Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-04 / 3. szám

1978. január 4. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT- SPORT • SPOR I A MEGYEI ATLÉTIKAI RANGSOR ELÉ Miért hiányzik a tömeg a minőség mögül? A megyei atlétikai szövetség elkészítette atlétáink megyei rangsorát, amely jellemző képet fest a sportág Bács-Kiskunbeli helyzetéről. A közzétett rangsor­ból a többi között megállapítha­tó, hogy 1977-ben 18 férfi és 8 női számban értek el verseny­zőink jobb eredményeket, mint korábban. A férfiak 10, a nők ugyancsak 10 számban maradtak „adósak”. A különböző korosztályokban atlétáink 38 versenyszámban ja­vítottak megyei csúcsot, három­mal többen, mint egy évvel ko­rábban. A csúcsjavítás egyesüle­tenként! megoszlása a következő­képpen alakult: Kecskeméti SC 17, Kiskunfélegyházi Honvéd Kun Béla SE 12, Bajai SK 7, Honvéd Radnóti SE 3. Egyéniben a legtöbb csúcsot Gyenes Klára, a KSC serdülő korú atlétája tart­ja, öt versenyszámban, serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban. Az atlétikai szövetség 1976-ban 313, 1977-ben 393 versenyzőt mi­nősített. A magasabb minősítést elért versenyzők nemenkénti meg­oszlása’ az alábbiak szerint ala­kult. Nemzetközi szintet elért versenyző: egy fő (Szalma Lász­ló. Honvéd Kun Béla SE, távol­ugrásban). I. osztályú szintet ugyancsak egy versenyző ért el (Janák Mária, gerelyhajításban). II. osztályú versenyző: 26 fő fér­fi, 3 nő. Aranyjelvényes ifjúsági szintet 12 férfi és 2 női ver­senyző ért el. Ezüstjelvényes szintet 21 férfi és 17 nő mondhat magáénak. A rangsor értékeléséből az is kiderül, hogy egyes versenyszá­mokban egyáltalán nem értek el minősítést atlétáink. Ilyen szám az 5, 10, 20 és 50 km-es gyalog­lás, az 1000 és 1500 m-es aka­dályfutás. 2000 m-es akadályon és rúdugrásban is mindössze egy-egy versenyző ért el minősí­tést. Hasonló a helyzet a férfi dobószámokban. Felnőtt diszkosz- vetésben is csak néhány katona ért el minősíthető eredményt. Érdekes például, hogy az 1500 m-es női síkfutásban egyetlen minősíthető eredmény sincs. Ugyanakkor 400 m-en negyve­nen, 100 m-en pedig ötvennyol­cán mondhatnak magukénak minősíthető eredményt. A minősített eredmények vizs­gálatánál megállapítható, hogy a férfi mezőny messze felülmúlja a nőit. Például az ifjúsági nők közül senki sem teljesített arany­jelvényes szintet. A két arany­jelvényes atlétanő még serdülő korú. Bács-Kiskun atlétái közül az országos 10-es rangsorban hét versenyzőnk került. A megyei rangsor listavezetői (férfiak) több számban is megközelítették az I. osztályú, illetve az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Sajnos a megye atlétái által elért eredmények döntő többsé­gükben csak a „házon belüli” pozitív értékelésre jók. Ha ugyanis a megyék közötti rang­sorban keresnénk értékét, akkor arra a szomorú valóságra kelle­ne rádöbbenni, hogy a sereghaj­tók közé tartozunk. Mi ennek az oka? A válasz közel sem egyér­telmű, a lényeg mégis az, hogy a kevésszámú élvonalbeli ver­senyző mögött nincs meg az ala­pot képező tömeg. Különösen válságos a helyzet a középiskolás korú utánpótlás tekintetében. Főiskolai atlétikai bázis pedig nem is létezik. S amíg ezek a gondok nem oldódnak meg, nem is számíthat a megye tartós fej­lődésre. Mi, a középiskolai atlétikai versenyrendszer élesztőse, tar­tóssá tétele érdekében felajánlot­tuk segítségünket, Petőfi Népe Kupaversenyt szerettünk' volna indítani a társszerveket azonban mind ez ideig nem sikerült meg­találni. Az általános iskolában kezdeményezett versenyrendsze­rünk jónak bizonyult, de az ad­ná meg igazán értelmét, alapoz­ná meg jövőjét, ha folyamatos­sága középiskolás korosztályok­ban is biztosítva lenne. Bács-Kiskun eddig elért ered­ményeinek, pontjainak döntő többségét, általános iskolás, ser­dülő korú versenyzők, illetve a megyében katonai szolgálatot teljesítő versenyzők érték el. A fejlődés, az egyre növekvő köve­telményekkel történő versenyfu­tás mindenképpen indokolttá te­szi az úgynevezett „fehér foltok” mielőbbi felszámolását, a kor­osztályonként kapcsolódás meg­teremtését. Ennyit mindenképpen indokolt­nak tartottunk előrebocsátani a • Középiskolások, akikkel egyre kevesebbszer találkozunk az at­létikai pályákon. • 800-asok küzdelme az utánpót­lás korúak egyik múlt évi kecs­keméti versenyén. (Banczik Ist­ván felvételei.) megyei atlétikai rangsor közlése előtt, amelyet a sportrovat ter­jedelmétől függően rövid részle­tezésben jelentetünk meg. B. I. SOROKBAN Január 15-én Kecskeméten, a KSC—Pécsi VSK NB I-es férfi kosárlabda bajnoki mérkőzéssel kezdődik a kecskeméti Városi Sportcsarnok idei műsora. Január 22-én újabb férfi NB I-es kosár­labda-mérkőzés, a KSC—TFSE találkozó szerepel a programban, majd január 28—29-én országos felnőtt I. o. cselgáncs rangsor­versenyt rendeznek a kecskeméti sportcsarnokban. * Labdarúgó játékvezető-tanfo- lyamot szervez a kalocsai járási­városi labdarúgó szövetség ja­nuár közepétől. Jelentkezés le­vélben vagy személyesen a Kalo­csa Járási Labdarúgó Szövetség címén: 6300 Kalocsa, Szabadság tér 4. Telefon: 653. * Űj tagokat toboroz a Kecske­méti SC cselgáncs sportiskolája. Felvételre jelentkezhetnek az 1966—67—68-as születésű fiúk ja­nuár 9-én (hétfőn), január 10-én (kedden) és január 12-én (csü­törtökön) délután 18—19.30-ig Kecskeméten a száchenyivárosi Molnár Erik Általános Iskola tornatermében Horváth László sportiskolái edzőnél. * Rövid ideig tartó betegeskedés után Kiskunhalason 73 éves ko­rában elhunyt Hámori István, aki Kiskunhalas sportéletében jelen­tős szerepet töltött be. A har­mincas években a KAC labda­rúgó-csapatában játszott, majd ezt követően 25 éven át labdarú­gó játékvezetőként működött. Még nemrégen is ott láthatták — betegkocsijához kötve — a labdarúgó pályákon, s gyakran kapott a szövetségtől ellenőri megbízást. December 29-én he­lyezték örök nyugalomra. » A neves francia labdarúgó-szaklap, a France Footbal a hagyományokat felelevenítve ismét felállította az euró­pai labdarúgó-válogatottak elmúlt évi ranglistáját. A France Footbal szerint 1977-ben az NSZK érdemelte ki az első helyet, a nyugatnémetek 1968. 1972. 1974 és 1976 után ötödször kerültek az élre. A magyar válogatott 9 győzelemmel, 3— 3 döntetlennel, illetve vereséggel a 6. helyet szerezte meg. Az 1977-es európai sorrend: 1. NSZK 7 győzelem. 3 döntetlen. 1 vereség 2. Hollandia 5—1—0 3. Spanyolország 4—1—1 4— 5. Ausztria és Franciaország 5—3—0, illetve 3—3—1 6. Magyarország 9—3—3 A francia labdarúgó-szaklap táblá­zata további elemzésre adhat lehető­séget. Alapul lehet venni például azt is. hogy egy-egy ország hány pontot szerzett az 1977-es esztendőben, ez is támpontul szolgálhat az erősorrend megállapításához. így például Ma­gyarország is lehet első — a szerzett pontok alapján, amelyből a követke­ző táblázat alakul ki: 1. Magyarország 21 pont (15 mérkőzés) 2. NSZK 17 (11); 3. NDK 15 (10). Köszönet a társadalmi munkáért Kiskunhalason a Járási Hiva­tal tárgyalótermében tartotta meg szokásos év végi tájékoztatóját és záróértekezletét a járási Sport­felügyelőség. A meghívott vendé­gek, valamint a szakszövetségek társadalmi munkásai előtt Bács­almási Antal, a Testnevelési és Sportfelügyelőség vezetője is­mertette Kiskunhalas város és járás sportmozgalmának eredmé­nyeit, az 1977. év sikereit. Elmondta, hogy a Sportfelügye­lőség három állandó hivatali dol­gozója mellett közel 100 főnyi társadalmi munkás, szakszövetsé­gi aktíva segíti a város és járás sportmozgalmát. A fentiek mel­lett még nagy segítséget kapott a sportmozgalom az MHSZ-től és a járási KISZ-bizottságtól. A Sportfelügyelőség által irá­nyított hét szakszövetség (aszta­litenisz, atlétika, kézilabda, lab­darúgó, sakk, természetbarát és torna) társadalmi munkásai az értékelés befejeztével tárgyjutal­makat vehettek át a Sportfel­ügyelőség vezetőjétől. Az értekez­let zárszavában Simon Gábor, a járási KISZ-bizottság titkára ar­ra kérte a szakszövetségi vezető­ket, hogy 1978. évben is hasonló lelkesedéssel végezzék munkáju­kat, s továbbra is segítsék az Edzett ifjúságért mozgalmat a feladatai teljesítésében. ÚTTÖR ŐOLIMPIA Cselgáncsban 2-2 bajai és kecskeméti aranyérem A miskolci városi sportcsarnokban rendezett XIII. úttörő­olimpia országos cselgáncs döntője mind a létszám, mind pe­dig a színvonal tekintetében messze felülmúlta az eddigi ha­sonló* rendezvényeket. A három korcsoportban összesen 415 fiú kezdte meg a versenyt. A megyénk színeit képviselő bajai és a kecskeméti cselgáncsozók is népes, közel 30 főnyi gárdá­val utaztak Miskolcra, s az eredmények is kedvezően alakul­tak. A bajaiak és a kecskemétiek egyformán 2—2 aranyér­met nyertek, s a kecskemétiek még ezen felül két értékes bronzéremhez is jutottak. MEGYÉNK VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI: Úttörő 11. korcsoport (1965— 66-os születésűek). 41 kg 1. Orbán Ferenc (Bajai Felsővárosi Ált. Iskola. Edzője: Sebők- Albert.) 49 kg 1. Tamás Attila (Bajai II. Rákóczi F. Ált. Iskola. Edzője Sebők Albert.) +68 kg: 1. Nagy Péter (Kecs­kemét, Molnár Erik Ált. Iskola. Edzője Horváth László). A 36 kg-os súlycsoportban 47 induló közül, a bajnok fóti Sáfár Róbert mögött a kecskeméti De­ák Ferenc a 3. helyet szerezte meg. Úttörő I. korcsoport (1963-64- es születésűek). 44 kg (31 induló) 1. Szappanos Albert (Kecskemét, Zrínyi Ált. Iskola. Edzője Horváth László). A 40 kg-os súlycsoportban is 47 induló volt. A kecskeméti Tóth Péli Ferenc a győztes győri Csőn- • ka József mögött bronzérmet nyert. A két ünnep közt rendezett út­törő-olimpia országos döntők te­hát megyénk szempontjából szép sikerrel zárultak. A cselgáncsozók hat — közte 4 arany — a birkó­zók pedig négy érmet szereztek ebben az igen magas színvonalú, és rendkívül nagy létszámú ver­senyben. Pedig — mint ez a két sportág edzőinek elbeszéléséből kitűnt — a felkészülés éppen nem volt zavartalan. Érdekes, hogy mindkét sportág szakvezetői el­sősorban a verseny időpontját ki­fogásolták, s nem is minden alap nélkül. A két ünnep közti verseny ugyanis ebben a két — egyfor­mán súlyhatárok közé szorított — sportágban elsősorban fogyasztási problémákat jelentett. Az ünne­pek alatt nyilván még a nagyobb önfegyelemhez szokott felnőtt sportolóknak is gondot okoznak a súlytartás, a családi ebédek és a sok nyalánkság. Hát még a gyerekeknek? Könnyű persze mondani, hogy aki versenyezni akar, az legyen mértékletes. Sze­rencsére úgy tűnik, hogy — bár akadtak kisebb problémák —, vé­gül megyénk cselgáncsozói és bir­kózói ezen a téren is'helytálltak, s az indulásra jogosult gyerekek közül mindössze egy hiányzott. Más kérdés az, hogy ugyanez a verseny, például január közepén, lényegesen kevesebb problémát okozna. A Petőfi Népe totó-tanácsadója .Nyolc A-osztályú mérkőzés A totó 1978. l. heti, január 8-1 szelvényén továbbra is olasz A- és B-osztályú mérkőzések találhatók. Ezen a héten mind a nyolc A-ösztá- ly.ú mérkőzés szerepel a szelvényen. Nagyszerű összecsapásokra van kilá­tás a 12. fordulóban. A veszélyes he­lyen tanyázó együttesek majdnem mindannyian hazai pályán fogadják ellenfeleiket és esélyesek a győzelem­re. A Pescara van közülük a legne­hezebb helyzetben, mivel ők a bajno­ki címre pályázó Juventust látják vendégül és már a pontszerzésük is szép sikertelj esitménynek számítana. A forduló mérkőzése a Lanerossi— Napoli találkozó, de annak látszik a Roma—Inter összecsapás Is. A B-osztály mérkőzésein is a hazai csapatok az esélyesebbek, de kíván­csian várjuk a Bari—Ternana mérkő­zés eredményét, mert a vendégek a feljutásért küzdenek és idegenben jól szerepelnek. Az elmúlt fordulóban akadt néhány meglepetés, mind az A-, mind a B-osztályban. Ezzel tehát most is számolni kell. Tippjeink: 1. Bologna—Genoa. Olasz A-osztáiy. A hazai együttes gyenge szereplése feltűnő és meglepő. A mezőny utolsó tagjaként a kiesés ellen küzd. Az elmúlt fordulót mindketten pont nélkül fejezték be. A Bologna esé­lyesebb, de nem kizárt a vendégek pontszerzése sem. Tippünk: 1, x. 2. Foggia—Atalanta. Olasz A-osz- tály. A Foggia vesztett, az Atalanta döntetlent játszott hazai pályán. Az elmúlt héten. Nincs lényeges különb­ség közöttük, mindketten az alsó ré­giókban tanyáznak és céljuk a bent- maradás. Tippünk: x. 3. Lanerossi Vicenza—Napoli. Olasz A-osztály. A Lanerossi kitűnő sze­replése az olasz bajnokság legkelle­mesebb meglepetése. Az újonc együt­tes Genovában is nyerni tudott, míg a Napoli Firenzében vesztett. Rangadó Jellegű mérkőzés, némi hazai esély­többlettel. Tippünk: 1. x. 4. Milan—Verona. Olasz A-osztály. A Milánnak az Atalanta elleni pont­vesztés az első helyében került, igaz csak a rosszabb gólkülönbsége miatt. A Verona a középmezőny tagja és ellene a Milan hazai pályán köny- nyen nyerhet. Tippünk: 1. 5. Perugia—Lazio. Olasz A-osztály. A Perugia idegenben szerzett két pontjával megelőzte a Laziót és fel­került az ötödik helyre. A két csa­pat között egy pont a különbség a Perugia javára. Tippünk: x, t. 6. Pescara—Juventus. Olasz A-osz­tály, Az újonc eddigi szereplése gyenge és a kieső helyen áll. A baj­nok ellen — akik ismételni szeretné­nek — nem sok esélyt adunk a ha­zaiaknak. Tippünk: 2. 7. Roma—Internazlonale. Olasz A- osztály. A két patinás együttes sze­replése igen rapszódikus. Az egymás elleni mérkőzésén döntő leheti a ha­zai pálya előnye és a pillanatnyi forma. Tippünk: x, l. 8. Torino—Fiorentina. Olasz A-osz­tály. A Torino a tömör élboly tagja és nagy küzdelmet vív a bajnoki cím megszerzésért. A firenzei együt­tes megszerezte második győzelmét és reménye van a további pontszer­zésre is. Tippünk: 1, x. 9. Bari—Ternana. Olasz B-osztály. A Ternana esélyes a feljutásra és így minden pontnak nagy az értéke. A hazaiak a középmezőnyben fog­lalnak helyet és feljebb akarnak ke­rülni a táblázaton. Tippünk: x. 10. Cremonese—Lecce. Olasz B-osz­tály. A hazai csapat mint újonc, a kieső helyek egyikén tanyázik. A vendégek nagy küzdelmet vívnak a feljutásért. Tippünk: x. 11. Palermo—Catanzaro. Olasz B- osztály. Mindketten a középmezőny­höz tartoznak és nincs lényeges kü­lönbség közöttük. A hazai pálya elő­nyében bízhat a Palermo. Tippünk: l. 12. Plstoíese—Varese. Olasz B-osz­tály. A hazai gárda gyengén Játszik a második osztályban, s a kiesés el­len harcol. A Varese sem szerepel úgy, mint régen, pedig ennél lénye­gesen jobbak. Tippünk: x. 13. Rimini—Cagliari. Olasz B-osz- tály. A jó rajt után a Cagliari együt­tese sorozatban veszti el mérkőzéseit és nagyon visszaesett. A Rimini már utolérte, és most meg is előzheti őket. Tippünk: 1. x. + 1 mérkőzés: 14. Sampdorla—Taranto. Olasz B- osztály. A vendégek ismét elvesztet­ték hazai mérkőzésüket — sorrend­ben már másodszor — s ha így foly­tatják, veszélyben lesz a feljutási lehetőségük. A Sampdorla otthon tart­hatja a pontokat. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.29: Tévétorna. (Ism.) (Színes) 8.35: Iskolatévé: Nyelvi tovább­képzés oroszszakos taná­roknak. Karéliai etűdök. 9.05: Fizika ’78. Továbbképzés fizikatanároknak. Az új általános iskolai fizikai tanterv. 9.40: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) (Színes) 10.20: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Francia té­véfilmsorozat. IX/4. rész. (Ism.) (Színes) 11.15: Zene a B-stúdióból. NSZK zenés film. (Ism.) (Színes) 14.30: Iskolatévé: Nyelvi tovább­képzés oroszszakos taná­roknak. (Ism.) 14.50: Fizika ’78. (Ism.) 15.25: Es így tovább... Mate­matika-továbbképzés pe­dagógusoknak. Geometria I. (Ism.) 16.38: Hírek. 16.45: Síugró Négysánc Verseny. Közvetítés Innsbruckból. (Színes) 18.00: Melyiket az ötezerből? Pá­lyaválasztási műsor gyere­keknek. A távközlési há­lózatszerelők. 18.20: Rólunk van szó. 18.50: Szépen, jól magyarul. . . 19.00: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. (Színes) 19.20: Tévétorna. (Színes) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Elmarad a Cigánykerék c. tévéfilm, helyette a Cirkusz cí­mű amerikai filmet vetítik. 21.10: Panoráma. 21.35: Unokáink is látni fogják. A népi műemlékek védel­méről. 22.15: Tv-híradó. 22.25: Tv-tükör. 2. MŰSOR: 20.00: Tervezte: Erdélyi Zoltán. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 20.35: írók. költők műhelyében. Román íróknál. 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Egymásnak teremtve. Ame­rikai film. KOSSUTH 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Labirintus. 9.12: Beszélni nehéz. 9.24: Csajkovszkij operáiból. 10.05: A szakmák nyomában. 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.45: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Csáth Géza: Ismeretlen házban. Könyvszemle. 13.30: Népi zene. Lakatos Sán­dor zenekara játszik. 14.00: Százszorszép Klub. 14.43: Rossini: Teli Vilmos — Jelenet és hármas a II. felvonásból. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Fúvószene. 16.10: Haydn-müvek. 16.43: A Magyar Rádió novella- pályázata. 17.07: Akt nem dolgozik, ne is egyék? 17.32: Bemutatjuk új felvételűn­ket. 18.07: Schubert kórusmüveiböl. 19.15: Gondolat. 20.00: Üj lemezeinkből. 21.02: Kis magyar néprajz. 21.07: Verdi operáiból. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ismeretlen Liszt-zongora­darabok nyomában. I. rész. 23.13: Nóták. 0.10: Éji zene. PETŐFI 8.05: Verbunkosok, katona­dalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.55: Operettrészletek. 9.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Dzsesszfelvételeinkből. 12.33: Kamaramuzsika — világ­hírű előadóművészek tolmácsolásában. 13.33: Hónapsoroló. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: ötödik sebesség. 18.04: A vállalkozói döntésekről. 18.14: Barangolás régi hangle­mezek között. 18.33: Fúvósesztrád. 18.52: Schumann: Davidsbttndler táncok. 19.35: Az Állami Népi együtte* felvételeiből. 20.33: Kiváncsiak klubja. 21.25: Harminc perc rock. 21.55: A Rádió Dalszínháza. 22.34: öt város, tizenöt énekes. 23.15: Két balettszvit. 3. MŰSOR 14.05: Kettős portré. 14.50: Zenekari muzsika. 16.03: A Vezérlő Fejedelem. Száraz György rádiójátéka III. rész. 16.58: Operarészletek. Traettai Antigone. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Rimszkij—Korszakot : A* aranykakas szvit. 18.45: Magnósok figyelem! 19.33: Kincses Veronika és Gáti István dalestje a Zene- akadémia nagytermében. Közben: Kb. 20.35: „Egyedül maradtunk nappalunkkal”. W. H. Auden verseiből. Kb. 21.35: Hangszerszólók. 22.16: Üj lemezeinkből. SAKK Megyénk sakkozása a fejlődés útján Alig egy esztendeje azt irtuk le ro­vatunk januári első számában, hogy az elmúlt év nem tartozik sakkéle- tünk eredményes esztendei közé. S azzal a reménnyel fejtegettük gondo­latainkat, hogy 1977 egy dolgosabb, eredményesebb év lesz. S miután már 1978 első rovata kerül kiadásra, rövi­den visszapillantunk az egy év alatt megtett útra — eredményeinkre és hibáinkra — s megpróbáljuk röviden vázolni ez évi tennivalóinkat. Meg­szólaltatunk néhány — a sakksport­ágban vezetöszerepet betöltő személyt — sportvezetőt, akik elmondják: ho­gyan látják megyénk sakkozásának jelenét és jövőjét. Elsőként Marosi Tibort, a megyei szövetség nemrég kinevezett elnökét kerestük meg. aki a következőket mondotta: — Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a gazdag sakkhagyományokkal rendelkező, és országunk sakkéleté­ben Is jelentős szerepet játszó Bács- Kiskun megye Sakkszövetségének ve­zetésével bíztak meg. Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, mivel olyan elődöktől vettem át a staféta­botot, mint Hajdú Ernő, T. Nagy An­tal, dr. Kunák János. Kiss Lajos és még sok rutinos, a sakkozás megszál­lottjaként dolgozott sportemberek. Sajnos, azóta közülük már többen eltávoztak az élők sorából. De em­lékük megtartása mellett az élet megy tovább. S szerencsémre a szövetség tisztújítása alkalmával sok lelkes fia­tal munkatársam került a megyei sakkvezetésbe. Ügy érzem, hogy ve­lük együttműködve, s a mindany- nyiunk által tisztelt elődöm, Hajdú Ernő segítségével eredményesen tu­dunk majd megbirkózni az előttünk álló — nem könnyű — feladatokkal. Azt Is pozitívumként említhetem, hogy a megyei TSH vezetőivel kap­csolatunk Igen eredményes. Igyekez­nek munkánkat minden tekintetben segíteni. ' megkönnyíteni. — Hogy konkrétan az elmúlt év eseményeire térjek, el kell monda­nom. hogy az egyik legnagyobb ered­ménynek szövetségünk sikeres újjá­szervezését tartom. A másik, s talán kiemelkedően legnagyobb verseny- eredmény a BÄCSEp SC csapatának OB. i-be kerülése, ami egyben azt is jelenti, hogy tíz év után újra van Kecskemétnek. « megyénknek élvo­nalbeli csapata. S sikeresnek mond­hatom a Kecskeméten megrendezett VI. ..Tóth László” nemzetközi emlék- versenyt is. A korábbi évekhez vi­szonyítva igen jelentős előrelépést je­lent a Kecskeméten megrendezett ve­gyes mesterversenyek sorozata, me­lyekből 1977-ben kettő is volt a vá­rosban. E főbb egyéni versenyek mel­lett több mesterjelölt és I. osztályú verseny is volt, nem is szólva a II. osztályú minősítő versenyektől az alapfokú versenyekig bezárólag meg­rendezett tömegversenyek sorából. Az utánpótlás biztosítéka. hogy ismét volt megyei középfokú iskolai baj­nokság, sőt a kecskeméti Katona Jó­zsef Gimnázium a fiú csapatverseny­ben országos bajnoki címet is nyert. S. habár nem is a várt mértékben, de emelkedett megyénk minősített versenyzőinek száma. Amint e rövid felsorolásból is látható, sakkozásunk 1977-ben egyértelműen fejlődött. s be­igazolódott a kívánság: megyénk sakktársadalmának együttes munkája eredményeként egy eredményesebb évről adhattam számot. Azt azonban el szeretném még be­fejezésül mondani, ne gondolja senki, hogy most már csak rózsaszínű sak­kozásunk helyzete. Kézzelfogható eredményeink mellett vannak még bőven hiányosságaink is. így feltét­len szükséges a területi (Járási-városi) szakszövetségek megerősítése, kapcso­lataink kölcsönös fejlesztése. Növelni kell minősített és igazolt versenyzőink létszámát, ezen belül főleg a nők és ifjúságiak arányát. Színvonalemelke­dést kellene elérnünk a megyei csa­patbajnokságban. hogy bajnokcsapa­taink eredményesebben szerepelhesse­nek az osztálvozókon. Csak emlékez­tetőül mondom el: 1976-ban a Bajai Spartacus. 1977-ben a Kecskeméti Ti­pográfia bukott el p sorozatmérkőzé­seken. Negatívum, hogy a csapatmér­kőzéseken kiválóan szereplő verseny­zőink a magyar bajnokság egyéni versenyein évek óta már a középdön­tőig sem jutnak el. Persze elkeseredésre sincs okunk. Ha 1978-ban Is a tavalyihoz hasonló ^lelkesedéssel, a sakkszervezők, veze­tők és versenyzők együttes összefo­gásával tudunk dolgozni. akkor az eredmények most is jelentkezni fog­nak. S jövő újévkor talán elmond­hatjuk: ismét sikerekben, eredmé­nyekben gazdag évet zártunk. A kétségtelenül nagyot fejlődött Kecskeméti BÁCSÉP SC szakosztálya részéről Abel Lajos nyilatkozott ro­vatunknak : — Bár eredményünk sokak számá­ra talán kissé meglepő volt. az OB. I.-be jutás a korábbi évek tervszerű munkájának következménye volt. Tudjuk, a legmagasabb osztályban való helytállás érdekében megnöve­kedett feladatokat kell megoldanunk 1978. évben. így mindenekelőtt növel­nünk kell a szakosztály létszámát, s tovább foglalkozni a fiatalokkal, a tervszerű utánpótlásnevelés nehéz munkájával. Ezért tervezzük egy út, harmadik csapat kialakítását és a me­gyei csapatbajnokságban történő el­indítását. Szakosztályunk vezetését tovább kell erősíteni, örömmel mond­hatom. hogy ma már van szakosz­tályvezetőnk és edzőnk. Nincs azon­ban megfelelő intézőnk, pedig így nehéz helytállni. , Feltétlen szükséges­nek látszik egy-két versenyzővel tör­ténő erősítés is. melyekkel kapcsolat­ban tárgyalásaink még folynak. S. hogy ml lehet legfőbb célunk 1978-ban? A minősítésben, Játékerő­ben lényegesen erősebb, rutinosabb OB. I-es ellenfelek között helytállni. Vagyis célunk a benntmaradás, a ru­tinszerzés, a magasabb követelmé­nyek megismerése. S ha szakosztá­lyunk e feladatokat netán csak rész­ben tudná megoldani, már akkor is előbbrelépett. Ha a fentiekben elmon­dottak szellemében sikerül haladnunk, tevékenykednünk, talán sikerül vá­gyunk: az OB. I.-ben maradás! Mi. a magunk részéről mindkét nyi­latkozathoz csak annyit teszünk hoz­zá: szorgalmas munkával, fiatalos len­dülettel előrehaladva reméljük, az eredmények sem maradnak el ez év­ben sem! HÍREK: — Kecskemét város Sakkszövetsége január 12-én (csütörtökön) 17.30 órai kezdettel rendez) meg egyéni város- bajnokságát a BACSÉP versenytermé­ben. A verseny 9 fordulós kvájcl rendszerben kerül lebonyolításra. A versenyre egyesületi tagságtól és mi­nősítéstől függetlenül lehet nevezni. — Kecskeméten vendégszerepei ja­nuár 7—8-án a Tapolcai Mereszjev HSE OB. I-es csapata, a BACSEP SC meghívására. A találkozókra szomba­ton 17, vasárnap 9 órai kezdettel ke­rül sor. — Az OB. I-ben szereplő Kecske­méti BACSÉP SC bajnoki sorsolására január 15-én 11 órakor kerül sor Bu­dapesten, a Magyar Sakkszövetség székházában. Gtmes György I

Next

/
Thumbnails
Contents