Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-03 / 284. szám

i • PETŐFI NÉPE • 1917. december 3. KILENC HÓNAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐTT Műszaki átadás a kiskunfélegyházi MÁV-állomáson A kiskunfélegyházi MAV-állomás 1969-ben kezdődött nagyszabású rekonstrukciója no­vember 30-án jelentős naphoz érkezett: az illetékesek kilenc hónappal a határidő előtt megkezdték az épület műszaki átadását, il­letve átvételét. — Állomásunk dolgozóiinak te­vékenységét nagy mértékben se­gítik az eddig megvalósított léte­sítmények — mondja Miklós László áLlomásfőnök. — A múlt évben üzembe helyezett Integra- Dominó berendezés, valamint az önműködő térközbiztosító jelentő­sen könnyíti és biztonságossá te­szi a forgalom irányítását. Gyor­sabb a szerelvények rendezése és összeállítása, mióta a síktolatás helyett használni tudjuk a gurí­tódombot. URH rádió-adóvevő készülékkel dolgoznak a kocsifel­­írók, s ugyancsak rádiós össze­köttetés van a kocsirendezők és a tolatómozdonyok vezetői között. — A személyforgalmat jelentő­sen segítik a korszerű peron-szi­getek, valamint a nagy teljesít­ményű térvilágítás megvalósítá­sa. Mintegy 2600 négyzetméternyi betonos rakodótér épült, ennek az áruszállítók veszik hasznát. Ta­valy készült el az üzemi épüle­tünk, ahol az előbb említett kor­szerű berendezések helyet kaptak. Nagy szükség volt a rekonstruk­cióra, mert állomásunk egyre növekvő forgalmát csak így tud­juk lebonyolítani. — Érdemes megjegyezni — te­szi hozzá az állomásfőnök —. hogy a rekonstrukció kezdésének évében, 1969-ben naponta átlag 120 vonat érkezett, illetve indult, s ez a szám jelenleg eléri a 155-öt. Akkoriban naponta mintegy 600 teherkocsi fordult meg állomá­sunkon. most pedig nem ritkán 1000—1200 kocsival foglalkoznak dolgozóink — akiknek létszáma bizony nem növekedett. — Hogyan fogadják a vasuta­sok az új létesítményeket? — Az év elején nagyon meg­örültünk, amikor a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat vezetői közöl­ték velünk, hogy a szocialista brigádok elhatározták: a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tiszteletére a jövő év augusztus 31. helyett már az idén átadják a szociális épüle­tet. Csak a vasutasok tudják, hogy ez az új létesítmény milyen régi és milyen nagy gondokat old meg, így tehát osztatlan lelkese­dést keltett az építőknek eme ne­mes gesztusa. Kezdjük a földszinten. A vas­utasok étkezését oldja meg a 300 adagos korszerű gáztüzelésű konyha és az 55 személyes étte­rem. Az egészségügyi ellátást se­gítik az új orvosi rendelők, ame­lyek 135 négyzetmétert foglalnak el. Az átadás után végre lesz sa­ját fogászatunk is, laboratórium, valamint fizikoterápia is segíti a gyógyítást. Az első emeleten 240 személyes oktatóteremben tanulhatnak majd dolgozóink. Itt kap helyet a 330 személyes női-férfi öltöző és zu­hanyozó, hideg-meleg vízzel, ilyen eddig nem volt. A vasúti dolgo­zók 7, egyenként kétágyas szállo­dai szobát' vehetnek igénybe az átadás után. A második emeleten lesz az úgynevezett laktanya, ahol 18 kétágyas szobában pihenhetnek a vasutasok, s vehetik igénybe a külön melegítő-konyhát és ebéd­lőt. Három gáztüzelésű kazán szolgáltatja majd a meleget és ezek segítségével 1979-ben az egész állomáson bevezetjük a gáz­fűtést. A tájékoztatót követően rövid sétát tettünk az új épületben. Megszemléltük az utolsó simítá­sokat végző építők szorgos mun­káját. Az egyik emeleten Pál Sándor és Mohácsi Béla építés­­vezetőkhöz csatlakoztunk, akik éppen ellenőrző kőrútjukat vé­gezték. — Sikerült módosítani az ere­deti vállalást — mondja Pál Sán­dor. — Egy hónappal előre hoz­tuk a műszaki átadást, szeretnénk december 31-ig a hiánypót­lást is elvégezni. Az építkezésen dolgozó hat szocialista brigád megérdemli a dicséretet, a pót­­vállalás teljesítésének sikeréért még egy kommunista szombatot is tartottak. Külön érdekesség, hogy aki valamilyen ok miatt nem tudott megjelenni november 19-én, az most 27-én pótolta az „elmaradást”. Itt dolgozott pél­dául Varga Pál szocialista bri­gádvezető, aki az első kommu­nista szombat idején a Szovjet­unióban volt jutalomúton. Eredményeinket jelentősen se­gítették a Szegedi Tervező Szö­vetkezettől kapott jó tervek, va­lamint a MÁV-igazgatóság terv­­gazdasági és műszaki osztálya. — Milyen hiányokat kell pó­tolni? — Nyugodtan mondhatjuk, hogy olyanokat, amelyek nem rajtunk múltak — veszi át a szót Mohácsi Béla. — Az előcsarnok­ban például 120 négyzetméteren úgynevezett mozaik szemcsével kellett volna borítanunk a falat. Hiába rendeltük meg időben a mozaikot a mai napig sem érke­zett meg. Brigádjaink elismerésre méltó szorgalommal bemeszelték ezt a felületet és aki nem tudja, hogy ezt mozaiknak kellene bo­­ríiani, nem talál hibát a falon. Hozzá kell tennem, ha lesz szem­cse, két nap alatt elvégezzük ezt a munkát. A többi hiánypótlás „nem veszedelmes”, bízunk abban, hogy december 31-én átadhatjuk a kulcsokat... Elbúcsúzunk az építőktől, akik jó szervezéssel, becsületes mun­­ká^al 27 millió forintos beruhá­zást végeztek alig 14 hónap alatt, s háromnegyed évvel előbb adják át az elégedett megrendelőnek. O. L. • Az építőknek még arra is jut ideje, hogy a műszaki átadás előtt az épület környékét Is rendbehozzák. Képünkön: jobbról Miklós László álloaiás. főnök, Mohács Béla és Pál Sándor építésvezetők. Gondok és tervek Jászszentlászlón A jászszentlászlói termelőszö­vetkezetet egy sor természeti csa­pás érte az idén. A zárszámadási előkészületek során készült ösz­­szesítések szerint 1700 mázsa körte elfagyott, fagykárok érték a szőlőt, mintegy 850 mázsa ter­més pusztult el. Az aszály miatt 5800 mázsa terméskiesés volt ke­nyérgabonából. Az almást is ér­te jégverés. A minőség emiatt nem érte el a tavalyi szintet. A termés ugyan több volt — mint­egy 6 ezer mázsával — a terve­zettnél, de az exportarány jóval kevesebb a tavalyinál. Mindennek ellenére — főként az almának köszönhetően — a kertészetben a tervezettnél több volt az árbevétel. Hasonlóképpen az állattenyésztés jövedelme is több lett a tervezettnél. A háztá­ji gazdaságokban több jószágot tartottak az idén, mint tavaly, 800 hízott sertéssel többet vásá­rolnak fel a kisgazdaságokból, mint az elmúlt esztendőben. Ezerháromszáz hektoliterrel emelkedett a tejfelvásárlás is. Mindent összevetve a tervezett 8,7 millió helyett 13 millió 300 ezer forint a háztáji üzemág for­galma. — A gazdaság vezetősége már év közben nagy erőfeszítéseket tett a természeti csapások ellen­­súlyozására. Ilyen nagy vesztesé­gek alaposan megrendítették vol­na a termelőszövetkezet gazdál­kodását, ha nem tartalékolunk. Szerencsére stabil a gazdaság, bízunk benne, hogy kiheverjük az idei esztendő nehézségeit — mondja Lestyán Károlyné, a ter­melőszövetkezet főkönyvelő­helyettese. A zárszámadási előkészületek­kel egyidőben már a tervezéssel is foglalkoznak. Az idei gondok nem befolyásolják az eredeti el­képzelések megvalósítását. A főkönyvelő-helyettes a ter­vekről így tájékoztat: — Egyik jelentős programunk az új telepítések megvalósítása és ezzel együtt a régi ültetvények korszerűsítése. Százharminc hektárnyi területen előkészítettük a talajt a szőlőtelepítésre, ötven­kilenc hektáron befejeztük a kor­szerűsítést. Még újabb 74 hektár­nyi ültetvényt teszünk alkalmas­sá a kombájnnal történő szüre­telésre. Csatlakoztunk a Kiskun­­halasi Állami Gazdaság szőlőter­mesztési rendszeréhez, átvettük annak technológiáját. Fontos feladatnak tartjuk a szarvasmarha-tenyésztés fejlesz­tését. Jövőre két istállót építünk háromszáz tehén számára, elké. szül a tejház is. A következő esztendőkben fokozatosan növel­jük a tehénállományt a jelenle­ginek mintegy kétszeresére. Faj­ta-átalakító keresztezéssel javít-; juk a tejhozamot. Természetesen ez önmagában nem oldja meg gondjainkat, szükséges a jobb takarmányozás, a korszerűbb tar­tás. Ezért bővítjük a szakosított telepet. Sok egyéb elképzelésük van a gazdálkodás fejlesztésére. A ta­valy épített korszerű takar­mányszárító üzemet olajtüzelés­ről gáztüzelésre szeretnék átál­lítani, növelik a teljesítményét. Az állattenyésztés fejlesztése fel­tételezi a takarmánytermesztés korszerűsítését. A termelőszövetkezet kedve­zőtlen körülmények között gaz­dálkodik. A fejlesztési tervek megvalósítása nagy erőfeszítése­ket kíván. A terméskiesések el­lenére bizakodó a hangulat, hi­szen igyekeztek ellensúlyozni a veszteségeket. Lehet, hogy a tervezett termelési értéknöveke­dést az idén nem tudják elérni, A gazdálkodásbah — mint a ter­vek bizonyítják — azonban a jövő esztendőben is szeretnének előrelépni. K. S. MUNKÁSFIATALOK Németh József KISZ-titkár November 7-én Németh József, a FÉKON kalo­csai gyára KISZ-bizottságának titkára a hetedik kitüntetését vette át. 1970-ben a KISZ KB és a SZOT dicsérő oklevelét, 1972-ben ismét KISZ KB dicsérő oklevelet, 1973-ban Aranykoszorús KISZ- jelvényt, 1975-ben Kiváló Ifjúsági Vezető és válla­lati Kiváló Dolgozó, most pedig KISZ Érdemérmet kapott. Érdekes véletlen: éppen hét éve KISZ- titkár. Olyan kitüntetéseket kapott a gyári ifjúsági szervezet is, amilyent Kalocsán azelőtt senki sem: tavaly a Vörös Selyem Vándorzászlót, idén a Kiváló KISZ-szervezet címet. A KISZ-titkár sem abban a beosztásban dolgozik már, mint amikor a FÉKON elődjéhez, a Bács-Kiskun megyei Textilfeldolgozó Vállalathoz került — iskolákat, tanfolyamokat el­végezvén vállalati biztonságtechnikai megbízott. Ilyenkor szokás feltenni azt a kérdést: hogyan csinálta? — KISZ-tag Szentesen, a me­zőgazdasági technikumban lettem, s rögtön kollégiumi titkár is. Sajnos, nem fejeztem be az is­kolát. Versenyszerűen birkóztam, egyik edzésen összetört a lábam — haza kellett jönnöm. Beta­nított műszerész lettem a válla­latnál. Szeretem a gépeket. jól ment a munka, előbb szalagmű­szerészként. majd technikusként dolgoztam. Éreztem, hogy kell a tudás, beiratkoztam a ruhaipari szakközépiskolába, meg a szak­munkásképzőbe is. Mivel nem volt érettségim, külön engedél­lyel tehettem szakmunkásvizs­gát — dicsérettel végeztem, ugyanakkor a szakközépiskolá­ban is osztályelső voltam. Azóta? Teohnikusminősítő, félbehagyott marxista esti egyetem, most meg munkavédelmi technikusminősítő tanfolyam. Pihenőév az idei — jövőre a ruhaipari műszaki főis­kolára jelentkezem. — És a KISZ? Azzal hogy volt? — 1968-ban még csak egy alap­szervezetünk volt. ekkor lettem vezetőségi tag. és 1970-ben tit­kár. Huszonhárom taggal és 610 forint könyvadóssággal — nem volt pénzünk kifizetni — vettem át az ügyek intézését. — Mi ?yplj a.- J^elje^bb?,,, — Meg kellett szokni a nyil­vánosság előtti szereplést, mert eleinte zavarba jöttem, ha be­szélni kellett, még el is pirul­tam. Ez persze hamar elmúlt... Azzal kezdtük a ténykedést, hogy pénzt „csináltunk”. A lányokkal divatbemutatókra jártunk — saját gyártmányú ruháinkat tet­tük közszemlére — a környező községekben léptünk fel. Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy hogyan tovább, miként lehet mi­nél több aktivistát „szerezni”, hiszen a többiek. akik azelőtt nem jártak közénk, egyre in­kább látták: mi. akik együtt va­gyunk. jó dolgokat csinálunk és rengeteg élménnyel jövünk haza. A taglétszámunk huszonháromról negyven fölé emelkedett. Ez azon­nal a felszínre dobott egy sereg gondot, amik közül a legnagyobb az volt. hogy kinőttük a lő négy­zetméteres szobánkat. Felfedez­tük a légópincét — millió szú­nyog volt benne — és a járhatat­lannak látszó úton indultunk el. Megkaptuk az engedélyt, hogy klubot alakíthassunk ki, lett nagy lelkesedés, alig hittem el a végén, hogy négyezer órát dolgoztunk az átalakításán. Köz­ben megkezdtük a társadalmi munkákat is, sapkákat varrtunk a szelidi ifjúsági találkozóra, először csak kétszázat, ma már az ezer fölött tartunk. Hol volt már az az idő. hogy adósságunk volt... ! Jártunk a Szovjetunió­ban, az NDK-ban. az idén pedig Lengyelországba megyünk szil­veszterezni. Háromra nőtt az alapszervezetek, száz-egynéhányra a tagok száma. Két olyan kitünte­tésünk van. amit Kalocsán mi kaptunk először — rengeteg munka van a jutalmak mögött; ezt az tudja igazán, aki végigcsi­nálta. . — Feleséged, lányod, fiad, idős szüleid vannak. Építkezel. Tagja vagy a KISZ megyei bizottságá­nak. Ott látni minden rendezvé­nyen, akár hétköznap, akár va­sárnap tartják. Hogy bírod? — Így, — mosolyog — beosz­tással. Ha akarja az ember, mindent meg tud csinálni. Fél hét. hét óra körül jövök be a gyárba, és ha kell. estig mara­dok. — A hetedik kitüntetését — írtam az elején — november 7- én vette át Németh József. Ami­kor a soron következő taggyűlést tartották, szót kért, megköszön­te a fiataloknak a KISZ Érdem­érmet. „Ez a tiétek is — mond­ta —. hisz amit csináltunk, együtt csináltuk. Akkor pedig örülni is együtt örüljünk.” Megtapsolták. B. J. (4.) — Láttátok már, fiúk? — és mutatóujjával a címzés felé bö­kött, ugyanakkor észrevette, hogy megfagyott körülötte a levegő. Senki nem vette a lapot. — Na, kispofám, most pedig szépen kitakarodsz innen. Értjük egymást? — állt meg mellette csípőre tett kézzel, elfeheredett arccal Karancsi. — Ml ütött belétek? Olvassatok el. Ez tiszta röhej — rikácsolt Varga és lassan az ajtó felé húzó­dott. Senki nem válaszolt szavai­ra. Bandi megfogta a tarkójánál a házikabátot, szinte felemelte a középtermetű embert és kitette az ajtón. — Jelenteni fogom az igazgató­nak, a dékán úrnak. Ez tűrhetet­len, te... te... — hallatszott még a folyosóról, de bent a szobában már mindenki újra a csomag kö­rül állt, s várta, hogy Piszátyel kibontsa. — Adjatok egy bicskát! — Ilyen jó madzagot el akarsz vágni? Vigyázz, majd én kibon­tom. Szűcs Péter finoman félretolta Piszátyelt és foggal, körömmel szépen kibontotta a madzagot, majd szép akkurátusán kis kari­kába tekerte. Közben Piszátyel már rakta az asztalra a romlan­dót : egy füstöltsonka, húsz lek­város bukta, négy vöröshagyma, szilva, alma és egy pár zokni. — Pénz nincs benne! — állapí­totta meg szomorúan Piszátyel, bár a csomag alján talált kék bo­ríték még némi reménnyel ke­csegtetett. De csak levél volt ben­ne. János olvasta, s foghegyről odaszólt a többieknek: — Egyetek, fiúk! Senki nem várt újabb bizta­tást, s mire János elolvasta a le­velet, alig maradt valami az asz­talon. — Beteg az öreg! — sóhajtott János és zsebre gyűrte a levelet. Aztán fogta a megmaradt buktát, s míg ette, a sonkát papirostól betette a két ablak közé. — Mi baja a faterodnak? — Régi dolog ez. Még a hadi­fogságban szerezte. Kikészült a gyomra, s úgy látszik, nem bírja tovább. Minden kijön belőle. Hat­vanhárom éves. 1 — Az én öregem is rákban halt meg. Gyomorrákban — tette hozzá Szűcs és a szobában hirtelen csönd lett. — Srácok. Meló van a konzerv­gyárban. Ki akar beszállni? — dugta be a fejét az ajtón egy har­madéves fiú, akiről csak annyit tudtak, hogy perfekt latin. — Miféle meló? — kérdezte Bandi, aki elsőként kapcsolt. — Vagonkirakás. Egy vagon öt­száz forint. De ne gatyázzatok, mert ha nem kell, szólok mások­nak. Tíz percen belül várja a vá­laszt a muki a gyárban. — És mikor kell menni? — Este hétre. Akkorra ott lesz a vagon. Tele paprikával. — Csak egy van? — Egyet mondott a koma. Nyolcvan mázsa paprika van benne. Na! Kell, vagy nem kell? — Fiúk! Ki jön velem? — né­zett körül Bandi és hamarosan összeállt a kis csapat, öten vol­tak. Száz forint jut egyre, s ezért tizenhat máz»a paprikát kell kirakni. — Éjfélre végzünk. Legkésőbb. Holnap úgyis szombat, előadás nincs, kipihenjük magunkat és lesz száz forintunk. A menzán hatkor volt vacsora. Utána rögtön elindultak. Fél hét­kor már jelentkeztek a portán. Egy ötven év körüli, félkarú por­tás ült a kis fülkében. Már tu­dott róluk. Felvette a telefont és beleszólt. — Szeberényl kartárs? Itt van­nak az egyetemisták. Mehetnek a vagonhoz? Rövid hallgatás, majd a por­tás letette a kagylót és kilépett a fülkéből. Elmagyarázta a fiúk­nak, hogy merre menjenek, kit keressenek. Csípős, édeskés szag terjengett a hatalmas udvaron. Csövek, sí­nek vezettek mindenfelé, teher­autók, targoncák, emberek jöt­­tek-mentek. Ügy érezték, mintha maga a levegő zúgna. Ez a zú­gás megállíthatatlan, monoton és könyörtelen volt. Megtalálták Szeberényi kartár­sat, aki egy raktárféléből három irgalmatlanul nagy vesszőkosarat és két vaslapátot adott nekik. Aztán az udvar hátulján álló va­gonok felé mutatott: — Oda menjenek. Csak egy van tele paprikával, a többivel ne törődjenek. Az a fontos, hogy a paprika ne a vagonban legyen, hanem kint. Értik? Tehát oda rakják, ahová akarják. Mór úgy értve, hogy ott a közelben. Ha készen vannak, szólnak nekem. Jó munkát! — és otthagyta őket. A fiúk odamentek a vagonok­hoz. Három üres állt egy vágá­nyon, mellette a másik sínpáron egy, tele paprikával. Ezt kellett kirakni. Egy villanykörte világí­tott a< sínek mellett, de vagy tíz méterre a vagontól. — Nincs mese! Oda kell tol­ni, hogy lássunk dolgozni — ál­lapította meg Bandi, akit hallga­tólagosan elfogadtak brigádve­zetőnek. — Meg se bírjuk mozdítani! — vélekedett Pásztor. — Nem a fene. Hol itt egy pájszer? — nézett körül a fél­sötétben Bandi, de maga is tud­ta, hogy nagyon kicsi a valószí­nűsége annak, hogy Itt egy páj­­szert talál. Nekirugaszkodtak a vagonnak, Bandi hórukkot kiál­tott. Nagy nyögések, de a va­gon nem mozdult. — Édesapám, ez le van fékez­ve! — törölte meg homlokát Miska, és elkezdte keresni a fé­ket. Nem találta. Végül abban maradtak, hogy nem érdekes, majd ha a felét kirakták, köny­­nyebb lesz elgurítani. Minden­esetre a paprikát a lámpa tövé­be rakják. — Nyolcvan mázsa! Ki a fene gondolná, hogy paprikából is van ekkora súly — hitetlenkedett Gergely, miközben az ajtót akar­ta kinyitni. Egyedül nem bírta. Amikor közös erővel ez sikerült, a résen kizúdult egy halom pap­rika. Hozzáfogtak a munkához. Ügy döntöttek, hogy hárman hordják, ketten rakják a kosa­rakat. Az első pillanatban kide­rült, hogy a lapátot nem lehet használni. Kézzel kellett rakni. Gergely, amikor az első kosa­rat levette az alkalmi állványról, azt hitte, hanyattrántja a súly. Alig sikerült talpon maradnia. — Ne rakjátok meg ilyen mar­hául! — nyögte, miközben a lámpa felé tántorgott az irgal­matlan kosárral. Tíz óra körül még alig lát­szott a vagonban, hogy dolgoz­tak valamit. Pásztor időnként fellázadt és kijelentette, hogy itt hagyja a fenébe az egészet. De maradt és indulatosan dobálta a paprikát a kosárba. — Srácok. Ti nem vagytok éhe­sek? — dobta a földre az üre­sen is mázsányinak érzett kosa­rat Gergely és segélykérő tekin­tettel nézett társaira. — Na és ha azok vagyunk, ak­kor mi van? Talán van nálad egy kis téliszalámi? — vigyorgott Miska, s az alkalmat megragad­va azonnal leült. A többiek is helyet kerestek, rágyújtottak. Gergely már az első slukktól szédült, a gyomra remegett. — Mikorra végzünk ezzel? — kérdezte reménytelenül Pásztor, s messze hajította a csikket. — Reggelre biztos! — szólt határozottan Bandi, s azonnal indította a népet. — Gyerünk, mert lemereved­tek. aztán itt marad az egész. Aki pedig éhes. az egyen pap­rikát. Köztudott, hogy magas a vitamintartalma — s azonnal példát mutatva felkapott egy egészséges csövet és belehara­pott. Rágta, de azonnal ki is köpte. Körülnézett a bámuló fiúkon, s hirtelen rájuk szólt: — Ne a kaján járjon mindig az eszetek. Ha kirakjuk, üti a markunkat öt darab százas — mondta Bandi, miközben még mindig krákogott a paprikától. Hordták tovább. Már éjfél után fél egyet ütött-a toronyóra, ami­kor Pásztor hirtelen megállt a vagon ajtajában és halkan szólt a többieknek: — Odanézzetek. Egy spiné! Valamennyien a mutatott irányba néztek, s látták, hogy az udvar végén, a legutolsó lámpa alatt egy kék munkaköpenybe öltözött nő siet eL — Na és akkor mi van? Azt hitted, egyedül vagyunk itt a gyárban? Biztosan dolga van! — állapította meg Bandi. Már ép­pen föl akarta venni a tele ko­sarat. amikor egy újabb alak su­hant át a lámpa fénykorén. Fér­fi volt. (Folytatása következik.) • A gázkazánok automatikáinak bekötésén dolgozik Szekeres Ist­ván villanyszerelő. (Opauszky László felvételei) • Munkácsi Ferenc lakatos, a Dózsa György brigád tagja a konyha hatalmas tűzhelyének be­állítását végzi.

Next

/
Thumbnails
Contents