Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-25 / 251. szám

Neiner János köszöntése Kommunista műszakok a jubileumi versenyben A megye ipari üzemeinek kö­zösségei a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére kezdeményezett munka versenyben kommunista műszakokat is felajánlottak. A társadalmi munkával ledolgozott nyolc órák munkabérét közössé­gi célokra költik. Az elmúlt hét végén többek közt a Fémmunkás Vállalat kis­kunhalasi gyárának kollektívája töltötte szabad szombatját terme­lő munkával. A megmozdulásban a létszámnak körülbelül 75 szá­zaléka vett részt, közöttük ter­mészetesen alkalmazottak is. A termelési osztály Mechanizmus szocialista brigádja például bi­lincsek felcsavarozásával fogla­latoskodott a melegüzemben. A kis közösség tagjai 3500, építőipa­ri állványok összeszereléséhez használt bilincset láttak el csa­varral. Az egyedi vasszerkezete, két előállító üzemben a Kodály Zoltán és a Március 15. brigád tagjai kiemelt beruházásokhoz — a Bélapátfalvi Cement- és Mész- műhöz, valamint a budapesti XIII. kerületben épülő MSZMP- székházhoz — készülő acélszer- kezeteken dolgoztak. Van Lajos, a gyár főkönyvelő­je elmondta, hogy a kommunista műszak várható 60—70 ezer fo­rintos ellenértékét a városi ta­nácsnak utalják át, alsófokú gyermekintézmények támogatá­sára. A „szomszédvárban”, a Kecs­keméti Baromfifeldolgozó Válla­lat kiskunhalasi gyárában vasár­nap tartattak kommunista mű­szakot. Forgács Péter főmérnök tájékoztatása szerint a termelés­ben foglalkoztatott brigádokon kívül adminisztratív és műszaki kis közösségek is közvetlen ter­melő munkát vállaltak erre a napra. A gyár közösségéből 400- nál többen vettek részt — az idén már nem első — ellenszol­gáltatás nélkül ledolgozott mű­szakban. A kommunista műszakban fel­dolgoztak 5,5 vagon baromfit és 70 ezer tojást, s ezzel több mint kétmillió forintos termelési érté­ket állítottak elő. Az önkéntes munkáért járó bért a gyár har- kányfürdői üdülőjének fejleszté­sére és a munkahelyi lakásépíté­si alap kiegészítésére ajánlották föl a brigádok. A. T. S. Ládaszögelés társadalmi munkában Hetényegyháza új áruháza Hetényegyháza és környékének lakói tegnap délelőtt 11 órakor vet­ték birtokukba a község új létesítményét, a 420 négyzetméter alapte­rületű élelmiszer áruházat. Az Univer Szövetkezet 2 millió forintért saját építőbrigádjával építette meg a korszerű üzletet. A kétmillió forintos árukészlettel rendelkező üzlet a község és környékének ellá­tását áruválaszték bővítéssel javítja. Friss tőkehús, valamint mélyhű­tött élelmiszer is beszerezhető itt. A folyamatos ellátást a modern hűtőkamra is elősegíti. (Keserű Sándor felvétele.) Tegnap délután Kecskeméten, a megyei pártbizottság székházában 70. születésnapja alkalmából Horváth István, a megyei pártbi­zottság első titkára köszöntötte Neiner Jánost, az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizottságának tag­ját, a Szakszervezetek Megyei .Tanácsának elnökét, aki több év­tizede tagja a pártnak és régi harcosa a munkásmozgalomnak. Az ünnepségen részt vettek Er­délyi Ignác és Terhe Dezső, a megyei pártbizottság titkárai, va­lamint Borsodi György, az SZMT vezető titkára. Konferencia a békepolitikáról A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat Bács-Kiskun megyei szervezetének nemzetközi-politi­kai szakosztálya, a közgazdasági és történelmi szakosztállyal kö­zösen előadói konferenciát ren­dez Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A pénte­ken délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen Magyar György, az Eötvös Lóránd Tudományegye­tem tanszékvezető egyetemi do­cense a Szovjetunió békepoliti­kájának 60 éve címmel tart elő­adást. Felkért hozzászólók között szerepel dr. Tóth Józsefné, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Ok­tatási Igazgatóságának tanszék- vezetője. Közismert, hogy a ládahiány sok helyütt akadályozta a termények felvásárlását megyénkben. Épp ezért a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága ládakészítési akciót szervezett Kecskeméten és János­halmán, á ZÖLDÉRT telepein. Hét végén már a második kétna­pos akcióra került sor. Jánoshalmán összesen több mint 1500 ládát szögeitek össze a szakmunkástanulók és az ifjú­munkások, s hasonlóan jól dol­goztak a megyeszékhelyen is a KISZ-esek. Képünk a kecskeméti Fodrász Ktsz KlSZ-istáinak di­cséretes munkáját ábrázolja, ők vasárnap készítettek ládákat a ZÖLDÉRT-nél. (Méhesi Éva fel­vétele.) Vonatpótló autóbuszok A MÁV Szegedi Igazgatóságától kapott értesítés szerint október 25-én Gátér és Csongrád, október 25—27-én és 28-án Csongrád és Szentes vasútállomások között a nappali órákban egyes vonatok helyett vonatpótló autóbuszokat közlekedtetnek. Az utazásból ki­zártvonatok a következők: a Kis­kunfélegyházáról 10 óra 35 perc­kor és 13 óra 05 perckor, vala­mint a Szentesről 9 óra 01 perc­kor és 11 óra 42 perckor induló személyvonatok. Levél fákról, virágokról Városáért aggódó lakosként és kertépítő mérnökként ült írógép mellé Szabóné Biza Klára. A szerkesztőséghez irt leveléből idézem: „Százával pusztultak el a múlt ősszel, vagy az idén ta­vasszal telepített fiatal fák . cser­jék, egyszerűen azért, mert ki­száradtak, vagy mert „csintalan- ságból” kitörték őket. Ezt a megállapítást bárki nyugtázhatja, aki nyitott szemmel jár a város parkjaiban. De ide kívánkozik a levél másik mondata is: „... Azo­kon a területeken, ahol a lakó- közösségek összefogva, esetleg szocialista szerződés kereteiben rendszeresen öntözték, védték a lakóterületükhöz tartozó parkok fáit, cserjéit, meglepően jó az eredmény.” Ügy látszik, kialakult a két tá­bor, egyesek a parkvédők, mások a parkrongálók közé tartoznak. Csendben munkálkodnak, ki a növények óvásában, ki a pusztí­tásukban. Nem vitás, hogy me­lyik csoportnak kell a hangját megtalálnia. Mert nem elég, ha magunk nem teszünk kárt, bátor­ságot kell venni ahhoz, hogy rá­szóljunk azokra, akik megfeled­keznek magukról. A fejcsóválás, vagy a dohogás kevés. A város parkjaiba már kiültették a két­nyári virágokat, tarka fejükkel díszlenek az árvácskák. Akadnak, akik „megszánják” az árva vi­rágokat, és átpalántálják saját kertjükbe, mert ugye a közmon­dás is azt tgrtja, aki a virágot szereti... Közhely, a könyökünkön jön ki: óvjuk, védjük a parkokat. Azok is tudják, akik a virágot lapják. De mégsem árt. ha fi­gyelmeztetjük őket, még ha ké­nyelmetlen is a harcos virágvé­dés. Kertépítő mérnök kevés van a városban, városát szerető kecs­keméti — sok. Ha szavukat hal­latják, nem marad el az ered­mény. Mindannyiunk érdeke kí­vánja. N. M, Testvérmegyénk, Krím Ügyvitel korszerűsítés Ügyvitellel foglalkozó körökben közis­mert az a gond, hogy a jelenlegi, már megszokott és nehézkes módszerekből mi­ként lépünk előre. Minden bizonnyal ez ösztönözte Tohai Lászlót, a Bács-Kiskun megyei Tanács általános elnökhelyettesét arra, hogy az Állam és igazgatás című fo­lyóiratban tanulmányt tegyen közzé a Bács-Kiskun megyei ügyvitel korszerűsí­tési törekvésekről. mm ÉS IGAZGATÁS Vasárnap megtartották a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága ál­tal meghirdetett Testvérmegyénk, Krím vetélkedő területi döntőit. Kiskunhalason az állami gazdaság borkősav üzemének csapata, Ka­locsán a Kecskeméti járás, Kecskeméten pedig a megyei tanács appa­rátusának KISZ-alapszervezete által összeállított kollektíva, a Katona József Gimnázium és a Katona József Megyei Könyvtár csapata sze­rezte meg a megyei döntőn való részvétel jogát. Felvételünk a kecs­keméti versenyen készült. Három KISZ-tag azonban még részt vehet a döntőn, ha a lapunk tegnapelőtti, mai és csütörtöki számunkban megjelenő feladványokra helyesen válaszol, s a sorsoláson szerencsés. XXHI. 3. nim . IfJT II. FORDULÓ Mit tudsz róla? s 1. Hogyan 6zól Leninnek a GOELRO-terwel kapcsolatban szállóigévé vált mondása? 2. Hány szövetségi szovjet köz­társaság részvételével alakult meg a Szovjetunió? 3. Hány napig védték a szov­jet csapatok a lakosság segítsé­gével Leningrádot a II. világhá­ború idején és mikor sikerült át­törni a fasiszta blokádot? 4. Mikor épült, milyen magas és hány emeletes a Szovjetunió legnagyobb egyeteme? A válaszokat tartalmazó nyílt postai levelezőlapokat — név és lakcím feltüntetésével — a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága címére (6000 Kecskemét, Május 1. tér 5.) szerdán éjfélig kell pos­tára adni. A helyes válaszokat és a sorsolás eredményét lapuink jö­vő kedd! számában közöljük. A tanulmányt abból kiindulva, hogy „a Bács-Kiskun megyei Ta­nácsnál ilyen meggondolásból lét­rehoztunk egy külön csoportot a szervezési és jogi osztályon be­lül”, és a már sikerrel alkalma­zott, vagy bevezetés előtt álló módszereket néhány témakörre bontja. A témakörökből hetet ém- lit. Ezek: alapgépek a tanácsi munkában; szövegsokszorosítás, házi nyomda; testületi ülések technikai kiszolgálása; központi leíróiroda tervezése; információk gyűjtése, tárolása és feldolgozá­sa; a pénzügyi folyamatok gépi könyvelése és a .mikrofon alkal­mazása a tanácsi munkában. A testületi ülések kiszolgálásá­val kapcsolatosan megemlíti, hogy a tanácsi apparátus egyik fontos feladata azok jó előkészí­tése és az itt születő fontos dön­tések megalapozása. Ezek sorá­ból két döntő technikai jellegű, de tartalmi munkát javító meg­oldást említ. Az egyik: az ülé­seken elhangzó vita pontos rög­zítése érdekében mind a tanácsi, mind a végrehajtó bizottság ülé­sein magnós jegyzőkönyv felvé­tele. A másik: az előterjesztett anyagok jobb megértése, a vita kibontakoztatása és a megalapo­zottabb döntés elősegítése céljá­ból az erre alkalmas napirendek­nél az írásos előterjesztések dia-, illetve filmvetítéssé való kiegé­szítése. Az információk gyűjtésével és tárolásával kapcsolatosan a ta­nulmány szerzője megemlíti, hogy: „Az információs áradattal kapcsolatos gondok közismertek és szorítanak. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a tanácsok­hoz beérkező szükségtelenül nagy mennyiségű információ fogadása, feldolgozása, jól elérhető formá­ban való tárolása igen nagy fel­adat, és nem tekinthető megol­dottnak. Másrészt a rendelkezés­re álló információ nem elégíti ki a vezetés és az apparátus igé­nyeit. Az alapos felmérés és előké­szítő munka után úgy döntöt­tünk, hogy első lépésként egy központi adattárat hozunk létre. Itt tároljuk, egyelőre perem- lyukkártyákon, a tanácsi munka szempontjából legszükségesebb anyagokat. Második lépésként az apparátuson belül folyó adatfel­dolgozás idekoncentrálását és gé­pesítését tervezzük, s erre is sor kerül néhány éven belül.” A tanulmány még számos fon­tos és hasznos megállapítást tesz az ügyvitel korszerűsítésével kap­csolatosan, így hát annak lapoz­gatása és gyakorlati hasznosítása nagyonis időszerű. HÍREK HÍREK NAPTAR 1977. október 25., kedd Névnap: Blanka Napkelte: 6 óra 17 perc. Napnyugta: 16 óra 39 pere. Holdkelte: 16 óra 02 perc. Holdnyugta: 4 óra 28 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: éjszaka és hajnalban többfelé köd. Ennék feloszlása után foly­tatódik a derült, száraz idő. Mér­sékelt, változó irányú szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: ál­talában 15—20 fok között, a tar­tósan ködös részeken kevéssel 10 fok felett. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: október 23-án a középhőmérséklet 12,1 (az 50 éves átlag 9,1), a legmagasabb hőmérséklet 18,6 Celsius-fok volt, a nap 6 órát sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 9,3, 13 órakor 17,7 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 8,1 Cel­sius-fok volt. — A SZOT egyhónapos tanfo­lyamán részt vett portugál CGTP- Intersindical szakszervezeti tiszt­ségviselők vasárnap hazautaztak. A magyar szakszervezetek szere­pét és tevékenységét tanulmá­nyozták, mezőgazdasági üzemeket, kulturális, szociális és szakszer­vezeti intézményeket látogattak meg. — Vasárnap, a Duna-Inter­continental szállóban megtartott idei kozmetikus kongresszuson tá­jékoztatták a szakembereket az elkövetkező időszak törekvéseiről. Kiderült, rövidesen nemcsak az arc, hahem az egész test ápolásá­ra, szépítésére is kiterjed a koz­metikusok munkája. — Kazinczy Ferenc, a nagy magyar nyelvújító egykori pátriá­jában, Széphalmon rendezték meg az Édes anyanyelvűnk országos verseny eredményhirdetését. Az ötödszörre meghirdetett vetélkedő döntőjén hatvanketten vettek részt; ők a költő’ sírját is megko­szorúzták. — A japán főváros szokatlanul sok fiatal muzsikust foglalkoztató állami nagyegyüttese, a csaknem száztagú Tokyo Metropolitan szimfonikus zenekar vasárnap a Zeneakadémián tartott hangver­senyt. A bemutatkozó koncerten Akeo Watanabe vezényelt. — LATINOV1TS-EMLÉKEST. A lakiteleki művelődési házban ma este 6 órakor kezdődik a Könyvbarátok Klubja harmincki­lencedik összejövetele. Latino- vits-emlékestet tartanak, vendé­gük Ruttkai Éva Kossuth-díjas, érdemes művész. — Bács-Kiskun megyei pálya­választási hetek. Ma délután 2 órakor a kiskunhalasi városi párt- bizottság felsővárosi székházában dr. Ferge Zsuzsa szociológus tart előadást a pályárairányítás szo­ciológiai kérdéseiről. Hét végi balesetek Pénteken délelőtt Hetényegyhá­za határában — a rendőrségi je­lentés szerint „feltehetően erősen ittas állapotban” — motorozott dr. Lakos István helyi lakos, aki­nek vezetői engedélyét augusztus­ban ittas vezetésért vonták be. Jáwa segédmotorja fölött uralmát vesztve elesett, s könnyű sérülé­seket szenvedett. A mentők a megyei kórházba szállították. Nincs jogosítványa, s mielőtt Babettájára ült volna, szeszes italt fogyasztott Dunai Endre kecske­méti lakos. Amikor a megye- székhelyen a Bajcsy-Zsilinszky utcáról kikanyarodott nekiütkö­zött a gyógyszertári központ te­hergépkocsijának. A baleset kö­vetkeztében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Vasárnap délután körültekin­tés nélkül, ittasan tolta ki a főútra kerékpárját Jákob György kecskeméti lakos. A 44-es úton Kecskemét felé haladó Pesling József, bár fékezett, az üt­közést nem tudta elkerülni. Já­kob Györgyöt könnyű sérüléssel szállították kórházba a mentők, az anyagi kár kétezer forint. • Vasárnap este Ballószögön mo­torozott Rehák István Kecske­mét—kadafalvi lakos, feltehetően szeszes ital hatása alatt. Emiatt későn vette észre a vele szemben szabálytalanul a menetirányuk szerinti bal oldalon haladó kerék­párokat, melyek közül csak az egyik volt kivilágítva. Jókhel An- talné, Jókhel Katalin. Jókhel An­tal és a motoros elestek. Jókhel Katalin ballószögi tanulót a men­tők a megyei kórházba szállítot­ták, sérülése súlyos. — Nyugdíjas találkozót rended zett a hét végén az Országos Er­dészeti Egyesület kecskeméti cso­portja a Kiskunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdasággal közösen A résztvevők ellátogattak Bugac, ra, ahol tájékoztatást kaptak az erdőgazdasági munkákról, a gon­dokról és az eredményekről. — Egy harminckét éves, ta­nult szakmáját tekintve kaszka­dőr fiatalember 50 órát és 15 per­cet töltött egy trapézon, s ezzel a sajátos műfaj minden eddig ér­vényben volt csúcsát halomra döntötte. A bordeauxi veszélyleső 9 éve a párizsi Eiffel-torony meg­mászásával hívta fel magára a fi. gyeimet. — Nagy Október tiszteletére fl Bauxitkutató Vállalat bakonyosz. lopi fúróbrigádja vállalta, hogy éves. 17 ezier méteres tervét no­vember 7-re teljesíti. A kollektí­va több mint két héttel a határi idő előtt eleget tett vállalásának, így már a napokban más terül*? teken segíthetik a fontos kutató munkát. — Az Országos Széchényi Könyvtárat a fővárosban, a Vár. ban építik majd meg. Az új ott­honban jobb feltételei lesznek a könyvtárosi munkának. A jelen­legi három olvasóterem helyett ott kilenc lesz, így egyszerre 600 olvasót fogadhatnak. — Támogatja tagjai lakásépf** tését a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet. Az elmúlt öt évben több mint másfél millió forint kölcsönt adott építést« vagy vásárlásra. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. OKTÓBER 25. 19 órakor a színházteremben: A Centrum Áruház divatbemutatója* KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Október 25., kedd du. 3 órakoíl TÍZ KILŐ ARANY Ifjúsági A-bérlet Kelemen Színpadon este fél 8-ko»Í * AIGISZTOSZ Szekszárdon du. 2 és 5 órakori KIS HERCEG MOZI 1977. október 25.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIEDONE HONGKONGBAN 50 százalékkal felemelt helyárúi Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő olasz film KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A BÉKE ELSŐ NAPJA Magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: fél 4 órakor A VÍZILÓ és a napocska Színes szovjet mesefllm-összeálUtiS STŰDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor A TOJÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes francia film PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-51! (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással XHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 5001 Kecskemét Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0113—235X

Next

/
Thumbnails
Contents