Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

1977. szeptember 28. • PETŐFI NEPE • ( Szabályozókra várva • Figyelemreméltó tudósítást kopogott le a minap a telexgép: az Országos Tervhivatal illetékese bejelentette, hogy még szeptem­berben megtudják a vállalatok a szabályozó módosításokat. Kide­rült az is, hogy a tervező apparátus azért igyekezett a lehető legsür­gősebben „tálalni” ezeket a fon­tos ismereteket, hogy a vállalatok felkészülhessenek a jövő eszten­dei munkára, a központi szabá­lyokhoz időben hozzáigazíthassák saját programjukat. A hír mégsem váltott ki min­denütt kellő méltányolást. Ponto­sabban: hallottam véleményt vál­lalati szakembertől, akinek füle csak a tudósítás egyetlen részletét fogta föl. Mármint azt, hogy is­mét szabályozó módosítás lesz: is­mét változnak néhány területen a gazdálkodás írott törvényei, ö emigyen kommentálta a dolgot: az ember csak kapkodja fejét. Mi­re jó ez a folyton módosítás? Mi­re a meglevőt megismernénk, kezdhetjük az ismerkedést az új­jal. Másrészt akármilyen hamar bejelentik, közzéteszik az új sza­bályokat, a vállalatnak akkor is késő. Nem lehet egyik napról a másikra csak úgy átállítani a vál­tókat. Eddig a — bizony szélsőséges vélemény. Könnyű lenne most az­zal válaszolni, hogy a gazdasági szabályozók időnkénti fölülvizsgá- lata szükségszerű és rendjén való. A fejlődés követeli, no meg az, hogy — akár tetszik, akár nem — gyorsan módosulnak körülöttünk a gazdálkodás feltételei a világ­piaci áraktól kezdve a világpiaci verseny új és új követelményei­kig. • Miért ragaszkodnánk görcsö­sen azokhoz az előírásokhoz, ame­lyek más helyzetre születtek, meg­tették amit tőlük vártunk, idejük leszolgálván elavultak? Éppen gazdaságirányításunk erénye, vív­mánya, hogy idejében felismeri és végrehajtja a szükséges korrek­ciókat. Hogy a stabilitást nem ér­telmezi egyoldalúan, hanem a min­denkori igények ismeretében ru­galmasan reagál a népgazdaság munkáját meghatározó valameny- nyi környezeti tényezőre. Csakugyan — ez a vélekedés közismert és aligha kell különösen aláhúzni igazát. Annál izgalma­sabb, aktuálisabb kérdés az, hogy váratlanul éri-e az új módosítás a vállalatokat vagy sem. Izgalmas és felettébb fontos ezen meditál­ni, már csak azért is, mert a kér­dés olyasmire vet fényt, ami va­lóban érdemes a fölfedezésre. Mert anélkül, hogy most részle­tesen kitérnénk a várható módo­sításokra, annyit elég megjegyez­ni: nem lesz fordulat a gazdálko­dás szabályaiban. Nincs szó gyö­keres változtatásokról, hiszen az elmúlt esztendővel életbe léptetett előírások lényege továbbra is ér­vényes. Jól tudjuk: az 1976. ja­nuár 1-től működő szabályozók legfontosabb hivatása az, hogy a vállalatokat, magát a népgazda­ságot is, hatékonyabb gazdálkodás­ra sarkallja. Növekedett a termelői árszínvonal, módosultak az ár­arányok, csökkentek a külkereske­delmi árfolyamok. A nagyobb adókkal mérsékelni igyekeztek a vállalati nyereség — a központi erőforrások javára; jelentősen mó­dosult a vállalati jövedelelm- és keresetszabályozás rendszere, szi­gorodtak a fejlesztés (beruházás) finanszírozás feltételei, nagyobb szerepet kapott a hitel. A haté­konyság javítását szolgálta az esz­közlekötési járulék mérséklése, a bérterhek emelkedése. Ha mai és közeljövőbeli céljainkat szemügy­re vesszük, megállapíthatjuk: ezek nem változtak. Ma is a hatékony­ság javítása a legfontosabb teen­dőnk, hiszen ebben sajnos nem si­került akkorát előrelépni, amek­korát szerettünk volna, s amek­korát kellene. Márpedig ha céljaink változat­lanok eleve, csak a részletek fi­nomításáról lehet szó. Mégpedig azokon a területeken, amelyeken a meglevő előírások nem bizonyul­tak hatásosnak. Ha ezeket a terü­leteket megvizsgáljuk, két fontos következtetésre juthatunk. • Az első: a szabályozók a ter­melés egyes területein túlságosan kiegyenlített körülményeket te­remtettek. Mondhatnék úgy: nem differenciáltak megfelelően a jól és a kevésbé jól dolgozó vállalatok között. Lehetőséget engedtek túl­zott állami támogatásokra, és ál­lami kedvezmények igénybevéte­lére. A szabályozók egyebek kö­zött azért sem érték el teljes si­kerrel egyik legfontosabb felada­tukat: a gazdaság belső és külső egyensúlyának javítását. Az egye­di kivételek még mindig tapasz­talható rendszere áttekinthetetlen­né, nehezen elszámolhatóvá tette jónéhány túlságosan is kedvező helyzetet élvező vállalat munká­ját. Nyilvánvaló tehát a következ­tetés — és a módosítás — szán­déka: a szabályozók révén átte­kinthetőbb, egységesebb követel­ményrendszert szükséges teremte­ni. A lehetőségek határáig indo­kolt mérsékelni a központi erőfor­rásokból finanszírozott „túlbizto­sítást”, meg kell szüntetni a vál­lalatok inkubátorát, amely ugyan felfogja a világgazdasági változá­sok hatásait, ám valójában ezzel nem véd és nem segít — csak a gazdaságtalan termelést konzer­válja. Az is magától értetődik, hogy a módosított szabályoknak jobban kell honorálniok a maga­sabb teljesítményt; a kockáztat­ni merő. nagyobb gazdasági ered­ményt fölmutató vállalkozásokat. • A második következtetés tu­lajdonképpen visszautal az áláp- kérdésre: elképzelhető, hogy a változások szükségességét maguk a vállalatok ne látnák, ne látták volna? Hihető az, hogy a szakem­berek — hétköznapi munkájuk során — maguk ne tapasztalták volna elégszer: hol, miként kell igazítani, korrigálni? Hiszen ezek a követelmények éppen a tevé­kenységük közepette érzékelhetők testközelben! A kérdésben bizony a felelet: a változások időszerű­ségét maguknak a vállalatoknak is előre kellett látniok. Ezért meg­lepetésről, váratlan, későn érke­zett pályamódosításról beszélni aligha lehet. És aligha érdemes ... M. I. SIKERES BEMUTATKOZÁS VOLT Kapható már az új kazettás magnó ) / Az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron szakértők nézegették, vizsgáztatták a Budapesti Rádió- technikai Gépgyár újdonságát: az MK—27-es táskamagnót. Az új készülékben a szigorú zsűri sem talált kivetnivalót. Hangteljesít- ménve kétszerese az eddig gyár­tott MK—25-ös tinédzsermagnók­nak. Külseje annyira szépvonalú, tetszetős, hogy máris elnyerte a képzőművészeti zsűri díját. Egye­lőre két színben — sötétszürké­ben és zöldben — gyártják, ké­sőbb a most divatos militairlook stílusnak megfelelő zöldes-sárga árnyalattal bővül a színválaszték. — Az MK—25-ösök gyártása az idén befejeződik — tájékoztat Gémes Sándor, a budapesti gyár kereskedelmi igazgatója. — Ugyanez mondható el a sztereó­magnókról is. A termékváltás kü­szöbéhez értünk, a sort az új MK—27-esék nyitják meg. Ezt a típust elsősorban a fiataloknak szántuk, így annak ellenére, hogy az utód jóval többet tud az előd­jénél, fogyasztói árában nincs je­lentős változás. Mintegy kétezer­kétszáz forintért árusítják. — Szeptember elsején kezdő­dött a sorozatgyártás, és már az üzletekben is megjelent. Az idén 35 ezer darab, jövőre 120 ezer darab gyártását tervezzük. Ezek egy része természetesen exportra kerül, de a hazai ellátás is zavar­talannak ígérkezik, hiszen a ré­gebbi típusból fele ennyi készült. Az új, hordozható, kazettás mag­netofon teljes egészében a gyári tervezők munkája és az első olyan készülék, amelybe saját ké­szítésű motort szerelünk. Az ér­deklődők körében nagy sikert aratott újdonságunk a vasárnap zárult őszi BNV-n. V. Zs. • Az új MK—27-es táskamagnó. • A BNV-n a Budapesti Rádiótechni­kai gyár kiállította az első, lakosság ré­szére gyártott Vörös Szikra nevű magne­tofonját, amely körülbelül 30 kiló volt. A mellette eltörpülő 1,3 kiló súlyú MK—27-es kazettás magnetofon jó összeha­sonlítási alap arra, hogy mit fejlődött a hazai magnógyártás az elmúlt két évtized alatt. „Kodur” cső az Adria-kőolajvezetékhez Az Adria-kőolajvezetékhez, amely a jugoszláviai Rijéka kikötőből magyar területen át a pozsonyi Slovnaft kőolaj finomítóba szállít majd olajat, Kassán, a kelet-szlo­vákiai vasművekben megkezdték a különleges, nagy szilárdságú csövek gyártását, a „kodur” tí­pusú acélból. Ezt a négyzetmilli­méterenkint 53 kilogramm nyo­mószilárdságú acélfajtát a kassai kombinát szakemberei fejlesztet­ték ki. Az idei év negyedik negyedé­ben Kassáról Magyarországra, a vezeték építéséhez 2500 tonna — 630 milliméter átmérőjű — „ko­dur” csövet szállítanak. Idegenforgalmi gyorsmérleg Az év első nyolc hónapjában 9,3 millió külföldi lépte át határain­kat, megközelítően annyi, mint tavaly az egész évben. Az Orszá­gos Idegenforgalmi Tanács most elkészült gyorsmérlege szerint 5,4 millióan turistaként érkeztek — vagyis legalább egy éjszakát ha­zánkban töltötték — s másfél- millióan kirándulóként látogattak hazánkba, ami annyit jelent, hogy még az érkezés napján vissza is utaztak. Január elseje és augusztus vé­ge között 3,2 millió magyar ál­lampolgár utazott külföldre. Szá­muk 21 százalékkal — 514 000- rel — több mint 1976 azonos idő­szakában volt. Az adatok szerint körülbelül egyforma arányú a forgalomnövekedés a szocialista és a tőkés országokba. A külföldi idegenforgalom ez évi alakulását a szocialista or­szágokból érkezett vendégek szá­mának növekedése jellemzi, míg a nyugati országokból alig érkez­tek többen mint tavaly. A kül­földi turisták a tavalyinál 18 szá­zalékkal több, 34 millió éjszakát töltöttek el nálunk: döntő több­ségük szocialista országok állam­polgárai. A külföldiek közül ösz- szesen 1,8 millióan vettek igény­be kereskedelmi szálláshelyet — szállodát, bungalót, kempinget, fi. zetővendég-szolgálatot — s átla­gosan 3,8 éjszakára béreltek szál­lást. (MTI) Városgazdák A kecskeméti tanácsháza mel­lett napokig vízben' tocsogó ju­hart végül is illetéktelen embe­rei: mentették meg. A kínlódását megsajnáló járókelő harmadszor­ra, szerencséjére, olyan hivatal­ban kopogott, ahol intézkedtek, bár az ügy nem hozzájuk tarto­zott Megköszönték az észrevé­telt. a segítökcszséget. Lerázhat­ták volna a bejelentőt, tovább küldhették volna néhány ajtóval, de tudták, hogy ök könnyebben, gyorsabban utánajárhatnak a dolognak. Sajnos, viszonylag ritka az ilyen magatartás; nincs vagy ne­hezen lelhető fel a „gazda”. Ki ügyel a város „állagára”? Ki vigyáz a nagy költséggel, rá­fordítással létesített műtárgyak­ra. ki intézkedik az apróbb ba­jok kijavításáról, ki észleli a mű­ködési zavarokat? Papíron mindennek van fele­lőse, csak az olykor bonyolult áttételek és a szakosodás miatt a legtöbbször nehezen mozdít­ható a gépezet. Mondandómhoz Kecskemétről veszem a példákat, de hivatkoz­hatnék másutt szerzett tapaszta­lataimra is. Hazaiak, külföldiek csodálták a Két templom-közt, a díszkutat. Szép, minden elismerést megér­demel tervezője, fenntartója alig­ha. Hónapokig békanyálas, zöld moszatok csúfították, időnként kicsordult, túlfolyt a viz, rontot­ta a műalkotás kellemes hatását. Evekkel ezelőtt felszerelték a Lenin-szobrot megvilágító fény­szórókat. Valaki elhibázta beállí­tásukat, vagy meglazultak a csa­varok, és továbbra is fény nél­kül maradt Lenin alakja, mert a sugarak a posztamensre esnek. A közeli téren elültetett facse­mete túlélte a szárazságot, a hu­ligánok duhajkodását, és már ígéretes árnyékkal bíztatta a kö­zelben lakókat. A reményeket egy behemót teherautó zúzta szét, ránehezedett a növendék­szil mellett a fűben lapuló csa­tornanyílásra, és megsértett va­lamilyen csövet. Megindult a víznek árja. Telefonáltak ide, oda a környékbeliek, hiába. Mire el­jutottak az illetékeshez, kipusz­tult a fa. Igaz, kárpótlásul meg­maradt a tíz év előtti építkezés­kor ottfelejtett kőlap. Ki viszi el? Ki vágatja le a szobor elé nyú­ló ágat? Ki pótolja az emlékmű alapzatáról hiányzó márványla­pokat. Jön az esős ősz, a hideg, a fagy, tovább rongálódik az építmény. Ki vigyáz a város rendjére? Hajdanán a tizedesek járták az utcákat és jelentették az apróbb rongálódásokat. Feljegyezték, hogy Katona József édesapja, választott ember, állandóan ma­gával hordott egy kalapácsot, hegy beverje a kiálló szögeket. Maguk a tulajdonosok, lakók ha­jítottak néhány lapát földet a megsüppedt járdára, igazították el a ház körüli bajokat. Ma sokkal nehezebb az állag­megóvás. Szerszámok és hozzáér­tés hiányában legtöbben bosszan­kodva nézik a házakon, utakban, a víz- és csatornahálózatban ke­letkezett hibákat. Ugyanekkor a mind értékesebb közterület meg­óvása, karbantartása, az élet fel­gyorsult ritmusa megköveteli a legapróbb rendellenességek gyors észlelését és a szinte önműkö­dően működésbe lépő javító bri­gádok létét. Tíz- és százezer fo­rintokat spórolhat egy-egy váro­si tanács, ha idejekorán rendbe­hozzák az apróbb hibákat, meg­szüntetik a kisebb zavarokat. Ar­ról r em is szólva, hogy ilyen ha­nyagságok mennyire bosszantják a közvéleményt, rontják a han­gulatot, csökkentik a felelősség­érzetet. , A javulást mégsem egy új hi­vatal, szervezet alakításától vá­rom, sokkal fontosabb a szemlé­letváltozás. Ha minden hivatal, szervezet nagyobb felelősséget érez a köz iránt, ha mindenei magáénak érzi a várost, ha ai illetékesek rugalmasabban kezel­nék a jószándékú bejelentéseket, nem pusztulna el gondatlanság miatt egyetlen facsemete sem, nem rontanák a látványt törme­lékkupacok, nem fenyegetnék testi épségünket ottfelejtődött gödrök. Tudom, könnyebb valamit ja­vasolni, mint megvalósítani. De, ha több lesz a városgazda gon- dozottabb, szebb környezetben élünk. És ez nem csekélység. H. N. | BARÁTAINK ÉLETÉBŐL Az észt dal ünnepe Észtországban régi hagyománya van a dal ünnepének. Minden negyedik évben Tallinnban gyűl­nek össze a különböző városok, járások képviselői, énekesek, tán­cosok, zenészek, hogy összemér­jék tudásukat. 1962-ben rendezték először a gyermekdalok ünnepét. Ezen a nyáron negyedik alkalommal gyűltek össze az ifjú művészek Tallinnban, az amatőr-együttesek képviselői. A jelenlegi gyermek, dal fesztivált a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójának, valamint a lenini pio- nirszervezet 55. évfordulójának szentelték. A fesztiválon csaknem 30 ezer énekes és táncos vett részt. Lettországban és Litvániában is tartanak hagyományos dal- és táncünnepeket. (APN — KS) • Kórus — 3» ezer résztvevőfel; • Ifjú láncosok. Nagyüzemi baromfitenyésztés Kubában a baromfitenyésztés­nek már hagyományai vannak, de a kisüzemi, háztáji baromfite­nyésztésből csak az ötvenes évek derekától kezdve tértek át foko­zatosan a nagyüzemire. Ehhez a szükséges állatfajtákat és takar.’ mányt annak idején az Egyesült Államokból szerezték be, de oda is kellett exportálniuk a szár­nyasjószágot és a tojásokat. A forradalom után ez is gyö­keresen megváltozott. Sok aka­dályt, nehézséget kellett leküz- denie a fiatal államnak, de végül is sikerült saját erőből megte­remteni a nagyüzemi baromfite­nyésztési kombinátot (CAN), ame­lyet azután a többiek követték. A bolgár fővárosban a mostani, VI. ötéves terv időszaKában, 1976—80 között 88 ezer lakást építenek fel. A városban egyre több gyermek születik így aztán nagy szükség van arra a 17 ezer helyre is, amelyet a tervidőszak­ban felépített óvodák, bölcsődék és napközi otthonok nyújtanak számukra. A bolgár közgazdászok úgy tervezik, hogy a főváros la­kásproblémáit a következő 7—8 év alatt sikerül megoldani. Ez azt jelenti, hogy minden szófiai csa­lád önálló lakásba költözhet. A lakásépítés üteme az utóbbi időben nagymértékben felgyor­sult, hiszen a megelőző ötéves tervben csupán 47 525 lakást ad­tak át. a most előirányzottnak csak valamivel több mint a felét. Ügy tervezik, hogy az új laká­sok zömét a főváros lakótelepein építik fel. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy szükséges a régi belváros újjáépítése is. így aztán, összhangban Nagy-Szófia általá­nos rendezési tervével, végrehajt­ják a város centrumánál? re­konstrukcióját. A bolgár főváros nagyüzemei, intézményei, tudományos köz­pontjai is kiveszik a részüket a szófiaiak lakásgondjainak megol­dásából. Egymás után épülnek az üzemi lakótelepek — lehetőleg a gyárak közelében. Külön kis vá­ros épül a Kremikovci Kohászati Kombinát dolgozói számára. Ez 1965-ben már több mint négymil­lió tojótyúk volt a tenyészetek­ben, amelyek átlagosan évente 210 tojást tojtak. Tíz év alatt — 1974-re — a tojótyúkok száma 7 millióra nőtt és a tojás mennyi­sége is megsokszorozódott. Jelen­tősen emelkedett a hústermelés: évi átlagban 44 és fél ezer tonna baromfihúst termeltek a nagyüze­mek. A szigetországban 1980-ig to­vábbi beruházásokkal újabb ter­melésnövekedést terveznek: a to­jástermelést évi kétmilliárd, a baromfihús termelését pedig évi 120 ezer tonnára akarják növelni, (BUDAPRESS — PRENSA LATINAI az új szocialista nagyüzem — » bolgár fémkohászat legnagyobb létesítménye — 25 kilométerre van Szófiától. A bolgár házgyárak széles kör­ben felhasználják a szocialista or. szágok tapasztalatait. Arra töre­kednek, hogy az új lakásokba köl­tözők minden tekintetben elége­dettek legyenek a várva várt ott­honnal. 1977 kezdeményezése: a házgyárak házakra kiadott minő­ségi garancialevél. A tervezők és építők állandóan keresik az újat. Hamarosan fel­épül Szófia kísérleti lakónegyede, amely lehetőséget ad az építő­művészeknek, lakberendezőknek, hogy mind újabb lakástípusokat alakítsanak ki, s megismertessék eredményeikkel a fővárosiakat. A VII. ötéves terv szófiai la­kásépítési programja előirányoz­ta, hogy a lakótelepeket ne épü­letenként, hanem mint egységes egészt bocsássák az új tulajdono­sok rendelkezésére. Természetes; hogy a lakótelepek elképzelhetet­lenek óvodák és bölcsődék nél­kül. A program 63 új gyermekin­tézmény felépítését tervezi, de arra törekednek, hogy már léte­ző épületek ésszerű átalakításá­val további 5100 helyet biztosít­sanak. Ha a programot végre­hajtják a szófiai óvodáskori gye­rekek hatvan százaléka számár« lesz hely. I. Rajkova SOFIA-PRESS — KS Űj város épül a fővárosban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents