Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)
1977-12-16 / 295. szám
1977. december 16. • PETŐFI NÉPE • 5 NÉPI IPARMÜVÉSZETÜNK BÜSZKESÉGE A halasi csipke ünnepén A halasi csipke születésének 75. évfordulóját ünnepeljük. Világhírű festmények tanúsítják, milyen nagy szerepe volt a csipkének, mint a férfi és női öltözködés díszének. • • • • # TpÉr • • 4 ^WÉWW^ • :::x:>&i£&^ Aligha akad művészetkedvelő ember, aki ne tudna a brüsszeli és a velencei csipkéről. Ismerünk: vert csipkét és varrott csipkét. Hazánkban a varrottnak nem alakult ki hagyománya; textilművészetünk korai kibontakozásában — az úri viselet tanúsága szerint — a reneszánsz és a keleti (főképp török) ornamentika hagyományait egybeötvöző úri hímzésnek és a paszományozásnak, zsinórozásnak, sújtásozásnak volt különleges szerepe. A vertcsipke-készítés — amelynek technikája közel áll a paszománykészítéshez — viszont már a 16. században gyökeret vert Magyarországon; több helységben népi hagyománnyá vált, s megjelent a népviseletben is. Az áttört hímzés — amely általában a csipke, tehát a varrott csipke előzménye is — sokféle változatban elevenen élt a népi hagyományban. Dékáni Árpád, a halasi rajztanár és iparművész — mint maga mondotta — „eredeti magyar mintákkal” és „eredeti új technikával” akarta létrehozni az általa elképzelt új magyar csipkét. A minták nagyrészt már megvoltak gyűjtéseiben. Maga is elsajátította valamennyire a cslpkevarrás technikáját. Ahhoz, hogy a halasi csipke azzá váljék, amivé lett, a sokoldalú, nagy tehetségű tervező és a hozzá méltó kivitelező szerencsés találkozására volt szükség. Ez történt meg 1902-ben. amikor Dékáni megismerte a halási születésű Markovits Máriát, aki már a Budapesti Állami Nőipariskola elvégzése során feltűnt kézimunkázó, tervező tehetségével. Ugyanaz az alkotó szenvedély fűtötte Dékánit: mintha mind a ketten megérezték volna, hogy az, amit csinálnak, felkelti majd a nagyvilág figyelmét. Jól ismerjük Dékáni Árpád és Markovits Mária nagyszerű kezdeményezésének további történetét: tudjuk, hogy a korai világsikerek ellenére milyen küzdelmes utat tett meg a halasi csipke, hogy fenn tudjon maradni, és egyre megújulva végleg megőrizze helyét a világban. A nagy elismerést jelzi, hogy több halasi csipkevarró kapta meg a népi iparművész címet és a vele járó alkotói díjat. Felvetődik a kérdés: miért, milyen alapon soroljuk a halasi csipkét népi iparművészetünk sajátos, jelentős ágai közé? Népi díszítőművészetünknek megvannak a maga megkülönböztető jegyei. Hagyománykincsünkben megtalálhatók az őskori művészet maradványai: magába olvasztotta a nagy történelmi stílusokat és hatással volt rá természetesen a szomszédos népek népművészete is, pontosabban kölcsönhatás érvényesült közöttük. A népművészetben éppen az a megragadó, átalakító erő a lényeges, amellyel a nép egységes, szerves egésszé forrasztotta, a maga sajátos ízlésének megfelelően formálta a különböző eredetű elemeket. Ez a semmihez nem hasonlítható kollektív alakító erő él tovább napjaink népi iparművészetében, amely korszerű formákban és alkalmazásban őrzi és fejleszti tovább a hagyományt, hogy megtartsa azt az utánunk következő nemzedékeknek. Beszélhetünk-e tehát a halasi csipkéről, mint népi iparművészetünk sajátos ágáról? Az előbb elmondottak alapján feltétlenül. A népművészet területén sok századon át ment végbe a különböző elemek beolvadása a hagyománykincsbe. A halasi csipke kialakulásának viszonylag rövid történetétien ez sokkal gyorsabban következett be. Ez azonban nem változtat a lényegen: a halasi csipke sajátos stílusa szervesen magába olvasztotta a veléncei és a brüsszeli csipkevarrás technikáit, a kiváló tervezők alakítása révén a nagy történeti stílusokat, a reneszánszot, a barokkot, valamint a szecesszió, a modern vonalvezetés irányzatait éppúgy, mint a népi ornamentikát. És ami a legdöntőbb: Dékáni Árpád és Markovits Mária mellett kezdettől fogva ott dolgoztak, mint kivitelezők a halasi csipkevarró lányok, asszonyok, akik magától értetődő természetességgel vitték be alakításukba népi ízlésüket, szemléletüket. így vált a halasi csipke már születésének pillanatában a szó igazi értelmében népi iparművészetté. Ez adja meg sajátos, utánozhatatlan ízét. A tervező rajztanárok, iparművészek általában nem ismerték a csipkekészítés technikáit, az öltéseket, így a csipkevarrók a kivitelezhetőség érdekében gyakran szükségképpen változtattak a terveken. Amikor ezt tették, szabadon érvényesült képzeletük. Ezt legjellemzőbben az bizonyította. hogy ugyanazt a tervet az egyes csipkevarrók a különböző kivitelezéssel egyedivé, s ugyanakkor sajátosan népi jellegűvé tették. Általában csak a tervezők nevét ismerték a csipkevarrók rendszerint — mint általában a népművészek — ismeretlenek maradtak. Ennek nemcsak az az oka, hogy a kivitelezés munkáját mintegy másodlagosnak tekintették — nyilvánvalóan az a körülmény is fontos szerepet játszott, hogy egy-egy darabon nemcsak egy csipkevarró dolgozott. Időközben — különösen az utóbbi években — az élet megkövetelte, hogy egy-egy nagy tervből önálló részleteket emeljenek ki. Így még fokozottabban érvényesült a csipkevarrók egyénisége és a darabok népi iparművészeti jellege. A tehetséges csipkevarrók olykor maguk is tervezőkké váltak. „A női kézimunkáról — írja Krúdy Gyula — már régen az a véleményem, hogy ez olyasmi, mint a becsületrend a rendjelek között.” Erre gondolunk a halasi csipke születésének 75. évfordulóján. Kengyel Györgyi a Népi Iparművészeti Tanábs tagja Bolgár enciklopédia Nyomdakész az ötkötetes „Bulgária” enciklopédia első kötete; ez a mű a maga nemében egyedülálló vállalkozás a bolgár könyvkiadás történetében. A művet a Bolgár Tudományos Akadémiához tartozó Bolgár Enciklopédiái Intézet készíti a bolgár állam megalapításának 1300. évfordulója alkalmából; ezt az évfordulót 1981-ben ünnepli majd az ország népe. Az enciklopédia bemutatja a bolgárok sok évszázados történetét és kultúráját, s egyben mindazt. amivel a bolgárság hozzájárult a világ civilizációjának anyagi és szellemi kincsestárához. Az ötkötetes munka kimerítően, mindent átfogóan tárgyalja mind az államalapítással kapcsolatos eseményeket, mind a nemzeti felszabadító és forradalmi harcokat, valamint a történelem folyamán bekövetkezett társadalmi-politikai és szociális változásokat. Természetesen nyomon követi az enciklopédia Bulgária kapcsolatait a vele szomszédos államokkal. a szocialista országokkal; nagy teret szentel együttműködésének a Szovjetunióval. Az enciklopédia mintegy 19 ezer címszót, s több mint 10 ezer színes és fekete-fehér fotót, továbbá számos térképet tartalmaz. Elkészítésében több mint 60 kiváló tudós és szakember vesz részt. (BUDAPRESS—SZÓFIAPRESS) Cseh kastélyok - ma Csehszlovákiában április elején minden évben megnyitják a várak és kastélyok kapuit a hazai és a külföldi látogatók előtt. Cseh- és Morvaország területén 119 vár és kastély van, s ezek egy része a történelem gazdag és korhű szemléltető eszköztárát őrzi. A várak termeiben többnyire eredeti. vagy korabeli berendezések vannak, több vár és kastély pedig a feudális lakáskultúrát szemlélteti bútor, kép, üveg porcelán és más műalkotások tudományosan elrendezett gyűjteményeivel. Vannak azonban a mai kor igényeit szolgáló történelmi épületek is. Sok kastély nyugdíjas-otthon, ként szolgál. Mláda Boleslav közelében fekvő Novy Strahov kastélyban gyermekotthont helyeztek el. A Stáz nad Nezárku-i kastélyban — ahol Erna Destinova, a világhírű cseh énekesnő emlékeit őrzik — beteg gyermekeket gyógyítanak. Tuchomerice kastélyában is kórház van. Néhány történelmi szempontból értékes kastélyt a kulturális és a tudományos intézmények vesznek igénybe és egyidejűleg gondozzák is. tgu például Dobros-kastély az írók üdülő- és alkotóháza lett. a Roztez-i kastély pedig az újságíróké. Több kastélyt múzeummá alakítottak át. Kacina kastélya például a Mezőgazdasági Múzeumnak adott helyet, a Roztoky u Prahy-kastélyban működik a Közép-Csehországi Múzeum: Vysoká v Pribami kastélyában pedig Antonin Dvorák világhírű zeneszerző emlékeit gyűjtötték össze; a Liblice u Mélnika kastélyban a Csehszlovák Tudományos Akadémia rendezi szak-szimpóziumait. (BVDAPRESS—PRAGOPRESS) Mindig nagy öröm, ha úttörőújságot köszönthetünk! Most különösen az, hiszen az elmúlt hetekben a bácsalmási diákotthon lapjának megjelenését üdvözölhettük, most pedig a bajai Bokányi Dezső Űttörőház lapját, a Szókimondót! A címet nagyon ötletesnek találjuk! Aki kézbeveszi ezt a tizennégy odalas, stencil-technikával készült újságot, az előtt nem kétséges: itt nem olvashat olyasmit, amiben mellébeszélnek, köntörfalaznak a riporter-szakkör tagjai, ők világosan kimondják miről szólnak, és hozzáteszik a saját, őszinte véleményüket. Ez önmagában is nagyon jó, és egészen biztosan valamennyi bajai úttörő megkedveli majd a lapot. A szerkesztők már az első oldalon igazolják önmagukat: alig néhány sorban foglalják össze céljukat: ötleteket kívánnak adni mindazoknak a pajtásaiknak, akik elolvassák a lapot. Szeretnék, ha minden társuk hasznosíthatná az ő jó tapasztalataikat. Az első oldalakon „hátra”, a nyárra tekintenek vissza az ifjú riporterek. Szabályos kisriportokat készítettek a napközis, a balatonberényi, a csillebérci, a zánkai és a kárászi tábor résztvevőivel. Balogh Csilla, Kiss D. Zsuzsa, Pongó Zsuzsa és Bencsik Emese részint saját élményként, részint társaikkal beszélgetve mutatják be a nyári eseményeket. A sorok között azonban — nagyon ügyesen! — átcsillantják a soron következő úttörőév feladatait, azt a kedves, kellemes gondot, hogy az „Együtt—egymásért” esztendő második feléhez érkeznek a bajai úttörők is ... Sajtos Csilla nagy feladatot végzett: felkereste a városi úttörőelnököt, Antal Istvánt, hogy kifaggassa az új feladatokról. Csilla ügyesen kérdezett, — megtudott tehát mindent, amire ebben az évben nagyon oda kell figyelni. Egy gondolatát mi is közzétesszük: az idén nem egyéni verseny lesz a tudományostechnikai úttörőszemle, hanem három-négy úttörő összefogásával készült alkotások bemutatója. Ez valóban egészen újszerű, valamennyien kíváncsiak az eredményre. Újjászervezik a bajai úttörőgárdát. Szép, izgalmas feladatok várják az alegységek tagjait, a rendőr-, tűzoltó-, munkásőr-, egészségőr-, és honvéd-gárdistákat. Illés Hajnalka írta az első lap leghosszabb cikkét: Nyolcadikosok! Készüljetek a KISZ-életre! — címmel. Hajnalka megkeresett egy üzemi KISZ-alapszervezetben dolgozó brigádot, és őket kérdezte meg, hogyan lesz valakiből jó KISZ-tag. A brigád tagjai pedig megnyugtatták Hajnit, abból biztosan jó KISZ-es lesz, aki szerette az úttörőmunkát, hiszen a mozgalmi élet megismerését korán kell kezdeni! A lap további részében a szüretelőkkel készített beszámolót, szakköri híreket olvashatunk. És nagyon rövid jelzést: készül a Szókimondó második száma! Szívből gratulálunk, a megye legfiatalabb úttörőlapjához az ifjú riportereknek, azoknak, akik az ötleteket adták, akik gépelték, és azoknak is, akik a stencilgépet működésbe hozták. Ilyen lelkesen, ügyesen készítsétek a további számokat is, mint az elsőt! Tudósítóink írják A kunfehértói Szőlősi Erikát dicséret illeti: négy beszámolót küldött az Úttörőéletnek, egyet ő maga, a többit társai írták. Jákovics Ági soraiból igazi öröm csendül ki: készülnek a Dunapatajon sorra Kei ülő dalosvetélkedőre, a r.épdalköi \ minősítő versenyére. Ágiék először lépnek fel, és éppen abból a községből indulnak, ahol születésnapot ünepelnek: Kunfehértó 25 éves! Most harmincketten mennek bizonyítani: tudnak énekelni ! Horváth Ibolya nagyszerű kezdeményezésről ad hírt. Népdalversenyt rendeznek a községben. Meghívják a faluban élő idős néniket, bácsikat is, megkérik őket, énekeljenek régi népdalt nekik, gyerekeknek. A versenyt Kodály Zoltánról nevezték el — iránta érzett tiszteletük, szeretetük, jeléül. Ibolyáék őszintén remélik, ezen az eseményen három generáció együtt énekel majd. Sportbeszámolót küldött Bagi Zsuzsa. Amint írja, kézilabdacsapatuk Zsanán, illetve Balotaszálláson „fergeteges” sikert aratott, 20:2 és 5:4 arányban. És győztek a fiúk is, csak kissé mérsékeltebben... Most a Halason sorra kerülő versenyre készülnek, mert aki győzött, annak bizonyítani kell, valóban ő a jobb... A negyedik beszámolót Szőlősi Erika írta arról, hogy csapatuk tagjainak régi vágya teljesült, meglehetősen egyszerűen. A kívánság az volt ugyanis, hogy új kiállítóhelyre lenne szükségük. A szemfülesek felfedezték, hogy az egyik folyosószakaszon kopott, fölösleges szekrények állnak. Ezeket eltávolították, és máris megrendezhették az Ady-klállítást. A továbbiakban folyamatosan bemutatók, tárlatok helye lesz ez a folyosórész. * Babetta mopedet kapott a bajai Tóth Kálmán úttörőcsapat KRESZ-szakköre a helyi rendőrségtől — írja Tóth Erzsi levelében. Úgy tervezik, a szakköri tagok megtanulnak motorozni, később pedig még versenyre is járhatnak! * Pajtások! Felhívjuk figyelmeteket a Kincskereső pályázatára, amelyet Barátom, a könyv — címmel hirdettek meg. A február 15-ig beküldhető pályázaton húsz rendkívül értékes fődíjat osztanak ki. A részletes feltételeket a Kincskereső decemberi számában találjátok meg. Várjuk leveleiteket továbbra is! Selmeci Katalin •KWwKvÄwIvK'ivKvÄvMvWvÄyW;^ s*:*:*:*:?:*:*:*:::*:*:*&;:*:*:^^ (15.) — Én az öreg Kékesivel holnap megcsinálom az ablakokat, délelőtt, amíg mindenki előadáson lesz, behozzuk. A .többit majd elrendezzük. A két fiú elindult lefelé a lépcsőn a két ablakkal. A többiek azonnal akcióba léptek, hogy helyére rakják a folyosón az ablakokat. Nem volt egyszerű feladat, Bandi és Miska már viszszaértek, mikorra az utolsót is a helyére tették, öt óra már elmúlt. Hulla fáradtak voltak, némán, bűntudattal feküdtek le. — Azért az öreg nagyon rendes volt — állapította meg villanyoltás után Gergely. — Lehet, hogy kivágtak volna bennünket a koleszból — tette hozzá Bandi. — Hát, ha ki nem is vágnak, de nem úsztuk volna meg szárazon. Meg kellet volna fizetni, az biztos. — Mi volt ez az öreg azelőtt, hogy portás lett? — Nem tudom. De lehet, hogy mindig portás volt. Az biztos, hogy sok ilyen ember kellene — nyomott el egy ásítást Gergely a már elcsendesült szobában. — Csak el ne aludjunk! —szólt végül Piszátyel — és elaludtak. X. Hideg volt az előadó teremben. A lányok nagykabátban, vállkenciőben ültek, a fiúk vastag pulóvereket vettek fel. A professzornak piros volt az orra és percenként elővette nagykockás zsebkendőjét, szemei lázasan csillogtak. Gergely csodálta ezt az embert. Jegyzet, papír nélkül tudott beszélni két órán keresztül lényeges, aprólékaiban is fontos dolgokról. Az nem jutott eszébe, hogy a prof ki tudja hányadszor mondja már el ugyanazt. Szabatosan, világosan beszélt, az előadó. de Gergely egy idő után már képtelen volt figyelni rá. Próbálta elképzelni mi lehet otthon. Mellette Bandi ült, jobbról pedig Nánai Olga, Lenthy barátnője. Gergely már többször megnézte ezt a lányt. Tetszett neki. Különösnek tartotta — úgy mint Pindinél — hogy a lánynak hoszszú, szőke, kontyba kötött haja és nagy, dióbarna szeme volt. Nem tudta kik, mifélék lehetnek a szülei, de a lány fehér, ápolt kezéről sejtette, hogy nem volt különösebben ráutalva a munkára. Míg a prof beszélt Olga, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, sötétzöld fonalból pulóvert kötött — polgári jogi aláfestéssel. A prof látta ezt, hiszen a harmadik sorban ültek és Olga — egy-egy számára is érdekes résznél fölnézett, s néhány másodpercig bűvölte az előadót. Aztán ismét lehajtotta fejét, s finom, hosszú ujjai ritmikusan táncoltatták a kötőtűket. Az ülésrend még az első napokban kialakult az előadó teremben, s később már alig változott. ök Bandival kitartottak egymás mellett. Olga csak most, a második félév elején telepedett Gergely mellé. — Megengeded? — húzódott egy reggel oda a lány és a fiú nem tiltakozott. Körülnézett, hogy mit szól ehhez Miska, aki eddig ott ült, 'ahol most Olga, de a fiút nem látta. Azóta egy-két szót váltottak a lánnyal. Gergely többször és alaposan megfigyelte Olgát, a lány finom profilját, az asszonyos kontyot, az izgalmas pihéket a lehajtott karcsú nyakon, a szép kezeket és az érett, nagy melleket. Most is Olgát nézte. Sokkal hosszabban, mint máskor. Akaratlanul összehasonlította Pindivel. Olga érett nő, Pindiben pedig van egy adag kislányos, gimnazistás vonás. Olga olyan, akit nem érhet meglepetés, nem pirul el. nem jön zavarba, nem habozik. A lány már régen tudta, hogy Gergely néha megnézi. Most is nézte szeme sarkából a fiú és ezt a lány érezte s lassan Gergely felé fordította az arcát. Tekintetük találkozott. — Mi van? — súgta Olga Gergelynek és elmosolyodott, s ugyan abban a pillanatban már újra a sötétzöld szálak fölé hajolva folytatta a kötést. Gergelynek válaszra sem volt ideje, de mit is mondott volna. Érezte, hogy zavarba jött, s hogy ezt leplezze, az előadóra figyelt, aki éppen most fejezte be az órát. — Legközelebb folytatjuk. Viszontlátásra — mondta a prof és ruganyos léptekkel elhagyta a termet. A hallgatóság zöme felállt, nyújtózkodott, cigarettát kunyeráltak egymástól, kiflit rágtak és kis csoportokban beszélgetni kezdtek, vagy a teremben, vagy a folyosó ablakmélyedéseiben. Kint esett a hó, s a szűk, rideg udvaron már fehér volt a kövezet, csupán egy ottfelejtett nyugágy utalt arra, hogy valamikor nyár volt. Gergely Bandival, Miskával, Szűcs Péterrel és Piszátyellel az egyik ablakmélyedésben állt. Bámulták a hóesést és fújták a füstöt. — Mi van otthon? — törte meg a hallgatást Bandi, nyilvánvalóan Gergelyhez intézve a kérdést, bár változatlanul kifelé nézett. Gergelynek most nem volt kedve hosszas meséléshez, s csak annyit mondott: — Nyomor! De mert túlságosan tömörnek, keménynek találta ezt a szót, magyarázatként hozzátette: — Elláttam az öregeket tüzelővel ! — Hogyhogy elláttad? — Felesben akáctuskót szedtem a községi erdőben. Három kocsival vittünk haza apámmal. — Döntsd a tőkét, ne siránkozz! — szólalt meg Miska és az ablakot résnyire kinyitva, nagy ívben kidobta a parázsló csikket az udvarra. — Tudjátok, hogy itt már végeztek ki embereket? — kérdezte Miska, miközben becsukta az ablakot. De választ sem várva folytatta, hogy a portás mondta neki a napokban. Három embert végeztek itt ki a Tanácsköztársaság leverése után, a fehérterror idején. Fej belőtték őket. Senki nem válaszolt, senki nem szólt. Gergelyben felidéződött a történet anyai nagybátyjáról, aki akkor vöröskatona volt, majd a 133 nap után végig bújdosta az országot. Már azt hitte, elfelejtették, nem keresik — és hazament. Egy óra múlva ott voltak érte a csendőrök. A szomszéd jelentette föl. Azóta nem látták, nem is hallottak róla. — Kik lehettek vajon? — nézte tovább a néma, behavazott udvart Gergely. — Jön a prof! — futott végig a hír a folyosón és a csikkeket eldobálva mindenki szaladt a helyére. Olga mellett ülve Gergely továbbra is azon töprengett, vajon kik lehettek, akiket itt a rideg, négyszögletes udvaron kivégeztek? Volt e gyerekük, asszonyuk, s azok tudtak-e arról, hogy mi történt? Kik voltak, akik szemben álltak a három emberrel, rájuk irányítva a puskát, majd a kivégzés után elhagyták az udvart, a halottakat pedig mások, fogdmegek vitték el. Lehet, hogy a portás tudja, kik voltak. Mégis önfeledten napozik nyaranként az udvarra kitett nyugágyban. Lehet, hogy a gyilkosok ma is élnek, ötven-, hatvanévesek lehetnek. Talán börtönben vagy külföldön vannak, esetleg itthon lapítanak valami kis faluban, vagy nagyvárosban, mert ott a sok ember között jobban elvegyülnek. A professzor Platonról beszélt, az öröktől létező ideákról, a lélekvándorlásról. Pedig most másról. fontosabb dolgokról kellene beszélni — vélekedett magában Gergely. Okosan megvitatni élő jelenségeket, nem félve senkitől, főleg egymástól nem. Eszébe jutott, hogy tegnap a szemináriumon ő így beszélt, nem félve senkitől. A tulajdonformákról volt szó és a tanársegéd az ő véleményét kérte a termelőszövetkezetekről, azok létrehozásáról. — Ami most van a faluban, az a lenini önkéntességi elv nyilvános megsértése, megerőszakolása — fejezte be Gergely a néma csöndben — és megijedt. A tanársegéd úgy nézett rá, mint az ellenségére, mint arra, akit azonnal kirúg innen, ebből az „okos gyülekezetből”. Aztán csendesen megszólalt: ■ — Nézze kolléga. Én hallottam már olyan, esetről, hogy a megerőszakolt lánynak egészséges és szép, sőt okos gyereke született. Ebben az esetben azt mondhatjuk — anélkül, hogy jezsuiták lennénk —, hogy a cél szentesíti az eszközt. Köszöntjük a Szókimondót
