Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-25 / 21. szám

1918. január 86. • PETŐFI NÉPE • fi

A politikai vitakörök Szabadszálláson

A politikai vitakör jól bevált agitációs forma lett Szabadszállás nagyközségben és jelentőségének megfelelően beleépült a tömegpoliti'kiai munka rendszerébe. Ezt bizonyítja, hogy jelenleg hét vitakör működik, és 1978-ban két újabb beindítását tervezzük. Párítiitkári értekezleteken és a helyszíni beszélgetések során a nagyközségi pártvezetésnek sikerült megértetnie, hogy a politikai vitakör nem a szervezett pártoktatás egy formája, hanem az országos. a megyei, a járási és a helyi politikai, gazdasági, társadalmi kérdések megvitatásának egyik nagyon fontos fóruma. Az ilyen jellegű politikai vitaköri munka egyre eredményesebbé tételére késztet bennünket a járási párt-végrehaj tóbizottság közelmúltban megjelent határozata is.

Arra ösztönöz bennünket a vitakör. hogy az országos, megyei és járási dolgokkal párhuzamosan foglalkozzunk saját területünk helyzetével is. Az ilyen értékelések, szemléltető anyagok elkészítésében segítséget nyújtanak a politikai vitaköri központi anyagok, melyekről nagyon jó a vélemény a vezetők és a résztvevők részéről egyaránt. Az a tapasztalatunk, hogy ezek az anyagok jól hasznosíthatók a napi politikai munkában. Többek között ezzel is magyarázható, hogy a tagok mindig nagy érdeklődéssel várják a vitaköri anyagok megjelenését. Ezek feldolgozása során például i érthetővé vált a foglalkozások résztvevői számára a sokat hangoztatott hatékonyság, az anyag- és energiatakarékosság, az üzem- és munkaszervezés, a munkaerő- gitzdálkodás, amelyeket szemléletesen is ábrázolták az írásos anyagban.

Pártmunkásoknak. tömegszervezeti, mozgalmi és gazdasági vezetőknek, valamint az agitátoroknak egyaránt jó érveket adnak a havonta megjelenő írásos kiadványok, Csak olvasni, forgatni, használni keLl azokat, mint hasznos és időszerű információkat. Természetesen a tárgyalt1 témakörökben ki kell alakítani .a vé- j leményt és állást is kell foglalni. A vitakörökön élénk polemizálást folytatnak a legkülönbözőbb kérdésekről: a szolgáltatásokról, adózásról. a kisiparosok helyzetéről és feladatáról, a társadalmi mun- i ka fontosságáról, község politikáról. községfejlesztésről, de arról is'.' hbf#' miért áliádozik a tápéllá- tás,' ‘miért nem kapható ez vagy| át* a $Özs:züfeégí et i cikk s ít>." '

Több helyen alkalmazzák azt a

módszert, hogy a vitaköri anya«1««

got nemcsk a tizenöt-húsz ember- bői álló csoportok tagjai, hanem a pártvezetőség is rendszeresen * olvassa és a gyakorlati munkában hasznosítja. Ezeket a jó példákat érdemes lesz általános gyakorlattá tenni; hiszen ezzel is élőbbé, elevenebbé és eredményesebbé lehet tenni a politizálás különböző fórumait.

Tapasztalataink szerint a téma- választásban első helyre a gazdaságpolitikai jellegű kérdések kerülnék. Ezeknél a központi és helyi témák aránya kétharmad az egy harmad hoz, bár azt is figyelembe kell venni, hogy az esetek többségében a központi anyagot a helyi viszonyokra is kivetítik a gazdasági jellegű működési területeken. Á gazdaságpolitikai témákkal párhuzamosan, társadalompolitikai, községfejlesztési és kulturális kérdéseket tárgyaltak, de az üzemi, a munkahelyi demokrácia is mindenütt szóba került. A vitaköri foglalkozások eredményességét segítette és segíti, hogy a pártvezetőségek és vitakörök vezetői a témaválasztásnál figyelembe veszik a csoportok jelzéseit, az adott terület megoldására váró feladatait, az időszerű tennivalókat. Kialakult az a munkamódszer, miszerint 1—1. vitaindító előadásra és vitaköri foglalkozásra helyi, vagy nagyközségi párt-, állami, gazdasági vezetőket kérnek fel. Bátran élnek ezzel a lehetőséggel az AFÉSZ-nél és a tanácsnál, de a többi helyen is egyre több az ilyen kezdeményezés.

Általában havonta ülnek össze a körök tagjai, és 'túlzás nélkül el lehet mondani, hogy szerepük állandóan erősödik. Azokon a helyeken, amelyeken kialakultak a politizálásnak e fontos fórumai, a pártalapszervezetek nélkülözhetetlennek tartják az agitációs munkában véleményformáló, mozgósító erejüket. Éppen e tapasztalatok alapján tartjuk szükségesnek bővíteni a körök számát, s megszervezni minden olyan alapszervezetben, ahol lehetőség van rá.

A vitaköri vezetői megbízatások ma már nem okoznak gondot, hiszen mindenütt vannak politikailag képzett vezetők, akik ismerik a helyi körülményeket. Nem jelent nagy megterhelést számukra a vitakör vezetése, ha időközönként mást és mást, a témában jártasabb vezetőt kérnek fel. Ennek a gyakorlatnak a meghonosodása már több helyen azt eredményezte, hogy szaporodik az időszaki konkrét pártmegbízatás- saí rendelkezők száma. Az állandó megbízatás politikai vitakör vezetői funkcióra nagyon fontos helyet foglal el a pántmegbízatások rendszerében, s mint ilyen, a pártmunka egészében lényeges területnek számít.

Megalakulásuk óta különböző pártfórumokon többször foglalkoztunk a politikai vitakörök helyzetével, szerepével, eredményeivel és további feladataival. Munkájuk átfogó értékelésére párt vezetőségi üléseken és nagyközségi párt-végrehajtóbizottsági ülésen 1978-ban ismét sor kerül. Ügy látjuk, eddigi tapasztalataink alapján, hogy a vitakörök folyamatos tevékenysége, számuk növelése jelentősen elősegítheti a XI, pártkongresszus határozatainak megvalósítását, amely szerint: „Minden párttag és párt- szervezet kötelessége, politikánk képviselete. terjesztése. Ennek leghatásosabb módja az aktív véleménycsere a pártonkívüliekkel; ez lehetőséget nyújt a különböző nézetek szembesítésére, tisztázására. a marxista—leninista álláspont meggyőző kifejtésére,”

Az erre való felkészítést jól szolgálják a politikai vitakörök, hozzájárulva a célokkal való egyetértéssel párosuló egységes cselekvéshez.

Csorba János

a szabadszállási nagyközségi pártbizottság titkára.

MŰVÉSZKLUB

Lisztes Cser kamarakiállítása

A Megyei Művelődési Központ művészklubja megalakulásakor igen nemes elhatározásokat tűzött célként maga elé. Az évek alatt lendülete alább hagyott, tartalmilag visszazökkent egy megszokottabb kiállítási gyakorlatba.

A nem túl nagy terem kamaraanyagot képes befogadni —, de az itt kiállított művek gondolati szerkezete nemigen igazodott a kamaraműfáj sajátosságaihoz. Az alkotók csak azzal rukkoltak elő, amit nagyobb formátumú kiállításon is bemutatnának. Kevés hangsúlyt kaptak a vitatható, de mégis figyelemre méltó, a „fiók” számára készült ötletek, játékok, kísérletek. Az elmúlt évre visszatekintve a bemutatók jobbára komolykodó, mütyürkiállítósokká váltak. A művészklub szószerinti értelemben ezért sem vált a művészek nyílt fórumává, közösségi ihletésű alkotóműhelyévé.

Egy kiállítás bevezetőjeként elsorolt, általánosságokat összegző mondatok nem szállhatnak a most kiállító Lisztes Cser Éva fejére. Különösen akkor nem, ha a tanárkodó művész vagy a művészkedő tanár dilemmáját kell megfejtenünk.

A képcsinálással való kacérkodás tanárember esetében nyilván jó jel, helyeselhető szándék. Ezáltal szélesedik a látókör, mélyül a szakmai Igényesség. Ezért örülünk egyfelől Lisztes Cser Éva kiállításának, de másfelől nem hallgathatjuk el kifogásainkat sem. Hátha segít tisztázni művészi gyakorlatának homályosabb pontjait.

A nem nagy számú anyagban három akvarell, három grafika és tizennyolc vegyes technikájú mű kapott helyet. Akvarelljeinek fáradt felületeit sajnos pengével próbálta elevenebbé varázsolni. Az okker, narancs, Krapplak tónusokkal viszont bensőséges hangulatokat tud létrehozni, s szelíd líráról tanúskodnak.

Színezett alapra rajzolja tussal városmotívumait. A vonal viszonylagos fegyelme a színes foltok esetlegességeihez kevéssé igazodik, és ezáltal széttörik a képi egység. Egyszerűbb lenne, ha absztrakt ábrákat festene külön, „dróthálók” nélkül — s a fekete kontúrokat pedig egyszínű (legjobb a fehér) papírra rajzolná.

A Vár, a Mese II., a Naptár című grafikák, ha nem is túl eredeti, de érzékeny művek. Rajzaiban konstruktívan fogalmaz. Nem a látványból indul ki, hanem emlékezetéből rajzolja újra az emléknyomok mozaikjaikat. Lehet, hogy a „természet utáni” munkamódszer oldaná, frissítené beidegződéseit.

Grafikáiból kitűnik, hogy keveset rajzol. Megérné

• Lisztes Cser Éva: Török emlék.

pedig, hogy több időt szenteljen a művészi gyakorlatnak.

Csáky L. György

NYELVTANFOLYAMOK A FŐVÁROSBAN

Országszerte folytatódnak a nyelvtanfolyamok. A fővárosban a II. kerületi Marczibányi téri Művelődési Központ angol, német, orosz és francia nyelv- tanfolyamain 23 csoportban 360 hallgató tanul.

• A legmodernebb eszközökkel dolgoznak a tanfolyamok hallgatói.

• Joób Emőke német tanárnő a nyelvlaborban.

KÖNYVSZEMLE

Szűcs Sándor:

Régi magyar vízi világ

V.V.V.VAV,

Kutyaólak - igényesnek

Ha kissé csináltnak is hat a történet — mégis megesett. Adódik úgy, hogy valaki nem fogadja el a létrát, amelyen pedig magasabb polcra hághatna. Sőt — amikor rá akarják tukmálni a létrafokot, csintalan hadicselhez folyamodik, hogy egyszer s mindenkorra felhagyjanak az előléptetési macerával.

— Ne birizgáljatok már. Értsétek meg: nem akarok bejönni a központba! Góré vagyok én a területen is, nekem ne jöjjetek ilyen mézesmadzaggal. Egyébként se a főnökösdiségért töröm magam. Egyszerűen: imádom a szakmámat. A gyárban mindennap kedvemre „beszívha- tok” a műhelyszagból. Természetes észjárású társak segítenek a vezetésben, s olyan hét sincs, hogy legalább egy, drágagyöngyöt érő ötletet ne kapnék a melósoktól. Tudjátok — akiknek az elméje még nem szakadt el a két kezük tapasztalatától... Szóval hagyjatok békén!

Körülbelül nyolcadik alkalommal hárította el ezekkel az érvekkel a főnökség makacs próbálkozását Rápolti Béla gyárvezető. Legalább két esztendeje csimpaszkodtak a nyakába azzal a tervükkel, hogy behozzák őt a központba — főosztályvezetőnek. Mert hát politikailag stabil, kiváló szervező, s hallatlan könnyedséggel, természetességgel tud bánni az emberekkel, akik tűzbe is mennének érte — meg egyebek. Azt a lepra gyárat öt esztendő alatt futtatta fel élüzemmé. Pedig 4 telephely gondjaival is meg kellett birkóznia mindeközben.

Holott tizenkét éve nem kis fenntartással, sőt gyanakvással fogadták, amikor az ország másik végéből idejött, és állást

kért. Hozzáértésével, rátermettségével nem volt baj. Minősítése kitűnő volt e téren. S régi helyén is gyárvezető volt.

Csakhát ebbe a megyébe alkoholelvonó gyógyintézetből jött.

Ha nem is közvetlenül — mert előbb hazament családjához. A lakásban azonban néhány — legnélkülözhetetlenebb bútordarabon kívül mást nem talált. Felesége — a két gyerekkel elköltözött.

Hiába ígérte meg, hogy többé nem iszik, az asszony hajthatatlan maradt. Elváltak.

Akkor fogadta meg — most- már csak önmagával szemben tehette —, hogy többé egy pohár szeszes italt se!

Eljött az ország innenső felébe — tabula rasa-val — tiszta lappal folytatni életét.

Telepvezetőnek tették meg. Irgalmatlan lelki kínokat állt ki, míg beletörődött a megváltoztat- hatatlanba; hogy gyerekeivel is csak „találkozhat”. Anyagilag úgy gondoskodott róluk, mintha semmi sem változott volna. Sőt... De azért munkaszünetes napokon úgy tört rá a magány, hogy azt hitte — beleroskad.

Eltelt két év, de fásultsága alig engedett. Volt felesége újból férjhez ment.

Harminchat hónapra magánélete kátyúba jutása után váratlan vendége érkezett. Szegő Piroska — egykori titkárnője. Bármilyen hihetetlen — „szocialista mesébe” illő indítékkal.

— Nem bírtam tovább — főnök elvtárs nélkül!

Már-már a száján volt, hogy szánakozón megkérdezze: „Hát én most mit csináljak magával?” — De nem vitte rá a lelke — ennyi ragaszkodás láttán. Az azért megfordult a fejében:

„Ki gondolta volna, hogy ennyi erő, elszántság van ebben a kis csúnya nőben!”

Piri nem tört ajtóstul a házba. Még csak segítségét se kérte az elhelyezkedéshez. Ügy kereste fel Rápoltit is, hogy már ő újságolta, hol sikerült neki egész jó beosztást kapnia egy óriásik gyáregységben.

Csak egyre gyakoribb találkozásuk egyikén vallotta be élőszóval is Piroska:

— Az első perctől kezdve szerelmes voltam magába. Persze, reménytelenül...

A részletek nem érdekesek. Rápolti feleségül vette a csúnyácskát. A frigy létrejöttében — részéről a hűség ilyen bámulatos mélysége adta az elhatározást, s az úgynevezett lángoló szerelem helyett megelégedett az emberség fűtötte csöndes boldogsággal.

önmagának tett fogadalmát betartotta. Még az esküvői pezsgőből sem ivott.

Azóta sem, holott ezer és egy alkalom lehetett volna rá, míg a telepvezetőségből új helyén is gyárvezetővé verekedte fel magát. ^Jem is verekedett érte, csak tette a dolgát — régi jó természete szerint. Gyárából, telepeiről sok-sok jó kádert tudott irányítani a szakma vezető posztjaira.

S eljött az idő — tizenkét esztendő múltán —, hogy most- már két 'kézzel húznák őt jó ideje — föl a központba.

De csökönyösen ellenállt.

Pedig hányszor rendelték be „halasztást nem tűrő” ürügyekkel, igazánból elbeszélgetésre. S amikor már asztalcsapkodás táplálta a győzködést, fölöttesei — idegességük levezetésére is — a reprezentációs szeszek kiaknázásához folyamodtak. Bár ismerték az ő absztinenciáját — tartózkodását — mindenféle égetett és folyó alkoholféléktől, udvariasságból mindig megkínálták.

— No csak egy pohárkával!

S hogy ő a duplafeketénél tovább sose ment, házigazdái — néha még restellkedve is „alantasuk” állhatatossága s a maguk könnyű bűnbeesése közti szakadék miatt — magyarázkodtak.

— Sajnos, a mi tárgyalási „érveink” közül már nem hiányozhat a repi-itaL

Nem is gondolták, hogy minden ilyen passzív repizés után csak nőtt Rápoltiban az ellenérzés mindenféle góréskodással szemben. Biztosan kiröhögik, ha belelátnak. Hogy még az ólomkristály talpas pohárka látványa is magánélete derékbatörését juttatja eszébe. Hogy gyerekei az ital miatt nőttek fel nélküle! Nem hinnék el, hogy nem fél már a kísértéstől. Azt sem, hogy a „kötelező reprezentációtól” való irtózás is elidegeníti a felsőbb szintű környezettől.

— Legalább azt árulnád el, hogy mégis — milyen feltételeid lennének, ha egyáltalán sor kerülhetne valamikor a beleegyezésedre — noszogatták őt legutóbb is, gondolva, hogy „valami szög csak kiugrik a zsákból”.

— Nos, rendben van — állt kötélnek Rápolti a központiak elképedésére — írásban fogom közölni veletek feltételeimet.

Hazament, s azon nyomban papírra vetette kikötéseit. Melyek mindössze ebből a két pontból álltak: „N-i lakásunk elhagyása fejében kérek: 1. egy kertes családi házat a megyeszékhely központjában; 2. továbbá 3 korszerű kutyaólat annak udvarába, valamennyit keleti fekvéssel, mert ebeim délelőtti napigényesek és utálják a tömeg- szállást.”

Főnökei izgatottan bontották fel az ajánlott levelet, s még mohóbban olvasták. Tartós vértolulás után csak ennyit tudott kinyögni egyikük:

— Ezt megkaptuk ...

Tóth István

Amióta a magyar néprajzi lexikon 1. kötete megjelent, megnőtt az érdeklődés e fontos tudományág eredményei és az azt képviselő legjobb művek iránt. Sajnos, a könyvkiadás nagyon sok tekintetben adósa a néprajz iránt érdeklődőknek. Nem ártana, ha legalább a magyar néprajztudomány klasszikusainak napjainkban is élvezhető fő műveit hozzáférhetővé tehetné könyvkiadási politikánk. Gondolok itt elsősorban a magyar néprajz nesztorára, Győr- ffy Istvánra, akinek tudósok számára írt művei csakúgy érdeklődést kelthetnének manapság, mint népszerűbb kultúrtörténeti ihletésű alkotásai, mint a Nagykunsági krónika, vagy a szilaj pásztorokról szóló könyvecske.

Nem beszélve arról, hogy a néprajzi múzeumban (melynek első igazgatója is Győrffy István volt), éppen napjainkban gyönyörködhetnek az érdeklődők egy csodálatosan szép kiállításban, amely a cifraszűrt mutatja be. Zárójelben megemlíthető, hogy éppen Győr- ffynek van egy egyedülállóan érdekes, 1930-ban megjelent műve, melynek a címe: A cifraszűr. Milyen szép lett volna, ha erre a kiállításra legalább néhány oldalt bemutattak volna valahol abból a hatalmas gazdag szűrdíszítmény mintakönyvből, amely Győrffy István művének egyik legfőbb ékessége.

Meg lehetne említeni még Hermann Ottó nevét, akinek elragadó írói talentumát nemigen ismeri napjaink olvasója. Pedig olyan művei, mint a „Magyar halászat könyve”, vagy a madarak káráról és hasznáról, vagy éppen a magyar pásztorok nyelvkincséről szóló műve mai napig is élvezetes olvasmány lenne.

Nem lenne nagy hiba a mi me. gyénkben élt Nagy Czirok László egyik-másik művének újranyomása sem. Szűcs Sándor most megjelent könyve is hasonló ihletésű,

mint Nagy Czirok Lászlóé, csak ő nem a Halas környéki és a halasi polgárok életének apró mozzanatait mentette át a jövő számára, hanem a kis- és a nagy Sárrét vízivilágának nádasaiban élő különös paraszti emberek hétköznap, jait elevenítette fel.

Szűcs Sándor, mint könyvének borítóján közölt rövid életrajzából kiderül,* ott született a Sárrét egyik községében, Biharnagyba- jomban. Még ismerte azokat az öregeket, akiknek meséiből az író fogékonyságával és a tudós éleslátásával kiválogatta azt a népélet megrajzolása szempontjából hitelesnek tekinthető valóságot, amely műve minden részletéből kiviláglik. A Sárrét vízi világa, nádtengere ma már a múlté. A több folyó árterületét magában foglaló nádrengeteg azonban évszázados megőrzőképességgel mentett át olyan foglalkozási ágakat, a tegnapok számára, mint a csikász, a pákász, vagy a vízi-fuvaros stb. stb, A Sárrét környéki községek paraszti életének apró emlékei, mende-mondái csakúgy megtalálhatók, Szűcs Sándor könyvében, mint a népi emlékezet gyönyörűen színezett történetei, amelyek századok mélyére tekintenek visz. sza és közelhozzák még a török világ régmúlt, különös eseményeit is.

A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötetben népi ihletésű illusztrációk szép számmal találj hatók.^Nagy kár, hogy sem a szer. ző, sem pedig a kiadóvállalat nem gondolt arra, hogy érdemes lenne felkutatni és közreadni a Sárrét életét megelevenítő rajzokat, esetleg sárgult fényképeket, de így, ebben a formában is nagy értéke ez a könyvecske a magyar népi kultúra történetének. Reménykedünk benne, hogy megjelenése a néprajzi irodalommal foglalkozó könyvkiadás újrakezdését is jelzi.

Cs. L.

Papír-manufaktúra a XVI. századból

Veiké Losiny az észak-morva- országi határszélen, a Sumperki erdőkben megbúvó kis, kétezer lakosú fürdővároska, mely Euró- pa-szerte egyedülálló érdekességgel büszkélkedhet: papírgyára 1516 óta üzemel. Mind a mai napig a klasszikus módon, kézzel állítják elő a papírt. A gyártás alapanyaga gyapothulladék, amit hollender malomban pépes anyaggá zúznak. A pépet hígítják, majd rámerítik a szitákra. Innen nemezlapokra helyezik a készülő papírt, amelyből elszívják a fölösleges nedvességet. Utána a

papírt szikkasztják, felületét ragasztják és újból szárítják. Végül simítják, azaz kalanderezik.

Munka közben minden egyes ív papír 19-szer megy át a gyár dolgozóinak kezén. A manufaktúra évente annyi papírt gyárt, amennyit egy korszerű gép nyolc óra alatt. A losinyi papír kiváló minőségű, és száz évig is fennmarad. Külföldön is jól ismerik. Jellegzetes vízjegyén — három dombon álló oroszlán — a volt tulajdonosok, a Zerotiny család címere található. (BUDAÉRESS— ORBIS)