Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-05 / 261. szám

A BM országos röplabda-bajnoksága Kecskeméten Három napon át. november 9 1—11-ig Kecskeméten rendezik meg a Belügyminisztérium országos röplabdabajnokságát, amelyen a korábban megrendezett területi verseny alapján nyolc csapat — Szolnok megye, Bács-Kiskun me­gye, Nógrád megye, Zala megye, Somogy megye, BRFK, BM. Köz­ponti Állomány, Szombathelyi HÖR — vehet részt. A nyolc résztvevő csapatot a versenybíróság sorsolással két 4- es csoportra osztja, s e csoporto­kon belül játszanak körmérkőzé­seket az együttesek november 9- én a Városi Sportcsarnokban, a Kertészeti Főiskola tornacsarno­kában és a Mezőfi SE termében. A csoportok 1—3. helyezettjei vívják a döntőket november 10r én a Mezőfi SE termében, no­vember 11-én délelőtt pedig a Városi Sportcsarnokban. A .bajnokság ünnepélyes meg­nyitójára november 9-én reggel 9 órakor kerül sor. Az ünnepé­lyes eredményhirdetésit és díjki- osztáist pedig november 11-én 13 órakor tartják. SOROKBAN BIRKÓZÁS Rendkívül nagy az érdeklődés a november 6-án, Kecskeméten sorra 'kerülő országos serdülő kö­töttfogású birkózó verseny iránt. A rendezőséghez több mint 100 nevezés érkezett be a legnagyobb vidéki és fővárosi egyesületektől. CSARNOKAVATÁS November 5-én, szombaton ün­nepélyes keretek közt adják át rendeltetésének Lakitelek új, minden igényt kielégítő torna- csarnokát. ATLÉTIKA November 7. Kupa mezei futó­versenyt rendeznek Kecskeméten november 8-án 14,30 kezdettel a Széktói Stadionban. A résztvevők az általános iskolások. Az 5—6. o. leányok 500, a fiúk 800 m, a 7— 8-os leányok 800, a fiúk 1000 m-es távon versenyeznek. A megyei ifjúsági kézilabda-bajnokság végeredménye FIÓK: 1. Kiskunhalas 2. Lajosmizse 3. Baja 4. Bácsalmás' 5. Kalocsa 6. Kiskőrös 7. Balotaszállás 8. Soltvadkert 9. Kiskunmajsa 10. K, MEZOGSP 11. K. Kert. F. LÁNYOK: 1. Kiskunhalas 2. Kiskőrös 3. Kiskunmajsa 4. Soltvadkert 5. Kisszállás 6. KTE 7. N.nádudvar 8. Kecel 9. Méntelek 10. Jánoshalma 20 17 1 2 398—262 35 20 17 — 3 433—293 34 20 16 — 4 436—227' 32 . 20 14 — 6 379—275 28 20 9 — 11 315—304 18 20 7 — 13 275—304 14 20 6 1 13 308—419 13 20 3 1 16 236—328 9 20 3 1 16 236—387 7 20 ‘ 1 1 18 176—371 3 20 12 1 7 425—399 25 18 14 1 3 263—104 29 18 14 1 3 159—88 29 18 13 2 3 200—89 28 18 11 — 7 203—129 22 18 7 3 8 115—147 17 18 8 1 9 119—153 17 18 8 — 10 155—161 16 18 5 2 11 107—189 12 18 4 2 12 77—181 10 18 — — 18 52—209 0 T ermészetbarátoknak A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját a természetbarátok a dorogi bá­nyász természetbarátok által 1955-ben emelt pilisnyergi szov­jet emlékműnél ünnepük novem­ber 6-án déli 12 órakor, a ha­gyományos emléktúra keretében. Az emlékművet a Pilis hegység e szép' pontján, az ott elesett szovjet katonák emlékére állítot­ták fel, akik 1945. januárjában 11 napon át tartották fel a Bu­dapest felé irányuló fasiszta tá­madást elősegítve ezzel a szovjet hadsereg további sikeres magyar- országi előrenyomulását. Az emléktúrára utazó termé­szetbarátok a Budapest—Szent­endre között közlekedő HÉV-já­ratokon természetbarát igazolvá­nyukra ez alkalommal egyénileg is megválthatják az 50 százalé­kos kedvezményű jegyet. A Volán a Kétbükkfanyeregbe a menetrendszerű autóbusz-jára­tokon kívül Budapest—Engels térről és Pomáz HÉV állomástól erősített járatokat indít. Piliscsév megállótól ugyancsak megerősíti a járatokat a Volán. A résztvevők az emléktúra jel­vényét önköltségi áron a helyszí­nen megvásárolhatják. A termé­szetbarát egyesületeket, a szak­osztályok és a középiskolás or­szágjáró diákkörök november 6- án valamennyi túrájukat a pilisr nyergi emlékműhöz vezetik. HÁZTÁJI GAZDASAGOK, ÁFÉSZ-EK! „TETRA HÁZTÁJI” vegyes hasznú tojóhibrid NAPOSCSIBÉK négyhetes előrendeléssel, folyamatosan megrendelhetők a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál az alábbi címeken: MEZŐGAZDASÁGI KOMBINAT, BÁBOLNA Központi Gazdasága 2943 Bábolna MEZŐGAZDASÁGI KOMBINAT, BÁBOLNA Uraiújfalui Gazdasága 9651 Uraiújfalu MEZŐGAZDASÁGI KOMBINAT, BÁBOLNA Putnoki Gazdasága 3630 Put nők 1458 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon ro­konoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, Göngyölegellátó Vállalat dolgozóinak, Állami Biztositó Igaz­gatóságának, volt munkatársak­nak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, leányunk, unokánk, testvérünk, sógornőnk HOLLÓ JÖZSEFNE Parádl Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, és mély fájdalmunkban velünk együttérez- tek. Gyászoló család. 4779 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, Ismerősöknek, a Váro­si Tanács, a Tejipari Vállalat és a MÁV dolgozóinak, nyugdíjasai­nak, jó barátoknak, akik felejt­hetetlen, drága feleségem, édes­anyám KASSAI KALMANNE Garas Anna temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, velünk együttéreztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló csa­lád. Felhívjuk a sertéshizlalással foglalkozó kistermelő partnereink figyelmét, hogy vállalataink rendelkezésükre Állnak az 1978. évi, valamint a több éves vágósertés értékesítési szerződések megkötésére. Javasoljuk, hogy a részletes feltételekről tájékozódjanak fel­vásárlóinknál, helyi megbízottainknál. Kiemelten figyelmükbe ajánljuk a több éves szerződés nyújtotta kedvező lehetőségeket. Kérjük azokat a termelőket, akik már az idén éltek a több éves szerződési lehetőséggel, és így már kaptak 0,50 Ft-os felárat, a második évben elérhető 1 Ft-os felár érdekében DECEMBER 15-IG közöljék 1978-ra vonatkozó szándékukat, és azt felvásárlóinkkal, megbízottainkkal közösen rögzítsék. Javasoljuk, hogy az 1978. évi és a több éves szerződéseket folyamatosan és mielőbb kössék meg, mert ez szolgálja közös ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT ­APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan KERESEK Kecskeméten csa­ládi ház építésére engedé­lyezett telket, vagy kertes családi házat megvételre. Kecskemét. Erdősi I. u. 8. _________________________19387 K ÖZPONTON eladó azonnal beköltözhető, komfortos ut­cai házrész. Érdeklődni: Kecskemét, Kőhíd utcai bo­rozóban. 4660 ELADÓ ház. beköltözhetően. Kecskemét, Boldog u. 13. Érdeklődni: Boldog u. 9. _________________________19399 S ZOBA, konyhás házrész, 100 négyszögöl területtel el­adó. Kecskemét, Alsószéktó 116/23. Érdeklődni: minden- nap, Harkaléknél. 19396 KÉT szoba, konyhás, spejz, előszoba, mellékhelyiségek­ből álló ház. az 1-es busz- végállomástól 800 méterre a ballószögi úton, ugyanott 1200 négyszögöl telek. 200 négyszögölenként is eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Hoffmann János u. 13. ___________________ 19430 • SOLTVADKERTEN kertes családi ház. 500 négyszögöl területtel, minden elfogad­ható áron. sürgősen eladó. Zrínyi u. 6._______ 19432 E LADÖ Felsőszéktóban 733 négyszögöl szőlő, gyümöl­csössel, jól kezelt állapot­ban, út mellett. Értekezni lehet: Kecskemét. Széchenyi tér 12. szám alatt, délután. 5 órától.________________19434 E LADÖ másfélszobás, mel­lékhelyiséges, kertes csa­ládi ház. Kecskemét. Szé­kelytelep III. utca 12, Ér­deklődni : a helyszínen. . _____________ 4764 . E LADÖ azonnal beköltöz­hetően Kecskemét, központ­jában két és félszobás, komfortos, külön bejáratú, belsőportás házrész, garázs- zsal. Érdeklődni: Kecske­mét, Füzes u. 23/A. Szom­bat, vasárnap 9—12 óráig. ____________ 4720 V ESZEK 10 hold jő műve­leti!. barna homok szántó­földet, tanyával szakcsoport területén. Kecskemét kör­nyéke előnyben. Leveleket „Ősz” jeligére a szegedi Magyar Hirdetőbe kérek. ___________________ 4676 E LADÖ háromszobás, ker­tes családi ház, mellékhe­lyiségekkel. Kecskemét, Vol- kertelep XIII. u. 17. stelz- ner. (Vasút mellett.) 4740 ELADÖ Kecskemét. Belső- Ballószög 363. számú ház. többrendbeli lakással, 400 négyszögöl kerttel, azonnal beköltözhetően. Villany van. Érdeklődni: szombat, va­sárnap egész nap. Belső- Ballószög 406. Kovács Gyu­lánál. (Mathiász Tsz mel­lett,) _____________________4748 T ÖSERDEI üdülőtelek, kis épülettel eladó. Érdeklőd­ni: 3 óra után, Kecskemét, Kadá Elek utca 8. II. eme­let 6. Mlhályék.________4752 H OBBIKÉRT Kecskemét. Halasi úton bekerítve, ter­mő gyümölcsössel, építési engedéllyel, hétvégi házzal, Moszkvics 412-es 1979 vé­géig érvényes műszakival eladó. Kecskemét, Mátyás király krt. 14, szám. Sze- beliédi Gábornál lehet ér­deklődni. 19429 Lakás 160 EZER készpénzzel plusz OTP-törlesztés átvállalással lakást keresek Kecskemé­ten. Ajánlatot „Mérnök házaspár” jeligére a kladó­hlvatalba kérek,_______1938» E LCSERÉLNÉM széchenyi- városi. földszintes, egy szo­ba, konyhás, összkomfor­tos lakásomat hasonló bel­területiért. Érdeklődni: Kecskemét, Móricz Zsig- mond u. 3., az udvarban balra első ajtó. 19421 SZÖVETKEZETI 2 szobás lakás eladó. Kecskemét. Petőfi S. u. 11. VI. em. 129. Érdeklődni: személyesen vagy telefonon 13-405. este 18 óra után.___________19394 D UNAÜJVAROSI egy Plusz három félszobás, étkezőfül­kés szövetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: Kecske­mét, Gőzhajó utca 10. Hor­váth,_________ 4697 E LCSERÉLEM kétszobás, szegedi, külön bejáratú, belvárosi, összkomfortos társbérletemet, Kecskeméten levő kétszobás lakásra. Ér­deklődni: Kecskemét, Kő- híd utcai borozóban. 4767 SZÉCHENYIVÁROSI, két­szobás, OTP-s lakás és Tős- erdőben telek eladó. Érdek- • lődni: Kecskemét. Stádium u. 3, I. emelet 17. 4769 LEÁNY részére bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Múkertváros, I. ú. 22. I. emelet 5. 19417 VÁLLALATNAK kiadó ket­tőszobás. összkomfortos la­kás. Ajánlatot „Központ­ban van” jeligére a kiadó­hivatalba kérek. 19414 KECSKEMÉTTŐL 4 km-re lévő, négyszobás, komfor­tos tanácsi lakásomat elcse­rélném belterületi kétszo­básra. Ajánlatot Földszint ti” jeligére a kiadóhivatal­ba kérek. 19428 BUDAPEST. lágymányosi kettő és félszobás, szövet­kezeti lakásomat, Kecské­mét központjában forgal­mas helyen levő házra el­cserélném. Ajánlatokat ..Órás” jeligére a kiadóhi­vatalba kérek. 19431 Gépek és alkatrészek TRABANTOSOK figyelem! Pótfűtést készítek, meleg lesz kocsijában! Fritsch Miklós, Kiskőrös, Szabadkai út 33. 1226 ÜJ Bábetta eladó. Szabó László, Kecskemét, Csókás József utca 31. (Rendőrfa­lu) , 4694 ELADÖ 1300-as Volkswagen igényesnek, 1600-as Volks­wagen mikrobusz váltóhíd­dal és M—2i-es Volga-mo­tor kompletten. Kecskemét. Liget iftca 5. Érdeklődni 17 óra után._______________ 4730 E LADÓ új típusú Wartburg, kék színű, kitűnő állapot­ban. Soltszentlmre. Matyó, Berkes._________ 19397 G AZ 69-es terepjáró gép­kocsi, felülszelepelt motor­ral. zárt fülkével eladó. Ér­deklődni: Kis János, aszta­los. Miské, Árpád u. 44. Esti órákban.____________399 M OST műszaki vizsgázott Zsiguli személygépkocsi el­adó. Kecskemét, Matkól út 69.________ 4743 G ARÁZST bérelnénk sze­mélygépkocsi részére. Ide­genforgalmi Hivatal, Kecs- kemét, Kossuth tér 1. 4754 ZÁ-s Wartburg megkímélt állapotban eladó. Kecske­mét, Rákóczi út 18. III. emelet 4. 4758 EZ ÉVBEN műszaki vizsgá­zott Trabantot veszek 5000.— Ft előleg plusz 1000.— Ft részletfizetéssel. (Kb.: 25 000 —30 000,— Ft-os árban.) Ajánlatot „Pontos fizető 111 532” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek,_______________________4762 UK-s Trabant eladó. Já­noshalma, Kossuth utca 15. __________________________4771 3 0/11-ES Zetor jó állapot­ban eladó. Lajosmizse, Batthyányi u. 5. Bognár Károly bérfűrészelő. 19419 SÜRGŐSEN eladó 1980-ig vizsgázott Skoda Octávia és pedálos Simson. Érdeklőd­ni november 5—6—7-én egész nap, Kecskemét, Isa- szeg u. 3. Méhesfalu, Cson­ka-boltnál Jobbra. 19412 KADETT most vizsgázott, alkalmi áron eladó. Kecs- kemét, Marx tér 6. 19410 MOST vizsgázott, iK-s Tra­bant Combi eladó. Kecske­mét, Műkertváros, Barna Istvánéknál, gázcseretelep mellett._______ 19424 V IZSGÁZATOTT 250-es Já- wa eladó. Varga Antal, Kecskemét. Máriahegy. 81/c. Ladánybenei útelágazásnál. 19425 Egyéb adásvétel LEAKELY típusú pianínó eladó. Baja, Beloiannisz u. 29. sz. _____________________990 M ELÓDIA Sztereo rádió le­mezjátszóval gyémánt sze­dőfejes eladó. Csávoly. Kossuth u. 63. Érdeklődni: du. 6 óra után. ______995 G YÖKERES európai szőlő- vesszők kétévesek, 11 faj­ta (csemege- és borfajták) megrendelhetők. Kérjen ár­lapot: Schlszler szőlőiskola, Soltvadkert. 4005 ELADÖ 7 éves sodrott ló, kifogástalan gumis kocsival, alig használt ú.1 szerszám­mal, ugyanott: 60 köbmé­ter alapba való tégla is. Érdeklődni: szombaton dél­után 14—17-ig, vasárnap délelőtt 8—12-ig. Telefon: 13-274. Kecskemét. Szűcs Lajosné ú. 5. (Volt Delő Utőa) 4726 ELADÖ gyermekágy, sport­kocsi, spejzasztal, stelázsi, kötőgép, előszobafal. 65 li­teres üveg. és hobbitelek 25,— Ft négyszögöle. Kecs­kemét, - Schönherz tér 4. VII/27, Lenlnváros. 4671 TÖRZSKÖNYVEZETT sima szőrű foxterrler anya köly- keivel és egy nagyon mér­ges házőrző eladó. 7122 Ra­kasd. Rákóczi út 215. 1455 NAGYVIRAGÜ Meisteverk évelő szegfüpalánta több színben kapható tövenként 2.— Ft. Toronyi kertészet, Békéscsaba, Sztraka u. 27. ______ 1456 B ONTÁSBÓL eladók tégla, faanyagok. Kecskemét, Mó­ricz Zsigmond utca 5. (SZTK-val szemben.) 4750 BONTÁSBÓL kisméretű tég­la eladó. Kecskémét, Kada Elek u. (Szalagházzal szemben.) 4755 Vegyes HÁZTARTÁSOMBA kisegí­tőt keresek, Kecskeméten. Leveleket „Központban 111 481” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek;__________________ 4711 FIGYELEM! Megnyílt Fotó KÖKA! Samuné Tusor Má­ria és Mészárosné Tusor Márta, Jánoshalma, Ma­gyar László u. 15. Telefon: 266. Nyltvatartás: hétköz­nap 9—12-ig, 15—19-ig, va­sárnap 10—12-ig, 15—17-ig, kedd szünnap. Vállalunk: sürgős igazolványképeket, óvodai, iskolai csoportképet, tablót, esküvői felvételeket helyszínen is. háznál lako­dalmi és menyecske-fejbe- kötésl képet, karácsonyi családi képet, gyermekfotó­kat, eredeti színes felvéte­leket, reprodukciókat, dla- film-készltést, film-előhf- vást, kidolgozást, másolást. '_______________________________________1220 FAKITERMELÉST vállalok. Kecskemét. Nyíl u 19/a. Nedelkovics, _____________19443 f ürdőszobás bútorozott szoba, 2 diák vagy értelmi­ségi dolgozónak kiadó. Kecskemét, Mathiász utca 7/a. 4772 MATEMATIKA tanítást, családi házak fűtéstervezé­sét vállalom. Telefon: Kecs­kemét, 18-230._______________ F AESZTERGA eladó. Kecs­kemét, Talfája 7. Gál Mi­hály. A pesti betonút mel­lett 4—5 km között. 19379 bútorozott szoba kiadó gyermektelen házaspárnak is. Kecskemét. Dévény ut­ca 6. Hunyadlváros. _____4756 K IADÓ külön bejáratú 2 szoba, konyha, fürdőszoba, orvosi rendelőnek, vagy al­bérletbe két tanulófiúnak. Sárosy Jánosné kelmefestő. Kecskemét. Ba.1esy-Zsilln.sz­ky utca 20._____________4757 I DŐS szüleim részére üres lakást keresek. 20—25 ezer Ft plusz havi 100 Ft. Aján­latot ..Megbízható” jeligére a kiadóhivatalba kérek. ______________________19400 T AKARÍTANI segítséget ke­resek heti egy alkalomra. „Szabad szombat Is megfe­lel” jeligére ajánlatot a kiadóhivatalba kérek. _________________________19378 SZÖRTELENlTÉS véglege­sen. nyomtalanul, rövidhul­lámmal. Pattanások, szep- lők, foltok, ráncok gyors eltávolítása. Faragó kozme­tika, Szarvas. Szabadság u. 45, Telefon: 282. 1454 ELADÖ kettő kéthónapos, törzskönyvezett óriás Schnauzer kutyakölykök. Érdeklődni: Kecskemét, Mú­kertváros. Vadrózsa u. 18. ' ___________ 19422 K ISGYERMEK nappali gon­dozását vállalom. Kecske­mét, Pákozdi csata u. 18. V. em. 13, 4749 FÜRDŐSZOBA-BERENDE­ZÉS. cserépkályha eladó. Kecskemét. Nagykőrösi u. 8. Kocsisék. ________19419 1 1 ÉVES, sötét pej heréit ló kb.: 600 kg eladó. Ke­rekegyháza, Engels út 108. ________________________19416 I MPORT mély babakocsi eladó. Kecskemét, Botond U, 4/c I. em. 6.________19413 S ZEKRÉNYSOR és Favorit tv olcsón eladó. Kecske­mét. Kazinczy u. 2/a. _________________19411 E LADÖ Terra kertitraktor tartozékaival új állapotban. Egy db szikvíztöltőgép, egy db kompresszor, egy db 400-as kombinált faipari gyalugép. Sipos Sándor 2315 Szigethalom, Kossuth u. 20. szám,___________19327 G ÉPKOCSIVEZETÉST vál­lalok gépkocsival rendelke­zőknél. Alánlatot ..Szakem­ber” jeligére a kiadóba. ;_______19427 t anuljon gép- és gyors­írást szaktanárnál, ugyan­olt: bunda, bojler; ajtó tok­kal eladó. Söröly. Kecske­mét, Sztahanov u. 8. I. emelet, egy órától. 4777 Kecskeméten' keres al­bérletbe üres szoba, kony­hát özvegyasszony 2 éves kislánnyal. Leveleket „Sür­gős 111551” jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe. 4778 Házasság LAKÁSSAL rendelkező, ad­minisztratív munkakörben dolgozó, elvált asszony egy gyermekkel házasság céljá­ból megismerkedne 35—45 éves korig, komoly, intel­ligens férfival. Leveleket „Ketten könnyebb 111 530” jeligére a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe kérek __ ______________________4760 3 2 ÉVES, 167 cm magas, barna kereskedelemben dol­gozó férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő. zenét. utazást szerető nővel. Kecskemétiek válaszoljanak. Leveleket „Érdemes 111 536” jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek, ___________4766 5 2 ÉVES, kissé molett. bar­na asszony megismerkedne házasság céljából hozzáillő független, szakmunkás fér­fival 50—60 éves korig. Be­rendezett lakásom van. Le­veleket „Téli esküvő 111 545” jeligére a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe kérek. 4775 AZ IGV Finommechanikai Gyára (Kis­kőrös) felvételre keres esztergályos, marós, műszerész szakmunkásokat és betanított munkásokat. Jelentkezni le­het: Kiskörös, Petőfi S. u. 85. 1482 AZ ÉPÜLETASZTALOSIPARI és Fa­ipari Vállalat kiskunhalasi gyára fel­vételre keres asztalosokat, faipari gépmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár közgazdasági csoportjánál. 1204 KÖZÜLETEK, MAGÁNOSOK, FIGYELEM! A Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat versenytárgyalást hirdet a következőkben (elsorolt lakóépületek bontására , Kikiáltási ár: Kiskunhalas, Bundzsák u. 17. 10 000,— Ft Kiskunhalas, Bocskai u. 8. 10 000,— Ft Kiskunhalas, Bocskai u. 25. 5 000,— Ft Kiskunhalas, Kárpát u. 1. 5 000,— Ft Kiskunhalas, Bercsényi u. 8. 10 000,— Ft Kiskunhalas, Bercsényi u. 10. 15 000,— Ft VERSENYTÁRGYALÁS HELYE: Kiskunhalas, Városi Tanács I. emeleti tárgyalóhelyisége VERSENYTÁRGYALÁS IDEJE: 1977. november 18. 8.30 órakor Ajánlatot lehet tenni írásban a tárgyalás időpontjáig a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat (Kecskemét, Villám István u. 4.) Jogi Osztásán, valamint szóban a verseny- tárgyaláson. A versenytárgyaláson a megvásárolt épületek bontási anyaga után 2000,— Ft óvadékot azonnal be kell fizetni. A további összeget a szerződéskötést megelőzően kell befizetni. A szerződést az értékesítéstől számított 10 napon belül kell megkötni. Ennek elmulasztása jogvesztő hatályú. Bontásra csak azok vállalkozhatnak, akik ugyanolyan nagy­ságú épület építésére való műszaki felkészültségüket (segéd­levél, mesterlevél, mérnöki oklevél) tudják igazolni. 1485 Munkaalkalom NADARATÁSHOZ azonnali belépés­sel felveszünk állandó és Időszaki munkára aratókat (brigádokat), gépi kiszolgálókat, gépkezelőket, exporthú­zókat, Jelentkezni lehet: Deák Rókus művezetőnél. Agasegyháza, Kossuth u. 13. Szabadi István művezetőnél. Pirtó nádtelep. Gyenls Péter műveze­tőnél, Nagybaracska, Bajai u. 9. 1385 A KECSKEMÉTI Tejüzem (Róbert Ká­roly körút 6.) lakatosokat és portáso­kat keres felvételre. Egészségügyi vizsgálat szükséges, 4753 A KISTELEKI Egység Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet az 5/1972. Bk. M. sz. rendelet alapján pá­lyázatot hirdet az üzemelésében levő szatymazi POSTAKOCSI-CSARDA sza- badkasszás kisvendéglője üzletvezető és két üzletvezető-helyettesi munka­körre, 1977. november 15-től történő betöltésére. Pályázni lehet a fenti rendelet szerinti előírásoknak megfe­lelő képesítéssel és gyakorlattal, amit írásban 6760 Kistelek, Petőfi u. 2. ÁFÉSZ Áruforgalmi Főosztály címre kell küldeni. Bérezés a kollektív szer­ződés szerint. 1470 AZ AFIT X. sz. Autójavító Vállalat pályá­zatot hirdet kiskunhalasi karbantartó üzemében gaz­dasági vezető munkakör be­töltésére. pá­lyázati feltéte­lek: számvite­li főiskolai vagy mérleg­képes könyve­lői végzettség ______ és öt évnél t öbb számvite­li és vezetői gyakorlat. Közgazdasági technikumi végzettség és 10 évnél töbh számviteli és vezetői gyakorlat. A pályázatokat AFIT X. sz. Autójavító Vállalat személyzeti részlegéhez, 6301 Kalocsa, Marx tér 8. címre kérjük be­küldeni. Kalocsa, AFIT. V. 397 X. sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT KALOCSA KECSKEMÉT Kiskunhalas KISKUNFÉLEGYHÁZA AZ ÉPÜLETASZTALOSIPARI és Fa­ipari Vállalat Kiskunhalasi Gyára azonnali belépéssel keres egy fő vil­lamossági, vagy automatizálási főis­kolai. illetve egyetemi végzettségű dolgozót fejlesztőmérnöki munkakör­ben, továbbá 2 tő számvitelben jártas dolgozót. Mindkét esetben Jelentkez­hetnek kezdők is, azonban a gyakor­lattal rendelkezők előnyben részesül­nek. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Kiskunhalas, Felsőiparte­lep í. sz. levélben, vagy személyesen. 1229 FELVÉTELBE keresünk gépésztechni­kust Baján levő kislétszámú javftő- műhelyünk vezetésére, valamint elekt­rotechnikust vagy erősáramú szakon végzett üzemmérnököt energetikusl munkakör ellátására. (Baja, Kalocsa, Kiskunhalas területére.) Jelentkezést BACSÉP központi telepén, Baja, Nagy István út, Balogh főgépésznél. 4708 SZAMITOGEPES táblaellenőrt (anyag­könyvelésben Jártasak előnyben) rak­tári kiadót, fóliaőrlőt keres felvételre a Kőbányai Könnyűfémmű Alumf- nlumplgment Gyáregysége, Kecske­mét, Matkól út. Telefon: 11-742/5 mel­lék. 4709 A GABONAFORGALMI és Malomipari Vállalat azonnali belépéssel felvételre keres anyaggazdálkodási előadót, köz- gazdasági szakközépiskolai végzett­séggel és legalább 5 éves iparvállalat­nál szerzett anyaggazdálkodási gya­korlattal. Erősáramú elektrotechni­kust, elektrotechnikus! végzettséggel, vagy ipari szakközépiskola erősára­mú szakán szerzett oklevéllel, erős­áramú villamos berendezések szere­lésében és javításában legalább 5 éves Iparvállalati gyakorlattal. Karbantar­tási ügyintézőt, gépész, üzemmérnöki végzettséggel, legalább 3 éves Iparvál­lalatnál szerzett üzemfenntartási gya­korlattal, vagy gépésztechnikusi, eset­leg gépipari szakközépiskolai vég­zettséggel, de legalább 5 éves Ipar- vállalati üzemfenntartási gyakorlattal. Pályázatokat írásban kérjük a válla­lat műszaki igazgatóhelyetteséhez el­juttatni. Kecskemét, Villám István ut­ca 12. 4693

Next

/
Thumbnails
Contents