Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-25 / 21. szám

1978. január 25. • PETŐFI NÉPE • 5 " k ‘ i ISKOLA ÉS TANYAI KOLLÉGIUM Fejedelmi kincsek Hogyan él a bócsai kisdiák? • A diákotthon egyik kis lakója. ség is összeköti a gyerekeket. A lányok például kézimunkáznak. Van egy bábszaikkörünik, ahol ma­gunk készítjük a szükséges figu­rákat. Farsangra például egy nép. mese-feldolgozással készülünk. Rendszeresen nézik a tévé gyer­mekműsorait a nagyobbak már egy-egy esti filmet is. A heti saj­tóbeszámolón. melyet tanulócso­portonként tartunk, mindenki el­mondja. hogy mit olvasott a na­pilapokban és a folyóiratokban. □ □ □ t.ir. ••••. ,7<iod .2i rrrtn teltéin i Faragó Ferencné elmondta még, hogy 1600 kötetes klubkönyvtáruk helyiségét — amelynek anyaga a budapesti Móricz Zsigmond Gim­názium ajándéka — esetenként zenei klubnak nevezik ki. A gye­rekek szabad idejükben össze­gyűlnek, közösen hallgatják a rá­diót, vagy bekapcsolják a lemez­játszót. — Arra törekszünk, hogy az otthonias légkör megteremtésével valamiképpen pótoljuk, helyette­sítjük a családot, s hogy a gye­rekeknek lehetőséget nyújtsunk tanulmányaik, az iskolában szer. zett Ismereteik minél teljesebb el­mélyítéséhez — summázta törek­véseik lényegét beszélgetésünk befejezésekor Faragó Ferencné. P. E. • A bócsai diákotthon épülete. (Pásztor Zoltán felvételei) Nagy Határú, 15—20 kilo­méteres vonzásterülettel ren­delkező tanyás település Bo­csa. Lakosságának nagy része — körülbelül kétezer ember — ma is külterületen él. A környékbeli tanyákon lakó gyerekek számára nagy je­lentőségű esemény volt — 1975 őszén — a hárommillió forintos költséggel létrehozott hét közi diákotthon átadása. Korábban — a kihelyezett, összevont felsőtagozatok meg­szűnte után — busszal, biciklivel, vagy gyalog jártak be a központi iskolába a tanulók, sokszor a legcudarabb hidegben, hóban, esőben. Mondják: volt, akinek még a buszmegállóhoz is 4—5 kilométert keilett gyalogolni. Milyen lehetőségeket, előnyöket nyújt a tanyavilágból ki­szakadt kisembernek a kollégiumi élet? Mennyire vált ottho­nukká az elmúlt két és fél évben ez a jól felszerelt, modern, kulturált intézmény? Milyen tapasztalatokkal gyarapodtak szülők és pedagógusok? E kérdésekre kerestem választ a bócsai általános iskolában. A hatvanas évek elején léte­süli bócsai általános iskola és az új diákotthon egybeépült. Munká­juk közös igazgatás révén össze­hangolt. Az irodában kopott fo­telek, és egy Geraszimov készí­tette Lenin-festmény társaságá­ban várom Csábi István igazga­tót. Sietve érkezik az órák végét jelző kicsöngetés után. — Fizikaórám volt a hetedik osztályban — mondja... — A diákotthonról? Csak jót mond­hatok. Népszerűségét mi sem bi­zonyítja jobban, mint a felvételi kérelmek magas száma. Sajnos, tiern tudunk mindenkit felvenni. Eredetileg negyven személyre tervezték az épületet, s jelenleg 52 tanulónk lakja. Nem sokkal az átadás után „bővíteni” voltunk kénytelenek: a barkácstermet há­lóvá alakítottuk át. Két és fél évi tapasztalat birtokában el­mondhatom. hogy az ötvenkét gyerekkel —, egy alsós és két fel- sótagozatos tanulócsoporttal — egyre jobb eredményeket érünk el. Ügy érzem, oktató-nevelő munkánk színvonala is javult az utóbbi időben Alig van bukott diákunk. Elértük, hogy valameny- nyi nyolcadikosunk továbbtanul, főleg mezőgazdasági és ipari szak­iskolákban. A gyengébbeket dif. ferenciált foglalkozásban, rend­szeres korrepetálásban részesít­jük. Azon igyekszünk, hogy a ta­nyáról. külterületi osztatlan isko­lából jött gyerekek hátrányos helyzetét megszüntessük, s a kul­turált környezetben, az azonos feltételek mellett legalább olyan eredményeket érjenek el, mint a községben lakók. Folyamatosan végzik az elörege­dett berendezések javítását. Ta­valy egy tanterem teljes berende­zését, és az udvari sportpályát sikerült felújítani 'Utóbbit a Pe­tőfi Tsz segítségével. Hasonló­képpen jó a kapcsolatuk a Kis­kőrösi Állami Gazdaság egyik szocialista brigádjával. □ □ □ Az iskolát és a kollégiumot össze­kötő folyosón ugrólécek, falnak támasztott kopott szekrényajtók, egymásra csúsztatott tornaszőnye­gek nehezítik a közlekedést. El­haladunk a „szertár” feliratú szo­ba mellett, amelynek ajtaja mö­gül a tanítás hangjai szűrődnek ki. Végül bejutunk a kollégium előcsarnokába, ahol már modem, kellemes, otthonos környezet fo­gad. Tíz, tizennégy éves gyerekek seprűvel, lapáttal buzgón takarí­tanak, ketten éppen a játék rex- asztal kibillent lábát igyekeznek helyreigazítani. Faragó Ferencné nevelő-tanár vezetésével megnézzük a nyolc- személyes hálókat, a tágas, vilá­gos mosdóhelyiségeket. Minde­nütt katonás rend, ragyogó tisz­taság. — Látja, milyen háziasak? Nem kell nekik külön szólni —. mond­ja. A nyolcadikosok közösségi szelleme jó hatással van a töb­biekre is. Ügy vettem észre, hogy a kicsik — az alsótagozatosok — nehezebben alkalmazkodnak az itteni környezethez. Talán életko­ri sajátosságaik miatt... A szü­lők? Gyakran látogat jaK őket, főleg a soltvadkerti piaci napo­kon. Nekünk a családi otthont is pótolni kell, hiszen a gyerekek csak a hét végén mehetnek haza. Ezért igyekszünk minél jobb. szo­rosabb kapcsolatot kialakítani ve­lük. Meglepően bizalmasak hoz­zánk: személyes és családi prob­lémáikról is gyakran elbeszélge­tünk, négyszemközt. Nemcsak a hasonló családi háttér és szociális helyzet, hanem a közös tevékeny­Csábi István igazgató ezután azt is elmondta, hogy a diákotthon jó tárgyi adottságai sajnos, az is­kolára nem jellemzőek. Kevés a tanterem, hiányoznak a szertá­rak, a szemléltetőeszközöket a szekrényekben zsúfolják össze. • Rexparti az előcsarnokban. László Gyula és Rácz István közös munkájaként adta ki a Corvina Kiadó az úgynevezett „nagyszentmiklósi kincs”-röl szó­ló művészettörténeti monográfiát. A kincs talán egyike a legismer­tebbeknek, amely az európai ré­gészeti kutatás történetében szó­ba kerülhet. A Nagyszentmiklós határában „közel a Tiszához és Maroshoz, az egykori Magyaror­szágon, a mai Romániában" ke­rült napvilágra ez a páratlan aranylelet. melynek összsúlya csaknem tíz kilogramm. Mint László Gyula megemlíti, a 23 nranyedényből álló kincs szárma­zása és művészettörténeti értéke­lése körül még ma is viták gyű­rűznek. Legutóbb például Mav- rodinov. a kiváló bolgár régész tekintélyes kötetben tette közzé megfigyeléseit a kincsleleten ta­lálható ornamentika származásá­val kapcsolatban, és megállapítá­sait abban összegezi, hogy a nagyszentmiklósi edényegyüttes minden bizonnyal óbolgár ere­detű. A bécsi Kunsthistorisches Mu­seumban aztán a könyv megjele­nése után nem sokkal ki is cse­rélték a lelet melletti feliratot, ma „ó-bolgár kincs”-ként említik. Mások a szteppei műveltség cso­dálatos példányának tartják a le­letegyüttest. s a feltalálása óta született különböző nosszabo-rö- videbb leírások, összegzések elég­gé eltérő módon értékelik törté­netileg és művészeti szempontból is a kincset. László Gyula —. kinek könyvét a Helsinkiben élő magyar művészfotós. Rácz István színes és fekete-fenér felvételei díszítik —. nagyon alapos, rész­letekbe menő elemzéssel ismerteti a kincs körüli vitát. A fontosabb szerzők megállapításait gondosan és tárgyilagosan sorakoztatja fel egészen a legelső publikációktól a napjainkban közreadott dolgo­zatokig. Az eddigi kutatások rö­vid történetének tényeit kritiku­san kezeli a szerző és különösen nagy figyelmet szentel azoknak a megállapításoknak. amelyek a 'kincsét egy-egy korszak társadal­mi-politikai viszonyinak főbb vo­násaival próbálják összevetni. így rendkívül eltérő megállapítások­ra lehet jutni, éppen ezért László Gyula a több mint száz nyelvé­szeti. írástörténeti. művészeti, ré­gészeti mű tartalmának ismerte­tése után egyrészt ezek állításai­nak felhasználásával, másrészt saját módszerével próbál választ adni önállóan a felmerülő tudo­mányos problémákra. Az egyik legfontosabb megálla­pítása az edényeken található or­namentikák stíluselemzése ered­ményeképpen az. hogy szinte biz­tosra vehető: a kincs két fonto­sabb csoportra osztható. Két asz­tali készletről van szó. amelyek sajátos díszítő elemei rokonitják az összetartozókat. A kincs egyik részét a szerző fejedelmi kincs­nek tartja, ezek darabjain utóla­gos bekareolások, vagy a díszít­mények közötti feliratok formá­júban rovásírásos jeleket lehet találni. Nagyon érdekes megálla­pítás az is, hogy mind az írás, mind pedig az ornamentika ter­mészete arra utal, hogy a díszít­mények rokonságot mutatnak fel a kora Árpád-kori pénz- és érme­leletekkel. A kincs másik csoport­ja valamelyik fejedelemasszony tulajdona lehetett. Különösen ez a része az edényeknek rendkívül finom, gazdag, szinte túlfinomult díszítményeket visel. László Gyu­la szerint a fejedelemasszony asz­tali készlete minden bizonnyal régebbi keletű és nagy a valószí­nűsége annak, hogy a késői ma­gyar-bolgár kor stílusjegyeit hordozza. A szerző gondos aprólékosság- gai. szinte mindenik darabjának külön-külön fejezetet szentel, amelyekben azonos módszerrel végzi él a művészeti, történeti elemzéseket. Külön foglalkozik a feliratok kérdésével, s megálla­pítja. egyebek mellett, hogy nem­csak görög nyelvű és görög betűs feliratok találhatók, hanem a tö­rök nyelvű szövegeket is görög betűkkel írták le az ötvösök. A rovásírásos feliratok pedig több különböző stílust mutatnak fel. Megemlékezik László Gyula az ötvösök munkájának technikai sajátosságairól. Részletesen elem­zi és azonosítja a formákat és a mintákat, sőt egyebek mellett ar­ra is gondot fordít, hogy az edé­nyeken található emberábrázolá­sok arcának fiziognómiai sajátos­ságait is csoportokba sorolja. László Gyula és Rácz István gyönyörű díszmunkája nemcsak szép dísze lehet a könyvtárnak) de gazdag, izgalmas megállapítá­sokban bővelkedő. magyarázó szövegei is igazai élményt nyújta­nak mindazoknak, akiket érdekel a magyar történelmi múlt és von­zódnak a magyar művészet korai évszázadaihoz. Csáky Lajos • A nagyszentmiklósi kincs aranyedényeinek egyik csoportja a bécsi Művészettörténeti Múzeum tárlójában. (Pásztor Zoltán felvétele) Kultúrközpontok VÉGfi ANTAL JÉGZAJLÁS (REGÉNY) (13‘) — Nem lesz híd! Nem lesz föld se.j.' Bálint az apját látta maga előtt. — Gyere innen, fiam! — mondta az öreg. — Menjünk! Nincs már nekünk itt semmi keresni­valónk! — Azt hiszed, nem tudjuk, mire volt ez jó ne­ked? Hogy itt maradj a faluban! Érdemes volt! — Ki meri ezt nekem ... — Ki meri? Én! — Én is! — Én is mondom! (23.) A falu felől az úton jött valaki. Hosszú kabát volt rajta, a fején fekete kalap, a hóna alatt balta. Lassú, tempós, rogyadozó léptekkel jött. Az emberek elcsendesedtek. Megismerték: a tiszteletes úr. Ideért. Az arca sápadt volt, megtört. Mindenki azt mond­ta, nemhogy épült, erősödött volna, sokkal rosszab­bul néz ki. mint a fogságból hazajövet. Megállt, felemelte a fejét, végignézett az embe­reken. — Jó napot mindnyájuknak! — mondta. Most mi lesz? Elmenjenek, vagy várják meg a leszámolást? Hagyják verekedni, vagy válasszák szét őket az első ütés után? A pap odalépett Bálint elé. Hóna alól kivette a baltát, tartotta maga előtt, mintha rátámaszkodna. — Dolgozni jöttem! Adj munkát! Az emberek egyszerre vettek lélegzetet, aztán las. san elment mindenki a helyére. Szó nélkül álltak neki a munkának. Angyal Sándor még egy ideig az oszlopnál őgyel- gett, aztán leballagott a hídhoz. Odahallatszott az emberek morgolódása, úgy tett, mintha nem hallaná, a vizet nézte. A híd lábait — és a túlsó partot. Már ő sem hitt a hídban. Nézte a folyó közepét, mintha valami csudát lát­na a vízen, leszaladt egész a partig. Aztán rohant fel a töltésre. — Bálint! Jég! A lecsendesedett emberek is rohantak a Szamos­hoz. — Jég! Jég! — Jeget hozott a víz! — Tegnap óta árad! Bálint is megnézte a folyón az első jégtáblákat, aztán visszament a bódéhoz. Hamar kiválasztott egy rudat, amelyiknek a vas­tagabbik végét be is vasalták. Az emberek megzavarodva futkostak le a folyó­hoz, vissza a töltésre, mintha elvesztették volpa az eszüket. Az első jégtábla szembe jött a legszélső hídláb- bal, amelyiknek már álltak a gerendái, de az ösz- szekötő támaszok és a padlózata még hiányzott. — Nézzétek csak! Amarról is mennyi jön! A jég a víz közepén az örvényben megkava- rodott, elkerülte az oszlopot, elúszott a híd alatt. Bálint rúddal a kezében indult fel a hidra. Fent Szatmárnál megállt a jég, most indíthat­ták meg? Ott már van híd? Nagyon alacsony a hldtest. Minden jégdarabot el kell törni, egy sem akadhat meg, mert az vissza­tartaná u többit. Bálint végigment a hídon, leállt a legszélső ge­rendára, nézte a víz örvényét, és várta a jégtáb­lákat. Erős a víz sodra, gyorsan hozta a jeget. Emberek kellenek a lábakhoz, de csak Bálint ke­zében volt rúd. „Zsuzska, szegény, megértem őt. Ezt az embert nem lehet otthagyni...” — gondolta Bálint. Mennyi jégtábla... ilyen áradatnak ki állhat el­len? Bálint kinyúlt a rúddal az utolsó gerendán túl, a víz fölé. Jött a jégtábla, úgy oda kell rá csap­ni, hogy százfelé szakadjon. „Zsuzska, kedves... ő talán még boldog is le­het... megérdemelné...” A vastag jégtábla nem reped könnyen. Végigcsú­szik rajta a rúd, a szélén koppan, aztán bele a vízbe. Bálint két kézzel szorította a rudat. A tátongó örvény összecsapódott, és amikor Bá­lint felbukkant, már nem volt kezében a rúd. Az apja rohant végig a hídon, hamar a híd vé­géhez ért, körülnézett, Bálint újra lemerült, fel­bukkant. A jégtáblák jöttek, nyikorogtak a nyers akác­gerendák, roppant a tölgypadló. Mindent elsodort a víz. — Várjál, fiam, megyek! Járó László nem ugrott ,a vízbe, a legszélső ge­rendán lecsúszott, ráállt egy széles jégtáblára. A partról még látták, hogy el is érte Bálintot, meg­fogta a kezét... Aztán roppant a jégtábla. Járó Sándor akkor érkezett lovas szekérrel a partra, öt hordó benzint hozott. Annyi volt már a Szamoson a jég, hogy nem lehetett evezni. Délre harangoztak, mikor az első gerendát a híd végéről leszakította a jeges ár. A parton az embe­rek tanácstalanul álltak, feljebb a töltésen pára- felhőt fújt magából a két habosra izzadt ló. — VÉGE ­(MTI-fotó: Benkő Imre felvétele—K8) Ismeretes, hogy ai NDK-ban is a hazai partok- tói távol dolgozó halászok hosszú időre távoznak otthonukból. Természetes, hogy mindegyikük biz­tonságban szeretné tudni családját, s azt, hogy az otthonmaradottakról gondoskodnak, A probléma megoldásának egyik járható útját javasolták a ros­tocki halkombinát dolgozói. Úgynevezett támasz­pontokat hoztak létre a halászok családjai számárai Jelenleg már 19 ilyen település létezik. Maguk a tengerész családok tagjai foglalkoznak a kirándulá­sok, baráti esték és más tömegkullurális rendezvé­nyek szervezésével és rendezésével. (BUDAPRESS—PANORAMA) TÉLI REGE • A Nemzeti Színház bemutatta Shakespeare „Téli rege" című színművét. Major Tamás rendezésében. Képünkön: Cserhalmi György. 'Törőcslk Mari.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents