Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-08 / 133. szám
1977. június 8. • PETŐFI NÉPE 9 ZFelvételi előzetes II. Több fiatalt várnak a reál szakokra A reál tantárgyakhoz vonzódó középiskolás fiatalok jelentős része a műszaki, vagy a közgazdaságtudományi egyetemen szeretne továbbtanulni, A többszörös túljelentkezés miatt viszont gyakran a 17, sőt volt már rá példa, hogy a 18 pont nem elegendő a biztos bejutáshoz. Sok jól felkészült fiatal kimarad. Pedig ha tanárnak jelentkeznének eredményük alapján felvennék őket az egyetemek természettudományi karaira, vagy a tanárképző főiskolákra. Nagy a jelentkezési aránytalanság egy-egy felsőoktatási intézményen belül is. Dr. Moholi Károly, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója is megerősítette a fenti tényt: a matematikával kapcsolt szakokra évek óta kevesebben jelentkeznek, mint ahány fiatalt fel tudnának venni, ugyanakkor a humán szakpárokon rendszerint öt, hat, sőt nyolcszoros a túljelentkezés. — Az idén hányán jelentkeztek a szegedi főiskolára? — A tizenkilenc szakpárra az idén 768-an jelentkeztek, vagyis körülbelül kétszer annyian, mint a felvételi keretszám. Az. 1977/78-as tanév nappali tagozatának első évfolyamára ugyanis 372 fiatalt vehetünk fel a minisztériumi rendelkezés alapján, de meg kell mondanom, hogy ezt a számot valamennyivel túllépjük. — A Bács-Kiskun megyei fiatalok jelentkezéséről is konkrét tájékoztatást tudok adni: a nappali tagozatra 129-en jelentkeztek. A Bács-Kiskun megyei Tanáccsal való régi együttműködésünk értelmében évenként 70—80 diák kezdheti meg tanulmányait a főiskolánkon. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők többsége főiskolai hallgató lehet... — ... Mert egy bizonyos pontszámot el kell érni. — Természetesen. Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy a felvételiző diáknak hány pontot kell szereznie a bejutáshoz, mert ezt a minisztérium szakpáronként külön-külön határozza meg, s erről csak június közepe táján értesítenek bennünket. A korábbi évek alapján tájékoztatásul annyit: előfordulhat, hogy akik matematika-fizika szakra jelentkeztek, 12 ponttal felvesszük őket, de a magyar—történelem szakon a 17 pontosokból sem lesznek főiskolai polgárok. Érthető, hiszen a művelés—magyar, biológia—földrajz szakon többszörös a túljelentkezés. Ezért azt tanácsolnám azoknak, akik jövőre, vagy azután érettségiznek, hogy ne a túlzsúfolt helyekre pályázzanak, mert itt még a jó tanulók közül is sokan kimaradnak. — Bizonyára nem titok, a szóbeli vizsgán mindenkinek feltesznek majd egy olyan kérdést, amely a tananyaggal nem kapcsolatos. Mi lesz ez a kérdés? — Akik a felvételi vizsgán megfeleltek ugyan, de a sokszoros túljelentkezés miatt nem juthatnak be a tanárképző főiskolára, lehetőségük nyílik, hogy valamelyik tanítóképző intézetben folytassák tanulmányaikat, aminek számos előnye van, például az, hogy nem veszítenek évet... Valamennyi jelentkezőtől megkérdezzük, hogy amennyiben helyhiány miatt nem tudjuk felvenni őket, tovább akarnak-e tanulni tanítóképzőben? — Hányán jelentkeztek levelező tagozatra? — összesen 268-an kérik a felvételüket. Újdonság, hogy a minisztérium az idén először nem adott keretszámot a levelező tagozatosok felvételére, ami persze nem azt jelentiö hogy mindenkit felveszünk. Sőt, az idén nagyobb lesz a „rosta”, illetve magasabb a követelmény: a levelező tagozatra való bejutáshoz nem elegendő a tíz pont, a jelentkezőknek meg kell közelíteni a nappalisok szintjét. A csalódások megelőzése miatt mondom, hogy levelező tagozatra elsősorban a képesítés nélküli pedagógusokat, a gyárak, vállalatok, intézmények oktatási felelőseit, vagy azokat vesszük fel, akiknek továbbtanulását a munkaadó nyomós érvekkel indokolja. — Mikor felvételiznek a jelentkezők? — Mint ismeretes, a matematika, fizika, biológia közös érettségi és felvételi írásbeli vizsgák időpontja május 23—24-e volt. A többi tantárgyból a szegedi főiskolán június 24-én írásbeliznek a diákok. Magvarból, történelemből, orosz nyelvből központi, kémiából, mezőgazdasági ismeretekből, pedagógiából, földrajzból, valamint szlovák és román nyelvből helyi tételeket kapnak. A szóbeli vizsgára június 28—július 2. között kerül sor. Július 11-én ülésezik a felvételi bizottság, a jelentkezők július 15—16-án kapnak értesítést. — A diákokat és a szüleiket most természetesen elsősorban a felvételi vizsga érdekli legjobban. Sokan továbblépnek gondolatban. ha felveszik, kapnak-e kollégiumi elhelyezést? — Főiskolánk 1500 hallgatója közül mindössze ötszázharminc a kollégista. Sajnos, csak ennyi a helyünk. Azt mindenesetre ígérhetem, hogy az I—II—III-as kategóriába tartozó, alacsonyabb jövedelmű szülők gyermekei számíthatnak a kollégiumi elhelyezésre. — Köszönjük a beszélgetést. Tárnái László Tévékamerák Kiskunhalason — Megszálltak bennünket a televíziósok — közölték a városi tanács titkárságán, ahol egymás kezébe adták a kilincset a szerkesztők és riporterek. Egyszerre három stáb is leköltözött Kiskunhalasra. Az egyik ifjúsági osztálynak készített műsort, a másik a Kötöttárugyárban ütötte fel a székhelyét, a harmadik helikopterről, felülnézetben is megörökítette a csipkeváros látképét. Földreszállásuk után derült ki, hogy a rendező és forgatókönyvíró nem más, mint Lakatos Vince, aki ezúttal a tévének készít egyórás dokumentumfilmet, Halas a hatalmas — címmel. Az operatőr, mint mindig, most is fia: Lakatos Iván — Miért éppen Halast választották új filmjük témájául? — Nekem ez a város volt hatéves koromtól az otthonom — mondja Lakatos Vince. — Ismerem a múltját, tanúja voltam, hogyan lett igazi város, mindössze egy évtized leforgása alatt. Bár ez a fejlődés országos méretű, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy a vidéki városok közül Halas ugrotta a legnagyobbat. Az előbb megpillantottam a magasból Harkakötönyt, ahol régen egy lóistálló volt, amit iskolának használtak. Most egy szép kis falu létesült a helyén, a semmiből. Reméljük, a nézőknek sem lesz érdektelen, ha megtudják, miből és hogyan vált iparosodó, erőteljesen fejlődő várossá Halas, a hatalmas, ahogy még a kunok elnevezték. — Ezt megelőzően min dolgozott? — Tavaly készítettünk egy filmet, szintén a megyében, aSz elhagyott tanyai öregek életéről, Naplemente címmel. Talán hamarosan képernyőre kerül. Fontos feladat: a fiatalok munkára nevelése Polinszky Károly nyilatkozata A közelmúltban Szófiában rendezték meg a szocialista országok közoktatási minisztereinek II. konferencáját. A konferencia munkájának tartalmáról Polinszky Károly oktatási miniszter, a magyar küldöttség vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát: — Három nagy kérdéskört vitattunk meg. Elsőként a középiskola szerepét tekintettük át az ifjú nemzedék munkára nevelésében, a termelő munkára való felkészítésében. A küldöttségek vezetői részletes tájékoztatást adtak az országaikban folyó iskolai nevelőmunkáról, amelynek kiemelt területe a munkára nevelés, a szakmára való felkészítés, a pályaválasztás előkészítése. Hazánkban például 1951-ben 96 ezer diák, ma ennek több mint kétszerese jár középiskolába. Ugyancsak ez idő alatt alakult ki Magyarországon a szak- középiskolák hálózata. Felszólalásomban egyebek között arról szóltam, hogy a középiskolának — az általánosan képző középiskolának is! — ki kell alakítania a tanulókban a: munkára való készséget. Alapvető összetevői ennek a munkaszeretet, az általános műveltség életkornak megfelelő színvonala és bizonyos ismeret- és tapasztalatanyag a termelő munkában. A felszólalók többségének a véleménye megegyezett abban, hogy a tanulók munkára és pályaválasztásra való felkészítésének az oktató-nevelő munka folyamatában kell megvalósulnia Valamennyi tantárgy összhatásaként kell kifejleszteni az alapvető képességeket, készségeket, a helyes szemléletet. Természetesen jelentős szerepük van a technikai ismereteket nyújtó tantárgyaknak, a társadalmilag hasznos munka végzésének és pályairányítást elősegítő szakköri, iskolán kívüli munkának is. Mindez a korábbinál nagyobb mértékben tükröződik az elkövetkezendő években folyamatosan bevezetendő új iskolai dokumentumokban. □ □ □ — A második témakör az 1975- ös I. miniszteri konferencia óta eltelt időszak oktatásügyi változásait foglalta össze, őszinte érdeklődést keltettek a hazánkban folyó oktatáskorszerűsítési munkák, közöttük éppen az említett új pedagógiai dokumentumok. Miként nálunk, a szocialista országokban mindenütt előtérben áll napjainkban az óvoda iskolaelőkészítő szerepének növelése, a középfokú iskoláztatás általánossá tétele, a szakképzés "arányos fejlesztése, a szocialista nevelés-oktatás hatékonyságának tokozása, az átfogó tantervi korszerűsítés. □ □ □ A továbbiakban a szocialista országok közötti több oldalú együttműködésre vonatkozó rendezvénytervet beszéltük meg, készítettük elő. Ennek keretében — a kormány előzetes felhatalmazása alapján — megállapodtunk abban, hogy a közoktatási miniszterek III. konferenciájának hazánk lesz a színhelye 1979-ben. A III. konferencia „A tanulók marxista—leninista világnézetének alakítása az oktatás folyamán és a tanórán kívüli munka eszközeivel” című témakört tűzi napirendjére. (MTI) Kőolajkutatás céljából Vibrációs szeizmikus mérések kezdődnek A Petőfi Népe június 1-: — szerdai — számának 3. oldalán mutattuk be az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt által vásárolt, ún. vibrációs kocsikat, melyekkel legújabban a föld mélyét vallatják. A mostani felvételünkön is látható gépjárművekre szerelt hidraulikus vibrátorral keltik a kőolajkutatás céljait szolgáló rezgéseket. Ezek a vibrációk verődnek vissza a föld mélyén rejtőző szénhidrogén-szerkezetről. ' Emlékeztettünk rá, hogy mielőtt valahol olajért lefúrnának, azokon a területeken geofizikai kutatást végeznek. Szeizmikus méréssel jelölik ki azokat a pontokat, amelyek nagy valószínűséggel olajtároló „szerkezeteket” takarnak, s ott kezdenek próbafúrásokat. Ez ideig a föld mélyében előidézett robbantás keltette impulzusok hullámait „értékelték”, s aszerint jelölték ki a felderítő, kutatófúrások helyét. Utaltunk arra is, hogy nem mindenütt — lakott terület alatt meg egyáltalán nem — lehet megoldani az ilyen robbantásos mérést. Ehelyett alkalmazzák ma már a vibrációs eljárást, a szóbanforgó és ezúttal is bemutatott hidromechanikus működésű gépekkel, még pontosabban műszerrendszerrel. Ha ezek a robbantásos eljárásnál gyengébb jeleket keltenek is, az igen fejlett műszertechnika révén igen pontosak a mérési eredmények. Azon kívül pedig, hogy kiküszöböli a robbantást, jóval termelékenyebb és gyorsabb is ez a módszer. Ezekkel a berendezésekkel térképezik fel az országban még „fehér foltokként” számon tartott területeket. Kiskunhalas körzetében kezdték meg alkalmazásukat. Ezúttal — Kovács Kázmér bányamérnöknek, az OKGT Geofizikái Kutatási Üzeme V/77-es szeizmikus kutatócsoportja vezetőjének tájékoztatása alapján arról értesítjük Kiskunhalas város lakosságát, hogy a kőolajkutatást célzó vibrációs szeizmikus méréseket június 8-án, szerdán Halason is megkezdik. A munkálatok az említett napon a városon kívül indulnak, s előreláthatólag már aznap este, vagy csütörtökön a belterületre is sor kerül. Péntektől a mérés szünetel, s legközelebb 16-án, csütörtökön folytatódik úgy, hogy még azon a héten vasárnap befejeződik. Két útvonalon — észak—dél, illetve kelet—nyugati irányban — „mérik át” a várost. A sorra kerülő utcában az esti órákban, 9—10 óra körül végzik a rezgéskeltéseket a három járművel. A vibráció érezhető talajrezgést okoz, amit bizonyos mértékig átvesznek az épületek, s berendezések is. De nem olyan mértékben, hogy ezáltal kárt szenvednének. Azonkívül — természetesen — a vibrátorok működtetése során a Diesel meghajtású motorok zajt is keltenek, ami körülbelül megfelel egy Ikarusz erőteljes zúgásának. A rezgetés kezdete előtt, alkonyati 5—6 óra tájt ujjnyi vastag kábelt fektetnek ki, s ehhez csatlakoztatva — 5 méterenként — ún. geofonokat, rezgésérzékelő kis műszereket szúrkálnak le az úttest melletti gyepes részre. A műszerkocsi, amelyben egy beépített számítógép vezérli a terepi digitális felvevő szeizmikus berendezést —, szintén az úton fog állni. A rezegtetést 5—6 méterenként folytatják. A forgalmat nem zárják el, minthogy az útnak csak fél oldalát veszik igénybe a mérésekhez. A kivilágított járművek, berendezések azt is kizárják, hogy esetleg gátolnák a közlekedést. Arra azonban felhívta a figyelmet Kovács Kázmér bányamérnök, hogy 10 méteres körzeten belül ne közelítsék meg a berendezéseket a járókelők, — baleset elkerülése végett. Hasonlóképpen ne nyúljanak a mérőkábelekhez, műszerekhez. Miként az érintett utcák lakóihoz eljuttatott „Tájékoztató” is tudatja, a motorzaj, s az enyhe vibráció az emberek esti, illetve éjszakai nyugalmát kb. 1—1.5 óra hosszat fogja zavarni. A munkálatok során keltett vibrációk az épületekre káros hatást nem gyakorolnak. Amennyiben mégis károk állnak elő, azt a városi tanács műszaki osztályán kell bejelenteni, s az indokolt kárt az üzem az előírásoknak megfelelően rendezni fogja. Tóth István (Pásztor Zoltán felvétele.) Gyökértelenül Fővárosi lakótelep délelőtti napsütésben. Tízemeletes vasbeton toronyház, tövében magányos pad. öregek ülnek rajta. Kicsire összeszáradt, megkeseredett öregasszonyok, botjukra támaszkodó, gyámoltalan öregemberek. Tekintetük riadt, mindenbe be- lenyugvó, kérlelő, vagy kérlelhetetlen. Még azok is idegennek, számkivetettnek érzik magukat a lendületesen égnek törő vasbetontömbök között, akik idevalósiak, csak a régi, a szivükhöz nőtt kertes házat bontották le a fejük fölül. A leggyökértelenebbek mégis azok, akiket vidékről csalogatott a fővárosba a család ragaszkodása, leginkább önzése. Mint például T. K-nét is, aki eladta Kecskemét környéki szőlőjét, tanyáját, s a pénzzel együtt felköltözött a fiatalokhoz. Nem hívatlanul érkezett, főként nem üres kézzel. A gyerekek jól „számítottak”, kamatos kölcsön helyett ajándékba kapták lakásuk árának tekintélyes részét, csakhogy ráadásnak a mamát is. A néni arca szinte belesüpped, kendője fekete üregébe. Mióta felköltözött, leadott vagy tíz kilót, pedig azelőtt sem nyomott hatvannál többet, tetőtől-talpig felöltözve. Naphosszat kint ül a pádon. Fél hazamenni. Mint aki eltévedt, úgy bolyong a szőnyeg- padlós szobákban, hozzányúlni sem mer semmihez, mert nagy baj lenne abból ha kárt tenne valamiben. Egyre csak azt hajtogatja, hogy innét már csák a temetőbe van kiút. — A halál nekem már megváltás lenne — motyogja színtelen hangon. — Miért van úgy elkeseredve? Rámnéz. Szeme szinte kifakult, tekintete üres. Nem válaszol, öt elnémítja a kérdés, a többieket megélénkíti. A padtársak mind ismerik a történetét, a maguké sem sokkal különb, így megértik és pártolják egymást. — Szegény asszony ez —, tálalják elém fontoskodva, amit ők tudnak. — Elszedték mindenét és mit kapott cserébe? Még egy rendes fekhelye sincs. A konyhába betettek egy összecsukható vaságyat, azon alszik. Enni sem adnak neki. A menye nem vezet háztartást, nekik megvan a kosztjuk a munkahelyükön, az öregasszony meg nem érdekes. Talán abban reménykednek, hogy egy szép napon úgyis felfordul. Amilyen gyenge, nem sok kell hozzá. Végszóra megérkezik a mindennek, csak jónak nem mondott házaspár. A vállas, jólöltözött férfi kissé zavarba jön, amikor meghallja miről van szó, az asszonyt elönti a méreg. — Panaszkodott a vénasszony? — a hangja nem ígér semmi jót. — Bezzeg azt tud. Azt hiszi talán, hogy megvásárolt bennünket azzal a rongyos hetvenezer forinttal? Köny őrületből vettük magunkhoz, ez a színtiszta igazság. Mindegyre azt hajtogatta, mi lesz vele egyedül a tanyán? Azt sem vennék észre napokig, ha meghalna? Most meg mivel áll elő? Hogy neki mégis a tanyán volt jobb! Nem lehet rajta eligazodni. Ha szólunk hozzá, nem válaszol, ha nem szólunk, azért sértődik meg. Megsemmisítő pillantást vet az anyósára. Az még jobban ösz- szehúzza magát kisebb már nem is lehetne. Csend van. Mindenki elhallgat, egyetlen szó is olajat öntene a tűzre. Meg aztán ki láthat bele teljesen tisztán, a mások életébe? Ki tudja, talán T. K.-né is hibázott amikor eltépte a saját gyökereit? A tanyáján mégis ő volt az úr itt csak megtűrik. Ott egyedül volt magányos, itt harmadmagával. Az egyedüllét mellé a teljes kiszolgáltatottság megalázó helyzetébe is belekényszerült. Visszaút pedig nincs. A szociális otthonba sem mehet, hiszen van törvényes eltartója. Hányán kínlódnak még így, rajta kívül a fővárosban ? Nagyon sokan. Bár a fővárosi tanács illetékes osztályán nem vezetnek külön kimutatást a vidékről felhozott öregekről, azt pontosan tudják, hogy a budapestiek 23 százaléka idős, elérte, vagy meghaladta a nyugdíjkorhatárt. A szociális gondozásban részesülők száma nyolc esztendő alatt megkétszereződött, öt és fél ezerről tizenegyezerre nőtt. Ilyen nehéz helyzetben, hogyan tudnának törődni még azokkal is, akik elsősorban nem a fővároshoz hanem a családjukhoz kötődnek, illetve kötődnének. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mennyi idős, falusi ember bolyong a nagyvárosban árván, gyökértelenül. Számba ugyan még nem vette őket senki, de lépten-nvomon találkozhatunk tfelük. Céltalanul járkálnak, ülnek a padokon, kinéznek az ablakokon. Nem a házakat, a járókelőket nézik, valahol messzi jár a tekintetük. Ott, ahonnét elszakadtak. Megbarátkozni az új környezettel már nem tudnak, többségük a fiatalok Szokásait, életvitelét sem érti. összezavarodtak. Eddig csak azt tudták, hogy ott sem volt jó, ahol hétszámra a kutya sem kaparászott az ajtón, most azzal is tisztába jöttek, hogy itt sem jó. így sem jó. Hogy akkor mégis mi lenne a megoldás? Semmiesetre sem az. hogy, a szülők adják el mindenüket. számolják le a pénzt, aztán majd meglátjuk. Ne az érdek, hanem a tisztelet, megértés, teremtsen alapot a közeledésre. Késza'karva nem használtam azt a kifejezést, hogy szeretet. Ez vagy van, vagy nincs, nem lehet kierőszakolni. Sem pénzzel, sem mással. De már csak önmagával szemben is tartozik any- nyival az ember, hogy azt, aki felnevelte, nem hagyja teljesen magára ? Hosszú ideje figyelem a parkokban meghúzódó, a napsütötte tereken fekete árnyékként bolyongó öregeket. Ki mekkora terhet cipel a vállán, nem tudom. Egyet bizonyosan, az öregségét. A nagyvárosban még erősebben érzik hogy megöregedtek. És nincs semmi támasztékuk. Félrehúzódnak, lassan kocognak, hosszú, nehézkes szüneteket tartva a tovahömpölygő sorok szélén. Néha kegyetlenek és agresszívak. A félelem miatt. Mindentől félnek. Az üres szobáktól. Az üres napoktól, percektől, az elhasználódott életükön átsikló, őket egyetlen vonással keresztülhúzó tekintetektől, amelyek megerősítik bennük azt, amit úgyis tudnak. Megöregedtek. Rettegnek attól, hogy ők már nem jók semmire, nem kellenek senkinek. Pedig egyszer mindenki megöregszik ... V. Zs.