Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-21 / 222. szám

1977. szeptember 21. PETŐFI NÉPI • t gOYBDÜTJlLLŐ KmmMtlSYVZtSi ;M ffi­ÜíÁOTáKy KÉSZtíL HÉMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSSAL _ • .: HELSINKI SZELLEMÉBEN-—A FŐVÁROSOK MEGXSMEKTETÉSEERT „.X.; . . f..;. ' " : ‘ A .y“ ; .* Kecskeméttel ismerkednek a kutatók Annak idején tudósítottuk ol­vasóinkat róla — az elmúlt esz­tendőben —, hogy Bács-Kiskun megye székhelyén került sor a le­véltárosok országos konferenciá­jára. Az esemény jó alkalmul szolgált arra is akkor, hogy a nagyközönség előtt ismételten hangsúlyt kapjon a törvényben is rögzített, félreérthetetlenül megfogalmazott kötelességünk: meg kell őrizni, az utókor szá­mára meg kell menteni és min­den érdeklődő számára hozzá­férhetővé kell tenni a múlt do­kumentumait, írásos emlékeit. Az említett sikeres tanácsko­zás többféleképpen is ráirányí­totta a figyelmet a kecskeméti levéltárra; e sajátos feladatkörű Intézmény eredményeire és gondjaira. (Az eredmények azó­ta — több tudományos értékű kiadvány megjelentetésével is — tovább bővültek; s a gondok — az égető helyhiány stb. — csak fokozódtak, súlyosbodtak.) Azúttal — ma — ismételten a valóságos kincseket őrző levél­tárunkra irányítja a figyelmet egy, a maga nemében egyedül­álló, rendkívül jelentős és érde­kes esemény. Az európai főváro­sok tudós kutatói és könyvkiadá­si szakemberei jönnek el a hí­rős városba, hogy egy nemzet­közi munkaértekezlet utolsó nap­ján ismerkedjenek Kecskemét­tel. Az előzményekhez tartozik, hogy Budapest centenáriuma al­kalmával a fővárosban tanács­koztak az európai fővárosok pol­gármesterei. Az akkor aláírt zá­ródokumentum szellemében kez­deményezte később Budapest Fő­város Levéltára annak a kiad­ványnak az elkészítését és több nyelven való megjelentetését, amely az alábbi címet viseli majd: „Az európai fővárosok építészeti emlékeinek forrásai". A kiadvány részletes tervét a szakemberek elkészítették, s azt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága is elfogadta; ahhoz a szükséges anyagi támogatást is megszavazta. A vállalkozást az illetékes minisztériumok is tá­mogatták. Sőt később az UNES­CO keretében működő Nemzet­közi Levéltáros Szövetség saját publikációinak sorába iktatta a most már széles körben nagy előzetes érdeklődést kiváltó ki­adványt, melynek a terjedelme mintegy ezer oldal 'lesz. A három évvel ezelőtti kezde­ményezés, illetve a kutatói-szer­kesztői munkafolyamat megin­dulása óta összesen huszonegy európai főváros — Amszterdam, Athén, Bécs, Bern, Belgrád, Bonn, Brüsszel, Bukarest, Dub­lin, Helsinki, Koppenhága, Lon­don, Madrid, Moszkva, Oslo, Pá­rizs, Prága, Róma, Stockholm, Szófia és Varsó — vállalkozott a részvételre, s kapcsolódott be a közös munkába. Megalakult a nemzetközi szerkesztői bizottság; dr. Ságvári Ágnes, Budapest Fő­város Levéltárának főigazgatója lett a főszerkesztő. Azóta az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kö­zös publikáció az örvendetesen szélesedő európai együttműködés egyik fontos eleme. Végleges megszületését azóta Dolgik, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő levéltár vezetője is szorgalmazta többek között. Érdemes megnézni röviden, hogy mit is fog tartalmazni majd ez a vaskos kötet. Már említet­tük : egyedülálló kezdeményezés­ről van szó; eddig még csak ha­sonló mű sem született. Magá­ban foglalja majd a fővárosok történeti városmagjának megszü­letésével kapcsolatos forrásanya­gokat; az időközben elkészült és megvalósított rendezési terveket; az építési stílusok alkalmazásá­nak arányait és módjait; s vé­gül azokat a módozatokat és tö­rekvéseket, ahogyan a történeti városmagokat mindenfelé meg­próbálták beépíteni, átmenteni a modem városrészekbe. S itt álljunk meg egy szóra. Ugyanis elsősorban ez utóbbi az oka-magyarázata annak, hogy a nagy mű írói és készítői éppen Kecskemétre látogatnak; s hogy épp e város falai között fejezik be fontos nemzetközi értekezle­tüket. Hisz eléggé köztudott ma már, hogy o hírős városban ta­pasztalható hagyományőrző tö­rekvések széles körben elismerést arattak. A városközpont gyöke­res átalakítása, a régi és sokáig elhanyagolt műemléki épületek „újjávarázsolása”, beépítése az egyre szépülő városképi össz­hangba: megannyi olyan intéz­kedés, történés és városszépítésl, környezetesztétikai eredmény, amely nem kerüli el az érdeklő­dő, s gondolkodó emberek fi­gyelmét. A holnapi, egésznapos prog­ram jó alkalmat nyújt a Moszk­vából, Varsóból, Brüsszelből és más fővárosokból hozzánk érke­ző kutatóknak, tudós levéltáro­soknak és könyvkiadási szakem­bereknek arra, hogy közelről kapjanak hű képet egy nagysze­rű ütemmel fejlődő, ám ellent­mondásoktól sem mentes, immár csaknem százezer lakosú város­ról. A Tudomány és Technika Háza, a Naiv Múzeum, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, az új kerámia stúdió a „sétálós utcá”-val, s az új „pihenő tér”- rel együtt nyilván elismerést vált ki azokban, akik sajátos munkájuk végzése közben azon fáradoznak, hogy az új alakulá­sa közben megmentsék a régit. Varga Mihály Kiváló üzemi könyvtár Mindössze negyven négyzetmé­ternyi helyet foglal Baján, a Ganz Villamossági Művek Készülékgyá­rában az üzemi könyvtár. Felada­ta kettős: szépirodalommal és műszaki kiadványokkal látja el olvasóit. S hogy mindkét tenniva­lóját jól végzi azt tanúsítják eredményei. A könyvtár első igazi szakmai sikerét 1975-ben érte el, amikor egyszerre két élső dijat is el­nyert az Olvasó Munkásért pá­lyázaton. Öváry Éva könyvtáros maga is meglepődött, hogy az ol­vasók szervezésében, a munkás- művelődés segítésében alkalma­zott módszereket összefoglaló dolgozatát ilyen előkelő helye­zésre érdemesítették. A díjjal járó ötvenezer forin­tos pénzjutalom éppen jól jött a szépirodalmi művek gyarapításá­ra. Bőséges, friss anyagra van szükség a brigádok közművelő­dési vállalásának segítéséhez, s szépirodalmat keres a hatszáz rendszeres olvasó többsége is. Be­szerzésre viszont — ehhez képest — kevés pénz áll rendelkezésre. Az idén például harmincezer fo­rint a jóléti és kulturális alap­ból. Igaz, mindig felkutatják a forrást az összeg megtoldására. A műszaki könyvtári felada­tok ellátásának fedezete erre az évre háromszázezer forint. Eny- nyit szán a gyár a műszaki fej­lesztési alapból a házon belül hasznosítható műszaki könyvek, folyóiratok beszerzésére. A ki­emelkedően magas összeg is mu­tatja milyen értékes segítséget nyújt a szakirodalom a gyár mérnökeinek. Az Igazi sikert azonban a múlt évben érte el a bajai üzem könyvtára. Kiváló Könyvtár cí­met kaptak. Az országban ösz- szesen huszonhét kisebb, nagyobb intézmény részesült ebben a ki­tüntetésben, a megyében pedig rajtuk kívül csak a kiskunhala­si városi könyvtár. A bajaiak szép esélyekkel indultak a ver­sengésben, helyezésük mégis az utolsó percig kétséges volt. A szabványok szerint ugyanis már négyszer nagyobb területre len­ne szükségük a könyvek elhelye­zésére. Jelenlegi helyük egyetlen te­rem, amely egyszerre olvasószo­ba, raktár, Iroda és böngésző. Ti­zenkilenc ezer kötetünk van, sze­rencsére nem kell egyslerre va­lamennyinek helyét szorítani a polcokon. A jó pár száz kiköl­csönzött műnek csak a kartonja foglalja a helyet. Sokat olvasnak a gyár dolgozói. S ha meggon­doljuk, ez még a kitüntetéseknél is jobban dicséri az üzemi könyvtárat. Zs. A. Képünkön: amíg nincs hová terjeszkednie a könyvtárnak, ad­dig minden tenyérnyi helyet ki­használnak. Az ügyesen berende­zett szóba igy is vonzó. (Méhes! Éva felvétele) A dénártól a forintig Magyar pénztörténeti kiállítás a Budavári Palotában • Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából szármái! százdukátos. Az üvegvitrinekben régi arany- és ezüstpénzek csillognak. Hány kéz érintése tapad hozzájuk, ki­ket emeltek magasba, kiket ta­szítottak a mélybe, ma már ki­deríthetetlen. őseink fizetőeszkö­zei is odakerültek, ahová a rég­múlt korok tárgyai, műalkotásai. Nemzeti értékeink közé, a Ma­gyar Nemzet Bank páncélszek­rényeibe, megszállott gyűjtők tu­lajdonába, múzeumok éremtárá­ba. Korábbi szerepüket megvál­toztatta, értéküket szinte felbe- csülhetetlenné növelte a múló idő. Vonzerejük változatlan, er­ről tanúskodik a magyar pénz­verés történetét bemutató kiállí­tás nagy sikere a Budavári Pa­lotában. Szakadatlanul özönlenek a lá­togatók. Apák kiselőadásokat tartanak a gyerekeiknek, szak­értők nagyítón keresztül vizs­gálatnak egy-egy számukra kü­lönösen jelentős ritkaságot. Egye. sek figyelmét a művészi meg­munkálás köti le, mások törté­nelmünk pénzben is kifejezett gazdasági, politikai viszonyaira kíváncsiak. A pénzek sokat tud­nak mesélni. A mai forint őse — amelyet I. István király veretett a karollng dénár mintájára — igénytelen, egyszerűségével fejezi ki, hogy a XI. század kezdetleges gazdálko­dása még nem támasztott na­gyobb igényeket a pénz haszná­latára. A gazdasági élet és a ke­reskedelem fejlődésével párhuza­mosan nőtt a pénzek értéke és művészi színvonala. Az Árpád- házi királyok pénzeit már lát­ványos figurák, vadászjelenetek, bibliai motívumok, épületek ké­pei díszítik. A tárlók nemcsak a szemlél­tetett korszak pénzügyi hélyze- tét, hanem társadalmi légkörét is tükrözik. Amelyik király erős volt, sokat lendített a kereske­delmen, a városok és a bányá­szat fejlődésén, ott a pénzügye­ket is sikerült Szilárd alapokra fektetni. Az Anjou származású Károly Róbert nevéhez fűződik például a híres magyar aranyfo­rint megteremtése. Ez a pénz a nemzetközi pénzforgalomban is kitűnő hírnévnek örvendett, ál­landó értékét a XIX. századig megtartotta. A köznapi életben használatos ezüstpénzek — a dé­nár, parvus, obulus, kvarting — annál sűrűbben változtatták érté­küket. A Hunyadi Mátyásról keringő történetek nem tesznek említést arról, hogy a magyar pénzverés­ben is döntő fordulatot hozott. Bevezette az állandó értékű apró­pénzt. amelynek reneszánsz stí­lusú Madonnás hátlapját, a ké­sőbbi pénzek kibocsátói is átvet­ték. Neki köszönhető, hogy a ma­gyar aranyvaluta változatlanul Európa egyik legszilárdabb érték­pénze maradt. Még III. Iván orosz cár is Mátyástól kért pénz­verőket az első orosz aranypén­zek megalkotására. Ezekre a pénzekre illik Is a megállapítás: műalkotások. Való­ságos remekei a miniatűr portré­ábrázolásnak. Mást is ábrázolnak. Az osztrák—német befolyás erő­szakos térhódítását, a Habsburg- tallérokon. Vagy a krajcárokon. Az egész Habsburg-birodalomban egységesen kialakított krajcár- rendszer ugyanis megfosztotta pén­zünket magyar voltától, s egyút­tal országunkat politikai önálló­ságától. Erre a korszakra a va­lóságban és képletesen is rá­nyomja bélyegét, a pénzek elő­lapját díszítő portré. I. Llpót für­tös parókából kihegyesedő, el­lenszenves arcéle. • Pénzverő műhely a középkorban. Mennyivel kedvesebbek sze­münknek ma is, a szabadságharc pénzei, Rákóczi mellképével. Még a Pro libertatU/ feliratukról li­bertásoknak nevezett rézpénzek is. a korabeli magyar éremművé­szet magas színvonalát tanúsít­ják. Az erdélyi fejedelemség pénzverése éremművészetünk egyik csúcsát jelenti. Sok köztük az érdekes, különleges veret: többszörös súlyú aranyforint, tal­lér, vagy a csegelynek nevezett négy- és hatszögű, félhold és csillag alakú érme. Ezeket nem forgalmazásra, elsősorban ajándé­kozásra szánták. A régi pénzeket nézegetve tör­ténelmi ismereteink is felfrissül­nek, gazdagodnak. Más érzést váltanak ki a Habsburg uralko­dók arcképével ellátott tallérok és dukátok, mint az első magyar papírpénzek, — a Kossuth-ban- kók. A 48-as forradalom és sza­badságharc, a magyar pénzverés történetében Is jelentős állomás. Történelmünkben először fordult elő, hogy magyar nyelvű felira­tot véstek a pénzekre és a magyar címer is visszakerült a krajcáro- sokra. Az önkényuralom a szabadság- harc pénzelt is megsemmisítette. A kiegyezés után az osztrák ér­tékű forint egy része újra magyar nyelvű felirattal és címerrel ké­szült a körmöcbányai és a gyu­lafehérvári pénzverdében. A múlt század végén új fizetőesz­közt vezettek be az Osztrák—Ma-’ gyár Monarchiában: a koronát' Ezt követően rohamosan hígul a pénz értéke. Az első világháború eltüntette a nemesfémpénzeket, összeroppantotta a monarchiát. Magyarországon kikiáltják a Ta­nácsköztársaságot, amely új pén­zek kibocsátását tervezi, a meg­valósításra mór nem jut idő. Ké­sőbb megjelenik a pengő. Ez a második világháborúban hasonló sorsra jut, mint az elsőben a ko­rona. Elértéktelenedik. Alumí­nium-, vas- és cinkveretek vált­ják fel az ezüst-, nikkel- és bronzpénzeket. A lyukas húszfilléresre sokan emlékeznek a látogatók közül. A háborút követő inflációs hónapok csillagászati számjegyű, de egy lyukas garast nem érő papírpén­zeire is. Arra is, hogy milyen szépen, biztatóan csillogott az új­szülött Forint. Tavaly ünnepeltük születésének 30. évfordulóját. Nevét a hajdani, immár több mint 600 esztendős aranyforint­tól kapta. Így testesül meg benne hagyományaink tisztelete és tör­ténelmünk új fejezetének kezde­te. Nagy utat tettünk meg. A dénártól a forintig. Megérte azt a pár forintot, amit a belépője­gyért fizettünk. Vadas Zsuzsa Kis József Kossuth-díjas rende­zővel beszélgetünk az egyik újabb alkotásának készítése közben. — Miként szánta el magát arra, hogy filmet készít ifj. F. Szabó Mihály karcagi fazekasról, a nép- művészet mesteréről, aki az utób­bi időben többször járt a nyugat­dunántúli városokban: Győrben, Mosonmagyaróvárott, és az ott előkerült középkori cserépmarad­ványok elemzése nyomán kicsit a nagykunsági kerámia megújitójá- nak is szálait? — Ifj. Szabó Mihályt elég ré­gen ismerem, öt-hat évvel ezelőtt kezdeményezésemre filmsorozat indult „Hazánk,' Magyarország” címmel. Ebbe a sorozatba néhány filmet készítettem; a többi kö­zött a „Folytatás”-t, ami azt mu­tatta meg, hogy a népművészet nem halt ki, s nem pusztán ha­gyomány, mely holt tárgyakban jelenik meg a múzeumok tár­lóiban; hanem fiatalok és idősek kezében ma is él, és ugyanakkor ma is létrehoznak új, de a régi hagyományokat magukba egyesí­tő műveket. A „Folytatás” forga­tása idején több ízben is találkoz­tam Szabó Mihállyal, 's a fölvé­telek, amelyeket akkor készítet­tem, már megmutatták rendkí­vüli tehetségét, szuggesztivitását, érdekes alkotó egyéniségét. Arca, alakja, művészete megmaradt * bennem. Már régen foglalkoztat a gon­dolat, hogy ha valami olyan me­rül fel alkotói pályáján, amit ér­demes külön megmutatni, akkor újra filmet készítek róla. Nemré­giben Karcagon járva megismer­kedtem azzal, amit most csinál: hogyan támasztja föl a középkori fazekas művészetet, hogyan élesz­ti újjá a török korabeli, ma már jórészt feledésbe merült mitívu- mokat. Elhatároztam, hogy erről föltétlenül filmet csinálok. Ennek nagy elvi jelentőséget is tulajdo­nítok. Sokan azt mondják: ma már nincs népművészet; iparmű­vészet van, a népművészet a régi életformával együtt megszűnt. Meggyőződésem, hogy van nép­művészet. Ifj. Szabó Mi'hály nép­művész, hiszen egész pályája, az a környezet, amely őt körülveszi, az indulása, ahogy apjától, id. F. Szabó Mihályitól, Kántor Sándor­tól, a régi népművészet folytatói­tól és alakjaitól tanult; az a mód, ahogy benne ól abban a falusiás környezetben ott Karcagon, az mindenképpen a régi népművé­szetre jellemző. De amiben kü­lönbözik, a megváltozott társadal­mi viszonyokból következik, és ezt művészete nagyon is híven ki­fejezi. Hiszen száz évvel ezelőtt megragadt volna Karcagon. Nem szerelhetett volna kitekintést az egész országra, nem merült vol­na el olyan mélyen a kutatásban, nem talált volna annyi inspirá­tort különböző tudósok és régé­szek között, amennyit most ta­lált. Ami gyökeresen új művésze­tében, kétségtelenül az övé; ugyanakkor benne van az a ren­geteg gondolat is, amit a külön­böző régészektől, muzeológusok­tól, művészektől kapott. Vagyis szinte egész társadalmunk benne van abban, hogy ide juthatott. Ezzel több ő, mint egy régi nép­művész, egy új társadalom, egy új környezet művésze. — Amit ön mond, azt Illyés Gyula úgy fogalmazza, hogy a haladó múlt... Tehát, hogy a folklór előre tör, megújul, föl­frissül, de esztétikai, erkölcsi ér­tékekben őrzi a régi évszázadok kimunkált hagyományait. A film forgatása közben, éppen e ket­tősségből adódóan, milyen prob­lémák vetődtek föl? — Mindenképpen előtérbe kell állítani azt az újat, amit ifj. F. Szabó Mihály az elmúlt két-há- rom évben alkotott. Ezt egy olyan , fazekas hozta létre, aki ízig-vé- rig fazekas, aki az agyag kibá- nyászásától kezdve minden mű­veletet saját maga csinál. S na­gyon fontosnak tartom a tuda­tosságát ábrázolni, azt a szinte tudósi elmélyültséget és érzelmi telítettséget, ahogyan dolgozik. Ehhez természetesen meg kell ta­lálni a formát, ami mindenképpen eltér az eddig készített fazekasok­ról szóló filmektől. A forgató- könyvet egy ilyen típusú filmnél végig tökéletesíteni, változtatni és fejleszteni kell, mert az új és új mozzanatok, amelyeket a felvétel során az ember magába szív, egy­re gazdagítják. Az is megérett bennem most a felvételek során, hogy pontosabban kell az egészet felépíteni: hogy miként váltsák egymást a konstrukcióban a képi és zenei elemek, és azok a pár­beszédek, amiket majd Szabó Mi­hállyal folytatok. Mert művésze­te tudatosságát kizárólag képi eszközökkel nem tudom érzékel­tetni. Ehhez a szavai is kellenek, ugyanis így világosabban megfo­galmazódik esztétikája. Ha róla teljes képet akarok adni, ameny- nyire egy nem egészen húszper­ces filmben ez lehetséges, akkor mindezt jól megkonstruált és zárt formában, de adnom kell. — Befejezésül egy kézenfekvő kérdés: mikorra készül el a film? — A film még az ősz folyamán elkészül. Zenéjét a Muzsikás Együttes fogja adníi, tekintettel arra, hogy művészi törekvéseik a népzene terén nagyon rokonok ifj. Szabó Mihály törekvéseivel. Meggyőződésem, hogy jó zenét fognak a filmhez komponálni, amennyiben itt kompozícióról szó lehet; nyilván elsősorban népi motívumokból, vagy eredeti nép­dalokból, zenei elemekből fogják ezt összeállítani. Pálréti Ágoston j • I. Ferdinand képmásával díszített tallér az 1500-as évekből. FAZEKASFILM Beszélgetés a rendezővel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents