvő igé­nyeknek. s újabb lépcsőfokkal juttat közelebb mindnyájunkat a közös célok kivívásához. J. T. Vezet a Ludas Matyi Elkészült az elmúlt év első hi­vatalos filmforgalmazási mérlege. Eszerint tavaly a hazai filmszín­házakat 2 millió 400 ezerrel több néző kereste fel, mint 1976-ban. Ezen belül a magyar filmek né­zőtábora 1,3 millióval emelke­dett. A hazai sikerfilmek listáját négy játékfilmünk vezeti. Ranó- dy László Árvácska című film­jének. Dargay Attila egész estés rajz-játékfilmjének, a Lúdas Ma- tyinak, Zsombolyai János Kengu­ru című alkotásának és Várkonyi Zoltán Fekete gyémántok című kétrészes filmjének nézőszáma külön-külön is meghaladta az 1 milliót. Közülük a legnagyobb si­ker a Lúdas Matyi vetítéseit kí­sérte. Szembetűnően emelkedett a szovjet filmek látogatottsága is: tavaly a szovjet filmművészet al­kotásait 2.9 millióval többen néz­ték meg mint 1976-ban. HÍREK • HÍREK NINCS PARDON?! Kecskeméten a 18-as autóbusz befutott a Rákóczi úti megállóba. A le- •íí1JnÍAz4ndéltozí’.k ‘tejében Jeleztek, s Igyekeznek leszállni. Előttem kicsiny, töpörödött mamóka, hatalmas kosárral, ö Is tempósan lépdel, nyilván gyakorta utazik a megyeszékhelyen autóbuszon. Abban a pillanatban, ami- £®r.az ■l*é lép®,5I® ér* csukódik az ajtó, néni pedig félig kint, félig bent. Többen kiáltanak, hiszen az ajtó valószínűleg nagyot tud ütni, no meg azért Is, mert még legalább három leszálló is sorakozik a néni mögött Az aJ.td ufJ/,a "yíl 5l,„v4*re kiszabadul a foglya. A mamóka panaszosan ’ ,éJ PÁ,?'dala- Az »utóbusz azonnal startol, hogy elérje még a jelzőlámpa zöldjét. Ügy látszik a GC 32 06-os rendszámú 18-as autóbusznak kedden reggel 8 Idő betartandó nagyo" ,let4“ voU “ dolga- Hiába, “‘»cs pardon, a me nej; Amikor a rendszámot Írom, egy másik utas is mellém áll, s az időt me?.eúséVreÓnlncns- p^rdoi.*?™ KaBA°U 8mlre én’ a hasonld ««"I­• Ilyen volt a Magyar Néphadsereg első repülő- • Ma már korszerű MIG-ek biztosítják hazánk gépe, a Vércse. légterének sérthetetlenségét. forgalmat bonyolított le. A MA- SZOVLET első nemzetközi jára­ta Prágába 1947 júliusában in­dult. A MALÉV 1957-től már IL— 14-esekkel rendelkezett, s napjainkban már a TU—134-es típusú sugárhajtóműves gépek vették át az utasforgalmat. Sport­repülésünk 1947-ben vette kez­detét. s azóta nemcsak motoros, de vitorlázó repülőink Is Jelentős sikereket tudnák magukénak. A kiállítás anyagát az MHSZ repülő és ejtőernyős klubja az MHSZ 30. évfordulójára készített vitorlázó modellekkel, az általuk nyert oklevelekkel és érmekkel, valamint egy teljes vitorlázó re­pülőgéppel egészítette ki, sőt a Magyar Néphadsereg repülő ala­kulatától a katonai repülésről ké­szült tablókat, magassági ruhát, ejtőernyőket állítanak ki. Nem titkolt célja a kiállításnak, hogy létrehozzák a megyében a repülés baráti körét (ilyen működik már több helyen), amelynek az lenne a feladata, hogy a repüléstörté­neti dokumentumokat összegyűjt- sék, s a repülést szeretők, támo­gatók. a téma iránt érdeklődőket összefogják. A mindenképpen hasznos és ér­dekes kiállítást mindenkinek a figyelmébe ajánljuk. G. G. NAPTAR 1878. Január 18., csütörtök Névnap: Sára Napkelte: 7 óra 25 perc Napnyugta: 16 óra 25 pere Holdkelte: 12 óra 53 perc Holdnyugta: 3 óra 07 perc IDŐJÁRÁS Időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan havazással. Többfe­lé élénk, helyenként erős délke­leti szél. Legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: általában mí­nusz 2 — mínusz 7 fok között, néhány derült, hóval borított he­lyen mínusz 10 fok körül, leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Január 17-én a középhőmérséklet 0,6 (az 50 éves átlag mínusz 1,2), a legmagasabb hő­mérséklet 2,2 Celslus-fok volt, a nap nem sütött ki, s 1,4 mm csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mí­nusz 0,2, 13 órakor 0,1 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,2 Celslus-fok volt, a hóré­teg vastagsága 2 cm. Kiértesített kocsiátvételi sorszámok január 18-án Trabant L. 12827 Trabant Special 17180 Trabant Combi 2802 Trabant Hycomat 6488 Wartburg 353 L. 7173 Wartburg 353 L. tolótetős 1070 Wartburg 353 de Luxe 8378 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 2836 Wartburg Tourist 2208 Lada 1200 81303 Lada 1200 Debrecen 42888 Lada 1300 8175 Lada 1300 Debrecen 4000 Lada 1500 0453 Lada 1200 Kombi 11007 Polski Flat 125P (1500) 12598 Polski Fiat 126p (600) 9020 Zaporozsec 26108 Dácia 9855 Moszkvics 1900 Skoda S—105S 80218 — Holnap délután tartja Solton évadzáró rendezvényét a helyi szö­vetkezeti tánccsoport. A nyilvá­nos bemutatóval egybekötött ösz- szejövetelt a művelődési húz nagy­termében szervezik meg. — Szövetkező szövetkezetek. Huszonkilenc mezőgazdasági szö­vetkezet tagja annak a négy ag­rokémiai társulásnak, amely a kiskunsági körzetben alakult a műtrágya és növényvédő szer be­szerzésre, tárolására és felhasz­nálására. Benzinkutaknál is kapható gépjármű biztosítási postautalvány Az utóbbi időben a gépjármű­tulajdonosok tömegesen kifogá- • solták, hogy a kötelező gépjármű­biztosítás díjának befizetéséhez nem kapták meg a postautal­ványt, s ezért a Biztosítót okol­ták. Ismeretes, hogy a pénzügymi­niszter rendeletére 1977. január 1-től megváltozott a kötelező biz­tosítás díjfizetésének rendszere. Ennek alapján, az adminisztráció csökkentése és egyszerűsítése ér­dekében, az Állami Biztosítónál is megszűnt a díjfizetés —, és ez­zel együtt a gépjármű-tulajdono­sok, valamint a tulajdonosválto­zások nyilvántartása, egyúttal a névre szóló postautalványok ki­küldése is. Miután az új rendszer szerint az autósoknak félév, a mőforosoknak egy év áll rendel­kezésükre a díj befizetéséhez, van idejük a postautalvány be- is A díjtalan postautalvány a Bl- tosító bármelyik fiókjában, ezen­kívül a Merkúrnál és a KPM Autófelügyeleténél Is kapható. A gépjármű- és a motorkerékpár­tulajdonosok kényelmére — an­nak érdekében, hogy a csekk be. szerzése senkinek ne okozzon ne­hézséget —, az Állami Biztosító január 25-től folyamatosan ellát­ja postautalvánnyal az ÁFOR- benzínkutakat és az Autóklub irodáit is. Az autósok azt is kifogásolták, hogy nem kapható új, kék szín­nel nyomott betétlap. Az Állami Biztosító tájékoztatása szerint a múlt év végén másfél millió da­rabot rendeltek a — pontosan ki­töltve kárbejelentőként is elfoga­dott — új okmányból. A főváro­si és a vidéki kárbejelentő he­lyeken kívül 600 ezret kapott be­lőle a Fővárosi Dohánybolt Vál­lalat is. így remélhetően rövide­sen a trafikokban is megjelenik az új betétlap. Ennek hiányában egyébként továbbra is használ­ható a jól ismert kék-sárga színű N. M. — A NYÍRBÁTORI GÓTIKUS református templom és a szom- szédságában álló, fából készült harangtorony — melyet 1640-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, István építtetett — az idei ide­genforgalmi idényben megújhod. va fogadja látogatóit. A teljes felújítás során széles körű társa­dalmi összefogással és az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség anyagi támogatásával végzik a munkálatokat. A , helyreállítás májusra fejeződik be. — TÁNC—TESTVÉRSÉG. A magyar és a horváí néptáncok rokoni kapcsolatait vizsgálja Ju­goszlávia különböző tájain Vidá- kavics Antal koreográfus. Érde­kes megfigyelés ugyanis, hogy a hazánkban élő horvátok táncai keverednek a magyarokéval. A pécsi Baranya táncegyüttes mű­vészeti vezetője egyebek között azt kutatja, hogy a Dráván túl milyen stílussajátosságai ismer­hetők fel a magyar—horváth nép­táncok keveredésének, egymásra találkozásának. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. JANUÁR 1». 14 órakor a Felnőttoktatást Stúdióban Oktatási felelősök pedagógiát tanfolyama Előadó: Török István pszichológus. 19 órakor a színházteremben: Raymonds Pauls és a „MODO” együttes (Riga — Szovjetunió) könnyűzenei hangversenye Belépődíjas. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. jan. 19. csütörtök este 7 óra: PERICLES Nyilvános főpróba MOZI 1978. január 19.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A HOLNAP LOVASAI Magyarul beszélő szovjet film 8 órakor ÉJFÉLKOR INDUL ÜTJARA A GYÖNYÖR Csak 16 éven felülieknek! 56 százalékkal felemelt helyórú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő olasz ftlmvigjáték KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A FEKETE RAK OLLÓJÁBAN Színes, zenés szovjet kalandfllm 8 órakor Filmbarátok körei EGY CSEPP MÉZ Csak 18 éven felülieknek 1 Angol tttmfelújltás MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KISMALAC MEG A FARKASOK Színes magyar mescflIm-összeálUtáa PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal; 6601 Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-51« (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció« eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 965 HU ISSN 8133—»IX

Next

/
Thumbnails
Contents