Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-17 / 167. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Falu Tamás halálára Budapest közelében, Öcsán élte utolsó évévtizedeit. Közel a vasútállomáshoz, egy fákkal körülvett villában tűnődött a múlt és jelen eseményein, nyugodt nappalokon és hoszszúra nyúlt estéken, örökké csendes magányában az a költő, író, aki furcsamód már ötven esztendővel ezelőtt a közeledő elmúlásról írt. A sors tréfájának is felfogható, hogy aki fiatalon a halál szelét érezte, az kevés híján megélte a százesztendős kort. Nagy idők tanúja volt. Szívesen emlegette, hogy gyakran látta annak idején Jókai Mórt. És hogy Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Osvát Ernő és Nagy Lajos szűkebb társaságához tartozott egy időben. És ismerhette még egykor Bródy Sándort, Kiss Józsefet. Első versét a század elején A Hét című lap közölte. Azóta húsznál több kötete látott napvilágot. Élete szinte eseménytelen volt. Kiskunfélegyházán született, 1881. november 10-én. A középiskoláit Kecskeméten végezte, majd a fővárosban jogot tanult. Nyolcvanéves koráig dolgozott mint közjegyző. Közben írásai a Nyugatban, az Űj Időkben és a Pesti Hírlapban láttak napvilágot. Rokonszenves vonása maradt mindvégig, hogy szerelmes rajongással kötődött szülővárosához. Gyakorta emlegette gyermekkorát; azokat a soha el nem múló, sőt nem is halványuló emlékeket, amelyek jórészt költészetét is meghatározták, tartalommal megtöltötték. A Vidéki állomások című kötete, mely összegyűjtött verseit tartalmazza több mint hatszáz oldal terjedelemben, ezt a zavartalanul csendes életutat vetíti elénk legtöbbször kis terjedelmű versein keresztül. Kedvenc, s mindvégig megmaradó témái közt szerepel áz élet múlandósága, az emlékek, a szerelem; meg az álmodozás, a nyugalom és csend szeretete. S a meghitt emberi örömök. A viszálykodást, a gyűlölködést, az erőszakot mindig elítélte. Az olyasfajta szavak jellemzőek rá, mint a csend, a köd, illat, homály, csillagok. „Szíve van a csendnek” — irta egyszer megejtő tisztasággal. Regényeinek címei is nagyon jellemzőek írójukra: Hajnali mise, Majális, A halottak is élnek. S tán még inkább a verseké, az ilyenek; Évek illata, A lélek mindenütt kihajt, Téli kikötő, Valaki egyszer békés bölcsnek nevezte; s ő magát az álmok lakójáruik. Azt tartotta, hogy a vers a szavak ünnepe. Aki meghitt otthonában érezhette az egyszerűségében is pazar vendégszeretetét, nehezen felejti el. Aligha lehet nála szerényebb, egyszerűbb embert elképzelni. Egyszer azt mondta önmagáról, hogy csak sóhajtásokat képes írni; ő, aki saját szavaival szólva „keskenyvágányú” sorsán utazta be az életét.’’ Am e visszahúzódó szerénység és programként vállalt egyszerűség nem akadályozta őt abban, hogy szárnyaló sorokat írjon le költeményeiben. Aki azt írta, hogy „A párákba fúródva állok, mint rajzszöge a végtelennek", s hogy „Csonttá fagy a könnyünk”, meg azt, hogy „Egy árny siet el a kövön, a húnyó naptól elköszön", maradandó élményt tudott nyújtani olvasóinak. így lett közben lakóhelyének díszpolgára is. S így lett boldog tulajdonosa a Munka Érdemrend arany fokozatának. Egyszerű szavára, csendben születő költészetére, irodalmi munkásságára az évek alatt sokan figyeltek. Rádióriportok hang. zottak el időnként, cikkek jelentek meg róla, értékelő tanulmányok, Hallatta a szavát vele kapcsolatban az irodalmi közvélemény előtt Kárpáti Aurél, s egykor Osvát Ernő. Majd aztán Illés Endre, Simon István és Csanádi Imre és mások méltatták munkásságát. Csanádi azt írta róla, hogy a világa nagyjából Krúdyéra emlékeztet. Ennek igazát az alábbi verssorok is bizonyítják: „A szobrok csöndbe bújnak az ódon tereken, kámzsásan jár alattuk álom és szerelem." "“ Nemrégiben avatták fel Kiskunfélegyházán Holló László emléktábláját. Az emlékezetes eseményen bizonyára sokaknak eszébe jutott az a néhány évvel ezelőtti találkozás, amelyen Holló László és Falu Tamás a város két szülötte — egymás kezét fogta hosszan, felvillanó, régi és szép emlékektől kísérve. Mint a festő, ezentúl a költő is emlékezetünkben él majd tovább. Varga Mihály BEMUTATJUK a Szegedi Szabadtéri Játékokat Az ötlet éppen félszázados. 1927-ben a Délmagyarország hasábjain pendítette meg Hont Ferenc, hogy a szegedi szabadtéri színjátszásnak micsoda oltárát kínálja a Fogadalmi templom ölébe hajló tér, Rerrich Béla építészeti remekműve. • Színpadkép a Fidelió 1975-ös előadásából. (Acs Sándor felvétele) Az akkori polgármester személyesen fogadta a cikk szerzőiét, de nem biztatta túlságosan, mi több, magához rendelte az ajtónállóját. és ráparancsolt: maga fiam itt marad, mert ez az ember bolond. Az első előadást 1931-ben tartották a Dóm téren. Voinovich Géza Magyar Passióját Hevesi Sándor rendezte. 1933-ban pedig éppen elképzelései szerint vitték színre Az ember tragédiáját, hogy aztán 1939-ig folyamatában is életképessé váljanak a szegedi játékok. A háromszázadik előadás Madách drámája évről évre visszatért, klasszikus szerepeiben Tőkés Annával, Csortos Gyulával, a kor legjelesebb színészegyéniségeivel; a haladó értelmiségnek. a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, nem utolsósorban Hont rendezői koncepciójának törekvései szemléletesen jelezték; a Horthy-rezsim sohasem tudta ideológiai céljaira felhasználni a Tragédiát, de a játékokat sem. Már a háború előtti ciklusban kiderült, a különleges környezet ideális lehetőségeket rejt nagyszabású operai és általában zenés produkciókra. Fölhangzott itt Palló Imrével a címszerepben Kodály Háry-ja vagy Mascagni dirigálásával. Gina danával. Breviárióval és Granfortéval a Parasztbecsület iH-nfe-nori Két évtizedes csönd üíá'H, 1959- ben újították föl a szegedi szabadtérit. repertoárja mint Főnix a tűzből. megerősödött, a műfajok széles skálájára gazdagodott. A júliusi—augusztusi szezonban rendszerint öt premierből tartanak 16—20 előadást: operát, drámát, operettet (daljátékot, musicalt). balettet, néptáncot mutatnak be — esténként hatezer embernek. A fölújítás óta több mint másfél millió nézője volt a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, s az idei nyáron, augusztus 13-án a Cigánybáróval érkeznek el a háromszázadik előadáshoz. A népszínház missziója Az eltelt 18 esztendőnek látványos bukása is volt: Norman McCann angol társulatának vendégjátéka, a West Side Story-val. A filmsiker után 1965-ben először ígérte színpad hazánkban Bernstein musicaljét, a premier előtt feketepiacon háromszoros helyárakért adták a belépőket, a premier után negyedáron sem tudtak túladni rajtuk. Szerencsére a látványos sikerelőadások listája hosszabb: a Turandot. az Aida. Erkel operái. Shakespeare drámái, Az ember tragédiája, a szovjet balett- és táncegyüttesek, messze vezetne a sor fölidézni valamennyit. Azért is mondják sokan népszínháznak. Ámbár a fogalom annyit emlegetett szellemi ősszülője. Gemier. annak idején máshol és másképpen álmodta.) Itt a múzsák testvérisége olyan tömegigényt szolgál, hogy a színpadi műfajok legnépszerűbb darabjai szólnak a legszélesehb közönségrétegekhez. Ez a missziója, közművelődéspolitikai célja és rendeltetése a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, fgy válik érthetővé, ha a színházaktól elvárt kísérletező kedv — akár a műsorpolitikában, akár a kivitelezésben — itt csupán a szolid kockázat erejéig lehet jelen. Jogos óhaj viszont, hogy jelen legyen. A szabadtéri játékok köré. az évek múltával, társrendezvények egész bolygórendszere jött létre. Hont Ferenc egykori fölismeréséből született két és fél hónap több mint hatvan programjának gazdasága: a Szegedi Ünnepi He* tek. Az intézőbizottság szakemberei az idén is azon fáradoznak, hogy a különböző műsorok időbeli egyeztetésével a városnak huzamosabban itt-tartózkodó vendégeit szolgálja minél sokoldalúbb ajánlat. A fesztivál egészének szerkezeti egysége változatlan. épít a hagyományokra, s az új elgondolások alapvető követelménye a minőségi és nem a mennyiségi fejlesztés, hiszen Szeged nagyobb idegenforgalmat nyáridőben aligha bírna el. Megkülönböztetett szerep jut az idén a munkásművelődésnek: a helyi képzőművészek vándorkiállítását több gyárba elviszik a nyári tárlatot szocialista brigádtagoknak művészettörténészek kalauzolják, s több munkás—művész találkozót is szerveznek. Címszereplő: Bessenyei Ferenc A szabadtéri játékokat Shakespeare tragédiája, a Lear király nyitja meg, július 23-án (további előadási napok: július 30. augusztus 6.) Vámos László rendezésében. s a kitűnő szobrászművész Vilt Tibor díszleteiben. A címszereplő Bessenyei Ferenc, partnerei Psota Irén, Vass Éva, Szabó Gyula, Mensáros László. Gábor Miklós mellett a szegedi művészek: Kovács János, if). Üjlaky László. Máriáss József, Mentes József. A nyitány másnapján július 24-én a Dóm téren tartják a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gáláját. Szüret címen. Négyszer hangzik fel Verdi operája, az Aidái (július 29.. 31.. augusztus 5., 7.). ahol a címszereplő Lorenza Canepa (olasz), Radames: Francisco Ortiz (spanyol). Amneris: Gisella Schröter (drezdai), Amonasro: Nikola Szmocsevszki (bolgár). A további szerepekben szegedi operaénekesek: Karikó Teréz, Gregor József, Sinkó György. Az előadást Pál Tamás vezényli, rendezője Mikó András. Fölújítják Strauss daljátékát. A cigánybárót (augusztus 10., 13., 20., 21.). A Grúz Állami Népi Együttes három alkalommal lép föl a Dóm térerC augusztus 12—14—16-án. Fesztivál, karnevál, utcabál A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai mellett 15, zömmel képzőművészeti jellegű tárlat várja az érdeklődőket. így megrendezik a pécsi képzőművészek kiállítását, a nyári tárlatot, és több művész egyéni kiállítását. A Dómban Virágh Endre, Margittai Sándor és Lehotka Gábor orgonaestjén működik közre Szőkefalvi Nagy Katalin, a szegedi Tömörkény Gimnázium női kara és Gregor József. Három koncert lesz a tanácsháza Muzsikáló Udvarán, könnyűzenei esték az újszegedi szabadtéri színpadon. A Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztivál (július 17—23). kilenc külföldi (bolaár. csehszlovák, juposz* láv, lengyel, NDK-beli, szovjet és román együttesek mellett először belga és portugál csoportok), hat hazai együttes (a diósgyőri, az Avas, az Építők Vadrózsák, a Bihari, a Zala és az ÉDOSZ Szeged táncegyüttesek) 40—45 főnyi csoportokkal érkeznek Szegedre. A gála után háromnapos túrán vesznek részt az ország legkülönbözőbb vidékein. A Szegedi Ifjúsági Napok (július 29—31.) újdonsága az a tömegsport-rendezvény, melyet a város szívében rendeznek. és természetesen lesz ifjúsági karnevál, utcabál is. Tizenegy sportversenyt terveznek (augusztus 7-én megtartják a tavaly elmaradt nemzetközi go-kart versenyt). köztük természetesen a több külföldi résztvevőt felvonultató maratoni viadalt (július 23.) és a nemzetközi motorcsónakversenyt a Tiszán (augusztus 13—14.) ahol a 350 köbcentiméteres kategóriában Európa-bajnoki futamot láthatnak a nézők. Nikolényi István Az egyre élénkülő turistaforgalomban sokan utaznak Szovjet-Ukrajnán át testvérmegyénkbe, a krími területre is, hogy ínaradandó élményeket gyűjtsenek. A művészet friss élményeit, az emberi történések híreit legközvetlenebbül a műalkotások közvetítik. Mostani kis válogatásunk eredetije testvérlapunk, a Krimszkaja Pravda és a Literaturna Ukrajina című irodalmi folyóirat hasábjain jelentek meg. A mai, szinte észrevétlen hősiesség példázatát kutató elbeszélés teljesebb megértéséhez hozzátartozik, hogy a szerző, Mihajlo Lezinszkij Szevasztopolban, a második világháború egyik hős városában él. esztendeje annak, hogy Mikola, a bátyám elutazott, és én úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna. Nyakig mocskosán jött meg a munkából, a szénaprító javításán dolgozott. A mama akkor azt mondta neki, hogy végtelenül szutykos — nem is csoda, hisz van elég mosnivalója. Mikola nyilván nem akarja, hogy a mama munka nélkül maradjon a szabad idejében. Mikola erre nem válaszolt semmit, mintha nem is róla lett volna szó. A sámlira ült és felkiáltott: — Megyek a BAM-hoz, mama, utat építeni! A mamát ez nem késztette hurrázásra, meglegyintette Mikolát a törülközővel, és csak ennyit mondott: — Majd adok én neked utat!... Mars mosakodni és vacsorázni! Szép kis útépítő az ilyen!... Mikola felugrott a sámliról, aztán úgy ült vissza rá, mintha ló volna, és panaszosan azt mondta: — Tényleg elmegyek, mama. Itt a Komszomol megbízólevele, meg a pénz is az útra... — és a zsebéből egy halom pénzt fordított ki. Amint a mama meglátta a pénzt, a szeme rögtön kivörösödött. Mit mondjak: ha az anyám is, azért csak gyönge nő! — Hát szabad bosszantani az anyádat? — kérdezte sírva. Odaugrottam Mikolához, és a szemébe húztam a sapkáját. Mikola megfordult, nyilván, hogy leakasszon egy fülest — ennek aztán mestere! —, de én idejében elugrottam. Hanem Mikola nem akart verekedni. Felhúzta szeméről a sapkát, aztán odahajította nekem: — Neszé, focizhatsz vele, én meg holnap veszek magamnak egy kalapot. A fiúk is mind vettek. Barnát. A mama tovább szipogott, amikor meghallotta a barna kalapot, én meg fogjam Mikola sapkáját, amíg meg nem gondolja magát, és kilógtam az utcára. Későn mentem haza és azt hittem, hogy a mama majd leszid, ám figyelemre se méltatott. Összeölelkezve ültek Mikolával, mint a gyerekek. Mikola a mama szemét törölgette: — De hisz nem egyedül megyek, az egész volt tizedik A. utazik. És Andrij Ivanovics is... No, és mi van akkor, ha már öreg?! Legfeljebb majd onnan megy nyugdíjba. És nem a tajgában fogunk lakni, hanem Ulkan faluban ... Szibéria egyáltalán nem olyan, mint régen volt, mama, ott olyan, de olyan erőműveket építettek!... És egyáltalán, miért sírsz?... Mikola nem fejezte be, a mama pedig mintha megijedt volna valamitől, sietősen azt mondta, hogy többé nem fog sírni, és rögtön kiment a fürdőszobába — „mosni valamit”. Ám engem nem lehet becsapni, tudtam, a mama azért ment ki, hogy sírdogáljon egy kicsit. „Hogy a gyerekek ne lássák.” ... Mikolától gyakran jön levél. Megtudtam belőlük, hogy Ulkan nagyon klassz hely... ... hogy ő most nem egyszerűen Mikola Sznyegirjov, hanem úttörő.;. ... hogy Ulkanban az első utcát Krími utcának keresztelték el, és hogy egy kis „utcatáblát” szegeztek a fenyőkre. — No, mit mondtam! — kiáltotta a mama, amint elolvasta Mikola levelét. — ö meg azt hajtogatta nekem, hogy kilencemeletes házban fognak lakni! V/f ikola azt írta, hogy Ulkan majdnem olyan, mint Szevasztopol, meg hogy építettek egy szállót, amelyben éppen olyan nehéz helyet kapni, akár egy szevasztopoliban. — Vidám fickó a bátyád! — sóhajtotta a mama. Azt is írta Mikola, hogy a szállóval szemközt egy nagy kőre felírták: „Itt obeliszket fognak emelni az úttörők tiszteletére”, és az obeliszkte majd felkerül az ő neve is. — Nehéz lehet ott Mikolának, de ő nem búsul. Olyan, akárcsak én. Szép kis „akárcsak én”. Én még egyetlenegyszer sem láttam, hogy Mikola sírt volna, bezzeg a mama... De mit lehet erre mondani?... ... A táviratot éjszaka kézbesítették. A mamának elborult az arca, ahogy elolvasta, azt hittem, rögtön sírva fakad. Átvitt a szomszédba Vira nénihez. Y ira néni félálomban sokáig nem fogta fel, mi” ről beszél neki a mama, de amikor megértette, szipogni kezdett. Ám a mama azt mondta, hogy nincs értelme sírni, mert a könnyekkel semmire se megy az ember. Még azon az éjszakán elutazott, én meg ottmaradtam Vira néninél. Pár nap múlva a néni egy újságot mutatott nekem. Nézegettem egy kicsit, aztán visszaadtam. Vira néni azt mondta, hogy haszontalan kölyök vagyok: gz újságban Mikoláról és a mamáról írnak, én meg nem akarom elolvasni. Aztán belefogott, hogy a „saját szavaival” mesélje el. De úgy beszélt, hogy először semmit sem értettem. Froszina éppen időben érkezett, Mikola most teljes biztonságban van... És még azt is mondta, hogy a háborúban, amikor nagyapa is meghalt, a mama a partizánok összekötője volt. Szavaiból még azt is megtudtam, hogy a mama „furcsa asszony — annyi évig egymás mellett élni és hallgatni ...” BORISZ SZERMÁN: Töprengés Épp a napok múlásában, épp az idő futásában lassul gondolattá a gond.. Széthulló idő összegzése egyetlen örök pillanatban; vonallá teljesül a pont. Épp a napok múlásában, épp az idő futásában, tudván, hogy meg úgyse lellek — miért állok, miért várlak? Miért írok papírra verset? Pintér Lajos fordítása — A Mikolátok meg pont olyan, mint az anyja. — Aztán az újságból folytatta: „... Éjjel, amikor a kis szibériai település lakói elaludtak, a tajga felett vihar vonult át... Vakító fehér villám cikázott át a sötét égen, és belecsapott a település egyik kis épületébe, az Ulkan-szállóba. A szálló kigyulladt. Mikola Sznyegirjov komszomolista a sátrából észrevette, hogy ég a szálló. Nem lehetett késlekedni. Odakiáltott a fiúknak: „Felkelni!”, maga pedig az épület felé rohant... Mire a társai segítségére siettek, már eloltotta a tüzet...” Mindig sejtettem, hogy Mikolánk egyszer valami hősi dolgot fog cselekedni. Most persze nagyon beteg szegény, mert súlyos égési sebeket szenvedett. Vira néni sírva fakadt, a sorok összemosódtak a szeme előtt. Újból a „saját szavaival” folytatta a történetet. Egyszerre minden megvilágosodott előttem. Meg most is emlékszem minden szavára: „...Az orvosok azt mondták: azonnal vérátömlesztésre van szüksége. Az egész volt tizedik A. késedelem nélkül elindult a kórházba. Am az orvosok megmagyarázták, hogy olyan ember vérére van szükség, akinek már szintén voltak égési sebei. A tizedik A-ban egy sem akadt ilyen. Akkor a fiúk elmentek az építésvezetőhöz, aki a háborúban páncélos volt. Mikor meghallotta, milyen vér kell, szörnyen elrestellte magát, és mentegetőzni kezdett, hogy ő egyszer sem égett meg, neki csak lőtt sebei voltak... Éppen akkor érkezett meg az anyád, az ő vére pontosan olyan volt.” A mama egy hónap múlva jött vissza Ulkanból. Rögtön készülődni kezdtünk az útra. A mama elmondta: mégiscsak disznóság, hogy ott még mindig nincs megfelelő női fodrász, a levegő azonban olyan, de olyan ... Vira néni azt mondta, régen tudja, hogy a mamában szibériai jellem lakozik, és hogy ott majd jobb helyen lesz. Most Ulkanban lakunk, pontosan abban a szállóban, amelyet Mikola mentett meg. Am az építkezés vezetője megígérte a mamának; tekintse úgy, hogy „a lakáskiutalás már a zsebében van...” Mostanában gyakran nézegetem a mamát, mert tudom, hogy hős. De bármennyit is nézegetem, semmi hősiest nem találok benne. A mama csak mama. Emlékszem, régebben olvastam valami könyvben egy hősről. Az aztán igazi hős volt! „Az arca, amelyet mintha gránitból metszettek volna, bátorságot sugárzott...” A mama arca azonban semmiféle bátorságot nem sugároz. A BAM vezetője azt mondta, hogy anyánk bátor és állhatatos asszony. És még azt is mondta, hogy mindenben lehet rá számítani. Érdekes volna tudni, mit mondana, ha látta volna, hogyan sírt a mamám a fürdőszobában?! Fordította: Zahemszky László
