Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

SS ■ .'S Vízkárelhárításról és vízvédelemről tanácskoztak Baján Kecskeméten, Kiskunhalason Ülést tartott a várost tanács vb Csütörtök délután a megyeszék­hely, valamint Kiskunhalas Vá­rosi Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága tartott ülést. Mindkét testület megvitatta, illetve jóvá­hagyta a költségvetési és fejlesz­tési alap 1978. évi tervét. Kiskunhalason a végrehajtó bi­zottság tagjait a cigányok lakás­építését elősegítő tevékenységről, ezen kívül a Halasi Kötöttáru- gyár munkaerő helyzetéről is tá­jékoztatták. Jóváhagyták a kom­munális költségvetési ütem ez évi költségvetési tervét is. Mindkét ülés bejelentésekkel ért véget. űr. Matos Lászlónak, a megyei tanács elnökhelyettesének vezeté­sével ülést tartott Baján a Bács- Kiskun megyei Vízügyi Területi Bizottság. Baranya és Bács-Kis- kun vezetőit és szakembereit Szenti János, bajai vízügyi igaz­gató tájékoztatta az V. ötéves tervidőszakban — ezen belül rész­letesebben az 1977-ben — végzett vízkárelhárítási fejlesztési mun­kákról és az igazgatóság védeke­zési felkészüléséről. A vízkár el­hárításhoz tartozik az árvízvéde­lem, a folyamszabályozás és a belvízvédekezés. Mint Szenti János elmondta, az árvízvédelmi feladatok keretében Baja, Érsekcsanád, Fájsz és Du- napataj térségében, összesen 16,7 kilométer hosszan végeztek töl­téserősítést A töltésépítés során beépítettek 870 ezer köbméter földet, 44 millió forint összegben. Ezek a munkálatok egyébként 1981-ig tartanak, amikorra is az igazgatóság kezelésében levő, or­szághatár—Solt közötti 133 kilo­méteres árvízvédelmi vonal tel­jes egészében az előírt védőké­pességgel fog rendelkezni. A Duna szabályozása során el­készült a paksi kanyar szabályo­zása 63 millió forint értékben. Megkezdődött a Sió-torok kör­nyéki Duna-szakasz, a Sáros-par­ti és a hartai kanyar vízrende­v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.w.v.v! Vetélkedő Tegnap délelőtt Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában mérte össze tudását kilencven megyei úttörő, akik számot adtak arról, mit tudnak a mezőgazda- sági szakmákról. Valamennyien különböző szin­tű elődöntők után jutottak el er­re a vetélkedőre. Közülük leg­többen a mezőgazdaságot választ­ják élethivatásnak, illetve szüle­ik szakmája, munkája láttán sze­rették meg az állattenyésztést, növénytermesztést. Tegnap ügyességi, szellemi ver­senyen döntöttek arról, kik ke­rülnek tovább, a Magyar Rádió­ban sorra kerülő országos verse­KENDŐZETLENÜL nyen kik képviselik megyénk szí­neit. Bajáról két Iskolából, a felső­városiból és a gyakorlóból, Csá- volyról, Soltvadkertről, Jánoshal­máról, Bácsalmásról, Kiskőrösről, Kiskunfélegyházáról és Tompáról érkeztek a tíz-tíz úttörőből álló csapatok. A szakértő bíráló bizottság a kiskőrösi, tompái és csávolyi út­törők felkészültségét értékelte a legjobbnak. Képünk a megyei pályaválasz­tási tanácsadó, a megyei úttörő- elnökség rendezésében lezajlott eseményen készült. (Tóth Sándor felvétele.) zése is, összesen 40 kilométer hosszúságban és 128 millió forint költségelőirányzattal. A munkák elvégzése után, az V. ötéves terv- ciklus végére a legveszélyesebb jégmegrekedéses helyek szabályo­zása elkészül és az igazgatóság­hoz tartozó teljes Duna-szakaszon — Dunaföldvártól az országha­tárig — a Duna Bizottság által megállapított kisvízszint felett hajózási akadály nem lesz. A belvízrendezési feladatoknak megfelelően az igazgatóság to­vább folytatta a korábbi években megkezdett dunavölgyi bélvíz­rendszer fennsfki területének ki­építését. Ez a beruházás csaknem 70 millió forintba kerül majd, amelyből eddig megvalósult több mint 60 millió forint értékű mun­ka. Ezzel 80 ezer hektár mező- gazdasági területen készült el a belvízlevezető csatornahálózat, amely másodpercenként 14 liter vizet képes kivonni egy négyzet- kilométerről. A csatornahálózat mellett megközelítőleg 30 millió köbméter befogadóképességű bel­vízi tározótér létesül. A bizottság értékelte a jelenle­gi hidrometeorológiai viszonyokat és megállapította: a közelgő he­tekben a Dunán jégvédekezésre valószínűleg nem lesz szükség. A bizottság tagjai végezetül kölcsö­nösen tájékoztatták egymást szer­vezeteik védelmi készültségéről és megállapodtak a további intéz­kedésekben. K. F. Az ügyintézés korszerűsítése Nagyon sok vita hangzik el mostaná­ban azzal kapcsolatban, hogyan lehet­ne még haté­konyabb munkát vé­gezni az ügy­intézés kor­szerűsítése, egyszerűsítése érdekében. Igaz ugyan, hogy sok kez­deményezés született, de még mindig nincs kihasz­nálva min­den lehető­ség. Ezért ha­tározta el az Országos Gyorsíró és Gépíró Szö­vetség kecs­keméti helyi csoportja, va­lamint a megyei tanács szervezé­si és jogi osztálya, hogy egy kö­zös ankéton a munkahelyi veze­tők és reszortfelelősök részvéte­lével megbeszélik a legfontosabb feladatokat. A tanácskozásra tegnap Kecs­keméten, a megyei tanács nagy­termében került sor. Gönczi Jó- zsefné, a kecskeméti helyi cso­port titkára nyitotta meg a ta­nácskozást, amelyen elsőként dr. Pehr Sándor, a Külkereskedelmi Főiskola tanszékvezető tanára, az Országos Gyors- és Gépíró Szö­vetség munka- és érdekvédelmi szakosztályának vezetője a gyors­írás szerepéről tartott előadást. • A tanácskozás résztvevői a szünetben megnézték a korszerű Ügyintézés gépesítését bemutató kiállí­tást. (Tóth Sándor felvétele.) Ezt követően K. Nagy Zoltán, a Külkereskedelmi Főiskola tanára a magasfokú gyorsírás és a tit­kárnőképzés jelenlegi helyzetét, valamint az ezzel kapcsolatos to­vábbi feladatokat ismertette. A két előadást követő vita után a tanácskozás résztvevői megnéz­ték a korszerű ügyintézés gépesí­tését bemutató kiállítást. A program további részében dr. Egyedi Ernő, a megyéi ta­nács osztályvezetője, A hivatali ügyintézés egyszerűsítése és gyorsítása címmel tartott elő­adást. T. L. A Jelenkor januári száma A Pécsett szerkesztett Irodalmi és művészeti folyóirat új számá­nak lírai rovatában többek között Arató Károly, Garai Gábor, Kál- di János, Kárpártii Kamii, Rónay György és Takáts Gyula költe­ményeit olvashatjuk. A szépprózai írások sorában Hallama Erzsébet elbeszélése, Kampis Péter kisregényének első része. Mészöly Miklós Érintések című naplójegyzete és Tüskés Ti­bor Sorskovácsok című, a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet életéről szóló munkájának bevezető feje­zete kapott helyet a számban. Láncz Sándor Képzőművészeti kiónikája a Kassel—„d6" címmel rendezett kiállítást ismerteti és értékeli. V. Kiss Margit írása pe­dig Kondor Béla grafikáit elem­zi. — Futaky Hajna pécsi, Bé- csy Tamás fővárosi színházi be­mutatókról számol be. A kritikai rovat élén Kenyeres Zoltán esszéjének befejező ré­szét találjuk Weöres Sándor iro­dalomszemléletéről. Rónay György új verseskötetét Rába György, Kárpáti Kamillát pedig Alföldy Jenő ismerteti. Figyelmet érdemel Béládi Mik­lós esszéje, Mészöly Miklós regé­nyeiről és Fomogáts Béla írása, Kardos G. György új művéről. Elítélték a boltvezetőt Csekk! A könnyebb érthetőség ked­véért vegyünk egy olyan embert, aki szövetkezeti lakásban lakik, OTP-részletre vásárolt bútorokat, ugyanakkor még valahonnan — mondjuk örökségből — arra is futotta, hogy egy Trabantot sze­rezzen be. Ennek az embernek rengeteg gondja van: havonta fizeti a lakásrészletet csekken. Az OTP-részletet csekken, az autóval kapcsolatos összes fize­tendőket ugyancsak csekken. Mindez talán nem is volna baj, mert a csekkek nagy része ott lapul a szekrény fiókjában és félelmetesen nagy csomagnak látszik. Az autóval viszont már több baj van. Félévenként besé­tál a tanácshoz a csekkért, hogy a kötelező gépjárműadót lerója. Igaz, egyszerre több csekket is elhozhat, s így némi megtakarí­tást ér el az idővel. Az említett ember azonban az elmúlt év végén időzavarba ke­rült, mert nem volt pénze. Húz­ta, halogatta az autó félévi kö­telező biztosítási díjának befize­tését, noha az újságok, a rádió többször is figyelmeztette, hogy december 31. a végső határidő. Amikor harmincadikén némi pénzhez jutott, mert korábban fizettek a munkahelyen, azonnal a postára indult, hogy eleget te­gyen állampolgári kötelezettségé­nek. Vitte a kis könyvecskét és illedelmesen lehajolt a parányi ablaknál. — Csekket nem hozott? — kérdezte a hölgy tapintatosan. — Ügy gondoltam, hogy itt tetszik adni egyet, kitöltőm és befizetem. Aztán a kis könyvecs­kébe kapok egy pecsétet — re- begte a megszeppent férfi. — Sajnos itt nincs csekk. Tes­sék a biztosítóhoz menni, ott adnak egyet, azzal visszajön és elintézzük. Az Illető elballagott a biztosí­tóhoz, ahol csak annyit kellett mondania, hogy ... a kötelező ... — Igen, tessék venni egyet! — mondta a kislány és a hatalmas csekkhalmazra mutatott... Mindez arról jutott eszembe, hogy a csütörtöki újságokban ol­vastam: január 1-től megválto­zott a kötelező biztosítás díjfize­tésének rendszere. Ugyanakkor azt is olvasom, hogy ezután pos­tautalványt a biztosító bármelyik fiókjában, a MERKUR-nál, a benzinkutaknál, a KPM autófel­ügyeleténél is beszerezhető. Azt hittem sajtóhibáról van szó, de mert az összes lap így tájékozta­tott, ezt kizártnak tartom. Azt vártam volna ugyanis a többi autósokkal együtt, hogy a csek­ket a postán is beszerezhetjük, tehát ott, ahol fizetni kell. Erről azonban nincs szó. A postánál nem kaphatunk ilyen csekket, de máshol mindenütt. És még az új­ságcikkben szemrebbenés nélkül azt írja az MTI — nyilván nem a saját ötletéből —, hogy ez az új intézkedés az autósok és mo­torosok kényelmét szolgálja. —dorgál— A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében tár­gyalta Szabó Istvánnak (Kiskun­halas, Mártírok útja 20. szám alatti lakos), a halasi ÁFÉSZ 3. számú önkiszolgáló boltja veze­tőjének az ügyét. Szabó, mint boltvezető, a január 9-én életbe lépett árváltozásokkal összefüg­gésben, az azt megelőző napok­ban áruleltárt készített az üzlet­ben, s ennek során 15 ezer forint értékű árut a leltárból elvont, s Két baleset nagy Bácsalmás határában Rekeczki József 42 éves autóbuszvezető, Bácsbokod, Damjanich utca 39. szám alatti lakos a bácsbokodi Aranykalász Tsz autóbuszával nem az útviszonyoknak megfele­lő sebességgel közlekedett. Ezért elütötte a vele azonos irányban az úttest szélén kerékpárját toló Kiss Lajos 68 éves. Bácsalmás, Dugonics utca 48. szám alatti la­kost. Az idős férfit a mentők eszméletlen állapotban, életveszé­lyes sérüléssel szállították a kór. házba. ily módon 3203 forint árkülönbö­zettel nem terhelte magát. Az árváltozást követően ellen­őrzést tartottak az üzletben és a csalás kiderült. A bíróság Szabó István csalás bűntette miatt jog­erősen három évi szabadságvesz­tésre ítélte, s mellékbüntetésként háromezer forint megfizetésére kötelezte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását azonban két évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. sebesség miatt Jánoshalma határában Mészá­ros Sándor 49 éves, Jánoshalma, Bajai út 26. szám alatti lakos személygépkocsijával nem az út­viszonyoknak megfelelő sebesség­gel közlekedett, lehajtott az út­padkára, ahol megcsúszott és fel­borult. Mészáros Sándor köny. nyebben. felesége azonban súlyo­san megsérült. Az anyagi kár a személygépkocsiban 30 ezer fo­rint. A rendőrség mindkét gép- járművezető ellen eljárást indí­tott. G. G. HÍREK . HÍREK NAPTÁR 1978. január 80., p«ntak Névnap: Fábián Babaityén Napkelte: 7 óra 34 perc Napnyugta: 18 óra 17 perc Holdkelte: 13 óra 84 perc Holdnyugta: 4 óra 02 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 18-án a középhőmérséklet mínusz 0,1 (az 50 éves átlag mínusz 1,4), a legmagasabb hómérséklet 1,7 Celslus-fok volt, a nap nem sütött ki. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,0, 13 órakor 1,0 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hű­mérséklet mínusz 2,0 Celslus-fok volt. — A BÜKKI SZLOVÁK nemze­tiségű községek — Bükkszentke- rcszt, Répáshuta, Bükkszentlászló — néprajzi értékeinek összegyűj­tését kezdi meg az idén a mis­kolci Hermann Ottó Múzeum. E falvak lakóinak őseit a XVII— XVIII. században az egykori diós­győri koronauradalom telepítette be a nagy kiterjedésű erdőségek irtására. A tervek szerint a ku­tatómunkába bevonják a szom­szédos Kelet-Szlovákia múzeu­mainak szakembereit is. — Az Idén fejezték be a kis­kunhalasi úttörők kunfehértói tá­borának és sporttelepének építé­sét. Ugyancsak 1978-ban készül el a jánoshalmi és szanki fiatalok új sportcsarnoka. A tervidőszak hátralevő részében megyénk szá­mos településén tornatermekkel bővítik az. általános iskolákat. — öttel több házi bank. Bács­Kiskun vállalatainál és hivatalai­ban tavaly öttel nőtt a kölcsönös segítő takarékpénztárak száma. A 197 úgynevezett házi banknak 27 ezer tagja van. s tavaly 45 millió forint kölcsönt vettek fel. Négy mezőgazdasági szövetkezetnél is van már KST. — A bejárók segítése. A Buda­pesti Rádiótechnikai Gyár kecs­keméti magnetofon-gyáregységé­be 32 községből 227-en járnak be naponta. Munkájukat elismerik, és többször jutalomban is része­sítik őket. Az elmúlt években nyolcán kaptak lakásépítési tá­mogatást. — SZÁRÍTÓBÓL — GYER­MEKKLUB. A lakóbizottság kez­deményezésére gyermekklubot rendeztek be Szeged tarjául vá­rosrészében egy tízemeletes ház használaton kívüli szárítójában. Így télen is mód nyílik, hogy a szülök felügyelete mellett a gye­rekek meleg helyen játsszanak, diofilmeket nézzenek, báb ózzanak és meséket hallgassanak. — A X-es AFIT kecskeméti 1-es számú üzemegységének KISZ-es fiataljai és a szocialista brigádok tagjai társadalmi munkában épí­tettek egy 30 mázsa olaj szak­szerű tárolására szolgáló olajtá­rolót. A társadalmi munkával 10 ezer forint költségmegtakarítást eredményeztek. — Autósbál — duplán. Baján évente megrendezik a hagyomá­nyos autósbált, melyről a Duna étterem szűkössége folytán több, mint 208 ember kinnrekedt. Ezért határozott úgy a Magyar Autó­klub Bajai Szervezetének veze­tősége, hogy az idén nemcsak ja­nuár 31-én, hanem február 25-én is megrendezi e nívós műsorral összekötött mulatságot. — Kaposváron sonkaryár épül. A legkényesebb igényeknek is megfelelő dobozolt sonka és hús- készítmények gyártására a Ka­posvári Húskombinát új, dobozolt sonkagyártó üzemet épít. A 35,5 millió dolláros beruházás a kábái cukorgyár után hazánk második kulcsátadásra épülő üzeme lesz ez, illetve az ország első kulcsra­kész, tőkés importból származó létesítménye. A kaposvári üzem kivitelezésére nyugatnémet—oszt­rák konzorcium alakult. Az alap­kőletételre március elsején kerül sor, a termelést 1980. január el­sején kezdik meg. — A nyugdíjasok is segítenek. A szabadszállási Aranyhomok Termelőszövetkezet rendszeresen támogatja nyugdíjas, alapító tag­jait, kapcsolatot tartanak fenn velük, családlátogatásokon tájéko­zódnak ügyes-bajos dolgaik felől. E szoros kapcsolat eredményeként a munkabíró idős emberek segít­séget nyújtanak az őszi betakarí­tásban a termelőszövetkezetnek. — Népi műemlékek megőrzé­sére dolgoztak ki átfogó progra­mot Karcagon. Az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség támo­gatásával tájházakat is kialakí­tanak: az egyik egy cselédsorban élt család földháza, a másik egy szegényparaszt, a harmadik pe­dig egy módosabb gazda portája lesz. Helyreállítják a szélmalmot is. Elhunyt idős Komócsin Mihály Nyolcvankét éves korában el­hunyt idős Komócsin Mihály, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1922 óta volt tagja a pártnak Temetése január 23-án, hétfőn 15 órakor lesz Sze­geden, a belvárosi temetőben. Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottsága — FIATAL SZEMMEL. A Bács-Kiskun megyei Tanács KlSZ-bizottságának minap meg­jelent belső terjesztésű lapjában két fontos írást közölnek. Elem­zik a párt ifjúságpolitikai hatá­rozatának végrehajtása során je­lentkező megyei tendenciát, s ez­zel kapcsolatban ciz ifjúsági szö­vetség munkáját. Balczó-problé- ma? Ez a címe Juhááz Ferenc vitacikkének. A munkaügyi osz­tály munkatársa a lap ezelőtti számában megjelent Posváncz Etelka által írt filmkritikára, rea­gál. — A növények lombon kérész. tüll tápanyag-ellátáséval kísérle­teznek a Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetemen. Hazai, har­madosztályú széndioxidot hasz­náltak fel a karalábé és a saláta táplálására. A saláta — ellentét­ben a karalábéval — sokkal gyor­sabban fejlődött, nagyobbra nőtt és hamarabb beérett, mint a kontroli-példányok. — HARMADIK KIADÁS. A Kalocsa Népművészete című ki­adványt ismét megjelenteti Kalo­csa Város Tanácsának művelő­désügyi osztálya, tekintettel a széles körű érdeklődésre, amely övezi a környék népművészeit, al­kotásaikat. Ezenkívül nyomdába adták a Kalocsai gyermekjátékok című új múzeumi füzetet is. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. jan, 20.-péntek este 7 óra; PERICLES Katona-bérlet MOZI 1978. Január 29.« KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A HOLNAP LOVASAI Magyarul beszélő szovjet film 8 órakor ÉJFÉLKOR INDUL ÚTJÁBA A GYÖNYÖR Csak 16 éven felülieknek! 50 százalékkal leiemelt helyáru! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő olasz film vígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed 8 órakor A FEKETE RAK OLLÓJÁBAN Színes, zenés szovjet kalandfilm 8 órakor Filmbarátok köre! EGY CSEPP MÉZ Csak 16 éven felülieknek! Angol fllmfelújltás MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KISMALAC MEG A FARKASOK Színes magyar mesefllm-összeállítás STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) 8 órakor KIÁLTÁSOK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Tuniszi film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Teletop: 12-619. 12-518 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dí.1: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással khi 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X

Next

/
Thumbnails
Contents