Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-21 / 222. szám
1977. szeptember 21. • PETŐFI NÉPE • f SPORT. SPORT - SPORT TÖMEGSPORT Sikerrel zárult a KPVDSZ megyei sportnapja A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő. 60. évfordulója tiszteletére, hétfőn Kecskeméten hatodik alkalommal került sor a Kereskedelmi. Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének megyei sportnapjára. A nagyszabású megyei vetélkedőt Egyed Ferenc, a KPVDSZ megyei titkára nyitotta meg. — Hat évvel ezelőtt — mondta — kilencvenkét versenyző indult, míg a mostani megyei döntőn több mint négyszáz vesz részt. Ez az adat hűen tükrözi az előrelépést. Jelentős az alapfokú versenyeken történt létszámnövekedés is. Igazi tömegsport-mozgalommá növekedett a KPVDSZ dolgozóinak évenként ismétlődő megmozdulása. Az ünnepélyes megnyitót követően lövészetben 12 férfi, 6 női, labdarúgásban 17 férfi, 4 női, tekében 6 férfi, 3 női, kézilabdában 5 férfi, 5 női csapat kezdte meg a versenyzést. Eredmények: Labdarúgás, férfiak: 1. Kecskeméti ZÖLDÉRT. 2. Kalocsai VenÁFÉSZ), 3. Palásti Tibor (Keceli ÁFÉSZ) Teke, nők: 1. UNIVER ÁFÉSZ, 2. Centrum Áruház, 3. Centrum Áruház. Egyéniben: 1. Kovács Jánosné, 2. Kelemen Béláné, 3. Lendvai Rebeka (mindhárom: UNIVER). Férfiak, csapatban: 1. Alföld Kér. Váll., 2. UNIVER ÁFÉSZ, 3. Kiskunhalasi ÁFÉSZ. Egyéniben: 1. Borbély László (UNIVER), 2. Nagy László (Centrum Áruház), 3. Csendes Sándor (Alföld Áruház). A csapatversenyben első helyezettek serlegeket, míg az egyéni számok győztesei értékes tiszteletdíjakat kaptak. A díjakat Egyed Ferenc, a KPVDSZ megyei titkára adta át a győzteseknek és helyezetteknek. • A ZÖLDÉRT kecskeméti csapata, a kispályás labdarúgó- torna győztese. déglátó, 3. Kecskeméti TÜZÉP. Nők: 1. Kecskeméti RÖVIKÖT, 2. Bajai BRK, 3. Kunszentmiklósi TEMAFORG. Kézilabda, nők: 1. Bács megyei Élelmiszer Kisker., 2. UNIVER ÁFÉSZ, 3. Alföld Kér. Váll. Lövészet, nők: 1. Dunavecsei ÁFÉSZ. 2. Keceli ÁFÉSZ, 3. UNIVER ÁFÉSZ. Egyéniben:» 1. Schreiner Jánosné (Dunavecsei ÁFÉSZ), 2. Seiben Gyuláné (Dunavecsei ÁFÉSZ), 3. Szenes Er- nőné (Kunszentmiklósi TEMÄ- FORG). Férfiak, csapatban: 1. Keceli ÁFÉSZ, 2. UNIVER ÁFÉSZ, 3. Dunavecsei ÁFÉSZ. Egyéniben: 1. Hajdú István (UNIVER), 2. Kerezsi János (Keceli • Az Alföld Áruház csapata nagy harcot vívott a Dunavecsei ÁFÉSZ együttesével. • Egy izgalmas pillanat a TÜZÉP—BRK mérkő' zésről. (Banczik István felvételei) MA: Salgótarjánban rendezték az élmúlt hét végén az eddigi legnagyobb létszámú országos vi- tíékbajnokságot, s nézőkben sem volt hiány. A versenyt 800 néző szurkolta végig. A legnagyobb küzdelmek nem a döntőben, hanem a döntőbe jutásért folytak, i Itt vérzett el például a kecskeméti Vígh. Kertli, Borbély, a bajai Kovács és a félegyházi Flórián is. Harmatsúlyban: 3. Kovács (Bajai SK). Kisváltósúly: 3. Borbély (Honvéd Kun Béla SE). Váltósúly: 1. Pintér Tibor (Honvéd Kun B. SE) . . . 3. Vígh (KSC). Nagy váltósúly: 1. Hideg László (Honvéd Kun Béla SE)... 3. Kertli (KSC). Félnehézsúly: 3. Flórián (Honvéd Kun B. SE). Nehézsúlyban: Csala (KSC) a selejtezők során a későbbi bajnok Rédertől kapott ki, s nem szerzett helyezést. Izgalmakban bővelkedő, fordulatos versenyt láthatott szombatvasárnap Kecskeméten a 623. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában bezsúfolt kisszámú közönség. Az idei II. korcsoportú ifjúsági kötöttfogású vidéki csapatbajnokságra nyolc csapat mérlegelt be, s csak a CVSE nem érkezett meg. A legnagyobb izgalmat a KSC vezetői élték át, mivel a mérlegelés lezárása előtt pár perccel érkezett Bobán, a csapat egyik erőssége. Mint később kiderült — minősítési könyv nélkül —, s így a szombati versenynapon nem állhatott szőnyegre. Herczeg viszont labdarúgó-mérkőzéseket vezetett és ő csak másnap tudott „beszállni”. A 81 kg-os Kovács nagyszerűen küzdött szombaton, de úgy látszik belefáradt a küzdelmekbe, mert vasárnap már be sem mérlegelt. Az egyébként tehetséges, de fegyelmezetlen és felkészületlen csonka csapatunk a leírtak ellenére igyekezett helytállni és a kiegyensúlyozott mezőnyben végül is megszerezte a DVTK elleni bravúros döntetlennel a továbbjutáshoz szükséges hatodik helyezést. Eredmények: I. forduló: Esztergom—DVTK 4:6, DKSE—KSC 9:1, SZEOL— DVSC 3:7, Szolnok—Eger 3:7. Folyik a nevezés a jövő hét végén sorra kerülő Petőfi Népe Kupa ökölvívó versenyre. A rendezőkhöz eddig 12 egyesület nevezése futott be. ami arra mutat, hogy a CSB hatására máris növekszik az érdeklődés más versenyek iránt is. * * * A hét végén Budapesten a Pataki István serdülő emlékversenyen Lakatos Zoltán (KSC) a pehelysúlyban első helyen végzett. Szereplése az országos bajnokság szempontjából biztató. * * * A következő CSB-mérkőzést pénteken. szeptember 23-án rendezik meg Kecskeméten, a városi sportcsarnokban. A jelek szerint most sokkal jobban áll a KSC ökölvívó csapata. Az ellenfél, a Petőfibánya, mint ismeretes a tavaszi fordulóban Petőfi- bányán nagyon szoros, 12—10 arányban győzte le a KSC-t, — Bízunk a visszavágó sikerében — mondta Oláh Gyula intéző. — Minden bizonnyal 10 súlycsoportban versenyzőt tudunk állítani. Vígh, Csala, Pászti, Görög, Bajtai, ifj. Molnár a siker reményében veheti fel a küzdelmet. Esetleg Orbán indulására is számíthatunk. A . mérkőzést egyébként pénteken délután 17 órától rendezzük. s reméljük, hogy megszületik a CSB során az első kecskeméti győzelem. II. forduló: Esztergom—DKSE 2:8, DVTK—KSC 5:5, SZEOL— Szolnok 3:6, DVSC—Eger 5:5. III. forduló: DVTK—DKSE 5:5, KSC—Eger 3:7, DVSC—Szolnok 6:4. IV. forduló: DVTK—Eger 3:7, DKSE—DVSC 9:1. 1. DKSE, 2. Eger, 3. DVSC. 4. DVTK, 5. Szolnoki MÁV, 6. KSC. * * * A két napra tervezett „B” kategóriájú felnőtt szabadfogású ^Imrik Károly” vándordíjas emlékverseny a csekély részvétel miatt szombaton befejeződött Miskolcon. Megyénkből a BSK versenyzői indultak. 48 kg-ban Fe- renczi első, 82 kg-ban Wessenhoffer harmadik helyen végzett. * * * A KSC versenyzői, Budapesten versenyeztek a Ganz-MÁVAG Kőbányai úti birkózócsarnokában megrendezett felnőtt I—IV. o. kötöttfogású versenyén. Pulai és Konkoly nem tudott dobogóra jutni az igen erős és népes mezőnyben. A Sárközi-fivérek ezúttal a 82 kg-osok súlycsoportjában próbálkoztak sikerrel. Sárközi Ferenc a „veterán” Hornyák (BVSC) és a nagyon tehetséges fiatal Birkás (Újpesti Dózsa) mögött az előkelő harmadik helyen végzett. K. S. Előkészületi mérkőzés Kecskeméti SC—Szolnoki MTE, Kecskemét, Széktói Stadion 15 óra. Területi bajnokság MFSC—KSC II. Műszaki Főiskola pálya 15 óra. Megyei bajnokság A telexvonal hibája miatt hétfőn csak a mérkőzés eredményét sikerült megszereznünk a Vas- kúton lejátszott bajnoki találkozóról. A mérkőzés tudósítását itt közöljük. Honvéd Mezőfi SE—Vaskút 1—0 (0-0) Vaskút, 100 néző. Vezette: Németh. H. Mezőfi SE: Kiss — Érsek, Varga, Puskás, Popp, Bodor, Seres, Ábel, Zajcz, (Horváth), Farkas, Vígh. Edző: Krivy Ottó. Vaskút: Bergmann — Leitner, Malus, Germán II., Benkovics, Csóti, Dömény, Náltháner, Nagy, (Matusek), Germán I., Körmendi. Edző: Wéber János. A második félidőben a Mezőfi SE távoli lövésből szerezte meg a győztes gólt. Góllövő: Horváth. Jók: Popp, Ábel, Horváth, illetve Benkovics, Leitner, Matus. Kiállítva: Matusek. illetve Bodor és Érsek. Asztalitenisz MEGYEI'FÉRFI CSB EREDMÉNYEK Kkfházi Szövetkezeti SE— Mélykút 13—3 Győztesek: Rigó dr. 4, Csenki G. 4, Csenki M. 3, Osányi 2, illetve Bundula 2, Szőke 1. Kkfházi Szövetkezeti SE— Kalocsai SE 14—2 Győztesek: Csenki M. 4, Rigó dr. 4, Csenki G. 4, Csányi 2. illetve Pásti I, Szilasi 1. Kiskunmajsa— Kiskunhalasi AC 10—6 Győztesek: Bognár 4, Kárpáti 4, Kálló 2, illetve Ambrus 2, Kapitány 2, Lakos 1, Szőlősi 1. Tázlár—Kiskunmajsa 13—3 Győztesek: Horváth 4, Judák I. 3, Judák II. 3, Pethő 3, illetve Kárpáti 2, Kálló 1. Kiskőrös—Kiskunmajsa 13—3 Győztesek: Ambrus 4, Sebestyén 4, Font 3, Baksa 2, illetve Bognár 2, Kálló 1. Tiszakécske—Mélykút 10—6 Győztesek: Kara 3, Szentendrei 3, Jóljárt 2, Kosik 2, illetve Szőke 3, Kovács 2, Sziráczki 1. Dunaújváros nyerte az ifjúsági vidéki birkózó CSB-t KÉZILABDA Egy hét alatt 3 pontot szerzett a KAC Szeghalom—Kiskunhalasi AC 9—9 (6—6) NB II. női. Szeghalom, 100 néző. Vezette: Andriska, Nagy. KAC: Varga — Frittmann, Takács 6, Erdész 1, Molnár 1, Rieg- ler 1, Tari. Csere: Rabi, Rózsahegyi, Kocsis, Péntek, Szanyi. Edző: Horváth István. A kiesés ellen küzdő Szeghalom ellen értékes pontot szerzett a KAC. A halasiak az első félidő 18. percétől — amikor Frittmannt véglegesen kiállították — 5 mezőnyjátékossal játszották végig a mérkőzést. Ikladi Vasas—BÁCSÉP 21—17 (10—7) NB II. férfi. Iklad, 300 néző. Vezette: Csipkó, Kiss. BÁCSÉP: Lovász — Farkas 8, Deák 1, Rácz — Bóna 3, Tóth 4, Patvaros 1. Csere: Varjú. Sárkány, Earna 3, Sebessy. Edző: Czagány Károly. A listavezető hazai együttes nagy lendülettel kezdett, s csakhamar 3—0 arányban vezettek. Igaz, közben a kapkodó kecskeKÉZILABDA NB II. Két egygólos győzelem Kecskeméti TE— Váci PENOMAH 6—5 (5—4) NB II. női. Kecskemét. Vezet' te: Kovács, Merity. KTE: Deák — Cs. Kovács • 1, Takács 4, Gergely 1, Peszmet, Ba- tó, Fekete. Csere: Kocsis, Danka. Edző: Zubornyák Anidrásné. Vác: Schnuck — Csőke 1, Pettyes, Kucsa, Szinács 3, Papp 1, Borúiért. Csere: Rétiné, Nógrádi. Kitűnően védekezett a kecskeméti csapat, s jobban is játszott. Kár, hogy a büntétőket nem tudták értékesíteni. A KTE 10 büntetődobásból nyolcat kihagyott, s így csak 1 góllal nyert. A befejezés előtt 9 másodperccel 6—5 állásnál a játékvezető 7-est méti csapat két büntetőt is elhibázott. A folytatásban kiegyenlített lett a játék, s az eredmény is 5—5-re alakult. A félidő vége felé újabb 7-est, majd „ziccereket” hibázott a BÁCSÉP csapata, s így 10—7 arányú ikladi vezetéssel fordultak. A folytatás sem volt jobb. A második játékrész közepén már 18—10 volt az állás a hazaiak javára, amit a mérkőzés végéig a kecskemétiek csak valamivel tudták csökkenteni. Jók: Lovász, Farkas, Barna. Kiskunhalasi AC—Váci FORTE 11—10 (7—5) NB II. női. Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Antal, Farkas. KAC: Varga — Rózsahegyi 4, Takács 4, Szanyi, Erdész. Molnár 2, Tari. Csere: Rabi, Kocsis, Péntek. Edző: Horváth István. Az első félidőben szerzett vezetést a KAC végig megtartotta. A szemerkélő esőben, csúszós pályán rendezett mérkőzésen a KAC jó védekezésével szerezte az értékes pontokat. Jók: Varga, Rózsahegyi, Takács. ítélt a váciak javára. A büntetőt azonban a kapufára dobták. Jánoshalma— Szentesi Kontakta 11—10 (4—5) NB II. női. Jánoshalma, 100 néző. Vezette: Hornyik, Vaskó. Jánoshalma: Bartók — Mikó M., Mikó I., Debella K. 2, De- toella I. 5, Fenyvesi 4, Nagy. Csere: Lengyel, Juhász. Edző: Rátái Róbertné. Szentes: Erdőháti — Lovas, Kerekes, Marozsán 4, Ambrus 2, Raff a, Kőtelekiné 4. Csere: Orosz. Vizes, csúszós pályán felváltva estek a gólok az első félidőben, de a Szentes vezetett. A szünet után a jánoshalmi csapat jobban védekezett. Jók: Bartók, Debella I„ illetve Erdőháti, Kőtelekiné. IBUSZ-szal a Rapid-Honvéd mérkőzésre r .cnn .-OZ! ;;”!OC7 Az IBUSZ kecskeméti irodája a Rapid—Honvéd mérkőzésre társasutazást hirdet november 1-től 3-ig. Az elhelyezés Pozsonyban és Bécsben egy-egy éjszaka, 2—3 ágyas szobákban, félpenzióval. A programban szerepel városnézés Pozsonyban és a mérkőzés megtekintése Becsben. A résztvételi díj 1500 forint. A költőpénzre 168 forintért 110 osztrák schilling. Jelentkezni lehet az IBUSZ kecskeméti irodájában, Széchenyi tér 1—3, vagy telefonon: 11-400. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Idegenben a volt NB I-es csapatok SAKK Tipográfia-siker a rangadón! A megyei csapatbajnokság IX. foN dulójában biztos győzelmet aratott a Kecskeméti Tipográfia TE csapata a kecskeméti helyi rangadón. Ezzel gyakorlatilag már megnyerte a bajnokságot. A forduló többi mérkőzésén a várt eredmények születtek. Részletes eredmények: Kecskeméti Tipográfia TE— Kecskeméti MFSC 7,5:4,5 Körösi I.—Tesinszky 0:1, Soós—Lin- czer 1:0, Zsiros L.—Kalmár 0:1, Körösi II.—Papp 1:0, Borsos—Bottá 1:0, Horváth—Csillag 0:1. Mészáros—Dósai 1:0. Kökény Z.—Kátai 0,5:0,5, Gyarmati—Csősz 0:1, Tőzsér—Fazekas 1:0, ifj. Polgár—Flaisz 1:0, Kutas—Cseh 1:0. Lajosmizsei KSE—Kelebial KNSK 7:5 Tóth—Farkas X. 1:0, Skultéti—Horváth 1:0, Berki—Pölhe 0:1, Godó— Farkas J. 1:0. Hajdú—Varga 1:0, Szabó—Horváth J. 1:0. Balogh—Kákonyi 0:1, Kemenczei—Janovák 0:1, Mozsár —Mucsi 1:0. Fodor—Kákonyi J. 0:1, Bangó—Lukács 1:0. Móczó—Katus 0:1. BÁCSÉP SC II—Kalocsai SE 8,5:3,5 Korom—Szántó 0:1. Czeglédi—Rup- páner 0:1. Hajagos—Czibulka 1:0, Pólyák I.—dr. Németh 1:0, Centgráf— Folkmann 1:0, Madi—Bükkös 1:0, Balázs—Kóródi 1:0. Komróczky I—Nagy 0,5:0,5, Donkó—dr. Teleki 1:0. Horváth J.—Bóka 1:0, Komróczky Z.— Nagy S. 0:1, Lénáit M.—Németh Z. 1:0. Kecskeméti Spartacus— Jánoshalmi Spartacus 6,5:5,5 Andrássi—Kurucsainé 1:0. Gömörl Faddi 0,5:0.5. Torma—Kurucsai 0:1, Kovács L.—Kriván 1:0. Szabó A.—Török 1:0. Merász—Ignatovics 1:0, Csorba-Juhász 0:1. Miháosi—Bányai 1:0. Kiss—Rabb 0:1, Kosa—Zámbó 0:1, Vida—Magyar 1:0. Kosa Zs.—Czilfra 0:1. Kklházi Műanyag- Bajai Spartacus 5:7 ■Baiksai—Sztrikinácz 0:1, Vass—Pes- talits 1:0. Szórádi— Lajdl 0:1, Mészáros—Borsodi 0,5:0,5, Farkas K.—Kormányos 1:0, Nánási—Schön 0:1, Pallos J.—György 1:0. Kukucska—Mat- kovics 0,5:0,5. Farkas Zs.—Nagy-Szabó Orl, Peszleg—Csatai 0:1, Szabó— Zélity 0:1, Kovács—Barta 1:0. Kiskunhalasi MEDOSZ— Kecskeméti Tipográfia II. 7:5 Hegedűs—Krizsány 1:0, Tóth Z.— Garaguly 1:0, Lehoczky—Paróczai 1:0, HoUósi—Simon-Balanyi 0:1, Soós—Solti 1:0, Szabó—dr. Huri 1:0, ifj. Lehoczky—Roszik 0:1, Szécsényi—Nagy 1:0, Fazekas—Zsiros M. 0:1, Zseni— Czapárik 1:0. Lábodi—Csabai 0:1, Hegedűs I.T-ifj. Huri 0:1. A bajnokság Vili. fordulójában 3 Kalocsai SE ifjúsági versenyzőt nem szerepeltStett, ezért a Versenybíróság összeredményükből egy büntetőpont levonását rendelte el. A bajnokság állása: 1. Kecsk. Tip. 9 9 ------- 82,5:25,5 14 2 . Kecsk. MFSC 9 6 1 2 66,5:41,3 1* 3. BÁCSÉP II. 9 6 1 2 66:42 1* 4. Kalocsai SE* 9 6 1 2 63,5:44,3 1* 5. Bajai. Spart. 9 5 1 3 62,5:45,5 ti 6. Kkh. Medosz 9 4 1 4 49,5:58,5 * 7. K. Tip. II. 9 4 — 5 53:55 $ 8. Kecsk. Spart. 9 4 — 5 46:62 B 9. Kkfh. Műany. 9 3 1 5 51 :57 f 10. Jáinosh. Sp. 9 3 — 6 50,5:57,5 6 11. Lajosm. KSE 9 1 — 8 24,5:83,5 í 12. Keleb. KNSK 9 ------ 9 32,5:75,5 S A *-gal jelölt csapattól egy büntetőpont levonva. A bajnokság állása a továbbjutás szempontjából: »- I» .Kecsk. Tip. 7 7 ------- 64,5:19,5 K 2 . Bajai Sp. 8 5 1 2 58,5:37,5 14 3. K. MFSC 7 5 1 1 54:30 14 4. Kalocsai SE* 7 5 1 1 51,5:32,5 105. Kecsk. Spart. 7 4 — 3 39,5:44,5 8 6. Kkh. Medosz 7 3 1 3 40,5:43,5 t 7. Kkfh. Műany. 8 3 — 5 45:51 S 8. Jánosh. Sp. 7 3 — 4 38,5:45,5 8 9. Lajosm. KSE 8 1 — 7 21,5:74,5 1 10. Keleb. KNSK 8 ----- 8 30,5:65,5 0 A *-gal jelölt csapattól egy büntetőpont levonva. A bajnokság következő, X. (utolsó előtti) fordulójára f. hó 25-én, vasárnap kerül sor. Ekkor ismét rangadót játszanak majd Kalocsán, ahol a Kecsk. Tipográfia csapata vendégszerepei. Ezen a mérkőzésen a helyezések sorsa is eldől. Gimes György A totó 39. heti, szeptember 25-i szelvényén a következő elosztásban találunk NB Il-es, és NB III-as csapatokat : az NB II-ből ezen a héten hat mérkőzés, míg az NB Ill-ból, a pótmérkőzéseket is beleszámítva, tíz mérkőzésre kell tippelni. Az első két helyien találjuk a tavalyi NB I-es csapatok idegenbeli szereplését: Várpalota—Dorog, Vác—Salgótarján. A negyedik helyen rangadó jellegű ösz- szecsapás (Vasas Izzó—Volán) nehezíti a fogadók feladatát, de annak tűnik a többi mérkőzés is (Kazincbarcika—Komló, Szekszárd—MÁV DAC, Eger—Budafok) főleg a szekszárdi, mivel a hazaiak nagyon gyengén szerepelnek, a vendégekkel együtt. Az NB Hl-ból részben jól szereplő, részben mérsékelten játszó csapatok mérkőzései kerültek fel a szelvényre. Ide sorolhatjuk a Gyula—Debreceni MTE, a Sátoraljaújhely—Szarvas, a Salg. Síküveg—Szolnoki MÁV, valamint Bem SE—ÉGSZÖV MEDOSZ mérkőzéseket. Ismét helyet kapott a szelvényen a Kecskeméti SC együttese, amely Dunaújvárosban, az Építők ellen lép pályára. Nehéz mérkőzés előtt áll a Pécsi VSk és az Oroszlányi Bányász, mert vendégként kell játszaniuk a javítani szándékozó Bauxitbányász, illetve a KOMÉP otthonában. Tippjeink: 1. Várpalotai Bányász—Dorogi AC. NB II. A hazaiaknak szerencsét hozott a hetedik forduló, mert megszerezték első győzelmüket, ami újabb ösztönzést adhat a további \ sikeres mérkőzésekhez. Igaz ezen a találkozón a vendégek egy klasszissal jobbak. ám meglepetés előfordulhat. Tippünk: 2. x. 2. Váci Híradás—Salgótarjáni BTC. NB II. A váciak idegenbeli győzelmükkel váitozjatlanul tartják előkelő helyüket a tabellán. A rutinosabb vendégek ellen hazai pályán is nehéz mérkőzés vár rájuk. Mindhárom eredmény lehetséges. Tippünk: 2, 1. 3. Kazincbarcikai Vegyész—Komlói Bányász. NB II. A Vegyész újonc létére jól szerepel, de a komlóiak is. A tavalyi bajnoksághoz képest sokat javult a komlóiak játéka, amelyet igazol jelenlegi helyük a tabellán. Nagy küzdelemben, pontosztozkodás a legvalószínűbb. Tippünk: x. 4. Vasas Izzó—Volán SC. NB II. A két fővárosi együttes rangadóján, amely háromesélyes, döntő lehet a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma. / Tippünk: X, 1. 5. Szekszárdi Dózsa—MÁV DAC (Győr). NB II. A szekszárdiak gyenge játéka . feltűnő, mivel túl a hetedik fordulón még nyeretlenek és az utolsó helyen állnak. A szintén mérsékelten szereplő győriek ellen, a Dózsának reménye lehet, hogy megszerzi az első győzelmét. Tippünk: 1. 6. Eger SE—Budafoki MTE Kinizsi. NB II. Az egriek vasárnap kikaptak Győrben és változatlanul a tabella alsó. felében tanyáznak. A gólképes vendégek ellen ez nehéz lesz, de a hazai pálya előnye sokat segíthet. Tippünk: x, 1. 7. Gyulai SE—Debreceni MTE. NB III. Keleti csoport. A gyulaiak nagy bravúrt hajtottak végre az elmúlt fordulóban, mert a listavezető és veretlen kisvárdaiakat otthonukban győzték le, fölényes biztonsággal. Most is esélyesek a két pontra, a meglepően gyengén játszó vendégek ellen. Tippünk: l. 8. Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV—Szarvasi Főiskola Spartacus. NB III. Keleti csoport. A nagyobb rutin és a jobb helyezés a vendégek mellett szól, de a MEDOSZ hazai pályán mégis nyerhet a rap- szódikusan szereplő szarvasiak ellen. Tippünk: x. l. 9. Salgótarjáni Síküveggyár—Szolnoki MÁV. NB III. Keleti. csoport. Az üveggyáriaknak nem megy a játék az idei bajnokságban. A szolnokiak sem dicsekedhetnek eredményeikkel. A nagyobb rutin a vendégek sikerét hozhatja. Tippünk: 2. 10. Honvéd Bem SE—MEDOSZ ÉGSZÖV. NB III. Középcsoport. A honvédegyüttes gyenge teljesítményével az utolsó helyre esett vissza. A jobb ÉGSZÖV idegenben is esélyesebb. Meglepetés persze előfordulhat. Tippünk: 2, x. IX. Dunaújvárosi Építők—Kecskeméti SC. NB III. Középcsoport. A KSC az elmúlt héten fölényesen nyert az ESMTK ellen hazai pályán. Az Építők kikapott a fővárosban a Pénzügyőrtől. A mérkőzés háromesélyes. Tippünk: 1, 2. 12. Bauxitbányász SE (Tapolcai- Pécsi VSK. NB III. Nyugati csoport. A listavezető pécsiekre nehéz másfél óra vár Tapolcán, mert a hazaiak javítani szeretnének. Közel egyenlők az esélyek. Tippünk: x, 1. 13. KOMÉP (Tatabánya)—Oroszlányi Bányász. NB in. Nyugati csoport. A KOMÉP eddigi teljesítménye ötvenszázalékos. Lassan kezdi megszokni a magasabb osztályt. Az oroszlányiak sem mehetnek biztosra. Tippünk: l, 2.-1- 1 mérkőzés: 14. Balassagyarmati SE—Pénzügyőr SE. NB III. Középcsöport. Az NB III-as mezőny egyetlen veretlen csapata a hazai gárda, s ez önmagáért beszél. Ennek ellenére, nincs lényeges különbség a két , csapat között. A hazai pálya előnye most is sikert eredményezhet. Tippünk: l. A további mérkőzésekre a tippjeink: X, x. D. I. RÖVIDEN Számítógépes vonalbíró készüléket használnak a jövő hétfőn Edinburghban megkezdődő teniszversenyen — jelenti a Reuter hírügynökség —, a berendezést egy héttel a rajt előtt a sajtó képviselőinek be is mutatták. Az új készülék a következőképpen működik: a labdát különleges hajszálvékony vezetőszálakkal látják el, míg az oldal- és alapvonalakra hálósán szőtt vezetékrendszert helyeznek el. Ha a labda a vonalakat érinti, kívül vagy belül súrolja, az áramkör záródik és fény-, vagy hangjelzés „bizonyítja” hol ért földet a labda. Más színű jel „értékeli” az out-okat, illetve a pályán belül földet ért labdákat. Minden labda útját különlegesen programozott számítógép követi és „bírálja”. (MTI) • Az Európai Labdarúgó Szövetség a Manchester United csapatát kizárta az európai kupamérkőzésekből, mert szurkolói St. Etienneben a múlt héten törtek- zúzt-ak, és a stadionban botrányt rendeztek. Képünkön: Dave Sexton, az angol klub igazgatója nyilatkozik. (Telefotó—AP—MTI—KS) j „ÖK&LVÍVÁS ; Pintért Hideg orsMgo^vid^kbajnpk Kovacsf Borbély, \ígh,^e^i ésFlorianbronzermes