Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

1977. augusztus 26. 0 PETŐFI NÉPE • 5 A VII. NÉPZENEI TALÁLKOZÓ ELÉ Tíz év - tíz vélemény • Pillanatkép a legutóbbi találkozóról. (Archív (elvételünk) A budapesti Arany János isko­la egy-egy osztályában immáron ötödik éve az általánostól eltérő módszerekkel ismertetik meg a kis elsősöket az írás—olvasás tu­dományával. A Ligeti Róbert pszichológus és Kuti Gusztáváé pedagógus által kidolgozott me­tódus egyik fontos jellemzője, hogy időben elválik egymástól az írás és az olvasás megtanítása. A gyerekek már javában olvasnak, amikor írni tulajdonképpen még nem tudnak. Ezt a gyakorlatot az a felismerés szülte, hogy az olvasási képesség elsajátítása könnyebb, mint a bonyolult cse­lekvést igénylő írásé. Ha együtt történik a kettő, az olvasás tem­pója nagyon lelassul. * A szokásosnál hosszabb — mintegy háromhónapos az úgynevezett íráselőkészítő idő­szak is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy haszontalanul és unal­masan telne el. Ez idő alatt a gyerekek nem írnak és — mégis írnak. Megismerkednek az egyéb­ként az általánostól szintén elté­rő Virágvölgyi-féle dőlt írás be- tüc-lemeivel, kicsinyítésüket, kap­csolásukat gyakorolják, összesen hat betűelemet sajátítanak el, de az "éppen elég ahhoz, hogy belő­lük később az ABC valamennyi betűjét megformálják. Ezek az elsősök felnőttkoruk­ban aligha tudnák megmondani: mely betűvel ismerkedtek meg életükben először. Az első „iga­zi” írásórán ugyanis nem csupán egy, hanem egyszerre hat betű írását és hangoztatását tanulják meg. A már ismert betűelemek- böl maguk válogatják ki az egy­máshoz hasonló betűket, s ezek az í, i, ú, u és az ű, ü. * Az első írásóra tananyaga te­hát hat betű, a másodiké három: a j, a t és a ty. Ezen az órán a gyerekek már értelmes szavakat is — út, ti, új, stb. — írnak. Fi­gyelemre méltó jellemzője ugyan­is ennek az írástanítási módszer­nek az is, hogy a füzetbe értel­metlen betűkapcsolások, szavak nem kerülnek be. A módszer eddigi tapasztalatai kedvezőek. Bár a betűtanítás a többi első osztályhoz viszonyítva később kezdődik el, de korábban, már februárban befejeződik. Nem kevésbé érdekes, hogy a „kísér­leti gyerekek” szinte az első nap­tól kezdve már a betűelemeket, és később a szavakat is tollba­mondás után is írják. Különös jelentősége van ennek, mert a tollbamondás gyorsabb írástem­pót, nagyobb önállóságot követel meg. * Minderre pedig a ma és a hol­nap gyerekeinek tanulmányaik, egesz életük során nagy szüksé­gük lesz. A ma és a jövő embere ugyanis aligha ér arra rá, hogy gondosan formálgassa betűit, az írásával szemben azonban mégis jogos követelmény, hogy olvasha­tó, tetszetős legyen. D. G. Pontosan tíz éve, 1967. augusz­tus 26-án rendezték meg az első kecskeméti Népzenei Találkozót, amelynek alapgondolata — a ma­gyar népzenei anyag, hagyomány még fennmaradt részének eleve­nen tartása, megőrzése — nap­jainkban is időszerű. A kecskeméti népzenei napok és találkozók folyamatos lehető­séget és országos fórumot adtak a népzenetudomány évenkénti helyzetének feltérképezésére, ér­tékelésére. Hozzájárultak az or­szágban immár szép számmal mű­ködő népdalkörök munkájának, a fiatalok táncház-mozgalmának fellendüléséhez is. Ma újabb eseménysorozat kéz- - dc'idik, az előzményekkel össz­hangban. Az idei program — az eredeti, hiteles népi előadásmód kérdései, népzene-földrajzi ta­nácskozás — szorosan épül az eddigiekre, ugyanakkor fokozot­tabb^figyelmet fordítanak az if­júság népzenei mozgalmaira, a népi előadókkal való személyes találkozásra, a közös éneklésre. Az eredeti cél megvalósulni látszik. A folyamat kiteljesedését tükrözik az elmúlt tíz év véle­ményei. Ezekből gyűjtöttünk ösz- sze egy csokorra valót a VII. Népzenei Találkozó mai, kezdő napjára a Népszabadság, az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet, a Magyar Ifjúság és lapunk ré­gebbi számainak hasábjairól: „Magam sem hiszek a szemem­nek, hogy az első hívó szóra csaknem száz népművész gyűlt össze városunkban. Az az elkép­zelés, hogy városunkat rövidesen hazánk folklór központjává fej­lesztik ... Mi nem népieskedni akarunk, hanem a kihalóban le­vő hagyományokat megőrizni a jövő generáció számára.’' (Heltai Nándor, 1967.) „Az eddig lezajlott két népze­nei találkozón is számos olyan népművésszel ismerkedtünk meg, akikről eddig nem volt tudomá­sunk. Szerencsére, még nem a huszonnegyedik óráról beszélünk. De azért az idő sürget.” (Sárosi Bálint, 1968.) „A program tudományos ta­nácskozással kezdődött, A népze­ne ma címmel-. . . A vita résztve­vői súlyosan hibáztatták azt a gyakorlatot, amellyel az igazi népdalt a magyar nóta érzelgős- öblógető stílusába ágyazva igye­keznek megszerettetni". Nem édeskéssé idomítva akarjuk a népdalt a szélesebb közönség szí­vébe „becsempészni”, hanem a maga kemény, néhol érdes, de éppen érdességében teljes és gyönyörűséges valójában. (Vitá­nyi Iván, 1970.) „Másodszor veszek részt a kecs­keméti népzenei találkozón.. Látni, hallani, ismerni akarom személyesen azokat, akik % idsíp- jukkal és citerájukkal együtt egy nép még elevenen maradt szelle­mét hozzák ide... És látni, hal­lani, ismerni azokat a fiatalokat is. akik ugyanennek a szellem­nek ajánlják fel jókedvüket és rosszkedvűket, akik az idő jege­nyesora közt úgy néznek hátra­felé, hogy a kezdeteket is lás­sák: miből vagyunk? honnét va­gyunk?” (Csoóri Sándor, 1970.) „Nagyon sokat hallottam és ta­nultam az ott látottakból, melyet a tél folyamán elég jó eredmény­nyel hasznosítottam.” (Bársony Mihály, a népművészet mestere.) „A kecskeméti népzenei talál­kozók léte, bárhogy is indult, csetlett-botlott: nem véletlen döntések, hanem várostörténeti (vagy még ennél is több) szük­ségszerűség eredménye! (Ahogy a Kodá'ly-intézmények ittléte is.). Ez intézményékben a zeneileg jobbik Kecskemét találja meg önmagát.” (Kálmán Lajos, 1973.) „Az eddigi találkozókon — s bizonyos fokig az ideiben is — a hangsúlyt túlnyomórészt a nép­zenéről szóló előadásokra, viták­ra esett, s ezek mellett szinte el­sikkadt az élő népzenével, annak előadóival való személyes talál­kozás .. . Több alkalom kellene arra. hogy az érdeklődők az elő­adókkal együtt legyenek baráti társaságban, miközben volna idő arra, hogy ki-ki a neki legjobban tetsző dalokat az élő, hiteles elő­adás alapján tanulhassa meg.” (Borsai Ilona, 1973.) „Nem arról van szó, mintha Kecskemétről a népdal kizáróla­gosságának jegyében, holmi sá­padt Bartók—Kodály epigoniz- mus felé akarnánk visszaterelget­ni a magyar zeneszerzést. A nép­zenei bemutatók melléktermékei egy jól felépített konferenciának, amelynek célja nem más, mint a folklórtudomány és pedagógia segítségével tovább lendíteni a népdalmozgalmat.” (Széli Jenő, 1975.) „ .. . a táncház-mozgalom ki­bontakozása idején... az idei az áttörés évenként kerül majd a népzenei mozgalom históriás könyvébe... Az is megtörtént, hogy a szervezőknél budapesti, pécsi, miskolci, szlovákiai, vajda­sági és romániai fiatalok jelent­keztek, mondván, hogy meghívó­juk ugyan nincs, szobát is csak harminc kilométernyire kaptak, de szeretnének részt venni a fesz­tiválon.” (Zöldi László, 1975.) „Hetedik alkalommal gyűlnek össze ismét a magyar népzene emberei — énekesek és zenészek, írók és tudósok — Kecskeméten. Az első találkozó óta eltelt esz­tendők nemcsak a népdal élet- benmaradásába vetett hitet szi­lárdították meg bennük, hanem azt a bizonyosságot is, hogy ke­mény és önzetlen munka nélkül homoksivatagba torkollhatott vol­na ez az ügy ... Szívbéli köszö­net jár ezért a találkozó minden­kori megszervezőinek.” (Buda Fe­renc, 1977.) összeállította: Posváncz Etelka ZELEI MIKLÓS: Megszólalnak kövek és emberek Szovjet útinapló III. Egyetemi házaspárok Első éjszakám hajnalán felriaszt megzavart időérzékem. Próbálok elaludni, de tíz perc múlva fel­adom, az ablakhoz megyek, elhú­zom a függönyt. Csak fél négy. Kint épp olyan sötét van, mint amilyen majd nyolc órakor is lesz. Az utca feltöretlen ürességén egy öregasszony okozza az első repedést. Bokáig érő bő télikabát­jában nem látom, hogy mozogna a lába, csak azt. hogy fokozatosan közeledik, s épp így, mozdulatla­nul távolodva tűnik el a túlsó sarkon. Még nem tudom, hogy délután ezt a sejtelmes vonulást Zagorszk ikonjain fogom viszont­látni. Előtte még a Kozmonauták ut­cájába látogatok. Ott egy kollé­gium van, amelyikben szegedi egyetemisták, orosz nyelv és iro­dalom szakos bölcsészek is lak­nak. Féléves gyakorlatukat töltik Moszkvában. Nemcsak magyarok élnek itt. Jelenleg százharminc­hét ország fiataljai tanulnak a Szovjetunióban. Tavaly több mint 82 ezer külföldi diák szerzett dip­lomát a szovjet felsőoktatási intézményekben. Külvárosi hangulatú utcán ro­han velem az autó. Ebben nem is volna semmi rendkívüli, csakhogy az utca közepe táján csöndesen lángol egy faház. Mellette egy öregember álldogál, a járókelők érdektelenül járnak-kelnek, csak én ugranék oltani, ha az autó nem vinne hatvan—hetven kilométeres sebességgel. Csodálkozva, s talán kicsit ijedten is nézek a sofőrre, ö még jobban cspdálkozva néz vissza. Végre eszébe juthat va­lami mert megszólal: — Bontják — mondja. Tán szá­lanként szedegessék szét? Tényleg. A gépkocsivezető megint a csú­szós, jeges utat figyeli. Már lát­szik a Kozmosz meghódítása em­lékmű, csúcsán a rakétát ábrá­zoló szobor. A csillogó titánobe- liszk gránitdomborítású talapzatát a világűr meghódításának esemé­nyeiről készült domborművek dí­szítik. Előtte Konsztantyin Ciol- kovszkijnak, a rakétaszerkesztés és rakétarepülés úttörőjének szob­ra az emlékmű talapzatának belsejében az űrhajózás múzeu­mát lehet megnézni. A nagyterem­ben az első szovjet rakéták, űrha­jók és űrállomások makettjeit mu­tatják be, a másik terem pedig egy százszemélyes űrkabin után­zata. Kényelmes repülőfotelekből ovál alakú mozivásznon láthat­juk mindazt, amit útjaik során láttak a szovjet űrhajósok. A kollégiumban elvámolhatat- lan mennyiségű sálat, pulóvert, meleg holmit adok át a szege­dieknek. Közeledik az orosz tél, kapóra jött moszkvai utam. Fel­megyünk teát főzni a konyhába. Pontosabban az egyik konyhába, mert minden emelethez több tar­tozik. Falait a diákok festették ki. Körben egy falusi lakodalom je­lenetei, a jól ismert orosz figurák­kal, kerek képű Matrjosa moso­lyog cinege vőlegényére, a szem­közti falon harmonikás legény körül táncoló vendégsereg, mellet­te pedig a nászéjszakának leg- szemérmetesebb képzőművészeti megjelenítése, amit valaha is lát­tam: a feljövő hold alatt az ősz hajú örömszülők ülnek apró szé­keken és mosolyognak egymásra. A konyhában közben nagy a forgalom, ebéd készül, tea fő. Egy sörte hajú fiú karjába két- három éves kislány csimpaszko­dik. — Itt lakhat a kollégiumban? — kérdezem. — Hát persze — mondja Vaszi- lij Krivosej, pedagógiai főiskolai hallgató. — Nagyon sok csalá­dos egyetemista van nálunk. — S a gyerek napközben hová lesz? — kérdezem. — Hétfőtől péntekig óvodába visszük. Ez diákoknak mindössze havi négy rubelbe kerül. Eszembe kell, hogy jussanak sa­ját diákéveim albérletről albérlet­re kódorgó „egyetemi házaspárjai, akik az órarendién levő lukak szerint vagy épp a kevésbé fon­tosnak vélt órák mellőzésével szervezték meg, hogy a feleség, vagy a férj vigyázzon-e a gye­rekre. — Mennyi az ösztöndíj? — Ez az egyetemtől is, az év­folyamtól is függ, no meg a tanul­mányi eredménytől. Negyven és száz rubel között mozog az ösz­töndíj összege. Családosoknál a tanulmányi eredményt nem veszik anhyira szigorúan figyelembe. Én hatvan rubelt kapok, a feleségem negyvenötöt. — Mire elég ez a pénz? — Nem sokra. A megélhetésre. Számtalan dolgot nem engedhe­tünk meg magunknak, amit majd megtehetünk, ha' dolgozni fo­gunk. De arra elég, hogy tanul­hassunk, s hogy súlyos, a tanul­mányi munkát gátló gondjaink ne legyenek. Nem új dolog nálunk, hogy családos emberek nappali ta­gozatra járnak. Tudhattuk, hogy mit vállalunk, azt is, hogy mit ka­punk: eleget ahhoz, hogy nyugod­tan tanulhassunk. A kislány már unhatja a beszél­getést, mert odasomfordál és megrángatja apja zakójának az ujját. Szegedi barátom cukrot tesz a szájába, ettől megnyugszik. Ap­ját teával kínáljuk — ilyenkor csend van. A derengő világosság­ban az ablakon túl az osztankinói tv-torony lámpái látszanak, illet­ve vesznek ködbe: a torony 537 méter magas. 1965-ben kezdték építeni, s két év múlva, az Októ­beri Forradalom ötvenedik évfor­dulóján sugározta először a tv- műsort. (Folytatjuk.) Gondolatok a következő esztendő programjáról Utolsó napjait élvezitek a szün­időnek. Bizonyára sokan kézbe vettétek a füzeteket, felragasztot­tátok a címkéket, és ráírtátok a neveteket is. Néhányan bejöttetek a szerkesztőségbe is: megmutatni az olvasónaplót, azoknak a köny­veknek füzetbe gyűjtött jegyzékét, amelyek a következő tanévben ke­rülnek sorra. Egyik-másik pajtas naplóján látszott, hogy szeretettel és gondosan foglalkozott a köny­vekkel, örömét lelte az olvasásban. Valamennyien készültök tehát a tanévnyitóra, szeptember ötödi­kére. És készültök a következő út - törőévre is —, hiszen ezt számtalan levélben megfogalmaztátok: ta­nulásra serkent, tanít, összefog a mozgalom benneteket! A programot már elkészítette az országos elnökség. Ez a prog­ram azonban váz, tartalommal megtölteni, a helyi sajátosságok­hoz alakítani, itt, Bács-Kiskun megyében, az úttörőcsapatoknál kell! Ebben az esztendőben folytatni fogjátok a több mint háromévti­zedes mozgalmi munkát, a leg­jobb hagyományok megőrzésével továbbfejlesztésével. Folytatódik az Együtt — Egymásért — moz­galom, de a feladatok megoldásá­nak módjai, ajánlott formái, al­kalmai bővültek: a csapatok még pontosabban választhatják meg a megvalósítandó feladatot. Termé­szetesen ez azt is jelenti, hogy a vállalt feladatot az eddiginél is gondosabban kell végrehajtani. Az esztendő kiemelkedő eseménye lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordu­lója. Meghatározza az úttörőév jellegét a Havannában sorra ke­rülő Világifjúsági Találkozó is. Ezek az események az Együtt — Egymásért gondolat nemzetközivé szélesítését sugallják. Természetesen a választás na­gyobb lehetősége nagyobb felelős­séget ró valamennyi úttörőveze­tőre, valamennyi úttörőre. Az alapvető cél most is azonos az eredetivel: teljes emberré nevel­ni az ifjúságot —, benneteket! És mert a teljes ember a tőle telhető legjobb módon végzi mun­káját —, nektek is így kell tanul­ni ! Ez pedig cseppet sem zárja ki a vidámságot, sőt ettől lesztek iga- ián felszabadultak és vidámak, a jól végzett munka örömével. Nézzük hát, kicsit közelebbről, milyen _ feladatok megvalósítását várja tőletek az úttörőszövetség. Várja, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvana­dik évfordulóját a hétköznapok értékes tetteivel, jó tanulással, a közösséggel és a közösségért vég­zett munkával köszöntsétek. Várja, hogy minden társatok év­ismétlés nélkül végezhesse el az általános iskolát. Várja, hogy csatlakozzatok az Edzett ifjúságért országos moz­galomhoz! Hogy szervezzetek meg minden úttörő- és kisdobosőrs rendszeres testedzését, mert csak így kerülhet sor minden úttörő- csapatnál az Ügyesség, bátorság sportjátékra! Ezenkívül remek „ajánlatok” is várnak benneteket. Kivétel nélkül az úttörőtettek sorába tartoznak. Ezek közé tartozik, hogy ahol mód kínálkozik rá, létesüljön út­törőbolt. Olyan, ahol iskolatejet, kiflit lehet kapni. Természetesen becsületkasszával. Legyen módjuk az úttörőknek építőtáborba vonulni, — esetleg a helyi szövetkezetekben az eddigi­nél szervezettebben dolgozni. Erre a lehetőségre 12 éves kortól — te­hát a hatodik osztálytól nyújtsa­nak segítséget. Nagyon kedves az a gondolat, hogy a kisebb testvért hozzák el a pajtások az őrsi gyűlésekre. A játékos foglalkozásokon, énekta­nulásokon ők is részt vehetnek —, sőt minden bizonnyal nagyon ér­dekes élményben lehet részük! Nem szabad elfelejteni: belőlük lesznek a kisdobosok, akiknek a munkáját nem úgy kell támogat­ni, hogy évente egyszer találkoz­tok velük, ünnepélyen... A kö­zösségi emberré, úttörővé, KISZ- taggá nevelés komoly munka, nem egyik napról a másikra szóló feladat. így kell hozzálátni vala- mennyiőtöknek! Pajtások! Szólítunk benneteket, hogy ebben az úttörőévben is küldjétek tudósítást, beszámolót a csapatoknál zajló eseményekről. Mindig örömmel nyugtázzuk azo­kat a leveleket is, amelyben arról számoltok be, hogy felhasználtá­tok valamilyen módon az Üttörő- életben olvasottakat! Szeptember folyamán szeret­nénk egy összeállítást közölni azokból az írásokból, amelyekben a táborozásokról számoltok be. Szívesen látjuk az évek óta szor­galmasan író, és az új jelentke­zőket is! Selmeci Katalin Rejtvény­fejtüknek Kisdobosok és úttörők egyaránt megfejthetik a következő rejtvényt, amely egy felszólítást tartalmaz. Ezt a mon­datot küldjétek be le­velezőlapon szerkesztő­ségünk címére augusz­tus 31-ig. (Petőfi Népe Szerkesztősége, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1 a.) A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejtvény. A he­lyes megfejtést bekül­dők között tíz darab könyvet sorsolunk ki. Amikor még művészet volt a puskakészítés A cseh puskaművesek XVII. és XVIII. századi remekei a ha­zai és a külföldi múzeumok félt­ve őrzött ritkaságai. Megtalálha­tók a bécsi gyűjteményekben, a drezdai Történeti Múzeumban, a varsói Hadászati Múzeumban, a párizsi Musée de VArmée-ben, amerikai és más országok ma­gángyűjteményeiben. A londoni Towerben is őriznek egy 1738-ból származó flintát, amit a cseh Stanislav Patzelt puskaműves ké­szített. Az első cseh puskaművest 1373- ban említik a krónikák, akkor vette fel polgárai közé a prágai óváros Jindrich mestert. A XV. században már hatan űzik Prá­gában ezt a mesterséget. A hu­szita háborúk idején különösen fellendül a puskaművesség: min­den huszita harcos hazai tűzfegy­verrel szerelte fel magát. A kö­zépkor végén vasból készültek a kézifegyverek, bronzból az ágyúk. >1 lőfegyvereket a prágai és a chebi lőpályákon próbálták ki a puskaművesek és csak ezután adták át a megrendelőnek. A puskamüvesek nemzedékről nemzedékre örökítették mester­ségüket. Prága mellett Karlovy Vary volt a cseh puskaművesség másik központja. A barokk ás rokokó stílusú, művészien díszített lőfegyverek figurális véseteikkel, nemesfém­ét elefántcsont-díszítésükkel a legkényesebb igényeket is kielé­gítették. A XIX. század első felében a legszebb puskák Antonin Vin­cent• Lebeda műhelyéből kerül­tek ki. Művészi hatásukat a hí­res cseh festők: Jozef Mánes és Josef Navratil képei növelték. A kor jelentős puskaművese volt Sylvester Krnka, az ő hátultöltős kotonai fegyvereivel szerelték fel a krimi háború negyedmilliónyi orosz harcosát. A XIX. század második felé­ben hanyatlásnak indult a mű­vészi puskaművesség: a fegyver­készítés a gyárosok dolga lett. (IiUDAPRESS—PRAGOPRESS) ? Az írás ma és holnap Az első órán: hat betű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents