Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-02 / 206. szám

I

1977. szeptember 2.

PETŐFI NÉPÉ • i

Az Állami Ifjúsági Bizottság munkájáról

HASZNOSÍTJÁK A MŰEMLÉKI ÉPÜLETEKET ’

1971. szeptemberében új törvényt hozott az Országgyűlés: az Ifjúsági törvényt. Benne foglaltatik mindaz, ami a magyar lakosság 30 éven aluli tagjainak joga és kötelessége. S amiért létrehozták, az a párt ifjúságpolitikai határozatának megvalósítását kormányszinten segítő, támogató akció következménye.

Az ifjúságpolitikai határozatok, az ifjúsági törvény végrehajtását koordináló és ellenőrző központi szervezet a Minisztertanács mellett működő Állami Ifjúsági Bizottság. S hogy mi is a konkrét feladata az ÁIB-nak napjainkban, arról Nádor Györggyel, a Bizottság titkárával beszélgettünk.

Beszélgetés Nádor Györggyel, az ÁIB titkárával

— Félreértés ne essék: ami a magyar fiatalok élet- és munka- körülményeinek javítása és fejlesztése során történik, nem kizárólagosan az ' Állami Ifjúsági Bizottság tevékenységének eredménye. Hiszen a határozatokat nem mi hozzuk, hanem a párt és a KISZ kongresszusai, a törvényeket pedig az országgyűlés alkotja. Mi felmérjük az ifjúság helyzetét, lehetőségeit, azok figyelembevételével vázoljuk fel a határozatok által megszabott soron következő feladatokat, és azok végrehajtását koordináljuk a különböző szinteken. Tudni kell — tájékoztatott Nádor György —, hogy minden • minisztériumban önálló ifjúsági bizottság működik, amelyik az adott tárca keretein belül dolgozó fiatalok élet- és munkakörülményeivel törődik. A minisztériumi bizottságokon, mint központi szerveken kívül, helyi önkormányzati ifjúságpolitikai feladatokkal ellátott szervezetek is működnek. Ezeket minden megyei, városi és helyi tanácsi hivatalban megtaláljuk, de ugyanúgy ott vannak a vállalati, szövetkezeti, iskolai vezető testületekben is.

— Mi a feladatuk jelenleg

ezeknek a központi és helyi

szervezeteknek?

— Tulajdonképpen minden, ami a fiatalokat érinti. Éppen ezért az ÁIB útmutatása alapján minden oktatást nem érintő intézkedést véleményeznek; kezdeményezik, illetve megteszik az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósításához szükséges intézkedéseket; fejlesztik a gyermekek és a fiatalok szocialista nevelését, az ifjúságnak a közéletben való fokozott részvételét segítő feltételeket.

— Fejtse ki kérem ezt részletesebben !

— Hazánk lakosságának 45 százaléka 30 éven aluli. S bár a fiatalok lehetőségei a tanulásban, szakmaválasztásban elvileg korlátlanok, a gyakorlatban nem egyenlő feltételekkel indulnak az életbe. Gondolok itt arra, hogy nem" lehet egyenlőségjelet tenni azok közé, akik mondjuk a fővárosban élnek, vagy egy kis faluban, vagy azoknak az objektív körülményeik közé, akik értelmiségi szülők, vagy fizikai munkások gyermekei. A kormány az

ifjúsági törvényt azért is hozta, hogy erejével megteremtse azokat a feltételeket, amelyeknek birtokában kiegyensúlyozottá válthatnak a tanuláshoz, pályakezdéshez szükséges adottságok.

— Mivel foglalkozik még az

ÁIB a fent említetteken kívül?

Hiszen a fiatalok élete sem kizárólag a tanulásból, a munkából áll? x

— Jogszabályokat alkotunk a szabad idő hasznos, tartalmas eltöltésének elősegítésére, a testedzési, a sportolási, a kulturálódási feltételek megteremtésére, és a nemzetközi ifjúsági kapcsolatok fejlesztésére is. Foglalkozunk a fiatalok önálló életkörülményeinek kialakításával a családalapítás gondjával, pályaválasztási feltételeik szélesítésével, javításával, de a lakásgondjaikkal is, a gyermekgondozási feltételek megteremtésével, a családi pótlék kérdéseivel is. Az állam ránk bízta a Központi Ifjúsági Alapot. Ennek az összege meghaladja az évi egymilliárd forintot.

— Konkrétan mire költik ezt

a pénzt?

— Csak a nagyobb volumenű dolgokat említem: 25 millió forintot költöttünk tavaly a különböző ifjúsági kedvezményekre: a fiatalok üdültetésére, a tanuló- ifjúság kedvezményes étkeztetésére, vagy a lakás-használatbavételi kedvezményekre. 29 millió forintot adtunk a fizikai dolgozók gyerekeinek továbbtanulásának támogatásához. 50 millió forintot szántunk különböző ifjúsági létesítmények beruházására. Hogy mit éreznek ezekből egyénileg a fiatalok? A nappali felsőoktatási intézmények hallgatóinak mintegy 85 százaléka részesül rendszeres ösztöndíj-, vagy szociális támogatásban. Hogy minél több munkás- és parasztfiatal tanulhasson tovább ezekben az intézményekben, számukra ingyenes előkészítő tanfolyamokat, táborokat finanszírozunk. 1976-ban 90 ezren vettek részt az előkészítőkön. Űj formája az ösztöndíj- rendszernek a középiskolai ösztöndíj. Tizenötezer fizikai dolgozó gyermeke részesül ilyen támogatásban. A szakmunkástanulók ingyenes munkaruha-juttatásának, ösztöndíjának, kollégiumi ellátásának, betegségi biztosításának egy része ugyancsak ebből az alapból adódik.

— Alig hiszem, hogy elegendő az AIB gondozásában álló központi ifjúsági alap mindahhoz, amivel fiataljainkat támogatjuk. Hogyan egészül ki ez az összeg?

— Egy-egy fiatalokat segítő akció meghirdetésekor, az ÁIB felajánlja az akcióra fordítható központi alapból kiutalt összeget, és felkéri a társadalmi, gazdasági szerveket arra, járuljanak anyagilag is hozzá a fiatalok gondját segítő problémák megoldásához. S miután minden intézmény külön ifjúsági alappal rendelkezik, ezt meg is teszik. A vállalatok, termelőszövetkezetek gazdasági vezetői tudják, hogy mire van szükségük a fiataloknak. És ma már minden józan vezető tudja, akire számítani kell. az a felnövekvő nemzedék, hiszen új munkaerőt csak onnan nyerhetnek.

— Milyen fórumokon nyilváníthatják ki véleményüket a fiatalok, hol tehetnek javaslatot a gazdasági munka javítása érdekében?

— Erre valók az ifjúsági parlamentek, amelyeket kétévenként rendeznek meg a munkahelyek többségében. Az 1976—77-es évben több mint 1 millió 200 ezer fiatal vett ezeken a parlamenteken részt, és több mint 200 ezren szólaltak fel körülményeiknek javítása érdekében.

— Minden gazdasági egységben kötelesek a vezetők a parlamentet megrendezni és az ott felvetődött problémákra választ adni, orvosolni azokat és megoldani a reális igényekből születő gondokat.

— Melyek azok a főbb kérdések, amelyek a parlamenteken elhangzottak?

— Elsősorban bérezési problémákról. lakásgondokról és a pályakezdés nehézségeiről szóltak a fiatalok. Újabb igények érkeztek a munkahelyi kulturálódási lehetőségek bővítésére, a továbbtanulási adottságok fejlesztésére.

— Ezek a parlamentek a fiatalok közéleti tevékenységét erősítik. Milyen szerepet kapnak a fiatalok az állami, a társadalmi szervezetek apparátusában?

— Az országgyűlésnek jelenleg 37 harminc éven aluli tagja van. A tanácstagok között a 30 éven aluliak aránya 15 százalék. A szakszervezeti tisztségviselők közel 30 százaléka fiatal.

— Mivel viszonozzák a fiatalok a velük való gondoskodást, törődést?

— Nem hálátlanok. 1976-ban például több, mint 20 millió munkaórát dolgoztak önkéntes társadalmi munkában.

— Köszönjük a beszélgetést.

M. M.

Egyetértésben a megye közvéleményével, közművelődési célokra hasznosítják a műemlék, valamint az egyéb értékes régi épületeket Bács-Kiskunban. A megyei tanács egyébként határozatban adott erre megfelelő útmutatást. Kecskeméten ily módon létesült a Kodály Intézet, a Tudomány és Technika Háza, majd a Naiv Képzőművészeti Múzeum.

Most a megyeszékhely úgynevezett Ó-kollégiumának múzeummá, egy másik régi épületének ifjúsági házzá történő átalakítását tervezik. A megye más vidékein is követik a kecskemétieket. A kalocsai járásbeli Tass községben egy kastélyt alakítottak át korszerű művelődési házzá, amelyet már az őszi közművelődési évadra megnyitnak. Hasonló megoldással teremtették meg hosszú időre — a közművelődés alapfeltételét a népi folklórművészet városában, Kalocsán.

Művelődési központ a kalocsai barokk palotában

A Duna menti városban egy XVIII. századi barokk palotát — a nagyszemináriumnak nevezett épületet — állították helyre, s rendezik be művelődési központnak. A tervező, Kerényi József Ybl-díjas építész elmondta, hogy az épület ilyen célú hasznosítása több szempontból figyelmet érdemel. A kétemeletes épületben megteremtődtek a feltételek az oktatás-nevelés és a közművelődés komplex hasznosítására. Bő-, vülhet a város múzeuma is. A két intézmény eddig ugyanis olyan épületben szorongott, amelynek bővítésére, korszerűsítésére nincs lehetőség. A műemléki épület átalakítása mindösz- sze 13 millió forintba került, és összességében sokkal nagyobb az alapterülete, mint az új kecskeméti Megyei Művelődési Központnak, amelyet viszont 70 millióért építettek néhány évvel ezelőtt.

A kalocsaiak közművelődési intézményében egyebek között 150 személyes kamaratermet, könyvtárat, számos klubtermet és szakköri helyiséget, s nagy próbatermet rendeztek, illetve rendeznek be. Ezután itt lesz a „főhadiszállása” a világhírű kalocsai

népi együttesnek is. Külön helyiségeket kap a felnőttoktatás, kellő számú klub- és előadóterem áll a tömegszervezetek rendelkezésére is. Az épületben működik majd a kalocsai idegenforgalmi kirendeltség, s jutott hely a kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskolának is. Szerencsés helyzet, hogy az intézmény mellett van a kalocsai Állami Zeneiskola, s így a közművelődés és az oktatás további együttműködésére nyílik lehetőség.

Kalocsa új közművelődési központja egyébként részben már működik. Történelmi hangulatot árasztó folyosóit 14 reneszánsz szobormásolat díszíti majd, amelyeket a budapesti Szépművészeti Múzeum ajánlott fel tartós megőrzésre a Bács-Kiskun megyéi tanácsnak. A szobormásolatok restaurálására Meloccó Miklós szobrászművészt kérik fel.

Rapi Miklós

Gorsiumi

ásatások

0 A zuglói Kassák Művelődési Központ negyven lelkes fiatalja szabadságát a táci Gorsiumban tölti. Társadalmi munkájukkal segítik az emlékek feltárását (MTI-fotó — Várkonyi Péter felvétele — KS.) ,

wmmmmfflmmmmmmfflmmmmfflmmmmmmmmámmmmmmmwMrnm

ZELEI MIKLÓS:

Megszólalnak kövek és emberek

Szovjet útinapló

i

IX. Iszlám és csillagászat

„Minden, amit a város szépségéről hallottam, való igaz, kivéve azt, hogy sokkal szebb, mint ahogyan elképzeltem.” — Ezeket a szavakat Nagy Sándor, a hódító mondta Szamarkandról, miután a ledöntött falakon át bevonult az akkori Szogdiana fővárosába. Nagy Sándor az időszámításunk előtti negyedik században vette be a szogdók fővárosát.

A mai élet át- meg átszövi a régi Szamarkandot. Az ó és az új nem különül el egymástól annyira élesen, mint Khivában. Jő száz esztendővel ezelőtt Vám- béry Ármin, a keleti tudományok világhírű magyar kutatója hihetetlen nélkülözések és szenA •védések árán, álruhás dervisként jut be a városba — még álmában is attól rettegve, hogy felfedezik kilétét. A betolakodó hitetlent ^ halállal büntették az igazhitűek. S nemcsak a betolakodót, nemcsak a hitetlent, ha- nem , a kételkedő gondolkodót is.

„A vallás szétfoszlik mint a i\köd, királyságok összeomolhat- vtfiak, de a tudósok alkotó munkája örökre fennmarad.” — Ulugh Bég, csillagász és filozófus mondta ezt. Ulugh Bég 1409- től negyven éven át uralkodott a városban, s nem a városon, mert uralkodása békében és kultúrában folyt; Ulugh Bég meggyilkolásáig a tudományokkal törődött. Bölcselő matematikus, csillagász, teológus és költő volt. És pedagógus is, csak ezután uralkodó.

— A tudásra való törekvés minden muzulmán és muzulmán nő szent kötelessége — mondja Ulugh Bég.

— Meg akarja semmisíteni az iszlámot — suttogják róla városszerte, s a sejkek titkos bírósága halálra ítéli.

Mekkába küldik, hogy bűneit zarándoklással váltsa meg, s az út mellett már várja az orgyilkos, egy kegyvesztett és kivégzett főúr újra rangot akaró fia. 1449. október 27-én a sivatagi hideg hajnalban Ulugh Bég fejétől megfosztva hever a városkapun túl. A kegyvesztett család sarja pedig elindulhat a társadalmi felemelkedés göröngyös útján.

Világhírű, kora tudományának csúcsán álló obszervatóriumát lerombolják, s a „negyven ártó

szellem temetőjének” nyilvánítják. Műveit barátja menti ki a városból. Száz esztendeje sincs annak, hogy egy Vjatkin nevű orosz régész a Szamarkand határában levő Kuhak dombon kiásta a csillagdát. Falait egykor az égitestek mitológiai ábrázolásai díszítették. E freskók sajnos megsemmisültek.

A mohamedán időszámítás 832. évében — 1428-ban, vagy 1429- ben — épült obszervatórium valaha majdnem harminc méter magas volt. Az égitestek mozgásának megfigyelését szolgáló márvány szextánsa pedig ötvenöt méter magas. Tizenegy méteres darabja ma is látható.

A csontsorvadásban szenvedő hódító, s ezért Sántítónak nevezett Timur — azaz Timur Lenk, vagy ahogy az orosz krónikások jegyezték: Tamerlán — unokája volt Ulugh Bég, Szamarkand felvilágosult, tudós uralkodója. Obszervatóriumon kívül medreszét, főiskolát is épített a városban. E medresze a központi Regisztán téren áll. E tér a muzulmán Kelet egyik legszebb, lenyűgöző hatású tere. Itt áll a tizenötödik század első felében épült medresze. Ötven fülkéjében egyesek szerint száz, mások szerint kétszáz hallgató élt, akiket maga az uralkodó is tanított.

A zártság kolostorhangulatot idéz. A négyzetes udvart körülfogó egyemeletes épület szárnyainak főtengelyében négy nagyméretű boltív emelkedik, az ötven lakófülke köztük vonul végig az épületszárnyakba építve.

Mindegyik épületszárnyban egy-egy kupolás, nagy előadóterem van, az épület sarkain pedig négy nagy mináré. A medresze

díszítése egyetlen nagy keleti szőnyeg. Mindent elborító geometrikus, növényi és feliratos ornamentika. Élőlényt, sem embert, sem állatot nem ábrázolnak a díszítések. Más muzulmán díszítések sem. Ezer évvel ezelőtt hódító arabok hozták ide is az iszlámot, az új hitet. Az új hit fegyveres terjesztői az ókori vallásos képzetekkel kapcsolatos minden művészi ábrázolást igyekeztek megsemmisíteni. Ezért száműzték az élőlények ábrázolását is, amit azóta is tilt az iszlám. Előző napon, a Khivában szamaragoló öreg emiatt takarta el az arcát a fényképezőgép lencséje előtt.

De a mértani formájú díszítő elemek alkalmazásánál a keleti művészek szabadjára engedték fantáziájukat. Csillag, téglalap, sokszög megszámlálhatatlan variánsát hozták létre. A díszítést és az épület különböző részeit több helyen restaurálták. Majd hetven éve tart a hatalmas épület restaurálása.

Leginkább a mai fagylaltos kocsijainkhoz hasonlító, fehér, kézzel tolt, kerekes alkotmány jelenik meg a Regisztánon. Azonnal körülveszik, de az árus azért elkezd kiabálni:

— Szamsza! Szamsza! Szam- szaa! Szamszaa!

Mindenki vásárolja a forró, gőzölgő eledelt, a tésztába csomagolt sült húst. A szamsza az üzbégek egyik legnépszerűbb étele. Büfékben, éttermekben, vendéglőkben is árulják, de leggyakrabban az utcasarkokon, tereken a hőszigetelt kerekes kocsikban.

(Folytatjuk)

Ki a mecénás mostanában?

Magyarországon az állam óriási összegeket' fordított és fordít általában a kultúra és ezen belül a iművészetek támogatósára. A hazai történelmi fejlődés során még soha nem akadt olyan bőkezű mecénása a művészeteknek, mint amilyet a szocialista államban tisztelhetünk.

1.

Mire terjed ki a támogatás? Kezdjük az alapoknál, a képzésnél. Olyan közép- és felsőfokú iskolarendszer alakult ki, amely messzemenően alkalmas a művészképzésre. Ennek a rendszernek a létrehozása, működtetése hatalmas anyagi áldozatokat kíván.

Az oktatás persze csak lehetőség, amit a valóraválás folyamata tölt meg tartalommal. Az iskolák kapui minden tehetséges, arra érdemes fiatal előtt nyitva állnak. S akiket fölvettek a hallgatók sorába, élvezhetik mindazokat a kedvezményeket — ösztöndíj, szociális juttatás, kollégium, tandíjmentesség, illetve minimális tandíj, korszerű oktatási' körülmények —, amelyek a világ bármely hasonló rendeltetésű intézményével állják az ösz- szehasonlítást.

Amikor valaki sikeresen befejezte tanulmányait, válogathat az állások között (különösen, ha nem idegenkedik a sok lehetőséget kínáló vidéktől). De, akik a „szabadúszást” választják, azok is kapnak-ka phatnak segítséget.

Állami megrendelések, különböző időtartamú, rövidebb-hosz- szabb távra szóló 'ösztöndíjak, helyi és központi művészeti díjak teszik teljessé a támogatás-elismerés rendszerét. Ami bizonyára nem tökéletes, akadhatnak benne hibák, fogyatékosságok, de azt, hogy alapjaiban jól szolgálja a művészeti fejlődést, nem lehet tagadni. Sok minden egyéb mellett értékes művek hosszú sora igazolja ezt.

2. .

Azt jelenti mindez, hogy nálunk semmilyen körülmények köpött' nem kallódhat el az indulás éveiben egyetlen valamire való tehetség/ sem? Nem. Arra utal, hogy az efféle elkallódás lehetősége a mai támogatási rendszer körülményei között szinte való- színűtlenül kicsi. S ha mégis megtörténik, az mindenképpen kivételnek számít.

Természetesen nincs tökéletesen működő gépezet. Nincs ilyen a művészettámogatásban sem. Előfordulhat olykor, hogy olyanokat is támogatunk, akik erre körülményeik szerint nem is szorulnának rá. Az is előfordul, hogy nem mindig az arra legérdemesebb kapja az ösztöndíjat, a nagy megrendelést, a művészeti díjat. De a támogatás attól még támogatás marad, ha az „elosztásban” néha fogyatékosságok is föllelhe- tők. A művészeti teljesítmény megítélése nem is olyan könnyű, mint — például — egy magasugró rekord hitelesítése.

A bizonytalansági tényező nagy — a művészetek világában bizonyos specifikus okok miatt talán még nagyobb is, mint az élet más területein.

A tények tanulsága szerint a támogatás-művészképzés egyenlet több megoldású. A legkiválóbbaknál úgy jelentkezik a segítés haszna, hogy magas színvonalú, szocialista eszmeiségű műveket hoznak létre a későbbiekben.

Egyesek viszont fejlődésük során zárt művészi világba kerülnek és elveszítik a teremtő kontaktust az aktív közéletiséggel. Ez a helyzet persze nem zárja ki, hogy — a maguk korlátozott lehetőségei között — ne hozzanak létre színvonalas műveket.

Akadnak aztán olyanok is, akik elkallódnak. Vagy azért, mert nem volt bennük megfelelő erejű a tehetség — és az azzal párosult kitartás —, vagy pedig életpályájukat sok szerencsétlen tényező egybejátszása zátonyra futtatja.

Az elmondottakból következik: ha az egyes alkotók művészi pályafutását vizsgáljuk, akkor a mecénási támogatás „visszatérü- lési grafikonja” nagy eltéréseket mutat. Ha viszont a vizsgált művészeti ág fejlődésének egészét tekintjük, akkor megállapítható: jó helyre került a pénz, elérte célját, segítette-serkentette az ér- tékteremtődést.

3.

Ez a jelenlegi helyzet. Ám tényei ismeretében is időről időre elhangzanak olyan vélemények, amelyek hangoztatói az egyéni humanitás példáit szeretnék föllelni a művészet-támogatásban.

■Csak örülhetünk annak, ha napjainkban is akadnak olyan magyar állampolgárok ,— tudunk ilyenekről —, akik tevőlegesen is támogatnak szerény körülmények között élő fiatal tehetségeket. (Megvásárolják alkotásaikat, vagy néha még külön pénzjuttatásokkal is segítik őket tanulmányaik folytatásában.) A szándék, a gesztus nemes. De talán nem számít ünneprontásnak, ha megjegyezzük: fejlődésünk során nem ez a megoldás bizonyult a támogatás hatásos útjának.

Az egyéni segítségadást olyan kor szülte, ahol-amelyben az akkori állam alig-alig áldozott a művészképzésre. S e rokonszenves polgári-humanista mecénási formát napjainkban igényelni körülbelül azzal egyenlő, mint elfeledkezni arról, amit az állam ma ad: a tíz- és százmilliókról...

Nem volna, nem lehetne tehát ezek szerint szerepe a ma emberének abban, hogy személyesen is támogathassa a művészetet? Polgári éntelemben vett mecénásnak aligha csaphat föl. Mások a körülményei, mások a körülmények. Ám van a megközelítésnek egy természetes, magától értetődő útja is: a művészettel való kapcsolatteremtés, a művészet szeretete.

A dolgozó nép akkor bizonyul legjobb mecénásnak, ha állandó érdeklődéssel figyeli a művészek pályafutását, a létrejött alkotásokat. Ha szereti, megérti, tiszteli a művészetet. Ha fogékonynak bizonyul az értékek, a hatások, a korszerűség iránt. Ha az alkotásokban föllelhető értékeket élete fontos, nélkülözhetetlen, mindennapjait gazdagító részének tekinti.

P. Z. ,