Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-07 / 185. szám

r

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

KÜLDÖTTKÉNT LENGYELORSZÁGBAN - ELŐADÁS BULGÁRIÁBAN AKI KECSKEMÉTEN NEMZETKÖZI FOLYÓIRATOT SZERKESZT

Kilencvenéves az eszperantó

mozgalom

Napjainkban a sokféle és egymással összefüggő tényezők hatására erőteljesen megnőtt az igény az emberekben a szóbeli és írásos érintkezésre, egymás kölcsönös megismerésére, a véleményék és gondolatok kicserélésére. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a nyelv. S elsősorban az olyan nyél v,'amelyet bárki köny- nyűszerrel elsajátíthat. Ilyen az eszperantó. Százezrek bizonyíthatják ma már, hogy e világnyelv megtanulása nem igényel különösebb tehetséget, sem pedig nagyobb erőkifejtést. Erről beszélgettünk Kurucz Gézával, a Magyar Eszperantó Szövetség kecskeméti területi szervezetének elnökével, aki egyben a nemzetközi ifjúsági folyóirat szerkesztője is.

— Mikor került kapcsolatba az eszperantó mozgalommal? — kérdezzük a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatóhelyettesét.

— Kereken húsz esztendeje már annak. Mint magyar—orosz szakos tanárt, közelebbről is érdekelt a kérdés. Egyszer aztán a kezembe került az első magyar nyölvű eszperantó könyv, Barabás Miklós munkája. Az angol mellett elkezdtem ettől kezdve ezt is tanulni. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ez még Debrecenben volt. Ám amikor Kecskemétre kerültem, akkor sem hagytam abba, tanultam tovább. Emlékszem, az egyik nemzetközi találkozón további serkentést kaptam a szakemberektől- Madarász László volt a területi szövetség elnöke; ő külön is biztatott. Hamar elértem, hogy már mint küldött vehettem részt egy lengyelországi konferencián.

— Ügy tudjuk, hogy előadásokat is tartott más országokban.

— Jugoszláviában szemináriumon oktató voltam, 1971-ben. Majd a rákövetkező évben, s még egy alkalommal. Bulgáriában tanítottam a nyelvet. Közben tanulmányúton vettem részt a Szovjetunióban.

— A területi szövetség hatóköre az egész megyére kiterjed. Miéit nevezik mégis kecskemétinek?

— Mert nem csak Bács-Kis- ]kun tartozik hozzánk, hanem például Nagykőrös is. És mert Kecskemét a központ.

— Régóta részt vesz a vezetésben, az irányító munkában?

— Amióta ide költöztem Kecskemétre. Először oktatási felelős

voltam, majd — jó hát esztendeje már — elnökké választottak. Ez évtől fogva tagja vagyok az országos elnökségnek is.

— S közben folyóiratot is szerkeszt •..

— öt év óta. Kezdeményezésemre azóta lát napvilágot havonta a nemzetközi szövetség támogatásával Juna Amico — Ifjú Barát — című lap. Jó érzés, hogy ezt itt szerkeszthetjük, városunkban. Fő célkitűzésünk, hogy az ifjúságot közelebb hozzuk a mozgalomhoz. Tehát a lapot kezdőknek szánjuk. Éppen ezért sok érdekességet, humort, időszerű ismeretanyagot nyújtunk át rendszeresen olvasóinknak. Van néhány jól bevált állandó rovatunk. Ilyen például az is, amelynek címe; A világ országai. Természetesen az írások eszperantó nyelven jelennek meg.

— Hol készül a hírős városban szerkesztett folyóirat?

— A kaposvári nyomdában, ötezer példányban lát napvilágot, és csaknem negyven országban terjesztik. Európán kívül eljutnak számai Ausztráliába, Izlandiba, Japánba és Brazíliába is, többek között.

— Milyen érzés, hogy innen Kecskemétről szólhat a világ távoli pontjain élőkhöz?

— Különös érzés tudni; vannak emberek mindenfelé. akik keresik az utat egymáshoz, akik egyre inkább ismerni akarják a tőlük messze található embereket, országokat, városokat.

— ön mint a területi szövetség elnöke, bizonyára sokat fáradozik azon, hogy a nemzetközi nyelv terjedjen, minél nagyobb teret hódítson' Milyen eredményekről tud számot adni ?

— Annak idején, kezdetben alig volt negyven tagja a területi szövetségünknek. Ma száznegyvenen vagyunk. Kecskeméten kívül Félegyházán, Kalocsán, JászszentlásZlón, Jánoshalmán és Bácsalmáson élnek olyanok, akik elfogadhatóan beszélik a nyelvet. Sokan leveleznek külföldre.

— Hogyan, s miként lehet bekapcsolódni a mozgalomba?

— Aki kedvet érez erre, jelentkezzen az illetékes TIT-szer- vezetnél. Évente indítanak tanfolyamokat. Ez év őszén Kecskeméten a Megyei Művelődési Központban.

— Megyénk milyen helyet foglal el a mozgalomban, ha azt országosan nézzük?

— Nem valami kecsegtető a helyzetünk. Baranyában, Békésben, Borsodban például sokkal előbbre vannak.

— Miért?

— Egyszerű a válasz. Mert azokban a megyékben volt mire

• Egy Kodályról szóló cikk részlete, és a zeneszerző Esti dal t-imíí müve — eszperantó nyelven.

• Íme, a Kecskeméten szerkesztett nemzetközi lap egyik számának címlapja.

alapozni. Ami mast van, az nagyszerű hagyományokra épült. Nálunk 1956 után teljesen elölről kellett kezdeni, minden előzmény nélkül— Próbálkoznak növelni az érdeklődők számát?

— Kecskeméten kiállítást rendeztünk; ezzel igyekeztünk ráirányítani a figyelmet az eszperantóra. A siker nem maradt el. Huszonötén jelentkeztek tüstént a tanfolyamra. A másik még csak terv, de nagyon biztató. A jövő évtől kezdve a Dunamenti Folklór Fesztivál egyik hivatalos nyelve az eszperántó lesz. Ez arra is alkalmat nyújt, hogy a nemzetközi lapjainkon keresztül világszerte propagandát csináljunk a bajai eseményekhez.

— Kilencvenéves a mozgalom. Mihez kötődik ez a dátum?

— Ekkor jelent meg Zámenhof lengyel orvos könyve, a „Lingvo Internacia”, először orosz nyelven. Azóta ott tart a mozgalom, hogy a nemzetközi szövetség hivatalos lapja nyolcvanhat országba jár. Ez az „Eszperantó”, s mintegy tízmillió példányban jelenik meg. S világszerte ma már ötvenezer tagja van a szövetségnek.

— Végül engedjen meg egy gyakorlatias kérdést: mennyi idő szyRsége?,,a „nemzetközi nyelv elsajátításához?

Ahhoz,.-» hogy * megfelelően»»» tudjon az illető beszélgetni, legalább tízhónapos tanfolyam szükséges, heti egy foglalkozással. Ez bőségesen elegendő egy átlagos értelmi színvonalon álló ember számára ahhoz, hogy felkészült eszperantista legyen.

Varga Mihály

SZERVAC JÓZSEF

Most nyár van

Ebben az éjben sose jártam, csak réges-rég magamra zártam.

Szelíden rám sötétül lassan minden, csak ez a halhatatlan

éhség marad, már magam ellen, és nem emlékszem, szerepeltem

én, vagy csak megtörtént köröttem akármi is, vagy meg se történt?

Most nyár van, szívtelen eső strázsálja gyártmányát: a reggelt. Kukorékolnak kakasok delet, szüretet rügyeznek a fák. Kéretlen üzenetei a nyárnak: vetkőznek háthaszerelmek, nem kellenek.

Elek, magammal megrakottan, vasalt hittel, vasalt szavakban, ablakom előtt parádézhat akármi nyár, szegetlen ifjúságom elédobom, zabálja —

cinkos poharam int utána.

KASSÁK KIÁLLÍTÁS

Kassák Lajos reklámterveiből, plakátjaiból nyílt kiállítás Óbudán, a Zichy-kastélyban a Kassák emlékmúzeumban. Képeink a kiállításon készültek.

BALOGH ATTILA

Panasz

Részeg voltál, '

azért nem találta anyám nyolcadik gyermekét.

<» sinJjOti .1 n ».

Adtál nekem egy kabátot, amely kicsi rám. örököltem Tőled egy csikket, amelyből nem rojtosodik a füst.

Nekem adtad legszebb kutyád, ami másnap megdöglött.

Anyám sír, és még mindig nem találja nyolcadik gyermekét.

Maradj egy ritmusig, apám!

Most húzd! — most lágy a dallam.

JÉKELY ZOLTÁN

A zzal a nem

'‘evilágból való szépséggel, akinek lovagjává, sőt, önkéntes rabszolgájává szegődtem — alkalmasint azért, hogy semmi evilági hatalmasságnak el ne kötelezhessem magam —, gyakran sétáltam alkonyati órákban a budai vár déli oldalán. Az ostromhagyta romok, düledékek, beszakadt pincék (egy-egy sírdomb, fakeresztjén átlőtt sisak, zörgő koszorú) mindig kínáltak annyi látnivalót és beszédtémát, amennyivel kitölthettük a köztünk táguló szakadékot, hideg űrt...

A Donáti ucca legromosabb telkén egy emberpár, talán még az első tavaszi nap óta, amikor az irtózatos fegyverlárma elcsöndesedett, ősi fészekrakó mozdulatokkal építkezett; munkájukat az alkonyati órákban is állhatatosan folytatták. Mitagadás, csodálatomba némi irigység is vegyült! Milyen messzire estem a birtoklás és szerzés kényszerétől — és örömeitől!

Alig értünk a rozsdás rácskerítésig, az utcalámpa fényében megpillantottam valamit. Ügy hevert a járdán elárvultán és rejtélyesen, mint minden gazdátlan tárgy, régi és új gazdája között, némán, valamiféle senkiföldjén... Egy varrottas párnahéj volt. A régi, tükrösnek nevezett mintát rögtön felfedeztem rajta; a kalotaszegi varrottasoknak világgá szóródott családjából való, fehér lenvásznon sűrű, fekete „írás”. Rögtön hajoltam volna érte, hogy felkapjam s a keblemre szorítsam — ha úrnőm, cipője orrának pöccintésével meg nem előz, mintegy tapintatosan jelezve, hogy e gyanús holmit kézzel érinteni nemcsak illetlen, hanem utálatos is. S ahogy a párnahéj, ott a fűcsomós járdán, e mozdulattól félig fonákjára fordult, fekete foltok, friss kátrány-pacák tűntek a szemünkbe; ha hozzányúltam volna, megszégyenülten törölhetném most a kezemről fűvel, falevéllel, zsebkendővel a szörnyű maszatot. i

i gyalázhatta meg ezt a remekművet? — áll- tam fölötte borzongva, tanácstalanul. Vásott gyermekek durva csínytevése? Vagy — és a feltevés borzongatott meg csak igazán — a naponta kihantolt ostrom-halottak valamelyikének rögtönzött fejealja? Szemfedele?

Abban, hogy felvegyem, főként az a gondolat akadályozott, hogy a parancsoló szépség rámsüti az alkalmi tolvajság bélyegét. És otthagytam, a szurkos kis varrottast, szemlesütve, mások prédájául; akik majd csakugyan belerúgnak, megtapossák, vagy játékos kutyáikkal széttépetik...

Kínos, egymástól távolodó párosban lépkedtünk tovább beomlott lépcsőkön, gödrös utcákon, a Halászbástya felé. Mind hátrább, hátrább maradoz- tam. Az Írásos párna mágnesezett, valósággal szó- longatott magához, visszafelé előbbi lépteim nyomán. Szülőföldemet tagadtam volna meg?...

Elmondható-e, leírható-e, csak egy törtrésze is annak, ami szótlanságom mélyén sóhajtozott, fel-' feljajdult, vagy orgonazengést meghaladó hangerővel kavargott bennem?

E

gy örökké hűvös — nyáron lefüggönyzött, télen fűtetlen — emeleti szoba Kolozsvárt, te- lidesteli varrottasokkal. Közéjük csak vendég kukkanthat be néha-néha, de karácsonykor mi, gyermekek is. A varrottasokkal leterített asztalkán fe- nyőtobozos, papírfűzéres, angyalképes fenyőfácska illatozik; a falon indás-virágos mintájú függönyök, futok, piros, kék, fekete, vagy aranyban játszó színekben; a szekrények tetején, a pohárszéken vi- rágon-madaras, hajdani mesterek nevét őrző Győri-kancsók, a varrottasok cseréptestvérei. Aki a földig érő függönyszárnyak közt kikandikál; a szürke utcára lát, hulló vakolatú templomra és kollégiumra, vagy a hó szennyes-fehér buckáira, végig a lombtalan hársfák során... De odabent egy május kellős közepén pompázó virágoskert változatos színei! Milyen szegényes, félszeg jószág a karácsonyfa, e napkeleti tarkaságú mesebirodalomban!,.. Aztán egy januári napon ismét megnyílik a rejtelmes-szép múzeum-szoba: nagyanyám ott fekszik, fekete írásos párnák között, arca fakósárga, mint egy régi Győri-kancsó oldala. A halott őrzi még egy-két napig gyűjtötte holmiját; sőt, mintha a párnák, melyek közt süppedezve fekszik, a jól záró függönyök, katonásan sorakozó korsók is hálás ragaszkodással vigyázkodnának személye körül... De egy délelőtt mégis eltűnik, mintha kilopták volna onnan. A szobában felfordulás, majd rendezkedés, rokonok és szolgálók jövés-menése. A varrottasok — komódok és ládák rejtett értékel — négy halomban a szoba négy sarkában: a szétosztott örökség. Az egyik halom, anyám jussa, a mienk. A falu tündérvilága így vonul be a mi lakásunkba is, ébredéskor ezekre nyílik a szemem. Beköltöznek álmaimba is! Izzó tulipánok, világoskék madarak, fekete folyondárok közt imbolyog, tiblá- bol, vergődik a kimagasló lélek.

Udvarunkat, lakásunkat egy-egy nagyvásár-na- pon szironyos ködmönű, nagybajszú, szikár férfiak és sötétkék bujkás. berakott szolcnyás, ráncos csiz- májú asszonyok lepik el. Onnan jönnek a varróttasok birodalmából, ahol tűzvilágnál, hosszú téli estéken, ezek a pamutvirágok teremnek, s mikor elmennek, a padlón csizmapatkónyomok, szivemben nyugtalan vágy marad; a havasalji falucskába eljutni, ahová keresztanyám lilabetűs levelei annyi kecsegtetéssel hívogatnak!...

És egy nyáron eljutok oda. Repedezett-falú, szuvas-gerendás, zsindelyfedeles papilak, nagybátyám, nagynéném otthona. Az ablakkereten, a veranda deszkafalán, a tornác-oszlopokon kék alapozású kifakult olajfestés, virágok és madarak kacskarin- gós vonulata; művészlelkű, tragikus sorsú Miháltz Ákos, pap-előd kezenyoma.., A ház mögött méh- szín, erdőnyi gyümölcsös; az udvar végén csűr, istálló, azon túl a szérűskert, s azon Is túl: a cinterem — közepében a vitorláshajó formájú templom

• Sarkad! Péter rajza.

Oent a papilakban varrottas varrottason. Ezek a gyermektelen házaspár gyermekei. Az egyik szoba valóságos műhely; esős napokon, vagy késő ősztől kora tavaszig leánykák, menyecskék, asszonyok sereglenek össze a mestergerendáról lógó

petróleumlámpás alatt: dalolgatva, huncut, vagy hátborzongató „igaz” történeteket mesélve öltöge- tik a piros, fekete s kék pamutszálakat, jóformán oda se nézve, mindentudó ujjaikra bízva a legak- kurátusabb kis mozdulatot is.

Megbarátkozom velük; úrfinak szólítanak, be-be- csalogatnak, incselkednek, dévajkodnak velem, • rámfogják, azért vagyok szomorú, mert a városban hagytam a szeretőmet. Bezzeg a templomban lesütött szemmel imádkoznak, vagy a szószékről mennydörgő igehirdetőre mered a tekintetük! Pártájuk gyöngyein, üveglemezkéin csillog-villog a betűző napsugár. Ok maguk is virágok, de húsból; vérből valók — az úrasztalán ékeskedő százesztendős terítő tulipánjai és indái, a szószék kiíaragot» kő arany-rózsái, s a mennyezet-kazetták liliomai között!... És odalent a faluban, a házak „bütü- ien”, vagy a kapubálványokon is virágok, madarak, égitestek sokat jelentő változatai — akárcaate a cinterem némán is beszélő kopjafa-rengetegén. És egy napon végigbámulok, háztól az örök hajlékig, egy temetést. A már leszegzett koporsóból pompás feketemintás terítő omlik alá kétféléi: gazdag paraszt-matróna kelengyéje a másvilágra..,

Aifost, ez a párnahéj, az ucca porában, a szu- rok-maszattal meggyalázva: mégha más világi kelengyéje volt is valakinek, joggal követel tőlem megbecsülést... Tudóm, hogy a budai várban sokan, nagyon sokan hagyták ott házukat, fekhelyüket, párnájukat mostanában, s azt is, hogy talált kincsben nemigen lehet áldás, mégha egy szurkos kalotaszegi varrottas is az. De hátha nem a véletlen küldte utamba? Hátha méltó kiválasztottja vagyok? Még egy-két lépés, a sarkon túlról m*e látni fogom, ott kell lennie még, a fűcsomó árnyékában, ahol hagytam! Majd felkapom, zsebkendőbe göngyölöm, és ha megrovást fedezek fel úrnőm tekintetében, mentségül mindezt elmondom neki.,. Meg fogja érteni!

Éppen akkor fordult hátra, s a homályban is el tudtam képzelni furcsálló, rosszalló vonásait. Nem kiálthattam, bántó lett volna ebben a lopakodó csendben. Csak intettem, integettem, hogy várjon, egy pillanatról van szó, s hogy megértésére számító. Mindha fejét csóválta volna, megfordult és sietve indult felfelé, tovább. Én pedig rohanni kezdtem a párnám felé.

A hepehupás, gránitkockás járdán, a fűcsomá mellett tenyérnyi kátrányfolt, semmi egyéb. A rácskerítésen belül kóbor kutya rágcsál valami csontot, hallatszott a kegyetlen, csikorgó ropogás. E» akkor lent, a Vízivárosban megszólalt egy harang. Minden kondulására két szívdobbanásom felel».1 Szememet behunytam: a valkai templom harangja» szólt.

ú

Párnahéj az út porában