Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-13 / 190. szám

- V "*“1 1977. augusztus 13. • PETŐFI NÉPE • 1$ Előkészületek az őszi mezőgazdasági szállításokra A mezőgazdasági üzemekben befejeződött a nagy nyári munka a betakarítás. Egy pillanatra fellélegezhettek a gazda­ságok, hogy utána még nagyobb energiával készüljenek az őszre. A határ, a gyakori jégverések ellenére is jó termést ígér. Szemet gyönyörködtető látvány a szépen fejlett kuko­rica, napraforgó, szőlő, gyümölcs, zöldség egyaránt. Ha nem károsodik a termés, lesz szüretelni-, betakarítanivaló, ami növeli a szállítási feladatokat és kihat az anyagmozgatásra is. Nem kevesebb, mint 22—25 mil­lió tonna terméket kell megmoz­gatni a megye mezőgazdaságában évente. Ennek többségét nyáron és ősszel. így előfordulhat, hogy ebben az időszakban akadozik az áru továbbítása. Ez azonban nem törvényszerű. A mezőgazdaság dolgozói derűlá­tóak, úgy vélik, kedvező időjárás esetén nem lesz nagyobb gond sem a rakodással, sem a szállítás­sal, mert a korábbi évektől elté­rően az idén tervszerűbben ké­szültek e feladat elvégzésére. A szállító járműveket pótkocsikat, traktorokat, rakodógépeket kija­vították, vagy újakat vásároltak. Gondot okoz, hogy az IFA . teher­gépkocsikhoz nehéz beszerezni a hiányzó alkatrészt. Emiatt néhá­nyat nem tudnak használni. Ezen úgy lehetne segíteni, ha az üze­mek saját maguk elkészítenék a hiányzó alkatrészt, vagy a kopot­tat kijavítanák. Sokat enyhítene a gazdaságok egymás közötti megál­lapodása a rakodás és a szállítás összehangolására. Előfordul, hogy a terményát­vételt a fogadótelepek alacsony kapacitása hátráltatja. A felvá­sárló szervek a ZÖLDÉRT, a bőr­ipar, a gabonaforgalmi, sokat tesz­nek azért, hogy ez ne okozzon tor­lódást és a körülményekhez ké­pest felkészülten várják a zöldsé­get, a szőlőt, a kukoricát, a napra­forgót. Így valószínű, hogy a ga­bonaátvételhez hasonlóan nem lesz nagyobb fennakadás az őszi betakarítású növények átvételé­nél sem. A biztonságot csak növeli ha a gépeket állandóan ellenőr­zik, karbantartják és a felvásárló szervek, illetve a gazdaságok egy­más között pontosan egyeztetik a szállítási időt. Sokat jelentene az is, ha a gaz­daságok kialakítanák a már sokat emlegetett integrált szállítási lán­cokat. Ez azt jelentené, hogy a mezőgazdasági üzemek más válla­latokkal szerződést kötnének, ami tartalmazná, hogy amikor a me­zőgazdaságban felesleges szállító kapacitás mutatkozik, akkor azt átadnák az ipari üzemeknek, a betakarítási csúcsmunkák idősza­kában pedig a vállalatok segíte­nének a termények fuvarozásában. Ennek megvalósítása a szállítási tevékenység összehangolása fel­tétlen elősegítené a rakodó és a fuvarozó járművek jobb kihasz­nálását, az üresjárat csökkentését, az áru gyorsabb továbbítását, vég­ső soron a veszteségek megszün­tetését. Ugyanis nem mindegy, hogy a leszedett paradicsom, vagy szőlő mennyi idő alatt jut el a fel­dolgozó helyekre, vagy a hűtőtá­rolókba. Sajnos, még napjainkban is a kertészeti növények fuvarozása okozza a legnagyobb gondot an­nak ellenére, hogy terjednek a speciális szállítóeszközök, de ezekből még kevés van. Nem is várható több máról holnapra. Sokszor pedig a szövetkezetek anyagi ereje szab határt a korsze­rű eszközök beszerzésének ötletek­ben gazdag, jó szakembergárda azonban szinte minden mezőgaz­dasági üzemben található. Az üze­mek érdeke elsősorban, hogy a jó kezdeményezéseket támogassák és az ügyes, rátermett dolgozóknak adják meg a lehetőséget tehetsé­gük kibontakoztatására. Ez is egyik módja annak, hogy a nyári után zökkenőmentesebbé váljon az őszi rakodás és szállítás is. A KPM azzal segít, hogy célfu­var esetében az 5-ös számú főút­vonalon engedélyezték a vontatók közlekedését. Az ÁFÖR is ígéri, hogy a gazdaságok által kért üzemanyagot hiánytalanul leszál­lítja, sőt fizetési könnyítést is ad, hogy a szövetkezetek esetleges át­meneti pénzhiánya ne hátráltassa az őszi munkákat. Az ÁFOR fel­tölti üzemanyaggal a gazdaságok tárolóit, az ellenértékét pedig ak­kor fizetik ki, amikor megkezdik felhasználását. Szükség esetén a megyei szállítási bizottság, va­lamint a megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztálya is segít a szállítások koordinálásá­ban, vagyis intézkedik azok lebo­nyolítása érdekében. B. Z. Október fényei Iskolás korú lányokkal együtt nézegetjük a fény­képeket: hatvan esztendő súlyát, felemelő Ijitét hor­dozó dokumentumokat. A gyerekek érdeklődve bön­gészik a képekhez csatolt aláírásokát, időnként egy­bevetik a látottakat az iskolában tanultakkal. Át- ismétlik a történelemórák anyagát, közben szemé­lyes közelségbe kerülnek a történelemmel. Októ­berrel, amely „megrengette a világot”. Az orosz muzsik nyomorúságos bocskorától, a ki; állításon pár lépés választja el a Szaljut orbitális űrállomás asztronautájának öltözékét. A valóságban ez a távolság, hat évtized. De évszázados sötétséget oszlat szét az 1925-ben készített felvétel: „Paraszt rádiót hallgat.” A fülhallgatóval teázgató idős pa­rasztember portréja bensőséges, lírai jelképe annak a hatalmas változásnak, amelyet milliók éltek át egyénenként és együttvéve. 'Számokkal is mérhető, hogy mit adott a népnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Több, mint 150 millió hektár egyházi, földesúri és korona­birtokot. A Szovjetunió mezőgazdaságában jelenleg 2,3 millió traktor, 680 ezer kombájn és más külön­féle berendezés üzemel, a szovjet hatalom első lé­péseitől számítva négy és félszeresére nőtt a mező- gazdasági termelés. A fényképeket korabeli plakátok színesítik. Mesz- sziről, a mi korunkból nézve _ is lenyűgöz sajátos hangulatuk, mozgósító erejük. Ä legelsőkön, még az orosz népmesék szín- és formavilágába ágyazódnak a világ első proletárállamának politikai és gazdasági célkitűzései. Ezeken a plakátokon született meg a munkás-paraszt hatalom tömegagitációs ábrázolása. Számunkra örömöt és büszkeséget jelent, hogy a Szovjetunió hazánkhoz fűződő kapcsolatai szintén helyet kaptak a 60 év eseményeit összefoglaló ki­állítás anyagában. A kiállítást a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendezte, a Budavári Palotában. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából összeállított MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUM tárlat 800 dokumentumot, fényképet, plakatot, á. megtett út nagyságát érzékeltető tárgyat tartalmaz. Ez az út, a mindannyiunk számára sorsdöntő Okr tóberrel kezdődik és a polgárháború, majd a Nagy- Honvédő Háború hősies küzdelmeit felelevenítve képet ad arról is, hol tart ma a Szovjetunió és mit tesz azért, hogy az emberiség feje fölül elhárítsa a háború, a tömegpusztító eszközök használatának! fenyegetését. . ‘ V.*Zs. Végtelen földeken 9 A Bácsalmási Állami Gazdaság napraforgóüzemének magtárában szállítószalag könnyíti a munkát. Eszperantó szavalóverseny A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tisz-. teleiére a Magyar Eszperantó Szövetség budapesti területi bi­zottsága és nőbizottsága országos eszperantó szavalóversenyt hir­detett meg. Az első ízben meg­rendezendő versenyre szeptember 20-ig jelentkezhetnek az érdek­lődők. • A verseny úttörő, kisdobos, va­lamint felnőtt kategóriában zaj­lik majd. Ez utóbbiba tartoznak a középiskolások és minden 15 éven felüli induló. A versenyzők­nek két eszperantó nyelvű — egy kötelező és egy szabadon válasz­tott — költeménnyel kell indul­niuk. A verseny lebonyolítását a Ganz-MÁVAG vállalta; kultúr- otthonában a felnőtt kategóriá­ban indulók október 8-án, a kis­dobosok és úttörők pedig október 9-én versenyednek. (MTI) Tapasztaljuk, hogy a női egyenjogúság elvi s mindenekfölött gyakorlati értelmezé­sében — érvényesü­lésében ég s föld még a különbség a szocialista, illetve kapitalista országokban. Mármint a mi javunkra, jóllehet — e té­ren még nálunk se minden vonat­kozásban fenékig tejfel a női egyenjogúság. Eredményeink azonban így is oly nagyok a tőke uralmára épült társadalmi rendszerekéhez képest, hogy esetenként csak mosolyogni tudunk — sajnos — a női egyen­jogúság jegyében fogant furcsa intézkedéseiken, reformjaikon. Mint például az ausztrálok álla­mi döntésén, amelyet 1975, — a Nők Évének tiszteletére hoz­tak. Akkor határozott úgy az ausztráliai kormány, hogy a nők nemzetközi évére való tekintettel szakítanak azzal a szokással, amely szerint a pusztító ciklono­kat női névre kereszteljék. Uta­sították tehát az ausztráliai me­teorológiai intézetet, hogy ezen­túl a ciklonok felét női, felét pe­dig férfinévvel kell ellátni. Meg­volt erre az elvi indoklás is. William Morrison tudományügyi miniszter szerint ugyanis mind­két nemnek azonos felelősséget kell viselnie a szélviharok által okozott pusztításokért. Ki tudja, hány madarat fogtak örömükben az ausztrál nők, hogy ilyen ugrásszerűen emelkedtek feljebb a női egyenjogúság laj­torjáján. Nem szólva a férfiakról, akik meg kormányuk éleselméjű­sége fölötti boldogságukban ug­ráltak, hiszen a honatyák iga­zán olcsón produkálták e nagy­szerű társadalompolitikai vív­mányt. A női egyenjogúság kálváriás meredekjén sokkal kézzelfogha­tóbb húzást tett a spanyol mun­kaügyi bíróság, amikor nők szá­mára is engedélyezte a torreá­dor mesterséget. Az első jelent­Nők - nehéz kenyéren kező, a huszonöt éves Maria de Los Angeles Hernandez alig vár­ta, hogy bemutatkozhasson egy madridi arénában. A torreádorok között érthetően nagy visszhan­got váltott ki a rendelkezés. Pa- lomo Linares — ismert torreádor — kijelentette: „Jobban félek az arénában a nőktől, mint a bikák­tól... ” Akkor néztek még nagyobbat, midőn a Stern „munka közben” felvett hosszú írást és több fény­képet közölt az első női torreá­dorról. A képek szemléltették, amint Angela Hernandez éppen a bikát ingerli — láthatóan nagy sikerrel. Mondták is sokan a felvételek láttán, hogy a magas, formás, szőke spanyol lánynak vörös posztó nélkül is sikere len­ne, sőt talán nemcsak a bika esetében. Valószínűleg az utóbbi évek bonyolult belpolitikai viszonyai is közrejátszottak abban, hogy az első női torreádor, Angela Her­nandez (így rövidebb a neve) mellett másik „első”-ről is hírt kapott a világ. Amikor — évek óta tartó küzdelem után a spa­nyol női egyenjogúsításért küz­dők szervezetének nyomására vé­gül is törvényt hoztak, amely a női torreádorság tilalmát felol­dotta, — rövid három héttel ké­sőbb — karján vörös kendővel belépett a stantonai arénába Est­rella Raya kisasszony. Vele szem­ben azonban a bika még ügye­sebbnek bizonyult. Az állat két­szer vette helyesebben döntötte le a lábáról a hölgyet, sőt még szarvára is* szedte. A viadal vé­gén pedig, amit „az igazság pil­lanatának” neveznek, a leányzó kardja is célt tévesztett, azaz nem tudta leszúrni a bikát. Még szerencse, hogy — ha sírva is —, de saját lábán távozott az aré­nából. No de ezek után is fenntartás nélkül tisztelegtünk a bátor úttö­rőnek. S természetesen az „egyik” elsőnek, Angélának is. Nemkülönben ama szellem-jel­lembeli elődjüknek, aki még va­lamikor 1966—67-ben a futball- trénerséget választotta hivatásul. Minden elismerésünk kijutott annak idején Amelia del Castil- lónak, a merész spanyol kislány­nak, aki 21 évesen kitűnő ered­ménnyel szerzett edzői oklevelet Madridban, s nem sokkal utána meg is kezdte munkáját egy if­júsági csapatnál. Trénernőnek len­ni oroszlánszívű futballista ifjak között — véleményem szerint — nem csekélyebb bátorságot kí­ván, mint torreádorként fellépni az arénában — kultúrálatlan bi­kával szemben. Még ez hagyján. De hogy a női egyenjogúság szellemében egy apácának is a futballedzőség szép, ámbátor keserű kenyerére kelljen fanyalodnia, — felülmúlja egy­szerűbb megoldásokon nevelt képzeletünket. Márpedig ez tör­tént. Egy 24 esztendős olasz apá­ca futballedzői minősítést szer­zett. Az olasz szövetség engedé­lyezte, hogy tudását a gyakorlat­ban kamatoztassa, jóllehet, egye­lőre csak harmadosztályú csapa­tokban tarthat edzéseket. Némi vigaszul Szolgál, hogy a hírek szerint a kisasszony — kedves­nővér — nemcsak tehetséges tré­ner, hanem kitűnő futballista is. Mindenképpen szívből kívánjuk neki, hogy minél később ismerje meg az olaszok istenét. Ha már az Úr a női egyenjo­gúságnak erre a göröngyös ösvé­nyére vezérelte... „ Tóth István 5. A megszelídülő vadon Régen azt tartották: aki nem látta a Bajkált, az nem is járt igazából Szibériában. „De ma már Bratszkra is ez vonatkozik” — teszik hozzá irkutszki ismerőseim. Megértem az utalást, el kell hát mennem Bratszkba. Olybá tűnik, hogy a 40 szemé­lyes kicsiny repülőgép, afféle me­gyén belüli vicinális járatiként — csaknem 500 kilométeres útvo­nalon közlekedik —, egészen nem is száll fel, csak úgy ellebeg a tajga fölött, párhuzamosan a fo­kozatosan tóvá szélesedő Angará- val. Csak a vadon mindenfelé, la­kott településnek semmi nyoma. Leszállunk azután Bratszkban, s . a röpteret azonnyomban elneve­zem — amolyan házi használatra — tajgai légikikötőnek. Még min­dig úgy tűnik, mintha a fanyűvő gépóriások csak nemrég vonultak volna el innen; egy tenyérnyi he­lyet elhódítandó a gépmadarak számára. Innen 40 kilométer hosszú út vezet — nem a városba, hanem annak központi, közigazgatási te­lepére. Maga Bratszk város nyolc telepből áll, s 90 kilométeres át­mérőjű, Moszkvánál valamivel nagyobb területen helyezkedik el. Magasfeszültségű távvezetéke­ket hordozó oszlopok, traverzek sokasága; erdő az erdőben: „vas- tajga”. Egész Szovjetunióban itt nyerik a legolcsóbb villanyára­mot, 100 kilowatt/óra kerül össze­sen 5 kopekbe. (Mondjuk 40 fil­lérbe.) De ez még mindig csak absztrakció, idegenvezető által közvetített tudásanyag. Majd csak másnap alkothatok közvet­len fogalmat arról: mi is a bratszki vízierőmű. A száz mé­ternél magasabb, s fél kilométer­nél hosszabb irdatlan betongátról, melynek mélyében a víz tíz és fél atmoszférás nyomásától pörögnek meg a turbinák. S áthajtunk a roppant mű tetején, át és vissza, hogy ezáltal is érzékeljem a már- már nem is emberi mértéket. S mert nem jártam még Egyiptom­ban, absztrakció számomra az is, hogy két Kheopsz-piramis telne ki a gát anyagából. A mű építésé­nek persze hősi története van, versek, regények, színdarabok örökítették meg az emberi vállal­kozások egyik leggrandiózusabb- ját. Filmek és fényképek is; ez utóbbiak a várostörténeti múzeum állandó kiállításának darabjai. Először sátrakat vertek a tajgá- ban, sokan az első telet is a dup­lafalú sátrakban húzták ki. Az 50 fokos bratszki telet... Aztán két­szintes faházakat emeltek. Ezek­ből még manapság sok áll, persze ezeket teljesen komfortosították azóta... Az idelátogató számára már ez is történelem; jómagam is állok az 500 ezer voltot hordozó fővezetékek alatt, hallom a kisü­lések szünet nélküli recsegését, pattogását, s ez nem az ember- feletti erőfeszítés dallamára, in­kább valami fantasztikus film kí­sérőzenéjére emlékeztet. Mindar­ra, ami még azután kivetkezik Szibériában. Csábítana a felsorolás, de tar­tom magam a saját fogadalmam­hoz: csak arról számolok be, amit személyesen is megtapasztalok. Így van hitele a dolognak. De bár nem jutok el a Bajkál—Amur Magrisztrál (BAM) építkezésére, szó nélkül ezt mégsem hagyhatom, egyrészt mert a körülményekről legalább fogalmat alkothatok, másrészt utazásaim során mind­untalan találkozom jókedvű fiata­lok csoportjaival; trikójuk vagy dzsekijük hátulján a BAM-felírós- sal. Vagy oda készülnek, vagy on­nan jönnek. A tajga nyersanyagát, a fát a cellulózkombinátban dolgozzák fel. Több mint 20 gyár komplexu­ma ez az üzemóriás, bejárására kísérletet sem teszek, szorítkozom csupán a szennyvíztisztító telepek tüzetesebb megtekintésére. Erre módom is nyílik, a természetvé­delmi főmérnökhelyettes asszony- kíséretében elég sok adatot meg­tudok, rubelmilliók hangzanak élj műszaki paraméterekkel vegyest, már elérték a visszajutó víz 96 százalékos tisztaságát, de ezt még mindig nem tartják tökéletesnek. Még további szűrő-tisztító műve­ket létesítenek. Mert csak napon­ta egymillió köbméternél jóval több vizet kell visszajuttatni a körforgásba. Mindenhol tervek, méghozzá a közeli évekre szólóak. Maga a mú­zeum is a skanzen létrehozását tervezgeti, a település 350 éves évfordulójára, mert Bratszk vá­rosa ugyan nagyon fiatal, de falu volt itt azelőtt, szinte az első tele­pülésektől fogva... És nemcsak ez a falu volt, hanem még több mint 200, amelyeket bizony a víz­tároló megépítésekor föl kellett számolni, lakóikat beköltöztetni a városi komfortos telepekre. De az elmúlt világ kultúráját minden­képp meg akarják őrizni, ráha­gyományozván az utókorra, ébren- tartandó az emberi emlékezetet. Ilyesmiről tűnődöm még késő este is, miután mozdulatlan szür­kületbe merevedik az égbolt, sö- tétebb nem is lesz ennél, a szibé­riai fehér éjszakák évszaka ez. Napközben a hőmérséklet eléri, a plusz 35-öt, de megnyitva a kék­jelzésű csapot, jeges sugárban tör elő a víz. Ezen a tájékon van az örök talajfagy határa. De a tajga felől egy fiatal föld­rész ütemes lélegzetét hallom. (Vége.) Hatvani Dániel , • Az első kozák megtelepedők Iából készült őr­tornya. • A cellulózkombinát víztisztító telepének első „lép­csője". i • Strandélet a „bratszki tenger” partján — csak­nem Leningrad magasságában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents