Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-12 / 189. szám
1971. augusztus 12. • PETŐFI NÉPE • 9 Szemben a történelemmel Kovács Endre könyvéről A társadalomtudományok ideológiai-politikai felelőssége egyre inkább nő népünk történelmi múltjának, kulturális hagyatékának marxista szellemű elemzésében, hiszen ma már nyilvánvaló, hogy minél többet teszünk a nemzeti önismeret elmélyítéséért, annál jobban szembe tudunk némi a jelen követelményeivel. A csónakos fejfa • Felállítják a helyrehozott fejfát a szatmárcsekei temetőben. (Elek Emil felvétele — KS) Határainkon túl is ismert temető található Szatmárcsekén. A kis községben ősidők óta az úgynevezett csónakos fejfákkal jelölik meg a sírokat. Ezeken hol komoly, hol tréfás rigmusok olvashatók, az élők üzenetei, gondolatai az elhunytakról. A szokás ma is általános Szatmárcsekén. A csónakos fejfa történetét tisztázták már a szakemberek, s kiválóan tudták hasznosítani azokat a visszaemlékezéseket és száj- hagyományokat, amelyeket az idős falubeliek mondtak el. Hajdan ezen a vidéken, a Tisza és a Túr környékén nagy vizes területek voltak, s az év nagy részében csak csónakkal lehetett közlekedni. Így szállították a halottat is a temetőbe, s a csónak után kötötték a fejfát. Hogy az könnyebben úszhasson, az alakját csónakéhoz hasonlóra faragták, minden esetben tölgyfából. A hagyomány kialakulásához tartozik még: Szatmár e vidékén a magyar néphitbe beépült a hajdani görög és római mondavilág is. A népgondolkodás szerint az elhunyt lelkének át kell kelnie a nagy vízen, ami megfelel a Styx- nek, s ott a csónakos pénzt is kér az utolsó útért. Így aztán a temetési szertartások között ott szerepel az obulus elhelyezése a szemen. vagy a nyelv alatt. (Khárom ladikjának históriája tehát így alakult ki és épült be a magyar temetkezési kultuszba. A fejfák, melyek között jó néhány több száz esztendős is található, az idők folyamán megrongálódtak. Soknak elkorhadt a földben levő része, az írás olvashatatlanná fakult. Most kezdték meg a temető restaurálását. Az Országos Műemléki Felügyelőség a helyi termelőszövetkezet ácsai együttes munkával több mint 500 csónakos fejfát hoznak rendbe. A kiemelt oszlopokat újra átitatják víz ellen védő, kátrányos anyaggal, a korhadt részeket kicserélik, azokat, melyek már nem javíthatók, de különleges értéket képviselnek, újrafaragják. A feliratok olvashatóvá tételéhez segítséget nyújtanak a község idős lakói is a rigmusok, írások ismeretével. B. L. 10 TUDJUK, hogy társadalmunkban jelenleg is jelen vannak ma még olykor a nem szocialista jelenségek és felfogások, amelyek feltárása, történeti elemzése is szükséges. A felismert negatív jelenség, a helyes elvek elfogadása nem szül automatikusan meggyőződést, s nem vált ki határozott politikai állásfoglalást és cselekvést, de ezen az úton az első lépés a megértés; a honnan indultunk és hová érkeztünk pontos ismerete. Az utóbbi évek történelmi kutatásai. a megjelent munkák azt bizonyítják, hogy ez a tudományág nemcsak módszerében vált egzaktabbá, hanem közelebb került a valósághoz, az élethez is. Egyre több olyan tanulmány lát napvilágot, amely a helyes történelem- szemlélet formálásával együtt gondolkodásra, olykor vitára is késztet és mondandójával eligazít, napjaink élő, izgalmas kérdéseinek megértésében. Ebben a sorban jelentős munka Kovács Endréé: a Magvető Könyvkiadó adta ki a Szemben a történelemmel című kötetét. A Kossuth-díjas történész a régi Magyarország nemzetiségi kérdése mellett elméleti problémákkal is foglalkozik. A tudás felelősségével párosuló, a politikát is jól ismerő mai ember megjegyzései figyelemre méltók. Napjainkról szól amikor azt írja, hogy a szocialista államok egymásközti viszonyában a nemzeti kisebbségek sorsának megvitatása nem proto- kolltéma. „Minden állam belügye, hogyan bánik saját nemzetiségével, de minden szocialista ország felelős vezetőit foglalkoztatja az a kérdés, hogyan megy a soruk a határon túl élőknek. A szocialista integráció erősödése fogja meghozni azt a fordulatot, amikor ez a kérdés már nyílt, őszinte eszmecsere és szoros egymást segítés Augusztus 28-án jelenik meg a Fáklya 16. száma, amely képes riportot közöl Vszty-llimszk építőiről. Bemutatja a korszerű Nyi- va kombájnok segítségével folyó aratást, tudományos-technikai összeállításában pedig „föld alatti tengerekről”, Kazahsztán 40 várost ellátó kiváló, ásványokban gazdag ivóvizéről, az Alma-Ata szomszédságában épülő, a gáz kitermelésére alapozott új városról, s az olimpiai építkezésekről olvashatunk. Milyen fontos szerepet játszanak a számítógépek a nagy gaztárgya lesz. Ez a folyamat megindult.” A nacionalizmus változatainak ismertetése annak bizonyítása, hogy a burzsoá nacionalizmus szerves része a polgári társadalomnak —, de maradványaival szocialista viszonyok között is számolni kell — mind azt bizonyítják, hogy a múltat kutató tudós felelősen gondolkodik a ma kérdéseiről a jövő érdekében. A kötet egyik legizgalmasabb fejezete az, ahol a szerző bepillantást enged a történészek körében folyó vitába. Vázlatos képet rajzol arról, hogy nemzeti mozzanat miként alakult a történetírásban, hogyan változott legújabb történeti irodalmunkban, ö maga határozottan leszögezi, hogy a tör- nénetírásnak nemzetinek is kell lennie. A vitát fontosnak tartja, de ebben az eszmecserében „a saját nemzetünk iránti szeretet, megbecsülést össze kell kötni a szomszédos nemzet iránti megbecsüléssel, tisztelettel.” Ez lehet az alapja a nemzeti mozzanatok tárgyalásának. , TISZTELETET ÉRDEMLŐ tudósi felkészültséggel, érzelemmel is fűszerezett tárgyilagossággal elemzi Kovács Endre a magyarság és a környező népek kapcsolatát. Időben a XVI—XVII. századig nyúl vissza, amikor Magyarországon még nem volt nemzetiségi kérdés, de véleménye szerint volt egy lassan fejlődő nemzeti érzés. A környező népek körében, szinte velünk egy időben kezdtek elterjedni, történetileg magyarázható okok miatt a különböző eszmei áramlatok. A románság körében a dákoromán eszme vert gyökeret, miszerint a román értelmiség a maga nemzetét a latinok egyenes leszárma- zottainak tekintette. A délszlá- voknak 1844-ben papírra vetik a jugoszláv egyesülés tervezetét, az dasági feladatok megoldását segítő tervek kidolgozásában? — erre válaszol egy másik írás, míg az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár legjelentősebb kiállítóját, a Szovjetuniót, a szovjet gazdasági élet eredményeit színes fénykép- összeállítás mutatja be. Sok örömet szerez a lapnak ez a száma a művészetek kedvelőinek is. Orosz nyelvlecke, film- ismertető, Fáklya-fotó, A Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programismertetője, rejtvény zárja a lap 16. számát. (KS) 1820-as években terjedni kezd az irodalmi pánszlávizmus is. A kezdeti időszakban még védekező magyar nyelvi mozgalom az első olyan kitapintható jelenség, amely összeütközésre ad alkalmat a magyarok és a területen élő nemzetiségek között. „Nyelvében él a nemzet” — Széchenyi mondása a nemzetiségekről is érvényes volt, ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, de a lényeget illetően mindenfelé így fogalmazták. Nyelv és nemzet, elismerés és egyenjogúság fogalmak megjelenése már politikai követeléseket tükröztek. A magyar liberális nemesség a jelentkező gondokat úgy akarta megoldani, hogy elmagyarosítja ~ a nemzetiségeket. Ez pedig óhatatlanul ellentéteket szült. Mindez történt a népek tavasza, 1848 előtt. 1848—49 MAGYAR politikusai között sem volt egységes vélemény a nemzetiségi kérdésben. A vad nacionalista véglettől eltekintve is Bem nagyvonalú nemzetiségi politikusnak bizonyult. Teleki László bizonyos fokig megelőzte saját korát, Kossuth engedett az állam nyelvi egységéből, de az állam politikai egységét felbontani nem volt hajlandó. Ebben az időszakban a nemzetiségi mozgalmak története is csupa ellentmondás volt. A nemzetiségekkel meginduló párbeszéd a magyar forradalom bukásával megszakadt, s — mint Kovács Endre idézi az ismert mondást — a nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésként. A magyar emigráció torzsalkodásainak egyik jellemző eredménye Kossuth Duna-konföderációs terve, amit Kovács Endre ideális, sőt idealista tervnek minősít, amely csak papíron hangzik szépen, a valóságban keresztülvihe- tetlen. Itthon is kevesen voltak olyanok — mint Mocsáry Lajos és Eötvös József, — akik határozottan hirdették a nemzeti egyenjogúság elvét akkor is, amikor a nemeztiségekről volt szó. A meghiúsult kísérletek is eredményezték azt a történelmi tényt, hogy a múlt század hetvenes éveitől a magyar uralkodó osztály nemzetiségi politikája gátlástalanul retrográd volt. A Magyar Tanács- köztársaság 133 napja túl rövid időszak volt ahhoz, hogy a forradalom vezetői jelentős eredményeket érjenek el a Monarchia népeinek egymás közti viszonyában. A ma is olvasható dokumentumokból kitűnik, azonban, hogy a tanácsrendszer irányítói nem kívánták a forradalmat Magyar- országra korlátozni, hanem abban bíztak, hogy a szocialista forradalom cselekvésre ösztönzi a Monarchia proletariátusát is. A fasiszta Németország veresége, a lenini nemzetiségi elven szerveződő Szovjetunió győzelme, a szocialista közösség létrejötte nyitotta meg azt az új történelmi szakaszt, amely a proletárinternacionalizmus szemszögéből vizsgálja a jogos nemzeti kérdést, és az eddigiektől eltérő megoldási formákat keres — türelmesen és elvszerűen. EBBEN SEGÍTHET Kovács Endre könyve is. Komáromi Attila AUGUSZTUS 28-ÁN JELENIK MEG A Fáklya 16. számából 10 — Egy fél óra múlva le1 szállók — jegyezte meg a hadnagy. — Pihenjen jól — fordult hozzá Szemjon. — Köszönöm — mondta a hadnagy.— Pihenés nem lesz! — Tatarozni kell a házat, meg tűzifáról is kell gondoskodnom télre. Aztán meg, a szabadság után elutazom ... — a hadnagy elhallgatott, láthatóan úgy találta, hogy ez szolgálati titok — egyszóval elutazom messzire. Maga volt katona? Biztosan még harcolt is. — Nem, hova gondol. A háború alatt csak ötéves voltam. — Bocsásson meg — mondta a hadnagy. — Már olyan ... — Milyen? — kérdezte Szemjon. — Meglett férfi? — Tulajdonképpen igen — vallotta be a hadnagy. — Régen volt katona? Tíz éve. — Azóta minden megváltozott. A technika például. A technikával mindig érdekes foglalkozni. Maga sofőr, bizonyára szeret mindenfelé utazgatni. — Igen, szeretek — mondta Szemjon. Ránézett a sebességmérőre: kilencven kilométeres sebességgel ment. Szemjon könnyűnek érezte magát, úgy tűnt, mintha 6 maga száguldana, mint gyermekkorában, amikor fut az ember, és nem is érzi a testét, csak fut, és örökké futni szeretne. Megjegyezte azt a pillanatot, amikor elfogta valami rossz érzés. Még nem tudatosodott benne, hogy miért, de csökkentette a sebességet. Számba vett minden lehetőt, amelyek óvatosságra inthetnek, eszébe jutott: hamarosan vasúti átjáró következik. Mellette az állomás, amelyen a tehervago-, nokat szortírozzák, az átjárót gyakran lezárják, s ez mindig ront a kedvén. Amikor meglátta a felemelt sorompót, felvidult. Az autóbusz meglódult, átgördült a töltésen, majd fokozva a sebességet, továbbsuhant. Szemjon tudta, hogy ez a nyugtalanság hamarosan elmúlik, de mégsem múlt el; rájött, hogy ezzel a nyugtalanító érzéssel vezet már néhány napja, elég bármi kis apróság, és máris visszatérnek kínzó gondolatai. Akkor kezdődött, amikor leendő apósa, az öreg Prihogyko megmondta neki, hogy ismét náluk járt a mérnök. Szemjon szerette volna, ha a mérnök ellenszenves, fösvény, gyáva, vagy legalább beteg lenne. Nataska a könyvtárban ismerkedett meg a mérnökkel, ahol az a kandidátusi disszertációját írta. Szemjon látta néhány alkalommal. Egyenes tartású, magas, nagyon nyugodt ember, tudta, hogy mit akar. A főiskola elvégzése után északra ment dolgozni, anyagot gyűjtött a disszertációjához és pénzt egy szövetkezeti lakáshoz. Először Szemjon azt akarta neki tanácsolni, hogy kopjon le, nagyon korrekten tanácsolni, de amikor jobban megnézte, megértette: az ilyennek értelmetlen dolog tanácsot adni, nyugodtan, intelligensen figyelnek, de ügyet sem vetnek a tanácsra. A mérnök virágot és színházjegyet hozott, nem titkolta, hogy Nataska tetszik neki. Amikor egyszer a lány lakásán találkoztak, a mérnök nem keresett valami jó ürügyet arra, hogy eltávozzék, hanem úgy, hármasban ülték végig az estét, végül Szemjonnal együtt ment el. A mérnök nem tartotta szükségesnek, hogy beszélgessenek, amíg a metrón együtt utaztak, és amikor leszállt, kezet sem nyújtott Szemjonnak, csak feléje biccentett. Az ilyen típusú sportolók, gondolta Szemjon, soha sem adják fel a küzdelmet. Az első évben Nataska anyja kérdezgette Szemjont a terveiről, gondol-e továbbtanulásra, nyilvánvalóan nem nagyon lelkesítette egy sofőr vő, hát nem nagyon kedvelték egymást, most pedig az asszony nem is titkolta, tetszik neki a mérnök, ö tanácsolta Nataskának, „cserélje fel a lemezt”. Szemjon hirtelen rádöbbent, hogy talán elveszítheti Nataskát, ilyen konkrétan most először gondolt erre. Eszébe jutott, hogy mosolyog a lány, épp úgy, mint az anyja Kötényt visel, mint az anyja, a haját is úgy igazítja meg, mint az anyja. Ha valamiről mesélnek neki, épp úgy hallgatja, mint az öreg Prihogyko, csukott szemmel. És ha beszél, könnyedén elnyújtja a szavakat. Szerafima beszél így, a lépcsőházbeli nyugdíjas szomszédasszony. Nataska gyermekkorában tőle vett zongoraórákat. Nataskából nem lett zongoraművésznő. A szakiskolán könyvtárosi oklevelet szerzett, és egy kutatóintézetben lett könyvtáros — a műszaki könyvtárakban magasabb a fizetés. Nincs benne semmi rendkívüli — győzte meg magát Szemjon. Millió ilyen lány nő fel és lesz felnőtt. És milliók beszélnek a cuccokról, a mini-, a midi- és a maxiszoknyákról, kilencre járnak dolgozni, és hatkor végeznek, moziba járnak és kávéházban üldögélnek, ügyetlenül táncolnak, és nem főznek túl jól. Annyi baj legyen, lesz majd helyette más. Elképzelte, hogy fog Nataskának telefonálni, ha hazaérkezik, és az egész lakás azt fogja hallgatni, hogyan üdvözli az ünnep alkalmából. A lakásukban egy magányos öregember is lakik. Minden este gratulál valakinek a születésnapjára. A lényegesebb dátumokat egy nagy raktárosi könyvbe jegyezte be. Megbízható, mindenre emlékező barát ez az öregember. A szeme fáj, az orvosok eltiltották a tévézéstől és a mozitól. Az öreg minden este leül a telefon mellé a raktárosi könyvvel, és gratulál valakinek. Lehetséges, hogy úgy van: „ha nem vagy biztos a dolgodban — ne vedd meg”. De hisz ő nem kételkedett, inkább benne kezdtek kételkedni. (Folytatjuk) Találkozás szovjet pajtásokkal Zánkán • Folyik a barátkozás Zánkán. A képen az örmény pajtások táncuk»* mutatják be. (Kruchió Mihály felvétele) Lassan már közhellyé lesz — mindenki ismeri, tudja — hogy a páhi pajtások, a pálhi úttörőcsapat tagjai mindig kiemelkedően jó úttörőmunkát végeznek. Ha unatkozó, önmagával semmit kezdeni nem tudó vörösnyakkendő- sök közé kerülök, őszintén sajnálom, hogy náluk nem a páhiak- tól vesznek példát, nem olyan mozgalmi életet élnek mint ők. •Az elmúlt hetekben a balaton- fenyvesi úttörőtáborban jártam. Tábornyitás napja volt, száz úttörőt vártak a felnőtt vezetők, miközben eleredt az eső. Először apró cseppekben, később úgy zuhogott, hogy látni alig lehetett a kapuig. Közben sorra érkeztek a tízes csoportok, szétázva, nehéz csomagokkal. Egy kicsit szünetelt a zápor amikor feltűntek' a következők, valamennyien fehér ingben, nyakkendősen. ök voltak a Páhi- ból érkezettek! Alig áztak meg, mert védett helyen várták ki a nyári eső végét. Viszonylag kevés csomagjuk volt, de az nagyon gondosan válogatott. Elhozták az őrsi naplót és zászlót is. Minden, táborozásnál használható apróság is volt náluk — pedig ők voltak a legkisebbek: őszre lesznek hatodikosok. Látható, érezhető volt, hogy szeretik az úttörőmozgalmat, örömmel jöttek, hiszen jól végzett munkájukért érdemelték ki a táborozást: az Együtt—Egymásért járási vetélkedő második helyét. Ahogy a kis Török Zoltán tömören megfogalmazta : nagyon szeretünk úttörők lenni! Ezen a nyáron tőlük is ment kiválóan dolgozó úttörő Zánkára — miután a csapat tagjai gondosan megbeszélték ki a legérdemesebb a kitüntetésre. És elmehetett még tucatnyi pajtás Páhi- ról: meghívóval. Az úttörőváros tanácsa küldte ezeket a névre szóló meghívókat azoknak, akik egész évben kitűntek tevékenységükkel. Az elmúlt napokban ismét meghívót kapott a csapat Zánká- ról: szovjet pajtások fogadására hívtak meg hét úttörőt. A jó munka mellett ebben az esetben az orosz nyelv tanulásában ki- tűnteket is számba vették. (Véletlenül egészen könnyű helyzetben voltak: a csapatvezető, Kru- chió Mihály orosztanár.) Végül összeállt a névsor: An- talicz Éva, Bódog Erika, Judák István, Supka Éva, Szabó Gabriella, Szabó Kálmán és Damás- di Zoltán ifivezető. Hogy az utazás „egyszerű” legyen akadt egy vállalkozó kedvű szülő, Bódogh Erika édesapja, és a csapat vezetője, akik autóval vitték a pajtásokat Zánkára, mindössze három óra alatt. Kicsit korán érkeztek, még fürdésre is jutott volna idő, de a Balaton vizének hőmérséklete alig érte el a 20 fokot. Ezért gondosan előkészítették a Páhiról hozott apró ajándékokat, oda rakták a különböző naplókat is. Azután akkor lépéseket hallottak, mind közelebbről, nyílt az ajtó és beléptek a vendégek: tizenöt szovjet úttörő. A köszöntő elhangzása után továbbra is oroszul mondták el a Páhiból érkezettek, hogy milyen munkát végeztek a csapatnál ebben az esztendőben. Megmutatták naplóikat, majd meghallgatták az 5 beszámolóikat. A kötetlen be- beszélgetés során lebonyolították a jelvény, a nyakkendő és a képeslapok cseréjét is. Az Örményországból jött úttörök bemutatták táncukat. Nagyon különös, érdekes tánc volt ez, hosszú percekig egy lépést sem tudtak utánozni a páhiak. Azután ők is bemutattak egy gyermekjátékot, amit a vendégek gyorsan megtanultak. Kicserélték címeiket, mert nyomban elhatározták, hogy levelezni fognak. A következő úttörőév minden akciójáról, ünnepélyéről, programjának lebonyolításáról részletes beszámolókat küldenek. És ekkor jött a találkozó legérdekesebb része! Elhatározták, hogy meglátogatják egymást. Jövőre, a tanévzáró után ők jönnek Magyarországra, azután pedig vendégül látják a Páhi úttörőcsapat tagjait, hazájukban, Örményországban ! A terv csodálatos, őszintén reméljük, és kívánjuk, sikerüljön kivitelezni! A következő találkozóig pedig mindig legyen úton néhány levél a távoli köztársaságba, illetve hozzánk, Páhiba. Ez a barátság tegye még gazdagabbá, szebbé a szovjet és a magyar úttörők barátságát! Rejtvényfejtőknek Most csak kisdobosok részére köziünk rejtvényt, ezért kérjük a levelezőlap címoldalán — amelyen a megfejtést bekülditek —, Írjátok rá: Kisdobosrejtvény. Az Itt látható képen 12 klscicát láthattok. Első pillantásra valamennyi egyforma, de ha jobban megfigyelitek, csak kettő ez. Ennek a kettőnek a számát kérjük beküldeni a szokásos módon a szerkesztőség elmére (Petőfi Népe Szerkesztősége 6000 Kecskemét, Szabadság tér l/a.) augusztus 18-tg. A helyes megfejtést beküldő kisdobosok között 10 könyvet sorsolunk ki. Selmeci Katalin Latin-Amerika első művészeti főiskolája Kubában működük Latin-Ame- rika egyetlen egyetemi szintű művészeti iskolája, a Felsőfokú Művészeti Intézet. Három karán — a szépművészetiin, az előadóművészin és a zenein — összesen húsz tanszék foglalkozik a diákok oktatásával. Az intézetnek 79 tanára, is az elmúlt évben indított első évfolyamán ösz- szesen 234 diákja van. A Felsőfokú Művészeti Intézetet a forradalom hívta életre, ki akarván elégíteni a kubai művészeknek azt az igényét, hogy magasabb művészi, kulturális és ideológiai képzettséget szerezzenek. Az iskolában Latin-Amerika más országaiból érkezett diákok is tanulnak, s számuk a későbbiekben még tovább nő. Az intézet létrehozásához jelentős segítséget nyújtott a Szovjetunió és a tanárok egy része is a Szovjetunióból és más szocialista országokból érkezett. Az iskola jelentős fejlődés előtt áll. A következő öt évben újabb szakokon kezdődik meg az oktatás. Képeznek majd színházi díszlet- és jelmeztervezőket, keramikusokat, múzeológusokat, restaurátorokat. A képzőművészeti iskola külön műhelyt kap, ahol eladásra is termelnek majd, A jelenlegi ötéves időszak végére, 1980-ra meg kívánják nyitni az iparművészeti iskolát. Textiltervezőik, ipari formatervezők, bútortervezők, belsőépítészek, kirakatrendezők, városépítészek és grafikusok kerülnek majd ki innen. (BUDAPRESS—PRENSAl LATINA)
