Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Víztornyok exportra v,< PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 25«. szám Ára: 90 fillér 1977. október 23. vasárnap Felkészült a télre a megye építőipara A fagyos, havas időjárás nem kedvez az építőiparnak, mégis sokéves tapasztalat, hogy a ne­gyedik negyedévben érik el a leg- g óbb termelési eredményeket Ez a többi között annak tulajdonít­ható, hogy a létesítménydk átadá­sát főleg az év végére ütemezik, S ilyenkor szervezettebben folyik a munka. Nagy szerepe van azon­ban annak is, hogy téliesítik az építkezéseket. A hideg időben való munka felételeit természete­sen idejében meg kell teremteni. Több mint hatvan munkahely A Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelési Vállalat főmérnöke Zima Tibor aprói tájékoztatott, hogy 15 munkahelyet sikerült az első téliesítési kategóriába sorol­ni. Ezeken a helyeken beüvege­zett ablakok mögött általában már működő fűtőrendszerek mel­lett ideális körülmények között folyik majd a belső szerelés, bur­kolás és egyéb szakipart munka. Egyébként az így téliesített épít­kezések többségét még ebben az évben áit is adják rendeltetésé­nek. Ezek közé tartozik Kecske­méten hetven hunyadivárosi la­kás, az ÉPSZER Vállalat szak­munkástanuló szállása, Borbáson a facsemete-tároló, Kalocsán az egészségügyi raktár, Kiskőrösön a Dél Bács-Kiskun megyei Víz­mű Vállalat üzemmérnökségi épülete. Ugyancsak tizenöt építkezést soroltak a kettes téliesítési kate­góriába, ahol ideiglenes fűtési eszközökkel — hőlégfúvókkal, gázmelegítőkkel, olajkályhákkal, kokszkosárral stb.-vel — fólia- takarók alatt végzik a munkát. Ilyen munkahely lesz Kecskemé­ten a Nyíri úti kollégium, az autóbusz-pályaudvar, a Baromfi- feldolgozó Vállalat húsliszt üze­me, a konzervgyár csemegekuko­rica üzemének bővítése, Kalocsán egy silótelep, Kunszentmiklóson a vAV-gyár építése és még né­hány jelentősebb építkezés. ' A hármas kategóriájú téliesíté­si fokozat azt jelenti, hogy az ott folyó munkát nagymértékben be­folyásolja az időjárás. Az eny­hébb időszakokat használják ki majd például Kecskeméten a Horváth Döme utcai garzon ház, a Baromfifeldolgozó Vállalat ka­zánháza, az Automatikai Művek műhelycsarnoka, a soltvadkierti MEDICOR-telep, a kalocsai ren­delőintézet, s ugyanitt a, Férfi- fehérneműgyár üzemi épületének alapozására, szerkezet-szerelésére. Bár az idő még kedvez az épí­tőknek, a téliesítési eszközök már a helyszínen rendelkezésre áll­nak. Távfűtéses építkezés A Bács megyei Állami Építő­ipari Vállalat téliesítési terve leg­fontosabb feladatként a még ez évben átadásra kerülő épületek végleges fűtésének novemberre való elkészítését az üzembe helye­zését jelöli ki. Erre elsősorban a házgyári lakótelepeken van lehe­tőség. • Képünk a bajai lakótelepen készült, ahol ideiglenes kazánház segíti majd a BACSEP dolgozóinak a téli munkáját. Kecskeméten, a Szóchenyivá- rosban hat lakóépületben, össze­sen 390 -lakás befejező munkái folyhatnak november 1-től a táv­fűtés melegénéL Ezek közül 240- nek a műszaki átadása is meg­történik még ebben az évben. A kiskunfélegyházi lakótelepen két, egyenként 90 lakásos épület fűt­hető hasonló módon. Az egyiket az idén befejezik. Baján ugyan­csak két lakóépület fűtését teszik lehetővé, itt azonban ideiglenes kazán szolgáltatja majd a hő­energiát. A Bajai Húskombinát munká­latainál a vállalat által üzembe helyezett négy hőlégfúvó beren­dezés mellett a beruházó vállalat néhány thermoventíllátora is hozzájárul majd a kedvező mun­kakörülmények megteremtéséhez. Szintén meleg levegővel fűthető a kecskeméti piaccsamok, valamint az új megyei kórház diagnoszti­kai és gazdasági épülete. Ez utób­bit azonban a tél közepétől már kazánnal fogják fűteni. A válla­lat ugyanis a minél gyorsabb épí­tés érdekében itt is ideiglenes kazánházat létesít. Kecskeméten, a KSH készülő megyei székházán és a széche- nyivárosi óvodában az egész tél folyamán távfűtés teszi lehetővé az építkezés gyors befejezését. A lakótelep két szolgáltató létesít­ményén viszont csak kőműves- munkák folynak majd. A vállalatnak összesen 77 kü­lönböző típusú gőztermelő és hő­légfúvó berendezését valamint 130 gázkályháját helyezik üzem­be ebben a hónapban az építke­zéseken. A gőzfejlesztőket és a kisebb teljesítményű berendezé­seket a szerkezetépítők használ­ják majd, elsősorban a beépíten­dő anyagok melegítésére, míg a gázkályhák a kőművesek munka- körülményeit javítják. Természetesen nem minden munkánál ilyen kedvezőek a té- liesítés feltételei. Ezért gondos­kodnak a munkahelyek ellátásá­ról koksz-kosarakkal, s ahol szükséges, fóliával, nádpallóval, ponyvával zárják el a nyílásokat. A munka minőségét pedig kötés­gyorsító és fagyásgátló anyagok alkalmazásával tartják megfelelő szinten. ŰJ KLUBOK ÉS KÖNYVTÁRAK SEGÍTIK A MUNKÁSMŰVELŐDÉST Egységes üzemi közművelődési tervek A párt közművelődési hatá­rozatát követően a szakszerveze­tek is hozzákezdtek a rájuk há­ruló — a munkahelyi művelődés­sel kapcsolatos — feladatok meghatározásához. A megyében működő szakszervezeti szervek tennivalóit 1974 októberében hagyta jóvá a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa. Ezt követően a szakmai megye­bizottságok is elkészítették hosz- szútávní intézkedési terveiket. Az útmutatások alapján a jelentő­sebb ipari és mezőgazdasági üze­mek ugyancsak összeállították a feladatok munkahelyi megvalósí­tásának programjait. A megye 40 nagyobb munkahelyén az SZMT ösztönzésére, a hosszútávú közművelődési programok ered. menyes végrehajtása érdekében, egységes tervek készültek 1977- re. Egyidejűleg széles körben is­mertették a munkahelyi művelő­dés jelentőségét Mi történt a munkahelyi mű­velődés szélesítése, a munkás­műveltség növelése érdekében az 1974 óta eltelt három esztendő­ben? Az SZMT kulturális osz­tályának tájékoztatása alapján e kérdéssel foglalkozott legutóbbi ülésén a megyei közművelődési bizottság. Az eredményeket és a negatív jelenségeket egyaránt számba vették, elemezték. örvendetes az a meghatározó tény, hogy nőtt a gazdasági és a szakszervezeti vezetők munkás­művelődés iránt érzett felelőssé­ge, fejlődött a szocialista brigá­dok művelődési tevékenysége, ja­vult a termelőegységek és a művelődési intézmények kapcso­lata. Mindez elsősorban a na­gyobb üzemekben tapasztalható. Növekedett a munkások érdeklő­dése, a politikai, ideológiai kér­dések iránt. A szákszervezeti politikai tömegoktatás általában jól igazodott a helyi igényeikhez, s ily módon differenciáltan se­gítette a tudatformálást. Három év alatt csaknem 2500-zal nőtt, s mintegy 20 ezerre szaporodott az ilyen oktatási formában részt vevő szakszervezeti tagok száma. A politikai, világnézeti nevelés egyre eredményesebben járul hozzá a megyében a fiatal mun­kásgeneráció osztálytudatának, marxista szemléletének erősíté­séhez is. Mind több helyen érvényesül az a követelmény, hogy a ráter­mett, tehetséges munkásokat fel kell készíteni vezetői feladatok ellátására. Ezt bizonyítja, hogy A Vízgépészeti Vállalat lajos- mizsei gyáregységének dolgozói az idén 34 millió forint értékben állítanak elő víztornyokat export­ra. Az exporttermékek zömét Csehszlovákiába szállítják, de eleget tesznek szovjet, lengyel, és Szíriái megrendelésnek is. Ké­pünkön Nagy Béla tartályoszlo­pot hegeszt a gyáregység nemré­giben kialaldtott csőgyártósorán. (Tóth Sándor felvétele) Magyarországra látogat az osztrák külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos láto­gatásra hazánkba érkezik dr. Wil­libald Pahr, az Osztrák Köztársa­ság szövetségi külügyminisztere. (MTI) Hazaérkezett a SZOT-küldöttség Gáspár Sándor, a SZOT főtitká­ra vezetésével szombaton hazaér­kezett a SZOT küldöttsége, amely az északi szakszervezetek tanácsa (NFS) meghívására látogatást tett az észak-európai országokban. Az egyhetes körút során a SZOT ve­zetői megbeszéléseket folytattak a NFS titkárságával és tagszerveze­teinek vezetőivel a< nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, a magyar szakszerve­zetek illetve az északi szakszerve­zetek tanácsa, továbbá a finn és a skandináv országok szakszerveze­tei közötti kapcsolataik fejleszté­sének lehetőségeiről. Barátaink Holnap több száz barátunk érkezik a testvéri Szovjet­unióból, pontosabban a me­gyénkkel már több min tíz­éves kapcsolatban levő, és sok-sok szállal hozzánk kötő­dő Krímből. A barátságvonat annak az ünnepségsorozatnak kezdetét jelenti, amelyik a Nagy , Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­val kapcsolatos. Vendégeink­kel együtt fogunk ünnepelni november 7. előestéjén, azok­kal a szovjet munkásokkal, parasztokkal, , értelmiségiek­kel, a művészet különböző ágait képviselőkkel, akik te­vékeny alkotói a földkerekség legfejlettebb társadalma, a kommunizmus építésének. Az egész megye közvélemé­nye számára nagy öröm, hogy hazánk és megyénk földjén köszönthetjük azokat a szov­jet állampolgárokat, akik ott­hon részesei a nagy évforduló előkészítésének, részesei az egész Szovjetunió területén kibontakozott munkaverseny­nek. A találkozó annál is in­kább várakozástéli, mert Bács-Kiskun dolgozói is nagy tisztelettel, öntudatosan, jobb munkával, eredményesen, s közben sok-sok nehézséget megoldva készülnek az évfor­dulóra. Barátaink a megyében járva ipari, mezőgazdasági üzemben mind, mind olyan emberekkel találkoznak majd, akik nagy tisztelettel és öröm­mel adóznak a világ első szo­cialista forradalma emléké­nek. Közvéleményünk előtt is­mert az a sokoldalú kapcso­lat, amely nemcsak a párt- és állami vezető szervek, hanem intézmények, állami gazdasá­gok és szovhozok, termelőszö­vetkezetek és kolhozok kö­zött gyümölcsözően kialakult. A találkozó tehát alkalmat ad arra, hogy ez a kapcsolat még jobban erősödjék, és megpe­csételődjék azzal a szilárd hit­tel, ami a békét, a világméretű haladást, országainkban pedig a kommunizmus, a fejlett szo­cialista társadalom építését je­lenti. Bár a néhány napos együtt- lét ünnepi alkalomból törté­nik, mégis minden egyes láto­gatás, beszélgetés, találkozás a közösen vállalt nagy munka, a célok teljesítése jegyében zaj­lik. Hatvan évvel ezelőtt, de még valamivel később is ugyan ki hitte volna, hogy szocialis­ta országunk dolgozói utaz nak egymás országába, hogy a szocialista országok világ- rendszert képeznek, hogy a szocializmus, a béke és a ha­ladás ügye a földkerekségen élő emberek távlatát, holnap­ját jelenti. Akkor, hatvan évvel előbb nem nagy jövőt jósoltak a fia­tal szovjet hatalomnak. Ve az azóta eltelt több mint fél évszázad történelmi esemé­nyei bizonyítják, hogy a szo­cialista rendben kiapadhatat­lan erőforrások vannak. Hi­szen a szocialista rend nap mint nap erősödik, tekintélye- sedik és le győzhetetlenné lesz. Körülnézve a világban, vagy látva a világ téricepenen atszinezodését, teljesen ter­mészetesnek mondnatjuk, hogy a i\agy (JKtooen Szocialista Forraaalom a legújabbkori történelem legkiemelkedőbb eseménye. A század legjelen­tősebb történelmi előrelépése. A világ első győztes proletár- forradalma a szovjet népek számára megadta a soha nem látott ütemű fejlődés lehető­ségét. tizek a ' lehetőségek azonban kiszélesedtek a világ különböző térségeire és ma­napság már nemcsak a felsza­badult Magyarország vallhatja birtokának az új rendet, ha­nem a világ különböző tér­ségeinek más országai is. A szocializmus tehát nem ex­portcikk — mint ellenségeink állítják — hanem a társadal­mi fejlődés belső törvénysze­rűségei juttatják hatalomra azt az osztályt, amelyik csak láncait vesztheti, s amelyet az osztály legkiválóbbjainak szervezete, a kommunista párt vezet. A holnap hozzánk érkező barátok azt a népet képvise­lik, amely rendkívül nehéz körülmények között vívta küz­delmét, érte el sikereit a vi­lág népeinek ragyogó példája­ként. A nemzetközi életnek manapság nincs egyetlen olyan mozzanata, amelyet a Szovjetunió, a szocialista or­szágok jelenléte, részvétele nélkül lehetne megoldani. Vi­lághatalommá lett a hatvan éve született ország, amellyel barátságunk, testvériségünk, segítőkészségünk, egy nyelven beszélésünk maradéktalanul kölcsönös. Olyan országból ér­kező barátokat köszöntünk holnap, amelynek léte lehető­vé tette a gyarmati országok felszabadulását, amelyik nép­re minden szabadságáért küz­dő nép elnyomói elleni küz­delmében feltétlenül és ma­radéktalanul számíthat. De g tőkét országokban, még a legfejlettebbekben is a mun­kásosztály és a társadalom ha­ladásáért küzdő rétegei min­dig számíthatnak a szocialista országok dolgozóinak a pro­letár internacionalizmus elve­in alapuló testvéri szolidaritá­sára, támogatására. Köszöntjük tehát kedves vendégeinket, várjuk a barát­ságot jelentő meleg kézfogást, és nemzetköziségünket bizo­nyító módon öleljük majd mindazokat, akik egy nagy nép képviselőiként az egész emberiség nagy ügye érdekei­nek szolgálatában állnak. JUBILEUMI MUNKAVERSENY növekszik a munka mellett szak­mai tudásukat gyarapító dolgo­zók száma. Nem elszigetelt je­lenség, hogy a nagyobb létszámú üzemiekben, gazdaságokban a dolgozók fele részt vesz valami­lyen képzési formában. Az alapvető műveltség hiányai­nak megszüntetése, a hiányos ál­talános iskolai végzettség pótlá­sa érdekében az üzemekbe kihe­lyezett osztályok, konzultációs helyek szervezését segítik a szakszervezeti szervek. Népszerű­vé vált a szakmunkások középis­kolája, s növekszik a felsőfokú képzésben részt vevő dolgozók száma, örvendetes, hogy a kol­lektív szerződések többsége a központilag előírt kedvezmények­nél többet biztosít a tanuló és továbbtanuló dolgozóknak. Az intézkedési terveknek megfelelően foglalkoznak a mun­kások esztétikai nevelésével, íz­lésfejlesztésével Is. Ezt szolgálják egyebek között az üzemi vándor- kiállítások, az országjáró ki­rándulások, szellemi vetélkedők, amelyek során művészeti isme­reteiket gyarapíthatják a mun­kások. Nőtt a filmek és a szín­házi előadások iránti érdeklődés is. (Folytatás a 3. oldalon.) Az ünnep közeledtével va­lamennyi mezőgazdasági üzem, vállalat és társulás ér­tékeli a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulójára kezdeményezett munkaversenyt. A katymári Egyetértés Terme­lőszövetkezet pártvezetősége leg­utóbbi ülésén éppen ezt tette, és örömmel állapíthatta meg, hogy a négy és félezer hektáron gaz­dálkodó bácskai szövetkezet min­den szocialista brigádja teljesí­tette munkafelajánlását. Egész éven át helytálltak a traktorosok, gépkezelők, az állattenyésztő és kertészeti brigádtagok. Gyors ütemben épül a szakosított telep, amelynek munkaerő-ellátására a közös gazdaság huszonnégy szak­munkást képeztetett ki. A szak­szerű művelés eredményeként a tervezettnél magasabb termést adott a kenyérgabona, a kukori­ca, a napraforgó, és a zöldség­program végrehajtása során 10 ezer mázsa paradicsomot ter­mesztett szerződéses alapon a Szigetvári Konzervgyárnak a kö­zös gazdaság. • A kedvező időjárást kihasznál­va gyors ütemben takarítják be az őszi terményt a Bajai Mező- gazdasági Kombinát munkabri­gádjai. A mélykúti Lenin Termelőszö­vetkezet állattenyésztési ágazatá­ban dolgozó szocialista brigádok több milliós terven felüli nyere­séggel gyarapítják a közös gaz­daságot. A tehenészeti telepen az egész évre előirányzott tejterme­lési tervet szeptember 30-ig 92 százalékra teljesítették, ami év végéig 123 százalékra emelkedik. A szövetkezet egymillió liternél jóval több tejet ad át közfo­gyasztásra. A sertéstelepen a tartási tecnológia korszerűsítésé­vel jelentős mértékben csökken­tették a brigádok a taikarmány- felhasználást, emellett terven fe­lül négyezemyolcszázzal több vágósertést szállítanak a felvá­sárló vállalatnak. Kiemelkedő teljesítményt értek él a jubileumi munka verseny ed­digi szakaszában a Kiskőrösi Ál­lami Gazdaság dolgozói. Tizen­kétmillió forintnál magasabb a Helytállnak szocialista brigádok termelési többlet értéke. Ebből 10,3 millió a növénytermesztők,’ 2 millió a gyümölcstermesztők ég 72 ezer forint az állattenyésztés­ben dolgozó brigádok munkájáé­nak terven felüli értéke. A Tompa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet 19 szocialista brigádjának kilencvennyolc tagja egytől egy­ig teljesítette, amit év elején vál-; lalt. Nagy feladat hárult az át- vevőtelepeken működő dolgozók­ra, akik 5 ezer mázsa paradi­csom alakú paprikát és 1200 má­zsa szőlőt, gyümölcsöt vettek át a termelőktől. A kertészeti áru többsége exportminőségű volt»' ami éppen emiatt különleges ke­zelést igényelt. A fogyasztási sző-, vetkezet működési körzetében»' Tompán, Kelebián és Kisszállá­son tizenháromezer ember éli akiknek jó élelmiszer-ellátásai túlnyomórészt az ÁFÉSZ-boltt dolgozók felelősségén múlik. A tompái élelmiszerboltban a Sal­vador Allende brigád egész éven át a közönség megelégedésére működött, és forgalmi tervét 5,6 Százalékkal túlteljesítette. Még eredményesebb lesz a munkájuk, ha november 7-re megnyílik az új ABC-áruház, amely a munka­körülményt javítja, és az áru­készlet növelését teszi lehetővé.' . K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents