Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-19 / 143. szám
4 • PETŐFI NÉPE O 1977. június 19. Látogatóban a brigáddal Libanyáj a pusztai tavon Avagy: Petrásék költségvetése Kerekegyháza határában robogunk — Szabadszállás irányába. A nap hétágra süt. Fényét — mint valami óriási tükörlap — vakítóan veri vissza a mesterséges tavon ringatózó libák hómezeje. Álljunk meg. Odébb kislibák nyája, középütt motorizált lajtko- csi, akörül meg emberek. A gépkocsizúgást érces lúdhan- gok és mutáló libafecsegés lármája váltja fel. Mintha hómezővel takart jégfolyam zajlana. Míg a felperzselt, buckás legelőn bukdácsolunk, gyerekkori emlékképek környékeznek. Mezítláb nyargalunk a szekérúton. "Füstölög a felvert por. Mintha izzó hamuban tapiskolnánk. A karcagi széles Tompa utcán minduntalan gágogó, sziszegő libacsoportot zavarunk fel. Ha aztán az árokmenti fűben böngésző madarak gúnár vezére szétterjesztett szárnnyal, előreszegezett dárda-nyakkal topogott nyomunkban, — dobogó szívvel vettük szaporábbra a futást... Mert sokszor sziszegés nélkül támadott a gúnár. Megtanultuk tisztelni ezeket a méltóságtel ies, öntudatos szárnyasokat. Manapság repülőtéren, a fejűnk fölött alacsonyan el- és fölhúzó gépmadár alatt érzünk hasonlóan, mint annak idején, ha a zörgő, kattogó szekér, a horkan- tó lovak elől nehézkesen fölrepültek a libák. Elsüvítettek a bakon ülők fölött, megtisztelve őket szárnyuk súlyos sodrásával felkavart por dús szöszmötével. S üzenetül néhány libbenő pehely- tollal. — Kinek a fennhatósága alá tartozik ez a lúd-birodalom? — A kerekegyházi Kossuth Szakszövetkezeté ez a libatelep — igazít el Endrődi György ágazatvezető, s bemutatja munkatársait is. Molnár Ferenc állattenyésztési brigádvezetőt és Csordás Sándorné állatgondozót. — Mennyi lúd és liba van ezen a .. . ? — ... Kunpusztai telepen — fejf d be kérdésünket az ágazat- ve/ 5. — Előreláthatólag 93 ezer ki b lesz. Amit itt látnak, 14 ezer. Amonnét, a barackoson túlról 15 ezret már leszállítottunk, bgvrészük Kiskunfélegyházára ment — tömésre, májlibának, másrészük Móricgátra — tovább- 1 artásra. tépésre... Kunpusztán "0 ezer kacsánk van — 30 ezret in ár abból is elszállítottunk. — A „barnevállal” vagyunk szerződésben. — Tizenkilencezer vadkacsa a falu másik felén nevelődik. Beszélgetésünk alatt paradicsomi bizalommal sipognak körül bennünket a 4 hetes libák. Az emberi szólongatásra felvibráló örömmel válaszolnak, s egymást odébbkoccantva, billentve sürgölődnek lábunk alatt. ( Molnár Ferenc leguggol közéjük. — Ez az istenük — mindenük, hogy legelészhetnek. Bóklásznak zöld után ebben a lesült mezőben is. Zöldet külön is kapnak, mert ha nem jutnának hozzá, — megsimogatja pár libuci hátát — akkor innen csipkednék le egymásról a pihét. Megkopasztaná egyike a másikának a hátát. Zöld, zöld — ez is kell a bőséges táphoz. Zöld — megint feltámad egy régi-régi érzés: az irigységé. Hogy irigyeltem Szemán-Szabó Rebeka néném sárgapihés, párnapos libáit! A gazdasszony az utcáról kiabált be bennünket: „Menjetek mán le hátra, a kertbe — gyerekik! Szedjetek csalánt. Szeretitek a zsíroskenyeret, ügyi?...” — Hogyne szaladtunk volna! Kovács Miska apjának éppúgy nem volt munkája, mint az enyémnek. Minálunk nehéz helyen állt a zsír... Téptük, vittük nagy lihegve a csalánt. Aztán csak bámultuk le-föl ugráló ádámcsutkával, hogy vagdalja finomra Rebeka néni a csalánt, és keveri össze felaprózott főtt tojással. Főtt tojást kaptak a libák! Mi csak vágyakozhattunk rá... A hononrárium-kenyér azért libazsíros volt. Na — ezeket a mai libákat se táplálják rosszabbul, csak talán nem olyan „pipiskedő-kényeztető” • A címképen: nyolc hetes libák hómezeje a tavon. Endrődi György ágazatvezető latolgatja, mikorra töltődik fel jobban vízzel a mélyedés. aprólékossággal, mint valamikor. Amikor a sosem hiányzó zöldhöz árpalisztből, korpából, kenyérdarabokból tejjel gyúrt tésztát is kevertek. Meg azon se panaszkodhatunk, hogy manapság nem juthatunk szinte tetszés szerint libahúshoz, -hájhoz, -májhoz. Csak odamegy az ember az ÁBC-áruház hűtőihez, és dúskálhat a nylonba csomagolt, jobbnál-jobb libafalatokban. Mármint a szemével. Mert amikor felpillant a jól látható helyre kitűzött árjegyzékre, azonnal moderálja étvágyát. — Mit jövedelmez a baromfi a Kossuth Szakszövetkezetnek? Endrődi György ágazatvezető néhány tervadatból s tényből kalkulál. — Az ágazat körülbelül 33—34 millióra tervezett bruttó termelési értékéből a baromfival 25 millió forint körül hozunk. ... A 4 hetes libák harsogó ovációval vetik magukat az itatóvályúra. Nemcsak jókat hajtanak fel a gyógyszerrel is ízesített vízből, hanem — ki hogy fér hozzá — úszásra is kipróbálják. Utána — szíves vendéglátók módjára — készséges libasorban kísérnek át bennünket a tavon hűsölő 8 hetes lúd-bátyuskákhoz. Tóth István A Petrás családdal csaknem két évvel ezelőtt, a Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyára számviteli dolgozóiból álló, többszörösen kitüntetett Várnai Zseni szocialista brigád napló-bejegyzései nyomán ismerkedtünk meg. A várostól mintegy három kilométerre, villanynélküli tanyában a népes családnál tett látogatásunkról. A brigád megteszi a tőle telhetőt cím alatt 1975. szeptember 25-én beszámoltunk lapunkban. * ML is volt a riport lényege? Petrás Györgyné, aki még fiatal lányként, 1959-ben került a habselyem gyárba, először az 1967- ben született Gyuszi, majd folyamatosan, az utána következő kicsik — Zoli, Manyika, Andrea, az ikerpár Zsolt és Attila, s az ugyancsak váratlanul érkezett Tibi kedvéért vette, veszi igénybe a gondozási segélyt. És gyürkő- zik a nevelésükkel járó megsokasodott gonddal. A Várnai Zseni szocialista brigád, amivel csak tehette, ezért szegődött Petrásné Marika segítségére. A közösség tagjai felváltva látogattak ki a tanyára. Vitték a hírt a gyár életéről és soha nem maradt el a figyelmesség: hol egy kis édesség, pöttyös labdák, kis ruhák, vagy éppen a gyári porta erre kínálkozott földdarabkáján a brigád által termesztett zöldségféle. „Igen, a lakást tartjuk mi is a legnagyobb gondnak. Ha legalább a városban lenne az a kinti nedves-dohos szoba-konyha! Akkor meg lehetne oldani az ikrek és a két kislány óvodai elhelyezését. Nagy könnyebbséget jelentene Petrásnénak. Attól tartunk, tönkremegy egészségileg. Törjük a fejünket, hogyan segíthetnénk... ” mondotta akkor Kerpesics Béláné, a brigád vezetője. A minap ismét ő telefonált: — Emlékszel még Petrásék- ra?... Húsvét óta itt laknak ám, a Csongrádi utcában. Gyárunk TMK-s brigádja szépen kifestette, rendbehozta a lakást. Az ingatlankezelő vállalat ügyszerető közreműködéséért pedig Rabi Lászlónak és Tatár Zoltánnak személyszerint is köszönettel tartozunk. Amiért azonban a brigád tiszteletre méltó vezetője telefonált: a közösség képviselői ismét látogatóba készülnek, csatlakozzam hozzájuk, legalább meglátom, mennyit nőttek az immár városlakó gyerekek. □ □ □ A Csongrádi utca 10. számú ház egyik, kétszoba-komfortos udvari lakása Petrásék új otthona. A látogatók üdvözlésére pillanat alatt összesereglik a család. Mert délutáni műszakos, épp otthon van a papa, Petrás György is. A gyerekek csakugyan sokat nőttek, szépek, ápoltak és jók. Sorban megköszönik az egy-egy tábla csokit, melyet Imre Jenöné és Kovács Gergelyné adott át. És illedelmes csendesen követik a szülőket, akik bemutatják az új otthont. — A kisebb szoba a fiúké, a nagyobban a lányokkal és a picivel mi osztozunk. Ugye, hogy nagyon szép a festés? A függönyöket, a nagyasztalt és a hét kárpitozott ülőkét a brigádtól kaptuk... — magyarázza Petrásné, miközben hálás pillantást vet Kerpesics Bélánéra, aki viszont megjegyzi: — Az ülőkékért a Szék- és Kárpitosipari Vállalat szocialista brigádjait illeti a köszönet. Kértük a segítségüket és ők nem fukarkodtak az önzetlenséggel. Karján a kis Tibivel, ismét Petrásné szól: — Mire ideértünk az első fuvarral, már itt volt a mosógép és a centrifuga. A brigádtól. Én nem is tudom, hogyan tudnám... Dehogyis álmodtam, hogy egyszer mosógépem lesz! Közben Petrás papa — aki a Baromfifeldolgozó Vállalat gépkocsivezetője — térül-fordul, s az éléskamrából egy tányér cseresznyével jön elő. Tízórai. A gyerekek azon nyomban az asztal köré telepszenek. Néhány szempillantás és üres a tányér. — Mi volt ma a reggeli, gyerekek? Nos, melyikőtök meséli el? — kérdezi Katona Magdi. — Vajaskenyér! — hangzik kórusban. — Én kenegetem a kenyeret és szét is osztottam! — büszkélkedik Gyuszi. Zolika rögtön csatlakozik, hogy ő meg az ajtókat tö- rülgette le. A család költségvetésére terelődik a szó. Petrás György fizetése átlagosan 3000 forint. A családi pótlékkal és Petrásné gondozási segélyével havi hatezerre kerekedik a család jövedelme. Miként lehet ezt beosztani? — A lakbér 296 forint. A postával szemközti boltba három és fél-négyezer forintot viszek havonta. Már ismernek. Többen a piacon is, tudják, hogy sok a gyerek, így gyakran, ha nem is a legszebbet, de olcsóbban adják a zöldséget, vagy a gyümölcsöt — magyarázza Petrásné. — Kenyérből néha három" kiló is kell naponta. Liszt pedig 40 kiló biztos, hogy elmegy egy hónapban — kapcsolódik az apa, s megemlíti az előző napi menüt: paprikás krumpli kolbásszal és salátával volt az ebéd. — Ma borsót vettem, másfél kilót levesnek, és sajtos tésztát főzök. Vasárnap meg egypár csirkét hoztam száztízért. El is fogyott ebédre. A pénzt főleg az élelem viszi el. Manyi iskolai előkészítőbe megy, ő sem vihet mindig zsíroskenyeret. Látja a többi gyereket, hogy esne neki? Nem érezheti meg ... — Márti néni! Mit is ettünk május elsején? — kérdezi váratlanul Gyuszi. Kerpesicsné Márti néni pedig: . — Virslit, Gyuszikám... — s hozzám fordulva felvilágosít, hogy a habselyemgyári sátornál vendégeik voltak a gyerekek. Űjra Petrás anyukáé a szó. — Kicsit könnyebb volt, amíg Attilára és Zsoltira is kaptam a gondozásit. De ők betöltötték a három évet, így most kétezerrel kevesebb. Főleg a ruházat drága. Egy-egy dzseki háromszázötven- négyszáz forintba, mackó kétszázötvenbe kerül. És igencsak hét kell mindenből, mert elég egyformák, nem örökölnek egymástól. Szeptemberben Manyi is megkezdi az iskolát. Gyuszi negyedikbe, Zoli pedig harmadikba lép. Táska kell, tolltartó, meg tornaruha, cipő. Ezekre muszáj szánni... — Táskát, tolltartót, ne vegyen, Mariika — jegyzi meg Kerpesics Béláné. S mintegy biztatóul hozzáteszi, hogy ősztől a három iskolás napközis ellátása mellett, valamivel csak könnyebb lesz már az anyukának. Petrásné pedig: — Kérelmeztem Andrea és az ikrek felvételét az óvodába. Remélem. És, ha a kicsi elhelyezése is sikerülne, mehetnék dolgozni februárban. Akkor jár le a gondozási. Márti nénire szegezett tekintettel, nagykomolyan Gyuszi szólal meg: — Csak az a baj, hogy nem nyolcán vagyunk. Ha hat fiú és két lány lenne, mindenkinek volna párja. így a Tibinek nincs ... Búcsúzóul megkérdeztük Petrásné Marikától, összebarátkoz- tak-e az öt szomszéddal? — Féltek tőlünk. A sok gyerektől. Féltették a virágágyásokat. Igaz, kicsi a hely, ezért fogni kell a gyerekeket. Mert labdázniuk a nem túl nagy közös udvari részen nem szabad. De szerencsére jóban vagyunk minden szomszéddal. És örülök, hogy még egyetlen virágot sem téptek le a gyerekek. □ □ □ Pár nappal a látogatás után meglepetésemre Petrás Györgyné szerkesztőségünkben kopogtatott: — Nagyon kérem, ha ír rólunk, okvetlenül vegye bele, hogy ahogyan a brigád, úgy segíteni talán egy szülő sem képes. Soha nem tudom meghálálni. Nagyon köszönöm. Erről akkor idegességemben megfeledkeztem... Pcrny Irén • Molnár Ferenc brigádvezető és Csordás Sándorné állatgondozó a kedvencek között. (Méhesi Éva felvételei) (59.) Mintha egyszerre tótágast állt volna körülötte a világ, visz- szaszédelgett a lakásba, és talán órák hosszat kuporgott a karácsonyfa előtt, mélázott bele a levegőbe, és azt hitte, hogy az a Maszat, aki hagyta pörögni maga körül a srácokat, nem is ő volit, hanem egy kiröhögni és lesajnálni való féleszű liba. __ Ne csináld már ezt velünk, ig enis gyere, meglátod, franko lesz, hallod! — Szállj le rólam. __ Azzal a sráccal akarsz lenni? __Kivel? — Már fúj is a gőzduda. — Mozgás, vége az ebédidőnek. — Felugrott a pádról. Ideje, hogy öisszékotorja magát. Bé la nem tudta, mit csinált azzal a pár szóval. Biztosan el is felejtette azóta, hogyne felejtette volna el, hiszen nem mondta komolyan, csak ő hitte úgy a gyönge felfogásával. Egy hét alatt lekoptatott minden srácot, mintha sohase lettek volna. Büszke volt magára, hogy egyszerre nővé vált, és arra is büszke volt, hogy ő most már egy katonamenyasszony, akit semmi más nem érdekel, csak a várás, hogy egyszer leszereljen végre az a fiú ... — Na, Márta, igazán ne csináld ezt velünk! — Oké, legyen egyszer karácsonyod, veletek megyek. Hová? — Hát hol jár az eszed? A Velencei-tóhoz, Gárdonyba mondtam! • Auguszta eltolatott az öblös fotelig, beleereszíkedett ijesztően hájas ülepével, és zsírpárnák közé ágyazott szemét összehúzva vette szemügyre Erikán a lila ruhát. — Alors? — nézett rá nagy sokára Liára. Ha elégedett, mindig előveszi a gyér francia szókincsét. — Most már szerintem is jó. — Lia beleejtette cigarettáját a kerámiatálba. — Ha az enyém lenne, egy ujjnyival hosszabbra kértem volna, de Erika elbírja még a minit. — Köszönöm. — Erika megfordult^ hogy Auguszta lehúzhassa hátán a cipzárt, még egyszer belenézett a padlóig érő tükörbe, s kilépett a ruhából. — Hogy valakinek ennyire ne legyen egy csepp zsír se a hasán ... — szuszogott mögötte Auguszta, és felsegítette rá a tropikál kosztümkabátot, majd rántott egyet a szoknyáján is. — Hazaküldjem a ruhát? — Magam viszem. Elfér a kocsiban. — Ahogy óhajtja, madame. Mariska, kedvesem, csomagolja be a nagyságos asszony ruháját. — A fehér santungot mikor próbáljuk? — Ahhoz egy kis türelmet kérek. Még itt vannak a külföldiek, rengetegen jöttek a nemzetközi vásárra, először kiszórom őket, utána az ön fehér santungja az elsők között kerül sorra. Ugye, ön kérte belőle a pantallós estélyit? Persze,/a professzorné fehér santungjából lesz a militaire délutáni... Erika elvette a négergöndör csomagolónőtől a selyempapír- csomagot. — Felhív, ha jöhetek? — Természetesen. Viszontlátásba. A szűk utcában remegett a levegő a melegtől. A járda aszfaltját is megpuhítja ez a hőség, beleáll a cipő sarka, ha nem vigyáz az emb^r. Betette a Renault hátsó ülésére a ruhát, s visszazárta az ajtót. — Van még erre valami dolgod? — Lia kivett a retiküljéből néhány százast. — Most megadok ötszázat, a többit az első fizetésemből. — Előleget kaptál? — Van nálam egy csomó pénz elszámolásra. Mit akarsz itt? — Lia megnézte magát a férfidivatüzlet kirakatának tükröző üvegében. — Ideadtak háromezer forintot a conto, ha többe kerül, azt is fedezik. — Miről beszélsz? — Az első nagy rendezésemről. öt angol üzletemberről van szó, a megbízóim leviszik őket Miskolc-tapolcára, pihenjenek egy-két napot a tárgyalások után, és az lesz a fő szám, hogy ahányszor a barlángfürdőben fogják áztatni magukat, két pincér áll akkor is a szolgálatukra. — A pincérek is velük úszkálnak? — Ezt még nem döntöttem el. Mindenesetre a barlangfürdő vizén parafa tálcákon fognak úszni az italok, ne kelljen a gentlemaneknek kiszállniuk a langyos vízből, ha valamit inni akarnak. Koktél a barlangfürdő langyos hullámain, maga a hetedik menyr ország. Ha hurikat is óhajtanak, szállíthatok nekik. Valami kétszázezer dolláros üzletről van szó, a reprezentációt is ehhez az összeghez kelL szabni. Mit akarsz venni? — Nyakkendőt. Ezt a zöld-bordó csíkosat. Meg azt a panama kalapot. — Nagyon guszta. — Visszajövünk érte. Jó, hogy észrevettem ezt az optikust. Odébb lépett a szomszéd kirakathoz. Végignézett a napszemüvegek hosszú során. Sohase tartotta ízlésesnek a foncsorozott napszemüvegeket, Bélának mégis ilyent kell vennie, mert csak így klappol minden: talán fölösleges az óvatossága, de ha nem többet, csak annyit ér el, hogy egyetlen ismerős összetéveszti Bélát Ágostonnal a kocsi ablakain át, az is tiszta haszon. Sokan tudják, hogy nyáridőben Ágoston minden autókiránduláson fehér panama kalapot és foncsorozott napszemüveget visel, s aki csak bizonyos távolságból veszi észre Bélát és őt a Renaultban, joggal hiheti, hogy a férjével megy valahova. És ha neki nem tetszik a foncsorozott üveg, Bélának még tetszhet, ott a Józsefvárosban mindig elmarad két-három évvel a divattól az emberek ízlése. Belépett az üzletbe. — Kezét csókolom — hajolt meg a pult mögött a kiszolgáló, csontkeretes pápaszemével maga is szemüvegreklám —, mivel szolgálhatok? Erika intett neki, hogy végezzen csak a két oroszlánsörényű hippivel, akik ugyanolyan kerek keretű szemüveget vizsgálgattak. mint a kedvenc beat-zenekaruk komponista gitárosa.’ Ezek valóban sohase mosakodnak, vagy csak látszatra ápolatlanok a me- zitlábra húzott sarujukban és a gyűrött, virágos ingükben, amely elől szabadon hagyja tetovált mellüket? ♦ Tatár rámosolygott a rövid hajú nőre, aki előrenyúlt íróasztalán, és maga elé húzta az órabeosztású előjegyzési naptárt. — Nem vagyok bejelentve Leilei elvtárshoz. — Szexes kis nő, kifinomultan szexes a kissé nyitott szájával, és attól is, hogy a könnyű blúzt nem gombolja be a nyaka alatt: éppen csak any- nyira legyen nyitva, hogy odavonzza a férfiszemeket. — A vezérigazgató elvtárs tárgyal. — Esetleg megvárnám, amíg végez. — Milyen ügyben keresi őt az elvtárs? Tatár elővette az igazolványát, és szándékos-félszeg mozdulattal tette le a titkárnő elé. Most jelenik meg hirtelen a párászöld szemekben a figyelem. Igen, szabályszerűen ... — Azonnal beszólok a vezér- igazgató elvtársnak. (Folytatjuk.)
