Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-08 / 159. szám

im. Július 8. • PETŐFI NÉPE • N Négyezer éves szótár A „Küzdők” alkotója Kecskeméten Keskenyfilm-stúdió Kiskunmaisán Egy olasz régészeti expedíció síriéban négyezer éves, körül­iül 15 ezer teljes és töre­­)kes szövegre bukkant. A felfe­­;zés helye Elba városa, ame­­et ma Teli Mardikh-nak hiv- I ík — közölte Sabatlno Moscati asz régész. A dokumentumokat részben imér nyelven, az akkori idők jltúrájának és diplomáciájának telvén, részben pedig egy szá­lunkra új sémita nyelven írták, nelyet bizonyára ebben a szi­­ai városban beszéltek. Az-1975 nyarán és őszén vég­it és nemrégiben befejezett satásokban az olasz archeológu­­>k feltárták azt a helyet, ahol helyi uralkodók a magas tiszt­­igék viselőit és alattvalóit fo­­idták. Hatalmas méretű nyitott írem volt ez, amelynek két ol­­alán két fából készült könyves­­olcokkal felszerelt terem he­­'ezkedett el olyan berendezés­­sl, mint a mi mai könyvtára­ik. Az itt őrzött anyag ékírásos gyagtáblákból állt. Az időpon­­>t időszámításunk előtti 2300-ra iszik. A szövegek vizsgálatából ki­­erül, hogy az archívumban agyrészt a kor hatalmasaival, isősorban mezopotámiaiakkal ötött nemzetközi szerződések és olitikai és Jogi kérdésekkel kap­­solatos királyi útmutatások ta­­ilhatók. Még szótárat is talál­­ik, a legrégebbieket, amelyeket történelem ismer, amelyek se­­ítségével sumér nyelvről sémita yelvre való fordítások készültek. íangverseny a templomban Beszélgetés Jankovics Marcellel A közelmúltban befejeződött Cannes-i nemzetközi film­­fesztivál zsűrije Aramypálma-díjjal jutalmazta Jankovics Marcell Küzdők című rövidfilmjét. A magyar közönség a művet a televízió Hét című műsorában láthatta. A rangos művészeti elismerést kiváltó film „hossza” mindössze három perc, u a fesztivál törté­netében még nem volt példa ar­ra, hogy ilyen „kurta" alkotás nagydíjat nyert volna. A mű rövidsége azonban nem áll arányban az elkészítésébe fek­tetett munkával. Jankovics Mar­cell a film felvételeihez két és fél ezer rajzot készített el alko­tótársai közreműködésével. A másik szempont, amely minden bizonnyal közrejátszott a nemzet­közi zsűri értékelésében, a rajz­filmrendező eddigi munkássága volt. A Sziszifusz és a Mélyvíz című rövidfilmje, az egész estét betöltő János vitéz ugyancsak széles körű, szakmai és közönség­­sikert vívott ki az országhatáro­kon túl Is. Jankovics Marcellel mindezek­ről Kecskeméten, a Pannónia Filmstúdió műtermében beszél­gettünk, ahol nem vendégként, hanem munkatársként tartózko­dott. ö rendezi ugyanis a tele­vízió számára itt készülő magyar népmese sorozat alkotásait. — A rajzfilmkészítés olyan dolog, mint a vitorláshajó irá­nyítása — mondta tréfásan. — Maga a kapitány ugyan nem mászik fel az árbóckosárba, de nem tudja tisztét betölteni a matróz nélkül, aki viszont ott dolgozik. Egyszóval, közös egy­másrautaltságot jelent, a rajz és animáció legtöbb műfajta, s egy rendezőt ért kitüntetés egyben mindig valamennyi közreműkö­dőnek, társalkotónak is szól. Ami a Küzdőket illeti, volt bennem olyan indíttatás is, hogy bebizo­nyítsam azt, amit minden rajzfil­mes egyszer meg akar tenni: tu­dok rajzolni. Ez persze nem je­lentette azt. hogy elkerülöm a filozófiai mondanivaló lényegre­­törő ábrázolását. Jelenlegi munkájáról szólva el­mondta, hogy szívesen kapcsoló­dott be a kecskemétiek által ki­dolgozott terv megvalósításába. A magyar népmesék című színes meghívást örömmel vállalta. — Azt hiszem, hogy már a János vitézben is sikerült bebizo­nyítanom: őszintén érdekel a népmese műfaja — magyarázta. — Ott elkezdtünk valamit, és a folytatás még várat magára... A szűkszavú és tömör drámai szer­kezet, a mesék belső történetének archaikus gazdagsága, mennél többet foglalkozik velük az em­ber, annál bonyolultabb szépség­ben tárulkozik fel. Es én mosta­nában sokat foglalkozom a nép­mesékkel. A tizenhárom darab­ból álló sorozat egyenként 8 perces filmekből áll, a mesék anyagát Kovács Ágnes néprajz­­kutató válogatta össze. Azt az alapelvet kívánjuk érvényesíteni, hogy lehetőség szerint minden nagyobb magyar tájegységről ké­szítsünk egyet-egyet. de változa­tosak legyenek a témák is. Így formálódnak a tündér- és állat­­mesék, mondák és mai történe­tek. A vállalkozás talán vegyes­nek tűnik, de a televízió kísér­letnek tekinti a sorozatot, amely siker esetén, esetleg tovább bő­vül az általunk megkezdett uta­kon. Az előnye minden esetre a változatosság lehetősége, a hátránya talán a sokféleség... Jankovics Marcell elmondta, hogy a Kecskeméten dolgozó Horváth Mária, Újvári László és • „A rajzfilmkészítés olyas do­log, mist a vitorláshajó irányí­tása. ,.M (Gadányl György fel­vétele.) Haui József tervezőkkel és a hátterek készítőivel, Hegedűs Lászlóval és Neuberger Gizellá­ra! közösen gazdag rajzi- és je­lentésbeli tartalmakat akarnak megfogalmazni az alkotásokban. Például minden mesében azonos arcot kapnak majd a királyok, viszont mindig az adott tájegy­séget jellemző más-más palástot — szűrt, moldva-csángó „szok­nyát”, vagy bodrog-közi gubát — viselnek. Hiszen céljuk a népi mítosz felelevenítése mellett a népművészeti formakincsek át­mentése is. — Ezek a mesék nem lehet­nek ember művei én csak fel­lelkesítettem a társaimat. Külön­ben kísérletnek is szánom ezt a kecskeméti sorozatot: minden bi­zonnyal a következő, egész estét betöltő filmemet félig-meddig az itteni műteremben, kecskeméti munkatársakkal együtt fogom el­készíteni. Pavlovlts Miklós Válaszd ki, te milyen színűre festenéd ki az iskolát I Moszkva központjában, a Kósz­álja szálloda mellett van ez a régi szép orosz templom. Aszov­­let főváros most egy új hangver­­lenyteremmel gazdagodott, mert i templom belső terét alkalmas­­iá tették komolyzenei koncertek megrendezésére. (Telefoto — fASZSZ — MTI — KS.) A színek hatása az emberre régóta ismert tény. Egyes színek vidámságra, mások szomorúságra indítanak. Vannak kemény, úgynevezett „hideg” színek és „meleg" színárnyalatok. Többek között ezért kerülik el újabbana kórházakban is az eddig ismert fekete-fehér színeket. A kubai pedagógusok és pszi­chológusok — felfigyelve erre az egyébként fölismert tényre — kísérletbe kezdtek, megfigyelték: mely színekhez vonzódnak, me­lyeket utasítanak el a gyerme­kek, hogy az így szerzett tapasz­talatokat a nevelés, az esztétikai ízlés kifejlesztése során haszno­síthassák. Az első kísérlet — még 1954- ben — 1669 általános iskolás ta­nulóra terjesztette ki a kutatást, három területen. Az egyik a színskála 110 színárnyalata közül a legkedveltebbeket igyekezett kiszűrni. A másik arra vonatko­zott: hogyan díszítené fel, mi­­lyen színekkel, a gyermek a tan­terem belsejét? Erre a célra 20 szín közül választhattak. A har­madik kísérletsorozatban 25 szín­ből kellett kiválasztanak a gyer­mekeknek a szerintük legalkal­masabbat az iskola külsejéhez. A színminta gyűjteményben a következő kilenc tónus volt a sorrendben a legkedveltebb: sárga, narancssárga, vörös, lila, kék, zöld, okker sárga, sziéna (vö­röses barna), szürke. A világos színeket mindig előnyben része­sítették a normális-, vagy a sö-Huncut kisöreg Az első öregember már egy megállót utazott, mire a másik kettő felszállt a piros vonatra. Már majd azt mondtam — vici­nálisra, de hát ugye illetlenség volna annak nevezni a motorost, noha azt a szerepet tölti be, mint őse-elődje, a csühögő. Szóval belép a két papa a ko­csiba, s a régi jó erkölcsökből nem engedve — tisztességgel kö­szön a többi utasnak. Olyan szív­vel, őszinte érzéssel kívánnak Jónapot, hogy csodák csodája! — menten föltépik a manapság di­vatos közönyt: szinte kórusban fogadja üdvözlésüket a nép. Le se érkeznek ülni, a virgon­cabb, szemesebb atyus észreve­szi az első öregembert. — A — aggyisten, Molnár szomszéd!.,. Hova, hova? Ré­gen láttam... A megszólított egyenes tarkó­­jú, égszínkék Inges, gömbölyű parasztember. Ezüst fényű hajá­val pont pászol az érkezettekhez. Elébb nyugalmasan hátrafordul — csak úgy kicsinyég, hogy a dereka meg ne roppanjon. Gumi­csizmás jobb lábát is kitámaszt­ja közben; már hogy le ne bil­lenjen az ülésről. Feltekinti a hang gazdáját, azután emeli mu­tatóujját konya kalapja karimá­jához. — Gyűjteni megyek. — A herét. — Azt.., Hát maguk? Ekkorra már a második meg a harmadik öreg is lehuppant egymással szemközt. A fürgébb kicsit féloldalasán, hogy ne hát­tal diskuráljon már a szomszéd­dal. 0 kezdte a kérdezést, ő fe­lel hát először. — Kétszáz mázsa trágyát vét­el tek át tőlem. Azt intézem Bőgőn... És hogy világossá tegye telje­sen, — rápaskol a vászonzub­bony zsebéből elődomborodó, fé­nyesbarna bukszára. A harmadik társ — hajlottsá­­gával közelebb jár már az anya­földhöz amazoknál — szintén he­lyénvalónak tartja úticélja köz­lését. — En meg KerekdombraI Olyan régen fürödtem már. A vállam is fáj, a karom Is. A derekam is kívánja. A „pénztárcás” a legbeszéde­sebb. Ennélfogva a legkíváncsibb is. — Hát a lova megvan-e még? — intézi Molnár szomszédhoz. Elébb fejcsóválás, utána a szó. — Elment Pórisba... Szérum­nak. — Nem Is való már nekünk. Esetleg fiatalnak. — A lótartáshoz erő Is kell. Mink már eleget kínlódtunk vé­lek. A pej elvonult az örökkévaló­ságba. Másról kell beszélni. — Te meg tudsz-e úszni, Jó­zsi — hogyha már Kerekdombra mégy? — Nem muszály ott úszni — göcög % töpörödött. — Tudtam én úszni, hogyne tudtam volna, hisz’ a Zagyva alatt nőttem fel. Fürödtem a Tiszában is. Katona koromban át is úsztam — zök­kenti kicsit közelébb a függőle­geshez a tata. — Nocsak... De azt hiszem, ma úgy járnál a nagyvízben, mint a jancsiszög. — Mutatja is megbuktatott kezefejével a Bög­re tartó. — Űgy-úgy ... Mint a fejsze. Na ezen hangtalanul is jól le­het bazsalyintani. Közben ideje már a tájra is kikukkantani a vonatablakon. — Nyírják a búzát. Nem úgy mondja a sokbeszé­­dű, hogy — aratják. Csakugyan, a veresbarna testes kombájnok falják az aranyérett gabonát, mint nyírógép a hajzatot az ember kobakján. — Nyírják... Kicsit alacsony a szalmája. — Eső azért kéne. Tavaly egy mázsa borsóból árultam, most csak hét kilónyit tudtam eladni, A mákom jó, a krumplim is, a babom silány. Egy szem, két szem hüvelyenként, oszt slussz. Az asszony paszulyt fóz nap mint nap. Megesszük. KI venné meg... Dinnyém is van. Befon­ta már a földjét, annyi az In­dája, csak dinnye nincs rajta... Nem tudod, mit kéne vele csi­nálni? A legidősebb, az apró ember szava áradt meg ily hirtelen. KI gondolná, hogy ilyen intenzíven gazdálkodik még a háztájin. A trágya-ügyben járó ingatja nagy­­csontú fejét. — Ehhez nem értek. Olyat kérdezz, aki dinnyés volt valaha. Erre már csak visszanéz a há­rom paddal előbbre hallgató Mol­nár szomszéd. — Le kell földelni.' Minden. A fürdős bácsi gyorsan szavá­ba vág. — Tudom én, miden hetedik levélnél leföldeltem. Mégse... — Akikor meg az esőt várja Majd gyökeret ver az. Nincs még veszve semmi. A görbe kis öreg nekividulva bizonyít. — Valamikor, mikor Kőrösön laktam, termeltem én dinnyét. A gazdám földje mellett követke­zett az én parcellám. Volt a szomszédomban két csányi diny­­nyés. Huszonöt-huszonöt holdat fogtak fel két gazdától. Az én Az Az Ifjú Gárda Művelődé­si Központban nemrégiben lét­rehozott stúdió feladata és mun­kája a művelődési központ tevé­kenységéhez kapcsolódik. A gyermek képzőművész szakkörrel való együttműködés közben gya­korlati filmezésre való felkészí­téssel és a helytörténeti, közéleti események dokumentációs fel­dolgozásával segítik elő a kes­kenyfilmezés szakismereteinek el­sajátítását. Lehetőséget nyújta­nak képességeik kibontakoztatá­sához azoknak a tanuló-, ét munkásfiataloknak, akik megfe­lelő rajzolási, festészeti és dísz-] lettervezési készséggel rendelkez-. nek. A legtehetségesebb jelentke­zőkből forgatócsoportot alakíts-; nak, és pályázati filmeket ké­szítenek területi szemlékre. A stúdiónak, amelynek vezetését Krémer István vállalta el, máris húsz-harminc tagja van. A fog­lalkozásokat hetenként egyszer tartják. KÖNYVESPOLC tétárnyalatúakkal szemben. Az analízis kimutatta azt az érdekes tényt is, hogy a leánykák és fiú­gyermekek nem mutattak eltérő szín-érzékenységet, a nem tehát nem befolyásolta választásukat. A gyermekek nagyrésze vonzódott a piros színekhez, mig közülük a fiatalabbak — az 5—7 évesek — sokszor a lilát részesítette előny­ben. Meglepetésként hatott az a megállapítás a kísérlet végezté­vel, hogy a zöld egyáltalán nem olyan kedvelt a gyermekeknél, mint ahogyan hitték. Csak négy szín volt, amelyet senki nem vá­lasztott: a halvány barna, a na­gyon világos narancsszin, a sötét narancsszin és a nagyon sötétkék. (BUDAPRESS—PRENSA LATINA) földecskémen termett világos ha­jú dinnye sima is meg gerizdes is. Aztán meg zeller-zöld. Mon­dom az egyik csányi dinnyésnek: adjál már egy kis csányi magot, Jancsi. Adott. Elvetet­tem. Kértem, kezelje már ő azt a darab dinnyeföldet, ő ért hoz­zá. En rá se néztem, mondom, nem avatkozok bele. Lettek is ekkora görögök — kanyarint két kézzel akkora kört a kis ember, mint 6 maga az ülésig. Mit tet­tél ennek, Jancsi? — kérdeztem a csányit. Aszongya, 6 hozzá se nyúlt Vlszontag én se, akkor mitől lett ekkora dinnye?...’ Csak vonta a vállát... En meg akkor kaptam gyomorsüllyedést. Olyan fáin ízű volt a csányi dinnye, hogy még éjszaka is rá­éheztem. Nem restelltem felkel­ni. Csak azt sajnáltam rettentőn, hogy egyharmadát pusztítottam el egy-egy görögnek. így Is gyomorsüllyedés lett a vége, — mondom. — Mohó szerzet vagy te, Jó­zsi... Hány esztendős is vagy? — Tudod, hogy öttel mindig több voltam, mint te. — En hetvennégy vagyok. Eszerint te... A betyárját! Mind­járt nyolcvan leszel... Oszt csak úgy sorjázod itt, miket termelsz. Az hiányzik még, hogy a szok­nyák alá Is lesegess... — Hát hallod, a minap nem rajtakapott az asszony. Kinn vol­tunk a kertben, oszt a másik portán éppen cseresznyét szedett a menyecske. Gyönyörűség volt elnézni, ahogy a létra hegyiből nyújtózkodott. Ott könyökölök nagy ábrándosán a léckerítésen, — egy kövér ribizlibokor takart a túloldalról —, mikor rám recs­­csen az én anyusom: „Nem félsz, hogy megvakulsz — vén kecs­ke?!” ... Hogy ml lakozik még kis semmi fizimiakájú öregekben Is?! Tóth István A francia gyarmatbirodalom drámája Érdekes könyvvel örvendeztette meg a politikai történelem iránt érdeklődő és a jelenkor társadalmi mozgásait éberen fi­gyelő olvasót a Kos­suth Jtiadó. Salgó László, a kitűnő tollú újságíró, aki hosz­­szabb közel-, távol­keleti és elsősorban a franciaországi tartóz­kodása alatt részle­tesen tájékozódott a francia történelem legutóbbi évszázadai­nak gyarmatosító po­litikájáról, vonzó stí­lusban és kevéssé is­mert adatok hatal­mas tömegére tá­maszkodva mutatja be legújabb művében a francia gyarmatosí­tás történelmének eseményekben gaz­dag, sötét századait. Salgó László köny­vének címe Gyar­matpolitika Napó­leontól de Gaulle-ig. Az író a kezdeteknél indul el. Talán csak a történelem iránt hivatalosan is érdeklődók isme­rik a francia gyarmati rendszer létrejöttének legkorábbi esemé­nyeit. A történet 1494-ben kez­dődött, amikor egy jelentéktelen spanyol kisvárosban, a portugál határ közelében megegyeztek Spanyolország és Portugália ural­kodói, hogy felosztják egymás között a világot. Térkép is ké­szült a megegyezésről. Eszerint egy képzeletbeli demarkációs vo­nalat húztak Földünk akkor is­mert legrészletesebb térképére, _s ez a vonal a Zöldfoki szigetektől 370 mérföldnyire nyugatra osz­totta két részre a világot. A nyu­gati földrész Európa felé eső da­rabján Portugália lett az úr. Ami pedig a demarkációs vonaltól nyugatra került, az Spanyolor­szágnak jutott. VI. Sándor Pápa maga is sietett áldásával szente­síteni ezt a furcsa szerződést, amely lépésével egyébként az ösz­­szes többi katholikus fejedelme­ket a második vonalba helyezte, tekintettel arra, hogy nekik nem­igen jutott volna szabad hely a glóbuson. Csak hát ezek a né­pek nem nyugodtak bele a „ki­­semmizésbe”. Egy merész fran­cia hajós már 1534-ben telepe­ket létesített az újvilágban, a „tengeren túli területeken” és gazdag zsákmánnyal tért vissza. Kanadát pedig egyenesen a fran­cia uralkodó birtokaként vették a bátor francia hajósok hatalmuk alá. Megkezdődött tehát nagyon rövid idővel az előbb idézett fel­osztás után a világ újrafelosz­tása. A 'Napkirály már egyenesen a bibliára hivatkozva kér részt az újonnan felfedezett tengeren túli országokból. Az első francia gyarmatbirodalom hamarosan az akkoriban eszmélő Angliának is riválisává vált. Ozönlik a trópusi termékek garmadája a vén Euró­pába. S mint ahogy Franciaor­szágnak, a többi érdekelt álla­moknak is lényegében a saját belpolitikája függvényeként, a kontinentális érdekek jegyében alakult ki a gyarmatbirodalma. Salgó László érzékletes szavak-Napóleontól de Goule^o kai és hatalmas tömegű törtét nelmi tényre hivatkozva vázol­ja fel a francia gyarmatosítás év­századait. Az első gyarmatbiro­dalom összeomlása után szól a második nagy rohamról, amely már az ipari forradalom kibonta­kozásának jegyében indit táma­dást az önálló fejlődés útján in­dulni szándékozó észak-afrikai államok és népek, a francia egyenlítői Afrika törzsei ellen és a Távol-Kelet hatalmas térségei­ben, Hátsó-Indiában is határo­zottan megveti a lábát. Salgó László könyve további fejezeteiben már évszázadunkról beszél. A harmadik rész a „leg­nagyobb Franciaország” gyarmati politikáját elemzi és két évszám­hoz köti mondanivalóját: az 1919 és 1939 között lezajlott ese­ményeken vezeti végig az olv*i sót. Szó van a könyvnek a kö­vetkező részében a hitleri gyar­matszerző törekvések háborút közvetlenül megelőző eseményei­ről, az algériai partraszállásokról, a francia elhárítás észak-afrikai tevékenységéről és Közép-Afri­­ka természeti kincseinek meg­szerzéséről. Aztán 1944 után az új francia gyarmatosítás „rene­szánszának” nevezett sötét kor­szakról közöl érdekes adatokat az író, majd Indokína, Algéria, a franciák által lefolytatott „viet­­namizálás” hónapjai következtek,’ végül a távol-keleti francia gyarmati álmok kudarcáról Bien- Phu-ról. Igen érdekes összefoglalást kap az olvasó a de Gaulle-i Francia­­ország utolsó erőfeszítéseiről Al­géria megtartásáért. És végül az utószó, a gyarmati rendszer fel­bomlásának drámai évtizedeit idézi. A tudományos igényű ösz­­szefoglaló mű gazdag bibllográJ fiát közöl, az itt jelzett művek­ből részletesebben tájékozódhat az olvasó a francia gyarmati tör­ténelem egy-egy időszakáról. Sa könyv végén történelmi áttekin­tésre ad lehetőséget egy rendkí­vül részletes időrendi felsorolás 1798-tól, Napóleon egyiptomi ka­landjának évétől 1970-ig, Charles de Gaulle halála napjáig. Cs. L. SÍS'Xk’PSTOtWBWWPKWKWÍKOTSWKW. Baján a nyári táborozást igen körülteKintően szervezték meg az úttörővezetők, olyanformán, hogy a napközis táborba indulóknak is igazi pihenés, szép élmény legyen. Egy részük a városhoz közeli Parkerdőben kapott helyet, u többiek a Zengő lábánál nyaral­nak! Sokan indulnak a bajaíak kedvelt helyére, Kárászra. Reg­gel és este autóbusszal mennek a pajtások, hogy jó levegőn tölt­sék az egész napot. (És persze ne éhezzenek ez idő alatt —, hi­szen ellátásuk is bőséges.) Két­százan, kétszáztövenen nyaralnak ilyen formában. A bajai váltótábor Balaton­­berényben kapott helyet. Tízna­pos váltásokban nyolcvanan üdülnek a magyar tenger part­ján! Ha pedig valamennyi bajai úttörőt és kisdobost, aki üdülni,’ nyaralni, táborozni indul, „ösz­­szeadják”, akkor kiderül, hogy minden második gyermek így pihen, készül a következő tan­évre! • Pajtások! Nem ünnep- és üdil­­lésrontásnak szánjuk a követke­zőket: olvassatok! Olvassatok azokon a napokon, amikor az idő nem engedi a szabadban játszást.’ Kérjétek a rajvezető tanácsát; hogy mi legyen a következő tan­évhez kapcsolódó szépirodalmi alkotás, amit most minden siet­ség nélkül elolvashattok! Ha megfogadjátok a tanácsot —J nem kell majd híres, szép re­gényeket kapkodva, csak éppen a lényeget érintve elolvasni! Selmeci Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents