Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
\ / V 4 m PETŐFI NÉPE • 1977. június 1. Hamarosan egymás szavát is meghallják • Túri Julianna, aki 1974 óta dolgozik a fülsiketítő zajban, hamarosan megkapja a telep első korszerű automatáját. AZ ELMÉLET NAPI KÉRDÉSEI Történelmi tanulságok A mai forradalmi gyakorlat, a chilei tragikus események, a demokratikus forradalom nehézségei Portugáliában, a válságos politikai helyzet Franciaországban, Olaszországban és a kapitalista világ más országaiban szemléltetően tanúsítja, hogy sok tőkés országban a munkásosztály és szövetségesei előtt megnyílik a lehetőség, hogy mély demokratikus átalakításokat hajtson végre még a kapitalizmus keretei között. Ezek az átalakítások hidat alkothatnak a szocialista forradalomhoz, a hatalomnak a munkásosztály által történő kivívásához. Egészen természetes, hogy ezen az úton maga a forradalom és megközelítése között a határ nem abszolút, nem fejezhető ki pontosan időben, az átmeneti szakaszok sávjában „elmosódhat”. Aki még nem járt szövődében, az nem is tudja, mi a fülsiketítő zaj. A Pamutfonóipari Vállalat kiskunhalasi gyárának dolgozói viszont nap mint nap ott szorgoskodnak a halláskárosító éles kattogásban. A több gépes rendszerű munka mellett nem is lenne sok idejük szót váltani egymással, de most még egymás hangját sem hallják egész nap. Néha-néha intenek egymásnak, s máris sietnek a másik géphez.». Osztatlan lelkesedéssel olvasták a Textilélet című vállalati újságjukban a hírt, hogy „a Magyar Pamutipar ötödik ötéves tervében szereplő szövődéi rekonstrukció egyik intézkedéseként a kiskunhalasi szövődébe a régi mechanikai szövőgépek helyére automata gépeket szállítanak.” — Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattunk volna — mondja leplezetlen örömmel Van József telepvezető. — A géppark cseréje dolgozóink munkakörülményeit jelentősen javítja majd. Jelenleg nem irígylésreméltó a helyzetük, hiszen ezek a gépek rendkívül zajosak és nem is mondhatók korszerűnek. Az újak, az AT 175-ös szovjet automaták használatba vétele új állomást jelent telepünk életében. — A Textilélet csak rövid hírt adott a gépek cseréjéről. — Természetesen mi már ennél többet tudunk. Szilágyi János főművezető már napok óta az újpesti gyárban ismerkedik az új automata géppel. Egyet már a jövő héten lehoznak s amint felszerelik, Szilágyi János irányításával megkezdődik dolgozóink betanítása. A többi gépet is hamarosan letelepítik s bízunk abban, hogy az év végére már negyvenkét automata vesz részt a termelésben. A jövő év februárjára befejeződik a teljes géppark cseréje, s ekkor már a mostani 144 mechanikai szövőgép helyett a 72 új automatával szeretnénk dolgozni. — A termelésben mit jelent a korszerűsítés ? — Jelenlegi gépeinken 87 centiméter széles flanelt szövünk. Az automatákkal ennél szélesebb alapanyagokat állítunk majd elő, s ami a lényeg, a most készített, közismerten olcsó flanel helyett igényesebb, jobb minőségű alapanyagokat is tudunk szállítani társgyárainknak. És amiről már az elején is szóltam: az automaták közel sem lesznek olyan zajosak mint mostani gépeink. A beszélgetést követően rövid körsétát tettünk a szövőcsarnokban, ahol a telepvezető megmutatta azt a gépet, amelyik először „hagyja abba” a munkát. Csinos fiatal lány szorgoskodott a zakatoló masina és hét társa mellett. — Túri Julika itt tanulta a szakmát — mondja később az udvaron a telepvezető. — Az ő gépeit állítjuk le először, s helyükre kerülnek az automaták. Most pedig nézzünk el a tmk felé javasolja Ván József. Menetközben elmondta, hogy a munkakörülmények javítása mellett más módon is segítik a dolgozókat. . — A város központjában vásároltunk egy házat, most folyik a kisajátítási eljárás — újságolja. — Saját erőnkből hamarosan hozzálátunk egy új bölcsőde kialakításához, s a tervek szerint szeptembertől már harmincöt apróságnak tudunk itt második otthont nyújtani. A közel másfél millió forintos beruházásból jelentős részt vállaltak a szocialista brigádok is. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy Kunfehértón 375 négyszögöles telket vettünk, s ide hat-nyolc szobás üdülőt építünk. Miután ez nem megy máról holnapra, s mi szeretnénk minél előbb hasznát látni a telkünknek, elhatároztuk, hogy egy ideiglenes hétvégi házat készítünk. A beszélgetés közben megérkeztünk a tmk-műhely elé, ahol a brigád tagjai szorgalmasan dolgoztak egy vasváz összeállításán. — Ez lesz az ideiglenes üdülőnk — mutaja a telepvezető — a tmk-brigád tagjai állítják össze, jórészt hulladékányagból. Ez a házikó május végétől egyszerre két családnak nyújt védelmet az időjárás viszontagságai ellen, de a jövő nyárra még többen is lenn tölthetik a hétvégét, illetve üdülhetnek a kellemes tó partján. O. L. Ámde bármilyen fokozatos legyen is a fejlődés, mindig létezik ilyen határ. Ezt a határt a forradalmi ugrás, a folyamatosság megszakadása, a teljes hatalomnak a munkásosztály és szövetségesei kezébe való átkerülése, a társadalmi viszonyokban bekövetkezett fordulat jelzi. Az osztály harc elkerülhetetlen A jelenlegi viszonyok között olyan élessé vált az ellentmondás egyfelől a társadalmi termelőerők fejlesztésének szükségletei, a szociális és kulturális haladás szükségletei, másfelől pedig az állammonopolista viszonyok rendszere között, hogy a változások elkerülhetetlenek. De hogy milyenek ezek a változások és hogyan mennek végbe, azt az osztályharc dönti el. Napjainkban a kapitalizmus létére az új helyzethez, a reformokhoz való alkalmazkodás jellemző. Ámde ezeknek a reformoknak a tartalmát és funkcióit a nagytőke érdekében a társadalmi élet különböző területeire kiterjedő állammonopolista szabályozás medrébe szorítják. A kapitalizmus ideológusai és stratégái a rendszer korszerűsítését, a forradalmi átalakítások megelőzését célzó reformprogramokkal lépnek fel. Ennek a stratégiának az értelmét rendkívül szabatosan meghatározta Lenin, amikor azt írta, hogy a mai, „élenjáró”, képzett burzsoázia képlete: reformizmus a szocialista forradalom ellen. A polgári reformizmushoz csatlakozik a szociáldemokrata reformizmus. Igaz, a mai viszonyok között egy sor tőkés országban a szociáldemokraták olyan gazdasági és szociális követeléseket hangoztatnak, sőt részben meg is valósítanak, amelyek a dolgozók létérdekeit érintik. Ennek ellenére az általuk javasolt reformprogram nem kezdi ki a kapitalizmus pilléreit és végső soron a gazdaság és a társadalmi viszonyok állammonopolista szabályozásának továbbfejlesztésére irányul. A polgári és szociáldemokrata reformkoncepcióval ellentétben a kommunista pártok olyan reformstratégia mellett vannak, amely abból a feladatból indul ki, hogy a megérett gazdasági és szociális problémákat a dolgozók érdekében még a kapitalizmus viszonyai között konstruktív módon meg kell oldani, ugyanekkor nem téveszti szem elől a szocialista távlatokat. A kommunisták a társadalom forradalmi átalakításáért vívott harccal szoros kapcsolatban vizsgálják a reformokat. Engels a szociális reformokat a magántulajdon megszüntetésére irányuló előkészítő intézkedéseknek tekintette. Lenin azt a feladatot tűzte a forradalmi munkások elé, hogy a reformokat az adott rendszer talaján változtassák a proletariátus teljes emancipációja felé tartó haladó munkásmozgalom támaszpontjaivá. Azonban: bármilyen sajátos is legyen ez az út, bármilyen kedvező pozíciókat is érjen el rajta a munkásosztály a kapitalista rendszer keretei között, előbb- utóbb teljes nagyságában elkerülhetetlenül felvetődnek a szocialista forradalom gyökeres kérdései: a" hatalom és a társadalmi viszonyok kérdése. A forradalom gazdasági programja Bármely szocialista forradalom elkerülhetetlenül szembetalálja magát a gazdaság átalakításának bonyolult feladataival. Bármilyen fokozatos és szakaszos legyen is a gazdaság felszabadítása a nagytőke ellenőrzése alól és a szocialista termelési mód alapjának lerakása, ez a folyamat mindig harccal, elentmondásokkal, nehézségekkel jár. „Senki előtt sem titok — állapította meg V. I. Lenin —, hogy átmenetileg minden forradalmi mozgalmat óhatatlanul mindig zűrzavar, bomlás, rendetlenség kísér ... Kétségtelen, hogy a szocialista forradalmat nem lehet a népnek egy csapásra tiszta, sima, hibátlan formában odanyújtani.” » A kommunisták erőfeszítései a gazdaság átállításának a társadalom szempontjából legkevésbé fájdalmas olyan formáinak és módszereinek felkutatására irányulnak, amelyek nemcsak a munkásosztály érdekeit veszik figyelembe, hanem a kispolgárság számos rétegének, a városi és falusi középrétegeknek az érdekeit is. Ámde, mint ezt a chilei és portugáliai fejlemények szembetűnően bizonyították, a burzsoázia gazdasági szabotázzsal, „a tőkék menekítésével”, a termelésnek, a lakosság élelmiszer-ellátásának dezorganizálásával válaszol a forradalmi folyamat elmélyülésére. Ilyen feltételek között a munkásosztálynak a forradalmi fejlődés békés útján is fel kell használnia a hatalmi tényezőket a forradalom gazdasági programjának megvalósítására, elentmon- dást nem tűrő intézkedéseket kell alkalmaznia a szabotőrökkel szemben, a lakosság túlnyomó többségének érdekében ellenőriznie kell a társadalmi termelés és elosztás rendszerének működését. Főkérdés: a hatalom Valamennyi forradalom történelmi tapasztalata arról tanúskodik, hogy az ellenforradalommal való szembenállás politikai téren még élesebb formákban bontakozik ki. A reakció a forradalom békés fejlődése közepette is érvényesíti teljes befolyását és kapcsolatait, a reális hatalom minden eszközét annak érdekében, hogy lefékezze az előrehaladást, hogy megteremtse az idejétmúlt rendszer restaurálásának feltételeit. Éppen ezért minden forradalom csupán akkor ér valamit, ha meg tudja védeni önmagát, hangsúlyozta Lenin. Ez azt jelenti, hogy a forradalom bármely — békés vagy nem békés — útján a hatalom kérdése a fő kérdés. Ennek megoldása jelenti azt a határvonalat, amely a kapitalista társadalomban a forradalomhoz való közeledést elválasztja magától a forradalomtól, amely a szakítást jelenti ezzel a társadalommal. A szociális forradalom az osztályharc csúcspontja. Ezért a forradalmi politika, számos különböző formában megnyilvánulva, végső soron mindig arra irányul, hogy a munkásosztályt és szövetségeseinek tömegét felkészítse az osztályharc legélesebb formáira is. APN—KS J. Kraszin • tldvardi Balázs, Gulyás Mátyás és Szétesik Sándor lakatosok a hétvégi ház vasvázán dolgoznak, ök is szeretnének minél előbb kellemes órákat tölteni Kunfehértón. (Opauszky László felvételei.) A vezetés minden fokán A múltkoriban írtunk egy igazgatóról, aki szinte dicsekvő örömmel mesélte el az újságírónak, hogy bizonyos kérdésben az ő véleménye ellenére döntött a szűkebb vezetői környezet; magyarán — leszavazták. Ezért ő semmiképp se érezte sértve magát, sőt... A cikk megjelenése napján azt mondja egy ismerősöm. — Kényes fába vágtátok a fejszét, hallod-e... — No, ugyan!? — Hát, hogy jót is mertetek írni egy vezetőről. Mert nálunk, ugye, az a sikk, hogy a főnököket csak elmarasztalni lehet. Mi- nálunk mindig csak a beosztottnak lehet igaza. S ha valaki esetleg nyilvánosan merészel hangot adni — egyszerű dolgozó létére! — annak, hogy például az igazgatója is értelmes ember, — gyanússá válik társai előtt. — Azért mégsem ilyen sötét a vezetőkről élő kép. — Nana ... Olvass csak bele humoreszkekbe, böngészgess vicclapokban; a krokik, kariká- túrák túlnyomórészt a főnökökön kajánkodnak. — Ha van is ebben némi igazság —, a vezetőellenes demagógiának mindinkább bealkonyul. Az emberek — a vezetettek, beosztottak — egyre műveltebbek, tanultabbak, és nem ritkán saját bőrükön szerzett tapasztalatokból ébrednek rá, hogy jó, ha olyanra hallgatnak, aki érti a dolgát, s a vezető azért vezető, mert ahhoz megvan a nagyobb tudása és képessége. — Megint csak azt mondom: nana... Majd rálesek, mit duruzsolnak azok az egyre felvilágosultabb beosztottak az általatok megdicsért igazgatóról. Lehet, hogy még levelet is kaptok — persze névtelenül. Az írás visszhangja megcáfolta barátunkat. Más. Nagyvállalat igazgatójának vagyok útitársa a gépkocsin. A sajtó is szóbajön. — A sajtó... Á, inkább nem is mondok semmit. — Már miért nem? — Mert szerintetek — de sokszor így van vele a rádió, s a tévé is — a vezetőknek nem lehet igaza. — Ezt meg hogy érted? — Ha már kihozza a szó... A minap is kimegy az újságíró egyik munkahelyünkre, meginterjúvolja az első útjába eső brigádvezetőt, aztán a kéznél levő brigádtagot. Miért vannak késésben ezzel meg ezzel a munkával? — ez a nagy kérdés. A dolgozók nagy ,',harcosan” el is mondták: azért, mert nincs ilyen gép, meg olyan berendezés. Bezzeg, ha rajtuk állna, már lenne, s akkor... A riporter pedig minden kontroll nélkül, a „demokratizmus” jegyében egy az egyben megírta a hallottakat... Ti pedig le is közöltétek. Hát hogyne. Két legyet is ütöttetek egy csapásra: egyrészt „érdekesebb” lett a lap egy „kemény bírálatot” tartalmazó cikkel, másrészt bemutathattátok, milyen kendőzetlenül odamondanak ma már a munkások ... Akik ugye egytől-egyig zseniálisak, tisztán látók, csak a vezetésben ül csupa dilettáns, szűkagyú. Mert mire is következtethetne másra az olvasó, amikor fehéren-feketén tájékoztatják, hogy lám, a kétkezi melósok milyen világosan tudják, mit kellene tenni, csak azok a tompa eszű Vezetők nem jönnek rá ... Holott, ha az újságíró nem sajnálja a fáradtságot, és felkeres valamelyikünket a vállalat- vezetésből, informálódott volna arról is — mi az oka —, nem is egy van pedig! —, hogy nincs ez a gépsor, meg az a berendezés. Jóllehet megvan rá a pénz, meg is rendeltük, csak... Az egyiket két év múlva kaphatjuk meg, a másikat talán még akkor se... Eh! — minek is beszéljek ... A vezetőnek úgy sincs igaza... Már a számon volt a sztereotip riposzt, hogy azért van ott náluk a vállalatnál egy-két „lyuk” a demokratizmuson, hiszen azért nem egészen marasztalhatok el a munkások — a riportban megszólalókra gondolok —, ha abban a gépbeszerzési kérdésben annyira tájékozatlanok. Mert a semmit-nemtudás csiholta ki belőlük a szókimondó véleményt, miszerint „ha rajtuk állna”. De gyorsan „visszanyeltem” a túl egyszerű viszontvágást. Eszembe villant tudniillik, hogy a nagyvállalat számos fórumán hallottam már az igazgatót a mindannyiukat közösen érdeklő, a kollektíva egészének fájó gondokról, számításaikon kívül hirte- telen feltornyosuló nehézségekről beszélni. Szólt ő egyszer az úgynevezett „vezérkarnak”, másszor a hatalmas vezetői mechanizmus számos grádusán tevékenykedő „törzseknek”, középvezetőknek, szocialista brigádok irányítóinak. Mondhatni, igen nagy tehetséggel — szemléletes, világos tárgyiassággal beszélt a legkomplikáltabb közgazdasági összefüggésekről is —, természetesen a helyi gyakorlat érzékletes példáival, adataival. A „kívülálló” önkéntelenül azt gondolta magában: „Ha ezt ilyen természetes észjárással közvetítik .lefelé’ a kétkezi munkásokig, holtbiztosán gondolkodásra és felelősségteljes tettekre serkent mindenkit”. Ilyen fontos információt, mint a gépállomány fejlesztése tőlük független zökkenőinek ismertetése, semmi szín alatt nem hagyhatott ki. Mégis — miért nem tudtak mindarról semmit az egyoldalú információra épült újságcikk munkás szereplői? Több mint valószínű, azért, mert nem is hallottak róla. Miért? Mert nem mondták el nekik azok a közvetlen vezetőik, akik pedig precíz tájékoztatást kaptak esetleg pont a nagyvállalati igazgató, vagy a környezetében dolgozó valamelyik „vezér” beszámolójából. Mert van ám — föntebb, s lentebb egyaránt — olyan vezetői szemlélet, amelynek egyik csökönyösen megmaradt vonása, hogy amit tájékoztatásként feljegyzetelnek egy-egy — irányítóknak szóló tanácskozáson —, pont a kényes, az embereket nyugtalanító ügyekben — „hadititokként” kezelik. Ügy vannak vele, hogy arról nekik, mint vezetőknek tudniok kell —, de lefelé már nem szivárogtathatják. Gondoljuk csak el: ha a vezetői hierarchia fokain, a „csak nekem van jogom erről tudni” tévhie- delemből mindig csak „egy-egy kicsi” marad vissza „hadititokként” a felvilágosításokból, —, mire a közvetlen munkahelyre, a gép, a munkapad mellé ér —, szinte csak utasítás marad belőle: „Odafent azt parancsolták, hogy ezt meg kell csinálni!” — Hogy az intézkedésekkel kapcsolatban bizonyos „miért”-ek is felmerülnek az emberekben, kit érdekel... Másképp aligha találkoznék az újságíró a példánkban felhozott mértékű tájékozatlansággal — esetenként — azokon a dolgozói szinteken, ahol végeredményben minden eldől. Tehát az következik mindebből, hogy a vezetés különböző posztjain ki-ki teljesítse tájékoztatási kötelezettségét. Mert minél „több lépcsőfokon intézik ezt csak felében-harmadában, a brigádtagok közt már igen szegényes kép lesz azokról a tudnivalókról, —, amiknek az ismeretére üzemi alkotmány előírta joguk van. Mert ugye, azt azért normális ésszel, nem lehet kívánni, hogy mondjuk a több ezer embert foglalkoztató nagyüzem igazgatója egyenként ellenőrizze minden embernél, vajon informálták-e őket mindarról, amit ő vezetői fórumok során — továbbadásra — elmondott. Hiszen a legfelső vezetőnek van éppen elég dolga. Többek közt — beosztásánál fogva — az általa irányított nagyvállalat távlataival, a gazdálkodás stratégiájával, taktikájával, kell foglalkoznia. Hogy eszerint mérlegelve a mai és holnapi lépéseket —, vezetőtársaival a leghelyesebb döntésre jusson ... Hogy — szintén „többek között” — öt év múlva is legyenek képesek olyan új termék gyártására átállni, amely hozza a megrendeléseket ... Már pedig — miként a Petőfi Népében is olvashattuk nemrégen — jelenlegi 12,5 órás átlagmunkanapjuknak mindössze 10 százaléka jut éppen e legfontosabb irányító tevékenységre. Annyi irányba leterheltek az ilyen vezetők. Tóth István Traktor a faiskolában • A Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság új hidastraktort vásárolt. A francia gyártmányú traktort a faiskola csemetéinek talajmunkáinál használják. A gazdaság teljesen gépesítette a 120 hektáros faiskola művelését. Tavaly 900 ezer oltványt készítettek. (MTI-fotój Fehérváry Ferenc felvétele — KS.) Űj híd Újvidéken Már épül az új dunai híd, amely Újvidéket a folyó másik partján levő Szremszka Kamenicával köti majd össze. Az „Október 23” nevű új híd hosz- sza 1300 méter, magassága 27 méter lesz. A szerémségi oldalon 400 méter hosszú alagutat építenek. Ez köti majd össze a híd forgalmát a jövőben megépítendő Újvidék —Maradik közötti autópályával. Az új híd fő tartóoszlopainak fesztávolsága több mint 350 méter lesz és Európa legnagyobb hidjai közé tartozik majd. Építését 1980- ban fejezik be. (BUDAPRESS TANJUG)
