Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-11 / 9. szám

1978. január 11. • PETŐFI NÉPE • 3 Amikor a Központi Bizottság 1974 márciusi határozata szinte jelszószerű tömörséggel célul tűzte ki, hogy „a kultu­rális neve'lőmunka legyen a pártmunka szerves része”, sok pártszervezetben meglehetősen értetlenül álltak a ^ feladat előtt. Azóta a helyzet sokat változott. A közművelődési párt- határozat valóra váltásában az egyik legnagyobb eredmény­nek alighanem éppen azt tekinthetjük, hogy ma már a párt- szervezetek túlnyomó többsége tud valamit kezdeni ezzel a tennivalóval. A pártmunkában, a politikai cselekvés hétköz­napjaiban — a művelődés mindinkább a fontosságának meg­felelő helyre kerül.-IIÉSZE IS, EREDMÉNYE IS ennek a folyamatnak az a válto­zás ami a közélet résztvevőinek szemléletében végbement az utób­bi időben, A pártszervezetek po­litikai munkája kétséget kizáróan jelentős szerepet játszott abban, hogy a vezetők, a mozgalmi akti­visták a korábbinál jobban értik a műveltség, a kultúra társadéi- mi szerepét. Mindinkább altala- nosan elfogadott vélemény, hogy a művelődés fejlesztése nélkül alapvető gazdasági és politikai céljaink sem válthatók valóra. Ennek a szemléletnek a kialaku­lása jórészt annak köszönhető, hogy a pártszervezetek komolyan vették, amire az említett határo­zat kötelezi őket, vagyis mind erőteljesebben szálltak szembe a műveltséget lebecsülő, a tanulás, önművelés jelentőségét vitató né­zetekkel és gyakorlattal. A mérleg pozitív serpenyőjébe helyezhető a pártszervezetek irá­nyító. koordináló, összehangoló munkájának fejlődése. Általában jól értették meg. hogy ezen a te­rületen is a párt általános mun­kastílusát kell érvényesíteni. Más szóval, nem közvetlenül maguk­nak kell megoldaniuk a közmű­velődési feladatokat, hanem elvi­leg, politikailag kell irányítaniuk az ezzel foglalkozó állami, társa­dalmi szervek tevékenységét. Kü­lönösen az összehangolás jelen­tett — s jelent most is — nehéz feladatot, hiszen a dolog termé­szeténél fogva itt több a „gazda” Még távolról sem a múlté ugyan a szétaprózottság, az anyagi esz­közök és az emberi energiák szét- forgácsolása, de az előrelépés vi­tathatatlan, s ebben a pártszer­vezeteknek ugyancsak nagy az. érdemük. * A tartalmi feladatok rangsoro­lása, a fő teendők kiemelése szin­tén fontos helyet kapott a köz- művelődéssel kapcsolatos párt­munkában, EREDMÉNYEI kétségtelenek; általánosan a középpontba került a mumkáamüvelődés, szélesebben a dolgozó osztályok művelődése, s többnyire megkülönböztetett fi­gyelem jut a fiatalok önművelé­sének, közösségi kulturális tevé­kenységének Is, A munka melletti Iskolai tanulás szélesítésére, a hiányzó alapismeretek megszerzé­sére, az általános, szakmai és po­litikai műveltségnek különböző Iskolákban, tanfolyamokon törté, nő bővítésére nagy energiával és hatékonyan ösztönözne* a párt­ós tömegszervezeteik. Ügy tűnik, hogy ezen belül a jövőben mind­inkább a munkások középiskolai tanulásának szorgalmazása kerül előtérbe, A munka melletti kö­zépiskolai tanulmányok nemcsak a munkésmüvelődés színvonalá­nak emelésében, hanem az arra alkalmas munkások vezetővé vá­lásában Is egyre nagyobb szere­pet játszanak, Ezt a munkahelyi pártszervezetéknek célszerű fi­gyelembe venniük,' s a maguk területén előmozdítaniuk a to­vábbtanulással foglalkozó szer­vek, szervezetek tevékenységének jobb összehangolását. MINT EMLÍTETTÜK, nemcsak szűkebb értelemben vett kultu­rális kérdés ez, hanem összefügg a káder munkával. De hozzáte­hetjük, hogy az ideológiai mun­kával is (hiszen növeli a társa­dalomtudományi ismereteket), a gazdasági fejlődéssel is (mert a természettudományos-műszaki is­meretek bővülése szélesebb szak­mai hátteret, alapot ad), s a mun­kásosztály vezető szerepének ér­vényesülési feltételeit tovább ja­vítva, társadalompolitikai kihatá­sa is van. Persze mindez nem csupán erről a feladatról mond­ható el, hanem minden közműve­lődési-kulturális kérdésről, teen­dőről. Divatos kifejezés ma a komplex szemlélet hangoztatása, ám szükségességének aláhúzása mégsem tekinthető és tekintendő divatnak. A pártszervezetek köz­művelődést irányító tevékenysé­ge akkor lesz igazán színvonalas, ha nemcsak a kifejezetten ilyen tárgyú napirendék tárgyalásakor esik szó kulturális kérdésekről, hanem a gazdasági fejlesztés, a tömegpolitikai munka, a káder- munka. az ifjúság vagy a nők helyzete, a tagfelvétel (és sorol­hatnánk tovább) problémáiról ta­nácskozva is mindig számba ve­szik a művelődést érintő össze­függéseket. A MUNKA möaszereiről szólva lényegesnek nevezhetjük a párt­ellenőrzés színvonalának további fejlesztését. Mivel a pártszerve­zetek általában nem maguk vég­zik a közművelődéssel kapcsola­tos teendőket, annál fontosabb, hogy folyamatosan ellenőrizzék megvalósulásukat. Helyes, ha ez az ellenőrzés a jövőben rend­szeresebb lesz, s egyúttal széle­sebb és mélyebb. Szélesebb olyan értelemben, hogy a kulturális munka további területeit fogja ót. Vannak erre jó kezdeménye­zések, elgondolások: néhol pél­dául a pártszervezet megvizsgál­ja a közművelődést feladatter­vek megvalósulását, ezen belül az anyagi eszközök feinasználésának ésszerűségét; másutt a művelő­dési otthon, a könyvtár munká­jának tartalmát és hatékonysá­gát elemzik; mind több helyen kerül napirendre az Ismeretter­jesztés értékelése — vagyis szé­lesedik az a terűiéit, melyre a pártszervezet fievelme kiterjed. De a szélesedéssel együtt az el­lenőrzésnek mélyebbé is kell vál­nia, oly módon, hogy a formai elemek mellett mindinkább a tartalomra összpontosul. Ml ta­gadás. nem ritkán megelégednek még a számszerű mutatók össze­gezésével és összevetésével, tudomásul vesznék csupán a statisztikát javító formá­lis lépéseket, is. Pedig a pártirá­nyítás akkor lesz igazán haté­kony, ha hadat üzen a formaliz- musnalk. s igényli az ilyen eljá­rások, megoldási módok felszá­molását. „A PÁRTSZERVEZET nem utolsósorban a maga irányítási stílusával tud hatni a művelődés­re” — mondotta egy tanácskozá­son egy felelős pártmunkás. Fi­gyelemre méltó gondolat ez. Nem szójáték, ha azt mondjuk: a kul­turált politikai cselekvés ösztönöz n legjobban a kulturálódásra, a kultúra megbecsülésére. Gy. L. OROSZUL TANULNA# AZ ÓVODÁSOK • A Csepel Művek óvodásai hetente rövid áros* nyelvű foglalkozá­sokon vesznek részt. Képűnkön: mesét hallgatnak a kiscsoportosok a Csepel Művek új Festő utcai óvodájának oroszóráján. (MTI-fotó, Fe­hér József felvétele — KS.) • Szerkesztők és munkatársak gárdája a Zeneakadémián rendezett, 1933-as Nyugat-esten. „SZIKRA VETŐ RAGYOGÁS" Emlékmúzeumot kapott a Nyugat Hetven esztendeje, 1908 január, jában látott napvilágot a Nyugat című folyóirat első száma. A cím­lapon egyebek között Ady Endre, Kaffka Margit neve vonzotta az olvasói figyelmet. A továbbiakban Babitsot. Móriczot, Kosztolányit, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot és másokat tömörített táborba a szer­kesztőség. Zenei írásaival jelen volt Bartók és Kodály is. Rajzo­kat adott Czóbel Béla, Fényes Adolf, Rudnay Gyula és Uitz Bé­la. Ez a kivonatos névsor talán jelzi azt a szerepet, amelyet a Nyugat játszott a magyar század­elő szellemi megújulásában. A folyóirat Ignotus főszerkesztői munkájával, Fenyő Miksa és Os- vát Ernő szerkesztésében kezdte fényes pályafutását. Közülük a Mélykútról elszármazott Fenyő Miksának alig egy hónapja, de­cemberben ünnepeltük századik születésnapját. A megemlékezés hetvenedik év­fordulójára emlékmúzeumot ren­dezett be a Petőfi Irodalmi Mú­zeum Buda egyik hangulatos pontján, a Városmajor utca 48/b. számú épületben. Itt élt hosszú Időn ót Basch Lóránt, a Baum- garten Irodalmi Alap jogászkurá. tora. Kívánsága szerint az egyko­ri lakóházban kaptak helyet a nagy hatású Irodalmi és kulturális folyóirat — s vele együtt a Nyu­gat Kiadóvállalat —■ dokumentu­mai, Ezekben a szobákban gyak­ran megfordultak a szerkesztőség munkatársai, Babits Mihály az erkélyén írta egyik elbeszélését. Művészettörténeti légkört áraszt a környezet ma Is. Á szomszédos reformkori kúriában Barabás Miklós festőművész dolgozott, a közeli Iskolát Koős Károly tervez­te, s errefelé lakott Kakuk Marci írója, Tersánszky Józsi Jenő is. Most a Nyugat harminchárom éves fejlődéstörténete tárul fel a Basch Lóránt-házban. Az előzmé­nyeket szépirodalmi, kritikai és társadalmi lapok villantják fel: A Hét, a Jövendő, a Magyar Géniusz, a Figyelő. Majd 1941-től a Magyar Csillag jelenti a folytatást Illyés Gyula szerkesztésében, megújult és kibővített szerzőgárdával. Köz­ben pedig a magyar irodalomtör­ténet fejezetei tárulnak fel a fo­lyóirat-hasábokban. Sőt világiro­dalmi kitekintésre is mód nyílik, hiszen a szerkesztőség a korábbi, inkább német orientációval szem­ben ablakot nyitott az angol, fran­cia és a keleti égtájak felé is. A kéziratok között egyik dokumen­tumként először láthatja a közön­ség a Nyugat Béke-kiáltványát, amely a 30-as évek közepén fo­galmazódott a fasizólódás és a há­borús készülődés ellen. A könyv­kiadás teljesítményeit Ady, Mó­ricz és Kaffka-kötetek érzékelte­tik. Ebbe a sorba tartozik az apos- tagi születésű Nagy Lajosnak az Andróssy út című novellái gyűj­teménye Is. A szomszédos teremben képző- művészeti alkotások jelenítik meg az írók. költők, és kritikusok port­réit. Rlpp'l Rónai József, Zádor István és Sváby Lajos festményei, Borbás Tibor, Borso| Miklós és Somogyi Árpád szobrai, Beck ö. Fülöp, Ferenczy Béni és Pátzay Pál érmei Idézik meg az egymást követő nemzedékek tagjait, Mag­netofonszalagról Babits, Karinthv és pályatársaik hangját hallhat­juk, És hallhatják mindazok a diákok, akik ellátogatnak ide, Mert az ország legújabb állandó irodalmi emlékmúzeuma az isko­lai oktatás élményszerűségéhez is szeretne hozzájárulni, a rendezők egyáltalán nem titkolt szándéka szerint, S ha hozzávesszük, hogy Óbudán Kassák Lajos-, a Veres • Fenyő Miksa Lányi Saroltával és Schöpflin Aladárnéval. Pálné utcában pedig Ady-emlék- múzeum várja az érdeklődőket és a Petőfi Múzeum központjának emlékszobát, kiállításai sem fukar, kodnak élményt adó látnivalók­ban, akkor vidéki Iskolák tanul­mányi kirándulásait is érdemes lenne errefelé irányítani. Mégis, milyen általánosabb ta­nulságokkal szolgálhat a mának ez a kiállítás, középpontjában az­zal a folyóirattal, amely egyaránt bátorította-segítette az új magyar irodalmat, zenét és képzőművésze­tet? A kérdést indokolja, hogy napjainkban egyre inkább szako. sódnak a kulturális lapok. A Nyu­gat közül mindenképp klemelke. dlk a szerkesztői igényesség, amely rangot adott és előzetes figyelmet is keltett az összeállítások iránt. És ide tartozik, amiről Móricz így írt: „A Nyugat kezdettől máig az Ifjúság gyűjtőhelye volt. Ifjú szel­lemek viaskodótere. ifjú gondola­tok villogó és szikravető ragyogá­sa, a költészet és művészet min­dig ifjú és mindig bátor és soha el nem lankadó varázsa,,." Halász Ferenc VÉGft ANTAL JÉGZAJLÁS (REGÉNY) (1.) A koporsókat kitették az udvarra — egymás mellé mind a kettőt — az eperfa ,alá. A felsőszo­bából, ahol tegnap felravatalozták a halottakat, ki­jöttek az emberek, és megálltak sorban egymás mellett, Az asszonyoknak széket raktak, mögéjük nyárfából ácsolt lócát. Apa és fia feküdt a koporsókban. A gyászolók gyülekezetéből egyetlen férfiember sem hiányzott. Mint komor, fejüket leszegett var­jak, álltak szótlanul. A temetést a halott apa legidősebb bátyja, Járó Sándor rendezte, mert más férfiember nem ma­radt a családban, Koporsóért bemenni a városba — mint máskor — nem lehetett, mert hónapok óta nem volt híd. Amit még az orosz katonák raktak, elvitték fon­tosabb helyre. Hol van most híd a Szamoson? La­dikkal át lehetett volna hozni a koporsókat, de vajon bent a városban van-é? Sok volt mostaná­ban mindenfelé a halott. Itt készítették a koporsó­kat helyben. Csendes, szépen megrendezett halott-búcsúztató­nak ígérkezett a temetés. Járó Sándor előkészített mindent. Járó Lászlóné, az özvegy — aki nemcsak férjét temeti, hanem legidősebb gyermekét, Bálintot Is — hajnal óta talpon volt. Reggel nyolc óra tájt elájult, de adott neki az orvos két Injekciót. Nem sokkal azután kérte, hozzák be a ruháját; gyászba akar öltözni. A két lány — Olga és Elvira — állt a kopor­sókhoz legközelebb. Az anyjuk mellettük ült egy széken, zsebkendőt szorított az arcára. Néha mind a hárman felzokogtak, könnyük már nem volt, harmadnapra elsírták. A tágas udvar kapuját kinyitották. A felsőszoba, ahonnan a halottakat az udvarra hozták, kongó üres. Az alsóban fehér, megterített asztal, rajta kenyér, szalonna, üvegekben pálinka. Jóró Sándor mór végigkínálta a férfiakat. A konyhában töltött káposzta főtt. A temetés végeztével nem fog min­denki visszajönni, csak a rokonság, Sokan lesznek. Járó Sándor idejében gondoskodott borról is. Temetés után bort kínálnak, Ez a szokás. A virrasztóban pálinkát ittak, de mindenki ke­veset. Szamosháza község lakói mértéktartó, józan éle­tű emberek, Igyekvők, dolgosak, mint amilyen az apa Is volt. A halotti gyülekezet némán, csendesen állt együtt. Az anya már nem sírt, a testvérek nem jajong- tak, néha szipogott valaki, aztán csend volt újra. A harang még nem szólt. A földet a nap melengette, nedvét felszippan­totta, mint szemre szorított zsebkendő a könnyet. Járó Sándor is odaállt ä családja közé, a kopor­sókhoz. Csak egy-két öregasszony maradt a kony­hán a káposztásfazekak mellett. Az emberek a földel nézték, amely simára volt gereblyélve, s amelyet egyenletesre tapostak a ke­ménytalpú csizmák. Tegnap még víztócsa is volt Itt, dérmarta zöl- dülő fűcsomók, de reggel korán átjött Szűcs De­meter, a szomszéd — anélkül, hogy valaki mondta volna neki, Nem a kerítésen jött, hanem körbe a kapun, hozott magával mindenféle szerszámot, és lassan, aprólékos gonddal elegyengette az udvar földjét. A tócsákba száraz homokot hintett, a dú­cokat lapáttal lenyeste, pálinkát Inni egyszer ment be, égre nem nézett, csak földre, fejét kemény, nehéz gondok húzták lefelé, dél lett, mire vég­zett. Akkor rágyújtott egy maga sodorta cigaret­tára, félreállt, elszívta; keserű gondokat eregetve a füstből. Aztán számba vette a szerszámait, és hazacammogott. Megtisztálkodott, fekete ruhát vett, beállt a többi ember közé. Amikor a harang megszólalt, az anyának vizes ruhát tettek a homlokára. Nem sokkal a harang kondulása után megérke­zett a tiszteletes úr. Palástját jövet a szél libeg- tette. Megállt az asztal előtt, fejét lehajtotta, sápadt volt, mintha nem lenne vér az arcában, Kezét ösz- szekulcsoltö, ott állt egy Ideig némán. Egyedül jött, nem kísérte senki, Felesége, a tisz­teletes asszony, otthon maradt, A halotti gyülekezetből sokan akarták látni őt ezen a temetésen. (2.) Amikor a harangszó utolsó foszlánya is elszállt messze túl a gyülekezet feje felett, a Szamos part­jáig, a tisztelete^ úr oldalra tekintett; aztán visz- sza maga elé. Angyal Sándor nyelt egyet; sovány, libabőrös ádámcsutkája álla alól leszaladt, és elkezdte az éneket. „Te benned bíztunk eleitől fogva.” Nagyon magasan kezdte — akarattal így — és akkora erővel, hogy beleremegett a halotti gyü­lekezet. Aztán hangjához hangok simultak, mint ellenállhatatlan óriás áradat — hömpölygött az ének, feltörve az egekig. Mintha . mindenki önmagán akarna bátorítani; erőt venni a koporsók felett lebegő árnyakon. Az ének szállt, jólesett mindenkinek a hosszú csend után a hangos énekszó. Nem sírt senki. Az anya nem énekelt. Ült. Két lánya a szék két oldalán. Átfogták anyjuk vállát és egymás karját Is. Az özvegy, a halott fiú anyja, nem tudta hol van, valami rémlett neki, úgy érezte, hogy nagy Istent csuda megy most végbe. Milyen furcsa, hogy ő részese ennek az érthetetlen, felfoghatatlan szertartásnak. Meg kellene kérdezni: miért éne­kelnek? Az ének első sora végeztével csend lett. Mintha ebben a csendben valami rémítő felismerés szállta volna meg az anyát, de nem tudta végiggondolni, hogy ml. Meg akart szólalni, először nem Jött hang »a torkán, aztán mégis. Csak annyi, hogy? jaj! Féle­lem fogta el az embereket, várták, hogy Angyal Sándor kezdje meg az ének második sorát. „Uram, téged tartottunk hajlékunknak." Az apa; ki hitte volna harmadnappal ezelőtt, hogy most itt fognak énekelni felette? Vajon mi lehetett az első gondolata, amikor elindult a halál folyosóján? Tudta-e, hogy hova Indult? Mi lehetett az utolsó gondolata, amikor érezte, hogy nincs me­nekvés? Az ének második sora utáni csendet nem hallotta az anya, Csak annyit érzett, hogy valami felett, valami között szédülten lebeg. ÜJra elájult, de tartották kétoldalt a lányai. El­vira zokogott, íeljajdult, most értette meg mind­ezt, ami három nappal ezelőtt történt: jött rohanva Sándor bátyja, hogy jaj, uram, Istenem, apátok, meg Bálint... Angyal Sándor rövidebb szünetet hagyott, mint az első két sor között. Az utolsó szótagot nem is énekelte, levegőt vett, hogy minél előbb kezdhesse: „Mikor még semmi egek nem voltának.” Most aztán nem hallani, kt sír, ki sóhajt, ki zokog, csak az ének hangja szárnyal. Járó Bálint... szegény! Még el se temették, máris megfordulhatna a koporsójában. Bálint halott; tudja mindenki. De hogy miért? Ezt még azok sem, akiknek a szeme előtt ragadta őt magához a halál. Egy valaki van, aki tudhat­ná, de az nincs Itt. Pedig neki kellene legközelebb állni a koporsó­hoz. Bálint, ha élne, emlékezhetne rá; nem volt olyan rég, hisz nem Is régen Ismerik egymást — egyszer nekibúsulva a kettőjük életének; megkérdezte: Zsuzska, te eljönnél az én temetésemre? Azt mondta: Igent Bólint akkor arra gondolt, hogy szeretné látni: Igazán Zsuzska lenne-e, aki a legszomorúbb gyász- szál gyászolná el őt? Mind a ketten hangosan, szívből elkezdtek ne­vetni. Zsuzska azt, hogy ő milyen balga ... (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents