Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-01 / 205. szám

1977. szeptember 1. • PETŐFI NÉPE # ( Közművelődés és mezőgazdaság VENDÉGÜNK VOLT: Mióta van pechünk? Alapvető társadalompolitikai feladataink szorosan összefügg­nek a közművelődéssel, az általá­nos műveltség emelkedésével. Egyrészt a felnőttoktatást kell kiemelni. Tervszerűbbé vált az általános iskolai végbizonyít­vánnyal nem rendelkező dolgo­zók továbbtanulása, másrészt fejlődött az üzemi közművelődés. Ennék eredményei a megye me­zőgazdasági üzemeiben is érzé­kelhetőek. Szaporodtak az ifjú­sági klubok. Több, mint száztíz van a megyében. Sorra alakul­nak az amatőr ismeretterjesztő és művészeti csoportok, a hely- történeti és helyismereti szakkö­rök. . □ □ □ A közösségi tudatot és maga­tartást közvetlenül befolyásoló művelődési formák hatékonyabbá ' tételét segítette a szocialista bri- ' " gádvezetők részére szervezett "tanfolyam, amelyen csaknem nyolcszázan vették részt az el- ' múlt esztendőben. Tavaly tizen­négy mezőgazdásági üzem hír­adója, üzemi lapja jutott el a dolgozókhoz, rendszeresebbé vált olvasásuk. A lajosmizsei művelő­dési ház. fenntartásához a helyi vízgépészeti vállalat és mezőgaz­dasági szövetkezetek is hozzájá­rulnak. A kunfehértói Előre Ter­melőszövetkezet ifjúsági házat tart fenn. A brigádmozgalom, amely a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulójá­nak tiszteletére meghirdetett munkaverseny által fejlődik to­vább. beváltja a hozzáfűzött re­ményeket. Ez. azért is lehetséges, mert a mezőgazdaságban lezajló műszaki-technikai forradalom megváltoztatja a termelés szerke­zetét, befolyásolja a társadalom rétegződését, gyorsítja az urbani­zációt, ugyanakkor nagyobb igé­nyeket támaszt az egyénekkel szemben is. n □ □ A közművelődési törvény, ame­lyet a múlt év őszén fogadott el az országgyűlés, átfogó alapelve­ket, általános feladatokat, jogo­kat és kötelességeket foglal ma­gában. Célja a szocialista tudat- formálás, a társadalom fejlődé­sének gyorsítása. Minden vezető kötelességévé tette a munkahelyi közművelődés segítését, a dolgo­zóik szakmai továbbképzésének t támogatását,, . A termelőszövetkezetek és ál­lami gazdaságok többségének tá­mogatásával vált lehetővé, hogy a tanyai és a községi lakosság is fokozottabban részt vehessen olyan kulturális rendezvényeken, amelyekre azelőtt csak a városi ember juthatott el. A szövetke­zetekben emelkedett a kulturális célok anyagi támogatása. A ve­zetők egyre inkább belátják, hogy ez nem haszontalan, mert a korszerű eszközök, gépek, be­rendezések működését csak az általánosan és szakmailag egy­aránt jól képzett ember értheti meg. Ennek tudatában készítette el a mezőgazdasági üzemek több­sége a továbbképzési tervét a fizikai dolgozók tanulására. Ha­tását a következő adatokból ér­zékelhetjük. A tervszerű iskoláz­tatás nyomán az 1976—77-es tan­évben a megye mezőgazdasági üzemeiből csaknem nyolcezren — ennek 78 százaléka fizikai dolgo­zó — vettek részt szakmai és egyéb tanfolyamon, jártak az ál­talános, közép- és felsőfokú in­tézményekbe. Ma Bács-Kiskun megyében a szövetkezeti tagok és alkalmazottak 22 százaléka szak-, illetve betanított munkás. Az arány még kedvezőbben módosul a jövőben. □ □ □ A MEDOSZ megyebizottságá­hoz tartozó több mint 27 ezer szakszervezeti tagnak 34,1 száza­léka tanult az elmúlt oktatási évben, 10—12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Külön említést érdemelnek a nők. A termelésben helytállásuk még ma sem párosul megfelelő szak­mai műveltséggel. Továbbképzé­sükre nagyobb gondot kell for­dítaniuk a mezőgazdasági üze­meknek az elkövetkezendő idő­szakban. Más gazdaságokhoz ha­sonlóan a Hosszúhegy! és a Hel­véciái Állami Gazdaságban a szákszervezet, a KISZ, a nőbi- zottség sokoldalú közművelődési tevékenységet végez, hatékonyan segíti a nők továbbtanulását. A teljesség igénye nélkül még csak annyit, hogy az említettek­nél jóval tágabb kört ölel fel közművelődési politikánk. Pillé­reit fokról fokra, napról napra építjük mindannyian. Ez alka­lommal csupán a mezőgazdasági üzemekben legfontosabbnak ítélt eredményekről, gondokról adtunk számot. B.Z. Titkosírás egy korvinában A Budapesti Egyetemi Könyv­tárban őrzött korvinák egyike Curtius Rufusnak Nagy Sándor­ról szóló művét tartalmazza. A kódex előzéklapján furcsa jelek sorakoznak: egy titkosírásnak a betűi. Az író személyére könnyen le­het következtetni. A kódex cím­lapján alul középen, ahová a tu­lajdonos címerét szokták festeni, Mátyás király aranygyűrűt tartó címere helyett az Aragóniái csa­lád címere található. A könyv tehát Beatrix királynéé volt, a furcsa jeleket bizonyára ő írta bele, tudjuk róla, hogy szeretett titkosírást használni. Ismeretes egyik levele, amelyben testvéré­nek, Eleonóra hercegnének ket­tejük levelezése számára új tit­kos írásjeleket küldött. A tartalom megfejtésére évek­kel ezelőtt három könyvtáros vállalkozott, Bibó István, Mezey László és Orosz Gábor. Jóllehet a szöveg a titkosírások egysze­rűbb fajtájával íródott, ahol minden betűnek mindig egyfor­ma, de a többitől különböző jel felel meg, a megfejtés — a tar­talomra vonatkozó támpontok hiányában — nehéz feladatot je­lentett. A könyvtárosok mégis nagyon hamar, egy nap alatt rá­jöttek a jelek kulcsára. A bejegyzés átírva és kiegé­szítve magyar fordításban így hangzik: „Az Űr 1941. esztende­jében, Vízkereszt utáni vasárnap jöttem ide Egerbe, harmadnapra utánam jött ide a dicső Ulászló király, akit 1940-ben a szent ke­reszt feltalálása utáni vasárnap koronáztak meg.” A bejegyzés megértéséhez fel kell eleveníteni a XV. század utolsó évtizedének történetét. 1490-ben, Mátyás király halála után többen pályáztak a trónra, így Habsburg Miksa, Ulászló cseh király, János Albert cseh herceg és az özveggyé lett Beat­rix. Utóbbit sokan gyűlölték, nem volt akkora pártja, hogy a sikerre reménye lehetett volna, de ő rendelkezett a bányaváro­sok fölött, az ő katonái paran­csoltak Esztergorriban, Diósgyő­rött és néhány más várban. Al- , lásfoglalása az új király megvá­lasztásánál sokat jelenthetett. A trónról semmiképp sem akart le­mondani, s így — csakhogy ki­rályné maradhasson — kijelen­tette, hogy hajlandó a megvá­lasztandó uralkodónak kezét nyújtani. Ezt használták ki a cseh király párthívei. Rábeszélték, hogy tá­mogassa Ulászló megválasztását, s egyúttal az ő nevében megkér­ték a kezét. A kedvező válasz után a rendek 1940. július 15-én Ulászlót elismerték királynak, az­zal a feltétellel, hogy Beatrixot nőül veszi. Ulászló az esküvőt eleinte kü­lönböző ürügyekkel egyre halo­gatta, de helyzete közben meg­nehezült. A többi trónkövetelő fegyverrel próbált igényeinek ér­vényt szerezni. Miksa visszafog­lalta Bécset és hadaival Buda felé indult. János Albert pedig Kassát ostromolta. Beatrix fel­használta vőlegénye szorultságát és megfenyegette, hogy várait át­adja Miksának vagy János Al- bertnek, ha továbbra is vonako­dik megtartani ígéretét. Ulászló engedett a kényszer­nek. Néhány bizalmas embere je­lenlétében Bakócz Tamás győri püspök előtt házasságot kötött Beatrixszal, de feltételül szabta, hogy a szertartást politikai okok­ból egy ideig tartsák titokban. A frigy megkötése után azonnal el­búcsúzott újdonsült feleségétől, hidegen — mint Bonfini írja —, „sem csókkal, sem mosollyal, sem nyájaskodással, komoly arc­cal, mint idegen az idegentől.” Beatrix férje halála után rá­erőszakolta magát az utódra, szinte kényszerítette a házasság­ra. Ulászló viselkedése azonban még ellenszenvesebb. Egy pilla­natig sem vette komolyan a há­zasságot; várta, hogy mikor mondhatja ki érvénytelenségét és dicsekedett, hogy az olasz asz- szonyt „olasz módon” cselszövés­sel játszotta ki. A királyné természetesen gya­nakodott, de „férjé”-nek elég so­káig sikerült bolondítania, pénz­zel és katonákkal támogatta harcaiban. Ilyen körülmények közt történt a Curtius kötetben feljegyzett látogatás 1941. janu­árjában. Beatrix bizalmas hívé­nek, az egri püspöknek a palotá­jába ment, s itt kereste fél a Kassa felmentésére siető király. A látogatás valószínű célja újabb pénzkérés lehetett. Ulászló később, miután ellen­ségei támadásától megszabadult, igyekezett a számára terhes kö­teléktől is megszabadulni. A ki­rályné viszont egyre csökkenőre­Dr. Karl Rutschenreuter professzor A kitűnően megrendezett kecs­keméti orvostudományi vándor- gyűlésen mosolyogva, ismerős­ként köszöntöttek többen egy öt­venes, rokonszenves hamburgi egyetemi tanárt. , y Az interjú létrejöttét előzéke­nyen segítő dr. Makláry Elek fő­orvostól tudom, hogy az Anaes- thesiológusok Világszövetsége európai tagozatában fontos tiszt­séget betöltő dr. Kari Rutsche'n- reutert a korszerű műtéti érzés­telenítés, intenzív betegellátás, újjáélesztés egyik nemzetközi te­kintélyének tartják. Az ő intéze­tében képezték ki két évtizede az első magyar anaesthosiológusokat is. Egyikük, dr. Pálos László, a Kútvölgyi Állami Kórház főor­vosa eljött erre a vándorgyűlés­re, kölcsönösen tájékoztatták egymást új eredményeikről. Jók a 'kapcsolatok. így vélekedik a professzor, az NSZK-ban dolgozó anaesthesio- lógusok szakmapolitikai szövet­ségének az elnöke. — Szívesen járok külföldi kongresszusokra, különösen szo­cialista országokba. Sok magyar kollégát ismerek, nagyra becsü­löm munkásságukat. Amikor az egészségügyi miniszter úrral ta­lálkoztam. tárgyaltunk a további együttműködésről is. Ügy vélem, hogy a betegségek, ártalmak veszélyeinek csökken­tése. az élet védelme egyetemes érdek. Orvosi hivatásunkból adó­dó kötelesség a gyógyítási ta­pasztalatok gyors kicserélése. — Professzor úr miként látja az orvostudomány eme viszony- lap új hajtásának a helyzetét. — Mind nagyobb a műtéti ér­zéstelenítés szerepe, felelőssége, de mégis gondjaink vannak szer­te a világon a szakma, művelői elismertetésével. Magam sebész is vagyok és így tapasztalatból is­merem az érem mindkét oldalát. Kétségtelenül nagyobb a késsel dolgozó kolléga fizikai megterhe­lése. Lényegesen nagyobb azon­ban az anaesthesiológus pszichi­kai igénybevétele mint a sebészé Ha itt valami komplikáció adó­dik mindjárt az élet—halál kér­dése vetődik föl, míg a sebészet­ben erről szó sincs. ménnyel, de nem csökkent kitar­tással évekig küzdött jogai elis­mertetéséért. Végre tíz évi huza­vona után, 1500-ban a pápa ér­vénytelennek minősítette a há­zasságot. A döntés után Beatrix kénytelen volt elhagyni Magyar- országot, még a Curtius kötetet sem tudta magával vinni Olasz­országba. V. M. • Dr. Kari Kutschcnreuter. (Mc hesi Éva felvétele.) Az európai tagozat érdekvédel­mi tagozatának az elnökeként ar­ra törekszem, hogy közelebb hoz­zam a különböző nemzetiségű orvosókat. Említettem, sűrűn megfordulok a szocialista álla­mokban. — Melyik téma érdekelte leg­inkább a kecskeméti vándorgyű­lésen? — A gyógyszerek egymásra ha­tásáról elmondottak foglalkoztat­nak legerősebben. Minden új megfigyelés, adat. összefüggés­felismerés fontos. Egyre hatéko­nyabbak az orvostudomány fegy­verei, de egyre veszélyesebbek is. A mellékhatások mind szám­arányban, mind súlyosságban egyre fenyegetőbbek. A gyógy­szerek kölcsönhatásának nem is­merése súlyos veszélyekkel jár­hat. Hadd használjam fel az alkal­mat a gondos előkészítés, a szép környezet méltatására. Nagyon tetszik a városközpont. Csend, nyugalom. Gyönyörű a városhá­za, szépek a templomok, külön-, leges a Naiv festők múzeuma. — Búcsúzóul arra kérem, be­széljen tudományos pályafutásá­ról. — Idestova három évtizede ta­nulmányozom az anaesthesioló- gia klinikai problémáit, az inten­zív therápiát. Különös figyelem­mel foglalkoztam az izom rela- xansok (lazítok) alkalmazásával, az orvostanhallgatók korszerű oktatási módszereinek kidolgozá­sával és a műtéti komplikációk megelőzésének lehetőségeivel, il­letve kezelésével. Korábban elnöke voltam a nyugatnémet anaesthesiológusok és reanimátorok tudományos tár­saságának. H. N. A JÓ PAP IS holtig tanul. Ezért nem fáj különösebben, hogy kenyerem javának elpusz­títása táján tudtam meg, miből is ered a kiszólás: pechem van. Pedig mennyi, de mennyi pechem volt már éltem során! Nyilván — önöknek is. S ha már így ben­ne vagyunk, ismerkedjünk meg közösen a mondás forrásával. Hátha így könnyebb lesz elvisel­ni hátralevő pechjeinket. Kérem — kövessenek hazánk túlsó végére, a hűség városába. A bájos Sopront szabadtéri mú­zeumnak is szokás nevezni, s méltán, mert eredetiségükben meghagyott ősi utcái, terei, há­zai, műemlékei, újabb korokból való épületei, szobrai párját rit­kító művészi egységet alkotnak. Több — külföldön is ismert ma­gángyűjtemény tanúsítja emel­lett, hogy a soproniak „belül” is hűségesek önmagukhoz. Féltő szeretettel őrizték meg a legkü­lönbözőbb korokat, stílusokat reprezentáló, válogatott műérté­keket. Nemzedékek során gyűj­tött is orvos, tanár, festő, ké­ményseprő, csellóművész, keres­kedő, iparos, s ecetgyáros is. Anyaggazdaság, érdekesség dol­gában kiemelkedik közülük n Stornó-családé. A pech „születésére” vonatko­zó értesülésemet a szirtién igen látogatott és védetté nyilvánított Zettl-Langer gyűjtemény megte­kintésekor szereztem. Ne kíván­ják, hogy akár csak tárgycso­portonkénti felsorolással is pró­báljam jelezni az itt őrzött kul­turális kincsek zömét. Már a har­madik jelentős darabnál úgy megejtene a mesélés varázsa, hogy feltartóztathatatlanul kilő­nék egyetlen cikk keretei közül. Mert ha csupán a római kori ásatások emlékeit venném is... No nem, nem mehetek bele. Be­hunyom a szemem, s arra az egyetlen kis faállványra koncent­rálok iszonyú önuralommal, amely a gobelinkárpitozású, úgy- ' nevezett Rákóczi-karosszékek mellett áll. Kalauzunk a Zettl- Langer-család egyik tagja. Kel­lemes modorú, színes beszédstí­lusú asszony. Rokonszenvesen avatja be vendégeit a csodálatos anyag jelentősebb darabjaihoz fűződő ismeretekbe. FELEMELI ezt a sötétbarnára öregedett állványöcskát is, és kedvesen fordul a látogatókhoz. — Ki tudja, mi ez? Csakugyan, mi is? Lehetne nézni ócska fogasnak is, amiről már rég lerágta a fogakat az idő. Ámbár lehetséges, hogy le­égtek róla a fatüskék, melyekre valamikor kalapot, paraplét, ru­hát akasztottak. Hisz’ olyan sö­tétszürke rajta az a barnaság, mintha láng marta volna egyko­ron. A — MÉGSE fogas ez. Mit ke­resne rajta az a fűrészesen ro­vátkolt csatlakozó törzsrész, amiről olyasmi sejthető, hogy szabályozható a magassága. Ott van ni a csapocska-szerű for- gattyú is. S a csúcsán meg olyas­szerű „kiágazás”, mint a szema­forok billenthető karja. Ez a ka- rocska is hasonlóan van odasze­relve, s a róla csüngő súly, ne­hezék művelheti ennél az alig embermagas alkalmatosságnál a mozgatást. Mármint úgy, hogy a lógó kölöncöt megemeljük, az É bizonyos kar lejjebb ereszkedik. Ha meg eleresztjük a kis súlyt, * kar az állvány hegyéhez közelit vissza, s annak arasznyi darab­jával olyar^ kettőst alkot, mint az olló két szára. De ml az ánti mlskulancla le­het ez a „szerkezetes" faállvány? Azám, ha azt a kallantyúszerűt elhagynánk a hegyéből, és a csúcsra villanykörte foglalatot tennénk, még állólámpónak is kinevezhetnénk a kisöreg jószá­got. No persze, sokkal rövidebb időbe telt mindezt végiggondolni a tüzetes mustra közben, mint így leírva elolvasni. Már oldja is fel nagy moso­lyogva kísérőnk az elénk meredő kérdőjelet. — Nagyon kevesen láttak ilyet előttünk járt nemzedékekből is — vigasztal bennünket. — Ez egy réges-régi, fából készült szövét- nektartó, vagy fáklyatartó. Mint látjuk — meg is mutatja —, ma­gasságát változtathatták is. Ide föl, az „ollójába” tették a szö- vétneket, s ez a kis kölönc húz­ta annyira a kart, hogy a fáklyát stabilan szorította... A szabá­lyozható állólámpa őse. S MOST NÉHÁNY mondatot a fáklyáról. A fáklya: szurkos­gyantás anyaggal bevont fa, amely minden bizonnyal csak lo­bogó lánggal égő, száraz ág le­hetett kezdetben. Aztán évezre­deken át a legfőbb világítóesz­köz. Gyakorlati jelentőségén kí­vül szimbólummá is válik. Fák­lya = világosság, tudás. Lefelé tartva például a halált, az elmú­lást jelképezi. Különböző ünnep­ségek alkalmával jelzi vivőjének státusát, az adott társadalmi építményben meghatározott he­lyét, tisztségét. Belopja magát a szokásokba, népi hagyományok­ba. Mennyegzőn, párválasztás ün­nepén fáklyatáncot lejtettek. (Idővel a gyertyáé lesz a szerep; gyertyatánc, gyertyafény-kerln- gő). A múltat szívesen és gyakorta Idéző Kisfaludy Sándor (1772— 1844) erről így ír: „Sír, rí a hegedű, mélázik a hárfa fáklyatánc, párnatánc váltakozva járja." De miközben meghatottan si­mogatjuk tekintetünkkel a vén­séges vén szövétnektartót, s fél füllel halljuk csak a vele kap­csolatos praktikusságokat —, hogy például mi fogja fel a láng­olvasztotta szurokcsöppeket, me­gint érdekes fordulatra kell fi­gyelnünk. — Megtörtént aztán, hogy va­laki a szövétnek körül forgolód­va épp akkor nyúlt oda, mikor a szurok lecseppent a fáklyáról. S ha pont a kezére, de akár a ruhájára esett, sziszeghetett fáj­dalmában. A szurok németül: Pech. Ilyenkor mondták a szen­vedő alanyra: „Pechje van!” ... Szóval a szövétnektől, fák­lyától fakad a pech. A PECH — persze — ami át­vitt és megszelídült formáiban sem esik jól senkinek. S ha bal- szerencse fokozatú, — okozhat akkora égési fájdalmat, mint az égő szurok cseppje. Tóth István '»••V«V,V»V»V»V«V»'»V«V/«Vi ZELEl MIKLÓS: Megszólalnak kövek és emberek Szovjet útinap ló VIII. Az iszlám szívében Kevesen tudják, hogy Üzbe­gisztán három híres városa, Sza- markand, Bokhara és Khiva, az egykor Kínából nyugatra vezető selyemút fontos oázisvárosai vol­tak. Az Amu-Darja bal parti vá­rosa, Khiva a hórezmi oázisban épült, a Fekete homok-sivatag (Kara-Kum) és a Vörös homok- sivatag (Kizil-Kum) közötti ter­mékeny hordalékon. Az Amu- Darja Szovjet-Közép-Ázsia leg­nagyobb folyója. Az Indus vagy a Nílus iszaphozamát is megha­ladó termékeny iszapot hord Khiva földjeire, s a végelátha­tatlan sivatagból szinte varázs­ütésre szakad ki az élet. A Kara-Kum forrósága meg­közelíti a világ két legmelegebb területének, az egyesült államok­beli Halálvölgyének és a Líbiai sivatagnak a forróságát. Az e két helyen mért legmagasabb hőmér­séklet elérte az ötvennyolc Cel­sius fokot is. A Kara-Kumban ötven fokot mutatott a hőmérő amikor a legnagyobb meleget mérték. A hőség kegyetlenségét a levegő szárazsága és a gyakori szél is fokozza. A szél olyan kü­lönlegesen finommá „őrlődött” homokot hord magával, ami még a karóra üvege alá is behatol. Ennek ellenére a sivatagi élő­lények találékonyan alkalmaz­kodtak a lehangoló körülmények­hez. Az idők folyamán kialakult bonyolult hőszabályozó rendsze­rük vízellátásukat is segíti. A növényeknek ' szerteágazó, a talaj mély, már nedves rétegeibe is lenyúló gyökereik vannak. Leve­leik pedig szinte észrevehetetle­nül parányiak, hogy így is csök­kenjen a párolgás. S nemcsak növények, hanem madarak és négylábúak is alkalmazkodtak a mostoha feltételekhez. A három oázisvárost, Szamar- kandot, Bokharát és Khivát többnyire együtt szokták emle­getni, de Khivához szerintem egyikük sem mérhető. E város három évszázadon át volt a Hó­rezmi fejedelemség kánjainak re­zidenciája. Az utolsó dinasztia uralma 1920-ban dőlt meg. Az iszlám fanatikus fészke volt Ki­lencvennégy mecset és hatvan­három muzulmán főiskola, med­resze működött, de posta még a század elején sem. A kán futár­jai lovon, öszvéren, netán sza­máron nyargaltak híreikkel. Khiva óvárosa teljes épségben fennmaradt. Nemcsak a város, még a viselet is a régi, vagy épp furán keveredik az újjal. Kaf- tános, turbános fehér szakállas öreg gumicsizmában, karórával, szamárháton. Épp úgy, ahogy a növényi ornamentikával díszített fakapus vályogházon tv-antenna meredezik a szűk sikátor fölé. Lefényképeznék egy szamaragoló öreget, de eltakarja az arcát. A gyerekek teleszájjal mosolyogva néznek a lencsébe. Ősi város. Alapításának legen­dája a vízözön utáni korszakig nyúlik vissza. A hagyomány sze­rint Noé fia, Szem alapította. Szem népével vándorolva a vá­ros helyére érkezett és , tábort ütött éjszakára. Éjjeli álmában a sivatag homokbuckáin fénylő fáklyák százait látta. A helyet, ahol aludt és álmodott, megje­lölte, és a jövendő város alapraj­zát a sivatag homokjába rajzol­ta. Ezt követően erős falakat emeltetett, várat építtetett, és mély kutakat ásatott. A régé­szek véleménye szerint jóval ké­sőbb, 400—500-ban keletkezett a város. A tizennegyedik századtól már népes központ. Annyira sűrű, hogy Ibn-Battuta, a középkori arab utazó azt írja róla, hogy a városon át a zsúfoltság miatt szinte alig lehet közlekedni. (Ibn- Battuta feljegyzései a Klasszikus útleírások sorozatban magyarul is megjelentek.) De szerettem volna akkor élni! — sóhajt az ember a szűk és mégis pompás tereken. A kék, zöld, sárga kerémiatéglákkal bo­rított, geometrikus vagy növényt ornamentikával díszített falak között, az aranyos kupolák alatt. Csak ott hibádzik ez, hogy só­hajtáskor önkéntelenül is kánnak képzeli magát a vágyakozó, s nem a kán rabszolgájának vagy eunuchjának. De a kánnak sem kedvezett mindig a szerencse. „Zokogj a rabszolgák kezei kö­zött!” — hirdeti az arab nyelvű felirat Sir-Gházi kán mauzóle­umán. Sir-Gházi, a kán a tizen­nyolcadik század elején medre- szét — muzulmán főiskolát — építtetett, frissen zsákmányolt rabszolgákkal. Hamar készen akarta látni a medreszét, s ezer­ötszáz rabját azzal bírta ször­nyű iramra, hogy megígérte ne­kik, ha időben elkészülnek, min­den fölszabadítja. Egyet sem sza­badított fel. A becsapott, megdü- hödött emberek darabokra tép­ték rabtartójukat. Az igazságnak és szolgáltatásá­nak jobbára e formái léteznek az Októberi Forradalomig, ekkor szűnt meg a rabszolgaság intéz­ménye is. A vallási sötétséget árasztó medreszék mellé iskolák,’ könyvtárak és múzeumok épül­tek. Valamint egészségügyi in­tézmények is, mert addig kuruzs- lók kezében volt a város egész­ségügye. A változások külsőségei szembeötlőek. Lassabb a szellemi változása. A Kalta-minar tövé-i ben egy ráncos öreg turbánjai alól szigorú szemmel figyelte,' nehogy a velünk levő nő belép­jen. Nem jölt be velünk, kint várakozott. (Folytatjuk) ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents