Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-17 / 193. szám
1917. augusztus 17. • PETŐFI NÉPE • 8 NÉPIHANGSZER RITKASÁGOK if'C Clí'C7tTAllf :. * ... * Kt • ’ \' ’ //////■?/-/•//////-*r */li*-:-:i: r í í Citera vonóval • Török József vonós citerájával. (Radó Gyula felvétele.) Török József, a Bugac környéki tanyavilágban él, ikertestvérével, Antallal. Felsőmonostornak hívják a területet, ahol még a nagyapja vetette meg a lábát. Azóta áll itt az öreg épület, vagyis száz esztendőnél is régebben, hiszen Józsi bácsi is idén fordul a hetvenedik évébe. Szálfaegyenesen tartja magát. Hajlíthatatlan és szelíd, méltóságteljes és egyszerű, mint a vidék, amellyel eltéphetetlenül összenőtt. Itt született, itt gazdálkodik ma is, 6 hold szántón, 400 négyszögöl szőlőn. Ami a kettőjük megélhetéséhez kell, azt előteremtik, többre nem vágynak. Asz- szony nincs a tanyán. Nem is hiányzott soha? — Oda lett volna a békesség — véli mosolyogva. — Az asszonynép megbolondítja a férfiembert. Addig nyájas, amíg bekötik a fejét, utána nem lehet bírni velük. Megvoltunk nélkülük. Tudunk főzni, mosni, a tanyát is rendben tartjuk. Csönd, békesség van a tanyán. A másik testvér nincs idehaza, Bugacra ment. örül a váratlan vendégeknek. Idegen ritkán vetődik errefelé. Egyetlen társaságuk a zene. A konyhában kapott helyet régi, kedves szerzeménye, a cimbalom. Amikor ráér, játszik rajta, csak úgy, magának. A citera múzeális darab, még az édesapjától örökölte. A vonó — ami megkülönbözteti hangszerét a többitől — saját készítésű. — Gyerekkoromban láttam ilyet egy öregembernél. Hogy az pontosan milyen volt, nem tudom, ezt magam találtam ki. Sokat vesződtem, amíg a kezelését is megtanultam, mert az nagyon forté- lyos dolog. Egészen más, mint a hegedű. — Hegedülni tud-e? — Nem én. A kottát sem ismerem, bár ismerném. így fül után zenélek, bár amit meghallok egyszer, azt el nem tévesztem. — Miről mesélhetne ez a citera, a dalokon kívül? — Csuda dolgokról. Ezzel az egyszál clterával muzsikáltam vé 99 gig errefelé minden mulatságot. A tanyáknál tartották a padkaporos bálokat. Talán attól kapta a nevét, hogy a csizmasarkak fölvágták a port és rászállt a kemencepadkára. Valamikor az emberek jobban összejártak, szerettek vigadni. Igaz, nem került sokba, csak bor volt és zenepénzt kellett fizetni, 20—30 fillért fejenként. Ezt a bálgazda szedte össze. Pár pengőt mindig sikerült összemuzsikálnom, és ez nagy összeg volt ám! Akkoriban a napszámért 2 pengőt fizettek. Sokan azért is mentek el napszámba, hogy kéressenek egy kis bálrava- lót. Mert erre nem sajnálták a pénzt. Farsang, aratás, cséplés, szüret, még egy vasárnap sem múlhatott el bál nélkül. Volt ám pifi-pufi is. Ha egy lány körül két legény legyeskedett, annak mindig verekedés lett a vége. — Mostanában más idők járnak? — Lecsendesedett a nép. Építkeznek, autóra gyűjtik a pénzt, A fiatalság bent dolgozik a városban, hét végén hazajönnek és már mennek is vissza. Esetleg benéznek a kultúrházba, most ez járja. A bálákba modern zenekarokat hívnak, nem citerára ropják a táncot. Azért rólam sem feledkeznek el. Szerepeltem Lakiteleken, legutóbb Bugacon citeráztam a május elsejei ünnepségen. Bent ültem a tanácsházán, odatették az erősítést, úgy játszottam, kint meg hallgatták. Leginkább már csak idehaza játszom, a magam gyönyörűségére. Nekem ez pótolja a tévét és a rádiót. A zenét nem is adom el, amíg csak élek. Ráhelyezi a vonót a szólóhúrra és a dal, mint a pusztából felszakadó vallomás, megajándékoz bennünket valamivel, ami elmúlt. Ami már csak ebben a százesztendős citerában él és a búboskemence meghitt domborulatában, a megfakult fényképekben a falon, a petróleumlámpában, az asztal fölött. És Józsi Bácsi erős hűségében, a muzsikához. Vadas Zsuzsa Kettőt ütött a toronyóra Újabb részletek az 1944-es újvidéki magyar—német tűzharcról Több érdekes hozzászólást kaptunk a június 15-én, Hősi halál a hazáért című írásunkhoz. Ügy véljük, hogy a körülmények tisztázásával mi is segíthetjük nemzeti történelmünk fontos epizódjának hiteles megismerését. Ezért — rövidítve — közöljük egykori résztvevők visszaemlékezéseit. Feszült hangulat a városban Németh Zoltán kecskeméti nyugdíjas akkoriban az Újvidéki Keleti Kereskedelmi Főiskolán tanult. Az intézet Körösi Csorna Sándor Diákotthona mintegy 350—400 méterre volt attól a vasúti hídtól, amelynek védelmében Narancsik Pál hősi halált halt 1944. március 19-én. A hidat, tudomása szerint a Balkán-félszigeten állomásozó német hadosztályok utánpótlásának megkönnyítésére építették. — A német megszállás napján kora hajnalban a híd irányából hallatszó fegyverropogásra ébredtünk. Megállapítottuk, hogy ezek a magyarországi feljáró felől hallatszottak több percen keresztül. Távolabbi lövéseket is észleltünk, amiből tűzpárbajra következtettünk. A íegyverzaj elcsön- desedésével harmarosan megjelentek az utcán a német egységek. A lövöldözésre sokan az utcára siettek, de a németek mindenkit a házakba parancsoltak. A városban feszült volt a hangulat, mert ezen a hajnalon eldőlt, kik a németbarátok. A hídfőnél történt fegyveres összecsapásról csak annyit tudtunk, hogy magyar részről áldozatokat követelt. • A hajdani századügyeletes, ma. (Méhesi Éva felvétele.) rált, ő is csőre töltött, és amikor saját emberei közelébe ért, kiadta a tűzparancsot. Az én tudomásom szerint csupán a hídon álló bácsszentiváni Sörös István teljesíthette parancsát; a többieket pillanatok alatt lefegyverezték. Kiderült, hogy a sötétben az őrszoba bejáratától mintegy 30—40 méterre egy géppuskát állítottak fel, nyolc őrünk közül hetet néhány méterre megközelítettek, öten-hatan támadtak mindegyikre. Tűz alá vették az épületet, ekkor esett el Narancsik, sebesült meg Reményvári Sándor. Azután a híd teljes szélességében özönlöttek a németek. Tudtam, nem tehetünk semmit. Hiába kerestem a századparancsnokot, a zászlóaljnál is csak egy raktáros főtörzsőrmestert találtam. Szokatlan volt, hogy ilyen rend fokozatú embert bíznak meg zászlóalj ügyeletes tiszti feladattal. Semmiről se tudott. Később előkerült a századparancsnok. Jelentettem a történteket. Helyeselte a német megszállást. Végigmorajlott az egész század. Közölte, hogy erősebben folytatjuk a kiképzést, felkészülünk a végső küzdelemre. Üjabtí moraj. Az egység túlnyomó része már tisztán látott és később sokan egyetértettek javaslatommal: a magunk részéről befejeztük a háborút, letettük a fegyvert. H. N. Piros-fehér-fekete A századügyeletes emlékei Ferró Imre jelenleg a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet raktárosa. A behívó őt sem kerülte el, négy évet töltött mundérban. Élete emlékezetes napjai között tartja számon 1944. március 19-ét. ő is felcserélte beosztását, kérésére osztották be aznap századügyele- tesi tisztségbe. Már korábban feltűnt, hogy a magyar őrség közvetlen közelében németek gyakorlatoztak. Jelentették feletteseiknek, de ők nem tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget. Aznap éjjel a hídtól néhány száz méterre kialakított körletben tartózkodott. Hajnali negyed három tájban ébresztették. Nyakában géppisztollyal rohant az egyik őr és jelentette, hogy megtámadták őket. — Riadóztattam a századot. Mivel részleteket nem tudtunk, még azt sem, hogy ki a támadók, egyelőre vártuk a fejleményeket. A telefon nem működött. Később lihegve érkezett az őrség küldönce. Ö részletesen beszámolt a fejleményekről. Jelentést későbbi információim is megerősítették. A rajtaütés pillanatában az őrparancsnoki szobában tartózkodott és a hátsó ablakon menekült. Az előző este 9 óra tájban látogatott el hozzájuk a túloldali német őrség parancsnoka. (Egy hadnagy, s nem százados, mint a korábbi cikkben szerepelt.) Beszélgetett, feltűnően húzta az időt. Két óra tájban szedelőzködött és Reményvári Sándor szakaszvezető kíséretében megindult a híd közepe felé. Innen németek védték a fontos objektumot. Cigarettát kért, majd amikor kettőt ütött a toronyóra, előkapta pisztolyát és rákiáltott Reményvárira: „Hände auf!” Cimborám azt hajtogatta, hogy nem értem, nem értem. A szituációt képtelen volt felfogni. HátEz a három az alapszíne, az alföldi, békési hagyományos, népi textíliáknak. A megyénkben is keresett térítők, szádák, szőttesek a Tótkomlóst Háziipari Szövetkezetben készülnek és olyany- nyira kapósak külföldön is, hogy az elmúlt években 51 százalékra nőtt az exportjuk. A sikeren felbuzdulva a szövetkezet új, divatos termékekkel bővítette a választékot. Az eredeti szövésminták felhasználásával készített blúzok, női öltözékek a mostani divatot követik. Többféle változatban és — ami a legfontosabb — rendkívül olcsón kaphatók. Erről személyesen is meggyőződhetnek azok a vásárlók, akik ezen a héten felkeresik a Nép- művészeti és Háziipari Vállalat Lenin krt. 84. sz. alatti boltját a fővárosban. Itt kapott helyet a tótkomlósiak árusítással egybekötött termékbemutatója, amelyből néhány kép erejéig ízelítőt is adunk. • Ez a szép, ízléses összeállítás szőttesből készült és valamennyi tartozékával együtt mindössze 700 forint az ára. SmntmwHmww 99 A Volgából is észrevet- ték a buszt, mert a sofőr azonnal a műút közepére kanyarodott. A távolság csökkent. — Jobbra! — kiáltott a fülébe a hadnagy. — Miért? — kérdezte Szemjon. Kezdte elveszíteni a magabiztosságát, mert nem remélte, hogy pontosan neki tud vágódni a kocsinak ilyen gyorsaság mellett. — Mindjárt lőni fognak — kiáltott a hadnagy. A Volga hátsó ajtaját kissé kinyitották. Szemjon sápadt fényeket látott felvillanni, de a lövéseket nem hallotta. — Három — számolta a hadnagy. — A gumiabroncsokat lövik. Még egy. — A hadnagy vidáman felnevetett. — A pisztolyban csak hét töltény van. Négyet már kilőtt. Űj- ratölteni nem lesz ideje, ilyen öreg masinához idő kell. — A hadnagy nevetett, látszottak egészséges, fehér fogai. Nagy öröm, nem mondom — gondolta Szemjon. A golyó most Szemjontól jobbra csapódott be az üvegen. A találattól pókhálószerűen repedezett meg a szélvédő. — Manőverezz! — kiabálta a hadnagy. — Kormányt jobbra! Szemjon élesen jobbra kanyarodott. — Dudálj — parancsolta a hadnagy. — Nyomd már! Szemjon megnyomta a dudát. A reggeli csöndben bömbölve szólt a kürt. Jobbról visszhangzott, majd elölről is hallatszott. Szemjon beleképzelte magát a menekülők helyébe. Szörnyű lehet, amikor teljes sebességnél egy több tonnás óriás száguld feléd. Minden lehetségest bekalkuláltak, csak ezt nem. Ha azok ott az autóban életben maradnak, egész életükben lidércnyomásos álomként kíséri őket ez a szörnyűség. Biztosan csak egyet akarnak: hogy szűnjön már meg ez az őrjítő üvöltő hang. A Volga hol balra húzott, aztán az út közepe felé, majd jobbra vágódott. Az autóban még nem tudták, hogy a busz sofőrje nem fél az összeütközéstől, sőt maga keresi az alkalmat. Szemjon a bal oldali lökhárítónak irányította a buszt, a Volga jobbra húzódott. Kitalálták! — Jobbra majd egy út lesz, ha befordulnak, nem érjük utói őket — mondta a hadnagy. Jobboldalt egy bekötőút húzódott, amely az erdőn ment keresztül. A bekötőúton csökkenteni kell a sebességet. Az erdőben megállhatnak. Szemjon elképzelte, ahogy az ijedtségtől sietve, közvetlen közelről fognak lőni rájuk. — Most — kiáltotta a hadnagy. — Nincs más lehetőség, most! Szemjon habozott egy pillanatig, majd növelte a sebességet, hogy még erősebben csapódjon nekik. A Volga a jobb szélre vágódott, a korlát közvetlen közelébe. Szemjon elhúzott mellette. Nem is örült, hogy a Volga sofőrje tévedett. Most már egyszerű a dolog. Szemjon csökkentette a sebességet és jobbra fordította a kormányt, a busz a Volga mellett haladt. Inkább kitalálta, mint látta, hogy a Volga sofőrje ki akar törni, a földútig mindössze kétszáz méter maradt hátra. Szemjon elfordította a volánt, és érezte, hogy az autó ellenáll, a sofőr végső megfeszítésével tartotta a kormányt. Egy pillanatra feltűnt a kocsi vezetőjének sápadt arca. Nyitott, majdnem kerek szájjal, őrjöngve tekerte a fogantyút, az ablakot akarta kinyitni. — Semmiképpen sem — mondta a hadnagy, nyilván kitalálta, hogy Szemjon félre akar húzódni. — Ha egyszer elhatároztuk.,, Szemjon még jobban elfordította a kormányt, hallotta a recs- csenést, mintha botot húznának végig a kerítés deszkáin, a Volga nekivágódott a korlát betonoszlopainak. Szemjon lefékezett és hátranézett. A sofőrnek mégis sikerült az utolsó pillanatban fékezni és élesen elfordítani a kormányt. A kocsi megfarolt, és az út közepén felborult. A hadnagy kiugrott az első ajtón. — Gyorsan! Amíg nem térnek magukhoz, le kell fegyverezni őket. A hadnagy könyökét behajlítva, mint egy hosszútávfutó, úgy futott az autóhoz. Szemjon valamiért ugyancsak behajlította a könyökét és azt gondolta, ostobaság takarékoskodni a mozdulatokkal, amikor mindössze néhány tucat métert kell megtenni. Egymás mellé értek, a hadnagy Szemjonra pillantott, bizonyára szenvedélyes sportoló volt, és nem tudott belenyugodni, ha megelőzik. A hadnagy lélegzetet vett, és még jobban nekiiramodott. Szemjon hallotta, hogy törik a bevert üveg, és a szilánkok az aszfaltra szóródtak. Megpróbáltak kimenekülni az autóból.,, (Vége) Bállá Gyula fordítása Űj könyvek A Kossuth Könyvkiadó több érdekes újdonsággal jelentkezik. A 89 éves korában nemrég elhunyt kommunista forradalmár, Szabó Sándor forradalmi életútját örökítette meg Kőműves Imre A Tisza- parttól az Ebro völgyéig című könyvében. Komját Irén, az Inp- rekorr hajdani tudósítója A kommunista mozgalom világlapja címmel ismerteti a nemzetközi munkásmozgalom történelmi jelentőségű sajtóorgánumát, teljes nevén az International Presse- Korrespondez-et, a szerkesztőség tevékenységét, a lap munkáját. A Bajkál- Amur fővonal építését, a 3200 kilométer hosszú vasút létesítését ismerteti riportkönyvében Csák Elemér, _________ B AM, Üt Szí- bam oéria kincseihez című, sok érdekes képpel is illusztrált könyvében. Az Állam- polgári jogok a szovjet társadalomban című kiadvány a szovjet állami és társadalmi élet több felelős vezetőjével készített interjút tartalmaz. Földünk korai felfedezéseit ismerteti a kiváló művésze, a nálunk is jól ismert Walter Krämer A világ csodái című könyvében. Korábbi kötete (A messzeség titkai) az előemberekről, a föld birtokbavételéről szól, míg ebben a kötetben a második szakasszal ismerkedünk meg: a korai felfedezésekkel, amelyek az ókor végétől egészen az újkor hajnaláig tartanák. Az Európa Könyvkiadó újdonságai közül .említsük meg a modern olasz drámák ízléses kötetét, amely a Bűntény a Kecskeszigeten címmel jelent meg. Az antológia az 1920-as évektől kezdve ad áttekintést a mai olasz dráma fejlődéséről, bemutatva legkiemelkedőbb darabjait; a válogatást Szabó György végezte. Még egy érdekes drámakötet látott napvilágot ez a mai francia drámairodalom nagy öregjének, Jean Anouilh-nek hét drámáját tartalmazza, minden oldalról bemutatva a kiváló színpadi technikájú szerzőt. A Napjaink költészete sorozatban jelent meg Alai Bosquet: Álomgyár című verseskötete a mai, francia irodalmi élet egyik érdekes, színes alakjának verseivel. A válogatás és a fordítás Képes Géza értő munkája. A Nobel-díjas finn író, Emil Frans Sillanpää elbeszélés- kötete az Emberek a nyári éjszakában. A kötet a finn tájak nyugalmát és derűjét, a finn emberek életének természetközelségét és lelki gazdagságát egyaránt szemlélteti. Néhány újabb kiadású könyv is említést érdemel. Így a Denis Diderot: Az apáca és a Rameau unokaöccse című regényeit tartalmazó kötet, amely a magyar—román közös könyvkiadás keretében, a bukaresti Kriterion kiadóval közös gondozásban jelent meg. Ismét kapható Alexandre Dumas: Luisa San Felice kétkötetes kalandregénye; az ezekben a hetekben megfilmesítve is oly nagy sikert arató Száll a kakukk fészkére, Ken Kesey regénye; Makszim Gorkij: Az anya című világhírű regénye, valamint a kiváló japán író, Abe Kóbó: A homok asszonya című regénye. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó jelentette meg A magyar háztartások gazdálkodási modellje című érdekes tanulmánykötetet, Hoffmann Istvánná tollából. Az időszerű közgazda- sági kérdések sorozatában látott napvilágot Josef Goldmann: A makroökonómiai elemzés és előrejelzés című szakkönyve. Érdekes tanulmányokat tartalmaz a Szemle a büntetőeljárásban című kötet, szerzője Pusztai László. (Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet gondozásában.) A latin-amerikai helyzet jobb megértését segíti elő Kádár Béla most megjelent tanulmánykötete, Latin-Amerika gazdasági dilemmái címmel. Nyolcmilliárd könyv A világon minden percben megjelenik egy könyv. Az évente kiadott kötetek száma meghaladja a 8 milliárdot. Minden öt könyv közül négy Európára, a Szovjetunióra, az Egyesült Államokra, Kanadára, Űj-Zélandra és Ausztráliára jut. Az UNESCO adatai szerint az utóbbi 20 év alatt megkétszereződött azoknak a száma, akik megtanultak olvasni. Ázsiában, Latin-Ameriká- ban és Amerika nagy részében egyre nagyobbá válik a könyvhiány, mindinkább növekszik az irodalom iránti kereslet. (KS)
