Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

Kecskeméti dolgozó nyerte # Moszkvai Rádió pályázatát A Fémmunkás Vállalat kecs­keméti gyárában igen eredmé­nyesen működő MSZBT tagcso­porttól örömteli hír érkezett szerkesztőségünkbe. Mint a cso­port ügyvezető elnöke írja: a Moszkvai Rádió magyar osztálya és a Komszomol KB a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére öt kérdésből álló pályázatot hirde­tett. A pályázatra a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárából is sokan elküldték pályamunkáju­kat. A beérkezett válaszok között sok helyes megfejtés akadt, me­lyek közül sorsolás útján dön­tötték el az első három hely sor­sát. A győztesek jutalma: Szov­jetunió-beli utazás. A Moszkvai Rádió 1977. július 30-i esti, második adásában kö­zölte a sorsolás eredményét és a zsűri elnökének nyilatkozatát. A hallottak nagy örömmel töltöt­tek el minket, hiszen az első he­lyezést a kecskeméti gyár szer­kesztési osztályán dolgozó Kiss László vezette Vásárhelyi Pál szocialista brigád nyerte el. Kiss László a gyár MSZBT tagcso­portja elnökségének tagja, a Moszkvai Rádió hallgatói baráti klubjának vezetője. Kezdeményezésére alakult meg Kecskeméten — az országban ti­zedikként — ez a baráti klub. Rendszeres levelezést folytat a Moszkvai Rádió magyar osztályá­val. Nem ez az első pályázata, már több alkalommal részt vett hasonló pályázatokon. Az eddigi ■munka gyümölcse azonban most érett be igazán: jutáidéiként a helyszínen, a Szovjetunióban ün­nepelheti a Nagy Októberi Szo- icialista Forradalom 60. évfordu­lóját. Vázsonyi Miklós Üzemi múzeum lesz a Konzervgyárban A Kecskeméti Konzervgyár olyan ipartörténeti múzeumot kí­ván létesíteni, amely bemutatná az üzem fejlődését az alapítástól napjainkig. Kérik, hogy az, aki­nek valamilyen, a konzervgyár­ral kapcsolatos dokumentum, tárgy, stb. van a birtokában, ke­resse fel a jogügyi osztályukat. Közérdekű előadások az építőtáborokban Megyénkben tizenhat központi szervezésű ifjúsági építőtáborban dolgoznak fiatalok. A napi munka és az ezt követő szórakozás köz­ben akad mindig lehetőség arra, hogy a különböző helyekről itt­tartózkodó KISZ-eseket és szerve­zeten kívüli fiatalokat olyan köz­érdekű témákkal ismertessék meg, amelyek az életre készítik fel őket. A megyei rendőr-főkapitányság, a KISZ megyei bizottsága, mint minden évben, ezen a nyáron is megszervezte az ifjúsági táborok­ban dolgozók tájékoztatását. A Kiskőrösi Állami Gazdaság­ban kétszázan három előadást hallgattak meg, míg a kiskunha­lasi járásban levő öt táborban hat- százan voltak ott az előadásokon. A Szikrai Állami Gazdaságban le­vő egy tábor lakói, illetve a kecs­keméti járás öt táborában hatszá- zan kísérték figyelemmel az öt tájékoztatót. A megyei rendőrfő­kapitányság bűnügyi osztályának nyomozói két alkalommal keres­J ték fel a bajai Petőfi-szigeten le­vő KISZ vezetőképző tábort, ahol az ifjúsági vezetőknek tartottak előadást. Miről volt szó ezeken a tájékoz­tatókon? A szakemberek — bűn­ügyi dolgozók — ismertették a fia­talkori bűnözés helyzetét, beszél­tek az általános büntetőjogi isme­retekről. s vázolták a fiatalok ál­tal elkövetett bűncselekmények sajátosságait. A fiatalok kérdései­re válaszolva a nyomozók elmond­ták, mi motiválja a fiatalkori bűn- cselekményeket. Ezek közül első­ként említették a szülők alkoholis­ta életmódját, a felnőttek befolyá­soló szerepét, a rossz baráti kör­nyezetet és a vagyon elleni bűn- cselekmények elkövetésében az alkalomszerűséget. Csupán egyet­len számadatot emelnénk ki ezek­ből az előadásokból: minden fia­talkorú által elkövetett bűncse­lekmény esetében az elkövetők 10 százaléka alkoholista, vagy alko­hol befolyása alatt állt. Az általános tapasztalatokat le­szűrve, megállapítható, hogy az ifjúsági építőtáborok lakói nagy érdeklődéssel hallgatták ezeket az előadásokat, a fiatalkorú bűncse­lekményekkel kapcsolatos kérdé­seken túl. érdekelte őket az egyéb, rendőri munkára vonatkozó isme- retanyag is. Érdeklődésük szerte­ágazó volt. s nem egyszer az 50— 100 perces előadás helyett, 3—4 óra hosszáig kellett az előadóknak különböző megtörtént bűncselek­mények vizsgálatáról beszélniük. A bűncselekmények megelőzése érdekében az előadók vázolták a KISZ és a társadalom szerepét, valamint a kisebb közösségek visz- szatartó erejét. A tapasztalatok közé tartozik az is. hogy a fiata­lok jogpropaganda előadásait ha­marabb, már a tavasszal meg kell szervezni, s a jelenleginél több al­kalommal kell felkeresni a tábo­rokat, mert ezekre a tájékoztatók­ra. ismertetésekre a fiatalok igényt tartanak. G. G. Jégverés után a félegyházi határban Hírt adtunk arról, hogy Kiskunfélegyházán súlyos jégverés volt a napokban. Nemcsak a város lakott területein pusztított, hanem jelentős károkat tett a szántóföldi növényekben, a szőlőben, gyümölcsösök­ben, kertészetekben. Képeink a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszö­vetkezetben készültek, a jégverés utáni napon. A károk felmérése most folyik. • Jobb oldali képünk: háromszáz hektáron verte el a jég a kukoricatermést. ^ • Tönkrement az ötven hektár dohányültetvény.» • Szinte teljesen elpusztította az üvegházat a jégzápor. (Opauszky László felvételei.) NAPTAR 1977. augusztus 3., szerda Névnap: Hermina Napkelte: 4 óra 24 perc Napnyugta: 19 óra 16 perc Holdkelte: 21 óra 05 perc Holdnyugta: 9 óra 03 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: augusztus 1-én a középhómérséklet 17,6 (az 50 éves átlag 22,3), a legmagasabb hőmérséklet 19,6 Celslus-fok volt, a nap 2 órát sütött, 2,6 mm csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 14,6, 13 órakor 18,0 fokot mértek, a reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet 14,6 Celslus-fok volt. — Űtra keltek a sarlós fecskék — távoli telelőhelyükre: Dél-Af­rikába és Dél-Indiába. A Mecsek- alja jellegzetes, gyorsröptű kisma­darai legkésőbb érkeznek hoz­zánk, s a legkorábban indulnak délre. — Százötvenezer villanykapcso­ló, konnektor, foglalat készül na­ponta a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységében, a cik­kekhez évente több száz tonna műanyagport használtak fel. A tőkés importból beszerzett anyag helyett az NDK-ban gyártott mű­anyag alkalmazására tértek át, s 2,5 millió forintot takarítottak meg az év első felében. — A mozgalmi év időszerű fel­adatait, végrehajtásuk módszereit is megbeszélik azon az előkészítő táboron, amely ma nyílik Baján, száztíz kecskeméti alapszervezeti KISZ-titkár számára. — A Várpalotai Szénbányák Vállalat rendezkedett be a bá­nyákban történő termelés irányí­tásához szükséges híradástechni­kai berendezések gyártására. Az idén több mint 35 millió forint értékű speciális műszert készíte­nek, s szerelnek fel a dudari, a ta­tabányai és a salgótarjáni bá­nyákban. — Finnországból érkezett, mű­anyaggal bevont, huzalból készült konyhafelszerelési és fürdőszobá­ban használható cikkeket kínál­nak szeptemberben a megye áru­házaiban. A Vidia Nagykereske­delmi Vállalat első alkalommal 100 ezer forint értékű edényszá­rítót, zöldségtartót, cipőtartót, szappan- és szivacstartót küld a boltokba. — Paradicsom- és paprikaex­port. Naponta 8—10 vagon paradi­csomot és paprikát szállítanak a HUN G AROFRU CT kecskeméti telepéről Csehszlovákiába, az NDK-ba, valamint az NSZK-ba. A tervek szerint ezt a mennyi­séget a lehetőségek szerint a to- vább.akban növelni kívánják. — OKTOBER FÉNYEI címmel nagyszabású fotó- és tárgydoku­mentációs kiállítás nyílik ma a Munkásmozgalmi Múzeumban. A tárlat a NÖSZF 60. évfordulója alkalmából tablók, történelmi do­kumentumok, eredeti felvételek és tárgyi emlékek segítségével mutatja be a világ első szocialista állama születésének pillanataitj majd a kommunista építőmunka és a Szovjetunió politikai életé­nek államosításait napjainkig. — Német nyelvtanfolyamra »utazott Potsdamba csaknem száz­ötven magyar turista ezekben a napokban. A kéthetes intenzív nyelvtanfolyam mellett jut idő városnézésre, berlini kirándulás­ra, színházlátogatásra is a részt­vevőknek. — Negyven százalékkal növeli a termelést a miskolci üveggyár­ban az a beruházás, amelyet a se­lejt csökkentése és a minőség ja­vítása érdekében terveznek. Át­alakítják a két olvasztókemencét és teljesítményüket nyolcvan ton­nával növelik. — Ismét teljes kapacitással ter­mel hazánk legnagyobb műtrá­gyagyára, a Péti Nitrogénművek. Az egymást követő karbantartá­sokkal — a szocialista brigádok felajánlása nyomán — határidő előtt végeztek. A kollektívák hat­hónapos garanciát vállaltak mun­kájukért. — ÉNEKES MADÁR. A lakite­leki művelődési házban ma este fél nyolckor a helyi irodalmi színpad bemutatja Tamási Áron: Énekes madár című székely népi játékát, Lezsák Sándor rendezé­sében. — Huszonhárom százalékkal többet, azaz, a tavalyi 87 vagon­nal szemben 106 vagon gyapjút vett át az idén a tenyésztőktől a Gyapjú- és Textilnyersanyagíor- galmi Vállalat Szabolcs-Szatmár megyei kirendeltsége. A nagyobb mennyiség az anyajuhállomány számának gyarapodásából szár­mazik, kisebb mértékben javult a gyapjú minősége is. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. AUGUSZTUS 3. 20 órakor: A krimi mesterei Nyári filmsorozat: Gyilkosság péntek este c. film. vetítése. Belépődíj: 5 Ft. AZ ÜNNEPI HETEK ALATT Mit nézzünk meg, hova menjünk Szegeden? <1 Két hete ünnepi zászlók len­genek Szeged utcáin, terein. A szabadtéri játékok július 23-i nyitánya óta elsősorban az elő­adások napjain és természetesen hétvégeken több tízezer vendég érkezik a Tisza-parti városba, melynek kulturális intézményei, szórakozóhelyei talán még egy nyáron sem kínáltak annyi le­hetőséget a művelődésre, kelle­mes időtöltésre, mint az idén. A közeliség, a gyakori vonat- és buszközlekedés, a jószomszé­di kapcsolat, s nem utolsósorban a színvonalas, tartalmas program Bács-Kiskun megyéből jóval több látogatót csábít Szegedre, mint az ország más, távolabbi tájairól. Az immár tizenkilencedik al­kalommal megrendezett idei sza­badtéri játékokra, illetve az ün­nepi hetek eseményeire is több tízezer megyénk'oeli dolgozó ki­váncsi. Bács-Kiskun megye vál­lalatai, termelőszövetkezetei a dolgozók igényei alapján már jóval korábban megvásárolták a jegyeket az előadásokra, de zsú­folt vonatok, különautóbuszok indultak az eddigi rangos sport­eseményekre, vagy a múlt hét végén nagy sikerrel megtartott (Szegedi Ifjúsági Napokra, mely­nek egyik leglátványosabb ré­sze a színpompás karnevál volt. Akik eddig szabad idejük ki- sebb-nagyobb részét Szegeden töltötték, minden bizonnyal jól érezték magukat. Akik most ké­szülődnek a Tisza-parti városba, azoknak néhány tanáccsal szol­gálhatunk, hogy az ünnepi hetek még hátralevő eseményei közül elsősorban melyeken érdemes résztvenni, s mit célszerű meg­nézni Szegeden? Kezdjük a hétvégi kulturális programmal, elsősorban termé­szetesen a szabadtéri játékok szombat és vasárnap esti előadá­sával. Szombaton este a Dóm előtti téren Shakespeare drámá­ját, a Lear királyt láthatja a monumentális nézőtéren helyet foglaló több mint ezer néző. A csalódás elkerüléséért hozzátesz- szük: csak az lehet biztos ab­ban, hogy szombaton este lát­hatja Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Mensáros László, s Lear három lányának Psota Irénnek, Olsavszky Évának és Vass Évá­nak alakítását, akinek már a jegy a zsebében van, ugyanúgy, mint a vasárnap esti Aida elő­adásra. A július 29-i bemutatót követően a múlt vasárnap is telt ház előtt adták elő Verdi ope­ráját a vendégművészek, már hagyományosan — negyedszer — Mikó András rendezésében. Kedv­szegők mindenesetre nem aka­runk lenni: az előadások színhe­lyén talán még lehet kapni pé- hány jegyet — próba-szeren­cse ... Csakúgy, min^ a dráma, az opera kedvelőinek, a képzőmű­vészet iránt érdeklődőknek is ajánljuk a szegedi kirándulást. Néhány napja nyitották meg a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában a XVIII. Szegedi Nyári Tárlatot, melynek láttán csupán lokálpatriótái hi­ányérzetünk maradt, ugyanis a kiállításon Bács-Kiskun megye esetleg annyiban képviseli ma­gát, amennyiben Révész Napsu- gárt Bács megyei képzőművész­nek tekinthetjük. Nagy élményt nyújt Kátai Mi­hály kiállítása a Közművelődési Palota kupblájában, s Hajnal Gabriella kiállításáért érdemes felkeresni a Bartók Béla Műve­lődési Központot, a Technika Há­zában rendezett Szép Könyv ’76 című kiállítást, a Juhász Gyula Művelődési Központban Mónus Sándor népi iparművész fazekas munkáit. A hét elején két művésztelep nyílt Csongrád megyében: a KISZ KB megbízásából a KISZ megyei bizottsága tizenkettedszer rendezte meg Mártélyon az Ör~ szágos Ifjúsági Képzőművész Tá­bort, Makón pedig ugyancsak a hét elején nyílt meg a Maros menti művésztelep, ahol jelenleg huszonöt festő, grafikus, szob­rász, keramikus dolgozik. Bács-Kiskun megyéből többen részt vesznek a Művelődéselmé­leti Nyári Egyetem július 26-tól tíz napig tartó előadásain, me­lyeken kétszázötven népművelő, könyvtáros, művelődési ház igaz­gató, tanácsi előadó a művelő­déspszichológia témakörében tá­jékozódhat a hazai és külföldi kutatások eredményeiről. A mostani, szokatlanul hűvös időjárás nem kedvez a strando­lásnak. így helyette a növény- ritKaságairól híres újszegedi Fü- vészkertet ajánljuk kellemes időtöltésül. Végezetül az étkező- és szó­rakozóhelyekről annyit, hogy e téren is igen nagy a választék a Tisza-parti városban. A Hungá­ria Szálló átadása után néhány nappal nyitotta meg kapuját a 15 millió forintos költséggel át­alakított Hági, amely hírnevéhez méltóan ízletes specialitásokat is kínál — másodosztályú áron. A híres szegedi halászlé kedvelői több étteremben és halászcsárdá­ban a város legjobb halfőző sza­kácsainak készítményeit kóstol­hatják meg... Tárnál László A Bács-Kiskun megyében lakó fia­talokat májusban tájékoztattuk a Német Demokratikus Köztársaságban magyarok számára teremtett munka- vállalási lehetőségekről. A Petőfi Népében publikált közlemény nagy érdeklődést keltett. A tervezett fel­vételi keretszámok nagyrészt betel­tek. Csupán néhány szakmában van még szabad hely. Várják esztergályos szakmunkások jelentkezését. A for­gácsoló szakmacsoportban is van még üres hely szakmát tanuló fiatalok számára. Természetesen fiúk és lá­nyok egyaránt jelentkezhetnek. A részletes feltételekről és egyéb tudnivalókról az állandó lakhely sze­rint illetékes városi tanács, illetve járási hivatal munkaügyi osztálya, csoportja ad bővebb felvilágosítást. A külföldi szakmai gyakorlat időtar­tama általában három év, szakmun­kások kettőre is jelentkezhetnek. Ti­zennyolc és huszonhat év közöttiek jelentkezését várják az említett ta­nácsi szakigazgatási szervek. Fontos feltétel: nőtlen, illetőleg hajadon csa­ládi állapot. Az NDK-ban eltöltendő évek alatt a szorgalmasok jól megtanulhatják a német nyelvet és magasszintű szak­mai ismereteket szerezhetnek. Gazsó Endre MOZI 1977. augusztus 3.: VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! SZABALYTALAN SZABÁLYOS Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték 20%-kal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényeseid ÁRPÁD MOZI: / fél 4 és 7 órakor! FELRAGYOG tiszta SZÉP FÉNYŰ CSILLAG Kétrészes, színes, magyarül beszél® szovjet film Dupla helyárú! MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! ÖZ, A CSODÁK CSODÁJA Színes amerikai mesefilm JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL, ITTASAN, GYORSAN Györkei Ferenc 21 éves, Ka­locsa, Makarenkó utca 1. szám alatti lakos kölcsönkérte barát­ja motorkerékpárját, s azzal a Szelidi-tóhoz indult kirándulni egy ismerősével. A tónál a rend­őri ellenőrzés állj jelzést adott, ám Györkei, hogy kivonja ma­gát az intézkedés alól, nem állt meg, hanem tovább hajtott. Mon­dani sem kell, hogy ennek elle­nére elfogták, s a szabálysértési hatóság négyezer forint pénzbír­sággal sújtotta. Háromezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték Schett- rer János, Harta, Hunyadi utca 18. szám alatti lakost, mert mo­torkerékpárjával Kalocsa és Du- napataj között az 51-es számú úton 100 kilométeres sebességgel közlekedett. A motoros vezetői engedélyét ezenkívül öt hónapra visszavonták. Háromezerhatszáz forintjába került a vezetői engedély nél­küli közlekedés ifjú Honpoth Bá­lint, Kalocsa, Széchenyi lakóte­lep 1/C. szám alatti lakosnak. A fiatalember Kalocsáról a Szeli­di-tóhoz indult, annak ellenére, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A motorkerékpár vezetését a tó közelében átenged­te Fegyvári György kalocsai' la­kosnak, aki szintén nem rendel­kezett jogosítvánnyal. Ennyit nem ért a kirándulás. Egy pohár sört fogyasztott el Ba István, Kiskőrös, Délibáb ut­ca 39. szám alatti lakos. Nem sokkal később motorkerékpárjá­ra ült, s haza Indult. A rendőri ellenőrzés során nemcsak az el­fogyasztott szesz mennyisége de­rült ki, hanem az is, hogy Ba István nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Büntetése 2400 fo­rint. Nem járt jobban Király Jó­zsef, Soltvadkert, Felsőcsábor 71. szám alatti lakos sem. Motorke­rékpárjával 5 is úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy nem rélidelkezett vezetői engedéllyel. Büntetése 2400 forint. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista . Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: űr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgat® Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-816 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHl 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka István index: 23 081 J HU ISSN 0133—233X1 Szabálysértésért négyezer forint bírság Jelentkezés külföldi szakmai gyakorlatra

Next

/
Thumbnails
Contents