Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-16 / 166. szám

1 • PETŐFI NÉPE • 1971. július 1«.

A HATÉKONYSÁG ŰTJAI (7.)

Elindulnak...

Leérettségiztek. Középiskolai tanulmányaik alatt sok mindent megtudtak, megértettek. Ismereteik birtokában hogyan választanak utat, lehetőségeiket milyen szempontok szerint mérlegelik? Mit akarnak, és hogyan kívánják megvalósítani elképzeléseiket, céljaikat?

M. Ildikó a Katona József Gimnáziumból küldte be jelentkezési papírját a bajai Tanítóképző Főiskolára.

— Tizennégy évesen még nem tudtam eldönteni, mi az, ami különösebben érdekel. A biológia-, kémiaórák kutatásai, kísérletei fogtak meg leginkább. így gimnáziumban is ezt a fakultást választottam. A követelmények és a tananyag hamar ráébresztett: nem nekem való. Ekkor kezdtem el járni az iskolában működő pedagógiai szakkörbe. A vezetőtanár szeretete, lelkesedése már az első foglalkozásokon nagy hatással volt rám. Az elméleti részek érdekeltek és minden eddiginél jobban lekötötték a figyelmem. A hospitálásokon döntöttem el: nekem is tanítanom kell. Mikor megemlítettem édesanyámnak, aki szintén pedagógus, örült tervemnek, és- mesélt saját tapasztalatairól, emlékeiről. A kudarcai kicsit letörtek de az eredmény, a siker, amit elért tanítványainál, és azok őszinte hálája újra megerősítette elhatározásomat.

A felvételire lelkiismeretesen készültem, nagyon akartam, hogy bekerüljek a főiskolára. Sokat álmodozom arról, hogy újra tanulhatok és foglalkozhatom a gyerekekkel, én mutatom, magyarázom meg nekik kis világuk rejtélyeit. Nagyon örültem, hogy ezt a pályát választottam. Ha esetleg nem sikerül, nem adom fel — képesítés nélkül tanítok és újra jelentkezem. Más célt már elképzelni sem tudok magamnak. *

K. István géplakatos szakközépiskolába járt, tanárai javasolták a műszaki egyetemre.

— Kicsi koromtól kezdve érdekeltek a motorok, a szerszámok, sokat barkácsoltam és szereltem a gépeket. Ezért iratkoztam géplakatos szakközépiskolába. Ott osztályelső voltam. Tanáraim ajánlották, hogy a Műegyetemre jelentkezzem. Különösebben nem foglalkoztam a továbbtanulás gondolatával — elegem volt az iskolákból. Anyám, aki ápolónő, nagyon örült volna, ha diplomát szerzek. Az írásbelire még készültem. az érettségivel közösen írtuk. Utáriá'megint nem érdekelt semmi. Hogyan lesz hetek, hónapok múlva, mit csinálok, lesz-e kedvem valamihez? Csak a vállam vonogattam és levonultam a barátaimmal a Balatonhoz. Hetekig nyaraltunk, szórakoztunk — és két nap múlva kellett mennem a szóbeli vizsgára. Hát meg is jelentem. Később megkaptam a papírt: elutasítottak. Munkahelyet kerestem és géplakatosként dolgoztam egy évig. De mintha elvesztettem volna valamit. A munka, amely nem elégített ki, s a vágy. hogy ki kell innen törnöm, mert mást. többet akarok elérni — megerősítette bennem: tanulnom kell. Jelentkeztem a Gépipari és Automatizálási Főiskolára. Érdekelt és vonzott ez a területe a technikának. Feladatot, tartalmat láttam benne. Keményen készültem a felvételire, mintha a saját erőmet bizonyítanám. Erre tettem föl mindent. Sikerülnie kell. Egyedül ebben bízom. A várakozás, az izgalom, hogy tanulhatok, tudni és érteni fogok — nagyon sokat számít már. Sz. V.

Capot, most nem _azért jöttem, hogy eladjak magának valamit, Viszont van egy ötletem. Arra gondoltam, hogy az a két fiú, akik mindig itt ődöngenek, hogy ők tulajdonképpen már férfiak. Nem gondolná, hogy jó kisegítőim lennének? ^

Billy Bob és Preacher keményen dolgoztak Miss Bobbitnak, és még Rosalba Nővérnek is. Rosalba Nővér egy Dewdrop nevű kozmetikai cég termékeit árulta, és a fiúk feladata volt, hogy a megvásárol! árukat elszállítsák a vevőkhöz. Estére Billy Bob olyan fáradt volt, hogy alig tudta megrágni a vacsoráját. El néni azt mondta, hogy ez szégyen, gyalázat, s égy szép napon, amikor Billy Bobot ágynak döntötte a napszúrás, kijelentette, hogy most aztán vége, Billy Bobnak ott kell hagynia Miss Bobbitot... Mire Billy Bob átkokat zúdított az anyjára, amíg csak az apja be nem zárta a szobájába erre aztán kijelentette, hogy ő megöli magát. Volt egy szakácsunk, aki elmagyarázta neki, hogy ha megeszik egy nagy tál kelkáposztalevelet melasszal leöntve, az olyan biztosan végez vele, mint a puskagolyó; így hát pontosan ezt tette. Meghalok, kiáltotta, miközben oda-vissza hempergett az ágyán —, meghalok, és nem is törődik velem senki.

Nem is békültek ki, Preacher és Billy Bob; nem azért, mert

súlya volt a döntő. Minél többet nyomott, aiyiál nagyobb prémium járt. Két esztendeje, hogy megváltozott az érdekeltségi rendszer: az átvételnél a minőséget díjazzák. Az exportra való, azaz az első, másod- és harmadosztályú máj kilójáért ötszáz, négyszáz, illetve nyolcvan forintot fizetnek. összehasonlíthatatlanul többet kell tehát törődni a jószággal, és főleg a táplálékával. Nem mondhatnám, hogy ujjongva fogadták a hírt, de sokkal kevesebben se lettünk. Száz libából ma már átlagosan nyolcvan éri el az exportszintet. És ez, akárhogy is van, óriási eredmény. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy az országban a májlibák csaknem 20 százalékát mi neveljük.

— Honnan kapják a termelők a sovány libát?

— Tőlünk, a téesztől, mi pedig a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalattól. Hetente hatnyolcezer sovány libát osztunk ki a vállalkozók között, s kb. ugyanennyi, egyenként hat és fél,

(3.) Kettesben tértek vissza Mrs. Sawyer tornácára; és ettől a perctől kezdve elválaszthatatlanok voltak, Miss Bobbit és a kis elefántbébi, akinek Rosalba Cat volt a neve. Eleinte Mrs. Sawyer háborgott azon, hogy Rosalba oly sokat tartózkodik az ő házában. Azt mondta Él néninek, nem rendjénvaló az, hogy egy nigger ott tanyázzon mindenki szeme láttára az ember verandájának a kellős közepén. De hát Miss Bobbitnak varázsereje volt, bármit csinált is, azt olyan megfellebbezhetetlenül csinálta, olyan határozottan, olyan ünnepélyes»n, hogy nem volt más hátra, elfogadni. A város mcsterpéldául a csorogtak, aml- F«r Miss Bobbitnak kellett szólítaniuk, de végül is elfogadták, hogy ő Miss Bobbit, és kissé merev megnajlá^xil köszöntötték,

amikor arra járt pörgetve a napernyőjét. Miss Bobbit mindenkinek azt mondta, hogy Rosalba a nővére, melyből sok vicc született, de mint az ötleteinek jórésze, lassanként ez is természetesnek tűnt, és amikor hallottuk, hogy egymást Rosalba Nővérnek, és Bobbit Nővérnek szólítják, még csak el sem mosolyodtunk.

5.

Nem sokkal azután Miss Bobbit meglátogatott bennünket. Vasárnap jött, s én egyedül voltam otthon, mert a család templomba ment. Mr. Capote — kezdte határozottan Miss Bobbit — talán tudja, hogy ebben a megyében én vagyok egy egész sor folyóirat terjesztésének kizárólagos ügynöke. Nyugodjon meg, Mr.

Mindenki ismeri a libásokat. Ha bárhol szóba kerül „mesterségük", az emberek többsége azonnal a könnyű haszonszerzésre, a busás jövedelmekre gondol. Amiből kiderül: a szakmabelieken kívül csak nagyon kevsen — s azok is felületesen — ismerik őket. Mert igaz ugyan, hogy a libatömés, ha sikerül, jó üzlet — az államnak és a kistermelőnek egyaránt —, de a dolog mégsem ilyen egyszerű. Hanem? Hogyan csinálják például a nagy hagyományokkal rendelkező félegyházi határban? Erről beszélgetünk Kanyó Lászlóval, a Lenin Tsz háztáji agronómusával.

— 19727ben alakult meg szövetkezetünkben a májlibával, húsgalambbal és nyúllal foglalkozó kisállattenyésztő szakcsoport. Mindjárt összejöttünk vagy százan és már az első évben több mint 200 ezer libával leptük meg a feldolgozóipart. Azóta a létszáma megduplázódott, a termelés viszont — legalábbis az állatok számát tekintve — alig emelkedett: az idén is „csak” 250 ezerre kötöttünk szerződést.

— Mi ennek a magyarázata?

— öt évvel ezelőtt —, de még

1974-ben is — a máj nagysága,

nem akartak, csak azért, mert nem volt rá tisztességes mód, hogy a barátságuk újjászülessék. De megszabadulni sem tudtak ettől a barátságtól: mindegyik pontosan tudta mindig, hogy a másik miben sántikál; és mikor Preacher új cimborát talált magának, Billy Bob magában gubbasztott napokig, vagy váratlan, ostoba, vad dolgokat cselekedett. Például szándékosan beledugta az újját a villanyventillátorba. Esténként néha Preacher megállt a kapunál, és beszédbe elegyedett El nénivel. Gondolom, csupán azért, hogy Billy Bobot kínozza, de tény, hogy mindegyikünkkel jó barátságban maradt, és karácsonyra hozott nekünk egy hatalmas doboz tisztított földimogyorót. Billy Bob számára is hozott ajándékot. Egy Sherlock Holmes könyv volt, amelynek első lapjára ezt firkálták: . „A barátság aranyfonál, mely ha egyszer megszakad...” — Ez a leggiccsesebb dolog, amit életemben láttam — mondta Billy Bob. — Jesszusom, micsoda egy állat! — De aztán kiment a hátsó udvarba, .noha hideg téli nap volt, és ott kuporgott fenn a pekánfa tetején a kék decemberi délutánban.

De többnyire boldog volt, mert Miss Bobbit ott volt a közelben, és általában kedves volt hozzá.

(Folytatjuk)

hétkilós „készárut” veszünk viszsza. Egy-egy turnus három-négy hétig tart, a naposlibáknál két hónapig. Az elszámolás mindig utólag, a leadáskor történik.

— Milyen kedvezményeket élveznek a szakcsoportba belépők?

— Gazdaságunktól gomba- éa fertőzésmentes morzsolt kukoricát vásárolhatnak mindenkor szabott áron. Az idén előreláthatólag 400 vagonra lesz szükség, összesen mintegy 50 vagon bálás alomszalmával, ezenkívül takarmányzsírral is ellátjuk őket, térítés ellenében. Természetesen mindent díjmentesen házhoz szállítunk. A közös pénzből most vettünk egy IFA tehergépkocsit, s hamarosan létrehozunk egy brigádot, amely új, korszerű fecskendezőgéppel járja majd a tömőhelyeket és sorra fertőtleníti az épületeket, az udvarokat és azok berendezéseit.

— Visszatérve az 1977-es feladatokra, a tervezett 250 ezer hízott liba előállítása mellett milyen célokat tűztek még magul« elé?

— Két-három százalékot feltétlenül javítani szeretnénk az exportarányon és — mivel újabban ugyanolyan keresett cikk a külföldi piacokon, mint a máj — m toll kiváló minőségére is törekszünk. Külön fogjuk jutalmazni a szép, érett, száraz és tiszta libatollat.

K. P. r

• A zamárdi autóskempingben is minden hely elkelt.

(MTI-fotó: Balassa Ferenc felvétele— Telefotó—KS)

Az aratas, a gabonabetakantas gokat változott a múlthoz képest. Az üzemszerű termelés fakitja az ünnepélyesség színeit, szertartásait", — aratóbál, búzaszentelő — de intenzivebbé teszi a munkát és csökkenti a verejtéket. Egyetlen kombájn 120— 130 hektár termését vágja le, csépeli, s tizedannyi ember sem izzad most, mint hajdan. Régen másfél hónap kellett az aratás elvégzéséhez, ma átlagosan 25 napig tart a betakarítás. A technika gyors fejlődésének köszönhetően a nagy teljesítményű, „okos" gépek vették át az uralmat a földeken.

Az úgynevezett önjáró gépek közül mezőgazdaságunkban a gabonakombájn a legismertebb. A kalászos gabonaféléknek több mint kilencven százalékát e gépek takarítják be. A kombájnok az elmúlt években mind erősebbek, nagyobb teljesítményűek lettek. Az első szovjet SZ—4- esek áteresztőképessége még csak

3,5—4 kilogramm volt másodpercenként, ma pedig a korszerű, nagy kombájné a 12 kilót is eléri. A búzatermelés fejlődése — a hektáronkénti harminc mázsán felüli átlag — azt követelte, hogy az eddig általánosan hasznosított kombájnokat nagyobb teljesítményű, kisebb veszteséggel dolgozó gépekkel váltsuk fel. Bs e nagyszerű gépek ma már nemcsak kenyerünk betakarításában segédkeznek: a hatvanas évektől kezdve a kukoricát is kombájn töri és hozza le a földekről.

A „mindentudó" kombájnok mellett szorgalmasan róják a földeket az aratógépek, s hasznos feladatot látnak el a sok emberi munkát megtakarító szalmabáláző gépek is. Ez év áprilisában ritka jubileumot ülünk: megérkezett Magyarországra a' 25 ezredik szovjet gyártmányú kombájn, az alsó képen látható Nyiva (SZK—5) típusú.

TELT HÁZ A BALATONON

Konstruktőrök a műhelyben

Ha évente tízezer új cikk kerül — felhasználói és fogyasztói — forgalomba, az még mindig csak az összesen gyártott árufajták egy, igen, nem tévedés, egy százaléka. Mivel az országban a különböző termékek száma körülbelül egymillió. Persze, van olyan terület — így a ruházati ipar — ahol három esztendő alatt a teljes gyártmányválaszték kicserélődik, s olyan is, mint például a szénbányászat, a malomipar, ahol az áruösszetétel nagyon lassan változik. Az azonban egyaránt igaz minden népgazdasági termelőterületre, hogy gyorsan növekszik a tudományos kutatás, a műszaki fejlődés jelentősége. A párt XI. kongresszusának határozata ezt így rögzítette: „A társadalmi termelés hatékonyságának erőteljesebb növelése megköveteli, hogy a termelési szerkezetet tovább korszerűsítsük, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak átgondolt, következetesebb alkalmazásával az anyagi-technikai bázis fejlődését megyorsítsuk, új technológiákat vezessünk be, a belső és külső erőforrásokat jobban felhasználjuk, javítsuk, ia jövedelmezőséget”.

Sokszoros összefüggés

Nehéz feladat lenne ma az iparban olyan terméket találni, amelyhez valamilyen formában a tudományos kutatásnak, gyakorlati alkalmazásának nincs köze. A szintetikus műszálak különböző fajtái, a számjegyvezérlésű fémmegmunkáló gépek éppúgy kutatók és gyártmányszerkesztők seregének tevékenységét sűrítik, mint az új gyógyszerek, az Ikarus 200-as autóbuszcsaládja. A kutatás, fejlesztés és a termelés összefüggése természetszerűen magával hozza, mind szorosabbá kell válnia féjlesztők és előállítók kapcsolatának. Ami nemcsak úgy igaz, hogy napjainkban már termelőüzemek sokaságának van szerződése kutató- és fejlesztő intézetekkel, hanem úgy is, hogy a kutatók, a

konstruktőrök „másodállásának” színhelye az üzem, a műhely lesz. Ami esetleg szokatlan, de egyre inkább elengedhetetlen. Végül is jogos igény, a szülő ott legyen gyermeke felnőtté érésénél ...!

Világszerte terjed az a módszer, hogy a fejlesztők a termék, az eljárás üzemszerű előállításánál, alkalmazásánál vállalják a művezetést, azaz a tömeggyártás első lépéseinél ők az irányítók. Nemcsak a felelősség — helyes — értelmezése ez, hanem nélkülözhetetlen tapasztalati forrás! Egyrészt a kialakított termék, módszer értékeiről, hibáiról a sorozatgyártásban — ami egészen más, mint a laboratóriumi előállítás, próba, s nem azonosítható az ún. kísérleti szériával sem —, másrészt e tapasztalati lehetőség fontos ismeretekkel szolgál a további fejlesztéshez.

Hatalmas sereg

Azt, hogy a képzési feladatok jelentős terheket rónak a társadalomra — s ezeket vállalnia kell, éppen a későbbi kamatok érdekében — bizonyítja: a felsőfokú oktatásban az egy hallgatóra jutó költségvetési kiadás 19 ezer forint volt 1960-ban, s 35 ezer 1975-ben. Napjainkban öszszesen 56 felsőfokú tanintézet bocsát ki kapuin végzett szakembereket, többségüket természettudományos képzettséggel. Másfél évtized alatt 5628-ról 24 276-ra nőtt az e helyeken egy esztendőben oklevelet szerzők tábora. Más területre tekintve: 1975-ben a nemzeti jövedelem 3,46 százalékát tették ki a kutatási ráfordítások. Összegszerűen ez 13,9 milliárd forint, s hogy a léptéket érzékeltessük, leírjuk: 1960-ban a kutatási kiadásokra még csak

2,3 milliárd forint jutott.

Nagy befektetések megtérüléséről van szó, tehát, s hatalmas a sereg is, mely ezen szorgoskodik. A népgazdaság különböző kutatóhelyein összesen 81 ezer ember tevékenykedik, s 1975-ben csupán ezekről a területekről

1647 találmányt jelentettek bej Fejlesztés és termelés szoros öszszefonódása a gazdasági növekedés bizonyos határa után —, amit hazánk már átlépett — nem csupán kívánalma, hanem feltétele a haladásnak. Nélkülözhetetlen feltétel, s nemcsak átfogó méretekben, hanem helyben egyegy termelőegységnél is.

Nem ismeretlenként

Belemarkolva a példatárba. A gépiparban jelentős tartalékokat szabadíthat fel a gépek és gépi berendezések automatizálása. A könnyűiparban, ahol jelenleg körülbelül hatvan licencet és knowhow-t alkalmaznak, további korszerűsítést kívánnak az olyan gyártási területek, mint a pamutáruk kikészítése, a bútoripar felületkezelési technológiái, a másolópapír-gyártás. A vegyiparban. ahol világszerte rendkívül gyors a gyártmányfejlesztés, a szénhidrogének komplex hasznosítása áll a figyelem középpontjában, s új növényvédő szereket, állatgyógyászati és takarmánytápszereket kell előállítani. Az alumíniumiparban a gyengébb minőségű — bauxit gazdaságos feldolgozásának megteremtése kínál teret a fejlesztőknek, s bárhová tekintünk, azt látjuk, nem maradnak munka nélkül.

Teendőinket azonban csak akkor tudják igazán sikeresen megvalósítani, ha tudatosan és következetesen vállalják az üzem-, műhelybeli „másodállást”. Azaz nem ismeretlenként alakítják emberek tíz- és százezreinek holnapi munkafeladatát, hanem fölkészítik erre őket, s ugyanakkor — mert van mit! — maguk is tanulnak a gyakorlati tapasztalatokból. Ma még meglehetősen bátortalan törekvések láthatók erre, erősítésük, hatósugaruk bővítése lényeges eleme a hatékonyság javításának. A konstruktőr a műhelyben most még jelkép, holnap természetes jellemző lesz. L. G.

(Következik: A valóban kedves vevő.)

Nemcsak a máj kell - fontos a toll is

Aratás régen és ma