Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
1977. szeptember 39. • PETŐFI NÉPE 9 I FII.MJEC.Y7 I f Fedőneve: Lukács Amikor Zalka Máté, vagy ahogy világszerte Ismerje a spanyol polgárháború legendás hírű tábornokát: Lukács tábornok, a soknyelvű, nemzetközi brigádok elé állt, így foglalja össze rendkívüli módon lényegretörő rövidséggel a célokat és a jövendőt: „Franco tábornok polgárháborút robbantott ki Spanyolországban, önök — különböző országokból. sokféle politikai meggyőződéssel és különböző pártállással — azért jöttek ide, hogy harcoljanak a fasizmus ellen. Nemcsak a spanyol fasizmus ellen, mert Franco tábornokot Hitler és Mussolini is támogatja ... önök még nem harcoltak, de máris véghez vittek egy hőstettet, amikor lelkiismeretük parancsára lemondtak a békés életről, otthagyták családjukat, s önként a háborúba jöttek, önöknek titokban kellett idejönni... Közülünk soknak még a |10( nevét is meg kellett változtatni. Dehát mit csináljunk, ha már így van berendezve a világ, hogy a hőstettet is csak rejtve, s más néven lehet végrehajtani..." Ennél szebben, rövidebben aligha lehetne a fasizmus ellen harcoló nemzetközi brigádok küldetésének értelmét, jelentőségét, természetét és módszereit meghatározni, mint ahogyan — a forgatókönyv szerint Zalka Máté teszi. A fedőneve: Lukács című színes szovjet—magyar koprodukcióé film egyik legfőbb értelme, hogy részletes és művészi információt nyújt mai fiatalságunk számára azokról az időkről, amikor hozzájuk hasonló korú fiúk ezrei útrakeltek hazájukból titkos ösvényeken Spanyolország felé, hogy a fejét emelgető fasizmus barbár tetteit megbosszulják és lefogják a kezét az egész emberiséget fenyegető fenevadaknak. Küldetésük, harcuk a túlerővel szemben nem vihette győzelemre az antifasiszta erők akkor szerveződő osztagainak igazságát Európában, sőt e világrészre sötétség borult, az agresszív és más népek életére törő fasizmus által kirobbantott II. világháború éjszakája. A fedőneve: Lukács című film arra is rávilágít, hogy az idősebb nemzedékhez tartozók is milyen keveset tudnak erről a csodálatos emberről, aki a magyar népet képviselte e küzdelemben, sokezer társával együtt. Manosz Zahariasz a rendező, valamint a két forgatőkönyvíró Dunszkij és Frid a művészi célok mellett azzal a félreérthetetlen szándékkal viszi vászonra ezt a hatalmas tömegeket megmozgató, de lényegében mégis az ipari forradalmár általános jellemvonásait magyarázó és ösz- szefoglaló történetet, hogy az utókor minden nemzedékének feltárja a valóságot, hogy erősítse a politikai éleslátást. A filmnek két rétegére lehet felfigyelni. Az egyik az eseményeket halmozó, a nagy küzdelem epizódjait szinte végeláthatatlan áradatban felelevenítő kalandfilm jellemvonásait mutatja, a másik a belső történésre ügyel. A módszer mindvégig mesélő, narratív jellegű. Sok a magyarázó, illusztratív mozzanat. Vannak a filmben szinte állókép szerű párbeszédes jelenetek is. Például az, amikor Lukács tábornok a saját igazát bizonyítva, hosszú vitába bo- csájtkozik az egyik anarchistával. Máshol a konkrét történetből kilépve a narrátor nevükön nevez magyar történelmi személyiségeket és a nemzetközi munkásmozgalom olyan alakjait, akik á fasizmus elleni harcban kitüntették magukat. ...... M indez azonban nem mindig válik a filmtörténet érdekességének hasznára. Az egymást váltó tömegjelenetek imitt-amott fárasztóvá válnak és a 9 Lukács tábornok (Kozák András) az egyik katonával beszélget. néző nagyon gyakran szükségtelennek érzi a külön magyarázatot is. Pedig a bizonyítás sokoldalú, érdekes és figyelemre méltó. Bár a történészek bizonyára perbe szállniák egyik-másik részletével a kort jellemző magyarázatoknak, mert belevitte a korabeli szereplők szavai közé*a forgatókönyvíró-páros a ma emberének szemléletét, mintha azt már akkor olyan tisztán látták volna a szereplők, mint a történelmi elemzések után manapság látjuk és tudjuk. A film stílusa és módszerei miatt válik itt-ott vontatottá és nagyon sajnálatos az is, hogy a rendkívül tehetséges, kitűnő filmszerepek egész sorát felvonultatni tudó főszereplő Kozák András —szerintünk —, nem tudta teljes következetességgel viselni Lukács tábornok alakját, természetét. Talán azért sem, mert a forgatókönyv maga sem adott erre mindig egyforma hőfokon lelkesedést és bele- élési lehetőséget, másrészt, mert Kozák András alkatilag sem egyeztethető össze Zalka Máté ma már nagyon jól ismert, fényképekről, korabeli dokumentumokról is ránk visszatekintő, szuggesztív, röbusZtos férfi alakjával. Pedig ez a kitűnő színész a lélektani ábrázolás jól bevált eszközeit is alkalmazza különösen azokban a jelenetekben, ahol nem a harcra, hanem a magányosan cselekvő emberre figyel a néző. Némiképp adós maradt a film egyébként a harc igazi jellemvonásainak bemutatásával. Nem igen érezzük gyakorta a szabadsáért küzdő spanyol népet az események hátterében — vagy talán inkább az előterében. A fedőneve: Lukács című filmalkotás még így is, annak felismerése árán is rendkívül figyelemre méltó és tanulságos, hogy a film készítői nem használták ki a celluloid szalag ábrázoló képességének teljes kelléktárát. Pedig ez a csodálatos férfi a magyar és nemzetközi antifasiszta harc egyik legnagyobb büszkesége, kiegyensúlyozottabb filmbeli megjelenítést érdemelt volna. Arra mindenesetre felhívja a néző figyelmét, hogy talán túlságosan keveset foglalkozunk történelmi közelmúltunk nagy alakjaival. Mert hiszen mégiscsak a mi apáink és nagyapáink véréből való harcosok állnak közelebb a mai fiatal nemzedékhez, mint például a gyakran filmtémául választott Középkor főúri hősei, az egyre sűrűbben látható áltörténelmi kalandfilmek vakmerő zsoldosai, néha nevetségesen kisszerű hadvezérei. Cs. L. •A'Ä'lV m, HALMOS FERENC: A város fölött még alig de- reng valami fény, mikor megindulnak az első villamosok, autóbuszok, előbújnak az első siető emberek. Ahogy vidéken a kakas, itt ők a hajnal hírnökei. Üj nap kezdődik. Tolongva, fura- kodva a 'megállókban egyre többen gyülekeznek, hagy elinduljanak a gyárak felé újra kezdeni, tovább vinni az életet. Évtizedekig ugyanazon az úton, ugyanazokon a villamosokon. E „másik Magyarország”-ban a hajnalban kelőkében, különös színfolt a Váci út, a 3-as, az 55-ös villamos. Talán a város legöregebb villamoskocsijai közlekednek itt. Lassúak és elhasználtak. Olykor félórába is beletelik, amíg a Marx térről az Árpád-fűdig ér egy-egy szerelvény. De a rajtuk utazóknak mindez fel sem tűnik. Régóta megszokták már a döcce- néseket, az ácsorgást, egymás rossz szájízét, a lökdösődést a tömött kocsikban, egymás testének szorítását, melegét, a ruhák különös áporodott, olajos szagát. Az arcok ismerősek. Vannak akik már évek óta utaznak így együtt anélkül, hogy valaha is egy szót szóltak volna egymáshoz. Szinte várják már egymást a megállóban. És észreveszik, ha ' a megszokott helyen nem tűnik fel az ismerős arc. Akiknek ülőhely jutott, többnyire alszanak, vagy újságot olvasnak. Ketten- hárman kis csoportokban beszélgetnek. alig hallhatóan, valószínű munkatársak. Bár nem ritka az sem, hogy idegen emberek szóbaelegyednek, mintha már évek óta ismernék egymást. Itt nem tűnik zaklatásnak egy-egy alkalmi szomszédhoz intézett kérdés, megjegyzés. Elindul a villamos. Egy idősebb ember szalad a tömött kocsi után. A lépcsőn utazók helyet csinálnak neki, három kar is utána nyúl, nehogy visszaessen, amint a lépcsőre ugrik. Sikerült. Fellélegzjk a peron, mindössze egy élcelődő megjegyzés kíséri az esetet: — Papa, jó úton jár, ha biztosít — utalva a mindenki által ismert reklámszövegre. Csöndes mosoly nyugtázza, hogy az ügy ezzel lezártnak tekinthető. RjjPzIetek ei» v szociográfiából Nehéz megfejteni, de valami belső rokonság érződik itt. azem- berdcen. Talán attól, hogy aki minden reggel háromnegyed öt és háromnegyed hat közöt itt végigutazik. az tartozik valahová. Azok együvé tartoznak. És ugyanez az érvés fogott el akkor is, mikor kifordultam az öltözőhöz vezető nyitott folyosón. Jöttek kifelé az emberek. Fárad-, tan. morcosán, dideregve. — Jóreggelt! — k ... Ivánok — harapták el a választ. Vagy egyszerűen csak: „Halló" — emelték fel a kezüket. Éreztem: jó, hogy idejöhetek. Itt ismernek. Szeretnek. Értjük egymás mozdulatát, mosolyát, szemrebbenését. Itt soha nem éreztem magányt. Itt jól esett még az él- eelődő mondat is, amikor beléptem a műhelybe hat óra után öt perccel: — Mi az, délutános vagy? Pista bácsi ideges mozdulatai: — Na gyere már, meddig őrizgessem még azt a pálinkát. Hogy tudtam, várnak. Azok a hajnali beszélgetések hat órától fél hétig a ládákon ülve. Szóba hoztuk a világ minden gondját, baját. Szóval: jó volt tartozni valahová. Nem valami konkrét megfogalmazható érzés volt ez bennem, inkább csak hangulat, vagy még inkább közérzet. Az együtt végzett nehéz munka, a napi nyolc óra „közös" élet, a dühöt, haragot, fáradtságot feloldó kocsmai ivászatok, a pohár melletti mélyről felfakadó beszélgetések, a közös sors tudata. * Fél kettő. Hoztam lakatot is. Átöltözök és megyek bélyegezni, ahogy elő van Írva. A műhelyt a műszakváltás zűrzavara uralja. A váltótársak ilyenkor beszélik meg, mi volt, mi lesz a munka. Mit, hogyan csináljanak. Ki, miért rúgott be. Ki, miért nem jött be. Füttyösnek igaza volt. Váltótársaink még rakják a kemencét. Egyházi műemlékek A ritka szépségű ősi templomok és kolostorok megóvására igen nagy gondot fordítanak a Német Demokratikus Köztársaságban. A műemlékek védelmét az állam és az egyházak szorosan együttműködve látják el. Az európai építőművészet több olyan jelentős, háborús kárt szenvedett alkotását sikerült már helyreállítani, mint a halberstadti gótikus dóm és Miasszonyunk-templom, a magde- burgi gótikus dóm, a frankfurti Mária-templom kórusa, a drezdai barokk udvari templom, a berlini barokk stílusú Hedvig-templom. A jelenlegi templomrestaurálások közül említésre méltó a berlini dóm teljes külső helyreállítása, az annabergi Anna-temp- lom, az altenburgi későgótikus várkápolna, a meisseni gótikum dóm, a schwerini dóm és a Bad Doberan-i gótikus székesegyház belső restaurálása. Egyidejűleg kisebb-nagyobb falusi műemléktemplomok helyreállítását is fáradoznak. A párhuzamosan folyó régészeti kutatások sok művészi értéket hoznak felszínre. Századok óta rejtve voltak például a frei- bergi dóm aranykapuja és a wechselburgi fogadalmi templom freskói. (BUDAPRESS—PANORAMA) CZÓBEL SZOBRA Úttörőházaink életéből 9 Szentendrén — egykori lakóháza udvarán — leleplezték Czó- bel Béla szobrát, Varga Imre, Kossuth-díjas művész alkotását. Képünkön: a Szentendrén élő Barcsay Jenő tiszteleg Czóbel szobra előtt. (MTI-fotó — Pólya Zoltán felvétele — KS.) Fél három előtt nemigen fejezik be a kiszedést. Én örülök neki, később kell kezdenünk. Füttyös viszont zsörtölődik: — Nem elég, hogy az új embert is nekem kell betanítanom, még nem is kezdhetünk időben. — Nem baj. Majd rávertek — vigasztalja őt a sánta gázkezelő, aki velünk dolgozik — délután. — Segítek én is. Nem értem kaján vigyorgását, de nem is törődök vele. Tényleg segít. Ketten rakják Füttyössel a kemencét, én egyedül szedem. Érzem, az emberek figyelnek. Csak sejtem, hogy ki akarnak próbálni. Vagy valami tréfa készül? Nem tudom. Az a tudat, hogy figyelnek, megkétszerezi akaratomat, összefogom, lerántom, elhúzom, összefogom, lerántom, elhúzom. Szomjas vagyok, összefogom, lerántom. Ég az arcom. Csattan a lemezen az anyag. Elhúzom. Énekelni próbálok valami ütemes dalt, hogy a ritmust tartani tudjam. Ez segít. Fütyülök, dúdolok. A ritmus a legfontosabb minden fizikai munkában. Csípi a szemem az izzadtság. Most kisebb darabok jönnek a láncról. Harminc centisek, ahogy megítélem. Már nem is két sorban. hanem háromban rakják. Odajön a művezető. — Megy, szaki? — Csinálom. összefogom, lerántom. Már nem húzom el, mert nem érnék vissza. Majd a végén összeszedem, gondolom. Csak nehogy megbotoljak valamiben és ráessek erre a meleg anyagra. Itt lerántom, de a másik sorból már majdnem leesik az első. Odakapok. A harmadik sorból két lap már le is hull. Csattan a lemezen. Csak arrébb lököm a fogóval, hogy odaférjek. Szedem le a többit. Nem érzem az idő múlását. Nincs időm rá. Gondolkodni sincs időm. Már semmit sem érzek. Nem látok mást, csak a kemence száját és a láncon kigördülő enyhe ívű aoéllapokat. Cibálom le. Durran a lemez. Ref- lex-szerűen kapkodok egyik sortól a másikhoz. Nem, ezt nem bírom. Mindjárt elönt a kitódúló anyag, mint a mesebeli uraságol a csodafazékból soha ki nem fogyó kása. Már hullik mind a három sorból a lemezre, a lábamra. Pánikba esek. Nem tudom, hova kapjak. — öreg, jöjjön hátra, segítsen kiszedni, mert itt hagyom az egészet — üvöltöm. Füttyös odaszalad, felkap egy fogót, és szedi össze a lehullott lapokat. Kicsit megnyugszom. Felnézek. Látom, hogy a kemence mögött a sánta gázkezelő röhög. Azért sem hagyom abba. Füttyössel végre megtisztítjuk a lemezt a rugólapoktól. Én szedem le, ő elhúzza. — Miért nem szólt előbb? Ez a sánta rakatta velem ilyen gyorsan. Azzal visszamegy rakni. Még hallom, hogy elzavarja onnan a gázkezelőt: — Menj innen a dolgodra, mert a másik lábad is megsántítom. Dolgozok tovább. Most már nyugodtabb tempóban. Nem vettem észre, hogy nem is vacsoráztunk. Negyed kilenc van. Elszaladok vizet inni. Egy üveg szódát benyakalok, de. úgy érzem, még mindig szomjas maradtam. Megtöltöm az üveget. Visszamegyek. Nekilódulok. Mindjárt vége a műszaknak. Egy korsó sör volna jó. * Hosszú ideig tartott, amíg a kezdeti mustrálgatásból, idegenkedésből az első barátságok megszülettek. Minden napra jutott egy-egy bátortalan kérdés, melyre hiába volt a nyílt, őszinte válasz. Itt előbb bizonyítani kell. Bizonyítani a munkában, vizsgázni emberségből. Mikor az ember kezdi érteni a szűkszavú megjegyzések mögötti jelentéseket, mikor érzi és érti a csöndbe merevedett arcok indulatait, mikor először hívják műszak után egy korsó sört meginni, akkor érezheti csak, hogy befogadtatott. Befogadni és elfelejteni a munkásembernél egyaránt nehezen megy. Az odatartozáspak ára van, meg kell fizetni. — Ne erőlködjön úgy, hajlítsa beljebb egy kicsit a fogó szárát, könnyebb lesz összefogni —szólal meg végül, és mint aki elvégezte dolgát, elindul a műhelyből kifelé. Gazdag programot készített a kisdobosok és úttörők számára a megye négy úttörőházának vezetősége. A négy közül most kettőnek — a bajainak és a kecskemétinek — ismertetjük a műsorát, azzal a szándékkal, hogy mindazok akik távolabb laknak, tevékenykednek az úttörőházaktól használhassák kezdeményezéseiket. Természetesen ez egyben felhívásféle, aki teheti, ideje — és főleg vonata, autóbusza lehetővé teszi — látogassa bátran az úttörőházakat. Mindig, minden úttörőházban szívesen fogadnak benneteket. Üj szakpróbarendszer szerint próbáznak ettől az úttörőévtől kezdve a kisdobosok és úttörők. Ebben a munkában mindkét úttörőház segíteni kívánja a leendő kék- illetve vörösnyakkendő- söket. Ehhez kapcsolódóan tanfolyamokon oktatják az ifjúvezetőket, 'hogy ők is minden lehető segítséget megadhassanak a csapatoknak, rajoknak, ott. ahol dolgoznak. Kiemelt feladatnak tekintik mindkét helyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplését. A programok mindkét helyen utalnak arra, hogy a különös figyelmet nem a külsőségek jelentik majd — ez a tartalmasnak ígérkező rendezvényeknél is csak formát jelent. Ennek kapcsán Baján kiállítást rendeznek a szovjet pajtásokkal való levelezés anyagábóL Irodalmi pályázatuk is a Szovjetunió nagy évfordulójához kapcsolódik. A megemlékezések során mindkét házban vetélkedőket tartanak, hogy a résztvevők a felkészülés kapcsán alapos ismereteket szerezzenek a Szovjetunióról. Az úttörővezétő-képzés mindkét házban „szívügy”. Ez persze így önmagában nem jelentene sokat, ha ezen belül nem szerveznék meg alaposan az őrsvezetők, rajtitkárok, úttörőtanácstitkárok, kürtösök, dobosok, nóta fák. mókamesterek, krónikások és ifik tanfolyamait, köreit, alap- és továbbképzését. Érdekes, hogy a technikai nehézségekkel küzdő házakban — ahol eddig a számbajöhető szobákat szinte stafétaszerűen vették birtokba a különböző szakkörök tagjai — ügyes és pontos beosztással mennyi szakkört tudtak elhelyezni! Baján fotó, riporter-, néptánc-, ügyes 'kezek-, díszítőművész-, barkács-, famegmunkáló és fém- megmunkáló szakköröknek adnak helyet az idén úgy, hogy csak a kezdő időpontot rögzítették. a befejezőt nem ... (Ez any- nyit jelent, hogy maradhatnak ameddig szükséges!) Kecskeméten az egyre népsze• Két jól sikerűit fakanál-báb a kecskeméti úttfr* rőház kiállításáról. A ménteleki Mészáros Margit készítette menyasszony és a széchenylvárosl úttörfi Tercsi Éva bábja, a Világszép Nádszálkisasszony, rűbb Kis politikusok köre nyitja a sort, (erre csak nyolcadikon sok jöhetnek) a levelező-, a disz- műlakatos-, a fotós-, ügyes kezek-, játékkészítő-, hajó- és repülő modellező, báb-, rádiós-, képzőművész-, úszó-, tánc- és bélyeggyűjtő-szakkör várja a pajtásokat. Ehhez kapcsolódik még a „Mi leszek” klub, ahol a hetedikes-nyolcadikos pajtásoknak nyújtanak segítséget a pályaválasztáshoz. A kecskeméti úttörőháahoz a megyeszékhely iskoláinak újra- csoportosítása kapcsán további öt úttörőcsapat kapcsolódik szorosabban, a méheslaposi-,- a katonatelepi, a niatkói, a két bal4 lószögi. Ezt akkor is örömmel tapasztaltuk, amikor a Képzőművészeti világhét kapcsán ötletesen megszervezett programsor várta a pajtásokat. Megpróbálkozhattak különböző sokszorosító eljárással, linómetszéssel, és bábkészítéssel. A kerámiakészítés alapjait Probsztner János mutatta be ne-, kik. Az elkészült tárgyakból kiállítást rendeztek az úttörőházban. Mikor ezek a sorok megjelennek a figyelemre méltó kiállítás még megtekinthető. Egymás mellett sorakoznak az óvónőképző intézet hallgatóinak segítségével, irányításával készült bábok, királylányok, tündérek. Tanyai és kecskeméti úttörők megvalósított elképzelései. Végül felhívjuk figyelmeteket azokra a VIT-rendezvényekre, amelyeket mindkét házban igen gondosan előkészítettek. Szüléitek — ha megkérdezitek őket — biztosan elmondják, milyen érdekes esemény volt a hazánkban rendezett VIT! Bizonyára néhá- nyan azt a választ fogjátok kapni: ott voltam én is! Nagyon jó munkát kívánunk valamennyiőtöknek, a tartalmasnak, hasznosnak ígérkező úttörőévben, amikor úgy mint eddig most is segítséget kívánnak nyújtani az úttörőházak. * Pajtások! A Kincskereső szeptemberi számában — még kaphatói!) — nagyon érdekes ösz- szeállítást találhattok a kecskeméti emléktáblákról. Őrsöknek, rajoknak is hasznos olvasmány, hiszen a hírős város emlékeit valamennyien ismerni szeretné-- tek. Selmeci Katalin REJTVÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt alkalommal közölt fejtörő helyes megfejtését az alábbi ábrán közöljük. A megfejtést beküldők közül sorsolással döntöttük el, ki kapjon könyvjutalmat. Az iskolakönyv- tár-sorozat 1—1 példányát postáztuk Rencsár Teréznek, Tompára; Juhász Gábornak Madarasra; Lőrincz Katinak Kiskőrösre; Nagy Zoltánnak Lajosmi- zsére; Forsthoff er Tibornak Bácsalmásra; Széli Andreának Drágszélre; Kakuszi Lajosnak Kelebiára; Fekete Arankának Petőfiszállásra; Csendes Teréznek Kiskunhalasra; Berényi Zitának Kecskemétre. Zenenépszerűsités az NDK-ban A Német Demokratikus Köztársaságban évről évre gyarapodik a hangversenyek, zenés előadások rendezésére alkalmas koncerttermek és színpadok száma. A legnagyobb és leghíresebb közöttük az újjáépített berlini Állami Operaház, a berlini Komische Oper, a drezdai Kultúrpalota, a lipcsei Operaház, a frankfurti és a schwerini koncertcsarnok. A Berlinben tavaly felépült Köztársasági Palota reprezentatív hangversenyterme is újabb lehetőségeket kínál. Építik, illetve bővítik a lipcsei Gewandhaust, a drezdai Semper Operát és a berlini Színjátékházat. Az utóbbi években jelentős hangversenysorozatokat indítottak szabadtéri és parkszínpadokon, üzemekben és vidéken. Népszerűek például a drezdai Zwinger- szerenádok, a lipcsei Bach-esték. A berlini szimfónikusok eddig 25 hangversenyt adtak az építőmunkásoknak; a „Téli koncertek „vidéken” rendezvénysorozattal pedig felkeresik az ország kisebb településeit is. (BUDAPRESS—PANORAMA) \ Koránkelők
