Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-05 / 261. szám

I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 261. szám Ára: 90 fillér 1977. november 5. szombat Moszkva díszszemlére készül Kádár János a népi iparművészeti kiállításon Losonczi Pál hazaérkezett - Lázár György Jaroszlavlban • Kádár János, az OSZSZSZK népi iparművészeti kiállításán. (MTI-fotó: Vigovszki Ferenc felvétele—KS) Moszkvában bejelentették, hogy november 7-én — a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulóján — helyi • idő szerint 10 órai kezdettel a Vörös téren megtartják a moszkvai helyőrség csapatainak díszszemléjét. Kádár János, az MSZMP KB első titkára, aki az ünnepségeken részt vevő magyar küldöttséget ve­zeti. pénteken délelőtt ellátogatott Moszkvában az OSZSZSZK népi iparművészeinek kiállítására, amely mintegy kétszáz népművé­szeti ágazat több ezer reprezenta­tív alkotását vonultatja fel. Részt vett a tárlatlátogatáson Kádár János felesége is, valamint Gye- nes András, a KB titkára és Marjai József, hazánk moszkvai nagykövete. A látogatás végén Kádár János a vendégkönyvbe írt sorokkal így összegezte tapasztalatait: „Gratulálok a kiállítási anyag összeállítóinak és a gyönyörű nép­(Folytatás a 2. oldalon.) Év vége előtt a nagyközségek ipari üzemeiben # A HÓDIKÖT jánoshalmi üzemében 180 ezer felsőruházati cikket konfekcionálnak az utolsó negyedévben. (Méhesi Éva felvétele) A községekben levő üzemek je­lentős hányadát adják a megye ipari termelésének. Sok múlik te­hát ezeken a. kisebb termelőegy­ségeken. Munkájuk nem nélkülöz­hető, s létük a maguk községében meghatározója a fejlődésnek. Te­vékenységük azonban legtöbbször nem látványos. Termelésük érté- , ke, műszaki feltételeik, nem rit­kán hátrányos adottságaik miatt is névtelen szereplői a beszámolók­nak, statisztikáknak. Általában . nehezebb feltételeik mellett is be­töltik szerepüket, növelik termelé­süket, korszerűsítik eszközeiket, termékeik mind több helyre jut­nak el. Eredményeik nemcsak y együttesen, külön-külön is örven- * detesek. Hazai szükségletre A Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár jánoshalmi üzemé­ben az idomra kötött kardigán, pu­lóver és mellényalkatrészek ösz- szevarrásával foglalkoznak. Az el­készített termékeket a vállalat központi gyárába szállítják vissza, ahonnét mosás, vasalás és osztá­lyozás után kerülnek a kereskede­lembe a mindkét nembeli vásár­lóknak előállított felsőruházati cikkek. A jánoshalmi üzemben konfekcionált kötöttáru 70 száza­lékát export útján értékesítik. Az exportáru felét a Szovjet­unióba szállítják — tudtuk meg Juhász Györgyné üzemvezetőtől. A jubileumi munkaversenyben fel­ajánlották — s már teljesítették is •— a szocialista brigádok, hogy a baráti országnak gyártott termé­keket november 7. előtt elkészítik. Az össztermelésre vonatkozóan azt vállalták a kis közösségek, hogy az első osztályú áru aránya eléri a 82 százalékot. Ennek a felaján­lásnak szintén eleget tettek, to­vábbá annak is, amelyben száz százalékon felüli teljesítményre tettek ígéretet. Különösen jó mun­kát végzett a Zója. a Szorgalom és a Vénusz szocialista brigád. A minőségjavítás érdekében most ősszel tovább folytatják az üzemben a szakmunkásképzést, fiatalok és felnőttek részvételével. Jelenleg már a dolgozók 45 száza­léka szakmunkás. A kötő-hurkoló és konfekciókészítő szakmunkások egyébként az idén ötszázalékos pótlékot kaptak, amit jövőre két­szeresére emelnek a tanulási kedv serkentésére. Szeptember végéig 456 ezer da­rab kötött ruházati cikk részleges gyártását végezték el a HÓDI­KÖT jánoshalmi üzemében. Az utolsó negyedévben összesen 180 ezer darabon dolgoznak. A de­cember végéig készülő cikkek zö­me itthon kerül forgalomba, de gyártanak még tőkés exportra is. A tervteljesítésre jók a kilátások. Üzem avatásra készülnek A Mélykúti Vegyesipari Szö­vetkezet tagsága az érdekelt kül­földi üzletfél részvételével novem­ber 8-án avatja fel az újonnan lét­rehozott fahántoló és telítő üzemet. A tőkés export bérmunka végzé­sére épített üzem létesítése mint­egy 56 millió forintba került. A beruházáshoz 33 millió forint hi­telt vett igénybe a szövetkezet, az export bővítéséhez rendelkezésre álló központi keretből. A berende­zéseket egyelőre bérlik a kőszén­kátránnyal telített távvezetékosz­lopokat megrendelő svájci cég­től — a faanyagot is az szállítja —, a megvásárlásukat 1979-re terve­zik. Teljesen csak az esztendő vé­gére készül el az új üzem, de az üzempróbák már a nyáron meg­kezdődtek — tájékoztatott Szőke Sándor főkönyvelő. A tőkés part­ner elhozta a vevőit, hogy megte­kintsék a Mélykúton előállított oszlopokat, s azok elégedettek vol­tak a próbaüzemben gyártott ter­mékekkel. Amikor teljes lesz az üzem ka­pacitása, évente 65 ezer köbméter fát dolgoznak majd fel. Az év vége felé közeledve egy- re-másra kötik a szerződéseket a jövő esztendőre. Az ÉRDÉRT Vál­lalattal például 50 millió forint ér­tékű faházelem előállításáról álla­podtak meg. Lekötötték már a konfekcióüzem és az öntöde kapa­citását is. A könnyűszerkezet­gyártó részleg annyi megrendelést kapott a jövő évre, hogy vala­mennyit el sem fogadhatták. Szállodák, üzletek berendezői A Keripar Berendezésgyárának bácsalmási telepe csaknem két­éves fokozatos fejlesztés nyomán idén épült ki teljesen. A belső munkafeltételek javítása mellett az üzem megszilárdította profilját is. az egyedi berendezések és ti­pizált áruházi polcok gyártását. Erre az évre termelési és szerelési tervük mintegy 32 millió forintot irányoz elő. Ennek teljesítéséről tájékoztatott bennünket Takács György telepvezető-helyettes. — Tervünknek a nyár végéig 60 százalékát realizáltuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy addigi tel­jesítményünk is aránytalanul ke­vés lett volna. Munkánk legfonto­sabb sajátossága, hogy egy-egy nagyobb megbízáson hónapokig dolgozunk. A bútorok elkészítését helyszíni szerelés követi, s csak annak végeztével adhatjuk át a munkát. így az elszámolás soha­sem időarányos. Az év első felében a balaton- földvári Neptun-szálló berendezé­se volt a legnagyobb feladatunk. A hátralevő két hónapban, mint az előirányzat is mutatja, össze­sűrűsödnek az átadások. A fővá­rosban két nagy munkát fejezünk be. Az egyik a Tanácsakadémia berendezése, csaknem 4 millió fo­rint értékű, egész évre szóló meg­bízás. Másik budapesti munkánk a békásmegyeri lakótelep iskolájá­nak, óvodájának és bölcsődéjének bebútorozása. Végül meg kell em­líteni az új szolnoki ABC-áruház és étterem berendezését, amely különösen igényes feladatunk, s ugyancsak a közeljövőben fejez­zük be. Sok dolga lesz még a következő hetekben a helyszíni szereléseket végző nyolctagú brigádunknak. A határidőkkel azonban nem szok­tunk hadilábon állni, s ebben a két évben már nem egy szakmai sikert is arattunk a nálunk ké­szült berendezésekkel. A jövő esz­tendő előkészítéséről elmondha­tom, hogy igen korán megkezdő­dött — már tavaly elkezdtük a felkészülést az új, margitszigeti Fürdőszálló bútorainak gyártásá­hoz. Sajnos, az építők késése miatt ez évben még nem volt munkale­hetőségünk, igy ez a következő év legfontosabb feladata lesz. A. T. S. — Zs. A. Befejeződött a búzavetés Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üze­mei teljesítették a 60. évforduló tiszteletére tett munkavállalásu­kat. Egy héttel a ter­vezett határidő előtt, és a növény számára legalkalmasabb Idő­pontban. október vé­gére befejeződött 93 ezer hektár búza ve­tése. A többi őszi ka­lászos már korábban földbe került, fgy az állami és a szövetke­zeti gazdaságok a hátralevő időben az őszi mélyszántásra előirányzott 125 ezfer hektár föld talajelő­készítését is elvégez­hetik. Képünkön: szánta­nak a Bajai Mező- gazdasági Kombinát erőgépei. (Pásztor Zoltán felvétele) Felavatták a Péti Nitrogénművek új műtrágyagyárát Dusán Cskrebics elutazott Budapestről Pénteken az Országházban megtartott zárótárgyalással befe­jeződött a Szerb Szocialista Köz­társaság küldöttségének hivata­los magyarországi látogatása. 'A zárótárgyaláson a két fél tár­gyalócsoportját Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke, illetve' Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese vezet­te. A Dusán Cskrebics vezette küldöttség délután elutazott Bu­dapestről. Búcsúztatásukra a Keleti pá­lyaudvaron megjelent Szakér Gyula, a Minisztertanács elnök- helyettese, valamint Gácsi Mik­lós kohó- és gépipari minisztéri­umi államtitkár. (MTI) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére a Péti Nitrogénmű­veknél pénteken ünnepi mun­kás-nagygyűlést tartottak. Meg­emlékeztek a történelmi jelentő­ségű eseményről és felavatták az új, nagy kapacitású műtrágyagyá­rat. Az elnökségben helyet fog­lalt Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Huszár István ünnepi beszé­dében hangsúlyozta', hogy elis­meréssel nyugtázhatjuk az idei év erőfeszítéseit, mert a gazdál­kodás a legfontosabb területe­ken a célokkal egyezően; vagy azt megközelítően alakult. A ter­melés és az életszínvonal ez évi általános növekedése alapvetően összhangban van az éves céllal; a növekedés mértéke meg is ha­ladja azt. Gazdaságunk fejlődése ebben az esztendőben gyorsabb a tava­lyinál, a termelés és a nemzeti jövedelem a tervet meghaladóan emelkedik. Az ipari termelés előreláthatóan a tervezett 6 szá­zalék helyett 7 százalékkal nő, s a munka termelékenységének növekedése ezt is meghaladja. A mezőgazdasági termelés előrelát­hatóan meghaladja a tervezettet és a múlt évit várhatóan 12—14 százalékkal felülmúlja. A nemze­ti jövedelem 1977-ben az előző évi 3 százalékos növekedés után az erre az esztendőre tervezett 6—6 és fél százalékos emelkedés helyett 8 százalékkal nő. A Minisztertanács elnökhelyet"; tesének ünnepi beszéde után ki­tüntetéseket adtak át a beruhá­zás kivitelezésében élen járó dolr gozóiknak. (MTI) Az időjárás kedvezett az őszi munkáknak, a gazdag termés betakarításának. Az őszi érésű növények termése biztonságba került, s elvetették a jövő évi kenyérnekvalót is. Az ered­ményeket nagymértékben elő­segítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójára kibontakozott ver­senymozgalom. A mezőgazdasági termelés korszerű technikán alapuló nagyüzemi fejlesztésében az utóbbi években kiemelkedő eredményeket értünk el. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának október 20-án tartott ülése — amely hosszabb távra is meg­határozta tennivalóinkat — megállapította, hogy a búza és a kukorica termésátlagai, a baromfitenyésztés eredményei megfelelnek a nemzetközi él­vonalnak. Ezeknek az ered­ményeknek a tartóssá tétele és további növelése mellett, más ágazatokban is megvannak adottságaink a hozamok eme­lésére. A megye mezőgazdasá­ga is szép eredményekről szá­molhat be. Búzából még soha­sem termett, annyi, mint az idén, több mint 40 ezer vagon­nyit takarítottak be a mező­gazdasági üzemek. A hektá­ronkénti termésátlag 43,1 má­zsa volt. Egyes gazdaságok ki­emelkedő eredményeket értek el. A Bácsalmási Állami Gaz­daság például 60 mázsa hek­táronkénti búzatermést aratott le. Ugyanez a gazdaság kuko­ricából is csaknem 74 mázsa hektáronkénti átlagot ért el. Búzából és kukoricából is megkétszereződtek a termés­hozamok az utóbbi másfél éti- tized alatt. Baromfitenyésztés­ben hazánk világviszonylatban a negyedik helyen áll, a me­gye részaránya ebben az ága­zatban az utóbbi tíz évben mintegy kétszeresére növeke­dett. A tervek szerint 1980-ig az üzemek további 40 száza­lékkal fejlesztik a baromfihús­termelést. A kormány ösztönző intéz­kedéseinek hatására az idén szinte ugrásszerűen emelkedett a zöldségtermelés. Az elmúlt évhez viszonyítva két és fél ezer hektárral nagyobb terü­leten, a vártnál több zöldség­félét termeltek az üzemek. A fagyok ellenére jó termést ho- ■> zott az alma és csaknem min­denütt a szőlő is. Sőt, kiváló eredményekről is kaptunk hint. A Kiskunhalasi Állami Gaz­daságban egyes szőlőfajták 200 metzsa feletti hektáronkénti termést hoztak. A bőség gondjaival is meg kellett küzdenünk az idei év­ben. A felvásárló kereskede­lem és a feldolgozó ipar nem tudott felzárkózni ezekhez az eredményekhez. Különösen a zöldségtermesztésben jelent­keztek a gondok. Nem volt elég tároló- és hűtőtér, az élel­miszeripar sem tudott megbir­kózni a nagy tömegű nyers­anyaggal. Ezért is hangsúlyoz­ta a Központi Bizottság már említett ülése, hogy növelni kell a tároló- és a hűtőteret, valamint feldolgozóipar telje­sítőképességét. Adottságaink ugyanis kedvezőek ahhoz, hogy szemesterményt és növekvő mértékben húst és húsipari termékeket exportáljunk. A hazai vásárlók és a külföldi piac igényeinek megfelelően, a mézőgazdasági termékek ma­gasabb fokú feldolgozására kell törekedni. A fejlesztési feladatokat ter­mészetesen meghatározza a népgazdaság anyagi lehetősége, teherbíró képessége. Ezért hasznosak azok a kezdemé­nyezések, amelyek a mezőgaz­dasági nagyüzemek, az egyes ipari vállalatok részéről indul­tak azzal a céllal, hogy össze­fogva próbálják megoldani a feldolgozást. Legnagyobb sza­bású ilyen együttműködés a húsipar és a sertéstenyésztő mezőgazdasági nagyüzemek között alakult ki a megyében, ennek alapján kezdték építeni a bajai húskombinátot. Egyéb kooperációkról is adhatunk hírt. Ilyen például a paprika- feldolgozó ipar és a termelő­üzemek összefogása. x A mezőgazdasági üzemek és a felvásárló vállalatok közötti együttműködés is kialakulóban van. Számos példa van a ga­bonaiparral történt megegye­zésre, melynek alapján a)z üze­mek bértárolást vállaltak. A megyei ZÖLDÉRT Vállalat te­hermentesítésére számos me­zőgazdasági szövetkezet vállal­ta a háztájiból történő felvá­sárlás megszervezését. Ennek ellenére sajnos, at idén több ezer mázsa izöldségféle pusz­tult el átvételi nehézségek miatt. Ez égyúttal arra ti fi­gyelmezteti az illetékeseket, hogy a következő esztendőben erőteljesebben foglalkozzanak a felvásárlás jobb. megszerve­zésével, korszerűsítésével. A Központi Bizottság hatá­rozatában arról is szó van, hogy az eddigieknél jobban fi­gyelembe kell venni az ipar- fejlesztésben, különösen a pép­es a vegyiparban, valamint a mezőgazdasághoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésében a fokozódó igények kielégítését. összehangolt fejlesztésre van tehát szükség ahhoz, hogy az ide} gondok ne ismétlődje­nek a következő esztendőkben. A mezőgazdasági termelés a következő években várhatóan hasonló ütemben fejlődik. Ehhez gyorsítani szükséges azoknak a mezőgazdasági be­ruházásoknak a megvalósítá­sát, amelyek a megtermelt ér­tékek megóvását, biztonságos feldolgozását is lehetővé te­szik. K. S. Őszi mérleg

Next

/
Thumbnails
Contents