Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-11 / 136. szám
4 PETŐFI NÉPE « 1977. június 11. Pénzcsinálás - rongyból Bizonyára megmosolyognák Lapunkat, ha mintegy szenzációként tálalnánk, hogy felmosó- és törlőlőrongy óikból hiány van a piacon. Tény, hogy egyik sem létszükségleti cikk. Ám ha beleszámítjuk ezer meg ezer háziasz- szony bosszan- kodását, mégis nsak be kell látnunk, hogy még ilyen puritán cikkek hiánya is befolyásolja az emberek — elsősorban a nők — hangulatát, közérzetét. Nos — megnyugtatjuk a háztartások parancsnokait: ezután a kereskedelem szemfülességén is múlik, kapható lesz-e a boltokban — például — az említett két kelme. A minap a TEMAFORG kun- szentmiklósi üzemében — Kóta György igazgató kíséretében — rövid sétát tettünk. Arról tudtunk már, hogy 900 tonna ipari eredeti textilhulladékot dolgoznak fel az idén, s a „rongyokat” hasznos termékekké átformálva juttatják vissza a forgalomba. Ezek néhány fajtájára voltunk kíváncsiak. Mentünk, mentünk a hatalmas gyárteleppé terebélyesedett üzem egyik csarnokából a másikba. Végül — ott kötöttünk ki. ahol legújabban a már lapunkban is elújságolt tű-nemezelő géppel, s más furfangos berendezéssel bővítették az állományt. Jártunk- keltünk a fűzfalevél-zöld színű új masinák zúgó, kattogó sorai közt, s hálás laikusokként hol ezen, hol azon csodálkoztunk. — Ezek itt gyári új hulladékok — feltépte — mutatott egy boglyányi szürke-tarka gyapjú- meg vattaszerű halamra az igazgató Kendős köpenyes, hosszú nadrágos asszony Tabajdi Tmré- né etette vele a géprendszer „elejét”. Hordta neki egy fiatalember tetézett csille formájú kocsival. Kiborította a rakományt, ami hamarosan szürke rongy- foszlány-felhőként repült a munkásnő karjaiból a telhetetlen gyomrú gépbe No persze megvan ennek az induló munkának a maga pora. Van mit nyelni egy műszakon keresztül még akkor is ha a szép csarnok plafonján itt is, ott is elszívó berendezés szájai szippantják a por tömegét A műhely más részein még szemcsék is alig láthatók belőle. De itt — az „etetésnél” csak kiadja mérgét a feltépett textília. Pár lépéssel odébb már fátyolként hömpölyög hengerek áttételein a szürke-tarka laza, vattaszerű réteg, hogy mégodébb vastag, puha bundaszőnyeggé hengereljék. Állaga színe a válltö- mések anyagát juttatja eszünkbe. — Vegykezelt kendőket szabnak — intett Kóta György egy hosszú-hosszú asztalnál szorgoskodó asszonypárra. Gyenes Já- nosné és Vörös Istvánná rózsaszínű szövetrétegekből vágott kiadós zsebkendő nagyságú négyzeteket. A villannyal működő gép már ismert más textilipari szakmákból. — Milyen kendőket? — kérdeztünk vissza a szinte „orvosinak” hangzó jelzőre. — Vegyianyaggal kezelt kelméből készülnek ezek a kendők. Mosogatásra, törölgetésre — a háziasszonyoknak. Az első negyedév vége felé. kezdtük szállítani a kereskedelemnek. Egyelőre három színben, kék, rózsaszín és sárga kelméből. Hogy még tetszetősebb legyen, lehet majd rányomni figurákat is. Ebben az évben mintegy 800 ezer darabot készítünk. Tapogatjuk a zsebkendőnek túlvhstag, inkább ‘ katonazub- bony-szövet fogására emlékeztető anyagot. Keressük rajta a szövések szálait. Azt aztán kereshetjük. „Kinézésre” inkább olyan kövér itatóspapírszerű. — Ez már nem szövő technikával készül, hanem annál még egyszerűbb, termelékenyebb technológiával. Varrva hurkoló gépeink saját szálaival öltik ösz- sze a már látott laza, fátyolszerű textilrétegeket. Olyan feszes, szilárd, mint a szövött kelme — magyarázta az igazgató. Eközben már akkora, színes kelmetekercset emelt fel a pad• — Kiállítási szőnyegnek nagyon _ megfelel — mutatja az új terméket Kóta György igazgató. (Méhesi Éva felvételei.) • Tabajdi Imréné „eteti” a kártológépet. lón heverő hengerek közül, amekkorák az áruházak szőnyegosztályain találhatók. Véletlenül is jól hasonlítottunk. — Kiállítási szőnyegnek nagyon megfelel — göngyölte szét a halványpiros „szövetgurigát”, ami természetesen nem a hagyományos értelemben vett szövet, hiszen hasonlóképpen saját szálaival összeöltve készült. — Seregnyi mintát ajánlottunk belőle a kereskedelemnek. Konfekcióra éppúgy felhasználható, mint a bútoriparban, vagy dekorációra. Közbevetőleg, míg folytattuk utunkat a gépek közti folyosókon, ejtett néhány szót arról a kelméről is, amelyet útépítésnél „alátétként” alkalmaznak. Eddig külföldről vásároltak erre a különleges célra. Egészen egyszerű, amolyan zsákszürke színű anyagkötegek- nél álltunk meg. Első benyomásunk az volt, hogy biztosan szállításra raktak oda egy csomó zsákot, amibe az itteni termékeket pakolják. Aztán csak észrevettük, hogy kisebb darabokból állnak ezek a bálák, és — nincs is „belsejük”, hanem szálanként, s beszegve gyártották őket. — Lenes felmosó — hangzott a bemutatás. Amiből az első szó mindaddig titokzatos szakkifejezésnek hatott, míg Kóta György hozzá nem fűzte. — Az öregek — mármint anyáink — is juta- és lenzsákból csináltak elhasználódásuk után felmosórongyot. Jól felszedi a nedvességet. — Tavaly a MÁV-nak adtunk el belőlük pár ezer darabot. Most már a kereskedelem is 'rendelt közel egymilliót. Az egyhangú szürke báláktól elsétáltunk ahhoz az elegáns új géphez is. amelyről a lenes felmosórongy végjei futnak le kilo- méterhosszan. Szűcs Lajosné mindjárt meg is mutatott egyet a már készre hajtogatott termékből. S mi minden készül még textilhulladékból az új feldolgozással — az új, többféle termék gyártására képes berendezéseken, körülbelül 800 tonnányi szövet, amit szőnek, tehát kelmének illő és helyes nevezni. Negyedmillió dollárnyit tőkés országokban értékesítenek belőlük. Csak tisz- títókendóből például 250 tonnányit vásárolnak a nyugatnémetek. Tehát ekkép is lehet rongyból pénzt csinálni. Tóth István Vonzások és hátrányok a pálya kezdetén IRÁNYÍTOTT ELHELYEZKEDÉS II. A pedagógusjelöltek idén bevezetett új pályázati rendszerén belül a második forduló is lezárult. Ebben azokat az álláshelyeket hirdették meg, amelyekre nem akadt jelentkező eddig, illetve menet közben bővült a felsorolás. Tudvalevő, hogy az irányított elhelyezés keretében csak azokat az álláshelyeket lehet megpályázni, amelyeket az Oktatási Minisztérium engedélyezett. Ennek az a célja, hogy olyan iskolákba is jusson nevelő, ahol égető szükség van a szakemberek arányának javítására, mivel egyébként a gyerekek látnák a kárát. Ahol nagyon kell a tanító A fiatal diplomások három, gyakorlati munkában eltöltött éven át pályakezdőnek számítanak, és csák a minisztériumban jóváhagyott pályázati felhívások alapján választhatnak állást, ha felsőfokú végzettséget igénylő pályán kívánnak elhelyezkedni. A következőkben az irányított elhelyezés néhány eddigi tapasztalatát összegzik a Bajai Tanítóképző Főiskola és a Kecskeméti Óvónőképző Intézet képviselői. A további, módosítást sürgető tanulságok elég sokban hasonlítanak egymáshoz. Dr. Gaszner István, a tanítóképző főiskola főigazgatója mondja: — Néhány százalékos eltéréssel a legutóbbi napokig ugyanolyan arányban helyezkedtek el a hallgatóink, mint az elmúlt években. A diplomaosztás idejére korábban is állásban voltak csaknem valamennyien. Most viszont jobban megfelel a munkahely-választásuk a társadalmi szükségleteknek. Vagyis többen mennek olyan iskolába, ahol nagyon kell a tanító. Dr. Sz. Tóth Imréné, a főigazgatói hivatal vezetője példákat is sorol: — Fiúhallgató jelentkezett a kalocsai cigánynapközibe. Komáromi Erzsébet pedig az egésznapos mélykúti cigányosztályban fog dolgozni. S olyan községekbe is akadt vállalkozó, ahol egyébként nehéz a pedagógusok utánpótlása. Vár az elsőosztály A végzős növendékek közül Cservölgyi Edit megjegyzi, hogy az új pályázati rendszer hírére először megijedtek, majd megnyugtatóan hatottak a tájékoztatások. Szegedre szeretett volna kerülni, de a törzsbérén kívül semmi mást nem ígértek a számára, s végül a fővárost választotta, ahol nagyobb fizetéssel és úgynevezett szolgálati férőhely- lyel várják. — Tudjuk, hogy pedagógushiány van — folytatja Szalontai Ildikó. — Az a fontos, hogy oda menjünk, ahol szükség van ránk. Más kérdés, hogy sokkal vonzóbb egy városi munkahely, ahol köny- nyebben kialakul a társaság, mint falun, vagy tanyán. Érdekes az is, hogy Budapesten több bért adnak, mint vidéken; s ráadásul a tanulmányi eredményektől függően differenciáltan állapítják meg a fizetést. ' Kaposi Katalin azt teszi szóvá, hogy többen Baján, Vagy a környékén szerettek volna maradni családi okok, és a lakáshelyzet miatt, de itt nem hirdettek állást. — Kihasználtam mind a három pályázási lehetőséget — tér át a saját helyzetére. — Kunszálláson fogok tanítani, a fizetésen kívül külterületi pótlékot, illetmény- földet és kedvezményes étkezést kapok. Az a legjobb érzés, hogy tudom: vár az elsős osztályom. Kiskapuk, nagykapuk A továbbiakban, egymás gondolatait, megfigyeléseit folytatva, sole egyéb között; kiderült, hogy a budapesti munkaadók vették a személyes tájékoztatás és meggyőzés „fáradságát”, ami azrt eredményezte, hogy huszonkét hallgató a fővárosban kötelezte el magát. Mi volt még? A valóságnak nem megfelelő álláshirdetés. Az egyik ajánlat Jász- szentlászlóra hívta a fiatal lányokat, ám kiderült, hogy a távoleső Ilonaszállásról van szó, összevont egy-nyolc osztállyal kell foglalkozni, és az ígért étkezési lehetőség is hiányzik. Sándorfal- ván 2600 forintos alapfizetést helyezték kilátásba, de csak a helyszínen vált egyértelművé, hogy ezért az összegért két pedagógust szerettek volna foglalkoztatni. Aztán, mivel a hallgatók három helyre pályázhatnak, s a válasz megérkezését követően nyolc napon belül jelezniük kell, hogy elfogadják-e az állást, természetesen az lenne jó, ha az illető tanácsok, illetve iskolák lehetőleg azonos idő alatt reagálnának a jelentkezésre, máskülönben bizonytalanságban hagyják a hallgatókat. A bajai főiskolán hat olyan esetről tudnak, amikor kerek egy hónap leforgása is kevés volt ahhoz, hogy akár igennel, vagy nemmel válaszoljanak az iskolák vezetői. Az előbbi eset már a rendelkezés kiskapuit érzékelteti. Valószínűleg eleve elfogadott jelöltjük lehetett a munkáltatóknak, ha nem vették komolyan a saját álláshirdetésüket. Más oldalról az is előfordul, hogy tíz- tizenkét diák pályázza meg ugyanazt az állást. Természetesen csak egyvalaki kaphatja meg, de a többiek így arra hivatkozhatnak, hogy önhibájukon kívül nem tudnak elhelyezkedni, s a kötöttségek alóli felmentésért folyamodnak. Ezt az előnyt egyébként kevesen kapták meg Baján, mindössze hatan, főleg szociáliscsaládi okok miatt. Hátrányosabb helyzetből Hasonló gondokkal találták magukat szemben a kecskeméti felsőfokú óvónőképző intézetben. Dr. Harsányiné Mikó Magda igazgatóhelyettes kiegészítésként hozzátette: — Először az irányítottabb elhelyezés jó oldalával kezdeném. Mire a hallgató diplomát „kap a kezébe, állása van, lezárulnak a pályázati fordulók. A munkáltatók viszont nem hirdettek any- nyi helyet, mint vártuk. Alig tíz-ti zenöttel több állás jelent meg annál, ahányan az ország felsőfokú tanintézeteit elvégzik. Igazuk van a növendékeinknek, amikor a hátrányos indulásukra hivatkoznak. A középfokú iskolákban végző óvónőjelölteket ugyanis nem köti a pályázati rendszer, sokkal inkább ott helyezkednek el, ahol akarnak. A jelenlegi forma olykor azokat is a kibúvók keresésére készteti, akik ezt egyébként nem tennék. Néhány hallgatónk például folytatni szeretné a tanulmányait. Ha viszont már most elhelyezkedik, nem biztos, hogy a munkáltató engedélyezi a továbbtanulást. Előfordulnak bizonyos formalitások is. Ahol óvodaigazgatóságok működnek, ott fölösleges az egyes óvodáknak benyújtani a pályázatot, hiszen úgyis az igazgatóságok döntenek. Nem mindenütt ismerik kellően a rendeletet sem. Előfordult, hogy a munkáltató meghirdette azt az állást, amelyet most olyanvalaki tölt be, aki levelező tagozaton szerzi meg a képesítését. A tapasztalatok sokban közösek a tanítóképző főiskolán és a felsőfokú óvónőképző intézetben. Az irányított elhelyezés rendszerét — egyik megoldási eszközként — társadalmilag szükségessé tették a pedagógus-ellátottság természetellenes különbségei. A hallgatók számára szűkültek a választási lehetőségek, megnőttek a kötöttségek. A másik oldalon viszont nem váltak kedvezőbbé a pályakezdő fiatalok életében olyannyira fontos állásfeltételek. Nem lett több a szolgálati lakás, a letelepedési segély. A munkáltatók nem könnyítették meg a választást. Az új pályázati rendszer első esztendejének tanulságaiból mindezeket már a következő év előkészítésénél érdemes lesz figyelembe venni. Halász Ferenc Hwrasssssssssft (52.) — Négyszemközt? — Köszönöm, nem. Simon őrnagy elvtárssal úgyis szintén tudattam volna, amit jelenteni akarok. — Hallgatunk. A százados ádámcsutkája ugrott egyet az inggallér felett. Simon nem nézte tovább, úgy tett, mintha a cigarettájával lenne elfoglalva. — Ezredes elvtárs, ma Budapesten letartóztatták a bátyámat. Pénzügyi visszaélések miatt. A sógornőm táviratozott, félórája kaptam meg a táviratot, az előbb beszéltem vele telefonon is. Pataki maga elé húzta a naptárját. összenézett Simonnal. Az őrnagy bólintott. Az ezredes lapozott egyet a naptáron. — Kapsz két nap szabadságot, fiú. Mára úgyis végeztél, ha szépen megkéred Simont, biztosan felvisz Pestre. A százados sovány arcán megrándult egy izom: — Ezredes elvtárs! Pataki beírt valamit a naptárba: — Nekem nem kell bizonyítanod semmit. Nem tudom, mit csinált a bátyád, de elásnám az emberismeretemet, ha nem lennék biztos benne, hogy te nem tudtál róla. Elmehettek. Az ezredes kinézett az ablakon a jelzőfényekkel szegélyezett kifutópályák felé, lassan felállt, kezet nyújtott a fiatal tisztnek, kezet fogott Simonnal is, és kinyitotta előttük az ajtót; * Erika kelletlenül harapott bele a második kaviáros-citromos karikába. Nem kívánja, de amíg majszolja, addig se kell felelnie, elég, ha mosolyog és rá-rábólo- gat az agyonkozmetikázott arcú nő szapora fecsegésére. Hiába, sehogy se jut eszébe, ki ez az öregedő dáma, hiába nézi meg újra és újra, hiába kutat az emlékezetében, képtelen kitalálni honnan kell ismernie. A felső fogsorában csak itt-ott lehet észrevenni pótlást, de az alsó fogsora egészben protézis. Itt a kert lampinos világításában csak nagy odafigyeléssel lehet észrevenni, hogy plasztikázott az arca a két szeme alatt, talán többször is felvarrták már a megereszkedett bőrét. — Jól hallasz, kedvesem? Nehéz túlkiabálni ezt a zenekart... — A fonnyadt, de a sok krém- lől mégis puhára ápolt kéz a tarka ernyőgomba alatt zajongó beat-gitárosok felé intett, akiknek aranybrokát apródruhái pikkelyesen csillogtak a rejtett, de irájuk irányított reflektor sugaraiban. Díszes gitárjaikon, nikkelezett dobjaikon lakkozott villanyorgonájukon is szikrázott a fény. Mind az öten nagy fekete szemüveget viseltek, s aki hirtelen odapillantott, könnyen hihette egy pillanatig, hogy vak zenészek játszanak a kert táncoló, ácsorgó vagy asztaloknál üldögélő vendégeinek. — Döbbenetes, akárhová nézek, csak kapkodom a fejem. Hogy az embereknek minimális önkritikájuk se legyen ... — Nézd ezt a szé- lehosszaegy gömböcöt — mutatott loppal balra, ahol Erika Szandai-Stauffernét vette észre, aki férjének egy festőkollégájába karolva kacagott —, az egész nő nem magasabb százhatvan centinél benne van a korban is, bár nem olyan mélyen, mint én, de azért mégis túlzás, hogy rövi- debb a miniszoknyája mint a tizenötéves lányoké. És hozzá ez a fehér harisnya! Vagy nem is fehér, világoskék, nem látom ebben a zavaros világításban. Na, és ez a divattervező, ez a Botos! Kérlek, ha egy férfi nem elég magas, ne hordjon redin- gotot, mert azt hiszik róla, hogy nincs lába, abszurdum, akár egy Toulouse-Lautrec a korcs lábaival és á szakállával! Akárhová nézek... Na, ez is! — bökött hosszú körmű hüvelykujjával egy szmokingos férfira, aki a bárpult felé igyekezett, ide-oda köszön- getve az ácsorgóknak akiket ki kellett kerülnie. — Ismered? Erika bólintott, és lenyelte a falatot, hogy felelhessen: — A Diamant kozmetikai gyár kereskedelmi igazgatója. — Hát kérdek... Szmokinghoz fehér garbó-pulóvert mégse vegyen fel egy ötvenéves férfi! És e; a Helga hogy megöregedett! A helyében nekem már nem lenne képem, hogy még mindig ba- letteznek. Nézd meg a farát, minden részvétem azé a táncosé, akinek ezt a súlyt kell emelgetnie. Egyáltalán, mit keres itt Helga? És színészek zenészele, Zorkóczy Olga is, odanézz, de rajta legalább nem látszik a kor, szerencséje van a hajával, ilyen világosszőke hajban nem látszanak az ősz szálak akkor sem, ha nem festeti. Ki az a sovány férfi ott mellette? Látod, szinte ez az egyetlen ember, aki mer szoanyirt és konzervatív lenni ebben a közegben. Ismered? — Nem, de megtudhatjuk. — Erika körülnézett. Észrevette Ku- novánt, intett, hogy lépjen közelebb egy pillanatra. — Albert, kérem, maga mindenkit ismer, nem tudja véletlenül, ki az a férfi Zorkóczy Olga mellett? Kunován húsos arca közel hajolt hozzá: — Kit kérdez, Erika? Ki az a Zorkóczy Olga? — Az a nagyon szőke zongoraművésznő — intett a szemével Erika abba az irányba, ahol a simára fésült skandinávszőke haj világított. — Azt a férfit kérdem, akivel beszélget. Kunován feltette vastag keretű diplomata-szemüvegét. — Á, látom. Ez egy Tatár nevű elvtárs, valahol a Miniszter- tanács mellett dolgozik. Azelőtt ügyész volt, ha jól emlékszem. — Köszönöm, Albert. Ne haragudjon, hogy zavartam. — Visszafordult a szomszédjához. Hallottad. A plasztikázott arcra affektált viszolygás merevedett: — Nem szeretem az ügyészeket. — De már fel is csillant a szeme. — Ezek minket fognak -felkérni. Nem bánom, egy táncot ... A két közeledő férfi közül az egyik Barabás... — Csókolom a kezét, tündöklő asszony! — hajolt meg Erika előtt. — Szabad? — Hosszan szájához szorította Erika kezét. — Végre egy lassúbb szám, nekem már nem való a big beat. A táncolóknak fenntartott kockaköves négyszög szélén szem- befordult Erikával: — Maga mindig tündöklő. .— összegombolta fehér szmokingját, s átfogta Erika derekát. — Maga pedig ismétlésekbe bocsátkozik — mosolygott rá Erika. — Ki kellene egészítenie a bókkészletét. Apropó, nem értem, mit keres itt ennyi művész, festők, szobrászok, zenészek, maga mint rendező, s a többi. Ez a garden party tudtommal a nálunk akkreditált külföldi kereskedelmi képviseletek miatt... Barabás bozontos szemöldöke összehúzódott. Gyakran csinál így a szemöldökével valaki elhitette vele, hogy ha összehúzza ezeket a szőrzeteket, mefisz- tóivá válik a képe. — Tündöklő lény maga még nem tudja, hogy minden árut megfelelően kell agyusztálni? Áru a film is, a hanglemez is, a festmény is, a porcelán nipp is, most felhajtottak bennünket a külföldiek elé, hadd lássák a derék európaiak, hogy kik állítják elő a kultúrcikk exportunk különféle tételeit. Mi vagyunk a díszes göngyöleg, persze csak a reklámdarabhoz mellékelve. — Legközelebb a méheket is felhajtják, akik az arckrémhez termelik a méhpempőt? — Na nem, a méhek, ők magasabb kategóriát alkotnak. A méhek nyugalmát nem szabad megzavarni mert csökkenni fog a pempőhozam. — Ügy érti, hogy magukat kevésbé kímélik mint a méheket? — hajolt hátra derékból Erika. — Minden alkotó annyit ér, amennyi konvertibilis valutát termel .. — Majd folytatom. Látom, nagyszerű színművészünk idebüvölődött az ön ragyogásától, asszonyom. Íme, a bálványozott Teleki Donát. — Asszonyom ... A magas, széles vállú színész meghajolt. Erika rámosolygott a merev-szép arcra: — Jó estét. — Elbocsátotta Barabást, és rátette kezét a színész vállára. — Régen láttam. — Én is régen láttam — búgott a mély hang, azzal a nyújtott hangsúllyal, amiről az egész ország megismeri. — Ahányszor olyan társaságban fordultam meg, ahől magával is találkozhattam volna, mindig kerestem, és mindig sikertelenül. (Folytatjuk) • Szűcs Lajosné — a lenes felmosórongy végjeit előállító gépnél.
