Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-04 / 130. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1977. június 4. események sorokban PRÁGA GENF ÜJ-DÉLHI Morardzsi Deszai indiai mi­niszterelnök csütörtökön — egy argentin turistacsoport előtt — ismét megerősítette, hogy India tartózkodni fog atomfegyverek gyártásától. (AFP) pfkincT ____________________ A Kínai Népköztársaság hon­védelmi minisztériuma csütörtö­kön este, az országos népi gyű­lés épületében fogadást adott a Vietnami Szocialista Köztársaság katonai delegációjának tisztele­tére, amely Vo Nguyen Giap tá­bornoknak, a Vietnami Kommu­nista Párt KB PB tagjának, a minisztertanács elnökhelyettesé-^ nek, nemzetvédelmi miniszter­nek a vezetésével tartózkodik Pekingben. (Üj Kína) KHARTOUM Az Al-Szahafa khartoumi na- ilap pénteken jelentette, hogy laafar Nimeri szudáni államfő asárnaptól egyhetes hivatalos itogatást tesz a Kínai Népköz- ársaságban. (Reuter) iEJRŰT Nimeri szudáni elnök az A1 »zajjad libanoni hetilapnak adott nterjújában gyakorlatilag elis- nerte, hogy Szudán katonailag beavatkozik Etiópia belügyeibe. relenleg — mondotta — Szudán .háborús viszonyban áll” Etió- nával. HADRID _______________ Fa hd Ibn Abdul Aziz szaúd- urábiai herceg, első miniszterel- iök-helyettes pénteken befejezte láromnapos hivatalos spanyol- országi látogatását és elutazott Madridból. A trónörököst a re- »ülőtéren Spanyolország királya, valamint kormányfője búcsúz- :atta. (Reuter) KAIRÓ Érdekképviseleti iroda Havannában és Washingtonban Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök csü­törtökön este hazaérkezett Irak­ból, ahol hétfőtől kezdve hiva­talos látogatáson tartózkodott Ahmed Hasszán Al-Bakr-nak, az Iraki Köztársaság elnökének, az Arab Üjjászületés Szocialista Pártja (Baath) regionális vezető­sége főtitkárának meghívására. HAVANNA Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti: A Kubai Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok kor­mányainak képviselői által május 30-án New Yorkban kicserélt jegyzékek értelmében, egyazon időben, Svájc havannai nagykö­vetségén amerikai egyesült ál­lamokbeli, és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság washingtoni nagykövetségének kubai érdek- képviseleti irodát nyitnak — je­lentette be közleményben pénte­ken a Kubai Köztársaság kül­ügyminisztériuma. A megállapodás — hangzik a közlemény — lehetővé teszi a két ország kormányai között kapcso­lattartást és a két ország állam­polgárai számára a konzuli ügyek folyamatos, szélesebb körű ellá­tását. Ezt a lépést mind a svájci, mind a csehszlovák kormány jó­váhagyta. A jegyzékeket Pelegrin Torras kubai és William H. Luers ame­rikai külügyminiszter-helyettes cserélte ki. (MTI) A hadászati támadófegyvi rzet- rendszerek korlátozásával foglal­kozó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség pénteken megtartotta soron kö­vetkező ülését. (TASZSZ) Kádár János fogadta a Perui Kommunista Párt főtitkárát Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első tikára pénteken fogadta a hazánkban tartózkodó Jorge del Pradot, a Perui Kom­munista Párt főtitkárát (képünk). A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szellemé­ben tartott találkozón tájékoz­tatták egymást pártjaik tevé­kenységéről, véleménycserét foly­tattak a nemzetközi helyzet, va­lamint a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Hangsúlyozták a test­vérpártok együttműködésének, a kommunista mozgalom egysége erősítésének fontosságát. Megerő­sítettél^ szolidaritásukat a Latin­Amerika demokratikus átalaku­lásáért az imperializmus, a fa­sizmus ellen küzdő népekkel, a hazafias, demokratikus erőkkel. Áttekintették a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a Perui Kommunista Párt hagyományo­san jó kapcsolatait, és megálla­podtak a két pártnak a proletár internacionalizmus elvein alapuló együttműködése továbbfejleszté­sében. Támogatják a két ország­nak a békés egymás mellett élés szellemében fejlődő kapcsolatait, amelyek a két nép javát és a bé­ke megszilárdítását szolgálják. A találkozón jelen volt Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. (MTI) Befejeződött az Észak-Dél-konferencia Iszmail Fahmi egyiptomi mi­niszterelnök-helyettes, külügy­miniszter megerősítette, hogy „Egyiptom, Líbia és Szíria há­romoldalú államszövetsége vál­tozatlanul létezik”. A külügymi­niszter a pénteki egyiptomi la­pokban ismertetett nyilatkozatá­ban hangsúlyozta: „Sohasemfog­juk tűrni, hogy felelőtlen tettel bárki is csorbát ejtsen e szövet­ségen”. PÁRIZS Féléves előkészítés, másféléves tanácskozás, majd négy nap és négy éjszaka tartó kötélhúzás után pénteken hajnalban negyed háromkor megszületett a fejlett tőkés országok és a fejlődő or­szágok párizsi értekezletének zá­róokmánya. Noha egyik tábor sem érte el egyetlen alapvető célkitűzését, sem, mindkét olda­lon megkönnyebbüléssel fogad­ták, hogy legalább a nyílt ösz- szeomlást sikerült elkerülni és bizonyos konkrét részeredmények is születtek a maratoni megbe­szélés-sorozaton. Az értekezlet befejezését köve­tően, az éjszakai órákban tett nyilatkozataikban a résztvevők eltérő hangot használtak. Patter­son jamaicai külügyminiszter például elégtelennek minősítette az eredményeket. A legelégedet­tebb hangon természetesen az értekezletet kezdeményező Fran­ciaország képviselője, Guiringaud külügyminiszter nyilatkozott: szerinte a résztvevők pozitív eredményeket értek el. (MTI) t A 3653 napos háború % JÚNIUS 5.: Környezetvédelmi világnap Tíz ESZTENDŐ telt el az 1967 júniusában lezajlott harmadik arab—izraeli összecsapás óta, amelyet hatnapos háborúként em­lít korunk krónikája. Az elneve­zés azonban mégis csalóka. Igaz, maga a villámháború nem vett igénybe több időt, de következ­ményeiben még mindig nem ért véget. Ezért nem túlzás a három szökőévet is magábafoglaló évti­zed távlatából 3653 napos háború­ról beszélni. Jóllehet a múló évek alatt nem kevés történt, újabb válságok robbantak ki. sőt a ne­gyedik háborúra is sor került — a törékeny tűzszüneteket tovább­ra sem váltotta fel tartós békeál­lapot, várat magára az átfogó ren­dezés. A közvetlen előzmények ma már minden részletükben jól ismertek. 1967 májusában az izraeli csapat­mozdulatok Szíriát fenyegették: Damaszkuszban akkor, bonyolult belső csatározások után, haladó irányzatok kerekedtek felül. A nasszeri Egyiptom, szövetségesi kötelezettségeinek megfelelően, támogatni kívánta Szíriát. Erre azonban gyakorlatilag nem volt lehetősége, miután az egyiptomi— izraeli tűzszüneti vonalakon ENSZ-csapatok elválasztó „élősö­vénye” állt. Kairó a világszerve­zet kéksisakosainak visszahívását kérte, majd az ENSZ-katonák tá­vozása után kiterjesztette felség­jogait. ami az akabai-öbölben és a Tiran-szorosban áthaladási tilal­mat jelentett az izraeli zászló alatt közlekedő hajókban. Egyiptom lé­pése nemzetközi jogi szempontból támadhatatlan volt, de az arab országok nem készültek fel kellő­képpen egy ilyen jelentős intéz­kedés politikai, diplomáciai és ka­tonai következményeire. Izrael elérkezettnek látta az időt a támadásra,/ s miközben elterelő mozdulatokat tett. június 5-én reggel váratlanul megsemmisítő csapást intézett az egyiptomi re­pülőterek ellen, s három fronton megindította a harcokat. Az ag­resszió ténye vitathatatlan volt. Ám lélektani hibák, s néhány arab vezető szélsőséges kijelenté­sei kétségkívül megkönnyítették az igazi szándékok elkendőzését, megzavarták a nemzetközi közvé­lemény egy részének tisztánlátá­sát. A ^HARMADIK HÁBORÚ lé­gesen különbözött az első két arab —izraeli konfliktustól. 1948 tava­szán nem utolsósorban az angol— amerikai ellentétek húzódtak meg a harcok mögött. Az angolok az akkori reakciós arab monarchiá­kat. az amerikaiak Izraelt támo­gatták, így reméltek betörést a fontos térségbe. 1956 őszén a szue­zi háború idején — a csatorna-ál­lamosítást követően — már válto­zott a felállás. Nagy-Britannia és Franciaország segítette Izraelt, a szocialista országok lehetőségeik­hez képest szolidaritást vállaltak a veszélyeztetett Egyiptommal, míg Washington a kivárás takti­káját alkalmazta. 1967 nyarán az angolok és a franciák a szemlélő­dök közé szorultak, az Egyesült Államok nyíltan Izrael pártját fogta, míg a Szovjetunió az anti- imperialista harcot vívó arab rendszereket segítette. (Így tett felelősségének tudatában, s az an- tiimperialista ügy érdekében ak­kor is, ha az arab országok poli­tikájában, vezetésében nem kevés ellentmondás és következetlenség nyilvánult meg.) Izrael három célt tűzött maga elé a villámtámadással: megdön- teni a progresszív arab kormányo­kat; megsemmisíteni a birtokuk­ban levő korszerű fegyverzetet, hogy két-három évtizedig saját fölényét biztosíthassa; arab terü­letek megszállásával jobb straté­giai feltételek közé jutni. A leg­fontosabb célkitűzést nem érhette el, a haladó arab rendszerek meg­maradtak. (Ez érvényes máig, no­ha a nasszeri Egyiptomot egy erő­sen jobbra tolódott rendszer vál­totta fel — viszont Algériától Dél- Jemenig, Iraktól Líbiáig jelen vannak több-kevesebb következe­tességgel egy haladó vonulat or­szágai.) A szocialista országok siettek pótolni a védelmi eszközö­ket. aminek legjobb bizonyítéka a későbbi, negyedik háború alaku­lása 1973 októberében. Területi célját azonban elérte az izraeli ve­zetés, jelenleg is kiterjedt arab földeket tart megszállás alatt. Érthető, ha a közel-keleti vál­ság központjában a megszállt arab területekről történő izraeli kivo­nulás sürgetése áll. Ez a kulcskér­dés, hiszen visszaállítaná az ere­deti határvonalakat, lehetőséget adna a palesztin állam kialakítá­sára, s megnyitná az utat a béke­kötés. a térség országainak köl­csönös elismerése, a termékeny együttműködés előtt. Az ENSZ VIETNAM—AMERIKA Újabb ülés Párizsban Baracs Dénes, az MTI tudósí­tója jelenti: Három és fél órát tartott pén­teken a vietnami—amerikai tár­gyalások újabb ülése. A tanács­kozás befejeztével a két fél elha- tároztar hogy később megállapí­tandó időpontban és helyen foly­tatják a megbeszéléseket a két ország kapcsolatainak normalizá­lásáról. A vietnami—amerikai tárgya­lások májusban kezdődtek a VSZK párizsi nagykövetségén, és két ülés után csütörtökön és pén­teken folytatódtak az Egyesült Államok párizsi nagykövetségén. A vietnami küldöttséget Phan Hien külügyminiszter-helyettes, az amerikait Richard Holbrooke külügyi államtitkár vezette mindkét alkalommal. A mostani „menetben” a VSZK küldöttsége listát adott át az amerikai félnek húsz, Vietnam­ban — a háború idején eltűnt — amerikai katona nevével. Ezeknek a katonáknak hamvait a közeljövőben, később megha­tározandó keretek között, átad­ják az amerikaiaknak. A két küldöttségvezető a tár- lások után, az amerikai nagykö­vetségről távozóban az újságírók kérdésére válaszolva megjegyez­te, hogy vannak még nézetelté­rések, amelyeket meg kell oldani. Rhodesia visszavonul A hírügynökségek egybehang­zó jelentése szerint pénteken a rhodesiai csapatok visszavonul­tak Mozambik területéről. A hírt a szembenálló felek szóvivői is megerősítették. Maputóban a népi felszabadí- tási fegyveres erők szóvivője be­jelentette, hogy a mozambiki hadsereg egységei — visszavonu­lásra késztették a támadókat. Mint mondotta, a mozambiki erők egészen a határig üldözték az ag- resszorokat és közülük többet foglyul ejtettek Ian Smith, a fehértelepes kor­mány miniszterelnöke kijelen­tette: a rhodesiai támadás által kiváltott nemzetközi felháboro­dás a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, Dr. Korom Mihály Romániába utazott Dr. Korom Mihály igazságügy­miniszter pénteken — küldöttség élén — hivatalos látogatásra Bu­karestbe utazott a Román Szo­cialista Köztársaság igazságügy­miniszterének meghívására. A de­legáció tárgyalásokat folytat a magyar—román jogi kapcsolatok továbbfejlesztéséről, s tanulmá­nyozza az igazságügyi szervezet működését, a törvényalkotás és az igazságszolgáltatás gyakorla­tát Romániában. (MTI) Biztonsági Tanácsa, s a közgyűlés ennek jegyében hozta meg dönté­seit valamennyi megszállt terület visszaadására, ezért nem szűnő követelés az 1967. június 4-i vo­nalak visszaállítása a nemzetközi konferenciákon, tárgyalásokon. Az annyira esedékes genfi békeérte­kezlet, amint eit a Szovjetunió több elvi állásfoglalásában leszö­gezte, ugyancsak e vágányon in­dulna el. Sajnos, Washington és Tel Aviv részéről változatlan me­revség és makacsság mutatkozik, sőt az utóbbi időszakban még bo­nyolultabbá váltak a viszonyok. Elegendő az amerikai recept sze­rinti békerendezés elgondolásaira utalni, amelynek útját a sinai megállapodás és a libanoni belvi- szály jelezték; aktivizálódott a Szaúd-Arábia vezette reakciós arab „olajtömb”; az izraeli válasz.- tásokon pedig az a Likud-tömb győzött, amely ellene van minden visszavonulásnak Nyugat-Jordá- niában. AZ EMLÉKEZÉS tehát nem egyszerű visszautalás valamilyen lezajlott történelmi eseményre, ha­nem kötődik a jelen politikai csa­táihoz. Mindazok, akik szembe- szállnak az imperialista tervekkel a júniusi háború következményei­nek végleges felszámolását, a gen­fi békeértekezlet keretében törté­nő átfogó rendezést sürgetik. A szocialista közösséggel együtt mi is ezt tartjuk a legfontosabb teen­dőnek. s amint eddig, a jövőben is cselekvő együttérzéssel támo­gatjuk az arab országok antiim- perialista fellépését. A hatnapos háború után ideje, hogy befeje­ződjék a „3653 napos háború” is... (KS) A Hazafias Népfront országos környezetvédelmi munkabizott­ságának kezdeményezésére pén­teken az Országos Természetvé­delmi Hivatalnál tudományos ta­nácskozással emlékeztek meg ar­ról, hogy öt évvel ezelőtt Stock­holmban tartott környezetvédel­mi nemzetközi konferencián jú­nius 5-én — e konferencia első napját — környezetvédelmi vi­lágnappá nyilvánították. Rakonczai Zoltánnak, az Or­szágos Természetvédelmi Hivatal elnökének megnyitója után dr. Anóthy Ferenc akadémikus, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora méltatta a kör­nyezetvédelem nemzetközi jelen­tőségét, a hazai eredményeit és szólt a további sürgető teendőkről. Előadásának központi gondolata volt, hogy a környezetvédelem mindannyiunk közös ügye. A kör­nyezetvédelmi világnap — mint mondta — az önvizsgálat napja is, az emberiség és a természet kölcsönhatásának önvizsgálatáé, az eredmények számba vételének, a tennivalók kijelölésének, a konkrét védelmi cselekvés és az erre való serkentés napja. A szó szoros értelmében életbevágó kérdésről, tényezőkről van szó: a levegőről, a vízről, a termőföld­ről — pontosabban: ezek tiszta­ságának megőrzéséről, illetve megteremtéséről. Hazánkban a környezetvéde­lemmel kapcsolatos munka több mint négy évtizeddel ezelőtt,' 1935-ben kezdődött, amikor meg­alkották az első történyt az er­dők védelméről és létrehozták a Miután előző nap Genovában és Milánóban követtek el fegy­veres merényletet vezető újság­írók ellen, pénteken Rómában a tv-híradó főszerkesztője, Emilio Rossi ellen követtek el merényle­tet. A televízió (RÁI-tv) székháza előtt két fiatal terrorista — egyi­kük nő — támadta meg a gyalo­gosan közeledő főszerkesztőt és automata pisztolyból két teljes sorozatot lőtt ki rá. Rossi több golyótól találva súlyosan megse­besült a. lábán, A terroristák há­borítatlanul elméneküitek és nyomuk veszett. A genovai lap helyettes főszer­kesztője és Montanelli, a milá­nói II Giornale főszerkesztője el­leni merényletet a „Vörös brigá­dok” nevű terrorszervezet vállal­ta magára. „A kapitalizmus bér- tollnokainak” bélyegezte a két jobboldali újságírót egy dema­góg jelszavaktól hemzsegő pro­vokatív sokszorosított iratban, amelyet egy telefonfülkében he­lyeztek el. Milánóban pénteken felgyúj­tottak egy újságkihordó furgont, Firenzében pedig robbanószerke­zetet helyeztek el két újságíró gépkocsija alá. A pénteki újabb merénylet ANKARA Ambrus István, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Kishíján elmaradt a június 5- re, holnapra előrehozott török- országi választásokat megelőző kampány legérdekesebb esemé­nye: Buelent Ecevit péntek dél­utáni istanbuli nagygyűlése. Demirel kormányfő ugyanis magánlevélben értesítette a leg­nagyobb ellenzéki párt vezérét arról, hogy a biztonsági szervek, rendelkezésére álló információk szerint merényletet készítenek elő Ecevit ellen az istanbuli Tak- sim téren, amely a május elsejei 38 halálos és közel háromszáz se­besült áldozatot követelő vérfür­dővel vált hírhedtté világszerte. A török miniszterelnök meglepő tájékozottságot árult el a terve­természetvédelmi tanácsot. 1961- ben nálunk alakult meg Európá­ban elsőként önálló, közvetlenül a kormány alá rendelt hatóság­ként az Országos Természetvé­delmi Hivatal. Munkáját, ered­ményeit jelzi, hogy óriási termé­szeti értékeket vett védelem alá: sok ezer hektár természeti terüle­tet, pótolhatatlan geológiai kép­ződményeket, növényzeti ritka­ságokat, különféle madárfajokat. Védett terület lett a Hortobágy, a Balaton, a Duna-kanyar, a Ve­lencei-tó, a Mátra- és a Bükk- hegység sok-sok szemgyönyör­ködtető része. A Tudományos Akadémia is csatlakozott az UNESCO által meghirdetett nem­zetközi bioszféra-kutatási prog­ram munkálataihoz. A főváros­ban az emberi környezet védel­mének megóvása, tisztítása érde­kében hozták létre 1965-ben a budapesti levegővédelmi bizott­ságot. Nagy vívmánya a környe- zetvédelemriek, hogy a vele kap­csolatos teendőkről, magatartási szabályokról törvény született 1976-ban. Jelentős részt vállal a környe­zetvédelem társadalmi program­jából a népfrontmozgalom. A maga eszközeivel — felvilágosító, nevelő- és propagandamunkájá­val — igyekszik ráirányítani a közvélemény figyelmét termé­szetvédelmi környezetünk meg­óvásának fontosságára, szervezi, koordinálja a hatóságok és kü­lönféle szervezetek, serkenti az állampolgárok cselekvését kör­nyezetünk védelméért az ember és a természet harmonikus kap­csolatának kialakításáért. (MTI) megdöbbenést váltott ki minde­nütt: nyilvánvaló, a magát szél­sőbaloldalinak álcázó terroriz­mus újabb vad hulláma önti el Olaszországot, ezúttal a sajtót, az újságírókat véve célba. Paolo Grassi, a RAI elnöke ki­jelentette. „A merénylet nem egy újságíró ellen irányult, hanem a rádió és tv egész intézménye el­len. A megfélemlítésnek nem szabad engedni...” Az olasz új­ságírótársadalom egyöntetű elíté­léssel és tiltakozással reagált a merényletekre. Azok a zűrzavar és feszültség fokozását, a sajtó megfélemlítését célozzák — mu­tattak rá. Az OKP rendkívül aggasztó­nak ítéli meg a helyzetet. Nem lehet kétséges, az újabb esemé­nyek után, hogy szervezett, irá­nyított, átfogó stratégia keretébe illeszkedő és a' légkört kiszámí- tottan mérgező terrorcselekmé­nyekről van szó, amelyek kiúju- lása összefüggésbe hozható azzal, hogy a közös kormányprogram­ról folyó pártközi tanácskozáso­kon egyre inkább körvonalazó­dik a megállapodás lehetősége a kereszténydemokrácia és a bal­oldali pártok, köztük a kommu­nisták között. (MTI) zett merénylet részleteit illetően, beleértve a pontos helyszínt és a gyilkos fegyver gyártmányát is. Az ellenzéki vezér így joggal tette fel a kérdést legfrissebb választási beszédében: a kor­mány vezetője, egyben a bizton­sági szervek korlátlan ura miért nem intézkedik, magánjellegűnek minősített üzenetváltások helyett. A választások zavartalan meg­tartásáért felelős bizottság tá­jékoztatta Korotürk elnököt in­tézkedéseiről, ezek értelmében vasárnapra példátlan módon fel- duzzasztják a rendfenntartó ala­kulatok szolgálattevő egységeinek létszámát, és országszerte betilt­ják a fegyverviselést — az utób­bi intézkedés vonatkozik a kü­lönben engedélyezett lőfegyve­rekre is. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Százéves a Szegedi Kenderfonó A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat legrégibb, s egyik legjelentő­sebb gyárában, a Szegedi Kenderfonóban, fennállásának századik év­fordulója alkalmából pénteken munkásgyűlést tartottak. Ott^ voltak a gyűlésen Csongrád megye és Szeged párt- és állami vezetői is. A munkásgyűlésen Keserű Jánosné könnyűipari miniszter mondott ün­nepi beszédét, s felolvasta Lázár György, a Minisztertanács elnöke- üdvözlő levelét. ® Ma jelenik meg az új szovjet alkotmánytervezet Legalább százmillió példányban jelenik meg ma reggel a Szovjet­unióban az új alkotmány tervezetének szövege, amelyet az SZKP KB plénuma és a Legfelsőbb Tanács Elnöksége által történt jóváhagyás után most országos vitára terjesztenek. Az új alkotmány rendeltetése, hogy az 1936 óta bekövetkezett politikai, társadalmi és gazdasági vál­tozásokat rögzítse, azokat, amelyek együttesen vezettek a fejlett szo­cialista társadalom kialakulásához a Szovjetunióban. / Merénylet Rómában Holnap: választások Törökországban Magánjellegű tájékoztatás a merénylet-kísérletről

Next

/
Thumbnails
Contents