Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-07 / 210. szám

/ 1977. szeptember 7. • PETŐFI NÉPE • 5 A MAGYAR TUDOMÁNY ARCKÉPCSARNOKÁBÓL Bemutatjuk Berend T. Iván akadémikust GRAFIKA - FÉNYKÉPEZÉS - ÜGYVITEL „Közművelődést” tanuló középiskolások Tizennégyen voLtak Baján, s ugyanennyien Kiskunfélegyházán a megye végzős középiskolásai közül, akik az idén, nyár elején „közművelődési” érettségi bizo­nyítványt kaptak. Hogy mit is rejteget ez a furcsa elnevezés?... A 115 1975. számú oktatási mi­niszteri utasítás megfogalmazása I szerint a gimnáziumi érettségivel egy időben népművelési szerve­zési ismeretekből eredményes zá- róvizsgát tett fiatalok a „műve­lődési otthonokban ügyintézési, technikai, propaganda- és prog­ramszervezési feladatok ellátásá­ra jogosultak". A tantárgyak Baján a Tóth Kálmán Gimná­ziumban Marosvásárhelyi Attilá- v.é igazgatóhelyettes volt a „köz- művelődést tanulók" osztályfőnö­ké, Késmárki Mária pedig a mű­vészetek tantárgyát tanította, ök ketten végigkísérték az oktatási kísérlet első két, lényegében si­keresnek mondható esztendejét. Mint beszélgetésünk során el­mondották; a közművelődési is­mertek tárgyai az idegennyelv-, a kémia-, a biológia-, és a fizika­órák „terhére" léptek be a tan- ' tervbe. S hogy mi mindent tanul­tak a diákok, azt felsorolni is hosszú. A szakmai tárgyak isme­reteit — a középiskola harmadik és negyedik esztendejében — he­ti 9 órában oktatták a tanárok: a tantestület tagjai, illetve a meg­hívott, külső előadók. Az adminisztrációval kapcsolat­ban a fiatalok megtanulták az ügyvitel alapjait, a közművelődé­si intézmények szervezeti rend­szerét és gyakorlati közönségszer­vezési kérdésekkel is foglalkoz­tak. Természetesen a legtöbbjük számára érdekesebb tárgynak tűnt a kiállítás-rendezés, az álló és mozgó fényképezés, a filmfel­vétel és lejátszás technikája, il­letve a hang- és képátvitel gya­korlata. Megismerkedtek az al­kalmazott grafika alapelveivel, a másolás-sokszorosítás technoló­giájával. és a „korunk művésze­te” című tárgy keretében az ál­talános esztétika kérdéseivel is Az elméleti tudás és a minden­napi gyakorlat egybeötvözésrként klubvezetési teendők ellátását is vállalnunk kellett, lényegében ez a tárgy nyújtotta számunkra a másutt tanultak alkalmazásának legtöbb lehetőségét. Mindkét város iskolájában a pedagógusok minrlent. megtettek azért, hogy a hagyományt és ta­pasztalatot nélkülöző új. kísérleti képzés során minél sokrétűbb a gyakorlatban is hasznosítható tu­dásanyaggal ismertessék meg a diákokat. Baján a városi műve­lődési központ, a múzeum, és a társ közművelődési intézmények, illetve a gimnázium között kiala­kult jó kapcsolatok tették lehe­tővé azt, hogy a fiatalok a tan­könyvek. jegyzetek ismeretanya­gát a valóságos élet tapasztalatai­val egészíthessék ki. Jegyzetek és gyakorlat A beszélgetés során arról is szó került, hogy bizony nem volt könnyű feladat az oktatás meg­szervezése. A tanulóknak nyom­tatott jegyzetekkel való közpon­ti ellátása döcögött, a diákokat ezért önálló tanulási formákra kellett késztetni. Ez számos ne­hézséget okozott, bár egyben az­zal a pedagógiai haszonnal is járt, hogy szükségképpen növekedett a fiatalok önállósága. A közművelődési tantárgyakat nem osztályozták az iskolában megszokott módon; az érdemje­gyeket szöveges értékeléssel és egyéb elismerési formákkal he­lyettesítették a pedagógusok. A tantárgyak szerves összefüggései­nek érzékeltetésére tanári szak­csoportokat hoztak létre. Az ezek­ben részt vevő pedagógusok közö­sen dolgozták ki előadásaik anya­gát, s az együtt kialakított prog­ramnak megfelelően tanítottak. Néhány helyen bővítették a tan­menetet. Ügy érezték például, hogy a könyvtári ismeretekről kevés szó esik a jegyzetekben, ezt a hiányt „házilag" igyekeztek koirigálni és ugyancsak volt mit érzékletesebbé tenni az esztétikai tárgyak olykor elméletinek tűnő, kissé száraz anyagán. Akadt a nevelőknek gondjuk a szemléltetéssel, a gyakorlati fog­lalkozások megszervezésével is — a bajai gimnáziumnak ugyanis hiányos volt a technikai felszere­lése. Több. korszerűbb filmfelve­vő. fényképezőgép, vetítő, sok­szorosító berendezés, magnó és lemezjátszó kellett volna ahhoz, hogy a működés elveit és a. mű­ködtetés alapvető fogásait jól el­sajátíthassák a fiatalok. Hová, merre ? A közművelődési ismeretek zá­róvizsgáján a végzős diákoknak a gyakorlatbari is tanúsítaniuk kel­lett sokrétű, gyakorlati ismere­teiket. Ezt egy kamarakiállítás létrehozásával bizonyították. A vizsgabizottság szakembereinek véleménye szerint mind Baján, mind Kiskunfélegyházán jól fel­készült fiatalok hagyták el a tan­intézeteket. A Tóth Kálmán Gimnázium­ban érettségizettek túlnyomórészt a város környéki községek, álta­lános iskoláiból érkeztek Bajára. Bácsbokodot, Dávodot. Vaskutat két-két diák, Hartát, Nemesnád­udvart és Csikériát egy-egy fia­tal képviselte a népművelési is­meretek osztályában. A taninté­zet vezetősége még tavaly de­cemberben összehívta a bajai gyárak képviselőit, és tájékoztat­ta őket arról, hogy a végzős fia­talok jól szolgálhatják az üzemi közművelődés ügyét... A megje­lent személyzeti osztályvezetők kedvezően nyilatkoztak az alkal­mazás lehetőségeiről. Ugyanakkor mind Kiskunfél­egyházán. mind Baján sok diák adta be felvételi kérelmét a kü­lönböző felsőoktatási intézmé­nyekbe. Többségük pedagógus pá­lyára jelentkezett. Voltak olya­nok is. akik inkább szakmát vá­lasztottak, de számukra sem vá­lik „halott” ismeretanyaggá mindaz, amit az utolsó két év­ben tanultak a középiskolában. Mind a magánéletükben, mind a munkahelyeken, illetve a lakóhe­lyi művelődési intézményekben hasznosítani tudják a közműve­lődés elméleti és gyakorlati is­mereteit. S akik munkába kíván­tak állni, azoknak sem kellett állás utón járniuk, elhelyezkedé­sűkre több lehetőség adódott. A ha iái járás területén például öt állás is várta a fiatalokat. * A megyei tanács az idén mind­két tanintézetnek száz-százezer forint támogatást nyújt a techni­kai felszerelés korszerűsítésére, illetve kibővítésére. Az új eszkö­zök minden bizonnyal javítanak majd a képzés színvonalán. Mér­legelni lehetne azonban annak a lehetőségét, hogy az új berende­zéseket mások is használhassák. Baján például egy központi stú­dióban, a városi művelődési ház­ban működő technikai szakkö­rök tagjai, a középiskolások és a tanítóképző főiskola speciális kol­légiumának hallgatói is egyaránt hasznosan tudnának tevékeny­kedni a közös műteremben; amelyben az anyagi eszközöket sem forgácsolnák szét. Mindenesetre javítani lehet és kell még a képzésben érdekelt intézmények együttműködésén. A jövőben remélhető talán az is. hogy a megyei művelődési köz­pont illetékes szakemberei is fel­figyelnek a legfiatalabb „népmű­velő" nemzedékek középiskolai képzésére, s az eddigieknél gyak­rabban keresik fel az intézmé­nyeket segítségnyújtás céljából. P. M. RITKA és valószínűleg örömte­li érzés egyetemi tanár számúin diákjai között oly népszerűnek lenni, hogy a hallgatók egymás közti beszélgetéseikben csak ke­resztnevén emlegessék. Nos, Be­rend T. Iván majd egy évtizede élvezheti már a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyete­men ezt a népszerűséget, mely­hez hasonlót az egyetem történe­tében tón csak rektorságban elődje és mestere, „Zsiga bácsi”, azaz Pach Zsigmond Pál akadé­mikus ért el annak idején. Berend T. Iván 1930-ban szü­letett. Budapesten. Már egyetemi tanulmányait is „rendhagyó” mó­don végezte: először két évig a közgazdasági egyetem hallgatója volt. majd „váltott": átment az Eötvös Loránd Tudományegye­temre. egyszerre tette le két év vizsgáit, és egyszakos történész­ként diplomázott. Egyetemi dok­tori címet viszont ismét csak a „közgázon” szerezte meg, ahol már diákkorában dolgozott a gaz­daságtörténeti tanszéken, munka­társaival és barátaival, Ránki Györggyel és Szuhav Miklóssal együtt. Itt már „múltja” volt. hi­szen az egyetem „hőskorában’’, 1950-ben, másodéves hallgatóként státusszal, akkor komolynak szá­mító 600 forint havi fizetéssel dolgozott a tanszéken, mint könyvtárkezelő — sőt: hallgató­ként vizsgáztatott is. Életéoen, pályáján, szinte min­dent egy lépéssel korábban tett, mint az elvárható. 16 évesen már helyezett volt az országos törté­nelmi tanulmányi versenyen, érettségi előtt az egyetem gazda­ságtörténeti szakkörében dolgo­zott. Ez a „megelőzés" később is folytatódott: 1953-ban jelentke­zett aspirantúrára. Nem fogadták el. „Korai még” — mondták. Nem is jelentkezett többé. Ügy vélte: egyedül is fel tud készül­ni kandidátusi címe megszerzé­sére. Ránki Györggyel, állandó szerző-„ikerpárjával” már utolsó egyetemi évükben készen voltak első könyvükkel, az 1955-ben megjelent „Magyar ipar 1900— 1914” című kötettel. Ez a XX. század magyar gazdaságtörténe­tével foglalkozó legelső munkák egyike volt. Mi inspirálta e sajá­tos szakterületre? A TÖRTÉNETTUDOMÁNYI Intézet akkori igazgatóhelyettese. Pach Zsigmond Pál vonta be a két diákot az intézet akkor létre­hozott nagy munkaközösségébe, amelynek célja: a polgári törté­netírástól eltérő módszerekkel, közös munkával^ feltárni a XIX. és a XX. százací magyar gazda­ságtörténetét. Hogy, hogy nem, a közös munkából nem sok lett, de Berend T. Ivánt és Ránki Györ­gyöt, ez a megbízás hozta végleg össze. Már 1950-ben levéltárak­ban, sőt, a még össze sem szedett anyagokat a Hitelbank és más intézmények pincékben heverő irattáraiban gyűjtötték. És a té­ma, csakúgy, mint a társszerző­ség, tartósnak bizonyult. 1958-ban Védte meg végül is kandidátusi címét. Témája: Ma­gyarország gyáripara, 1933—1944 között. Ez is közös munka volt, Berend T. Iván az 1938—1944 kö­zötti időszakból védett, a „másik feléből" pedig Ránki György. 1960-ban jelent meg „Magyar- ország a német fasizmus életteré­ben” című harmadik könyvük, s a három munkáért együtt kapták meg 1961-jjen a Kossuth-díjat. 1963-ban védte meg Berend T. Iván akadémiai doktori érteke­zését. amely az újjáépítéssel, és a nagytőke ellen 1945—1948 között vívott harccal foglalkozott. A MAGYAR Tudományos Akadémia 1973-ban választotta levelező tagjává. Székfoglaló té­mája: A vállalatfejlesztés útjai és sajátosságai a XX. századi ma­gyar iparban. Ez a téma már je­lezte a szerző a jelenhez fűződő érdeklődését, amelyet több, a gaz­daságtörténet jelenig ívelő folya­matát vizsgáló munkája is fém­jelzett. Időközben egyetemi pályája is egyenletesen ívelt: 1959-ben a közgazdaságtudományi egyetem általános közgazdaság-tudomá­nyi karán dékánhelyettessé, majd az 1962—1965-ös ciklusra dékán­ná választották. Egyetemi tanári címet 1964-ben kapott, 1967-ben lett a gazdaságtörténeti tanszék vezetője. 1973-ban kezdte meg el­ső hároméves rektori ciklusát, most már a második ciklusban tölti be az egyetem rektori tisz­tét. Min dolgozik most? Inkább dolgoznak. A szerzőpáros már egy évtizede kiterjesztette „működé­si területét”: nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi gazdaság- történet izgalmas fejezeteit ku­tatják. Közép- és Kelet-Európai XIX—XX. századi gazdaságtör­ténetét taglaló kötetük 1969-ben jelent meg. Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, már két amerikai kiadásban is megjelent, rövidesen napvilágot lát a japán és az olasz kiadás is. Tavaly pe­dig újra kiadták magyárul is, de ezúttal közel kétszeresére bővült terjedelemben, a társadalomtör­ténetet is feldolgozva. „A ma­gyar gazdaság száz éve” című összefoglaló kötetüket Olaszor­szágban és Angliában is kiadták. A külföldi kiadásokkal együtt ed­dig 15 kötete jelent meg. NEMCSAK a módszer, a tudo­mányos Szemléletmód is új Be­rend T. Ivánnál. Erre utal az MTA májusi közgyűlésén tartott vitaindítója: a „Mai gazdaságpo­litikánk — történeti összefüggés­ben” című előadásában többek között arra a következtetésre ju­tott, hogy a gazdaságpolitika a mai helyzetben csak akkor tud a jövőre . felkészülni, ha az ■ infra­struktúra. fejlesztésében, irányítá­si-vállalkozási feltételekben, és nem utolsósorban az oktatáspoli­tikában is megalapozza a rugal­mas gazdasági reagálás alapjait. Nem lehet úgy nézni: mennyit tud „juttatni” a gazdaság az ok­tatásnak. mert egész jövő gazda­ságpolitikánk attól is függ, hogy az oktatáspolitika, az oktatási rendszer a rugalmassághoz kellő szellemi kapacitást biztosít-e? A gyors gazdasági struktúraváltások nagymértékben éppen a szakma­szerkezet változtatási gyorsaságán is múlnak. E téma összefüggéseit az MTA közoktatási bizottságában évek óta végzett munkájával, a kö­zépiskolai reform előkészítése so­rán kutatta. Emellett elnöke a Magyar Történelmi Társulatnak, mintegy tíz éve vesz részt a gya­korlati gazdaságpolitikai munká­ban, és komoly nemzetközi tiszt­séget is betölt: a Béke-világta- nács elnökségének tagjává vá­lasztották. Külföldön egyébként is ismerik, egy sor országban tar­tott előadásai, valamint oxfordi és japáni vendégprofesszori te­vékenysége idejéből. ILYEN HATALMAS munka, sok irányú elfoglaltság mellett magánemberként van-e különö­sebb kedvtelése, hobbija? A munkája. És mintha családi éle­te is ezt igazolná: felesége politi­kai gazdaságtan és történelem szakos tanár, nagyobbik lánya egyetemi hallgatóként szakdolgo­zati témájául a gazdasági fejlett­ség és az oktatási rendszerek ösz- szefüggését választotta, de már ötödik általánosba járó kisebbik lánya is különleges tanári dicsé­retet kapott kedvenc tárgyából, a történelemből. Hiába, a példa ra­gadós ... * Sz. J. I. TU KÉZ! AI JUCI YZET „Al-Dzsumhurijat at Tun’ szíja” Indulás előtt valaki megkér­dezte. hová készülünk? „Tuné­ziába" — válaszoltam. Ismerő­söm elgondolkodott, nyilván azon, hová tegye ismereteiben az egzo­tikus nevű országot, majd né­hány nap múlva a következő vál­tozatban adta tovább értesülését: „Tanzániába megyünk”. Ekkor magam is eltűnődtem és be kel­lett látnom, hogy szinte semmit sem tudok Tunéziáról. Hiába la­pozgattam az újságokat, ez az észak-afrikai arab ország, az utóbbi időben alig hallatott ma­gáról. Nem jártam nagyobb sze­rencsével a könyvesboltokban sem. Az útikönyvek, világjáró­sorozatok kiadói is elfeledkeztek róla. Hiába hívtam segítségül a punok híres hadvezérét, Hanni­bált, aki nyomban Karthágóba „kalauzolt”, vagyis több ezer év­nyi távolságra, a mai Tunéziá­tól. A repülőgépen kiterítettem ma­gam elé Afrika térképét. A ho­mokszínű földrész, északi pere­mén, a két nagy szomszéd — Algéria és Líbia — hónalja alól kandikált elő ez a kicsiny or­szág. A térképen legalábbis an­nak tűnt, összehasonlítva a szom­szédság mammutméreteivel. Pe­dig a területe másfélszer akkora, mint Magyarországé. Népessége viszont csak feleannyi. Ez lenne hát a Tunéziai Köztársaság. Ara­bul: Al-Dzsumhurijat at Tun’ szíja. Ugyanazt jelenti, mégis » • A köztársasági elnök egyik szép nyaralója, Sousse-Monastirban, amelyet csekély beléptidíj fejében a turisták is megtekinthetnek. • A mecsetekbe viszont az idegeneknek tilos belépni. Kizárólag az igazhitiick látogathatják. (Fényképezte: Radó Gyula) mennyire másként hangzik. A nyelv azt is kifejezi, ami nincs bent az államforma hivatalos megnevezéseben. Az arab nem­zeti vonásokat. Mert Tunézia ugyan kicsi, de fontos sziget az arab világ tengerében. Nincs ugyan számottevő kőolaja, annál gazdagabb foszfátban, vasban, ólomban. Ez csábította ide an­nak idején a franciákat, ebből szeretnének sokan hasznot húzni ma is< Noha Tunézia névleg nem volt francia gyarmat, hanem védnök­ség. „protektorátus”, ki volt szol­gáltatva háromnegyed évszáza­dig, az idegen érdekeknek. Ter­mészeti kincseit kisajátították, legtermékenyebb foiujeiből fran­cia telepesek húztak hasznot, la­kosságának a fele úgy érte meg a függetlenség kikiáltását — 1956. március 20-án —, hogy írni-olvasni sem tudott. Ahhoz, hogy a kivívott önál­lóságot meg is tudják tartani, meg kellett szabadulniuk a gaz­dasági függőségtől, ami nem ment könnyen. Iparuk egyenlő volt a semmivel, a mezőgazdaság­ban középkori állapotok uralkod­tak. Az utolsó francia kolónia csak 1963 tavaszán szűnt meg. Ezt követően csak az maradha­tott az országban, aki felvette a tunéziai állampolgárságot. A hivatalos nyelv változatlanul ket­tős: arab és francia. De már életbelépett az a határozat, amely kötelezővé teszi az arab nyelv oktatását, az elemi iskola alsóbb osztályaiban. Tehát a mostani elsősöknek jövőre már idegen nyelv lesz a francia, amelyet nem száműznek ugyan a tantervekből, csak a fontossági sorrend máso­dik helyére teszik. A kormány politikáját általá­ban bölcsesség, türelem, a válto­zások megfontolt és a belső szük­ségletekkel összehangolt előkészí. tése jellemzi. Habib Bourgiba elnök — aki az ország egyetlen pártját, a Desztur pártot meg­alapította — nyilván annak kö­szönheti vitathatatlan népszerű­ségét, hogy túlkapások nélkül, következetesen ’törekszik a gaz­dasági helyzet megszilárdítására, a számukra kedvező nemzetközi kapcsolatok kialakítására és az elmaradottság felszámolására. Ez utóbbi érdekében még arra is hajlandók, hogy engedménye­ket tegyenek a muzulmán vallás szigorú tilalmaiból. Vagy lazáb­ban értelmezzék. Elvégre a nyolc­órás munkaidőből nem lehet ötöt imádsággal tölteni. Ezt a Próféta sem kívánná tőlük. En­gedtek tehát az imák számából. A pénteki munkaszünethez sem ragaszkodnak, felborítaná a ter­melés ütemét. Az egy hónapos kemény koplalást, a Ramudán- bftjtöt sem lehet megkövetelni azoktól, akik a Teli-Atlasz bá­nyáiból kitermelik a vasércet és acélt öntenek belőle a gyárak­ban. Nem is olyan régen, az éven­te másfél millió tonnára rúgó vasérckészletüket, teljes egészé­ben külföldi olvasztókemencékbe szállították. Ezen is változtattak. Karthágótól nem messze, Menzel- Bourglba városában működik Tu­nézia első nemzeti vas- és acél­gyára. Ebben az üzemben min­denki tunéziai, a munkásoktól a vezérigazgatóig. Sikeres helytál­lásuk ékesen példázza, hogy mit jelent a függetlenség egy' sokáig tétlenségre, szolgaságra kárhoz­tatott ország életében, Éjszaka érkezünk meg Tunisz repülőterére. Az égen csillagok ragyognak. A levegő langyos, fű­szeres. Ismeretlen virágok illa­tát hordozza, amiből arra követ­keztetünk. hogy a gépen -oszto­gatott színes prospektusok nem hazudtak. Afrika talán legigé- zőbb gyümölcsös- és virágoskert­jébe érkeztünk... Vadas Zsuzsa (Folyt, köv.) I 0 Az utcákon mindenütt ott láthatóak, a Bourgiba elnököt ábrázoló plakátok és fényképek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents