Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-10 / 161. szám
1977. július 1«. • PETŐFI N£PE • T SPORT-SPORT • SPOR'l Egy kellemes meglepetés Alaptörvény A teljes igazsághoz tartozik, hogy a megyei ifjúsági válogatottak egy héttel ezelőtt befejeződött labdarúgótornája nemcsak nekünk, hanem a megye szakembereinek is meglepetést okozott, mégpedig kellemes meglepetést. Megyénk ifjúsági válogatottja a negyedik csoportban, Szentesen küzdött Békés, Csongrád és Szolnok megyék válogatottjaival. Vagyis olyan megyékkel, ahol az eddigi ismereteink szerint az utánpótlás-nevelés, a fiatalokkal való foglalkozás lényegesen előbbre tartott, mint nálunk. Az eredmény már ismert. Ifjúsági válogatottunk Csongrád megye mögött, azonos pontszámmal második lett, s bejutott a nyolcas döntőbe. Megelőzte — igaz csak gólkülönbséggel — az NB I-es és NB Il-es csapatokra támaszkodó Békés, valamint az ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkező Szolnok megyék válogatottjait. Ha ehhez hozzáteszszük azt, hogy a befejező Csongrád—Békés találkozó utolsó öt percéig — amikor Csongrád még csak 1 góllal vezetett — csapatunk az első helyre volt esélyes, s csak ezután esett 11-esből (mégpedig a saját lapjuk szerint is jogtalannak elismert büntetőből) a második Csongrád megyei gól, amely végeredményben eldöntötte a sorrendet, akkor a kép még ennél is kedvezőbbnek tűnik. Egy váratlan sikerből azonban még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen magunk is jól ismerjük utánpót-Íás-nevelésünk sok nehézségét. .IcgiffMírdjeJtts lehet, :ulLkPotHTÍ pályán egy ilyeneredmény. Dr. Koch Józseffel, a csapat edzőjével folytatott beszélgetés is elsősorban erről a témáról folyt. — Azt előre kell bocsátanom — kezdte az edző —, hogy a válogatott kiválasztásában, felkészítésében nincsenek erdemeim, hiszen az előkészítést végző edző megbetegedése miatt közvetlenül a torna előtt vettem ót a csapatot. Azt mondhatom tehát, hogy egy nagyon jól kiválasztott, szakszerűen felkészített gárdával indulhattam Szentesre, s még különös felelősség sem nydmott bennünket. Amikor ugyanis ezt a keretet kijelölték, a megengedett korhatárnál zömében jóval fiatalabb gyerekekből, az volt az elképzelés, hogy a csapat szerezzen megfelelő tapasztalatokat, s az eredmény most nem lényeges. A többi megyék csapata csupa 1900-as születésű fiúból állt, a mi csapatunkban ilyen csak egy yolt, a többi mind 1961-es, sőt jP62-es születésű. Ellenfeleink a csapatukat 1-2 nagy egyesületre alapozhatták. Például a Csongrád csapatában 7 játékos volt a SZEOL AK-ból, a Békésben 6 az Előre Spartacusból. A mi válogatottunk 16 tagja viszont 12 egyesületből került a válogatottba, s csak a KSC adott 3, a Hajós 2 • A megyei ifjúsági labdarúgó-válogatottunk. Felső sor balról: Tóth (Kh. MEDOSZ), Seidl (Szeretnie), Koch (Hajós), Reich (Hajós), Sahin (Tiszaalpár), Suhanek (Jánoshalma), Szécsényi (KSC), Tonté (KSC), Decsi (BSK), Csinger (Lakitelek). Alsó sor: Dr. Koch József edző, Ligetfalvi (KSC), Lipokatich (Csávoly), Szabadi (Homokmégy), Kolompár (Kiskunmajsa), Kiss (Kalocsa), Trecskó (KTE), Nagy (Jánoshalma), Dr. Lipokatich Sándor, aki a csapat mellett a technikai vezető szerepét töltötte be. játékost, s a többiek is zömében alsóbb osztályú csapatokból kerültek ki. Az előzetes tervek mennyiben realizálódtak? — Az elképzelés szerint a csapat 4—3—3-as rendszerben játszott. A Ligetfalvi — Kiss — Szécsényi középpályás sor tűnt az együttes erősségének, azonban már az első mérkőzésen egészen másként alakult. A három középpályásunkat, akik valóban nagyon képzett, technikás, okos játékosok, a Békés megye nagy termetű, fizikailag sokkal erősebb játékosai úgyszólván elsöpörték. Menet közben kellett átszervezni az együttest, bár akkor — hiába játszottunk jól a második félidőben — csak egy szépítő gólt jelentett számunkra. Ezután következett a fordulat? — Igen, bár ez valójában engem is meglepett. Az első mérkőzés után a jelenlevő szakvezetők kissé „leírtak” bennünket. Aztán jött a Csongrád megye elleni játék. A Reich, Decsi, Lipolehetett panasz, különösen a jánoshalmi Nagy tűnt ki a középhátvéd posztján. A támadósor is megtette a magáét. Csongrád ellen Koch lőtt 3 gólt, s amikor a Szolnok megye elleni mérkőzésen nyilvánvaló volt, hogy a középcsatár szoros őrizetet kap, Tonté vette át a góllövő szerepét. Valamennyi csatárunk lőtt gólt. Végeredményben a cserelehetőségek kihasználásával sikerült elérnünk, hogy mindenki megfelelő játéklehetőséghez jutott. A csapat tudott küzdeni, s rendkívül fegyelmezettek is voltak a játékban, s más tekintetben is. A torna során egyedül a mi csapatunkból nem állítottak ki senkit. Minek tulajdonítható mégis a siker? — Véleményem szerint elsősorban annak, hogy megyénkben már évek óta folyik a serdülő bajnokság, amely lehetővé teszi a megfelelő kiválasztást. Változatlanul nagy gond viszont, hogy a megyei ifjúsági bajnokság hézagos. A 20 csapatból négy honvéd csapatnak nincs ifjúsági együttese, tehát sok az üresjárat. Az is hiba, s a tornára való felkészítést nem segíti elő, hogy az ifjúsági korhatárnál engedményeket teszünk. Megyénkben az úgynevezett nagyegyesületeinkre igazán nem lehet ráfogni, hogy túlságosan törik magukat a fiatal labdarúgók képzésében. Pedig Kiskunfélegyházán, Kalocsán, Baján vagy Kiskunhalason nyilván több erre a lehetőség mint Szeremlén, Csávolyon vagy Homokmégyen, s a most szerepelt válogatottban mégis inkább az utóbbiak képviseltették magukat. A most elért eredmény szép, s a jelenlegi együttes a jövőre sorra kerülő országos döntőben talán még többre is képes lehet. Ám hosszabb távon mégis a következetes, szakszerű nevelés, s a jó, színvonalas ifjúsági és serdülő bajnokságok oldhatják meg a problémáinkat. Akkor talán azt is megérhetjük, hogy egy ilyen szép sikert nemcsak váratlanul kellemes meglepetésnek, hanem a kemény, céltudatos munka természetes következményének, könyvelhetjük el. Szabó Zoltán Mottó: A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége alkotmányának (alaptörvényének) tervezetéből idézünk egy megállapítást. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része (zárt betűk: T, L, R). 14. Amerre a nap fölkel. 15. Túlságosan fösvény. 16. Szóösszetételekben olajjal való kapcsolatot Jelent. 17. Humoros Jelenet. 19. Ragadozó madár, névelővel. 20. Hangutánzószó (kecske). 21. Az Idézet harmadik része (zárt betűk: T, Y). 22. ZST. 23. Mája egyenemű betűi. 24. Az egyik képzőművész névelővel. 27. Dél-afrlkat köztársaság gépkocsijának Jelzése. 28. Műszaki katona. 30. Kő .., ázsiai ország. 3t. Elment. . . hegyezni. 33. A francia Riviera fővárosába való. 35. Az USA egyik állama. 36. Kertész Ákos regénye. 37. Idő előtt (-’). 38. A gabonafélék termése, ford. 41. Üszkálás. 43. Tisztítás. 44. Sas betűi. 46. Európa legnagyobb folyója. 47. UUU. 48. Az idén befejezése. 51. Ellentétes kötőszó, ford. 52. Svéd, francia, olasz gépkocsik jelzése. 54. A mesék népszerű alakja, névelővel. 55. Csak részben látta. 56. Takaró. 58. Parancsot ad a pusztításra. 59. Hosszabb Időt eltölt az életéből. 60. Könyvnek a tábla és címlap közötti része. 62. Alatta már semmi sincs. 64. Bizalmas, meghitt. FÜGGŐLEGES: 1. Az Idézet második része (zárt betűk: 1, L, V. O). 2. Emlékezetéből eltűnik. 3. Nagy mesemondónk utóneve. 4. JEO. 5. Némán lát. 6. Végtelenül fertőzi! 7. Erőszakos, kíméletlen módszer. 8. Hatáskör, érdekkör. 9. Bács-Kiskun megyei község. 10. Francia kettős magánhangzó. 11. CGA. 12. Kykládok egyik szigete. 13 Kéznél levő mértéked. 18. Esztendőben. 24. Szárítással való tartósítás. 25. Az Idézet negyedik része. 26. ’Rendetlenkedik. 29. Ház része. 32. Gyűjtemény, kötetek összessége németül. 34. Olasz, román. kambodzsai gépkocsik jelzése. 35. Fordítva fon. 36. Nem ez. 39. Több Irányba. 40 Az emberi test vázát alkotja. 42. Kerámlakészltes egyik technológiai .része. 44 GyU- mölcsbetakarltás. 45. ... zla, Dél- Spanyolors/.ág történelmi vidéke. 46. A sejtek táplálását és anyagcseréjét végző nedv. 49. Becézett nőt név. 50. Vásároltat. 53. Kor. 35. Telített. 57. Színművész (Lajos). 59. ... tán, vegyi elem. 61. Kéz része. 63. Fordított határrag. Beküldendő: vízszintes 1, függőleges 1., vízszintes 21., függőleges 25. számú sorok megfejtése A Július 3-án közölt kercztrejivénji' megfejtése: Viktor Hugo „Ha leszállt ax est, a nyári szürkületbe virágos mezők bódult Illata vegyül". Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Molnár Hella Bácsalmás, Bodor Kálmánná Kiskunfélegyháza. Ifjú Klem Ferenc Bocsa, Karsa József Baja. Szeretjük-e gyermekünket? Mi úgy tudjuk, hogy igen! Persze nem árt azt sem megvizsgálni, hogy mit értünk gyermekszeretet alatt. Például sok szülő saját örömére becézi, gondozza, táplálja gyermekét, tehát úgy tekinti, mint személyes igényeinek kielégítését, mint tulajdonát. Pedig a gyermek — bármily kicsi is még — önálló személyiAVILÄGSPORTJA A franciaországi Evianban szombaton került volna sor a Polugajévszkij—Korcsnoj sakkvilágbajnok-jelölti elődöntő páros mérkőzés 4. játszmájára. A két nemzetközi nagymester közötti újabb találkozót azonban Lev Polugajévszkij betegsége miatt hétfőre halasztották. Korcsnoj vezet 3:0-ra. • * * A svéd fővárosban a nemzetközi öttusaversenyen eddig két számot bonyolítottak le. Az öszszetett egyéniben a lovaglás és az úszás után az angol Humpage vezet 2346 ponttal. A 2. helyen a lengyel olimpiai bajnok Pyciak-Peciak áll 2320 ponttal, 3. a svéd Danckwardt-Lillenström 2276 ponttal. A magyarok közül Horváth László a legjobb: 2140 ponttal a 8. Az összetett csapatversenyben Magyarország 6204 ponttal az 5., vezet Lengyelország 6582 ponttal. (MTI) ség, nem lehet senkinek a tulajdona. Az igazi szülői szeretet önzetlen, nem önérdekű, hanem a gyermek javát szolgálja, s ezért áldozatra is kész. A gyermek kötelességet és felelősséget ró a szülőre, aki ezt önként vállalta. Nem is olyan egyszerű gyermeket nevelni, ennek lényegét nem a szavak, hanem a cselekedetek tartalma fejezi ki. Amikor a szülő gyermekével kapcsolatban bármit is tesz, előbb meg kell gondolnia, hogy az hasznára válik annak, vagy sem. A gyermek gondozása, felnevelése olyan folyamat, amelynek során a leendő felnőtt útravalót kap az életre. Adhatunk többet, de kevesebbet is. Ez attól függ, hogy okosan szeretjük-e gyermekünket. A jó szülő azt kívánja elérni, hogy gyermeke megszerezze a tulajdonságokat, a képességeket, amelyek birtokában biztosítani tudja megélhetését, a társadalomban elfoglalt helyét, egyéni boldogságát. Ez viszont — még a legjobb akarat mellett is — nem mindig sikerül. De ebben többnyire nem a gyermek a hibás. Sok szülő panaszkodott már így: — Mindent megadtam a gyermekemnek, még erőmön felül is, mégsem vitte semmire. Ha azután rákérdezünk a panaszkodóra, kiderül, hogy a „minden” alatt az anyagi ellátást érti, vagyis a finom falatokat, a kitűnő ruházatot, valamint a szórakozási lehetőségek biztosítását. Csalódást kell okoznunk az ilyen szülőknek, mert ha csak ennyit adtak, tulajdonképpen nem adtak semmit. A gyermeket nem anyagi javakkal kell elhalmozni, hanem testi és szellemi fejlődését kell biztosítani. Vagyis azt, hogy kiegyensúlyozott legyen, maga* szintű tulajdonságokkal rendelkezzen. Természetesen nagyon, sok szülő tudja, hogy a boldogulás feltételei közé tartozik a képzettség. Csakhogy ezt egyoldalúan látják, vagyis kizárólagosan a szellemiek területén. Éppen ezért arra kényszerítik gyermekeiket, hogy csakis a tanulással foglalkozzanak, s ha még maradna egy-két szabad óra a napból, akkor z.enetanulűsia fogják őket. A kitűzött cél, a diploma, s ha lehet még egy diploma. Ebben a lázas törekvésben azonban sok minden elkerüli a szülők figyelmét. Így például, ha a gyermek szaladgál, kissé csintalankodik, máris jön a büntetés,! a fegyelmezés. Alapelvi a gyermek legyen csendes, a tanulásban szorgalmas, s főleg ne csináljon rendetlenséget. Tehát legyen kistermetű felnőtt, viselkedjék úgy, mint a nagyok. Csakhogy a gyerek, az gyerek, ösztönös mozgásigénye nem „rosszaság”, hanem biológiai szükséglet. Ha ezt nem tudja kielégíteni, elmarad a testi fejlődésben, gyenge, kevésbé teherbíró felnőtt lesz belőle. Hasznos dolog fejleszteni aj gyermek tudását, jó dolog minél szélesebb körű tudással küldeni az életbe. De legalább ennyire hasznos jó fizikummal ellátni, edzett, erős testi felépítést adni. így válhat, csak kiegyensúlyozott emberré, aki megállja helyét az életben. Nemcsak a szellemet, hanem a testet is tudatosan, módszeresen kell fejleszteni. Aki gyetmekét valójában szereti, az n nevelés folyamatában egyformán gondoskodik a testi képzésről és a tiudástartomány .bővítésérőlJ Mert csak így nevelhetünk ép felnőtteket. MAI MÍ SOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.59: Tévétorna. (Ism.) (Színes!) 9.05: Foclsull. III. rész. 9.55: Laki. a kutya. Jugoszláv film. (Színes!) 10.20: Hírek. 10.30: XIII. Nyári Üttörőollmpla. Filmbeszámoló. 11.10: Nehéz pingvinnek lenni. Ismeretterjesztő film. (Ism.) (Színes!) 14.18: Kincsek titkos dossziéja. Francia—magyar film. VH/7. rész: Két bőrönd Budapestről. (Szfnes!) 15.15: A Magyar Te'evíziő Szabadegyeteme. A lelki működések mechanizmusa. (Színes!) 16.15: Műsorainkat ajánljuk. 16.50: Magyar Derby Vgetőverseny. Közvetítés a Kerepesi úti pályáról. 17.30: Lehet egy kérdéssel több? Vctélkedöműsor. 18.00: A Mongol Népköztársaság t nemzeti ünnepén. 18.20: Reklámműsor. 18.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.35: Esti mese. (Színes!) 18.50: Tévétorna. (Színest) 18.00: A Hét. 20.00: Hírek — sporthírek. 20.10: Önök kérték .. . Különkiadás a MÁV dolgozóinak kívánságai alapján. 22.35: Hírek. KOSSUTH 7.23: Faluról mindenkinek. 8.10: Ot kontinens hét napja. 8.26: Donizetti operáiból. 8.55: Kulturális magazin. 10.03: Akik a gyermekeknek írnak. 10.41: Fúvószene. A Szovjetunió honvédelmi minisztériumának központi zenekara Játszik. 11.17: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színházban. 12.10: Éd,es anyanyelvűnk. 12.49: Tiszta szívvel! 12.59: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: Kozmosz. 14.05: Művészlemezek. 15.17: Dzsesszfelvételekből. 15.50: Pillantás a nagyvilágba. 16.10: Brahms: I. szimfónia. 17.10: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei II. rész. 17.51: Színes népi muzsika. 18.45: Magyar művészek operahangversenye. 19.50: Piros bugyelláris. Csepreghy Ferenc népszínműve. Közvetítés a kaposvári Cslky Gergely Színházból. 22.15: Kadosa Pál zongorázik. 22.40: Ősi mongol regék, mai történetek. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Operettkettósök. PETŐFI 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Orgonamuzslka. 8.05: Mit hallunk? 8.]3: A „Nyltnlkék" postája. 9.00: Szívesen hallgattuk (Ism.) 10.33: Szivárvány. 12.33: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. 13.05: Sirius kapitány színre lép. Fantasztikus rádiójáték — I. rész. Irta és rendezte: László Endre. 14.00: Táskarádió. 15.00: Je(enldőben. 15.33: Kórusművek. A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 16.06: Verbunkosok, nóták. 16.45: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 17.00: ötórai tea. 18.00: örókség. 18.40: Nyári dallamok — könynyűzene. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Zenés portré Kovács Katiról. 20.48: Mohács szobrai. 21.08: Leány vásár. Részletek Jacobi operettjéből. 21.53: Népdalcsokor. 22.33: Könnyűzene — éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Schütz kórusművelböl. 8.36: Szimfonikus zene. A Debreceni MÁV Filharmonikus zenekar hangversenye a debreceni Bartók teremben. 10.00: ÜJ zenei újság. 10.35: ÜJ Melódia-lemezeinkből. 11.19: Porgy és Bess. Részletek Gershwin operájából. 12.10: Csak fiataloknak! 13.10: A Bartók vonósnégyes Játszik. 14.04: Kis magyar néprajz. 14.09: Bemutatjuk új Bach-lemezűnket. 15.08: Lengyel hangjátékok hete. A mélységből kiáltok. Stanislaw Grochowlak hangjátéka. 16.02: Francia operákból. 17.10: Nagy magyar költők és a muzsika. 17.35: 150 éves a pesti lóverseny. 18.03: Kiss Gyula zongoraestje a 6-os stúdióból. Közben: Kb. 18.43: Vllágllra. Kb. 18.58: A zongoraest közvetítésének folytatása. 19.31: Beethoven-müvek. Otto Klemper,er vezényel az ÜJ Filharmónia zenekar élén. 20.56: Barokk mesterek művelból. 22.00: Dzsesszfelvételekből. 22.23: Magyar zeneszerzők. Hétfő KOSSUTH 8.25: Wolfgang Anhrlsser és Irina Arhipova énekel. 9.00: Lel vél Szentjóbi Szabó Lászlóhoz. Batsányi János verse. 9.10: A hét zeneműve. Bach: f-moll csembalóverseny. 9.40: Dabasl óvodások énekelnek. 10.05: A Senkt-szlgetl nagy kaland. Borbély László rádiójátéka folytatásokban. IV. rész. 10.30: Zenekari muzsika. 11.25: Hangulat. Riport. 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érzölelkű hentesmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatásokban. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Népi zene. A Magyar Rádió zenekara Játszik Lakatos Sándor vezetésével. 14.01: Davadordzsl meg a cslntamáni remete. Mesejáték mongol népmeséből. 14.46: Dalok a békéről. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Summásdalok — munkásdalok. 15.28: Vivaldi-mflvek. 16.0«: Ütkőzben. 16.05: Kincsek a nemzet múzeumában. VII. rész. III. Béla koronája és Zslgmond hermája. 16.20: Magyar szerzők műveiből. 17.10: Népzenekedvelőknek. 17.40: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 18.05: Luciano Pavarotti énekel. 18.25: Mal könyvajánlatunk. 19.15: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A magyar humor és szatíra története. 20.25: Két versenymű. 21.05: Nóták. Pécsi Kiss Agnes és Szalay László énekel. 21.30: Ml férfiak. A házirend. 22.20: Kína Mao után. A népek sasfészkel. P. Szabó József Írása. I. rész. 22.30: A Rádió lemezalbuma. 23.25: Oper aegy üt lesek. PETŐFI 8.05: Cigánydalok, csárdások. 8.33: Könnyűzene, tánczene, dzsessz. Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 9.33: Holland fúvósmuzslka. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Mongol népzene. 12.10: Lopez operettjeiből. 12.33: írás a falon. Dokumentumműsor Békés Glasz Imre születésének 75. évfordulóján. 11.13: Verdi: Don Carlos. — Jelenet és szabadságkettős. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Kórusmuzsika gyermekeknek. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! 18.00: ÜJ időknek, új dalaival. 18.33: Népdalcsokor. 19.20: „Ne bántsátok a feketerigót”. Rahonczal Zoltánnal beszélget Mlhanesik Zsófia. 19.40: örökzöld dallamok. 20.33: Mellélőttem. Főszerepben! Vass István Zoltán. 21.50: Barátság slágerexpresgz.’ 22.33: A deák bosszúja. Boccaccio elbeszélése rádióra alkalmazva. 23.00: Dzxes«zfelvételekb5l. 23.25: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 14.OS: A Győri Filharmonikus írnok a r bfingversenye a Zeneakadémia nagytermében. 13.10: Változatok két zongorárr. 10.03: Lortzlng operáiból. Ifi.35: Huszonöt perc béat. 17.00: Szimfonikus zene. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Lengyel Hangjátékok Szemléje. Ma már senki sem táncol így. Ireneust Iredynskl ktshangjátéka. 18 21: A szimfonikus zene folytatása. 13.31: Ferencz £va népdalokat énekel. 13.43: Toscanini operafeRételel. Verdi: Aida. Közben: 27.08: l áttuk, hallottuk - a színházban és a moziban, 21.23: Az operaközvetítés folytatása. 22.30: A hét zeneműve. Rarb: f-moll csembaló verse, /, DÍJKIOSZTÁS (A Polish Weekly karikatúrája)