Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-02 / 258. szám
1977. november 2. • PETŐFI NÉPE 0 5 Illyés Gyula hetvenöt éves 1902-ben, halottak napján született. Parasztszármazék, helyesebben: uradalmi cselédek ivadéka. Tízéves koráig nagyobb faluban meg sem fordult, törekvő nagyanyja jóvoltából viszont a kastély nevelőnőjétől francia szót tanulhatott. Megkockáztatjuk, hogy jelképet lássunk ebben az életrajzi tényben. Illyés mindig két helyen tudott egyszerre otthon lenni: a társadalom legalacsonyabb régióiban, a szociális, nemzeti gondok sűrűjében és a magas kultúrában, az európai műveltség legfinnyásabb igényt is elismerésre késztető köreiben. Elvégezve a középiskolát, már egyetemre járt, amikor a húszas évek elején Párizsba került —, egyenesen a legmodernebb újítók, a szürrealisták csoportjába, ösz- szeismerkedett az avantgarde íróival, Aragonnal, Eluard-ral. Tzara-val, Bretonnal és másokkal, dolgozott lapjaikba. Lelkes ifjú forradalmárként vetette magát az avantgarde oly megejtő, mert szellemi szabadságot ígérő kniadjába. A magyar szürrealizmus egyik manifesztumát is ő fogalmazta. Eljátszhatunk a gondolattal: lehetett volna francia író, hiszen a franciát második anyanyelvként értette és szerette. írt verset francia nyelven is. Hogy miért nem ebbe az irányba kanyarodott élete, sőt az avant- garde-től is miért pártolt el. azt többször leírta. 1926-ban érte a sorsfordító élmény, amikor Párizsból hazatérve ellátogatott szülőhelyére: „Magam Párizsból jöttem meg, Párizshoz szokott szemmel, nyugat-európai igénnyel az tgazság és az irodalom iránt. Az én megdöbbenésem az volt, ami- kor szülőhelyemen, a pusztán körültekintettem. Egyénileg nem vittem valami fájdalmas emléket innen, $ kint ez a fájdalom em- mint minden emlék — meg szépült is. De ez az új szem most osupa iizonyatot látott... Nem ismertem a hazámra ... Akkor nem tudtam, csak most visz- szakovetkeztetve merem kimondani akkori érzésemet, a döntő elhatározást: áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is. Sőt ott esedékes először és igazán." Ez a fölismerés szövi át erkölcsi parancsként egész pályáját, jelölve ki művei témavilágát, határozza meg eszközkezelését, írásai hanghordozását. Illyés a „népi” irány egyik legismertebb alkotója a két háború közötti időben. Ennek az iránynak írói nagyrészt a dolgozó osztályokból léptek az irodalomba, s hívek maradtak származási rétegeik vágyaihoz és szelleméhez. Magyarországon az irodalom vállalta át magára mindannak a társadalmi tennivalónak a nyilvántartását, a gyógyítás módjainak megjelölésével egyetemben, amely egészségesen fejlődő nemzeteknél a társadalmi intézmények dolga. Szociális, demográfiai, szociológiai, politikai problémákkal viaskodtak ezek az írók, a nemzet eleven lelkiismereteként; belőlük szerveződött össze az a nem-hivatalos demokratikus parlament, amely a nemzet jelenének és jövőjének dolgait megvitatta és művekben az ország elé terjesztette. Illyés szíwel-lélekkel vett részt ebben a munkában, noha már a felszabadulás előtt kinőtt a mozgalom kereteiből. Külföldön is legismertebb műve, a Puszták népe megdöbbentő tényekkel zsúfolt helyzetképet rajzolt a szolgasorban élő pusztai cselédek életéről. Sötét, reménytelen világot fedezett fel: tárgya komor, a hang gyakran keserű; a könyv mégsem áraszt egyoldalú élet- szemléletet: nem elégedett mega leleplezéssel, a legmegdöbbentőbb helyzetjelentést is magas művészi igénnyel vetette papírra. A széles körű műveltség megszerzésére erkölcsi, eszmei indítékok. ösztönözték, Ezért forrt ösz- sze életművében a nemzeti „sors- problémák” vizsgálata az emberek, fajták, vallások testvériségének és egyenlőségének eszméjével, de a legtisztább művészi becsvággyal is. Két idézet megvilágítja, mi a tartalma ennek a humanista elkötelezettségű „európaiságnak”. 1942-ben kiadott francia irodalmi antológiájának bevezetőjét ezekkel a sorokkal zárta: „Hálánk jeléül szeretném felmutatni ezt a tisztelgés-gyűjteményt a francia népnek, sorsa nehéz pillanatában." Műfordítás-gyűjteményének előszavában pedig ezt írja: „Újkori művelődésünk szerencsés nemzeti hagyománya az az igény, hogy irodalmunk változatlanul a világirodalom közlekedő edényén legyen egy kis ág; akármilyen szerényen is, de annak állását jelezze!" Magyarság és Európa, haza és nagyvilág egysége Illyés életművének egyik legértékesebb eszméje, legsugárzóbb gondolata. Óceánok című versében arról vall, hogy az emberiség közösségében keresi és találja meg a helyét; „Szűk magyar voltomnak s hazámnak (s éveimnek gátja között) tőled vár, népek óceánja, (új utat e szív, s ha bejárta) új kikötőt.” B. M. ívnóbi Ni, *» jkw’Artqeititdlösz I Eredeti szépségükben újjászületett prágai műemlékek A közelmúltban igen sok prágai építészeti műemlék született újjá eredeti szépségében. A legjelentősebb rekonstrukciók közé tartozik a Prágai Vár areáljának egyik épülete, a XII, századból származó Szent György kolostor. Felújított termeiben tavaly nyílt meg a Nemzeti Galéria régi cseh képző- művészeti gyűjteményének állandó kiállítása. A kiállítást egy év alatt több mint 270 000-ren tekintették meg. A nyilvánosság csodálatát nemcsak a képek és szobrok, hanem az újjáépült múzeum párját ritkító építőművészeti megoldása is kiváltotta. Most folyik „A kőharanghoz” címzett Óváros téri ház rekonstrukciója. A házat 1965-ig barokk épületnek tartották. De amikor a régi. málladozó vakolatot eltávolították, előbukkantak a ház homlokzatának gótikus ablakai, amelyekről eddig senkinek még csak fogalma sem volt. Sok éves türelmes kutatómunkával felfedték a félezer éves ház történetét. A műemlékvédelmi kutatók kiderítették, hogy 1678-ban a házat átépítették, s ekkor a kétemeletes házból háromemeletes lett. Az átépítés folyamán eltördelték a plasztikákat, de a széttört kőanyagot felhasználták építőanyagként. Mintegy ötezer szobor és építészeti dísz részeit találták meg. Ezekből sikerült összeállítani négy' szobor torzóját. Kettő közülük ülő férfi és női alakot, a másik kettő karddal, tőrrel és pajzzsal felszerelt páncélos lovagot ábrázol. Az ablakok közötti csúcsíves fülkék szobrai a XIV. századból, Luxemburgi János király uralkodása idejéből származnak. A ház belsejében nem csupán eredeti gótikus falfestményeket fedeztek fel, hanem két kápolnát is. A műemlék felújítását 1973-ban kezdték meg. Egy év múlva Prága látogatói „A kőharanghoz” címzett házat már eredeti gótikus pampájában csodálhatják meg. (BUDAPRESS— PRAGOPRESS) PÁNDI ILONA KÖNYVÉRŐL A haladó magyar értelmiség útja 1848-1948 Rendhagyó órák Ki ne emlékezne vissza kellemesen azokra az iskolai tanórákra, amelyek ilyen vagy olyan okok következtében különböztek a megszokottaktól... Amikor megszabadulva a hagyományos ismeretközléstől, no meg a felel- tetés rémképeitől, a tanulók valami újat, érdekeset. szokatlant tapasztalhattak — hogy ne mondjuk: tanulhattak. Az ilyen élmények érthető módon tartósan belevésődnek a fiatalok tudatába. Ezekre a lélektani—tudati hatáselemekre épül a TIT kecskeméti járási szervezetének mostanában szervezett nyitott, vagy más néven rendhagyó óráinak sorozata, amelyeken szaktanárok, öntevékeny művészeti csoportok tagjai vállalták el az előadók szerepét. A nyolcvanöt előadásból álló „formabontó” órák programjai Kerekegyházán kezdődtek el, majd Tiszakécskén, Lakiteleken és más községekben folytatódnak. A sorozat első részét az Októberi 'Szocialista Forradalom évfordulójának szentelik. A tanulók megismerkednek a forradalom eseménytörténetével, illetve ennek irodalmi hatásával. Az előadók mellett diavetítések, rögtönzött plakátkiállítások, sokszorosított propagandaanyag szolgálja az elhangzottak elmélyítését. Ezek a nyitott órák nem mennek már újdonságszámba a Kecskemét környéki iskolákban. Legutóbb a magyar nyelv hete alkalmából hangzottak el az általános iskolások tudásához, felfogóképességéhez alkalmazkodó nyelvészeti előadások. A programok sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy igen sok felnőtt érdeklődőt is vonzottak a fővárosból, illetve a megyeszékhelyről érkezett nyelvészek. Ezeken az órákon szülők, felnőttek, esetleg tanárok is együtt hallgatták az ismeretlen előadókat, s ez a szokatlan közösség is hozzájárult a fiatalok érdeklődésének felébresztéséhez. Az Októberi Szocialista Forradalom tananyagának rendhagyó, ám annál hatásosabbnak ígérkező ismertetését követően a szervezők tovább folytatják az érdekes kísérletet. November 22-től kezdődén az Ady-centenárium alkalmából rendeznek a jól bevált módszerekhez hasonló jellegű nyitott tanórákat, szakköri foglalkozásokat, vetélkedőket a kecskeméti járásban. A TIT pedig szemléltető anyagként a századforduló korát, illetve a költőt bemutató fotókiállítást és plakátgyűjteményt is eljuttat az iskolákba. Sok jó módszert alkalmaznak a rendhagyó órákon. Követendő példának ígérkezik a szovjet irodalom néhány orosz nyelven megtartott előadása, a történelmi és földrajzi kérdések sokoldalúan szemléltetett tárgyalása. Érdekesek és átgondoltak azok a témák is, amelyek Ady jelentőségével ismertetik meg a gyerekeket. A tervek szerint előadások hangzanak el. Ady forradal- ' miságáról, háborúellenességéről, Móriczhoz fűződő barátságáról, és érdekesnek ígérkezik a sorozatot záró „A megzenésített Ady" című előadás is. P. M. A'NATOLE FRANCE azokra, akik egyoldalúan ismerték meg történelmüket, azt mondta, hogy rosszul emlékeznek a múltra, tehát rosszul sejtik a jövőt. Történeti irodalmunkra többször is igaz volt ez a velős mondás. A felszabadulás után a társadalomtudományok területén is súlyos örökséget vettünk át, hiszen a reakciós kulturális politika — a nacionalizmusra és a sovinizmusra építve — nagy tömegeket tudott intézményi hálózatán keresztül befolyásolni, és szolgálatába állította a történészek egy részét is. Mindez az ötvenes évek elején, amikor a szektás-dogmatikus politika a történelemtudományt a napi feladatok szempontjából ítélte meg, azt eredményezte, hogy múltunkból azt is haladásellenesnek minősítették, ami nem volt az. Az ellenforradalom után az új, politikailag is jó légkörben ismét fellángolt a nemzet és nemzet múltja körüli vita, amelyben egyik jeles történészünk ezt írta: „Ma és nálunk éppen arra van szükség hogy egyszerre legyünk önkritikusak és öntudatosak, bírálók és megbecsülök, mind történelmi múltunkat, mind szocialista jelenünket — vagy eredményeinket és nem kis gondjainkat — Illetően. Ma és nálunk éppen arra van szükség, hogy a nemzeti öntudatot, a szocialista hazafiságot a nemzeti önismeret talaján formáljuk és fejlesszük.” Ebben a szellemiben íródott Pándi Ilona másfélszáz oldalas politikai esszékötete is. A szerző a már meglevő tudományos munkák eredményeire támaszkodva rajzolja meg a magyar értelmiség élenjáró, a társadalmi-politikai kérdésekre érzékenyen válaszoló és a helyes megoldást kereső részének útját. AZ ÉRTELMISÉG és a társadalom kölcsönös viszonyát, az értelmiség nagyon is összetett helyzetét a történelem tükrében villantja fel. Olyan „nehéz” kérdésekről is könnyed stílusban, mint az értelmiség, az önálló társadalmi réteg kialakulása. Cáfolja azt a múlt században gyökerező, de napjainkban is újra éledő utópiát, miszerint csak az értelmiség hivatott a társadalom vezetésére. Meggyőzően bizonyítja, hogy o ma értelmiségének nem csak eszmei síkon kell közeledni a szocializmushoz, hanem tettekkel is. A második fejezetben a haladó és forradalmár fogalmakat értelmezi. Történelmi példákat felhasználva tartalmilag tisztázza a haladás és elkötelezettség kifejezéseket, s e példák során eljut „Petőfi Sándor, a cselekvő nagy forradalmár alakjához, ma is elevenen élő eszmény- képünkőz.” A bukott szabadságharc és forradalom utáni időszak egyik jellegzetes típusát, a nemesség áldozatkészségében erkölcsi idealizmussal bíró értelmiséget csak jelzésszerűen említi. A századfordulótól bonyolultabbá váló magyar társadalmi felépítésben az állandóan növekvő és fejlődő szellemi foglalkozásúakról már részletesebb elemzést olvashatunk. Jelentős erővé fejlődött ez a réteg annak ellenére, hogy eszmerendszerük különféle volt. Az egységet alkalmi, vagy rövid ideig élő társaságok, a változtatás igénye, másoknál a munkás- mozgalomhoz való közeledés jelentették. Ezeknek a csoportoknak mai elismerése nem zárja ki kritikájukat, korlátáik felmutatását sem, amit Pándi Ilona meg is tesz. Az útkeresés jellemezte ezt az értelmiséget, akik közül a forradalom, a gyakorlati harcok hatására sokan eljutottak a marxizmusig is. Nem egy értelmiségi vállalt — ha nem is tudatosan — jelentős szerepet 1919-ben, hogy annak leverése után megtizedelt tábor maradjon itthon, másoknak az emigrációs sors jutott, míg sokan meghason- lottak, s nem egy közülük a fasizmus eszmerendszerének hirdetője lett. A HARMADIK fejezetben a szocialista, antifasiszta értelmi- miségiről kapunk áttekintést, akiket a munkásmozgalomban, vagy annak vonzásában találunk meg „sokféle árnyalatban, mert a munkásosztállyal tartó értelmiségi csoportok, irányzatok sem mutatnak egységes képet, egyes periódusokban, átrendeződés, arculatváltás jellemzi őket”. Ismerős nevek hosszú sorát vonultatja fel a szerző állításai bizonyítására. A magyar irodalom „tehetséges és őrült szélkaksa” Szabó Dezső éppúgy szerepel, mint a szug- gesztív egyéniségű Kassák. A Gondolat című folyóirat szerkesztőségéből Vértes György mellett olvashatjuk a „listán” József Attila, Radnóti, Illyés Gyula és másók nevét is. Azakét, akik keresték, és akik megtalálták az utat a munkásmozgalomhoz, illetve elfordultak tőle. Azokét, akik a parasztságban vélték fölfedezni a forradalmi erőt, míg mások az értelmiséget tartották a haladás letéteményesének. Arról a sok ellentmondást hordozó, két világháború közötti értelmiségről kapunk élethű képet, akik közül nem egy fontos szerepet vállalt a magyar progresszió érdekében, és akik közül sokan az antifasiszta harc áldozatai lették. Az utolsó fejezetben arról a három évről ír a szerző, amikor a reakció elleni fellépés és a demokratikus szellem, a tudomány és a gyakorlat közötti kapcsolat igénye, a tudománynak nyújtandó támogatás bejelentése új utat mutatott. De az akkor folyt vitákban már jelentkezett az ideológiai türelmetlenség, amelynek következménye a dogmatikus vezetés és az irányításban meglevő szubjektivizmus. Ennek a politikának értelmiségi áldozatai is voltak. PÁNDI ILONA kötete a Kossuth Riadónál jelent meg, bizonyítva azt is, hogy a demokratikus örökség „megbecsülése nem mai szövetségi politikánk taktikai lépése, hanem a szocialista nemzet kialakulásának egyik feltétele”. Érdemes elolvasni, hogy jól emlékezzünk a múltra, és tudjuk a jövőt. Komáromi Attila GERENCSÉR MIKLÓS: m m Ady Endre élettörténete (9.) Innen a Héja-nász Ady-fogal- mazta nagyszerű szimbolista látomás. Diósi Ödön, a maga nemében tekintélyt érdemlő férj üzleti lekötöttsége mellett idejéhez képest sokat művelődött, szerette, pártolta a haladó polgári irodalmat, emellett élénken figyelte a Magyarországon zajló közéletet, az üzleti, társasági viszonyok alakulását. Semmi hasonlóságot nem mutatott a mamlasz, átejthető, felszarvazható férjekkel. Sőt. Az első perctől tudott mindent. De Lédát teljes önzetlenséggel, határtalan odaadással szerette. Egyedül azt tartotta fontosnak, hogy Léda boldog legyen, persze a személyi kiválóságához méltó körülmények között. Mindkettőjüket megalázó, közönséges kapcsolatba semmiképp nem törődött volna bele. Ám Ady Endre zsenijét ő is éppúgy felfogta, mint Léda. S mivel Léda valósággal újjászületett az Adyval való ismeretségben, ahelyett, hogy alacsony hiúságból, kicsinyes irigységből gyűlölködött volna, minden lehetőt elkövetett, hogy Ady helyzetét megkönnyítse. Nem irodalomtörténeti érdem, de kétségtelen bizonyíték Diósi Ödön nemeslélkűsége mellett, hogy az 6 segítségével vészelhette át Ady Endre a gondok, megpróbáltatások egész sorát. Érvényes volt hármuk helyzetére a régi mondás: „Túl minden szennyen, minden erkölcsön.” Szívesen hallgatnánk Ady vérbaj okozta megrázkódtatásáról, de mert tény, muszáj megemlítenünk. 1904 májusában derült ki a szörnyű baj. Bölönyi György és Diósi Ödön vették gondjaikba, térítették el a hangoztatott öngyilkossági szándékától. Léda szintén felsőfokon vizsgázott emberségből. Nem tett szemrehányást, nem faggatózott. Meg volt győződve hogy a baj párizsi keletű. Egyedül Ady tudta akkor még, hogy súlyos íertőzöttségónek eredője az a bizonyos Rientzi Mária nagyváradi színésznő,, akiről Az én menyasszonyom című Verse Szól. A gyengéd pártfogás, a barátok múr-már szent gondoskodása csodát művelt vele. Gyorsan gyógyult, lelete később teljesen negatív lett. Egészségével együtt életás munkakedvét is visszanyerte. Megrázkódtatását feledni, új erőt gyűjteni a Riviérára utazott üdülni Lédával 1904 szeptember közepén. Kéthónapos nizzai és monacói tartózkodás után, november 17-én érkeztek vissza Párizsba. Itt már ajánlatok várták Adyt, belső munkatársnak hívták különböző pesti lapokhoz. A Vészi József szerkesztette Budapesti Napló mellett döntött. Ügy vélte, hasznos lesz, ha Párizsból kivívott erkölcsi, költői, újságírói pozícióját közelről is megszilárdítja. Ezért bár három-négy évre tervezte kinti tartózkodását, egy szűk esztendő múlva, 1905 január elején Budapestre utazott, elfoglalni helyét Vészi József lapjánál. 9. A FAiLTÖRŐ KOS Küldetését párizsi tartózkodása idején ismerte fel, amikor is faltörő kosnak nevezvén magát, azt írta: lehet, hogy a feje beszakad, de az általa ütött résen sokan átférnek majd. Küldetésének pedig azt tekintette, hogy a gondolat erejével siettesse szétrombolni a feudális előjogok társadalmát, amelynek helyére a demokratikus, teljes állampolgári egyenlőségen alapuló társadalom felépítését sürgette. írásainak nagy hatása hozta magával hogy a vele hasonló elveket vallók egyre határozottabban csoportosultak köréje, szilárd tekintélynek Ismerték él, hivatkoztak rá, megállapításait érvekként sorakoztatták fel — ha akarta, ha nem, vállalnia kellett a fényforrás szerepét. A választott és oly gyakran, oly hatásosan vallott úthoz muszáj volt ragaszkodnia, ha nem akarta önmagát mindenestől megtagadni. Nincsen abban tehát semmi csodálatos, hogy Párizsból megérkezve. szinte egyik pillanatról a másikra bennfentes tempódiktáló, mérce és példakép lett pesti környezete számára. Vészi József Budapesti Naplója pedig neki nyújtott kedvező hadállást, és kellemes szövetségeseket. Főszerkesztője nemhogy fékezte volna vakmerő tollát, de gyengéd unszolással egyenesen kizsarolta belőle a legmerészebb cikkeket, költeményeket. Az egyébként sem lusta Adyt sokszor éjszakánként is írásra kényszerítette a szeretet terrorjával. Aztán ott volt Bíró Lajos, aki Nagyváradról jött Budapestre éppen azért, hogy megint Ady Endrével dolgozhasson egy szerkesztőségben. Vágyuk teljesültével közös lakást béreltek, és oly tökéletesen megértették egymást, hogy még a kasszájuk is közös volt. Mondani sem kell, erre rendszerint Bíró Lajos fizetett rá, mivel Ady a legegyszerűbb gazdálkodást gyakorolta: addig költött. míg ki nem adta az utolsó fitvinget, leszámítva azt az arany húszkoronást, amelyet Krúdy Gyula szerint legvégső tartaléknak a mellényzsebben őrzött. Állandó baráti Ikompánlá iához tartozott méa Széo Ernő. Kabos Ede, Révész Béla, tehát a liberális tollforgatók legjobbjai közül valók. Később tágult a kör, mindenekelőtt Ignotussal, Hatvány Lajossal, Fenyő Miksával. De ez utóbbiak nem tartoztak az Operaház melletti Három Holló nevezetű vendéglő állandó látogatói közé. Ebben az Andrássy úti vendéglőben volt ugyanis Ady Endre szeparéja, ahol éjszakáit rendszerint írással töltötte az asztaláról soha nem hiányzó borosüveg mellett, s ahol iegimeghittebb barátaival beszélgetett. Futó ismerős, hívatlan vendég, bámész zsenicsodáló be nem tehette a lábát abba a szeparéba. Ez volt a keret, a látvány, amely oly hamar legendás hírre tett szert a magyar fővárosban, lássuk hát, mit vitt véghez faltörő kosként — elsősorban a verseivel — budapesti fellépésekor. Váratlan és heves indulatokat keltő politikai esemény fogadta itthon. Óriási meglepetésre alulmaradt az országos parlamenti választásokon gróf Tisza István, Szabadelvű Pártjával együtt. Győzött az ellenzék. A király nem eevezett abba bele. hogy ellenzéki kormány alakuljon, ezért Fejérvári Gézát bízták meg ügyvezető kabinet alakításával. Tisza István bukott miniszterelnök és pártja, az úgynevezett közjogi alapról dirigálta az országot. E közjogi alap az 1867-es kiegyezési törvényben, a dualista államszerkezet okmányában fogalmazódott meg és doktrínává tette az úgynevezett történelmi osztályok vezetési jogát a Habsburgok jogara alatt. Vele szemben állott az ellenzék, az 1848-as Függetlenségi Párt, amely ugyancsak a feudális keretek között törekedett a hatalom megragadására, de a kiegyezésnek azokat a megszorításait, amelyek csorbították Magyarország önállóságát, soha nem fogadta el. Ferenc József császár és király nem engedhette át a kormányzást az osztrákellenes nacionalizmusnak, ezért kényszerült hatalmi szóval hivatalnok ügyvezetőkre bízni Magyarország belső irányítását. Fejérváry Géza és kabinetje,, ilyképpen politikai bojkott alá került mind a választásokon győztes, mind pedig a vesztes párt részéről, Szükséghelyzet állt elő. Megtörténhetett az a furcsaság, hogy a darabont-kormánynak csúfolt kabinet a liberális városi erők pártfogására szorult és a hazai progresszió gyengeségét, belső ellentmondásait mutatja, hogy időlegesen a darabont-kormány szolgálatába állt. Vészi József lett a kormány sajtóirodájának főnöke. Lapja, a Budapesti Napló ennek szellemében működött. Amiért is mindazok, akik a legkülönbözőbb okok miatt nehezteltek Bécsre, árulónak kiáltották ki. A vád Adyra is vonatkozott, hiszen a költő teljes szolidaritást vállalt szerkesztőségével, ráadásul szorgalmasan írt cikkeket a Vészi vezette sajtóirodának is, amely aztán megküldte az így szerzett publicisztikai írásokat a darabont-kormányt támogató vidéki lapoknak. (Folytatjuk.)