Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKÜN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxii. évi. 197. szám Ára: 90 fillér 1977. augusztus "23. kedd AZ ELSŐ NAPOK LENINGRÁDBAN A Szovjet-Magyar Ifjúsági Barátságfesztivál eseményei Kádár János és Leonyid Brezsnyev üdvözlete A II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátságfesztivál első napján, szombaton tartotta alakuló ülését a 28 tagú fesztiváltanács. A találkozó résztvevőinek egy csoportja az Auróra cirkálóra látogatott, ahol dr. Maróthy László a hajó emlékmúzeumában elhelyezte a KISZ Központi Bizottsága zászlaját. A Béke és Barátságházban megnyílt a magyar klub és a KISZ tevékenységét bemutató kiállítás. Az Auróra filmszínházban magyar filmhét kezdődött. Több mint ezer fiatal vett részt a Mars-mezőn a koszorúzási ünnepségen. Este nyolc órakor a Jubileumi Sportpalotában a fesztivál résztvevői és nagyszámú meghívott vendég jelenlétében került sor a II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátságfesztivál ünnepélyes megnyitására. Viktor Lobko, a Komszomol Leningrádi Területi Bizottsága első titkáráriák megnyitó szavai után Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP Leningrádi Területi Bizottságának első titkára olvasta fel Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács^ Elnöksége elnökének a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. * Ezt követően dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára olvasta fel Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának a fesztivál résztvevőihez intézett üdvözletét és mondott beszédet. A KISZ KB első titkárának szavai után Borisz Pasztuhov, a Komszomol KB első titkára fordult a barátságfesztivál résztvevőihez. Vasárnap a fesztivál kiemelkedő politikai eseményére került sor: megtartották a KISZ és a Komszomol küldötteinek konferenciáját. Mint már a két évvel ezelőtt megrendezett I. barátságfesztivál alkalmával, a mostani konferencián is a két ifjúsági szervezetet egyaránt érintő kérdéseket vitattak meg. Viktor Lobkónak, a Komszomol Leningrádi Területi Bizottsága első titkárának megnyitója után a plenáris ülés résztvevői elsőként Vlagyimir Grigorjevnek, a Komszomol KB titkárának vitaindítóját hallgatták meg, aki részletesen beszámolt az új szovjet alkotmány tervezetének társadalmi vitájáról, amelyben a 36 millió tagot számláló Lenini Komszomol is aktívan részt vesz és javaslatok sorát teszi: eddig két és félmillió fiatal szólt hozzá az össznépi vitához. „A gazdasági integráció feladatainak megvalósításában részt vállalnak az ifjúsági szervezetek is. Jelentős tapasztalatokat szereztek a különböző munkaakciók, — a kölcsönös védnökségek megszervezésében” — mondotta Vlagyimir Grigorjev és egyebek között a paksi atomerőmű, valamint az uszty-ilimszki cellulózkombinát példájára utalt. A magyar küldöttség nevében vitaindító beszédet tartott Borbély Gábor, a KISZ KB titkára. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma a szocialista gazdaság fejlesztése, a tervszerű, hatékony munka a fő feladat és, hogy ez elválaszthatatlan a szocialista tudat formálásától. A fiatalok a gazdasági, a társadalmi és kulturális élet minden területén fontos szerepet töltenek be. A két vitaindítót a küldöttek hat szekcióban elemezték, áttekintették az eszmei nevelő munka, a kulturális tevékenység, a munkára nevelés, a KISZ és a Komszomol baráti kapcsolatai bővítésének feladatait, a tömeg¥ • A két küldöttség fiataljai az Auróra-cirkálón. (MTI-fotó: Friedmann Endre felvétele—Telefotó—KS) sport és a turizmus szerepét az ifjúság nevelésében, valamint a szervezeti élet kérdéseit. A magyar küldöttség vasárnap délután csoportokra osztva Leningrad nevezetességeivel ismerkedett. Vasárnap este a leningrádi Városi Színházban került sor a kulturális program legkiemelkedőbb eseményére, a magyar gálaestre. Hétfőn a magyar fiatalok egy része a Leningrad környéki építőtáborokba utazott, ahol a szovjet fiatalokkal együtt társadalmi munkában vettek részt. A Lenin- gárdban maradt fiatalok a hős város fejlődésének eredményeivel ismerkedtek és üzemlátogatásokon vettek részt. Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP Leningrádi Területi Bizottságának első titkára hétfőn a Szmolnijban találkozott a II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátságfesztiválon részt vevő magyar és szovjet küldöttség vezetőivel, Maróthy Lászlóval, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a KISZ Központi Bizottságának első titkárával és Borisz Pasztuhowal, a Komszomol KB első titkárával. A találkozón jelen volt Marjai József, az MSZMP KB tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete és Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Ott voltak a leningrádi terület és Leningrád város párt- és állami vezetői. Dr. Maróthy László köszönetét mondott a leningrádi pártszervezetnek a barátságfesztivál megszervezéséhez nyújtott támogatásért és tájékoztatást adott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségnek az MSZMP XI. kongresszusán hozott határozatok végrehajtása érdekében folyó tevékenységéről. Alkotmányunkat ünnepeltük A FŐVÁROSBAN az alkotmány ünnepén, szombat délelőtt sok ezer érdeklődő jelenlétében tartót-* ták meg a hagyományos tisztavató ünnepséget az Országház épülete előtt. A budapesti honvédelmi nap keretében megrendezett vízi- és légiparádé gazdag programjában az MHSZ sportolói, majd a néphadsereg alakulatai gondoskodtak a nézők látványos szórakoztatásáról. A parádét követően, pontban 12 órakor zenés őrségváltás volt a Kossuth Lajos téren, az állami zászlónál. Az .esemény résztvevőit a katonazenekar térzenével köszöntötte. Az augusztus 20-i ünnepségsorozat záróeseménye idén is a tűzijáték volt, melynek megtekintésére sok százezer fővárosi lakos és vendég gyűlt össze a Duna partjain. A hagyományos színkavalkádot új szín kompozíciók és tűzfigurák tették minden eddiginél színesebbé és változatosabbá. Vasárnap délelőtt ünnepélyesen, katonai tisztelet- adással levonták az állami zászlót. Ugyancsak katonai tiszteletadás közepette vonták le a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Hg|: • A szanki nagygyűlésen Fáik Miklós beszédét mondja. • A lajosmizsei gyűlés szónoka Horváth Ignác, a járási pártbizottság első titkára volt. dázza a százéves Lajosmizse múltját idéző kiállítás, s a nagyközség iparát, fejlődését tükröző termékbemutató. Őrizve a hagyományokat, új búzából sült kenyérrel köszöntötték az ideérkező vendégeket. Az ünnepségen Kollár Péter, a helyi Népfront Tsz tagja adta át a ropogósra sült kenyeret Horváth Ignácnak. Az ünnepi program a kiállítások megnyitásával, az új óvoda átadásával folytatódott. A jubileumi évforduló tiszteletére száz gyermek elhelyezésére alkalmas óvodával bővítették a régit, amelynek létrehozásából a nagyközség minden üzeme, termelő- szövetkezete és intézménye részt vállalt. Az új óvodát, amely, mintegy 2,5 millió forintba került, dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- VOSZ elnöke adta át rendeltetésének. A százéves évforduló alkalmából „Lajosmizséért emlékérem” átadására került sor. Az emlékérmet azok kapták, akik az utóbbi évtizedben legtöbbet tettek a település fejlődéséért. KECSKEMÉTEN. Munkás—paraszt találkozón emlékeztek meg az alkotmány törvénybe iktatásának évfordulójáról a megye- székhely mezőgazdasági üzemei. A Kecskeméti Konzervgyár, a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, a Baromfifeldolgozó Vállalat, a Fémmunkás Vállalat, a Zománcipari Művek kecskeméti gyára egy-egy szocialista brigádja a Magyar—Szovjet Barátság. a Kossuth, a Törekvés Termelőszövetkezet szocialista brigádjaival együtt ünnepelt. A városföldi Petőfi Tsz gazdái mintegy fél— százan a Helvéciái Állami Gazdaság sportünnepélyére voltak hivatalosak. Az Alföld és az Aranyhomok Szakszövetkezet gazdáinak pénteki szövetkezeti ünnepélyén részt vettek a megyeszékhely ipari üzemeiben dolgozó családtagok is. Nagygyűlések, munkás—paraszt találkozók, új létesítmények avatóünnepségeinek sora, és még sok más rendezvény emelte igazi ünneppé itt, a Duna— Tisza közén Bács-Kiskun megyében is augusztus 20-át. SZÁNKON. Pénteken délután, az olajbányászat megyei központjában tartottak munkás—paraszt nagygyűlést. A felszabadulási emlékparkban felállított dísztribünön foglalt helyet Terhe Dezső, a megyei pártbizottság titkára. a megyei tanács képviseletében dr. Vajtai István osztály- vezető, valamint a község vezetői. Fáik Miklós, a kiskunmajsai 9. számú választókerület ország- gyűlési képviselője, az ünnepség szónoka, beszédét azzal kezdte: nem véletlen, hogy augusztus 20-a alkotmányunk törvénybe iktatásának a napja, mert — mint mondotta — első nagy királyunkra. az államalapító Istvánra, az államalapítás történelmi tettére emlékeztet. Állami fennmaradásunk, a nemzeti egység megteremtésével és megtartásával volt lehetséges: fénykoraink, Nagy Lajos, Mátyás király uralkodásának ideje, nagy történelmi sorsfordulóink; az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc, az 1919-es Tanácsköztársaság és a felszabadulásunkkal megnyílt demokratikus fejlődés csakis így volt lehetséges. A mi dolgunk, hogy pótolva évszázadok mulasztását, felmérjük tennivalóinkat, a fejlődés, az emberi haladás rangos útján járjunk továbbra is testvéri barátságban a világ leghaladóbb népeivel. S aki igazán szereti hazáját, az nemcsak ünnepélyes szavakban mutatja ki szeretetét, hanem egyszerű, hétköznapi tettekben is. A képviselő beszédének további részében az enyhülési politika jelentőségéről szólt, hangsúlyozva, hogy az emberiség egyetemes érdeke a fegyverkezés csökkentése. Elmondta, hogy 1980-tól meg van a reális lehetősége annak, hogy 23 országban állítsanak elő atombombákat. Ezzel aláhúzta, hogy történelmipolitikai szükségszerűség a tervezett leszerelési világértekezlet összehívása. Minden, amit elértünk, s minden amit a következő esztendőben meg akarunk valósítani, milliók munkáját, törekvéseit foglalja magába: hazánk egész lakosságának aktív részvételét igényelte és igényli. Nemzeti egységünk szövetségi politikánk osztályalapja az új szocialista társadalom két fő alkotóelemének, a munkásosztálynak és a termelőszövetkezeti parasztságnak szövetsége — hangsúlyozta a szónok, majd kitért arra, hogy miért a munkásosztály az az osztály, amely az egész társadalom érdekét ki tudja fejezni a hatalom gyakorlásában, s vezető sze• Kicsik, nagyok az ünnepi emelvény előtt. repét miért kell tovább erősíteni. Augusztus 20-a az új kenyér ünnepe is, amelyről a következőkben szólt: Magtárakban, malmokban biztos fedél alatt már a termés. Az idén is megtermett — pontos számadatot még nem tudhatunk — majd annyi mint tavaly, tavaly pedig a mezőgazdaságunk történetében a leggazdagabb termést takarítottuk be kenyérgabonából. Fáik Miklós országgyűlési képviselő beszéde további részében a IV. ötéves terv eredményeit méltatta, bizakodóan szólt arról, hogy az V. ötéves terv feladatait is meg tudjuk valósítani, mert a párt reális célokat tűzött . ki népünk számára. Megyénk eredményeiről szólva elmondta, hogy mindenki előtt ismert az a fejlődés, amely a Duna—Tisza közén az elmúlt évtizedben és a 70-es években végbement. Beszédét ezzel fejezte be: A múlt, a jelen és a jövő gondjait idézi fel bennünk augusztus 20-a, a tartalmában és jelentőségében is bőségesen gazdag ünnep. Jó érzés, hogy ma már tapasztalatokban is gazdagon, dolgainkban magabiztosan elég erőt érzünk hozzá, hogy múltunkon, de a jelenen is okulva nyugodtan, önérzettel vállaljuk a jövőt. ... Joggal mondhatjuk a Duna—Tisza táján új, a szó ilyetén értelmében vett nemzet; egységesen gondolkodó és cselekvő nép él, dolgozik és alkot. LAJOSMIZSÉN. A község alapításának századik évfordulóját ünneplő Lajosmizsén az alkotmánynapi megemlékezéssel kezdődött á tíznapos jubileumi program. A kettős ünnepség színhelye a nagymúltú község főtere volt. A helybeliekkel együtt ünnepeltek a járási párt- és tanácsi vezetők, s ott volt ár. Molnár Frigyes, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a SZŐ VOSZ elnöke és Erdélyi Ignác, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára is. Dr. Havasi László, a nagyközség tanácselnöke köszöntötte a főtéren összegyűlteket, majd Horváth Ignác, az MSZMP kecskeméti járási bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Méltatta az alkotmány jelentőségét, szocialista rendszerünk alaptörvényét, amelynek gyakorlásával megszűnt Magyarország ezeréves jogfosztottsága. Felidézte az elmúlt korok parasztsorsát, s beszélt az új kor történelméről. A megváltozott életformát pélPénteken művelődési házat avatott a háromezer munkást foglalkoztató Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat. A kecskeméti gyártelephez kapcsolódó új létesítmény jelentős társadalmi összefogással épült. Az üzem valamennyi szocialista brigádja részese a művelődési otthon létrehozásának, amelynek költsége a társadalmi munka értékével együtt 700 ezer forint. A gyári kultúrházban száz négyzetméter alapterületű színháztermet rendeztek be, ezenkívül klubszobák, könyvtár és kiállító folyosó szolgálja a munkásművelődést, a szabad idő hasznos eltöltését. Az avatóünnepségen a vállalat irodalmi színpada és a tiszaalpári pávakör adott műsort. FOKTÖN. A kalocsai gyárak, üzemek, vállalatok dolgozói városkörnyéki községükben. Foktőn ünnepelték alkotmányunk törvénybe iktatásának évfordulóját, s az új kenyeret. Augusztus 20-án 10 órakor több mint ezer • A kiállítás és közönsége Lajosmizsén. • Táncos lábak ropják a frissest. (Folytatás a 3. oldalon)