Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

1977. augusztus 20. • PETŐFI NÉPE • 3

Kenyerünk

• Kiss József és a kenyér.

— Hát, nem nagyon. Más ízű.

— Milyen az igazi íze?

— Az igazié? — nyúl a vekniért, veszi elő a zsebéből a bicskáját, kanyarít egy szeleteit, nyújtja. — Nos?

Ízlelgetem, s közben csak mosolygunk egymásra, kíváncsian, de -azért mindent megértve. Nem mondok semmit, vannak helyzetek, amikor nincs szükség a szóra. Tudom, nem valami pontos: igazi kenyéríze van. Mert a kenyér nem édes, nem keserű, vagy savanyú. Egyszerűen kenyérízű.

— Tudja mi az hogy pár? — kérdezi Tóth Ferenc- né néhány tanyával idébb Kiskunfélegyháza felé. — A dagasztáskor leragad valamennyi tészta a vájling aljára. Ezt liszttel felszedtük, finomra morzsoltuk, következő sütésig párna alá raktuk. Hát ez a pár, kenyerünk élesztője, mondják morzsoltkának is. Langyos vízben megkel, lesz belőle a kovász.

Körülállnak bennünket a lányok, motoznak ezzel- azzal, de látszik rajtuk, figyelik anyjukat.

— Hatan voltunk testvérek, két nagy vekni kellett. Húszliteres vájlingba mértük ki a lisztet este. Másnap reggel dagasztottuk, jó sokáig, amíg hólyagos nem lett a tészta, addig. Ügy félóra múlva — gondolat szerint — kiszakítottuk, szakajtóba tettük, amíg a kemence be nem melegedett, abban kelt tovább. Gallyal, meg szárizikkel tüzeltünk, onnan tudtuk, elég meleg, hogy mikor a szénvonóval megpiszkáltuk a téglát, szikrát szórt. Két óra hosszáig sült, óra után forgattuk; ami kívül volt, belülre került és fordítva. Vizeztük a tetejét, hogy fényes legyen a héja, bevágtuk az oldalát. Amikor még nagyon ropogós volt. cukrosan-zsírosan ettük, de valahogy a legjobb az utolja volt, hajasan, ahogy mi mondtuk.

— Az első kenyeremet tizennégy éves koromban sütöttem. Nagylány lettem, csinálnom kellett. Édesanyám nézett, hát persze még nem állt rá igazán a kezem. Jól sikerült, és lehet, hogy az abból való falat esett a legjobban. Nem tudom. Kenyeret mindennap eszik az ember, nem figyeli, nem ízlelgeti, vagy ha igen, hát nem úgy, mint a húst, a kenyér hétköznapi.

— Én Erika vagyok, kilencéves. Én meg Mária, tizenkét éves. Én — mutatkozik be a harmadik, aki közben nyakláncot szerelt — Juli vagyok, tizenhét éves.

— A cipőgyárban dolgozik, szalagon, Kiskunfélegyházán — meséli az anyja —, azért van most itthon, mert délutános.

— Hatvanegy-hatvankettőben még sütöttünk kenyeret, aztán abbamaradt, mint annyi minden más. Hogy szertartás volt-e? Nem tudom, úgy emlékszem, nem volt az, a mindennapi dolgok nem szertartásosak, még akkor sem, ha néha az életet jelentik, márpedig a kenyér nem más, mint az élet...

Juli nem szól, zsebrádióját kapcsolgatja. Fonográfék énekelnek, velük együtt dúdolja a dallamot.

— Most hallottam először így a kenyérről — mondja elgondolkozva.

Ballai József

Mindenki ugyanarra gondol. Sokan még imába is foglalják, ünnepét megüljük. Ha valami nagyon hiányzik, azt mondjuk: úgy kellene, mint egy falat kenyér. Lakásunkban mindig ugyanott tartjuk, s ha más nincs is otthon, kenyér van. Ha úgy adódik, hogy mégsincs, az baj, nagy baj. Munka = kenyér- kereset. Történelem: munkát, kenyeret! — visszhangzik a jelszó. Mezőgazdaság: búzából terem a legtöbb a világon. De nem elég. Csak gyerek 250 millió éhezik. Ezért fegyver is, élelmiszerfegyver. Gyártják szűk pékségekben, nagyobb üzemekben. Emberi kéz érintése nélkül ontják a gyárak. Otthon, kemencében ? Egy-egy városban, faluban az ember egy kezén megszámolhatja, hányán sütnek még kenyeret.

Kiss Józsefék tanyája, a kiskunfélegyházi határban olyan, mint a kétszáz évvel ezelőtti tanyák. Külső s belső udvarral, kiscsirkékkel, tyúkokkal, kövérre hízott kakassal; kukoricagóréval; a színben szekérrel.

Apró ablakszemeken hunyorít be a nap a tisztaszobába, ahol téli estéken kemencepadkán üldögélve lehet ábrándozni arról, hogyan is múlik az idő. A kemence a konyhából fűthető. Kinyitja az ajtaját a néni, mutatja atevőt — a füst útját elzáró lapot. Mondja, reparálni kellene már, jó tapasztó földdel, s nem a régi a téglaaljzat sem. — A környéken igencsak én sütök már csak kenyeret — gondolkozik el a hatvankilenc éves Kiss Józsefné.

— Hogy mi kell hozzá? Liszt egy szakajtóval, fél marék só, víz amennyit felvesz, forint áru élesztő. Hát ennyi, ugye nem sok. Meg persze munka, de munka mindenért kell. A bekészített tésztához mikor hogy — háromkor? négykor? — kelek fel. Két mázsa liszt elég egy évre, láthatja, ott kint vannak a zsákok a verandán. Majd elvisszük a villanymalomba, őrletni.

Megjön a férje: kalapos, bajuszos, mosolygós.

— Két fiunk meg két lányunk van — mondja —, a menyeim mind sütnek, ha van rá módjuk. A lányaim nemigen, harmadik emeleti lakásba nem lehet kemencét építeni, ezért. f

Előkerülnek az eszközök. A keresztfára, amire a dagasztóteknőt teszik, ezerkilencszázharminchárom, meg egy monogram vésetett.

— A bolti kenyeret meg sem eszi? — kérdezem az öreget.

• A kenyérnek mindenütt állandó helye van.

A negyvenötösök

Nem a „hányás vagy?" kérdésére válaszol a megjelölés: negyvenötösök. Hiszen akad közöttük, aki még a századforduló idején született, s olyan is, aki a második évtized vége felé pillantotta meg a napvilágot. Más köti össze, fogja egységbe őket: párttagságuk kelte. Az a tény, hogy közvetlenül a felszabadulás után, 1945-ben (illetve egyes tiszántúli területeken már 1944-ben) lettek tagjai pártunknak, s miként akkor, azóta is rendíthetetlen képviselői, harcosai a szocializmus ügyének.

Az évek telnek, egyik követi a másikat, s az idő múlásával lassan megváltozik a negyvenötös kommunisták helyzete. Mint többen érik el közülük a nyugdíjkorhatárt. S egyre sokasodnak körülöttük, mellettük azok. akiknek már történelem az az idő, amikor ők megkezdték politikai, közéleti tevékenységüket A fiataloknak bizony lassan már ők is veteránok, „régi harcosai” a munkásmozgalomnak, „nagy idők részesei, tanúi”.

Igaz, más helyzetben kapcsolódtak be a párt harcaiba, mint azok. akik még a felszabadulás előtt találták meg az utat a forradalmi munkásmozgalomhoz. Amazoknak a halállal kellett szembenézniük, börtön, koncentrációs tábor ásta alá egészségüket. Nagyon is indokolt és méltányos az a fokozott gondoskodás, amelyikei a megvalósuló szocializmus társadalma őket körülveszi. A

negyvenötösök esetében az efféle különleges gondoskodás indokolatlan lenne. Ám annál szükségesebb az odafigyelés a szavukra, tapasztalataik hasznosítása, a megfelelő feltételek biztosítása ahhoz, hogy érdemi részesei lehessenek a pártmunkának, a közéletnek. Ezzel együtt nem kevésbé fontos, hogy mindig és mindenütt érezzék a pártszervezetek erkölcsi megbecsülését és a segítőkészséget személyes gondjaik megoldásához.

Tetteikkel teremtettek alapot ehhez az erkölcsi megbecsüléshez. Hiszen elsősorban a kommunista párt tagjainak, a baloldali szociáldemokratáknak köszönhető, hogy a magyar munkásosztály a felszabadulást követően élni tudott a szovjet hadsereg győzelme nyomán létrejött lehetőségekkel, s a szocializmus útjára tudta vezetni hazánkat. Csatáztak a reakcióval, agitáltak, szervezték a tömegmegmozdulásokat. döntésig vitték a politikai küzdelmeket. Alapvető részük volt abban, hogy a munkásosztály és szövetségesei javára dőlt el a „Ki kit győz le?” történelmi kérdése. S ezt követően is részesei maradtak a küzdelemnek — sokan közülük fontos és nehéz posztokon —, együtt az újonnan felnövő-csatlakozó generációkkal. Ha akadtak is közöttük, akik a történelem vagy személyes életük valamelyik fordulóján félreálltak, kiálltak a sorból, a többség a harcosok között maradt.

Sok, nagyon sok tapasztalatot szereztek ezekben az évtizedekben. Már a legelső esztendőkben is, amikor nyílt politikai harcot kellett folytatni, meggyőző érvekkel kellett elfogadtatni az emberekkel a párt igazságát, okosan párosítva a nagy tömegakciókat a szívós mindennapi aprómunkával. A politikai tömegmunkában ma is hasznosíthatunk ezekből a tapasztalatokból, ma is szükség van az akkor kifejlődött politizáló érzékre. De természetesen a szocialista építés majd három évtizedének közéleti tapasztalatai is fontos politikai tőkét jelentenek. Olyat, amit veszendőbe hagyni komoly kár lenne, amit hasznosítani politikai érdek és kötelesség.

Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a párttagsági könyvek cseréjét kísérő eszmecserék feltárták, hogy ebben a tekintetben nincs nálunk minden rendben. Néhol elhalványult a negyvenötös párttagok tetteinek emléke, csökkent a figyelem helyzetük, problémáik iránt, nem vonták be őket eléggé a pártszervezetek tevékenységébe, a társadalmi életbe. A Központi Bizottságnak a tagkönyvcserét lezáró határozata ezért hívja fel külön a figyelmet a népi demokratikus rendszer megteremtésében részt vett, nagy tapasztalatokkal rendelkező párttagok erkölcsi megbecsülésére, s fokozottabb bevonására a párt- és társadalmi munkába.

Erkölcsi kötelezettsége ez a fiatalabb generációknak. De egyúttal olyan erőforrást is jelent, amely hozzásegít a pártmunka színvonalának további emeléséhez.

Gy. L.

Ma biztonságban, törvényes rend közepette

boldogulhat mindenki

A Hazafias Népfront Haj- Borbély Sándor beszéde

dú-Bihar megyei Bizottsága alkotmányunk törvénybe iktatásának 28. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést rendezett pénteken délután Debrecenben.

A Himnusz hangjai után Fazekas Károly, a Hazafias Népfront Haj- dú-Bihar megyei Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára mondott beszédet.

Borbély Sándor bevezetőjében az MSZMP Központi Bizottsága és Kádár János személyes üdvözletét tolmácsolta a nagygyűlés résztvevőinek, majd alkotmányunk lényegéről szólva hangsúlyozta:

— Alkotmányunk, amely népünk történelmi harcainak eredménye és vívmánya, forrása jogrendszerünknek, fejlődő demokráciánknak, szocialista törvényességünknek. A benne foglalt jogok és kötelességek gyakorlásában nincs és nem is lehet hatalma senkinek meggátolni bárkit; valamennyi rendelkezését megtartjuk és megtartatjuk mindenkivel.

Természetesnek tartjuk — mint ahogyan egész életünk formálásában mindig és mindenütt —, hogy a szocialista jogrend érvényesítésében és betartásában is elsősorban nekünk, a párt tag-; jainak kötelességünk példát mutatni. Ez a feladat azonban korántsem olyan egyszerű, mint némelyek gondolják, hiszen még a csendes hétköznapokon is bátor, kommunistákhoz méltó kiállást követel a párt tagjaitól. Mégis azt mondhatjuk, a

kommunisták ma emelt fővel állhatnak társaik elé az üzemekben, az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben. Biztonságos, emberi életet ígérünk, olyan körülményeket, amelyek közepette a teremtő jószándék mindig széles útra talál, és áll- juk a szavunkat. Küzdelmeink nyomán — úgy, ahogy itt, Hajdú- Bihar megyében is — az országban mindenütt gyökeresen megváltoztak az életfeltételek. Ma biztonságban, törvényes rend közepette, háborítatlanul boldogulhat mindenki.

A KB titkára ezután, belpolitikai életünkről szólva, a következőket hangsúlyozta:

— Fejlődésünk eredményeként ezrek és százezrek keresik a lehető legkedvezőbb módját annak, hogy kell értelmesen, szocialista módon élni és dolgozni. És kiktől várnák az útkeresők a meggyőző feleletet, ha nem azoktól, akik az eddigi győzelmeikben vezették őket? Jogos tehát az igényük, hogy korunkhoz méltó életforma megismerésében, a környezetünkben élő és dolgozó párttagok mutassanak példát és személyes helytállásukkal is bizonyítsák: valóban ez az egyetlen helyes életút, amely az ember igazi boldogulásához vezet. E szüntelen példamutatás követelménye megintcsak gyakran a kemény megpróbáltatások sorozatát igényli. Mégis, hogy a párt tagjaihoz méltóan álljuk a próbát, azt mi sem bizonyítja jobban mint például a szocialista brigádmozgalom tömegmozgalommá válása. Éppen most, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára kezdeményezett munkaversenyben érünk el minden korábbinál gazdagabb és értékesebb eredményeket.

Szólt a továbbiakban a dolgozó nép hatalmát megalapozó, megbonthatatlan munkás-paraszt szövetségről, szocialista társadalmunk szövetségi politikájának kézzelfogható eredményeiről. Mint mondotta: Pártunk a nép hű szolgálataként értelmezi történelmi küldetését; politikánk szocialista társadalmunk érdekeit testesíti meg és minden igyekezetünk az emberi felemelkedésért történik. Párttagságunk és egész társadalmunk egybehangzó akaratának megfelelően folytatjuk ezt a politikánkat, együtt kovácsoljuk a jövőben is közös győzelmeinket.

Jogos tehát az ünnep öröme, dolgos, boldog népünk ünnepli honfoglalását; küzdelmes, de sikeres- életét — mondotta befejezésül Borbély Sándor. (MTI)

Kitüntetések alkotmányunk születésnapján

• Terbe Dezső köszönti a kitüntetetteket. (Tóth Sándor felvétele.)

Alkotmányunk törvénybe iktatásának 28. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt ünnepséget tartottak Kecskeméten, a Hazafias Népfront megyei bizottságának nagytermében. Dr. Bodóczky László, a népfront megyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük Terbe Dezsőt, a megyei pártbizottság titkárát. Ezután Farkas József, a népfront megyei titkára rövid beszédben méltatta az alkotmány jelentőségét, majd kitüntetések átadására került sor.

Dr. Bodóczky László a Népfront Munkáért kitüntető jelvényt nyújtotta át Angyal János tiszákécskei népfrontelnöknek, Banos Józsefnek, a népfront megyei bizottsága politikai munkatársának, Bényei Mihály dunate- tétleni népfrontelnöknek, Horváth János kiskunmajsai népfronttitkárnak, Mészáros Miklósáé csátaljai népfrontelnöknek. Nagy Lajos solti népfrontelnöknek. Horváth Istvánná városföldi népfrontelnök a hasonló kitüntetést Budapesten vette át. Kiváló Társadalmi Munkás jelvényt tizenöten kaptak. Az ünnepség további részében Terbe Dezső a megyei pártbizottság nevében köszöntötte a kitüntetetteket és eredményes munkát kívánt nekik.

Ugyancsak tegnap, a délutáni órákban rendeztek ünnepi megemlékezést Kecskeméten, a megyei tanács nagytermében, ahol a résztvevőket Szabó Attila, a megyei tanács apparátusi pártbizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Tóth Imre osztályvezető mondott ünnepi beszédet. Ezt követően dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt nyújtotta át tizenkét tanácsi dolgozónak. A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést

kapták Fenyvesi Károly és Lombos Ferenc, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának szakfelügyelői. A Tűzbiztonsági érem ezüst fokozatát Gyenes Bertalan, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának főelőadója kapta.

A Szocialista Kultúráért kitüntetést az alábbiaknak nyújtotta át a megyei tanács elnöke: Alföldi Albertné (Hajós), Balogh István (Kiskunhalas), Csefkó Mátyásáé (Kiskőrös), Csontos János- né (Kecskemét), Czuczor László- né (Szalkszentmárton), Deríts Józsefné (Bácsalmás), Garzó János (Kecskemét), Horák Béla (Kecskemét), a Kalocsai Népi

Együttes, Kardos Andrásné (Jász- szentlászló), Muth Györgyné (Soltvadkert), Nagy Julianna (Fülöpszállás), Novák Sándor (Kalocsa), Ottmár László (Csengőd), Scheidl Károly (Baja), Schnur József (Kalocsa), Somogyi Andrásné (Orgovány), Szappanos István (Kecskemét), Terbe Ernő (Kiskunfélegyháza) és Tihanyi Antal (Bátmonostor).

Kiváló Munkáért tízen kaptak elismerést. A megyei tanács elnöke 30 éves törzsgárdatagságuk után emléklapot adott két dolgozónak, húszéves tanácsi szolgálat után tizenöt tanácsi dolgozó, tízéves szolgálat után pedig hét tanácsi dolgozó vette át az emléklapot.

Ünnepi tanácsülés, kollégiumavatás

(Folytatás az 1. oldalról.) új kenyeret adtak át a tanács vezetőinek.

A program további részében Somogyi Antal, a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja ismertette Kiskunhalas V. ötéves tervének időarányos teljesítését. Mint mondta, a városi tanács az elmúlt másfél év alatt is jelentős erőfeszítéséket tett a közös érdekeket szolgáló lakásberuházások,

gyermekjóléti intézmények létesítésében és a kommunális ellátás további javításában. A településfejlesztési versenyben elért harmadik helyezés valamennyi halasi lakos jogos büsakesége, hiszen társadalmi munkájuk nélkül nem érhették volna el ezt az eredményt. Az elmúlt évben a halasiak több mint 11 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek.

A megyei településfejlesztési versenyben kiváló eredményt elért 'kollektíváknak, illetve dolgozóknak kitüntetéseket adtak, át. Településfejlesztésért emlékérmet és oklevelet kapott a Brin- kus Lajos munikásőr zászlóalj, a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottsága és Mucsi József utcabizottsági elnök. A Városfejlesztésért emlékérem arany fokozatát Vass Lajos tanácstagnak, az ezüst fokozatot a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat kollektívájának adták át, s öt bronz fokozatot osztottak ki. Harminchárom kollektíva, illetve dolgozó kapott Városfejlesztési munkáért oklevelet.

Az ünnepi program keretében a tanácsülés után Bodor Jenő, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője felavatta a kiskunhalasi 618-as Ipari Szakmunkásképző Intézet új kollégiumát. A 240 helyes, 21 millió forintos költséggel épült kollégium lehetővé teszi, hogy valamennyi szakmunkástanuló kényelmes, jó körülmények között készülhessen választott szakmájára. Képünk (Tóth Sándor felvétele) az új kollégiumot mutatja. T. L.